Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Együttélés anyóssal

k5z9
Létrehozva: 2008. november 3. 16:36

Sziasztok!

 

Nemrég voltam a 10 éves osztálytalálkozómon. Beszélgettünk és a 30 fős osztályomból senki sem lakik anyóssal. Szinte irigylésre méltó volt hallgatni. Férjem szerint, aki 40 éves és soha nem lehetne az anyja mellöl elhozni, azt mondta szerinte a fele kamuzik.

18 éve lakom az anyósommal joggal gondolhatnák aki ennyit kibírt együtt az már kibírja a hátralévő éveket is. Én nem így vagyok ezzel. Ahogy mennek az évek egyre idegesítőbb, egyre inkább otthagynám a francba. Mindenbe beleszól pedig én is 40 felé járok. Nincs egy önálló gondolatom, cselekedetem. Ez borzasztó !!

Várom a hozzászólásokat legfőképpen azoktól akik szintén együtt élnek az anyóssal , hogy oldjátok meg!! azok is írjanak akik együtt laktak és már külön laknak, egyszóval mindenki !

Köszönöm!! 

 

  1. 2013. február 15. 19:49201.

    En 6 laktam az anyosommal, lelekprobalo volt:-) Alapvetoen nem rosszindulatu de mindenbe beleszol, mindent jobban tud es engem ez nem zavar mert altalaban bologatok, megkoszonom a tanacsot de ugyis azt csinalom amit es ahogy en akarok csaknem konfrontalodtam.

     

    A sogornom pedig ezeket magara veszi, igy neha orditoznak es utana etekig nem szolnak egymashoz:-))Az anyosom altalaban olyasmibe szol bele mint pl.fozes,mosas, takaritas szimpla hazi dolgok, de mivel se mosni, se fozni se semmit nem tudok igy nem zavar a dolog:-)))

     

    Szerintem nem egeszseges egyutt elni az anyossal mi 6 honap utan kiszabadultunk:-)

     

    Ha szamomdra ennyire rossz ahelyzet akkor beszelj a ferjeddel errol oszinten, lehet, h lesz amiben egyetertetek:-)

     

    Az anyosoddal is beszelni kene elegansan es oszinten, rezelmi es indulati kitoretsek nelkul arrol, h kozel a 40-hez mar el tudod donteni, h mit szeretnel de ertekeled a tanacsait es a tapasztalatat.

     

     

    Mindent osszevetve szeretem az anyosomat, habar mindenki utalja a csaladban mert imad megbantani embereket es ugy tenni, mintha nem szandekos lett volna, de mivel 65 eves en nem allok le vitazni vele a kora miatt.

    előzmény:
    k5z9 (1)
    2008-11-03  16:36
  2. 2013. február 15. 19:32200.

    Hát én is hintázok azon hogy mit csináljak.

    Most azon vagyok,hogy minél előbb munkát találjak,mert amíg az nincs lépni sem tudok.

    Sajna nagyon válás gyanús a dolog nálunk.Hitel van a házon amit mi fizetünk,pedig az anyósom nevén van a ház.A párom minden alkalommal azt hajtogatja,hogy mi lesz az anyjával ha elmegyünk,mert nem bírja fizetni a törlesztést,tehát ha megyünk akkor is nekünk kell fizetni.Ez a hozzáállás nekem nem jön be.

    Tehát munkakeresés ezerrel,utána albérlet keresés és külön költözés válással tetőzve.Az sem lesz leány álom,de inkább szerényebb életvitel mellett nyugodtan,mint jó anyagi helyzetben boldogtalanul.

     

    Sajna pici gyerekkel nehéz munkát tlálni,de menni fog,mert muszáj.Addig még kibírom... 

    előzmény:
    _lilla_ (198)
    2013-02-15  10:58
  3. 2013. február 15. 11:02199.
    Mintha csak a mi helyzetünket mesélnéd...
    előzmény:
    .feketeözvegy. (195)
    2013-02-14  07:43
  4. 2013. február 15. 10:58198.

    Elég kettős érzelmeim voltak a válással kapcsolatban, mert nem így képzeltem el az életemet, a jövőmet és a házassággal, mint olyannal kapcsolatban más elképzelésem volt. Így erről az oldalról elég nagy csalódás volt számomra, hogy így alakult a helyzet. Ezt a részét fel kellett dolgozni.

    Másik oldalról viszont egyértelmű megkönnyebbülés, mert nagy teher került le rólam. Az állandó idegeskedés, feszültség...stb. megszűnt. Így erről az oldalról jobb lett.

    Sajnos még nem találtam meg / talált rám a nagy ő azóta.... De nem erőltetem. Mindennek eljön a maga ideje. :)

    előzmény:
    .feketeözvegy. (194)
    2013-02-14  07:34
  5. 2013. február 14. 13:17197.
    legjobb orvosság a MEGELŐZÉS: nem kell hozzámenni mindenféle ödipuszi puhap_cshöz!
  6. 2013. február 14. 13:08196.

    SZIOKA,  NEZD HA MARADSZ,  akkor annyi.  mer bizti igy utolag az volt a jo, hogy ferjem lelepett,es miko ma nem volt aki ellenem uszitsa akkor nyilt ki a szeme. es igen o volt az aki ketszer ott hagyta azt az orszagot.  27 eve elunk canadaban.

     jo tanacs:alja a sarkadra, es mond meg ferjednek;vagy koltuzunk, vagy en megyek. kesz. mi lsz az anyjaval?  majd sut foz es el mint a tobbi ember. mi lesz veled?  sorry most megyek dolgozni reggel 7 ora kesobb juvok.  szep napot. 

     

     

    előzmény:
    .feketeözvegy. (195)
    2013-02-14  07:43
  7. 2013. február 14. 07:43195.

    Hát ez sem piskóta.

     

    A férjem még mindig ott tart,hogy mi lesz az anyjával ha elmegyünk.De az eszébe sem jut,hogy mi lesz velem ha maradunk.Vagyis a családunkkal.Mert ő ugye alig van itthon,én csinálok mindent,lassan teljesen kimerülök,idegileg,fizikailag.

    A házaséletünk romokban,mivel a "kedvesmama" mellett nég levegőt sem lehet venni anélkül,hogy megkérdezné mit csinálsz.

    Volt,hogy beadtam a gyereket a suliba,onnan irány a fodrász.Erre 20 perc múlva cseng a telefonom,hogy hol vagyok?Mondtam,hogy hol,mire megkérdezte,hogy akkor mostantól szépítkezni járok majd főzés és takarítás helyett?Amikor ezt elmondtam a férjemnek,csak annyit reagált,hogy "mit csináljak vele?Tudod,hogy milyen.Hagy rá és kész"

     

    Na erre mondtam,hogy még nem váltam el.Még... 

    előzmény:
    irenehavas (193)
    2013-02-13  21:11
  8. 2013. február 14. 07:34194.
    Hát nem jó ez így az biztos.Viszont a válás volt a legjobb megoldás nálad.Ha valaki ennyire csak az anyjára hallgat akkor jobb,hogy így alakult.Remélem azóta már találtál valakit aki jobb mint az exed
    előzmény:
    _lilla_ (192)
    2013-02-13  19:41
  9. 2013. február 13. 21:11193.

    sziasztok. ugye irtam, mi volt nalunk anno 6 evig, de most leirom :  74 ben eskudtunk. lanyom szulett 77 ben  , miko a gyerek kel haza mentunk a korhazbul sok ember jutt, csalad ,baratok.... egysze csak a no fel kapja a gyereket es azt mondja;nem tudom ki az apja, de aze szeretem.  

     nem is ajuldoztam , mer nem regen a ferjem elott mondta a lanyanak;kar hogy a ferjed a fiad apja. 

     nos ez csak a kezdet volt, vagy 4 het mulva csomagolom ferjemnek a ebedjet es latok egy sarga valmit a taska aljaban. kihuzom es>>>  ferjem  UTLEVEL KERO LAPJA.   komcsi rendszer be.  mi ez? hat beadtam a gyerek miatt bizti meg kapom es itthagylak beneteket. mer anyam mondta sokkal jobb nekem nelkuled.

     kedveseim azt hittem elajulok.  masnap mondom feldobom a rendorsegen.  kozbe totoztam , ha it marad se les jo.  hagytam hadd menjen el. elment svajcba.  rugtun meg kapta a menedeket.  aha 3 honap utan mivel nem volt anyuka rajutt hogy hianyzom. elkezdte intezni a kitelepulest.   allando belepre valo vizumot kaptunk.  en beadtan a kervenyt 2500 forint volt minden alkalommal 3 het mulva visza dobtak hogy nemm, mer a ferjem ott maradt. aztan vagy fel ev mulva mondta egyik baratom ;menje l ugyvedhez. elmentem,  es tudjatok mit mondott:ne is adjam be a papirt mer anyosom feljelentet  , hogy mi ezt elore meg beszeltuk. ok.  hivtam ferjemet;elvalunk. kesz, vege. mire o;vissza juvok. es vissza jott. miko meg jut 2 ev utan anyjaek masnap elmentek a balcsira 3 honapra.

     nos azo  a penzen amit hozot ferjem vettuk a lakasunkat.  es mivel az orvos egyetemen dolgoztam katunk telefont 3 honap altt, az nagy szo volt 79 ben.  miko ferj orummel hivta anyjat a telefonon azt monfta;nem akarom a szamodat majd hivsz ha akarsz valmit.

    miko meg lattak a lakasunkat  4 es fel evig nem hivtak nem adtak semi ajandekota gyereknek.

     aztan 84 dec meg hivtak karacsonyi vacsorara. ferjem mondta;nem , mer mig ott laktunk se hivtatok, at megyunk  egy kavera. at mentunk. gyereket ajto ele allitottuk es becsongettunk. ajto kinyilik es ;kisleanyka kit keresel?  eko leptunk elo.  ja anyai sziv tudta erezte hogy a fia eltunik . 85 juiniusaba leptunk le.  92 be meg hivtuk oket 3 honapra.  8500$ ba kerult minden  nekunk. rendbe van  . 94 be ferjem haza akart menni de velem, ok elmentem, egyik nap a lanya  sogornom meg hivott vacsora mindenkit,  . tudjatok mi volt a vacsora??  sutemeny sor bor meg cola.

     nem szoltam semmit, egy ev mulva a no irja ;ohh egy eve mentetek visza de o tudja irennak valmi nem teccett. na na meg irtam a lanyat. mire o;ertsem meg ;2 szobas a lakas nem tud vendeket hivni. na en meg neknk is 2 szobas volt miko te es ferje 3 honapot it voltatok, 

     nos es a csattano. 2 eve halt meg.  3 szobas panel juk volt es a balcsin egy nyaralo. ugyvedet fogadott fel peti. hagyateki utan jun a level ;minden ok volt de mi van a nyaraloval?  mer az oreg azt mondta csak a panel van, nos meg tudtuk ;mer en lettem a peti felesege anyos eze a nyaralot a fiu unokanak adta 11 eve .

     ferjem ezek utan nem is beszelt az oreggel.  miko a lakasra talatak vevot irt levelet de visza kuldte es kerte az ugyvedet, mondja meg apjanak en nem letezem a szamara, vele kozoljun amit akar, ok.. a valasz, van vevo. aha de peti nem ment bele mer csak 25 % ot kapott volna 25 a novere es 50 az orege. tehat az oreg az o 50 % is fel kellet adja. tehat ferjem kapott 50 % ot. .......aze aki anyosnal lakik ennyi ido utan lanyok ott baj van a hazassagal. 

     koszonom hogy olvastatok.

    előzmény:
    _lilla_ (192)
    2013-02-13  19:41
  10. 2013. február 13. 19:41192.

    Nem mondom, hogy ezt örömmel hallom, mert kb. az ellenségemnek nem kívánom az adott helyzetet.

    Válásunk meg elég gyorsan jött. Kb. időm nem volt felfogni, olyan hamar beadták. És ráadásul a postás hozta a hírt...

    előzmény:
    .feketeözvegy. (191)
    2013-02-12  18:00
  11. 2013. február 12. 18:00191.

    Mintha csak az én sztorimat írtad volna le csak nagymama nélkül.

     

    Ja és még nem váltam el.Még... 

    előzmény:
    _lilla_ (190)
    2013-02-12  17:40
  12. 2013. február 12. 17:40190.
    Látom te is hasonló tapasztalatokkal bírsz...
    előzmény:
    .feketeözvegy. (188)
    2013-02-12  16:18
  13. 2013. február 12. 17:38189.

    Sziasztok!

     

    Hát látomez egy örök téma! :) És ahogy látom, a többség a különélés mellett van. Én is ezt a tábort erősítem. 

     

    Párommal mi sok-sok év együtt járás és külön lakás után házasodtunk össze. Mindketten szülőkkel éltünk előtte, csak házasság után költöztünk össze. A helyzet pikantériája, hogy én költöztem anyósékhoz, pontosabban anyós, nagymama (anyós anyja) és párom mellé.

    Tiszteletben tartottam párom kérését, hogy oda menjük, mivel ott nem lenne férfi, ha ő eljön. Belementem, gondoltam próbáljuk meg, ne ezen múljon. 

    Hát... 2 és fél év után válás lett a vége. Anyósomék annak ellenére, hogy állítólag örültek nekem és szerettek, első perctől fogva fúrtak. De persze mindig csak a jószándék vezette őket.... Soha semmi nem volt jó, amit csináltam, sőőőt... megkaptam hogy semmit nem csinálok, lusta vagyok...stb. De annyi önállóságot nem hagyott, hogy a saját szobánkat én takarítsam és a saját cuccaimat elrakjam. Eleinte nekiállt önhatalmúlag áthúzni az ágyunkat, szekrényben rakodott...stb. Persze mikor kértem ne tegye, sértődés lett belőle. Kb. 1 hétig visszafogta magát, aztán kezdtük elölről.

     

    A Hova mész?, Miért mész?, Mit csinálsz?, Mikor jösz?, Elengedett a férjed? kérdések állandó jellegűek voltak. Mindig mindenről tudni akartak és persze csak az és csak úgy volt jó, amit ők mondtak és gondoltak. Tanácsot adni, javasolni valamit még véletlenül sem lehetett.

     

    Én egy végtelenül türelmes és alkalmazkodó embernek tartom magam  (és mások is), de egy idő után betelt a pohár. Sokáig tűrtem, nem szóltam, de aztán elegem lett. Onnantól, hogy elkezdtem határozottan kiállni az érdekeimért és nem ugráltam úgy, ahogy anyósék fütyülnek, egyből nem lettem jó.

     

    Férjem meg.... hát tényleg anyuci pici fia... Azt nevelték bele, hogy isteníteni kell anyucit, ugrani az első szavára és mindig neki van igaza. És ezt tartotta is. Soha nem állt ki mellettem, nem adott igazat, de még csak meg sem próbálta elsimítani a feszültségeket. Próbáltam beszélni vele, próbáltam, hogy költözzünk el, de hallani sem akart róla. Álmomban nem gondoltam róla, hogy ha ilyen adódik, meg sem próbál lépni valamit. 

     

    (Ja és a pénzügyekről még szó sem esett..... )

     

    Hiába szerettem, hiába fájt a helyzet, hiába próbáltam meg részemről mindent megtenni a nyugalom, béke érdekében.... anyucit választotta. Persze hátsó nyomásra, mert kb. semmiről nem döntött maga, hanem mindent ők döntöttek el helyette. Költözéskor is anyósék kb. szó szerint kidobtak a házból...  És ami a legszebb, hogy anyuci 1-2 hónapon belül beadatta vele a válást.

     

    Szóval akár mennyire fájt akkor a dolog, így utólag azt mondom, jobb hogy így alakult. Ha tovább maradok akkor, lehet már rég idegösszeroppanásom lenne. Így meg még előttem az élet és remélem egy jobb jövő egy normálisabb gondolkodású pasi oldalán. :)

     

  14. 2013. február 12. 16:18188.

    12 éve élek anyóssal.

     

    Hogy mit csinálj?Tüntesd el anyósodat onnan.Ha a párod ellenkezik akkor válj el és hagyd őket kettesben. 

    Lehet,hogy ez durván hangzik,de ha továbbra is együtt éltek vele akkor is rá fog meni a házasságotok.Akkor inkább szabadulj onnan amíg nem leszel idegroncs.A férjed meg válasszon,hogy veled vagy anyjával akar családot alapítani.

     

    Van tapasztalatom.Ha kérdésed van írj privit. 

    előzmény:
    Dalcsida (186)
    2013-02-12  15:49
  15. 2013. február 12. 15:59187.

    en anno 6 evet eltem vele. mit mondjak?hetente min, 2 szer mondtuk;elvalunk. 

    aztan ferjem is latta, hogy ez nem mehet igy tovabb , es vettunk lakast.  es most;39 eves hazasok leszunk augusztusban.

    a te ferjednek nyilvan igy kenyelmes,  nem kell idegeskedni a haz reszlet miatt, mer anyucinal vagytok. 

    itt az ideje neked is, hogy a sarkadra aljal. sok sok szerencset hozza.  

     

    előzmény:
    k5z9 (1)
    2008-11-03  16:36
  16. 2013. február 12. 15:49186.

    Sziasztok!

     

    Próbálok okosodni és cikkeket keresgélek, hogy hogyan is kellene okosan viselkedni az anyósokkal. Így bukkantam Rátok! 

     

     

    Én anyósommal élek tavaly április óta, azaz kb. 9 hónapja. Mára ott tartok, hogy félek magamtól, meddig bírom még. A megoldáson agyalok naponta órákon át. Elköltözök, és hagyom az egészet. Pedig a páromat mindennél jobban szeretem.Nem állíthatom választás elé, hiszen az édesanyukájáról van szó. De ugyanakkor nekem pedig fáj, hogy a saját otthonomban nem érzem magam otthon mert számomra "idegen" folyamatos jelen van. Nem csinálhatunk azt amit akarunk mert bármikor kijöhet a szobájából..... stb.

     

    2011ben eljöttünk Magyarországról. A "kedves mamának" nem volt munkahelye már az év végére.És mivel egy tehetetlen nő, aki nem tudja megoldani a saját életét, várta a fiától a megoldást.Magyarországtól 1400 kmre a páromnak nem jutott más az eszébe, mint hogy kihozni őt is. Akkor mi még egy két szobás lakásban laktunk lakótárssal. Így a "mami" velünk egy szobába költözött. Párom félt ha egyedül költözik másik helyre haza akar menni. Megbeszéltünk, hogy ez csak 1-2 hétig lesz így mert aztán kapjuk a választ a banktól, hogy megkaptuk e a lakáshitelt. Az 1-2 hetes egyszobában éllésből lett közel két hónap. De már az elején eldurrant az agyam amikor fürdésből visszatérve a szobába a "mami" a mi franciaágyunkon ülve beszélget a "kicsifiával".... és csöppet sem zavartatta magát, hogy én öltöznék vagy lefeküdnék. Azt hiszem ez volt az első olyan alkalom amikor bőgve rohantam ki a konyhába. 

     

    Lehet, hogy nem jól tettem, de én az első perctől kezdve elmondtam apáromnak ha valami nem tetszett. Hiszen kinek mondanám el. És úgy vagyok vele, mivel ő generálta ezt a helyzetet és ha gond van, neki is kell megoldania.

    Most már ugyan van saját szobája, de a léte és az hogy folyamatosan vannak apró összeférhetetlenségek a lényegen nem változtat. 

     

    Párom szerint az anyósnak olyan távol kell lenni, hogy papucsban ne tudjon átcsattogni. Persze ez csak az ő anyósára igaz, hiszen az én anyósommal már együtt élek 9 hónapja. :( 

     

    Tele vagyok tüskékkel, tisztában vagyok vele. De kíváncsi lennék ki az aki ennyi időn keresztül tudna alkalmazkodni máshoz a saját lakásában. Úgy érzem néha bele fogok bolondulni. 

     

    Ha van valakinek valami jó ötlete azt szívesen venném. Mit csináljak? 

    Üdv: Dalida

    előzmény:
    Poppett (183)
    2012-12-27  20:29
  17. 2012. december 30. 17:00185.

    Szia,

     

    Köszi, lenne mit kiordibálnom magamból . De tényleg ott tartok már, hogy lehet, hogy önzés, de nem vagyok hajlandó felvenni a hülyeségeit, mert már a saját egészségemet féltem. Szerencsére van olyan higgadt természetem, hogy elmegyek mellette. Csak ő ezen jobban felspanolja magát, és mindenféléket kigondol rólam. Nem nagyon tudom, hogy mit tehetnék. Az időjáráson kívül tényleg nincs olyan téma, amit ha megbeszélnénk, ne lenne belőle sértődés. Persze vagyunk elegen a családban, hogy ne tűnjön fel, hogy nem szólunk egymáshoz, de azért zavar. 

     

    Okosan szeretném csinálni. Asszem ki tudom vonni az érzelmeimet, mert ép ésszel tudom, hogy neki saját problémái vannak, a saját személyiségével, és ha felveszem  kesztyűt, csak a férjem sérül. Ezt pedig nem akarom. Mert ő jó ember. És szeretem, és nekem már csak azért is milliószor meg kell gondolnom, hogy mi esik ki a számon, mert ezt az embert szeretem, ő pedig szereti az anyját. És én tudom, hogy az anyja iránti "nemszeretem" érzésnek a 80%-át az teszi ki, ahogy a saját fiával viselkedik. És azt mindenképpen szeretném elkerülni, hogy a férjemnek ez csak átfusson az agyán.

     

    Nem kicsit lettem hosszú. Pedig még rólad nem is kérdeztem. Olvastam, hogy a férjed és anyukád nem jöttek ki jól. Akkor gondolom sejted, mit akarok mondani. Az öregedés dologgal meg dettó ugyanígy vagyok. Ha a felsőbb erők engedik, tuti, hogy egy öregek otthonába szeretnék vonulni a férjemmel egy páros lakosztályba, ahol a pénzemért fognak körülugrálni mások, hasonló öregekkel vagyok körülvéve, és senkitől nem kell szívességet kérnem, főleg nem a saját családomtól. 

    előzmény:
    inmélius (184)
    2012-12-27  21:52
  18. 2012. december 27. 21:52184.
    Hallgatlak. Küldhetsz privit is, talán szerencsésebb is. Ha igényt tartasz rá, szívesen segítek "túlélni"....
    előzmény:
    Poppett (183)
    2012-12-27  20:29
  19. 2012. december 27. 20:29183.

    Sziasztok!

     

    Én is együtt élek az anyósommal. Már négy éve. Először mi költöztünk hozzá, most meg, hogy elköltöztünk az országból, jött velünk.

     

    Én , sokakkal ellentétben, azt mondom, hogy inkább előny, ha az ember nagy családban él,főleg, ha gyerek is van a házban. Kell a mindennapi visszacsatolás, szocializáció, és főleg olyan emberekkel, akik közel állnak hozzánk. 

     

    Én egy alkalmazkodó típusú ember vagyok, és ráadásul még önmarcangoló is. Tehát, ha valakivel valami bajom, konfliktusom van, sokszor azon őrlődöm, hogy nekem min kellene változtatnom. 

     

    De most már a feladás mellett vagyok. Nem vagyok hajlandó másról beszélni az anyósommal, mint az időjárás. Ha kérdez valamit, akkor kb két szóban felelek. Vagyis most már erőltetem, hogy kedvesebben, és többszavas mondatokat mondjak, de mindenképpen a semlegesség határán belül. 

     

    Tényleg nem tudok már mást kitalálni, mert a helyzet nem fog változni. Mármint a lakhatási helyzet. Soha nem erőltetném a férjemre, hogy hagyjuk a mamát magára. Ő is tisztában van a mama "jó" tulajdonságaival. Rengeteget veszekednek, de mamának egyik fülén be a másikon ki. De szereti az anyját, és soha nem hagyná magára. Én meg ezt szeretem a férjemben.

     

    Örülnék, ha tudnék beszélgetni hasonló cipőben járókkal, mert a férjemet nem akarom beavatni a mindennapi problémákba. Soha nem hagynám, hogy a kedves mama közénk álljon. 

  20. 2012. december 27. 18:34182.

    Szia !

     

    Nekem az idei karácsonyom volt a legjobb 20 év után. A topikot pár évvel ezelőtt indítottam és a sors közbeszólt mert anyósom elhunyt 1 éve. Nagyon csúnya ilyet leírni, de most ÉLÜNK  a párommal és a gyerekkel. MOST LETTÜNK EGY CSALÁD  Mióta nincs anyós.

     

    Olyan karácsonyunk volt , amilyet  mi szerettünk volna  és nem olyan amilyet az anyós szeretett volna  , ha még élne !

     

    Ha újra kellene kezdenem az életem SOHA  nem költöznék össze anyóssal ! 

     

     

    előzmény:
    bulcsu7 (177)
    2012-12-27  15:22
  21. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. december 27. 16:57181.

    Ki adott neki kulcsot????

    Te állj ki magadért, ha kell, a férjeddel szemben is. Más nem fogja megtenni helyetted. De szerintem a férjedre már keresztet vethetsz:-) Meg a házasságodra:-))

    Lányoméknak van kulcsuk hozzám, nekem hozzájuk, eszünkbe nem jutna előzetes megbeszélés nélkül felmenni egymás lakásába.  

    előzmény:
    bulcsu7 (177)
    2012-12-27  15:22
  22. 2012. december 27. 16:54180.
    Az ápolást külön meg kell tanulni. Olyan, mint amikor csecsemőt gondoz valaki: hozzá kell szokni, hogy természetes a sírás, nem szabad, hogy idegesítsen. Ugyanez, ha haldoklót, demens embert, ép tudatától, emlékeitől megfosztott embert ápolunk. Nem szabad kiakadni a beteg ember tüneteitől. Attól sem, ha gonoszul viselkedik. Azt is meg kell szervezni, hogy 2-3 naponta egyszer ki is tudd aludni magad, akkor valakit beszervezni magad helyett, rokont, fizetett ápolót, stb...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613185 (123)
    2008-11-03  19:34
  23. 2012. december 27. 16:43179.
    Kulcsot azonnal vedd vissza anyósodtól.
    előzmény:
    bulcsu7 (177)
    2012-12-27  15:22
  24. 2012. december 27. 16:34178.

    Végtelenül nehéz eldönteni, hogyan lenne a legjobb. Ha elfértek együtt, mindenkinek külön élettere van, a velem élő családtagjaim is szeretik, jó szándékú és természetű az idős hölgy, gondolkodás nélkül hozzám költözhetne.

     

    Nálunk anyukám élt velünk egy évig. Nem jöttek ki a férjemmel. Választanom kellett: hazament. Nekem a szívem szakadt meg, és a házasságom is tönkrement (később ugyan, de benne volt a férjem akkori viselkedése anyámmal is a pakliban). Plusz, ahogy a fiam viselkedett a nagyanyjával, akkor és ott döntöttem el, hogy csak és kizárólag idegenekre vagyok hajlandó támaszkodni, ha egyszer megöregszem, azt is a saját házamban, saját kényelmemben.

    előzmény:
    Bibia (88)
    2008-11-03  18:09
  25. 2012. december 27. 15:22177.

    Szia!

    Én 18 éve éltem boldogan anyós nélkül családommal.

    1 éve az alattunk levő lakást megvette a sógorom neki, s odaköltöztették. Vagyis nem lakunk egy lakásban, csak egy házban, de 1 év alatt az idilli életünkből egy rom lett.  

     

    Kisfiam ide szaladj! Kisfiam oda szaladj! Kisfiam  vigyél ide, vigyél oda!

    Itt fáj, ott fáj!! Elbagózza és ellottózza az összes nyugdíját, kaját pedig én csinálok. Mindig leskelődik: "hová mentek? " "hol voltatok?"

     

    Saját kulcsa van a lakásomhoz, följár internetezni  amikor nam vagyunk otthon, stb, stb,stb.

     

     A férjem pedig, mint egy báb, mindent megcsinál.....visszavette a mama a kisfiát!!!

    Totál kibuktam, a karácsony is feszültségben telt.

     

    Kitartás Neked   ! Mazsi 

    előzmény:
    k5z9 (1)
    2008-11-03  16:36

Címlap

top