Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Guvi én is ebben a hejzetben vagyok tudsz segiteni
Szia én is ebben a hejzerben vagyok .Tudnál segiteni hogy mit tegyek
Szia!
Nézd Én is nagyon györcsöltem az első 2forgalmi vizsgán de a harmadiknál úgy voltam hogy ha sikerül sikerül ha nem akkor nem,majd megpróbálom újra....
A másik hogy az oktatóm ajánlott egy gyógynövényes nyugtatót,és szerintem az is sokat segített.
HOVA szárított komló kivonat és szárított macskagyökér kivonat van benne,és állítólag rá szokni nem lehet,viszont alkoholt nem szabad fogyasztani mellette és más nyugatatót se.
Vizsga elött min.1hétig szedd naponta 3x1 olvasd el a tájékoztatót ami a dobozban van.Vezetni lehet mellette de ha szédülsz és nagyon álmosít...akkor persze nem mert veszélyes,de ez nagyon ritkán fordul elő ennél a gyógyszernél.
Képzeljétek kedd reggel 8,20-ra bementem az okmányirodába és azon a héten pénteken már a kezembe is adta a postás a jogsit.
Nissan micra benzines kis kocsin tanultam meg vezetni,(nagyon megszoktam)nekünk meg egy 1,9 turbó dízel autónk van,ami ráadásul sokkal nagyobb is...tegnap vezettem egy kb.40percet sógorom ült mellettem akinek 20éve van jogsija.Hát kis városban lakunk(majdnem mint egy nagyobb falu)és tegnap elég gyér forgalomban vezettem,még szoknom kell a kocsit.Magával a forgalommal nincs gondom hanem néhány dologban nagyon más a mi kocsink,pld.nehezebb vele nagy ívben balra kanyarodni.
Az is szokatlan volt pillanatok alatt felgyorsul 90-re lakott terülten kívül,tehát nem egy lomha autó,kevesebb gáz kell neki nyomni,pláne induláskor..
Sógor mondta hogy elég az is ha induláskor lassan felengedem a kuplungot,akkor is elindul...
Forgalmas körforgalmat is könnyen megoldottam,csak ez a kocsi...hát szerintem kell min.2hét vagy még több hogy érezzem és tudjam uralni...addig nagyobb városban ill.forgalomba nem megyek vele pláne nem egyedül.Szerencsére tegnap is nyugodt és megfontolt voltam,bár indulás elött bele gondoltam hogy már én vagyok a felelős minden tettemért...
Kezdő jogsi 2év,hát igen kell is min.2év ahhoz hogy valaki némi rutint szerezzen,de ahhoz ha nem is minden nap de egy héten többször vezetni kell..
Ma is vezetek,de ma apósom ül mellém.
Majd megírom hogyan ment.
Sziasztok!Mi a helyzet azokkal akik ugy erzik tudnak vezetni,és megy is nekik a gyakorloórákon,de vizsgán egyszerüen anyira görcsösek,hogy képtelenek teljesiteni.Nekem most lesz az 5.ik vizsga.És most kerdezek rá a dolgokra.Hogy tuti meglegyen,mert másképp nem megy.Nem akarok pestre menni.És ugy erzem tudok vezetni.Nem vagyok béna.Csak a vizsga es a vibi vágja el a torkomat mindig.Van itt Tolna megyei közületek?
Üd vmindenkinek
Mondjuk az igaz, hogy én azt mondtam az oktatómnak, hogy akkor jelentsen le vizsgázni, amikor már képes leszek biztonsággal egyedül is vezetni, és ezt én is így érzem. És ez nem 30, de nem is 60 óra volt, mert azóta sem mertem összeszámolni, hogy mennyibe is került a jogsi :)
Mivel a férjemnek sincs jogosítványa, így tudtam, hogy utána már csak magamra számíthatok.
Mondjuk az oktatóm is szuper volt!
Amikor meg lett a jogsim, utána 3 hónap múlva vettünk autót, és akkor előtte kerestem egy olyan oktatót aki olyan autóval oktatott amilyet vettünk, már csak előgyakorlásként, talán 3 alkalommal mentem vele.
Akkor Ő is azt mondta, hogy jó lenne, ha minden kezdő úgy tudna vezetni, ahogy én.
Meg azt is mondta, hogy látja a munkatársait és a saját gyereke oktatását 10-ből csak 2 kollégára bízná rá :(
Hát, az a helyzet, hogy szerintem azért annyi az idióta, hólyagfejű a forgalomban, mert ők fizetnek a jogosítványért. Ez ugyanolyan, mint hogy nekem senki ne mondja, hogy a korombeli szőkecica a kemény munkával szerezte az a8as hajót....
Persze kivételek erősítik a szabályt, szóval ezt nehogy magadra vedd. HA nem vagy biztos magadban, nem fog sikerülni és a saját érdekedben, akkor ne is akard megvásárolni.
Csak egyszer leszel bizonytalan, de3 abba valaki belehalhat.
Nem mondom, én is buktam egyszer, meg csinálok máig hülyeségeket, d3e szerintem az utóbbi hat év vezetés azért adott kis gyakorlatot. Ésaz elején csak a párommal vezethettem, aki tök nyugodt és hidegvérű, és akkor adta oda az autót, amikor már tényleg azt érezte, hogy nem lehet baj (legalábbis miattam).
Több ismerősöm és rokonom Bp.-en vizsgázott az elmúlt 10évben és mindegyiknek sikerült elsőre pedig egyikük se vezetett előtte...na de nem is 30óra vezetés utén próbálták meg...én is úgy gondolom hogy kevés a 30óra gyakorlás.
Kivéve azoknak akik előtte több évig jogsi nélkül vezettek.
Egy ismerősöm 10évig jogsi nélkül vezetett Németországban és egyszer se bukott le,majd haza jött és itthon fél év után egy közúti ellenőrzéskor igen.Utána rövid időn belül lett jogsija,hivatalos úton.Lucyka!
Miért is húztak meg az első vizsgán?
Mi volt az a röhejes indok?
Sikertelen vizsga nem nagy tragédia...erre én is későn jöttem rá...nagyon görcsöltem ill.feszült voltam az első 2forgalmi vizsgán...harmadszorra már úgy álltam hozzá hogy ha nem sikerül majd megpróbálom újra,előbb-utóbb úgyis sikerül...és hogy nálam sokkal hülyébbeknek is van jogsija...
Hát igen, a vizsgabiztos bármikor hivatkozhat pl. a relatív gyorshajtásra.
Amúgy nekem Bp-en elsőre sikerült a forgalmi (meg a többi is) vizsga 2 és fél éve.
Szia Fahéjnarancs!
Köszönöm!
Most nézem hogy az utolsó vizsgán 43pervet vezettem,és a következőket húzta alá a vb.a minősítő lapon:
- lassítás-gyorsítás darabos
Ja kérem azért kicsit remegett mindkét lábam a vizsgán...
-jelzés
1x elfelejtettem vissza venni az indexet amikor sávot váltottam,belsőből a külsőbe (már mentünk vissza a rutinpályára)és a kereszteződésnél álltam piros lámpánál amikor mondta a vb.hogy "magas lesz a villany számla" na akkor le esett a dolog és mondtam hogy elnézést és vissza kapcsoltam az indexet.
-mögöttes forgalom ell.nem rendszeres
Na ja gyakrabban kellett volna bele néznem a belső tükörbe....
-jelzés kissé korán-későn
-jelzés röviden-hosszan
Úgy látszik aznap ez a index dolog nem úgy ment ahogy kellett volna,az utolsó 5-10óra gyakorlás alatt ez nem volt rám jellemző...
Na meg az oktatóm mondta hogy ez a vb.ezekre a dolgokra nagyon figyel,és még arra hogy a buszt elengedem-e ha indexel induláskor....
-tükrök használata nem rendszeres
Na majd a jövőben ezekre oda figyelek.
Ezeket húzta alá a minősítő lapon.
Vissza értünk és mondta hogy megfeleltem,és csak annyit fűzött hozzá hogy a jövőben már én vagyok a felelős minden tettemért,vezessek mindig körültekintően és óvatosan,és majd a többit az oktató elmondja.
A lényeg hogy vizsgán ne görcsöljön ill.idegeskedjen az ember,mert akkor tuti hogy valamit nem vesz észre...
Nem, egyáltalán nem ír hülyeséget.
Ideális esetben úgy van, ahogy leírtad. De a való élet NEM = ideális esetek összessége.
És persze, nem alaptalanul fog meghúzni, mert behúzogatja a kellő mennyiségű hibavonalat, vagy azt állítja, a bukási okok valamelyike megvolt. S mivel nevetségesen piti, végtelenül szubjektív dolgok miatt is meg lehet húzni a delikvenst, így még csak nem is reklamálhatsz. De persze fel lehet jelenteni az illetőt... nyilván te fogsz nyerni vele szemben... nyilván!
Ébredjünk már fel a Csipkerózsika-álomból, igenis mocskos dolgok vannak ezen a területen is, mint minden más területen, főleg itt, Magyarországon.
Én nem perkáltam - első vizsgán meg is húztak annak rendje és módja szerint, röhejes indokkal...
Ha kiabálsz, attól igazad lesz? Nyugi.
Szia Hargita!
Áruld már el légyszíves hogy vidék alatt mit értesz...
Melyik vidéki városban kell lefizetni a vizsgabiztost?
Köszi!
VIRUPA!
HÜLYESÉGET ÍRSZ!!!!
HA TUDSZ VEZETNI ÉS ODA FIGYELSZ,SIKERÜL A FORGALMI VIZSGÁD!
ALAPTALANUL SENKI NEM LEHET MEGHÚZNI A VIZSGÁN!
AMELYIK VIZSGABIZTOS MÉG IS EZT TESZI MERT NEM FIZETTÉL NEKI,AZT A MEGFELELŐ HATÓSÁGOKNÁL FEL LEHET NYOMNI,ÉS FEL IS KELL!!!!
Gratulálok a jogosítványodhoz. :)
Már én is alig várom azt a pillanatot, amikor átvehetem.
Az oktatóm szerencsére egy rendes, nyugodt, türelmes ember, abban pedig igazad lehet, hogy a vizsgabiztosok összességében nézik, mit tudsz /már a lazábbak/.