Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cicaszitter

nonblonde
Létrehozva: 2008. július 3. 10:29

Végre elhatároztam magam,és eldöntöttem, hogy szeretnék egy kiscicát (elhagyott a szerelmem- a macska a legjobb pszichológus). Viszont havi egy hétvégét általában a szüleimnél töltök vidéken,meg évi egy-két hét nyaralás is becsúszik, és olyankor fogalmam sincs, hogy hova tehetném szegény cicust. Olyan ember lenne,aki elugrik hozzám megetetni,meg megsimizni,de félek, hogy az szegénynek nem lenne elég. Ezért arra gondoltam,hogy keresek valakit,akinél "letétbe" helyezhetném a kis jószágot pár napra, etetné,vigyázna rá (természetesen a kaját,almot azt adnám). cserébe hasonló esetben énis vállallnám ugyanezt.

lehet ez egy kicsit elrugaszkodott ötlet,de hátha más is küzd ezzel a problémával,hogy van cicája,de sokszor nincs kire hagyja,vagy ugyanúgy szeretne egy cicát mint én, de eddig a fenti okok miatt nem vállalta. A legvégső döntséem előtt tájékozódnék.

Amúgy a cicám nem kertben lenne, viszont a földszinten lakom,és ott ki tudna járni a kertbe néha....

 

Ötlet?

Vagy megbolonudltam? :)

  1. 2008. július 3. 13:1326.

    Szia!

     

    A havi egy hétvégére a cicusnak semmi baja nem lesz, nekem egy éves cicám van, a legjobb barátomé meg kétéves, másfél napra simán otthon lehet hagyni egyedül, ha szombat reggel mész vasárnap este jössz, az nem gond  a cicának :) hosszú nyaralásra,, meg tényleg inkább egy szomszéd. Vagy anyudékhoz pl vidd magaddal:) én beteszem a hordozójába és utazunk haza, csak pici korától hozzá kell szokatni az utazáshoz, végig alussza mindig a háromórás vonat utat. :)

    előzmény:
    nonblonde (1)
    2008-07-03  10:29
  2. 2008. július 3. 12:0025.
    Ez engem érdekelne. Ird le a körülményeket, hogyan lenne tartva, mennyit tudnál vele foglalkozni, és mennyiért?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_627615 (20)
    2008-07-03  11:08
  3. Torolt_felhasznalo_539722
    Torolt_felhasznalo_539722
    2008. július 3. 11:3924.

    Szia,

    Én arrafelé lakom (a Meredek utcában). Mi is pont cicapanziót kersünk augusztusra, 10.-től 25.éig. Nekünk általában a szomszédok járnak át a cicához, de ennyi időre nem akarom senkire rábízni, mert mégiscsak napi gond...

    előzmény:
    nonblonde (23)
    2008-07-03  11:29
  4. 2008. július 3. 11:2923.

    Hát akkor ez sajnos nem nyert,mert én meg a 12.-ik kerületben lakom, Bp-en...

    Nagykár...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_627615 (22)
    2008-07-03  11:20
  5. Torolt_felhasznalo_627615
    Torolt_felhasznalo_627615
    2008. július 3. 11:2022.
    Kecskeméten.
    előzmény:
    nonblonde (21)
    2008-07-03  11:11
  6. 2008. július 3. 11:1121.

    Komolyan?

    Merre laksz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_627615 (20)
    2008-07-03  11:08
  7. Torolt_felhasznalo_627615
    Torolt_felhasznalo_627615
    2008. július 3. 11:0820.
    Én szivesen vállalok cicusgondozást, az enyém meghalt, és szörnyen hiányzik, de még másiknak nem tudom átadni a szívemben a helyet.De rövidebb időre szivesen vigyázok cicusra.Egyszerre csak egyre.
    előzmény:
    nonblonde (1)
    2008-07-03  10:29
  8. 2008. július 3. 11:0819.

    Én is ezzel érveltem magamnak, amikor nézelődtem, sőt mondták a panzióban, hogy rendszeres visszajáró "vendégeik" is vannak. Szóval túl lehet élni!

    Főleg azokat nem viseli meg, akik amúgy is inkább lakásban élnek.

     

    Én emiatt aggódtam a legjobban, mert a mi Zsizsink, reggel 8-tól este 10-ig szabadon jöhet-mehet a házban, kertben, környéken, csak estére van lakáshoz kötve. És arra gondoltam, hogy meg fog őrülni pár hétig abban a kis ketrecféleségben, hiszen nagyon a szabadsághoz van szokva...

    De nálad eleve nem hosszú időről van szó, tehát ha találsz egy szimpatikus helyet, lehet, hogy tényleg az lesz a legjobb. Vannak olyanok pl., melyek azt ígérik, hogy végig egy gondozója lesz a macskának, erre is figyelnek, érdemes rákérdezni.

    előzmény:
    nonblonde (17)
    2008-07-03  11:01
  9. 2008. július 3. 11:0218.

    Én ezeket tudom:

     

    Csepeli házban: (70)-312-1981

     

    http://www.cicapanzio.tar.hu/

     

    ht tp://www.net-tv.hu/%7Elumiere/lumiere/index.html

     

    Csepel

    1000 Ft / nap

    Bejelentkezés:a panziós igény szezonális, érdemes elöre jelezni az érkezést és helyet foglalni (siszezon, augusztus)

    Helyfoglalás:

    e-mail-en: lumiere@siamese.hu

    telefonon: 06-20-41-41-592

    Helyfoglaláskor 3 napi elöleget kérek foglalóként,

    egyébént a szabad helyek szerinti érkezési sorrend .

    cim: 1213 Budapest, XXI. Bokros utca 59.

    A panzióztatás költségét a cica érkezésekor kell fizetni.

    Korábbi távozás esetén visszatérités nem jár.

    Hosszabbitás kölcsönös megegyezéssel lehetséges.

    A cicával együtt kell hozni az érvényes oltási könyvét és valamilyen otthoni tárgyat: takarót, cicakosarat, stb (amin otthoni szag van), ez segiti Öt az elsö napokban beilleszkedni. El lehet hozni kedvenc játékát, hosszú- szörüeknél fésüjét. Ha speciális vagy különleges tápon van, akkor a szokott ételét, esetleg gyógyszerét. Nem volt rá szükség, de megemlitem, állatorvosunk is van.

     

    Cicapanzió. Eu. színvonal, állatorvosi felügyelet, profi ápolók. Különböző méretű ketrecek állnak rendelkezésre a cicáknak. Mindez kedvező árakkal párosul. Bejelentkezés előre megbeszélt időpont alapján.

     

     

    http://www.web-hang.hu/pava/

     

    Telefo nszámaink:

    217 2477 - Állateledel és panzió

    215 1191 - Kozmetika

    06-30-222 8034 - Szomszéd Katalin üzletvezető

     

     

    Berty Kutya- és Cicapanzió Csepelen M0-s mellett 2 percre!!!

    Berty Kutya-, Cica- és Kisállatpanziónkban baráti szeretettel várjuk házi kedvenceiket, csepeli zöldövezeti nagy kertes házunkban, lakásban, fűtött helyiségben (különálló házrészben), külön lakásban, kényelmes nagy kennelekben és kertben.

    Egész napos kerti mozgási lehetőséggel, sétáltatással, sok játéklehetőséggel, teljes körű ellátással, állandó lelkiismeretes felügyelettel, tenyésztői gyakorlattal, igény szerint kutyakozmetikai lehetőséggel: Kutyabarát család

    Elérhetőségek:

    Cím: 1214 Budapest, Barackfa utca 32. Telefon: (1) 276-5928; (30) 500-3415; (30) 337-5077

    E-mail: berty_andy@t-online.hu, kutyapanzio@t-online.hu

    Web: http://bertykutyapanzio.hu , http://www.ebpanzio.hu  

    Kapcsolattartó: Bertalanné P. Andrea

    Elérhetőség: 06-30-500-34-15

    Állatfaj: kutya, cica, egyéb háziállat

     

    előzmény:
    nonblonde (1)
    2008-07-03  10:29
  10. 2008. július 3. 11:0117.
    Ez mondjuk igaz...
    előzmény:
    hajnalka82 (15)
    2008-07-03  10:58
  11. 2008. július 3. 10:5916.
    előzmény:
    nonblonde (7)
    2008-07-03  10:44
  12. 2008. július 3. 10:5815.

    Hát nem tudom...

    egy ilyen ketrecben sajnálnám szegényt. Tényleg egy szomszéddal kellene összehaverkodni...

    Valaki közületek nem lakik a MOM környékén?

    idézet:
    nonblonde (13)
    2008-07-03 10:56:09
    Én is sajnálom, de nem tudok mit csinálni... Amúgy meg sztem annyira nem lehet rossz egy panzió, mert akkor az emberek nem vinnék oda a cicájukat...
    előzmény:
    nonblonde (13)
    2008-07-03  10:56
  13. 2008. július 3. 10:5614.

    Lehet, hogy nem volt egyértelmű, szóval a kislány át fog járni hozzánk, és így Zsizsi maradhat itthon.

    A cicapanziókba menj el személyesen, mielőtt bármit lefoglalsz, én nagyon elszomorodtam ott, pedig materiális körülmények szempontjából elit, drága helyek voltak... Csak lelki szempontból... Ezért örültem annyira a szomszéd kislány ajánlatának...

    előzmény:
    Caithleen (12)
    2008-07-03  10:49
  14. 2008. július 3. 10:5613.

    Hát nem tudom...

    egy ilyen ketrecben sajnálnám szegényt. Tényleg egy szomszéddal kellene összehaverkodni...

    Valaki közületek nem lakik a MOM környékén?

    előzmény:
    hajnalka82 (11)
    2008-07-03  10:48
  15. 2008. július 3. 10:4912.

    Pár hete ugyanebben a cipőben jártam, és macskapanziókat tesztelgettem éppen, amikor a szomszédom megtudta (én sem kértem volna meg őket, viszonylag újak vagyunk itt, csak meséltem, hogy épp panziók után járok), rögtön felajánlotta, hogy a kislánya, aki állatbolond, van cicája, tengerimalaca, a családnak kutyája, biztos szivesen elvállalja. Aztán kiderült, a kislány ingyen is megtenné, természetesen fogok fizetni neki, mert nálunk nem is egy hétvégi időtartamról van szó, hanem hetekről.

    Szóval, sohasem tudthatod, lehet, hogy neked is sikerülne.

    Így legalább a saját otthonától nem kellene megválnia a cicának.

    előzmény:
    nonblonde (4)
    2008-07-03  10:38
  16. 2008. július 3. 10:4811.

    Neten kerestem rá, találtam többet is, nekem kettő jöhetett volna szóba, az egyik, mert közel van (Zugló, három utcányira a laksáomtól), a másik, mert árban megfelelőbb (ez amúgy Érden). Így anyagi megfontolásból az utóbbit választottuk. 900Ft/éjszaka, ebben benne van a napi 2x-i kajálás, meg hogy kitakarítják minden nap a helyét, stb. a másik hely 1600 Ft lett volna naponta, az sajnos nem fér bele most.

    http://www.dog-cat.hu/macskapanzio.html

    Itt fog lakni cicus a nyaralás alatt.

    előzmény:
    nonblonde (9)
    2008-07-03  10:45
  17. 2008. július 3. 10:4810.
    Jó ötlet!Az én párom is így gondolta,aztán most olyan mintha egy teljes óvodai kiscsoporttal laknánk együtt!Imádjuk őket,oda nem adnám semmiért egyiket sem!!!!de amit ketten művelnek...És NEM lebeszélni akarok senkit a cicatartásról!
    előzmény:
    livilla (3)
    2008-07-03  10:37
  18. 2008. július 3. 10:459.
    cicapanzió??? Hol van olyan? Mennyibe kerül?
    előzmény:
    hajnalka82 (8)
    2008-07-03  10:44
  19. 2008. július 3. 10:448.

    hasonló problémával küzdök - én egyenlőre csak a cicapanziót találtam megoldásként, már le is foglaltuk a helyet a nyaralás idejére...

    előzmény:
    nonblonde (1)
    2008-07-03  10:29
  20. 2008. július 3. 10:447.
    2 cica az elég kemény anyagilag. Volt már 2 cicám,és elég sokba kerültek. A kukás cica topikot nem találom. Mi a sztori?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_321283 (5)
    2008-07-03  10:38
  21. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2008. július 3. 10:446.

    Mi ezt eddig úgy oldottuk meg, h a hosszabb nyaralások idején hozzánk költözött a zuram egyik embere...kutya, macska szittelésre...

     

    Azóta a kutty lekerült vidékre anyósomhoz, kertes házba....a macskoszhoz viszont idén úgy tűnik, h az egyik szomszédlány fog feljárni....a lányzó nagy macskabolond és ismerik is egymást...

     

    Két cirmadék lefoglalja egymást...a 2-3 napos távollétet tuti kibírják...azt egyedül is.

     

    1-2 hét esetén már tényleg kell vki....és az ötleted is jó.

    előzmény:
    nonblonde (1)
    2008-07-03  10:29
  22. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2008. július 3. 10:385.

    Megelőztél...pont ezt akartam írni.

     

    A kukából kimentett kistesókat fogadd örökbe kedves topiknyitó

     

     

    előzmény:
    livilla (3)
    2008-07-03  10:37
  23. 2008. július 3. 10:384.
    A szomszédaimat nem ismerem nagyon, elég zárkózott emberek,és csak 2 hónapja lakom itt. Amúgy 12.-ik kerület :). Köszi az észrevételt...
    előzmény:
    livilla (2)
    2008-07-03  10:36
  24. 2008. július 3. 10:373.
    Amúgy 2 cicát javaslok, ketten már jobban elvannak egymással.
    előzmény:
    livilla (2)
    2008-07-03  10:36
  25. 2008. július 3. 10:362.

    Szomszédok közül senki nem tenné meg ezt??? (Egy kis pénz jól jön minden nyugdijasnak.)

     

    Nem irtad, hol laksz.

    előzmény:
    nonblonde (1)
    2008-07-03  10:29

Címlap

top