Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem merek boldog lenni

pompidouenne
Létrehozva: 2008. január 3. 18:45
Életemben eddig kb. 2-3 évig voltam boldog. Gyerekkoromban mások folyamatosan megakadályozták, hogy felhőtlenül boldog legyek, és most már nem merek. Félek boldognak lenni. Félek örülni. Pedig volna minek. De ott a sok ha. Ha ez, ha amaz történne, ami felrúgja a boldogságot. Pedig lehet hogy nem is következne be, vagy csak sok-sok idő múlva. Én meg addig is míg élvezhetném, lemaradok a boldogságról.
  1. Torolt_felhasznalo_585886
    Torolt_felhasznalo_585886
    2008. január 3. 21:4026.
    Nekem is ez volt, de muszáj túllépni bizonyos dolgokon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. január 3. 21:3825.
    Hali! Azt senki nem mondja, hogy hogy old fel ezeket a gondolatokat, pedig Te ezt kéred. Talán azért, mert a hozzászólók sem tudják, és ebben az esetben hiába a kérés. Ha nem a ha szócskát okolnád, ha odafigyelnél a saját szavaidra, ha tényleg váltani szeretnél, ha...
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  3. 2008. január 3. 21:3624.

    Ezt hívják önsorsrontásnak. 

    Vannak emberek, akik képtelenek a rövid kis életükben jól érezni magukat. Ha nincs gond, csinálnak. Szenvedni egyszerű. Tenni valamit, na az már macerásabb, ja meg rizikós! azt majd elfelejtettem. A meleg szarban ücsörölgni és sóhajtozni, az az igazi!/ Ez most olyan Csernusos volt. /

    előzmény:
    leiw (23)
    2008-01-03  21:29
  4. 2008. január 3. 21:2923.
    Lattad a Disney rajzfimben, a Micimackoban  Iort? Igy irjak? Nem Eornak? Tudod azt a kis szamarat......aki orokke sirankozik.....aki amikor elment a felho utanament es az eso ala allt hogy panaszkodhasson ....hogy esik az eso es o azik. Lett volna modja a napfenyben sutkerezni de nem tette....mert elvezte hogy panaszkodhat....... 
    előzmény:
    mikro (21)
    2008-01-03  21:20
  5. 2008. január 3. 21:2522.
    Tenyleg jol latod es remekul fogalmazol...irtora elveztem ezt a rovid de velos jellemzest......
    előzmény:
    mikro (21)
    2008-01-03  21:20
  6. 2008. január 3. 21:2021.

    Köszi. Ez jól esett. 

    Tudod sokan panaszkodnak, hogy ütik- vágják őket itt az nlc-n. Úgy látszik, én olyan szerencsés vagyok, hogy nagyon gyakran ilyen és ehhez hasonló hsz-eket kapok, és ez megerősít abban, hogy jól látom a dolgokat, és ez örömmel tölt el. 

    előzmény:
    leiw (20)
    2008-01-03  21:14
  7. 2008. január 3. 21:1420.
    Hogy milyen remekul osszefoglaltad, jellemezted a topiknyitot ....ehhez tenyleg nincs mit hozzatenni. Igy van ahogy mondod!
    előzmény:
    mikro (19)
    2008-01-03  20:55
  8. 2008. január 3. 20:5519.

    Akinek semmi baja az csinál magának. Ilyen vagy te is. Élhetnél boldogan is, de te nem akarsz.

    Megsem kéne születnünk, hiszen úgyis meghalunk, nem igaz?

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  9. 2008. január 3. 20:3018.

    Szia,

    szerintem egy alapos önvizsgálat segítene a dolgon. Lehet h vmiért lelkifurdalásod van és letiltod magad az örömökről. Gyermekkorban teljesen másként szemléljük a világot, lehet h egy olyan dologról van szó, amit ha felnőttként átgondolsz, teljesen irracionálisnak tünik, de gyermekként, felfokozott idegállapotban másként tároltad az infot.

    Az ilyen "sorskönyvi" beidegződéseknek általában gyermekkorban nyugszik a gyökere, és az általad leirtak alapján nekem az az érzésem, h vmiért bünteted magad v esetleg úgy éled meg, h Téged nem lehet szeretni. Gondold át vajon miért "haragszol" ennyire magadra.

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  10. 2008. január 3. 20:1017.

    Értem én ezt. Ésszel fel tudok fogni egy csomó dolgot. Tudom mivel árthat magának az ember. Tudom, hogy a pozitív gondolatok a jót vonzzák a rossz helyett. Mégis, ha elengedem magam, és próbálok boldog lenni, és elhinni hogy pl. a testi egészség csak rajtunk múlik, akkor mindig eszembe jut egyik életvidám szaktársam, aki már nincs köztünk. Akinek mindig céljai voltak, élvezte az életet és mégis megtámadta a baj.

    Az a baj, hogy elméletben mindent tudok, csak gyakorlatba ültetni nem. Abban is hiszek, hogy ezen csak én tudok változtatni, amit meg is tennék ebben a percben, ha tudnám hogyan. De módszert senki sem tud mondani. Én meg bár küzdök, harcolok-különben már nem lennék itt- de nem jövök rá megoldásra. A legnagyobb baj, hogy voltam életemben boldog, tudtam élvezni ami van, pedig akkor nem is volt sok minden, nem volt társam, nem volt még gyerekem. Akkor minden nap örömmel léteztem, a legkisebb dolognak örültem, rácsodálkoztam apró szépségekre is, amiket sokan észre sem vettek. Álltam egyedül a Hold fényében, és csodáltam színes udvarát. Lelkendezve írtam smst egy barátnak a tündöklő szivárványról, sőt verset írtam ahhoz. De úgy érzem abban az időszakban ez nem rajtam múlott. semmit sem csináltam másképp.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_566306 (16)
    2008-01-03  19:40
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 3. 19:4016.

    Szia!

    Látod ezt teszik a negatív gondolatok, rombolják az ember érzelmi állapotát. Pedig senki nem szab ki rád büntetést, ha boldognak érzed magadat. Egyedül csak te magad bünted azzal, hogy hatalmat tulajdonítasz a negatív gondolatoknak, és megteremted magadnak körülmények formájában.

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  12. Torolt_felhasznalo_635446
    Torolt_felhasznalo_635446
    2008. január 3. 19:3715.
    Olvastam egy mondást. Akik a boldogságot minden áron akarják azok  bodogtalanok.
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  13. Torolt_felhasznalo_561420
    Torolt_felhasznalo_561420
    2008. január 3. 19:3514.
    Ez kegyes szólam, olyan embernek nem mondhatod, akit más szemléletben neveltek. Akivel nem ismertették meg, eddig, frázisok által nem fogja felismerni.
    előzmény:
    áldott-a-reverenda (3)
    2008-01-03  19:01
  14. 2008. január 3. 19:2213.
    Ezt jól tudom én is, nemrég sikerül jómagamat magamnak ilyesféle gúzsba kötni. De a topik indítója azt írja, hogy gyermekkorában gátolták boldogságában. Csak arra lettem volna kíváncsi, hogy mivel gátolták, hogy felnőttként ilyen eredménye lett a dolognak. engem pl. nem gátoltak egyerekként - mégis a frászt hoztam magamra!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_821567 (11)
    2008-01-03  19:14
  15. Torolt_felhasznalo_323644
    Torolt_felhasznalo_323644
    2008. január 3. 19:2112.
    nem engem az biztos   
    előzmény:
    Ugor (5)
    2008-01-03  19:08
  16. Torolt_felhasznalo_821567
    Torolt_felhasznalo_821567
    2008. január 3. 19:1411.
    elég, ha annyit mondanak gyerekkorban, hogy lesz még kutyára dér érzed a veszted! És a kedv odaszáll.

    Komoylra fordítva: az agygyógyász ismerősöm és egy Mesterem szerint a legnagyobb bajunk a félelem, gúzsba köt, determinál.
    előzmény:
    Ányeszka (9)
    2008-01-03  19:12
  17. 2008. január 3. 19:1210.
    Nekem is sok ha volt az életemben, de nagyon boldog vagyok és nagyon örülök!!!    Élvezd az életet!!!!
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  18. 2008. január 3. 19:129.
    Kik és miért akadályozták meg gyermekkorodban, hogy boldog legyél?
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  19. 2008. január 3. 19:128.
    Nem kéne a sok HA-val foglalkozni,az életet szeretni és élvezni kell!
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  20. Torolt_felhasznalo_922443
    Torolt_felhasznalo_922443
    2008. január 3. 19:117.
    Én meg félek neked irni,de megtettem.uhhhh.
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  21. Torolt_felhasznalo_263930
    Torolt_felhasznalo_263930
    2008. január 3. 19:096.

    Sajnos én is ilyen vagyok,de igyekszek változtatni.

    Nekem is ritkán adatott meg,hogy boldog legyek,mindig történt valami.Ez annyira belémivódott,hogy most ha valami jó történik,akaratlanul beugrik,hogy mi van HA ez meg az lesz...

    Szerintem ha megint valami rossz gondolat ugrik be,tereld gyorsan a gondolataidat valami szépre,ami már megtörtént...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 3. 19:085.
    Gyanús vagy nekem, kedves reverendás!   Ma regisztráltál de rendkívül profin kezeled az NLC eszközeit. Nos, kit rejt a kapucni?  
    előzmény:
    áldott-a-reverenda (3)
    2008-01-03  19:01
  23. Torolt_felhasznalo_821567
    Torolt_felhasznalo_821567
    2008. január 3. 19:054.
    jaj ne mááár
    előzmény:
    áldott-a-reverenda (3)
    2008-01-03  19:01
  24. 2008. január 3. 19:013.

    zd Újra Életed Krisztusra!

    BÚÉK!

    És hidd el, ha megtetted, boldog leszel, és senki nem fogja elvenni tőled, és akadályt állítani!  

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45
  25. 2008. január 3. 18:592.
    magáról az ÉLETRŐL maradsz le, ha nem mered élvezni...
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2008-01-03  18:45

Címlap

top