Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia!
Az elso gyermekem tiz eves ot otthon szultem,en csak egy eve elek itt.Igen csak abban az esetben kell azonnal korhazba menni ha elmegy a magzatviz,ha megsem igy tortenne,akkor ot-hat perces fajasokkal kell a korhazba indulni,de szerencsere nincs messze a korhaz tolunk.
Ha valaki Kanadaban lakik, es tortenetesen szult is itt, az kerem szepen, jelentkezzen!
Koszi
Szia
Otthon kell vajudnod v. nem értettem tisztán?
Az első baádat nem kint szülted?
Itt elvileg ha elment amagzatviz rögtön be kell menni ha nem akkor , attól függően, hogy milyen messze laksz és milyen gyorsan jönnek a fájások.
Szia!
En masodik gyermekemet varom,de eloszor szulok kulfoldon,amitol igazabol nagyon felek,de most ahogy elolvastam a rovatod megnyugodtam,remelem nem lessz gond,tartok attol,hogy itthon kell vajudnom,az elso gyermekem mikor szuletett a szules kezdetetol a korhazban voltam.Csak egy kicsit meglepett az itteni rendszer.
Sziasztok. Jó látni, hogy másnak is van sok gyereke. Én mostanáig azt hittem, akinek négy gyereke van, az nem egész normális. Hát most már én se vagyok akkor...
Mindegyik szülésem gyors volt és fájdalomcsillapítás nélküli. Az első kettőnél volt gátmetszés, bevallom, ez volt a legrosszabb, nem akkor, hanem utána, iszonyúan szenvedtem legalább két hétig. Nagyon boldog voltam, hogy a 3.-4. gyereknél megúsztam.
A legutolsót mesélem el, mert az a legfrissebb. Délelőtt bementem a kórházba CTG-re, mert a dokim ügyeletes volt. Mivel mi az agglomerációban lakunk, vonattal mentem, elvileg még egy hetem lett volna, de néhány nappal előbb éreztem fájásokat, nagyon enyhén, amik el is múltak. A CTG semmit nem mutatott, a doki viszont egy ujjnyira nyitva találta a méhszájat. De azt mondta, menjek csak nyugodtan haza, ne fürödjek kádban, meg jöjjek inkább vissza, ha van valami. Már a villamoson éreztem összehúzódásokat, és a vonaton hazafelé egyre rendszeresebben, de ezek nem fájtak. Viszont felhívtam a férjemet, hogy készüljön, mert rögtön jöhetünk is vissza.
Délután 3 körül értünk a kórházba, őrültekháza volt, 3 császár egymás után, engem beraktak az egyágyas szülőszobába CTG-re. Még mindig nem fájtak az össszehúzódások, de úgy 4 óra után megrepedt a burok és attól kezdve erősödtek és fájdalmassá váltak. Viszont még mindig csak két ujjnyi volt a méhszájam. A szülésznő azt mondta, a beöntéssel megvárja, míg végetér a császár, nehogy beleszüljek a közepébe. Ezt akkor még nem értettem... Jó sűrű rendes fájások jöttek, amikor végül megkaptam a beöntést, már kicsit vonaglottam a vizsgálóasztalon. Aztán bementem az egyágyasba, ahonnan elvileg el akartak később költöztetni. Kicsit hisztiztem, hogy disznóság, ilyen erős és gyakori fájásokkal semmi tágulás?! Aztán furcsa másfajta fájás jött, mintha valami a szeméremcsontomnál feszítene. A férjem kérdezte, ne hívja-e a szülésznőt. Nem akartam magamból hülyét csinálni, azt mondtam, ne.De a következő fájásnál már én is mondtam, hogy inkább hívja.. Jókor, mert mint megállapította, jött a baba. Pillanatok alatt kapkodta össze a kellékeket, telefonált a dokinak, és kért, hogy ne nyomjak, mert nem lenne ildomos megszülni orvos nélkül. Hát épp idejében érkezett, hogy elkapja a babát, mert az első tolófájásban a második nyomásra ki is röpült. Csodás érzés, az a boldogság,amit az ember ilyenkor érez! Aztán meg is kaptam a babát, szopizhatott ott a szülőszobán, miután összestoppolták az egy-két repedést. Szóval csodálatos volt, este 6-kor született meg. Nem tervezünk többet, de őszintén szólva nem bánnám, ha átélhetném még ezt az élményt!
Sziasztok!
Nagyon érdekes volt, ahogy átböngésztem a történeteket, mert én még soha nem szültem otthon.
Már elég régen külföldön élek, nem csak egy országban jártam, ezért nagyon jó, hogy végre az otthoni tapasztalatokat is elolvashattam. Lehet persze a rendszert szidni, de végül is az ember szül, ami /szerintem/ az élet legcsodálatosabb ajándéka, tehát végül is jó szivvel fogunk rá visszagondolni.
Mindenhol vannak jó dolgok a rendszerben és rossz is.
Én itt eléggé olyan körülmények között szültem, ami végül is nekem szimpatikus volt. Kórházban, minden kütyüvel ellátva, de én voltam a középpontban, mindent amire szükség volt nekem kellett eldöntenem, hogy akarom vagy nem. Alégkör nyugodt és a te saját tempód szerint halad minden. Itt orvos nincs veled, nem is kell találkoznod vele, csak ha valami gonbd van.
Végig a szülésznővel tartod a kapcsolatot, ő vezeti le a szülést, ő végzi a gátmetszést, mindent, az orvos csak a legvégén
tart egy kontrollt,hogy minden rendben van-e.
A babázás is rád van bizva, ha akarod mindenben segitenek, ami persze nagyon jól jön az első gyereknél, de ha akarod te csinálhatsz mindent. Itt teljesen természetes , hogy valaki bent van veled, nem csak a papára gondolok.Ahálapénz és a boriték itt nem létezik, sőt a terhesség egész idejére és a gyerek 4 éves
koráig minden grátisz. A szülésznő gratulál, te megköszönöd neki a segitséget és kész.
Persze itt is vannak olyan dolgok, ami nekem máshogy lett volna jó de ez inkább az itteni mentalitásból adódik, tehát nem csak a kórházi témában ilyen.
Végül is az a lényeg,hogy te szülsz, a te gyerekedet, ami nem betegség, te tudod legjobban mire van szükséged.
Nekem négy fiam van, mindegyiket itt szültem és csak azt tudom mondanni, hogy mindenkinek meg kell próbálni kihozni a dolgokból a legjobbat, mert egyszerüen ilyen a rendszer, te ugysem fogsz tudni rajta változtatni. Ha pedig mégsem minden ugy alakul ahogy elképzelted, akkor próbálj csak a végeredményre koncentrálni és arra, hogy az a kis csomag, hogy fog örülni ha meglátja a mamáját.
Sok sikert és kitartást mindenkinek és egészséges kisbabákat.
Fatkó
Sziasztok!
Négy gyermek anyukájaként szeretnék a témához hozzá szólni.
Én egy orvosnál szültem a gyermekeimet, ebbõl következik, hogy meg vagyok vele elégedve. Minden szülésemnél kaptam beöntést, borotválást, és amit kellet. Még sem érzrem ugy, hogy ez felesleges vagy fájdalmas lett volna. Mind a négyszer volt gátmetszés ami szerintem sokkal könnyebbé teszi a szülést és a késõbbiekben is kevesebb esélyem lesz a vizelet csepegésre. Lehet minden féle hangzatos beszédet mondani a természetes szülésrõl meg az otthon szülésrõl, nem biztos, hogy egyedül az az üdvözitõ. Úgy gondolom mindenkinek magába kell eldönteni, hogy neki mi a jó. Én igy éreztem magam biztonságban, és szültem könyen, gyorsan meg a gyerekeimet. Persze van valami amit mindenkinek ajánlok. Ha egy mód van rá, legyen ott az apuka vagy valaki aki közel áll hozánk mert az nagyon megkönnyití a fájdalom elviselését.
A nagy lányom 12 éves a kisebb 9 éves, a nagyfiam 5 és a kisebb 2,5 éves. Szerencsére már a nagy lányom születésénél is ott lehetet a párom igy a hajnali 6 ora helyet amit mindenki mondott mikor megvizsgált, a lányom este háromnegyed 8-kor született meg. A szülésznõ mondta is késöbb, hogy ezt csak annak köszönhetem, hogy bejött a párom és ettõl megnyugodva pillanatok alatt kitágultam. És itt nem volt infuzió, se burok repesztés, mégis nagyon gyorsan meg lett.
A többieknél burkot repesztetek és infuziot is kaptam, de mindez olyan magátol érthetõdõ volt, nem éreztem feleslegesnek. A párom mindig ott volt és ez számomra akkora segitség volt, hogy mindig azt mondom, nélküle nem tudtam volna szülni mert az a támogatás amit nyujtani tud az adja az energiát hozzá.
Mindenkinek aki elõtte áll még a szülésnek sok sikert és boldogságot kivánok a leendõ babájához, és remélem probléma nélküli gyors szülésük lesz.
Egyszer csak éreztem hogy szétrepedek és akkor oda lett minden méltóságom, mert nem bírtam ki ordítás nélkül. És ezzel párhuzamosan olyan elemi erővel tört rám a tolófájás, hogy csak na. Dokim mondta, hogy ne toljak, még meg kell vizsgálnia. (tipikus, mintha nem tudnák, hogy ezt nem lehet visszatartani) "tudja mit, toljon, tényleg elrepedt"
Már nyomtam is, és 3. nyomásra kint volt a lányom.
Hihetetlenül hosszú időnek tűnt amíg felsírt, de akkor olyan boldog voltam, hogy nem lehet leírni. Végre, akiért annyit kellet küzdenem, keresztülmenni annyi mindennen itt van és ép, egészséges.
12. 40 volt. A dokim viccesen meg is jegyezte, hogy én csak ebédidőben tudok szülni, mert az első lányom12. 30-kor született . ))
És ha tanácsolhatok valamit: Ha van rá lehetőségetek vegyétek fel a szülést videóra. Én is nagyon ódzkodtam tőle, de a hugom volt ott, és úgy csinálta, hogy ne látszon premier plánban és így azokat a részeket is láthattam amit szülés közben nem. Pl hogyan tisztogatják le a babám.
És ami még fontosabb, ha bármi balul sült volna ki, ott a bizonyíték, hogy mi történt.
Az egyik barátnőmnek problémái voltak a babájával szülés közben, és az ő dokinője utána teljesen eltért a valóságtól a jegyzőkönyvben, csak hogy mossa a kezeit ha gond van. érdemes meggondolni.
Ja, és mégvalami. a lányom, egy kiegyensúlyozott, mosolygós kis tündér:))
Sziasztok
Én már leírtam az első szülésem történetét (52-53) és most kibővíteném a másodikkal, és egyben csatlakozom az előttem szólóhoz, hogy nincs két egyforma szülés.
Szóval, az első szülés után pár hónappal meg kellett csonkolni a méhszájamat és mindig azt olvastam, hogy utána nehézkes teherbe esni vagy kritikus lesz a kihordás. Igaz is meg nem is. A dokim azt mondta, hogy attól nem kell félnem, hogy ki fog nyílni tehesség közben a méhszáj, mert a műtéti heg tulajdonképpen még jobban zárja.
Ennek ellenére, már 24 hetesen teljesen el volt simulva a méhszáj és éppen ezért félő volt, hogy a növekvő baba súlya beindítja a szülést. Már akkor is állandóan keményedett a hasam, így jobbnak látta a dokim ha befektet. Akkor ráállítottak egy gynipral nevű gyógyszerre, ami gyakorlatilag 0-ra csökkentette a méhösszehúzódásokat, úgyhogy 3 hét után hazaengedtek. Aztán az otthon töltött idő, mászkálás, gyakori mozgás megtette a hatását és újból elkezdődtek a fájások. Ekkor 33 hetes voltam és gondolom addigra a szervezetem már hozzászokott a gyógyszerhez. Be is vittek rögtön a szülőszobára, mert már 5 percenként keményedett a hasam. A szülőszobán éppen tumultus volt, mert front volt és minden kismamánál beindult a szülés.
14-en szültek meg mellettem. Tiszta bolondokháza volt, mert hiába volt 3 doki is egyszerre plusz a szülésznők, volt, hogy több szülés ment párhuzamosan. Akkor döntöttem el, hogy akkor inkább én is fogadok szülésznőt is, mert azok a kismamák akiknek volt szülésznőjük, azok legalább viszonylagos biztonságban voltak, hisz a szülésznőjük csak rájuk figyelt. Megkaptam a kicsinek járó tüdőérlelő hormont is és annyi magnéziumot mint ami 40db magneb6-ban van. Képzelhetitek milyen laza lettem tőle mint a rigalánc:)) Két napig egyfolytában jött fel a gyomorsav. A lényeg a lényeg, hál istennek a kislányomat tudták tartani, így megint a terhespatológián kötöttem ki. Egy hét után újból eltöltöttem további 12 órát a szülőszobán, mert megint keményedtem, újabb tüdőérlelő, magnézium. Újabb siker. Akkor engedtek haza amikor betöltöttem a 36 hetet, hogy innentől már bármikor szülhetünk, mert biztonságban van a kicsi. Sokszor féltem, hogy remélem az a sok ideg amit a terhességgel átéltem nem marad bent a pici lányomban.
Aztán 38 hetesen elkezdtem vérezni. ) órára értünk be és a doki megállapította, hogy tágulok, ezért beöntés, előkészítés után felküldött a szülőszobára (már bérletes voltam :)) Ott a szülésznőm rámtette a fájáserősségmérőt, és meglepődve tapasztalta, hogy rendszeresek a fájásaim, de én csak annyit éreztem, hogy kicsit érzem a derekam.
Már jó előre megbeszéltük, hogy epidurált kérek, mert az első szülésnél nagyon bejött. Ekkor már 2 ujjnyira ki voltam tágulva, így 11. 30-kor bekötötte a dokim a teszt epidurált(ez 20 perc) 12. 15-kor megkaptam az első adag érzéstelenítőt és akkor már 3 ujjnyira voltam kitágulva.
A dokim nagyon örült, és én is, mert azt mondták, hogy a műtött méhszáj esetleg majd feszít és egyszer csak szétreped.
Jó ez az új topic. Szinte Kismama szüléstörténetek. Minden hozzászólóval mélységesen egyetértek, de azt nem szabad elfelejteni, hogy nincs két egyforma szülés, és nincs két egyforma várandósság. Ezt ugye csak azok tudják, akiknek több babájuk van.
Az én meggyőződésem szerint problémamentes várandósság esetén előbb kórházat szerencsés választani, bababarát elveket vallót, és ahol az osztályvezető főorvos a természetes szülés elveit vallja. (Tapasztalatom szerint ez a meghatározó egy intézményben. )
Ha megtaláltuk ezt a kórházat, akkor az ott dolgozó, vagy bejáró nem ritkán 20-30 orvos közül már biztosan megtaláljuk azt, aki nekünk a legszimpatikusabb.
Az intézményválasztásban nagyban segíthet a Hol jó szülni című könyv, és az Internet.
Mindenkinek jó babázást.
Véletlenül keveredtem erre a fórumra, ez a hozzászólás is elég régen íródott már, de hátha olvassa még valaki, leírom a véleményemet.
Én május 9én szültem meg az első gyermekemet, 2 óra 15 percet töltöttem a szülőágyon /szüléssel/, és nagyon nem maradt bennem semmi rossz emlék, pedig minden, "rosszban" volt részem, ld. beöntés, borotválás /az mondjuk magam ntéztem még otthon, de megicsnálták volna/, katéter.
Előtte megbeszéltem az orvosommal, hogy fetétlenül szükségesek e ezek a dolgok, de meggyőzőtt. Hiszen életed nagy pillanatában körülötted áll min. 3 vadidegen ember, és azt mondják, hogy nyomj, még azzal is foglalkozhatnál, hogy vajon sikerül e másnak is kijönni. . . arról nem is beszélve, ha a belek üresek, a babának is több helye van. Koránt sem olyan szörnyű, mint gondolná az ember. A borotválás pedig a sebszélek pontos összevarrása miatt szükséges. A lepényt pedid meg kell szülni, ha másként nem megy kis segítséggel-ez az én esetemben egy enyhe nyomás volt az alhasra és már ki is csusszant.
A kórház-orvos-szülésznő választás nálam úgy működött, hogy volt egy orvos, akihez a mgánrendelésére mentem 5 hetes terhesen előtte nem ismert, és kézenfekvő volt, hogy ott szülök, ahol ő dolgozik /nincs is sok varia, itt -Pécsett- 2 szülészet van/, a szülésznőnk pedig épp ügyelt, és nem is gondoltam rá, hogy őt is meg kellene "fogadni". A dokim épp szabin volt, de mikor szóltak neki 20 percen belül ott volt, nincs nála tarifa, nem is adtam neki a 6 hetes kontrollig, tehát abszolut nem aszerint bánt el velem, hogy milyen vastag volt a boríték. /egyébként nem volt vastag, attól függetlenül, hogy nagyon meg voltam vele elégedve/ Azt nem mondom, hogy a szeme rebbent mikor átvette. . .
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a fogantatás pillanatától minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, és ha egy szakember, aki arra tette fel az életét, hogy segítsen életeket adni, azt mondja, hogy ez szükséges rossz akár a te, vagy a gyereked érdekében, akkor azt el kell fogadni!
Mikor először rádmosolyog, már nem fogsz emlékezni a kellemetlenségekre, csak azt látod, hogy egy csoda van a karjaidban!
Ez is csak egy vélemény. . .
Felfedeztem egy új web oldalt ahol nagyon különleges és főleg új szupi francia babatermékeket mutatnak be. Lehet regisztrálni is és akkor küldik folyamatosan az újdonságokról az infot. Nagyon segítőkész volt a csaj akivel emailt váltottam. És ami a legjobb van egy új szuper masinájuk ami mindent csinál. Cumisüveget melegít, sterilizál, párol zöldséget, összeaprítja szóval valóban szupi.
Látogassatok el a lapra regisztráljatok ti is.
Üdv.
Márta
http://www. hfimpex. com/
Elsősorban gratula Jucinak, hogy elindította a topicot :-)))
A Kismama újságban is mindig elolvasom a szüléstörténeteket, mert akkor, eszembe jut, hogy milyen fantasztikus dolog átélni a szülés élményét!
Lányom 1997. szeptember 15. -én született, a kiírt időpont előtt 2 nappal.
Erről a szülésről -szinte- csak az idő által megszépített emlékek maradtak. Leszámítva, hogy a férjemet nem engedték be, de azért orvostan-hallgatókat szívesen látott volna a fogadott orvosom, és mire felkerültem a szülőágyra a fájásokat már nem éreztem, úgyhogy mondták, hogy mikor kell nyomni. Viszont nem láttam +oldhatatlannak a feladatot. A végeredményre koncentráltam. . . És a jutalom, egy gyönyörű 3250g-os, 50cm-es kislány. A mai napig nagyon büszke vagyok rá!
Frissebb élményeim vannak fiam születéséről (és sokkal kedvesebbek is!) Talán azért, mert nem csak 2D-n láthattam. Párommal, +beszéltük, hogy mire a lányunk iskolába megy, jöhet neki egy tesó. (Tudtuk, hogy így nagy lesz a korkülönbség, de igen korán, 18 évesen szültem az első gyerkőcöt, kellett egy kis idő, hogy megérjek még egy babára. )
Leventét 8 hetes korában láttam először fekete-fehérben, aztán 13 hetesen. Kiharcoltam 3D-s Uh-t is, előbb 18, majd 28 hetesen. Élmény! Ha teheti, ne hagyja ki senki! Már az első alkalommal kiderült, hogy kisfiú. A terhesség, mondhatni zavartalanul telt. Próbáltam a lehető legtöbbet foglalkozni Vele, sokat beszélgettünk, simogattam, és Ő mindig válaszolt a mozdulataival. November 15. -ére vártuk a babát, de csak nem akart elindulni. 16. -án egész nap "szekáltam" amit, estére végre megelégelt. 8-9 óra környékén kezdődtek a fájások, igen intenzív erősséggel. Gondoltam, jó ha másnap reggelre meglesz. Ezért aztán nem kapkodtam el semmit. Megjegyzem, készültem figyelemelterelő dolgokkal, zenével stb. Na, mondanom sem kell, nem ért semmit. Ilyenkor csak a babára kell koncentrálni. Az idő telt, a fájások rendszeressé váltak. A terhességem alatt mindent elolvastam, megnéztem, meghallgattam, ezért úgy gondoltam, hogy 4kézlábra állva, majd enyhíthetek a fájások erősségén. Így hát célbavettem az szőnyeget, csakhogy lefelé még ment a mutatvány, de visszafelé már nem. Az én Picurkámnak elege lett az igencsak nehéz szituból, úgy döntött, hogy azonnal szabadulni akar! A magzatvíz a lakásunk és a kórház között folyt el valamikor az autóban, de nem vettem észre. A kórházba, pedig végszóra estünk be. A szülőszobára 1. 20-kor mentem be, a fiam pedig 1, 25-kor sírt fel: 4275g-mal és 54 cm-rel érkezett meg hozzánk. Az utófájásokkal meggyűlt a bajom, de semmi komoly. Ma már 6 hónapos 8600g és 70 cm. Ja és még mindig szopizik, napi 5-ször.
Nem tervezünk nagyobb családot, de ha az élet úgy hozná, egy percig sem gondolkodnék rajta, hogy mit tegyek!
Sok sikert és kitartást kívánok az összes Anyukának!
Üdv: BBorsyka
Örömmel olvasgatom a leveleiteket és jó érzéssel tölt el, hogy ti is ilyen boldogok vagytok!
Én arra teszem föl az életem, hogy szülészorvos legyek és élménnyé varázsoljam a szülést! Híve vagyok az új módszereknek és azon leszek, hogy ezt népszerűsítsem az emberek körében. Remélem felvesznek az orvosi egyetemre (jövőre érettségizem) és beteljesülhet az álmom és orvos lehetek! Nem hiszem, hogy más szakmát választanék ehhelyett, mert ez az, ami mozgatja az életem szálait. Na jó, eleget locsogtam.
Továbbra is várom a történeteiteket és ötleteiteket, hogyan lehetne jobbá tenni a vajúdás kemény óráit!
Mindenkinek sok puszi: Juci
Mindenesetre köszi nektek a megnyugtató szép sorokat.
Én most várom első babánkat. Örömmel olvasom, hogy vannak anyukák, akiknek nem szörnyű, megrázó élmény volt a szülés.
Én azt tapasztalom a környezetemben, hogy a TV-ben látott boldog szüléseknek csak a híre van meg. Helyette a kórházi dolgozók (főleg az orvosok) kényelmét szolgáló megoldásokat alkalmaznak. 20éve volt egy konferencia, ahol már akkor a szülő nők jogait próbálták érvényre juttatni, de sajnos a hazai kórházak 90%-ában a mai napig semmi nem változott. A leg fontosabb, hogy ezt a változást az orvosoknak kellene megkezdeniük, ahoz, hogy a páciensek és a kismamák nyugodtt szívvel rábízhassák magukat ezekre az intézményekre. Valószínű kevesebb lenne az otthonszülés is, ami megnyugtatná az orvosokat; a nők nyugodtabb körülmények közt élhetnék át a csodát és az orvosnak nem a sokkot kapott anyukák közt kellene rohangálniuk. És még folytathatnám.
Most ugye azt látjuk, hogy megválaszthatjuk az orvost jópénzért. Választhatunk kórházat, persze ami nincs túl messze.
Na meg szülésznőt, aki kedves, türelmes, esetleg még ismerjük is.
Aztán az érzéstelenítés, ami ugye mindenkinek jár, ha kéri és ezekről tájékoztatást is kapott.
Soroljam még?
Ezzel szemben mit látok, hallok?!
A választott orvos, ha szerencsénk van és nem utazott el, nem úgy kezel minket, mint ahogy azt elvárnánk, persze lehet ő is fáradt és nem értem mért kérnek el pénzt egy szülés levezetéséért. Sokszor nem is keveset! Itt hozzá kell tegyem VANNAK kivételek.
A kórházválasztásról annyit, hogy ami jó az mindíg messze van és felmerülhet az a probléma is, hogy az ember szemébe vághatják: most mért ide jött, miért nem oda?" Szülésznőt is azt kapunk, aki épp ügyeletben van, ha szerencsénk van beengedik az ismerőst, de nem nézik jó szemmel. Aztán a kiszolgáltatottság ott kezdődik igazán, mikor a "rutin eljárásokat" kapjuk! Borotválás, beöntés, kanül a karba, végbélen keresztüli vizsgálat stb. . . Ki kér ezekből? Nem beszélve arról, hogy a babát szülés után elviszik, kipréselik a lepényt, méhöblítést végeznek szülés után. . . A nőknek nincs lelkiviláguk, nem lehet intimszférájuk? Mért megy ez még mindíg?
Bosszantó, hogy sok helyen ezt látom! És az anyukák panaszkodnak, mert senki nem fog kiállni az érveik mellett, nehogy még rosszabb körülmények közé sodorja magát. Aki túl van rajta már nem foglalkozik vele, aki előtte áll nem igazán tudja mi jön még.
Vajon hány év kell még, hogy a fenti problémák eltünjenek?
Kicsit szerencsésnek érzem magam a leírtak ellenére, hiszen az a baba borotválás, beöntés, stb. ellenére is világra jön. És ez tényleg egy csoda, még ha a körülmények nem is befolyásolhatóak. Bocsánatot kérek azoktól, akiknek kitágult olvasás közben a pupillájuk. Igen, még van ilyen! Mindenkinek sok türelmet és nyugtató szavakat kívánok, aki szülés előtt áll.
totyogó29
Teljesen új vagyok a fórumok tájékán 24 éves vagyok, egy éve férjezett, kislányom hat hónapos.
Úgy gondoltam leírom saját terhesség-szülés történetemet, hogy akik félnek láthassák ilyen is van. Mivel először szültem nem tudhatom a következőnél milyen lesz, de remélem( és hiszem), hogy ugyanilyen hozzáállással sokkal rosszabb nem lehet. Esküvőnket követően úgy gondoltuk jöhet a baba, de a tablettaszedést követően kihagytunk 3 hónapot a biztonság kedvéért. Utána az első adandó alkalommal terhes lettem. A kilenc hónapot minden probléma nélkül, nagyon boldogan éltem meg( pedig egyéb stressz ért bőven). Nem hittem semmilyen okoskodó tanácsnak bárkitől is származott. Azt ettem, ittam, csináltam ami és ahogy jólesett. Összesen hat kilót híztam(3. 8 volt a gyerek), nem voltak rosszulléteim. Minden héten legalább 20 kilométert gyalogoltam, néha bicikliztem és végig dolgoztam(közalkalmazott voltam). Szülés előtt két héttel még túráztunk és nagyon jó volt! Végig úgy gondoltam , hogy minden rendben lesz és ragaszkodtam a saját elképzeléseimhez. Sok marhaságot hallottam kedves ismerősöktől, családtagoktól is, (ezt ne egyél, azt egyél, ne csináld ezt, ne emelj, ne hajolj, ne dolgozz stb) de senkire nem hallgattam csak a saját testemre. Azt is sokan mondták biztos császáros lesz mert nagyon keskeny a csípőm, ezen csak mosolyogtam( a doki is). Az orvosom mindig azt mondta, ha csaak ilyen kismamái lennének álom és pihenés lenne a munkája. Végül a kiírt időpont után 5 nappal született meg gyermekünk. Aznap voltunk a kórházban szívhangot nézni, de nem volt még semmi. Este 10 körül kezdtem érezni valamit, lassacskán összekészülődtünk, fél egyre értünk a kórházba. CTG, vizsgálat, papírmunka, öltözés, burokrepesztés(egy cseppet sem fáj, ha már ki vagy tágulva és az orvos normális!)rövid sétálgatás majd néhány nyomás után kettőkor már a hasamon volt a baba. A kitolás rendkívül fájdalmas, de semmihez nem hasonlítható élmény! Nekem szerencsére xcsak pár percig tartott, de bizonyára kibírtam volna ha tovább tart. Fájdalomcsillapítást, beöntést, gátmetszést nem akartam, nem is volt! Egy picit azért kellett varrni(majdnem 4 kiló volt), de a baba addig az apja karjában lehetett. Utána baba-mama szobába kerültünk és éjjel-nappal velem volt, igény szerint szoptattam(azóta is!) minden szuper volt (a gátsebtől eltekintve, de ki lehetett bírni). Picúr azóta is szuper kölyök, kezdettől átalussza az éjszakát, nappal mosolygós tökéletes baba. Remélem a következő babánál minden hasonlóan alakul majd!
Bocs, hogy ilyen sokat írtam, fel sem tűnt közben. Szerintem az a lényeg, hogy kell tájékozódni, de a legjobb ha saját magunkra hallgatunk, vagy legalább kiválasztunk egy valakit akinek a tanácsait megfogadjuk.
Először 13 és fél éve szűltem. Tapasztalatlan kismamaként reggel 6-kor éreztem, hogy fáj nagyon a derekam, de bementem a terhesgondozásra CTG-re. Itt szóltam a dokinak, de azt mondta, még biztosan nem szülök. Elindúltam, de mire hazaértem, addigra ötperces fájásaim voltak. Taxi, kórház, vizsgálat, már négyújjnyira nyitva améhszáj. Borotválás, beöntés(ami azért nem olyan szörnyű). 11-kor értem be a kórházba, 12-kor feküdtem fel és 12. 10 perckor felsírt a kislányom, akit nem láttam, mert elvitték vizsgálatra. Csak később kaptam meg, de akkor is csak a talpára adhattam puszit és már vitték is. A második szülésem másfél éve volt. Hajnali 3-kor kicsi fájásokra ébredtem. Ez tartott kb5-ig, ekkor szóltam a páromnak, hogy ma szülünk. Gyorsan elmosogattam, összepakoltam a szennyest neki a gépbe, megfürödtem, stb. 8-ra értünk a kórházba, ahol megvizsgáltak, kétújjnyira volt nyitva a méhszáj. Doki bácsim mondta elmegy kávézni. Beőntés, borotválás, WC, zuhanyozás, séta a vajudóban. Fájt, fájt de nem volt szörnyű. 3/4 10-kor elfolyt a magzatvíz, szülésznő nézte a szinét minden rendben. Kértem a páromat hozzon tiszta bugyit, mikor odaért vele abban a pillanatban jöttek a tolófájások. Párom futás, gyerek jön, szülésznő nem hisz nekem. Elkisért a legtávolabbi szülőszobába, ugorjak az ágyra. Mondtam ez így tolófájásokkal nehéz lesz. Ugyan már nem az. Megvizsgált, rohanás a dokiért. Szép lassan nyomjak, kicsiket, ne sérűljön a baba. Kérdeztem, jó-e így azt mondta oké. 10-kor felsírt a kisfiam. Itt már gátvédelemmel szűltem, amiért mégis varrni kellett az az volt, hogy a kicsi fiam felemelt karokkal jött világra. Rögtön rámtették, köldökzsinórral összekötve, együtt sírtunk. Apa nem akart bejönni, de mert szaladt utánam, ott ragadt az ajtóban és élete legszebb élményeként élte meg. Miután megmérték, megvizsgálták a kicsimet, odaadták apának és ő sétált vele, amíg engem elláttak. Azután megkaptam és szopizott is szépen. Két órát voltunk így együtt, nem zavart minket senki. Utána is végig velem volt, éjjel-nappal.
A harmadik szülésemet, majd áprilisban megírom!!!:-))
Tetszetek, etért hát én is megírom a sztorinkat. Évekig nem estem teherbe (egy vetélést leszámítva), nem is foglalkoztatott igazán a babácska. Aztán egyszerre vadul kalapálni kezdett valami, és én rögtön babát szerettem volna. Mivel hosszú hónapok után sem sikerült, orvosi segítséget kértem. Mire gyógyszeresen optimalizáltuk a PH viszonyokat a sok gyötrődő várakozástól túl sok gyomorsavam termelődött. Erre is gyógyszert kellett szedni. Éreztem, hogy túlnőtt rajtam a probléma, és feladtam. Erre volt szükség, mert két hét mulva terhes lettem!Csodálatos időszak volt, sosem voltam olyan jól, olyan erős, olyan jókedvű. A szüléstől nem tartottam, beláttam ez egy természetes folyamat, a legjobb, ha elfogadom minden gyötrődésével. Két nappal a kiírt időpont előtt kezdődött a tánc. Már este nem találtam a helyemet, de akkor még nem gyanakodtam. Aztán hajnalban távozott a nyákdugó, és néhány óra mulva már a szülőszobán vizsgált az ügyeletes doki. Egy ujjnyi tágulás, gyenge fájások. Vártunk. Na nem sokáig, mert a saját orvosom fél órával az ügyeletes után már azonnal burkot repesztett, és oxitocin infúziót rendelt. Oka: enyhén meconiumos magzatvíz. Vígan voltam, nem igazán fájtak a fájások. Aztán az infúzió "segített". Kemény, de elviselhető fájások jöttek. Büszke voltam, hogy uralom a helyzetet. A dokim megvizsgált, és utánna már nem bírtam felkelni. Annyira felerősödtek a fájások, hogy-mint utóbb kiderült- elájultam közöttük. Két és fél óra telt el így. Újabb vizsgálat következett, és jó hír: ha felálok két óra mulva meg lesz a baba. Hát nem álltam, repültem, ahogy félájultan bírtam. Máig sem tudom, hogy a két óra reménye, vagy a gravitáció miatt, de sokkal könnyeb volt így. Őrületes erővel és sebességgel jöttek a fájások. Egyszer csak éreztem, hogy hatalmasat moccan a baba, megindultak a tolófájások. Egyáltalán nem éreztem semmi tipikusnak mondottat, csak feszített, de nem fáj már annyira. Három tolófájást álltam végig. Utánna már muszáj volt felfeküdni. Viharos sebességgel megjelent az orvos, a szülésznö beöltözött és a harmadik nyomásra ( talán még tíz perc sem volt a kitolási szak)gyögyörűen kisimulva, - öt órával a kórházba érkezés után- megszületett Szonja. Most jön a java! Ugyanis a babának sikerült néhány másodperccel hamarabb levegőt venni (megjegyzem most is ilyen hirtelenke)így a meconiumos magzatvizből is jutott neki. Ezt két órával a szülés után közölték. Ezért babamentővel vitték őt Bp. -re intenzívosztályra, mivel az én kórházamban nem volt ilyen. Szerencsénkre viharos sebességgel tisztult a tüdeje, és alig másfél nap elteltével már én is utána mehettem. Azonnal kiadták az osztályról, baba-mama szobába kerültünk. Csak csodáltam, nézegettem, aggódtam, vajon mindent jól csinálok?Ép annyit kellett csak ott töltenünk, amennyit egyébként is szükséges lett volna szülés után. Most már hét és fél kilogramm, csodaszép, erős csajszi.
Mindezek ellenére bármikor szülnék még! Csodásabb dologot még nem éltem át ! Üdv mindenkinek!
Én hoztam létre ezt a topicot és örömmel olvasgatom a jobbnál jobb történeteket! :-))) Remélem, hogy aki eddig félt a szüléstől, az ezeket olvasva kevésbé tart a dologtól!
Továbbra is várom a történeteket!
Üdv: Juci
Én egy 35 éves öregasszony vagyok. Nagy lányom 9 éves lesz a kicsi pedig most lesz 1 hónapos. Én is leírom hogyan szültem mihelyst lesz egy kis időm addig ajánljon valaki jó minőségű tejes cumit amitől nem akar megfulladni a pici!
Én nagyon élvezetm végig, bár az első két hónapban nagyon zavartak a rosszullétek, az émelygés . . . , de amikor ezek elmúltak már minden nagyon jó volt. Úgy élveztem ahogy hétről-hétre növekszik bennem a babám, főleg amikor már látszott. Olyan büszke voltam a pocakomra! :))) Aztán egyre jobban gömbölyödtem és amikor először éreztem, hogy megmozdul. . hát annál szebbet még nem éreztem! A szüléstől eleinte nem féltem, mert nem gondoltam rá. Aztán közeledett a kiírt nap, de még akkor sem gondoltam rá. Nem volt időm, hogy ilyeneken izguljak. Pont vizsgaidőszak volt a suliban és arra kellett készülnöm. De nem akartam halasztani és a babára pedig már nagyon régen vártam. Márc. végére voltam kiírva. 24-én bementem a kórházba reggel 7-re CTG-re. Anyu bekísért, (mert a párom dolgozott) hátha lesz valami. Aztán rákapcsoltak a gépre, de nem mutatott semmit ezért anyu bement dolgozni. Utána jött a doki fél 9 körül. Megvizsgált és mondta, hogy telefonáljak, hogy hozza be valaki a cuccomat, mert nemsokára szülünk. Na akkor egy kicsit megijedtem. Sosem gondoltam rá, hogy vajon milyen lesz a szülés. A fájdalomtól féltem. 9-kor megrepedt a burok. Fél 12-ig sétáltam a vajúdóban (szerencsére nem kellett feküdni) a fájások erősödtek és sűrűsödtek, de végig elviselhető volt. Aztán fél 12-kor már nagyon erősek voltak a fájások. Kértem volna fájdalom csillapítót, de a szülésznőm azt mondta, hogy már nem fog kelleni, ha eddig kibírtam. Felfeküdtem a szülőágyra és fél 2 előtt 5 perccel először tették rám a kislányomat. Olyan jó érzés volt. 9 hónap várakozás után végre kezembe foghattam. Fél 12kor azt mondtam, hogy nem kell másik baba, de fél 2 után már szültem volna a másikat. Életem legcsodálatosabb élménye az a 9 hónap volt és az a kicsi fájdalom ami után megérkezett a csoda a 3730 grammos kis jövevény akit már mindenki nagyon várt. És higyjétek el egy nő életében a világon nem történhet nagyobb csoda mint az, hogy életet képes adni.
Én 5 hónapja hoztam a világra az első kisbabámat. Szerintem az a legfontosabb, hogy nem szabad félni. Két barátnőm is velem egyidőben volt terhes, pár héttel előttem szültek. Ők nagyon féltek a szüléstől, és meg is szenvedték mindketten. Pár éve még én is féltem volna, de most valahogy olyan magabiztos voltam a terhességtől. Úgy éreztem, érzem, hogy én anyaságra születtem. Anyukám is folyton azzal piszkált, hogy nekem nagyon alacsony a fájdalomküszöböm és nehezen fogom bírni, de nem hagytam magam. 5 óra alatt szültem meg a kislányom, nagyon könnyen, még a doki és a szülésznő is elcsodálkoztak. A burok repedt magától, fájdalomcsillapítás se kellett. A kitolási szak nem tartott 10 percnél tovább. Jó nagy sebet kellett vágni, mert a baba előredukta a kezét. Jó fájt, persze, de mi az a fájdalom? Semmi! Pár perc és elmúlik. A vajúdás utolsó órája nekem is nehéz volt, a helyi érzéstelenítés ellenére éreztem a sebbvarrást is, mégis pár óra múlva már szültem volna a következőt!!! Mindenkinek megvan a megfelelő póz. . . ahogy a legkönnyebb. Én pl végig sétáltam, le nem ültem, így valószínűleg a gravitáció is segített. Ha félsz, stresszes vagy egész biztos minden rosszabb lesz és fájdalmasabbnak érzed. Az újságokban is csak a nehéz eseteket hallani, a könnyű szülésekről senki sem beszél, így nem csoda, hogy mindenki megijed!