Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hogyan legyek erős???
Létrehozva: 2010. június 17. 22:33
Sziasztok,
tanácsokat, ötleteket szeretnék kérni, szerintetek hogy tudok erős maradni ebben a helyzetben?
7 év után szakított velem a párom (bepánikolt a kapcsolattól, kicsit élni akar...), el is költözött.
Nemrég beszélgettünk és azt mondta, még mindig szerelmes belém, nincs másik lány.
Tökéletesen megbízom benne, nem is ez a gond.
Hanem, hogy azt tanácsolja mki, legyek erős, ne keressem, küzdjön Ő értem!!!
Ezt érzem én is, hogy tartanom kell a távolságot, de annyira nehéz 
Nagyon nagyon bízom benne, hogy észhez tér, nem is zargatom, nem kiabálok, nem erőltetem az újrakezdést, csak csendben várok...és nem tudom,hogy tudom ezt az időszakot túlélni..
Vannak itt olyanok, akik túllendültek ilyen időszakon és újra tudták kezdeni?
Tényleg segít, ha hideg, rideg maradok és nem mutatom ki, menniyre nagyon hiányzik?? 
Szia!
Sokan sokfélét írtak már, én is leírom a gondolataimat, hátha segítenek.
Hasonló helyzetben voltam vagy 10 éve - és sajnos nem lett jó vége. Akkor 4 éve voltam együtt a barátommal, mindenki úgy gondolta, hogy minket egymásnak teremtettek és mi is így gondoltuk sokáig. Aztán egyszercsak azt mondta, hogy élni akar, gondolkozni, hogyan tovább. Szenvedtünk, végtelenül szerettük egymást. Sokáig nem találkoztunk, aztán újra igen, aztán megint időt kért, néha voltak barátnői is, de nem volt egyik sem szerelem. Soha többé nem volt köztünk semmi. Rengeteget vártam rá, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot és nagyon hiányoztunk egymásnak. Végül - néhány futó kaland után - lett egy komolyabb kapcsolatom (egy évvel később), akkor rájött, hogy elveszít és rengeteget sírt, könyörgött. Még fél évig szenvedtünk, de végül pontot tettünk a dolog végére. Azt hiszem, azóta is folyamatosan föltesszük magunknak a kérdést, hogy jól döntöttünk-e. (Máig tartjuk a kapcsolatot, mindkettőnknek gyerekei vannak és mindketten elváltunk.)
Azt érzem, Nálatok is megvan az az erős lelki kapocs, egymáshoz tartozás érzése, ami nálunk volt. Úgy érzem, Te tényleg szerelmes vagy belé, még mindig, de - bár biztos fáj, hogy ezt mondom - ő nem az, bár azt állítja. Nagyon szeret, de ez inkább ragaszkodás, szeretet. Ha szerelmes lenne, nem akarna "élni" és félne, hogy elveszít, nem tenné kockára a kettőtök kapcsolatát. Akkor nem tudott volna elmenni.
Nincs recept, hogy mit tegyél. Én akkor hol csöndben vártam, hol sürgettem a döntést - végülis másfél évig húztuk. Semmiképpnem lenne jó, ha Nálatok is így lenne. Szerintem ne "zaklasd", várj, estleg ritkán írj neki egy sms-t, legfeljebb annyival, hogy "hiányzol", vagy fölemlítve egy kellemes, boldog élményeteket ("emlékszel, amikor..."), hogy tudja, gondolsz rá. De ne érezze, hogy mindenképpen vársz rá, akármeddig. Tudnia kell, hogy döntenie kell hamar.
Én akkoriban új dolgok felé próbáltam nyitni... az első lépés őrült nehéz, aztán kinyílik a világ és könnyebb lesz. Megkerestem régi ismerősöket, táncklubba jártam, nyáron három hétre leköltöztem vidéki rokonokhoz, netes társkeresőn regisztráltam - valójában azért, hogy embereket ismerjek meg, hogy beszélgessek, legyen mit várnom nap mint nap. Próbálj kitalálni valamit, hátha segít!
Én végül úgy gondolom, hogy nem lett volna jó, ha együtt maradunk. Nagyon szerettük egymást, lelkileg nagyon szoros volt a kapocs, de nem volt az a lángolás, "csak mi ketten" érzés, ami elég lett volna egy életre.
Remélem, hamar sikerül megoldani ezt a helyzetet, akár így, akár úgy!
Nem akarlak elkeseríteni de nem fog visszajönni....ez a tipus aki még élni akar az fog is......
sztem pont nem jó időbe találkoztatok mert 27 évesen 7 éves kapcsolatban (tehát 20évesen találkoztatok) pont az a rossz h még senki nem élte ki magát és ez valahol,valamikor kibukik...
a fiúknál hamarabb szokott, a nők talán valamivel jobban kezelik ezt.
Azt mondják, nagyon jó hogyha kiirjuk magunból.
Én naplót írtam. Nem jöttem rá időbe hogy ezt kell tennek, de mikor rájöttem, még visszamenőleg is kiirtam magamból mindazt ami bántott.
Szinte hihetetlen, de azóta nem feszít a gond.
Jó hogy kiirtam a naplómnak és azóta nyugton hagy. Annak is örülök, hogy nem idegenekre bíztem titkaim. A naplót később össze lehet tépni hogy soha senki ne olvassa el.
Jó ha van kedve az embernek valamihez természetesen mindemellett, akár sport vagy valami más.
Nagyon megértelek így ismeretlenül is.A pasik nem csak 27 évesen ilyenek,37, 47, meg 57 évesen is vannak ilyenek.Én pld azt csináltam, hogy volt egy füzetem az el nem küldött sms-ekről.Mindíg, mikor sms-t írtam volna, azt egy füzetbe írtam le, nem küldtem el.Így kijött belőlem de nem ment át a címzetthez.Aztán egyre kevesebbet írtam a füzetbe.felhívtam az összes ismerősömet, mentem rokonlátogatóba.Túlmunkát vállaltam.Rengeteget sportoltam, futottam, úsztam, bicikliztem stb.este úgy rogytam be az ágyba, nem volt időm gondolkodni, aztán lassan elmúlt.Majd fél év múlva azt fogod mondani, milyan jó, hogy így alakult, és hálát fogsz adni a sorsnak, hogy megszabadultál egy ilyen pasitól.
Szia,
nekem ugyanez volt, fél éve. Pár napig még hittem, hogy majd észhez tér, de jobb megbarátkozni azzal, hogy nem fog visszajönni. A Szakítás után-topikban bátorítottuk egymást a lányokkal sokáig.
Az enyém nem is jött (hála istennek...), 2 hónapja van Párom, nagyon boldog vagyok, és minden sokkal szuperebb az életemben :)
Nem olvastam végig a hsz-okat, de ma szabadnapom van, és végig fogom olvasni. Azt láttam, hogy 3 hónapja vársz rá, ez azért lássuk be, sok. Nekem azt mondta anno, hogy 1-2hétig gondolkozik. Ezt mondta októberben. Januárban írt egy smst, márc-ban véletlenül összefutottunk egy szórakozóhelyen, nem is köszönt rám. Ezekről ennyit azt hiszem :)))
Hat, sose fogjuk megerteni, hogy a masik miert gondolja maskepp...
Jajj ma reggel szembe jutottál.. így visszakerestem a topicodat.
Nézem a Facerbook-ot, erre a volt kedvesnél (sajnos nem tudtam még leszokni róla hogy állandóan ránézek az oldalára) mit látok, egy kis 17 éves lánynak csapja, a fényképeihez hozzászólógat, hogy jajj de csalafinta, meg hasonlók.. Tudjátok az a tipikus csöcsösszenyomós kép, amin a feje alig látszik, csak a jól felpolcolt bögyök.. jajj istenem, de gusztustalan..
És 17 éves, még le se érettségizett, ó anyám..
A volt párom meg egy komoly, mindig elegánsan ingben járó inteligens 27 éves pasi - vagyis annak tűnt..
Most meg mást se látni a facebookon, csak hogy ilyen meg olyan bulikba megy, és jó nagy izzadás kíván szombat estére.. Pfúúúj, komolyan, annyira nem ilyennek ismertem..
De ezek szerint még bőven vannak benne kitombolatlan tartalákok, bulikban tömegnyomorban akar izzadni, és 17 éves csöcsfelpolcolós kiscsajokkal flörtölni..
Ó te jó ég, hogy lehet ennyire más valaki??
Szóval eszembe jutottál, hogy vajon a te kedvesed is így akarja kiélni magát?
Kiábrándító, hogy apasik ennyi idősen erre vágynak.. Nem buliztak eleget?
Szórakozni barátnővel, vagy barátnőmellett is lehet járni..
De amit a volt páromon látok most, az tinédzseres tombolás..
Jajjj csak szakadjak már el tőle, úgy utálom, hogy még mindig felhúznak ezek a vele kapcsolatos dolgok.. :(
Nekem pont emiatt volt ekkora sokk ez a szakítás!
De nem csak nekem, a környezetünknek is, mert nem csak én éreztem harmonikusnak, nagyon boldognak, hanem Ők is (család, barátok, munkatársak stb.)
KOmolyan a legnagyobb idill közepén jött ez az egész őrület, még mindig nem tértem magamhoz...
Ez is egy opció.
Caak azt nem értem, ettől miért kell elszaladni...
Mármint, mások egész Életükben ezt keresik, Nekünk megadatott, erre fogja magát és elszalad..
Hétfő, ez a hét is így indul....
Tökéletes kapcsolat nincs. ezt mindenki tudja. te is.
csak a mesében.
Ugy tunik, o mar nem az...
Nem akarok vitatkozni veled, te tudod, mit erzel. Viszont ahogy olvastalak az ugrott be, nem lehet, hogy epp ez volt a baj? Legalabbis az o szamara. Talan eppen attol lett elvagyodasa, mert annyira stimmelt minden.
Valahogy ugy ertem, hogy annyira ugy nezett ki, hogy most mar innentol csak ez lesz mindig...erted? Ilyenkor szaladnak vilagga.
Mesélj...!
Hátha tudunk segíteni...
Köszönöm, a férjednek is..
Ezt nem igazán értem..."ha csalódik a kalandjaiban, amelyeket nem feltétlen a másik nők adják"
Férjem szerint: (Csak hogy egy olyan is nyilatkozzon, aki a másik nemből való.)
"A legtöbb férfi kényelmes. A párod megkapott mindent, kötelezettségek nélkül. Most egyszerűen vált, mert megpróbálja "anyuci" (ami most te vagy) nélküli boldogulást.
Egy férfi két dolgot keres: először egy barátnőt, s majd egy feleséget.
Huszonéves kor végén most ébred rá, hogy mire lehet szüksége.
Te már a múltjában vagy, és nem a jelen vagy számára.
Amúgy még láthatok benne reményt, ha csalódik a kalandjaiban, amelyeket nem feltétlen a másik nők adják. Ha mégsem jön vissza, inkább most tegye, mint később egy gyerek mellett válasszon más utat.
Hét év alatt elég ideje volt eldönteni, hogy mit akar.
Félő, hogy túl korán költöztetek össze, és túl sokáig voltatok fiatalon összeköltözve. - Ismét egy cáfolat, hogy csak lakva ismerik meg egymást az emberek. Ez alatt a hét év alatt rengeteg közeli barátra szabadon szert tehetett volna, nem pedig kezdhet most mindent előröl."
Nyomatékosítom, ezt férfi gondolja férfiről.
Kedves taszam!
Nem hinném, hogy a 27 év nem érett házasságra! Főleg 7 év után!
Szerintem ez hosszú idő ahhoz, hogy tudjátok mit akartok a másiktól.
A normális, hogy 2-3 éven belül összeházasodnak az emberek, ha hisznek a házasság intézményében.
Én 25 éves voltam, mikor férjhez mentem. Férjem akkor még nappali tagozatos tanuló volt.
Hogy hét év alatt, ne tudjatok kellően összecsiszolódni... Ez furi számomra.
Mindezek fényében is azt ajánlom, hogy ne remélj a visszaútban.
Jobbat érdemelsz. Aki talán kellően őszinte, hogy közölje mit akar, vagy aki talán tudja is mit akar.
Erre az esetre aztán végképp igaz:
"18. E három megfoghatatlan előttem, és
e négy dolgot nem tudom:
19. A keselyűnek útját az égben, a kígyónak
útját a kősziklán, a hajónak nyomát
amély tengerben, és a férfiúnak útját a
leányzóval."
Csak még egy megjegyzés:
Gondolhatsz bármit, de teljes meggyőzödésemből mondom, hogy Isten minden ember életében hoz nehézségeket. Első sorban azért, hogy megszólítsa őket, hogy elérje, végre, hogy az Ő tanácsát kérjék ki, és éljenek a szerint, ahogy azt Ő elrendelte, mert egyedül ez adhat boldogságot, legyen bármilyen élethelyzetben az ember.
Tudom, ez rám vonatkozva is igaz.
Próbálhatnak más eszmében, vagy sorsban hinni az emberek. Mígnem egy napon rádöbbenek arra, hogy mennyi energiát megspórolhattak volna, ha hallgatnak a halk hívó szóra.
Ismét mondom, ez nekem is szól.
"nem tudom,hogy tudom ezt az időszakot túlélni.."
Kutyaharapást szőrével!
"küzdjön Ő értem!!!" ???
Aki menni akar menjen. Előbb utóbb libikóka lesz a kapcsolat.
Ha szerelmes beléd, akkor mi a fészkesfenének akar élni!!!
Mert ha szerelembe esett, még megértem.Előfordúl a legjobb házasságban is.
Nem tudsz 2x ugyanabba a folyóba lépni.
Nem tudjátok megbeszélni? Nem tudja elfogadni az indokaidat?
Köszönöm, én is ebben bízom
Köszönöm Neked is..
Igen, el kellene kezdenem továbblépni, de képtelen vagyok rá...
Annyira vágyom rá és annyira hiszek Bennünk, hogy egyelőre nem is akarok.
Tuom,hogy szinte kivétel nélkül mindenki hülyének néz, amiért nem lképek tovább, nem küldöm el a fenébe, de tényleg hiszem és nagyon bízom abban, hogy visszatalál hozzám.
Most egyedül kell lennie, meg kell vívnia a saját csatáit, de remélem, ez már nem tart sokáig...
Szia!!!
Jajj szegénykém, pontosan tudom mit élhetsz át.. Vagyis, nagyjából.
Nagyon 2 irányban tudok neked erről véleményt alkotni..
Az egyik az együttérző oldal. Hisz tudom milyen egy férfit nagyon szeretni, ragaszkodni hozzá (sajnos túlzottan is). Én is beleestem a hibába, hogy minden boldogságomat tőle függővé tettem.. De hisz ha szeret az ember, sőt, ha szerelmes, mi másért élne.. ez is igaz. De azért vannak más dolgok is az életben, lehet másokkal is jól érezni magunkat..
Mi 1 hónapja szakítottunk.. A rajongó, szerelmes, odaadó pasi pár hónap alatt átment egy közönyös, semmitmondó alakká.. (persze egy hónappal ezelőtt nem így írtam volna ezt le, de ahogy telik az idő, szépen megvilágosodnak a dolgok..).
A másik oldal a felháborodásé, hisz 3 hónapja képes ezt a semmilyen állapotot fenntartani, ami őt valószínűleg alig visel meg (hisz ha megviselné, rájönne, hogy hiányzol neki, már ott lenne veled). Milyen dolog ez - azzal eljtászani ráadásul, akit szeret..
Sajnos a bizonytalanság nem sok jó dologhoz vezet. És ő bizonytalan. vagy inkább gyáva és önző. Valószínűleg fél akkorát lépni, ahonnan nincs már hozzád visszaút, hátha mégis visszamenne még....
Gusztustalan, egyes pasik milyen gyávák..
Az enyém is - a fent említett - nekem kellett végül szakítanom vele, mert ő még máig nem tette volna meg.. Inkább toporogtunk a sz@rban pár hetet, mire rájöttem, ebből semmi jó nem sül ki..
És ez borzasztó nehéz volt, hisz én voltam, aki még szerelmes volt, aki a végsőkig ragaszkodott volna, elnézve olyan dolgokat, amiket normális esetben nem szabad eltűrni..
Nade, minden szituáció okkal jön elő az életünkben. Valamit tanulunk általa, és ez később a javunkra lesz.
Tudom borzasztó lehet most. Főleg hogy 7 év, az azért hosszú idő..
Sokan azt tanácsoltuk, hogy érdemesebb lenne továbblépni - dehát, tudom, hogy ez nagyon nehéz. Azért mégis lehet ez a legjobb irány.
Olyan férfi kell, aki minden "de", és "ha", és "csak hogyha" nélkül minket akar, nagyon-nagyon.
Szerintem érdemes megkeresni..
Dinamqs,
én még szerelmes vagyok, 7 év után is!
Nem csak most mondom, akkor is mondtam, amikor még együtt voltunk.
Ha én az vagyok, Ő is lehet!
(Én nem hiszek a szerelem elmúlik és marad a szeretet dologban...
)
Vagy legalábbis nem 7 év után...
Az pedig, hogy lehet ennél boldogabb most elképzelhetetlen számomra, mert tökéletesen boldog voltam ebben a kapcsolatban, vele.
Semmi nem hiányzott....
Ha nem szeret, megmondta volna.
Ebben bízom, hiszek neki.
Ha már nem szeretne, dehogy erőltetném.
Így sem keresem, hívom, eltűntem az Életéből, de attól még mélységesen hiszek benne, hogy rá jön, kivel szeretné élni az Életét.