Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Waldorf: Filmajánló :-)

Whippy
Létrehozva: 2003. november 10. 08:41
Sziasztok! Egy filmet szeretnék ajánlani. Ma este 18.45-kor a Duna TV-ben levetítik a "Ne hagyjátok az iskolát! (Ébredj a nappal) c. filmet, ami egy Solymári Waldorf Iskola nyolcadikosainak napkezdéséről szól.
Én már láttam a fiam Iskolájában, és nagyon tetszett. Az egyik szülőtárs azt mondta utána. Mi minden lehettem volna, ha Waldorf Iskolába járok...
Azt hiszem, mindannyiunk gondolatát fogalmazta meg.
  1. 2007. február 4. 14:5637.
    Nem.Nem hagyományosba jár,hanem Gödöllőre waldorfsuliba.
    Nem hinném ,hogy a suli a rossz,hanem inkább az otthoni eltúlzott waldorfos nevelés

    Igazából az iskola tetszene is,azzal nagyobb gond nincs.Az már jobban idegesít,hogy megmondják otthon ,hogy neveljem a gyerekemet.Mert ugye,ha a gyerek tv-t néz,számítógépezik akkor az már szentségtörés.
    előzmény:
    Whippy (36)
    2007-02-04  10:46
  2. 2007. február 4. 10:4636.
    Hagyományos suliba utál járni?? - Minden Waldorf iskola más, és az osztályok is sokban különbözhetnek. De úgy általában elmondható, hog a gyerekek szeretik, és hagyják Öket fejlődni, sőt segítik a fejlődésebn
    előzmény:
    tiduj76 (35)
    2007-02-01  15:25
  3. 2007. február 1. 15:2535.
    Erre csak azt mondom,hogy a sógórnőm gyereke utál iskolába járni Minden reggel megy a hiszti.Már azon tanakodtak,hogy kiveszik a suliból

    Tényleg annyira jó???????
    előzmény:
    Whippy (28)
    2003-11-17  14:27
  4. Torolt_felhasznalo_932153
    Torolt_felhasznalo_932153
    2005. augusztus 3. 10:3934.
    Kedves Szülők!

    Waldorfpedagógusként vállalom waldorfiskolából kiszorult ill. nem bejutott gyermekek magántanítását.
    06-30 3895049
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2005. július 15. 22:2233.
    Sziasztok!
    Ismer valaki Waldorfos pedagógust Érd, Százhalombatta, Martonvásár környékén???
    Ha igen, írjatok kérlek, ide, vagy privibe, mind1.
    Nagyon köszönöm!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_580217
    Torolt_felhasznalo_580217
    2004. augusztus 13. 10:2232.
    A www. waldorf. lap. hu -n volt, ott láttam.
    előzmény:
    Whippy (31)
     
  7. 2004. augusztus 11. 08:3331.
    Nem is tudtam róla. Légyszi, máskor a hasonló programokra hívd fel a figyelmet az Iskolás topicon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_580217 (30)
     
  8. Torolt_felhasznalo_580217
    Torolt_felhasznalo_580217
    2004. augusztus 11. 06:4430.
    Én sajnos nem tudtam elmenni az óbudai összwaldorfos találkozóra. Te el tudtál? Milyen volt, nem tudja valaki?
    előzmény:
    Whippy (28)
     
  9. Torolt_felhasznalo_784064
    Torolt_felhasznalo_784064
    2003. november 17. 17:0529.
    Szia Vippa!

    Örülök, hogy sikerült beszélned velük!
    Majd írd meg mi volt a benyomásod!
    Üdv!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_980769 (23)
     
  10. 2003. november 17. 14:2728.
    Szia :-) Ha Vekerdyvel kezdtétek, akkor talán ismered azt a mondását, hogy Waldorf óvodás/iskolás gyereknek lenni nagyon jó, Waldorfos szülőnek lenni nagyon nehéz :-((
    Ebben sok igazság van, de bizonyos szempontból Waldorfos szülőnek lenni könnyebb.
    Nekem nem kellett pl. átélnem azt, amit egy ismerős anyukának, aki egyűtt sírt a fiával elsőben az olvasókönyv felett. . .
    Egyébként az én szomszédasszonyomat sem tudtam két év alatt kizökkenteni abból a meggyőződéséből, hogy a Waldorf iskolába sérült, ahogy ő gondolja, "gyogyós" gyerekek járnak. :-((
    előzmény:
    mó (27)
     
  11. mó
    2003. november 17. 11:3927.
    Mi most kezdtük a gyakorlati ismerkedést a Waldorffal, baba-mama csoportba járunk Szhelyen. Mi is Vekerdyvel kezdtük. Nagyon tetszik mindegyikönknek, és hál' Istennek a gyerkőcnek is. Sokszor megdöbbenek azokon a tévhiteken, amiket hallok úton-útfélen. Nálunk kisegítőiskolaként ajánlják egymásnak az anyukák, vagy éppen leszektázzák.
    Bátorságpróba volt számunkra bevallani a baráti, ill munkahelyi körökben, h hova járunk, és hova szeretnénk küldeni a fent említett gyerkőcöt.
    Nagyon tetszik a felebaráti szeretet!
    ;-D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top