Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Női lét kérdései

nadrika2
Létrehozva: 2013. január 7. 15:52

sziasztok.

 

az lenne a nagy kérdésem, hogy ki hogyan éli meg a női mivoltát. örülsz vagy nem annak, hogy nő vagy? szeretsz szoknyában járni? szereted ha udvariasak veled a pasik? stb.

 

én minidg utáltam a szoknyát, fiús, rövid hajú vásott gyerek voltam. a mensesemet szó szerint szenvedésnek élem meg. anyukám szerint azért mert belül nem fogadom el hogy nő vagyok. nem tudom... mert a gyerekeimet imádom, itthon lenni szeretek velük, szeretem a "kiszolgáló" főző-mosó-takarítő-ételadó-éelatdó-kertészkedő-anyáskodó-pl etykálkodó női szerepet. na akkor most hogy is van ez? veletek hogy van?

de a mensesemet ettől még utálom.

  1. 2014. szeptember 30. 20:14130.

    Egy ismerősöm szerint el vagyok fordulva a nőiségtől.

  2. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 30. 20:03129.

    hi, KEKELEFANT!  


    sajnos, nem talaltam meg, de öszinten, mar regen is kerestem... 


    ugy döntöttem, hogy nem keresek...de! ha megtalal egy erzes, v. a hozza tartozo ferfi, aki csak engem akar...nem leszek semmi ,,jo,,-nak elrontoja... 


    hozza kell tennem, hogy nekem ezekre a gyönyörü ,,hobby,,-kra, opera, szinhaz, egyeb ,,kijarassal,, egybekötött szorakozas  -  anyagi nem all rendelkezesemre...talan megertetted az elözö irasaimbol ezt --- annak ellenere, hogy imadok olvasni, szerettem -valaha - szinhazba jarni, es örülten zenebolond vagyok  ,  le kellett mindenröl mondanom miota a ferjem itthagyott...de ez egy masik ,,mese,, 


    azota masfele  ,,szepsegek,,-et talaltam magamnak, amit itthon tudok ,,müvelni,,


    nöi dolgok: gobelin-t varrok...es regi, kedves hobbymnak elek: rajzolok, es festek. minden szabadidömet ezekre forditom, kevesebbe kerülnek...


    senki nem tudhatja, mit tartogat szamara az a nagybetüs ELET...nagy töres,töresek...es mar nem is ott folytathatja, ahol abbahagyta. meg ha nagyobb igenyei is lennenek.....................bele kell nyugodni, ha mas lehetöseg nincs. 


    almodni szoktam, de a földön jarok, annyibol kell megelnem, amim van...  nem lottozom, egyeb lehetöseget nem ismerek... ebben a pillanatban.


    remelem, kielegitettem ,,kivancsisag,,-odat?   ettöl meg nönek erezhetem magam, ugye?  üdv.  

    előzmény:
    kekelefant (128)
    2014-09-29  22:46
  3. 2014. szeptember 29. 22:46128.

    Igen lehet boldogan elni semmivel,de azert a semmihez is kell valami.Ha mindket tyars megerti egymast,boldog es jol  erzi magat a masik tarsasagaban,es eppen annyit kersnek csak,hogy mindent ki tudjanak fizetni,ennel nagyobb igenyeik nincseik,akkor biztos mukodik,de ez egy a milliobol.Legtobben szeretnek utani,koncertra ,operaba szinhazba jarni,de ha mindketten az egyszerubb eletformat szeretik[ami nagyon ritka]akkor egy kunyhoban is megelnek boldogan.Na te megtalaltad ezt a valakit?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (127)
    2014-09-24  15:26
  4. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 24. 15:26127.

    hi, kekelefant!  


    nagyon jokat irsz, de az en velemenyem meg mindig az, - - - amit nem sokan vallanak manapsag, a ,,penz-vilaga,,-ban - - - hogy ne nezd a penzt, mert ott erzeseknek nincs helye!!! hidd el, ha az ellenkezöjet gondolod, akkor nagyot fogsz csalodni...


     egy 50 eves ferfi siramaira nem tudok mit mondani, nem  is ertem, miert irtad?  --- 4 feleseg?  eladosodas? ezt sem ertem...  en sem varhatok el senkitöl vagyont, ha nekem nincs...vagy nem jol gondolom? okosits ki, hiszen, ugy latom, te sokkal jobban kiigazodsz ebben a temaban, mint en...


    ha erzeseket keresel,  nem szamit, kinek, mije van...nem a vagyonaval kötöd össze az eletedet, hanem vele /am EMBER-vel/. 


    /jo, adossaga ne legyen sok...mert akkor a nyugis eletnek annyi!!! ebben igazad van, mit iszol?


    de, tudod, mit? szivesen elek valakivel kölcsönös szeretetben egy csendes, kis varosban,v. faluban, ha nem az anyagiak a lenyeg, hanem - jol latod! - a belsö ertek! mert csakis olyat tudok elkepzelni magam mellett /nem baj, ha csak annyija van, hogy nyugiban eldegelhetünk/, akinek eppen olyan fontos, hogy legyen mit olvasni, /nem a vagyonat!!!/ legyen hol zenet hallgatni, szeressen engem mindenek elött! legyen valami szep hobbyja -rajtam kivül  - mert nekem is van...szeressen sakkozni, setalni, romizni/netan/, s ha reggelente ugy ebred: jol aludtal, dragam? - - - az a vilag minden kincsenel is többet er...es elmond. mert


     


    ,,...jol csak a szivevel lat az ember, ami igazan lenyeges, az a szemnek lathatatlan."//ANTOINE de SAINT EXUPERY// 


     

    előzmény:
    kekelefant (126)
    2014-09-23  00:18

Címlap

top