Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kukuríkúúúúúú

Hoborc
Létrehozva: 2013. június 11. 14:27

Sziasztok!

 

Erre a hangar ébredünk minden hajnalban 4h-kor. Egy hónapja, a melletünk lévő szomszéd, hátsó szomszédja tyúkólat épített, közvetlenül a kerítés mellé. A tyúkól felénk és a szomszéd felé néz. 

Városban lakunk, olyan építési övezetben, ahol eredetileg nem lehett haszonállatot tartani. Ezért is költöztünk oda. A törvény ugye tavaly megváltozott és attól függetlenül, hogy iker és társasházak vannak ott pici kerttel, gond nélkül tartható mindenféle állat.

Kértük a tyúkászkodásba kezdő embert, hogy legalább ő nézegesse a tyúkjait és vigye távolabb az ólat. Sajnos nem érti a problémánkat. Bementünk az Önkormányzathoz, nem tudnak segíteni, nincs helyi, módosított rendelet, így rendben van ez a helyzet. Mi szagoljuk a tyúksz@r szagot és kelünk hajnalban, ha kell, ha nem.

Nektek van valami ötletetek?

Már arra gondoltam, hogy veszek egy hajókürtöt és azt fogom használni, háth amegijed tőle a kakas, vagyis kettő, mert annyi van és abba hagyják a rikácsolást. 

 

 

  1. 2013. június 14. 12:13351.

    Hála az égnek! Képzeld el Amarynda engem szeretne, én meg magamat!!!!  (vicc vót na!!)

    Nekünk kutyánk volt, most is álmodozom egyről, de akkor sem szerettem  bizonyos dolgokat.

    De egyszer voltunk egy helyen, a macska ült az asztalon, majd megterítettek ugyanoda, a villámat letették az asztalra..... na én abban a minutumban felálltam... azóta még egy pohár vizet sem fogadok el ott!!!! 

    előzmény:
    szembenéző (348)
    2013-06-14  11:57
  2. 2013. június 14. 12:10350.
    isten ments!!! Bevallom nem  bírom szegénykéket elviselni!!! DE EZ KIZÁRÓLAG AZ ÉN HIBÁM!!!!!!!
    előzmény:
    Amarynda (347)
    2013-06-14  11:53
  3. 2013. június 14. 12:09349.

     8 kiló????? attyavilág!!!!

     

    Szóval a férj és a macska közül a jobbikat választottad???  

    előzmény:
    Amarynda (346)
    2013-06-14  11:52
  4. 2013. június 14. 11:57348.

     

    :DDDD

     

    nem vagytok egyformák na. 

     

    :DDDD

    előzmény:
    nonamona (345)
    2013-06-14  11:37
  5. 2013. június 14. 11:53347.
    Neked van cicad? Csak azert kerdem mert a kutyak nyaljak az ember kezet a cicak szinte soha. A cica nem nyal meg senkit , max a sajat fajtarsait.
    előzmény:
    nonamona (345)
    2013-06-14  11:37
  6. 2013. június 14. 11:52346.

    Nem akartalak meggyozni, mint ahogy engem se lehet meggyozni hogy ne aludjak vele egyutt.

     

    En is monogam vagyok a cicaval alszom. kulon szobank van a ferjemmel

     

    Mondjuk a kisparna nekem a fejem alatt van a cica nem a fejemen alszik hanem a combomnal osszegombolyodva a paplanon. Nem szeret a fejemnel lenni  ott nincs eleg hely neki a 8 kilojanak.

    előzmény:
    nonamona (345)
    2013-06-14  11:37
  7. 2013. június 14. 11:37345.

    Jaj Drága Hölgyem, ebben akkor sem tudsz meggyőzni!!!! Mert én ágyba fekvés előtt megmosom a hátsóm... a macska lenyalja a sajátját?? Aztán a kezed?? brrrr.

    .... és nem szagolgatjátok, hanem ő lecsüccs a párnára, ti pedig a fejecskéteket teszitek ugyanoda...  - hát én belehalnék.... a kispárna az nálunk szent és sérthetetlen!!!!

    És mint multkor kibeszéltük - inkább a férjem doromboljon, mint egy macska... a kettő sem megy együtt, mert monogám vagyok... egyszerre csak egy jöhet!!!! 

     

     

     

    előzmény:
    Amarynda (344)
    2013-06-14  11:20
  8. 2013. június 14. 11:20344.

    Te szaros fenekkel fekszel az agyadba?

     

    na a cica se ugy fekszik le. A cica ui. amikor elvegezte a dolgat megmosdik a feneket is tisztaba rakja. De aki nagyon finnyas  az meg is torolheti pluszban a cica feneket ha akarja.

     

    En a cicammal alszom legalabb 10 eve. Es imadom ahogy dorombol es erzem a puha bundajat ahogy hozzam simul. A bundaja joszagu a feneket meg a cicabaratok se szagolgatjak 2 cmrol ,, szerintem ugy a tied se parfum illatu

     

    előzmény:
    nonamona (337)
    2013-06-14  08:38
  9. 2013. június 14. 11:13343.

    Szerencsére olyan helyen lakom, ahol nincs ilyen probléma.

    A madarak nem szarják le a frissen mosott ruhámat.

     

    Természetesen, ha ilyen történne újra kimosnám, de baromi mérges lennék arra, aki odaszoktatta a galambokat.

     

    Különben arra a hozzászólásra reagáltam, aki megkérdezte, hogy miért probléma ez.

    előzmény:
    Amarynda (341)
    2013-06-14  10:31
  10. 2013. június 14. 11:06342.

    Teged itt megutne a guta, mert meg feljelenteni se lehet senkit

     

    Ui. nalunk gyakran van olyan merteku papagaj es kakadu invazio amit te el se tudsz kepzelni. Vannak idoszakok amikor ezrevel jelennek meg bizonyos fajtak, letaroljak az osszes vetemenyest, lezabaljak a szolot es a gyumolcsot. Elofordul hogy a fak agait is letordelik.

     

    Ezen kivul teleszarjak az uszomedencetol kezdve a kertig, a kocsidtol a kirakott ulogarnituraig mindent.

     

     

    Aztan soha nem lehet kiszamitani hogy ez az idoszak mikor kovetkezik be, tavalyelott ketszer jottek az iden meg nem tudjuk majd a tel utan derul ki mire szamithatunk.

     

    Es ehhez hozzatartozik hogy VEDETTEK tehat nem lehet oket se irtani, se mergezni a vilagon semmit nem tehetsz ellenuk.

     

     

    Mondjuk engem nem izgat, betudom a termeszetnek es nem csinalok ugyet belole. Az nem volt jo elmeny hogy leteptek az egesz rozsakertet fel nap alatt, de ez van es kesz.

    előzmény:
    gabi1971 (316)
    2013-06-13  15:42
  11. 2013. június 14. 10:31341.

    A madar urulek nyomot hagy a ruhan. te elrakod szarosan ha ilyen tortenik?

     

    Mondjuk en is biztosan kimosnam ujra, viszont en telen nyaron szaritogepben szaritok igy nem tortenik ilyesmi.

    előzmény:
    abak (289)
    2013-06-13  12:59
  12. 2013. június 14. 10:28340.

    A mostani cicam 12 naposan kerult hozzam enneveltem fel Whiskas tejjel, mert elpusztultak a testverei es a mama nem tudta tovabb nevelni.

     

    Ugyhogy kezdettol fogva igy lett szoktatva .

     

    A regi cica aki 18 evig elt 6 hetes korban jott a tenyesztotol hozzank ( o nem hazicica volt) es o is igy lett szoktatva.

    előzmény:
    csutak51 (288)
    2013-06-13  12:57
  13. 2013. június 14. 10:26339.
    Mondták már ma reggel neked, hogy milyen szép vagy????
    előzmény:
    csutak51 (338)
    2013-06-14  09:38
  14. 2013. június 14. 09:38338.

    "De próbálok segíteni:

    Szomszédnak van autója = nekem van autóm

    Szomszédnak van macskája = nekem nincs macskám

    Szomszédnak van kutyája = nekem nincs kutyám

    Szomszédnak nincs hala = nekem van halam, de az nem zajon, nem szarik a szomszéd kertjébe, nem énekel, és nem ébreszt reggel 4-kor

     

    HOL VAN ITT AZ EGYENLŐSÉG???"

     

    Segítek!

     

    "Szomszédnak van autója = nekem van autóm"

    "Szomszédnak van macskája =" vegyél macskát!

    "Szomszédnak van kutyája =" vegyél kutyát!

    "Szomszédnak nincs hala =" ajándékozz halat a szomszédnak! "az nem zajon, nem szarik a szomszéd kertjébe, nem énekel, és nem ébreszt reggel 4-kor"

     

    MÁRIS KÉSZ AZ EGYENLŐSÉG!!!

     

     

    előzmény:
    nonamona (323)
    2013-06-13  15:58
  15. 2013. június 14. 08:38337.

    .... hát ha elgondolom, hogy a sz@ros fenekét a párnádra teszi...............

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_517177 (330)
    2013-06-13  17:03
  16. 2013. június 14. 07:20336.

    Méh - méhészet, galamb - galamtenyészet párhuzam akkor áll, ha a macska - macskatenyészet párhuzamot mondod.

    Az természetes, ha egy adott területen él x db macska. ha vki tenyészti, az már gond, mert az már nem természetes előfordulási mennyisége az állatnak.

    Nem mindegy, hogy van 1-2 autója a szomszédodnak, vagy autószerelő műhelye van.

     

    Ellenben ha egy környéken minden házhoz tartozik 1-2 macska, akkor azok a területet beosztják egymás között. Ha a macskák etetve, gondozva vannak , akkor lényegesen kisebb velük a gond, mintha kóbor állatok lennének. Etetett macskák lévén szerintem a gondozásba az ivartalanítás is beletartozik, mert az már tényleg gáz, ha macskatenyészet van, mondjuk 10-20 macska egy kertben, az már tényleg kereskedelmi mennyiség.

    Felelős macskatenyésztők igenis javasolják a macskák ivartalanítását. Néha olvastam a Macska újságot. nem votl olyan szám, ahol ne  lett volna szó az ivartalanítás fontosságáról.

     

    Aki látni se bírja az idegen macskákat, az kétféleképp védekezhet:

    Ha megrögzött macskagyűlölő, esetleg még macskaallergiát is vél magán felfedezni, beszerezhet egy kutyát. garantáltan működő megoldás.

    Ha nem megrögzött macskagyűlölő, akkor pedig macska ellen macskával lehet legjobban védekezni: beszerzel egy macskát, és a saját macska védeni fogja a területét a másik macskák ellen. Ez is garantáltan működik. ja, hogy saját macska szarik saját kertbe? nem gond, odaszoktatod a macskát, ahol neked tetszene a macska-WC... Felásod szépen a kertet, csinálsz egy kis homkos részt - nagy valószínűséggel jó helyre végzi majd a dolgát. Vagy nem...

    előzmény:
    ORP (329)
    2013-06-13  16:31
  17. 2013. június 14. 07:07335.

    Félreértettél. Én azt tettem szóvá, hogy azt írtad, hogy persze nem a macskára vagy mérges a kertbeszarásért, hanem a gazdájára. És erre írtam, hoyg ezért pedig a macskára kéne haragudni.

    Én is tudok mérges lenni a saját macskámra is, elzavarom őt is, és más macskáját is, ha nekem épp nem tetsző dolgot csinál. Elzavarom. Kész. Haragszom rá. Kész. Túléli.

    Nem gond, ha bosszant, de tudomásul veszem, hogy a macska ilyen.

     

    Kertbeszarás ellen mit tehet a macska gazdája? Írta vki, hoyg az ő macskáját szoktatni se kellett, mégsi saját kertbe végzi a dolgát (amikor épp a gazda látja). Kulcsmondat ez "szoktatni se kellett". Igen, a macska az ő kertjében akar szarni. Mázli. A minek is a mienkben (amikor látom). Ha a macskánál az a szokás alakul ki, hoyg a szomszédnál szarik, mit tehet a gazda? Átugrik a kerítésen, hazahozza? Nem, a szomszéd tehet ebben az esetben. Elzavarhatja a macskát. Akármikor. Miért ne tehetné? Előbb-utóbb megtanulja a macska, hogy oda nem szabad menni.

    Miért ne lehetne elzavarni a macskát? ötször, tízszer, sokszor? Nem kell szeretni a szomszéd macskát. De aki a mérgezést tartja megoldásnak, arról megvan a véleményem (tudom, hogy nem te, nehogy magadra vedd).

     

    Az állatoknak vannak a fajtájára jellemző tulajdonságai, etológiája. Ezt vagy elfogadjuk, vagy nem, de változtatni úgy lehet rajta, ha kiírtjuk. Ez kéne? Én nem tartanék madarat kalitkában, macskát lakásban stb. Nem ítélem el, aki ezt teszi, nekünk is volt olyan macskánk, ami súlyos beteg lett, és csak szobacicaként tudott funkcionálni. Természetesen megtartottuk.

    Na de kiirtani minden macskát csak azért, mert a macska olyan állat, amelyik kis területeket jár be... Persze, nagy kegyesen engedélyeznék egyesek, hogy legyenek vitrinmacskák, aki akar, a lakásában tartson egyet bedobozolva... Hát... Így nem zavarják a szomszédokat hurrá.

     

    Komolyan ez a cél? Tartsunk madarat kalitkában, macskát lakásba zárva, halat akváriumban, nyulat ketrecben - és ujjongjunk, hogy fennmaradnak a fajok, gondoskodunk róla! Hogy konkrétan az az állat mit akar, az meg le van szarva, mert mi vagyunk az erősebbek, okosabbak. Megtehetjük, hogy azt tartjuk meg, amelyiket akarjuk, azt nyírjuk ki, amelyiket akarjuk.

    Bár tény az, hogy az állat megölését sokkal "elfogadhatóbb" cselekedetnek tartom, mint az állat kínzását.

     

    Lényeg a lényeg: szerintem szabad haragudni az állatra, ha nem olyan a viselkedése, ami neked megfelel. El szabad zavarni, miért ne? Az egyik macska is elzavarja a másikat, ha a területén zavarja.

    De el kéne gondolkodni, hogy az-e a cél, hogy mindent alárendeljünk az embernek, vagy akad-e egy kis tér és megértés a többi élőlénynek. 

     

     És igen, lehet haragudni a szomszéd MACSKÁRA, ha odaszarik a kertbe, de miért a gazdájára? Kb. mintha az állatkereskedőre haragudnál, amiért a halat akváriumban kell tartani, és nem jó neki a kalitka.

    De igen, zavarja el mindenki a macskát, aki nem akarja a kertjében látni. Csak ha lehet, ne mérgezze, ölje, kínozza. Mert igen, ezt is megteheti az ember, mert meg van rá az eszköze. 

    Egyébként simán kinézem az emberből, hogy ki tudja írtani a macskákat módszeresen. Sok fajjal megtette már, miért pont a macskával ne sikerülne.

     

    És egyetértek azzal is, aki azt mondja, hoyg a szomszéd macska miatt szomszédra haragvás mögött elsősorban az van, hogy a szomszéddal van gondja az embernek. És éppen ezen bukik ki a dolog.

     

    Kakaskukorékoláshoz továbbra se tudok hozzászólni, mert engem nem zavar, de elhiszem, hogy másnak ez bosszantó.

    És nem tudom, mit csinálnék a kakas gazdájának a helyében.

    előzmény:
    gabi1971 (316)
    2013-06-13  15:42
  18. 2013. június 14. 01:13334.

    Én csak leírom a saját történetemet.


    Mi, gyerekeinkkel egy Budapesti panelből 20 éve költöztünk vidékre. Az egyik szomszédom tart, - igen élénk és hangos - japán kakast, tyúkokat, kutyát és néhány galambot. A másik szomszéd két ugatós kutyát.

     

    Bevallom eleinte szokatlan volt, és lázadoztam, bedugtam a fülemet, de ma már nem tud zavarni. Sőt megnyugtat,  mert ha felébredek, eszembe jut, hogy mennyi mindent nyertem is.
    A kutyák miatt nyugodtan vagyunk, mert senki nem jöhet észrevétlenül. Éjjel még a sündisznó sem. A tyúkos szomszédtól pedig jó áron veszem a tojást. Sőt az utca cicái után is szívesen sepregetek, mert ha idejárnak, akkor nincs egér.
    Mindkét szomszédommal, de az egész utcával jó viszonyban vagyunk.

     

    Magam is csodálkozom, hogy mennyire megszoktam és megszerettem. Még azt a fránya kakast is. :)

  19. 2013. június 13. 21:41333.

    Most találtam.

    Bocsánat a macskás off-ért, de hha van, akit érdekel!

     

    http://www.origo.hu/tudomany/20130613-felterk epeztek-a-macskak-titkos-eletet.html

  20. 2013. június 13. 19:23332.

    A mai modern autókat már nem kell indítás után "járatni".

    Az autó indítását meg nem más ember ablaka alatt végezzük el, a kipufogógáz nem az ő kertjébe megy.

     

    A te gondolatmeneted szerint az egész közlekedést (busz, autó, stb) meg kellene szüntetni, mert valahol mindig érződik a szaga.

    előzmény:
    cabron (308)
    2013-06-13  15:25
  21. 2013. június 13. 19:20331.
    Összekaristolja a motorháztetőt, a szélvédőt, stb. több tízezres (autótól függően még több is lehet) javítási költség.
    előzmény:
    cabron (312)
    2013-06-13  15:37
  22. Torolt_felhasznalo_517177
    Torolt_felhasznalo_517177
    2013. június 13. 17:03330.

    "... gondolom még a macskáddal is egy ágyban alszol....."

     

    Már ez is zavar?? 

     

    Nem csak a macskával a férjemmel is egy ágyban alszom! 

    A macskám legalább nem horkol!  

    előzmény:
    nonamona (295)
    2013-06-13  13:58
  23. ORP
    ORP
    2013. június 13. 16:31329.

    Sajnos, ez nem hit kérdése....

     

    Az én autómon is látszanak a karmai, de még szerencsés vagyok, hogy nem hiper-modern autóim vannak. Kollégámnak sok 10.000 ft volt a karistolt szélvédőn a fólia csere.

     

     

    DE

     

    azt hiszem, itt többen keverik a "természetet" az egyéni szabadsággal (vagyis a leszarom a többieket nézettel)

     

    veréb, galamb: igen, előfordul, hogy a "természet" piszkít. Igen ám, de kicsit más a leányzó fekvése, ha a szomszéd elkezdene galambot tenyészteni, és több száz galamb lepné el a környéket

     

    Darazsak, méhek: igen járnak a természteben. De más az, ha a szomszéd méhészkedésbe kezd, és hétvégenként, haviszi azt az 5-20 kaptárt...

     

    Disznó/nyúl/stb: erdőszélen előfordul, hogy bemegy a kertbe. Nálam is van kártétel. DE, ez nem ugyan az, mintha valaki a szomszédban tenyészti őket, és azok garázdálkodnak át... 

     

    Kutyák, Macskák? igen, vannak kóbor kutyák/macskák. Szimplán védekezhetsz ellenük (sintér)

    De, őket senki nem tenyészti, és viszonylag magas a természetes pusztulásuk. De, már nincs úgy (a fene nagy, és álszent állatvédelem jegyében) mint régen a "házi" állatoknál, a nemkívánt szaporulattól gyorsan megszabadultak, ma inkább elviszik és kiteszik (ja, mert az állatbarát )

     

    Nem értek itt sok embert... Ha a szomszéd műanyagot éget, nagy a felzúdulás (pedig drága lett a tüzelő) Ha az állatai piszkítanak, az miért kisebb baj? Az én szomszédom tyúkokat kezdett tartani, és nem értett hozzá (ráadásul ott sem laktak, csak eteni ment oda). 2 hónapig jártunk tyúkszarban, míg észre nem vette, hogy nincsenek meg a tyúkjai (egyszerűen kinyitottam a kapumat, és kihajtottam az utcára őket, mivel nem tudom elvágni a nyakukat. Ha éltek volna nagyszüleim, biztos a fazékban végezték volna)

     

    A hangos kakasra nem tudok megoldást, max a rendszeres házibulizást a kert végében. hadd szóljon a zene, süljön a hús, csorogjon a fanta. Talán rájön, hogy mások is vannak

     

    A kertbe jövő háziállatra pedig ki-ki vérmérséklete alapján védekezzék, vagy tűrjön, ettől senki nem lesz jobb, vagy rosszabb ember

     

    szerintem

    előzmény:
    cabron (312)
    2013-06-13  15:37
  24. 2013. június 13. 16:16328.

    Nem. Ellenben felajánlom, hogy leviszem minden nap a hegyről ahol lakunk   (mondjuk ezt most is megteszem)

     

    De látom, még mindig nem sikerült a normális és nem normális között különbséget tenned  

    előzmény:
    cabron (325)
    2013-06-13  16:00
  25. 2013. június 13. 16:14327.

    a nyomaték adás nem indulatot fejez ki ... felénk!!!!!!!!!

     

    szóval: még nem válaszoltál... hol is veszekedtem, vitatkoztam, nyírtam ki familiát????? 

    előzmény:
    sárgarépa (324)
    2013-06-13  15:58

Címlap

top