Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Tényleg bunkóság???
Létrehozva: 2012. augusztus 10. 13:33
Meg vagyunk hívva a férjemmel anyukám barátnőjének a lányának az esküvőjére. Vidéki, ottalvós buli. A kutyáinkra az anyósom vállalta a felügyeletet.
Tegnap este azonban az egyik kutyánk epilepsziás rohamot kapott, és orvoshoz kellett vinni. Infúziót kap, mert nem tudjuk, hogy mitől lehetett, és most ennek utána kell járni. Ma is vissza kell vinni.
Még tegnap este mondtam anyunak, hogy csak én megyek az esküvőre, a férjem nem, mert így nem merjük senkire itthagyni a kutyát, ráadásul nagyon aggódunk. Én is csak azért mennék, mert nem szeretném, ha megbántódnának.
Na erre anyu kiborult, hogy ez milyen bunkóság, és mért kell ezt ennyire túldramatizálni, nem lesz a kutyának semmi baja, és különben is szégyelje magát a férjem, ha nem jön el. Viszont én egyedül ne menjek, mert az milyen már! (vidék, más felfogás)
Állítólag egész éjszaka sírt, aztán reggel is a telefonban.
Szerintetek most én mit csináljak???
Elolvasva mindet, ez a legokosabb válasz.
Ne keverjük már össze a dolgokat és mindent kezeljünk a saját helyén.
A többi a topicindítónak:
Itt még az anyukád reakciója talán másodlagos. Ha a meghívóknak azt mondtad, elmentek /elmégy/, akkor már bocs, de egy kutya nem indok a lemondásra. Eszedbe se jut, hogy ha valaki nem kutyabolond, csak szimplán kedveli őket, esetleg teljesen közömbös irántuk, az még sértésnek is tekinthet egy ilyen lemondást?
Természetesen ha a gyerekedről, férjedről, stb. lenne szó, az teljesen más. De nem arról van, hanem a kutyáról, egy állatról, ne mosd már össze a kettőt.
En nem "targyaltam " veled, csak reagaltam a hozzaszolasodra.
Nem, nem veletlen a nevem.
Mondjuk nekem meg egy kozelebbi ismeros eskuvoje se jelentene annyit hogy a beteg allatomat magara hagyjam, nemhogy egy idegen , ahogy ezt mar masok is irtak neked.
Nem bunkóság.
A kutya sokkal fontosabb, mint egy vadidegen műesküvője.
Nem véletlen a topicneved, ugye?
Nincs miről tárgyalnunk.
Úgy, hogy a topikindító és a menyasszony 5 ször találkoztak életük során...
A topicindito irta hogy mindossze 5 szor talalkozott a meghivoval eleteben. nem az o baratai hanem az anyjae, menjen o.
Ja rabiznad es ha rohamot kap a kutya akkor viselje az a dolgot szaladjon o vele az orvoshoz ugye?
Egy idegen ember eskuvoje miatt, ahol emiatt vegig aggodna es egy percig nem erezne jol magat.
hat tenyleg okos dolog.
Vegulis a beteg gyereket is oda lehet csapni valakihez egy eskuvo kedveert...
aki meg csak nem is barat vagy rokon.
Kicsit mégis beleolvastam, és örülök, hogy sokan szeretik az állatokat.
Én 1000%, hogy nem mennék, még ennél közelebbi rokonnál sem...
Értelme sem lenne, mert végig ezen aggódik az ember, hogy mi van otthon...
Sziasztok:))
Miért ne?
Egy beteg állatért, aki a miénk, felelősséggel tartozunk, akár egy gyerekért. Mégha kissé más síkon is.
Ha neked négy kutyád van, vagy soha nem kerültél ilyen helyzetbe (nem volt a kutya ennyire beteg), vagy mást jelent neked egy kutya, mint a topikindítónak.
Én 24 órát őriztem a cicámat, miután megműtötték, mert nem volt egészen magánál, és mindenhova megpróbált felmászni. Ott ültem mellette, wc-zni is csak úgy mentem ki, ha a férjem felváltott.
El tudom képzelni, mennyire jó lett volna nekem akkor egy esküvői bulin. Ahol másra sem tudtam volna gondolni, hogy mi történik otthon. És mennyire jó lett volna bárkinek, aki megpróbál szóba elegyedni velem.
Nehéz kérdés, az biztos! Ez inkább attól függ, anyós be mer-e vállalni egy "beteg" kutyust, mert ha igen, és talpraesetten cselekszik, amikor kell, én elmennék. Mondom ezt úgy, hogy van kutyánk, és nagyon szeretjük őket, sőt, epilepsziás kutyus is volt a családban (a családi műhely kedvence). A helyzet az, hogy ez lehet egy állandósult betegség, amit rendszeresen gyógyszerezni kell, élete végéig. Márpedig élete végéig nem csücsülhetsz mellette... A mienket -mármint a férjemékét, de mintha saját lett volna- ráadásul -emlékeim szerint- egy napig bent tartotta a kórházban a doki magánál, megfigyelés végett. Ez Nálatok nem jöhet szóba? Nem hagyod cserben, hiszen hozzátartozóink is kerülnek kórházba, reggel elviszed, esetleg rácsörögsz napközben, másnap mész érte az állatkórházba. Addig legalább megfigyelik, ha kell, megpróbálják beállítani a gyógyszert.
A mi kutyusunk előre jelezte, ha roham következett (amíg nem kapott rendszeresen gyógyszert), lihegett, nyugtalan volt, és bújt, minden alá. Onnan tudtuk, hogy következik az önkívületi állapot... Mennyivel bölcsebbek az állatok! Sokáig élt, utolsó éveiben szedte a gyógyszert, nem emiatt távozott...
Nem tudom most végig olvasni...csak az elejét...
Szerinte ez nem "bunkóság", hanem felelősségérzet!
Nekem a kutyám családtag, én sem hagynám otthon, sőt, engem az sem érdekelne, ha megsértődne bárki.
Főleg egy X-nek, a lányának, a nem tudom én kije, már elnézést...
Persze ha segített nektek az esküvőn, akkor azért az más, de megérti, hívd fel, hogy ez van, és elnézést, te úgyis ott leszel.
Szerintem egy normális ember ezt megérti. Remélem, hogy a kutyátok jobban lesz, hihetetlen, hogy ennyi kutyának van epilepsziája...
Ha beteg egy kutya, főleg egy ilyen durvább esetben, a legjobb, ha gazdi vele van, én még azt is csodálom, hogy Neked van energiád így elmenni. Szerintem nagyon okosan gondokodtál, mert így ott is leszel, és a kutyi is jókezekben lesz.
Nekem mindig problémás kutyáim voltak/vannak, teljesen megértem, hogy milyen érzés, amikor beteg egy állat. Beszélni nem tudnak, csak néznek szomorúan...
Ha a férjed marad, az is jó, szerintem te sem fogsz felhőtlenül szórakozni, de így legalább anyukád is megnyugszik.
Én inkább azt nem tudom megérteni, aki befogad/vesz ( mindegy ) egy állatot, és amikor beteg, nem foglalkozik vele...ez így normális, ha beteg az állat, nem hagyjuk magára.
Nyilván egy kisebb dolognál Ti is elgondolkodnátok, de ez sajnos nem kis dolog.
Jobbulást kívánok a kutyusnak, remélem azért írsz ide, hogy mi lett vele, hogy van.
A férjed meg nagyon jó ember veled együtt, mert aki az állatokat szereti, az csak jó ember lehet.
Szia:)
u.i.: És igen, vidéken a kutya kb. sehol sincsen, átmenetileg éltem vidéken, még a tyúkokat is jobban tartják néhol... törvények...áááá.
Engem hülyének néztek, hogy én vittem orvoshoz,ha kellett...
Köszönöm Mindenkinek! Én is így gondoltam, ahogy a nagy többség válaszolt.
Igen, lelkiismeretfurdalásom van anyu miatt, de a kutyáért most perpillanat jobban aggódom.
Édesanyád zsarol téged, nem hiszem el, hogy ennyire fontos az, hogy a férjed ott legyen az anyósa barátnőjének a lányának az esküvőén (még leírni is komplikált, hogy milyen viszonyban van a férjed a menyasszonnyal
)
Más: az ilyen nagy vidéki lagzikban fel sem tűnik az, hogy ha néhány ismerős nem jön el, szóvval anyukádon kívül senkinek nem fog feltünni a férjed hiánya. Főleg úgy, hogy amint olvasom, nem vagy túl közeli kapcsolatban az arával.
Akkor meg mi a f..-nak spilázod, meg szondázod itt a fórumot? Eldöntötted, itthon maradsz/maradtok és kész. Vagy éppen anyád miatt van lelkiismeretfurdalásod? Mert pontosan tudod, hogy egy falusi hatvanas soha nem fogja megérteni a kutya dolgodat, és SOHA nem helyezne egy kutyát az ember elé. És sosem fogja megérteni, te miért igen.
Ennyi, a többi már csak csontrágás.
Hat szerintem meg az a bunko dolog hogy az anyosra bizni a beteg allatot es ha valami baja lesz majd o rohanhat vele allatorvoshoz, ha meg netan elpusztul akkor az o lelkiismeretere legyen haritva.
Nem baratok megcsak nem is kozeli ismerosok a meghivok.
ebbol a szempontbol nezve teljesen egyforma a ketto.
Se beteg kutyat se gyereket nem hagy masra az ember. Ilyen egyszeru.
Így van! Mi van ha akkor tör rá a roham az állatra?
Sokkal kellemetlenebb lenne a helyzet, ha az anyós telefonálna, hogy baj van, nem tud mit kezdeni a kutyával és akkor kellene felugrani a ceremónia közepén és rohanni haza.