Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Haldoklik a kutyám

blondine
Létrehozva: 2008. február 25. 07:36
Sziasztok. Nagyon szomorú vagyok. Van egy 7 hónapos kis spánielünk.
Csütörtök óta rosszul van. Hányás, remegés.Csüt.este elvittük az állatkórházba, ahol kapott 3 injekciót, meg széntablettát.
Kicsit jobban is lett, bár másnap a hányás folytatódott. Megint orvos, megint 3 injekció, +klion tabletta. Egy tablettát betudtam adni, de többet nem. Péntek óta nem evett SEMMIT Inni is csak nagyon keveset. tegnap már szinte semmit. Az orvos mérgezésre gyanakszik, vagy idegentestre a gyomorban. ma dél körül nézi meg, és az eddigi szenvedése, és leépülése miatt, mondta, hogy jobb lenne, elaltatni. 2 gyerek szíve szakad meg, plussz az enyém. Már lábra sem tud állni. A gyerekek reggel a kutyi mellett imádkoztak.Úgy mentek el suliba.Azt hittem belehalok....
Nincs valami titok, valami csoda, ami meggyógyítaná???

Szörnyű ezt nézni. Remélem nem nagyon össze-vissza írtam.

Nincs valakinek ötlete, amit még meg lehetne próbálni?

Egy tíz percre elmegyek, de jövök vissza. Segítsen aki tud valamit..
  1. Torolt_felhasznalo_565702
    Torolt_felhasznalo_565702
    2008. február 25. 08:1726.
    Nagyon sajnálom a kiskutyádat, jobbulást!
    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  2. 2008. február 25. 08:1625.
    Azért nem eröltette az infulziót, mert még most is hány az Oli. Azt mondja, hogy a hányás okát az nem gyógyítsa meg. Lehet,ha beviszem kórházba, kap jó ellátást, de drága, és a végén kapok egy szép csekket, meg a testet zacskóban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2008. február 25. 08:1024.
    Megtudnád adni a tel.számát, a doktornőnek?
    előzmény:
    Deschain (12)
    2008-02-25  08:02
  4. 2008. február 25. 08:0923.

    szia  

    én régi kutyásként mondom, hogy azonnal keress másik orvost. ennek az orvosnak vérvizsgálatot, vizeletvizsgálatot és infúziókúrát kellett volna adnia. nem pedig tippelgetni. segítséggel és fecskendővel le tudsz a torkán küldeni egy kis vizet vagy akár gyógyszert is simán. másik orvos!!!!!!!!!!!! nagyon drukkolok       

    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  5. 2008. február 25. 08:0922.

    szia

    nagyon sajnálom a kutyusodat.

    Már többen írták keress másik állatorvost szerintem is.

    Sok sok infúziót kellene kapnia. Nem értem miért tököl az orvosotok. Állj a sarkadra!!

       

    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  6. 2008. február 25. 08:0821.
    másik dokit, de nagyon nagyon gyorsan!!!!!

    Írj, nagyon izgulunk, mi lesz
    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  7. 2008. február 25. 08:0620.
    És ahogy a többiek írják: Infúzió !!!
    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  8. 2008. február 25. 08:0619.
    Az, hogy megnézte, kevés. Kell mindenféle vizsgálat, röntgen, Uh. És ahogy a többiek mondják, infúzió, mert kiszárad!!!
    előzmény:
    blondine (15)
    2008-02-25  08:03
  9. 2008. február 25. 08:0418.
    Röntgen, vérvétel szükséges, hogy behatárolják mi baja van.
    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  10. Torolt_felhasznalo_525412
    Torolt_felhasznalo_525412
    2008. február 25. 08:0417.

    válassz másik dokit!!!

    de iziben!

    és rohanj a kutyival,mert különben ....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_525412 (16)
    2008-02-25  08:03
  11. Torolt_felhasznalo_525412
    Torolt_felhasznalo_525412
    2008. február 25. 08:0316.

    Fejér megye

     

    EtyekEtyeki Kisállatrendelő

    Dr. Fux Attila
    2091 Etyek Kossuth Lajos u. 19.( üzletsor)Telefon: 06-70-252-3483E-mail: allatorvos77@vipmail.huWeb: www.etyeki.atw.GárdonyGárdonyi Állatklinika

    Dr. Pálinkás Imre, Dr. Somogyi Rita

    2483-Gárdony Munkácsy krt. 61. Tel: 36-22-370-529
    E-mail:
    vetklini@elender.hu
    Rendelés: non stop
    Homeopathia
    SárosdDr. Gombos Zoltán2433 Sárosd, Szabadegyházi út 6. Tel.: 25/261-853
    E-mail:
    gombos.zoltan@mail.matav.huSzékesfehérvárAlpha- Vet Állatgyógyászati Kft.

    dr. Móré Attila

    8000 Székesfehervár Homoksor 7. Tel: 06 22 516 419
    E-mail:
    alphavet@mail.alba.hu
    honlap:
    http://www.alpha-vet.hu
    rendelési idő: NON STOP
    Teljeskörű ejjel-nappal működő kis és nagyállatkórház, laborral, állatmentővel 5 fős ügyeletes állatorvosi és 3 fős asszisztensi csapattal
    Dr. Berkényi TamásAlpha-Vet. Kft. Állatkórháza
    8000 Székesfehérvár, Homoksor 7. Tel.: 22/330-715
    E-mail:
    berktom@mail.szivarvanynet.hu Kisállatklinika Kft.
    Dr. Takács Anikó, Dr. Lorászkó Gábor, Dr. Paál Csaba
    8000 Székesfehérvár, Futoház u. 1. tel.: (22) 338 238, fax: (22) 321 801
    E-mail:
    loraszko@mail.datat
    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  12. 2008. február 25. 08:0315.
    Nagyon rendes volt a doki, szombaton is megnézte, és injekciózta. Rossz érzés a tehetetlenség. ma dél és 1 között kell levinnem az orvoshoz. Nem tudom mit mond, de nagyon félek. Azt mondta a döntést nekem kell meghozni. Ő nem tud ennél többet tenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_362871
    Torolt_felhasznalo_362871
    2008. február 25. 08:0314.
    NE altasd el.

    Valószínűleg megrágott valamit és az akadt fent a bélcsatornájában.

    Nekem a macskám volt ősszel NAGYON beteg, valószínűleg attól, hogy megevett egy galambot szőröstül-bőröstül.

    2 hétig volt beteg, háromnaponta kapott a dokitól injekciót, hogy beinduljon az emésztése, ami teljesen leállt. Pisi-kaki minden csak lötyögött a beleiben...

    A legdurvább a betegsége utolsó napja volt, amikor reggel már nem ismert meg, csak fújt amikor felé nyúltam...

    Estére meg már kérte a vacsoráját!!!



    Keress egy jó orvost a kutyusnak a mostani helyett!
    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  14. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2008. február 25. 08:0213.
    nagyon fontos lenne az infuzió!!!
    calopet pasta, abban van egy kis vitamin.
    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  15. 2008. február 25. 08:0212.

    Szia!

    Amit tudok tanácsolni! Menj el Szfváron Dr. Latkovics Gyöngyihez, ő tényleg igazi állatbarát, és kiváló orvos! Ő ha még lehet, tud majd rajta segíteni. Székesfehérváron rendel.

     

    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  16. Torolt_felhasznalo_373100
    Torolt_felhasznalo_373100
    2008. február 25. 08:0211.
    Szia! Őszintén együttérzek Veled! De ne keseredj el, az unokanővérem 1 éves dán dogja ugyanezeket a tüneteket mutatta. Ő is fecskendővel itatta a "kis" drágát, a kutya napokig nem evett. Végül röntgen lett belőle, kiderült, hogy lenyelt egy kis gumilabdát. Kellett várniuk 1-2 napot, hátha kikakilja magától, ellenkező esetben műtét lett volna belőle. De végülis természet megoldotta a dolgot. Szóval lehetséges, hogy valamit lenyelt a kis drágátok, mivel két kisgyerek van a családban, nem elképzelhetetlen, hogy valami apró játék valahogy lecsúszott neki. Ráadásul a kutyus is fiatal, játékos. Szorítok Nektek nagyon! Kérlek írj, ha végre kiderül valami!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_226091
    Torolt_felhasznalo_226091
    2008. február 25. 08:0110.
    Ha nem eszik, az meg nem a legnagyobb baj, csak valahogy juttass folyadekot a szervezetebe...ha maskepp nem, igaz sokba kerulhet...maradjon a korhazban es adjanak neki intravenat...Nem igaz,hogy valamit nem lehet kideriteni. Ha ne adj isten rakos...az mas...nem szabad engedni szenvedni...de ez nem toto,hogy csak talalgassanak...Juj, de valagba tudnam rugni azt az orvost....
    előzmény:
    blondine (4)
    2008-02-25  07:55
  18. Torolt_felhasznalo_525412
    Torolt_felhasznalo_525412
    2008. február 25. 08:019.

    Hányás-hasmenés??

    Infúzió hegyek..a kiszáradás miatt..

    nem kapott pénteken?

    az az első ,hogy infúziót kell kapnia!

    másik dokit de gyorsan..

     

     

    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  19. 2008. február 25. 07:588.
    Nem az egyetem. Fejérmegyében élek. A doki mondta, hogy talán a feltárással többet tudnának mondani, de az már olyan drága, hogy nem tudom kifizetni. Így ott szóba se állnak velem.
    előzmény:
    Kapuc (4)
    2008-02-25  07:55
  20. Torolt_felhasznalo_226091
    Torolt_felhasznalo_226091
    2008. február 25. 07:587.
    Az orvost kellene leloni....keress masikat. Be tudod neki adni,meg ha keetten is csinaljatok...kenytelen lenyelni a folyadekot injekcios fecskendobol /tu nelkul/.De eloszor csinaljanak vervizsgalatot...legy eroszakos veluk....
    előzmény:
    blondine (4)
    2008-02-25  07:55
  21. 2008. február 25. 07:576.
    Akkor le kell fogni és lenyomni a torkán, nem mutatta meg a doki hogyan kell? Morogjon, nem érdekes, jól fogjátok le és kész.
    előzmény:
    blondine (4)
    2008-02-25  07:55
  22. 2008. február 25. 07:554.
    Szia, figyi, ez melyik állatkórház, az egyetemé? Ilyen nincs, hogy vérvétel, vizeletvizsgálat, UH meg egyebek nélkül kimondják rá a halálos ítéletet! Ha igen, gyorsan vidd másik dokihoz, aki nem adja fel ilyen könnyen! Ha érdekel, és bp-i vagy, tudok egy nagyon szupi XVIII. kerületi dokit ajánlani.
    Drukkolok nagyon!!
    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36
  23. 2008. február 25. 07:554.
    Sajnos neki a gyógyszert sem lehet beadni. Egyszerűen nem eszik. Ha odarakom a szája elé, elfordul,miközben úgy néz rám, hogy megszakad a szivem. Ha erőltetem, akkor morog, és odakap. A doki azt mondta, hogy Ő feladta.Nem komunikatív, nem együttműködő.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226091 (2)
    2008-02-25  07:50
  24. Torolt_felhasznalo_226091
    Torolt_felhasznalo_226091
    2008. február 25. 07:543.
    A por alaku gyogyszer neve TYLAN por es minden 12 oraban kell adni neki 1/8 teaskanal mennyiseget.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226091 (2)
    2008-02-25  07:50
  25. Torolt_felhasznalo_226091
    Torolt_felhasznalo_226091
    2008. február 25. 07:502.
    Szia...itt sirok veled.Nekem is cocker spanielem van, 7 eves lesz.Hasonlo problemank volt vele is. Vervizsgalatot csinaltak es megallapitottak,hogy az emesztorendszere gyenge...Valahanyszor etetem /kis adagot/ por alaku gyogyszert adok be neki fecskendovel sotlan, zsirtalan csirkelevel /amibe a csirke fott/.Csak sovany,daralt birkahust eszik,keves barnarizzsel,es edeskrumplival /Yam/...Ver volt a szekleteben is...szoval nagyon vacakul volt. Kivizsgalas nelkul ne engedd,hogy adjanak neki semmifele injekciot, tablettat...Ne altasd el...hacsak tenyleg nincs mas megoldas. Megszakad a szivem nekem is....Remelem rendbejon....tudasd velem, akar priviben is...nagyon szeretnem tudni.
    előzmény:
    blondine (1)
    2008-02-25  07:36

Címlap

top