Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A betegség a lélek jelzése

N?k Lapja Café
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2010. október 27. 08:00
Testi betegségeink intő jelek, melyek arról árulkodnak, hogy lelkünkben megszűnt a harmónia. Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünköz szükséges egyensúlyt.

Tovább a cikkre...
  1. Torolt_felhasznalo_834604
    Torolt_felhasznalo_834604
    2010. október 27. 09:4751.

    Hát nem is tudom, hogy meddig érdemes küzdeni. Lehet igazad van. Bár hozzáteszem, hogy addig amíg az ember lábra tud állni, amíg kommunikálhat, addig küzdjön is. Talán már csövekkel a testben nincs is annyira értelme, de vannak akik ragaszkodnak az élethez.

    Érdekes módon sok helyen elutasítják az eutanáziát, de ha valaki megtiltja az újraélesztést azt elfogadják. 

    Ha magamból indulok ki, akkor küzdenék végig. A halál elkerülhetetlen én sose tiltanám meg hogy újraélesszenek. Ha még egy percet magamnál lehetek és láthatom a családomat az sokkal nagyobb kincs mint a fájdalom. Ha eljön az idő, akkor úgysincs visszaút!

    előzmény:
    semiramis (41)
    2010-10-27  09:34
  2. 2010. október 27. 09:4750.

    minden esetben - ha szomatizalodik a lelki problemad. ehhez idö kell. addig a test nem jelez semmit. 

     

    ugyanaz forditva viszont nem igaz. NEM minden testi baj mögött all psziches problema. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_471175 (46)
    2010-10-27  09:41
  3. Torolt_felhasznalo_749467
    Torolt_felhasznalo_749467
    2010. október 27. 09:4649.
    jo vicc lenne hipnotikus allapotot szimulalni s feldobni a divanyra egy hetfeju sarkanyt .... mert ha elhiszi az iro a kozepkori lanccsorgest , akkor Hetfejut sincs joga visszautasitani
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (43)
    2010-10-27  09:39
  4. 2010. október 27. 09:4548.

    hat... sokat egeszen biztosan nem tevedsz.

    en nagyon ellene vagyok, nem hasznalom, nem is fogom. ellenszenvesnek, kiszolgaltatonak, szakmailag eredmenytelennek ES veszelyesnek tartom.

     

     

    mennem kell, tovabbi kellemes beszelgetest Nektek! :-) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (43)
    2010-10-27  09:39
  5. Torolt_felhasznalo_471175
    Torolt_felhasznalo_471175
    2010. október 27. 09:4247.
    De jó h mondod a bal oldalt. Mert azt is írja ez a kis cikk, hogy az anyámmal való kapcsolat is problémás. Hát az. Na ez véletlen?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (40)
    2010-10-27  09:33
  6. Torolt_felhasznalo_471175
    Torolt_felhasznalo_471175
    2010. október 27. 09:4146.
    Na mindegy, ne vitatkozzunk hülyeségeken. Úgyis minden csütörtökön a fogorvosnál ülök és utána röntgen. Múlt héten voltam az alsó fogakkal röntgenen, most mehetek a felső foggal is. Mindenesetre különös, hogy ilyen rohamosan elkezdtek romlani a fogaim. Engem elgondolkodtat és továbbgondolom, hogy vajon miért lehet, mert biztos egy jelzés . A test minden esetben jelez.
    előzmény:
    semiramis (42)
    2010-10-27  09:37
  7. 2010. október 27. 09:4045.

    a reinkarnaciora vannak ennel lenyegesen szubtilisabb "bizonyitekok" is, ha mar erröl van szo ;-)

     

    T.D. egy sarlatan, nem erdemes ra idöt/energiat/penzt pazarolni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (38)
    2010-10-27  09:29
  8. 2010. október 27. 09:4044.

    Neked teljesen igazad van. Egy betegség mindig jelzése a szervezetnek, hogy sok volt, pihenni kell.

    Ha lever a lábadról, mondjuk az influenza, akkor illene azt kifeküdni, sajnos ez ma nem divat, ugye a munka, és a munkahelyféltés stb. ….. Ismerünk ezer okot, ebből az egyik az én „faszagyerek” vagyok szindróma. A gyógyszeripar meg kiszolgálja ezt, vannak olyan antibiotikumok ma, már amik 1 meg 3 szemesek. Nincsen idő a gyógyulásra, mert menni kell, hajtani.  Ezért jó, ha lelki síkon is tudsz hozzá tenni valamit.

    Más: amit a rákról írtál, hogy sokan vannak, hogy csak nagyon későn veszik észre, igen ez így van, de hidd el, ha ezeknél, az embereknél a mélybe ásunk, kiderül, hogy bizony voltak azért apróbb tünetek, „jelek” amikre ha odafigyelt volna, lehet hamarabb fény derült volna a bajra. Ezért ha tisztában vagyunk a lélek jelzéseivel könnyebb dolgunk, van a betegségek felismerésével, és kezelésével. Kb ennyit jelent az egész, nem szabad túl misztifikálni, és akkor a helyén lesz minden.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (36)
    2010-10-27  09:25
  9. Torolt_felhasznalo_834604
    Torolt_felhasznalo_834604
    2010. október 27. 09:3943.

    Bocsi! tényleg félre értettelek, ami nem történ volna meg, ha nincs ott az a hányós jel. Nem tudtam eldönteni, hogy most nekem szánod vagy az írónak!

     

    A hipnózis egy érdekes dolog lehet, de mire az ember eljut abba a korba, amikor már csináltathat ilyet, akkor addig már sokat megél. Lát egy csomó filmet letűnt korokról, lát egy csomó tájat, házat. Meg merem kockáztatni, hogy az egész hipnózis az elme szüleménye!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (38)
    2010-10-27  09:29
  10. 2010. október 27. 09:3742.

    kerlek, ahogy gondolod.

    de lelki segitseget nyujtokhoz ezzel ne fordulj, mert csodalkozva/dühösen (vermerseklettöl függöen) fognak elküldeni.  vagy felettebb jol fognak rajta szorakozni. 

     

    egyebirant: attol, hogy a TE fogad, meg nem te tudod jobban, hanem egy hozzaertö. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_471175 (37)
    2010-10-27  09:27
  11. 2010. október 27. 09:3441.

    Oh, az ember sokszor meg az elsö verkeringes-összeomlast sem veszi komolyan, pedig az VALOBAN jelzese annak, hogy "eddig s ne tovabb"...

    (figyelem, itt SEM lelki, hanem testi baj jelzese!!) 

     

    ami viszont vitathato: kell-e vegig küzdeni. szerintem nem. van egy hatar (amely hatart csak a halallal mar szembenezettek ismernek), ami utan az embernek mar nincs sem kedve, dem ereje küzdeni. es - ha rajta mulik - el akar menni. s tenni ezt meltosaggal, nem küzdve hanem megnyugodva, nem csövek közt, hanem ismerösök közt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (36)
    2010-10-27  09:25
  12. Torolt_felhasznalo_834604
    Torolt_felhasznalo_834604
    2010. október 27. 09:3340.

    De Klarina!

     

    Azért nézz egy kicsit a dolgok mögé is. Fáj a fogad, igen fáj mert lyukas. Be van gyulladva a bal oldala a szádnak. Igen, mert bejutottak a lyukon keresztül az idegekhez baktériumok és ott teszik a dolgukat.

     

    Inkább arra kellene összpontosítanod, hogy a fogaddal a fogorvos foglalkozon, a lelkeddel meg mondjuk szakember vagy akár saját magad is sokat tehetsz azért, hogy megváltozanak a dolgaid.

     

    Ha kapcsolatra fáj a fogad, akkor tegyél azért hogy legyen. Egy fodrász, egy kozmetikus vagy akármi ami szépíti a testet, az alkalmas szépíteni a lelket is.

    Én mindig akkor voltam nyerő buliba, ha jól éreztem magam a bőrőmbe. Ha felszabadult voltam és elégedett önmagammal. Akkor még ugyis ragadtak a pasik, hogy nem XS-es volt a méretem.

    Ellenben ha szar volt a hangulatom, ha csúnyánakk vagy butának éreztem magam akkor a kutya nem figyelt rám.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_471175 (37)
    2010-10-27  09:27
  13. Torolt_felhasznalo_271241
    Torolt_felhasznalo_271241
    2010. október 27. 09:3039.
    Személy szerint homeopátiával nem, mert annak csak placebo hatása van, azért meg nem fizetek egy rakás pénzt. Egyébként is mindig hiszek abban, hogy meggyógyulok. Erre rá lehet segíteni egy kis gyógyszerrel és népi gyógymódokkal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (36)
    2010-10-27  09:25
  14. Torolt_felhasznalo_749467
    Torolt_felhasznalo_749467
    2010. október 27. 09:2938.

    Babocza!


    Igazat adtam Neked , ne ertsel mar felre !

     

     

    A cikk egy sarlatan penzcsinalo konyverol/bol  lett irva...

    Pap is volt az iro  , tudtad ?
    Vett maganak a Te penzedbol templomot es ott hirdette tanait... le lett bontva az a templom

     

    Mi az a terapeuta , aki hipnozisban meghallgatja a paciens valosagat , es a helyett , hogy kiserne az elmenyben , kiserokent lenne vele , elfogadja a beteg valosagat , mint tenyt ? Ebbol konyvet ir , es azt allitja , hogy a reincarnatio bizonyitva van ... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (16)
    2010-10-27  09:01
  15. Torolt_felhasznalo_471175
    Torolt_felhasznalo_471175
    2010. október 27. 09:2737.
    Már bocs, de ezt hadd tudjam én jobban mitől fáj a fogam.
    előzmény:
    semiramis (34)
    2010-10-27  09:23
  16. Torolt_felhasznalo_834604
    Torolt_felhasznalo_834604
    2010. október 27. 09:2536.

    Szerintem egy a fontos, ha már az ember nagyon beteg, hogy küzdjön, ahhoz meg nagyon erősnek kell lenni. Ez sem garancia a gyógyulásra, de legalább emberként éli meg az utolsó napokat is.

     

    Csak gondoljunk bele. Egy sima nátha. Milyen rosszul tudja érezni magát az ember. Persze általában mindenkinek az a a vágya , hogy minél hamarabb meggyógyuljon. Erre azért egy józan ember rásegít akár homeopátiával akár gyógyszerrel.   Viszont ennek van egy hátulütője. Aki túlzásba viszi a hitet abban hogy ő erős. Mondjuk szedi a gyógyszereket és tettre késznek érzi magát. Jön, megy végzi a dolgát. Rossz esetben mi az eredmény: tüdőgyulladás. Mert a nagy tettrekészségében elfelejtett piheni, túlhajszolta magát.

    előzmény:
    ezisen (25)
    2010-10-27  09:12
  17. 2010. október 27. 09:2435.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271241 (33)
    2010-10-27  09:20
  18. 2010. október 27. 09:2334.
    lehet, de a fogfajasodhoz ennek sincs semmi köze.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_471175 (32)
    2010-10-27  09:20
  19. Torolt_felhasznalo_271241
    Torolt_felhasznalo_271241
    2010. október 27. 09:2033.
    Az én lelkem rendben van, ezért fogat mosnom sem kell. :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_471175 (2)
    2010-10-27  08:00
  20. Torolt_felhasznalo_471175
    Torolt_felhasznalo_471175
    2010. október 27. 09:2032.

    Hanem kapcsolatra fáj a fogam. Nem a kapcsolat miatt, hanem a kapcsolatra.

     

     

    előzmény:
    semiramis (30)
    2010-10-27  09:16
  21. Torolt_felhasznalo_834604
    Torolt_felhasznalo_834604
    2010. október 27. 09:1731.

    De ez az állítás így sem igaz.

    Hallottam egy történetet. Egy férfi bement (külföld) egy kilinikára heveny hasi panaszokkal. Gyomorrákot diagnosztizáltak nála, előtte semmi tünet. 3 nap múlva meghalt. Neki esélye nem volt változtatni az életén. Hozzá hasonlóan sok rákos embernek jó ideig nincs tünete. Mire kiderül, hogy beteg néhány hónap van az életéből. Még ha küzd is egy áttétes rákot nem fog leküzdeni.

     

    Egy hospisossal kellene ezt megvitatni. Aki ott van és tartja a lelket az emberbe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (24)
    2010-10-27  09:10
  22. 2010. október 27. 09:1630.

    ket malomban örölsz - s a kettönek SEMMI KÖZE egymashoz. a fogad NEM a kapcsolatod miatt faj. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_471175 (11)
    2010-10-27  08:53
  23. Torolt_felhasznalo_271241
    Torolt_felhasznalo_271241
    2010. október 27. 09:1629.
    Irtó nagy mintád lehet. :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_738277 (26)
    2010-10-27  09:14
  24. Torolt_felhasznalo_271241
    Torolt_felhasznalo_271241
    2010. október 27. 09:1428.
    Áltudományos blabla.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-10-27  08:00
  25. 2010. október 27. 09:1427.

    ezt igy kijelenteni baromsag.

     

    NEHANY megbetegedes mögött psziches ok IS huzodHAT. ennyi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-10-27  08:00

Címlap

top