Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. május 21. 18:5037801.

    meg a talihoz


    olyan szerencses voltam, hogy nemcsak Shephardot ismerhettem meg jobban az autout soran, hanem a hugat es a mi csodas csucsdiszunket Olivert is


    el kell, hogy mondjam: csodalatos kisfiu


    csak ket eves, de olyan ertelmes, okos, mindenhez hozzaszol, komolyan, mintha mar 3 lenne...Shephardot dicseri ez nyilvan, aki fantasztikus odaado anyukaja


    sajnos Borcsamama unokai csak rovid ideig voltak a kozelunkben, de nagyon helyesek es kedvesek

  2. 2017. május 21. 18:4737800.

    Sziasztok Angyalkak! 


    Macska nagyon koszi itt is a kepeket es a filmet! Persze most megjobban faj, h nem lehettem veletek.  


    A kajak! Hat valami csuda!  Igaz nagy pusztitast nem vegeztem volna a kajaban, de rajuk nezni is jo volt. 


    Gyonyoru dolgokat keszitettetek egymasnak! Jo hangulat volt ez latszik a kepeken. 


    Draga Borcsa! Igertem, h meglatogatlak es tudod en meg is teszem! Ugy volna igazan klassz ha Csingivel is tudnek akkor talalkozni, mint akkor regen.        


    Marcsi 74, gratulalok a fiadnak! 


     


     


     


    Pusssz mindenkinek! 

    előzmény:
    macska54 (37798)
    2017-05-21  17:32
  3. 2017. május 21. 18:0037799.

    A fiókásat is sikerült megnézni. 


    Nagyon szépen köszönöm, a talis képeket is!! 

    előzmény:
    macska54 (37798)
    2017-05-21  17:32
  4. 2017. május 21. 17:3237798.

    Örülök hogy ilyen ügyes, okos kisfiad van. És ez a te érdemed. Meg gondolom a papájáé is. 


    Nem tudom melyik filmet nem tudod megnézni. Írd meg a hsz.-t és megnézem. Privátba írj email címet elküldöm. Vagy a mostani album filmjéről van szó?

    előzmény:
    74_marcsi (37793)
    2017-05-21  17:04
  5. 2017. május 21. 17:2337797.

    Aki ide beír tudom küldeni a privibe a képeket. Most Banyocv és 74_Marcsinak küldöm. 

  6. 2017. május 21. 17:2337796.

    Sziasztok!


     


    A lányaim egyedül nekiláttak sajtos rudakat sütni, mirelit hájastésztából. Kihűlni alig van esélye, de készül. A konyha úszik.....Jövő hétre azt a kiflit emlegették, amit a talira is vittem...Hát éhen talán már nem fognak halni, bárhová kerüljenek....


    Egyébként Borcsamama kérdezte tali előtt, hogy milyen étel az, amit senki kedvéért nem ennék meg...Hát így utólag eszembe jutott, hogy a halászlé...Azt semmiképp...Kóstolás szintjén sem.


    Nem írtam, dalosomnak versenye volt pénteken, 50 korosztályos indulóból a negyedik lett.

  7. 2017. május 21. 17:2237795.

    Nagyon drukkoltam, hogy szep idötök legyen, es bejött!!!


    Macska - köszönöm a kepeket. Jo volt latni benneteket.

  8. 2017. május 21. 17:1037794.

    Angyalkáim!


     


    Én is haza értem, és most vissza kell rázódnom a valóságba... BorcsaMamám mézeskalács házikójában teljesen elvarázsolva éreztem magam Veletek, Május Angyalok!


    Örülök, hogy személyesen is találkozhattam, Szigával, Macskával, és persze azokkal az Angyalokkal is akikkel már előbb megismerkedtünk; Shepardék -Olivér és most Kinga is- Narocsi, Londonka, Eszterlili.


    Szebbnél szebb tárgyi és felbecsülhetetlen értékű lelki ajándékkal, és életre szóló élménnyel tértem haza. Szívből köszönöm mindenkinek!


     


    A legnagyobb köszönet BorcsaMamámat illeti aki önzetlenül időt energiát nem kímélve megszervezte a találkozót, hagyta, hogy felforgassuk az életét, a lakását, és egy lakodalomnak is beillő fantasztikus  ételekkel, süteményekkel várt minket.


    Ölelés mindenkinek!

  9. 2017. május 21. 17:0437793.

    Sziasztok Lányok!


    Annyira jó olvasni, hogy milyen jól éreztétek magatokat Borcsamamánál. Sokat gondoltam rátok. Nagyon szép és kedves ajándékokat kaptatok, egy kettőt próbáltam kitalálni, hogy ki is lehet az ajándékozó. Most le is írom, hogy mikre gondoltam.


    A neves szatyor: Shephard; a kis törölköző: Narocsi; A mikulás sapka: Sziga vagy Banyoc@; a könyvjelző: Rosemary.


    A képeket esetleg én is megkaphatom valakitől, ha kell küldök priviben e-mail címet. Előre is köszönöm!


    Borcsamama: Gratulálok Ádámnak a rajzban elért sikerekhez. Nagyon ügyes kisfiú, biztos szép helyezést fog elérni. 


    Macska: Sajnos a kisfilmet nem tudtam megnézni, mert visszadob a karácsonyi oldalra. 


    Annyira örülök a kisfiam 3 dologgal is meglepett a szülinapomon.


    Az első, egész héten piros-piros pontot (azaz tortát) hozott magatartásra. Minden héten kell valamit rajzolniuk a füzetbe és azt színezik. Mivel a lustaság mostanában csak pöttyös labdát rajzolt, ezért kreatív anyu átvette az irányítást. Azóta volt már sok minden (általában a hónapnak megfelelő virág, vagy szokásokhoz kapcsolódó valami), most tortát rajzoltam neki. 


    A második, szépírás versenyre nevezte be az osztályfőnök (egyetlen fiú az osztályukból), s ezért kapott egy szaktanári dicséretet. A helyezést még nem tudjuk.


    A harmadik, az előbb említett dicsérettel, összegyűlt 5, ezért kapott egy igazgatói dicséretet. Szóval bearanyozta a napomat!  


    A hétvégi szülinapozásunk felemásra sikeredett. A medencét sikeresen felállítottuk, a párom sütögetett, mi fiatalok jól elvoltunk, viszont anyósom délutánra rosszul lett, görcsölt a hasa, majd hányingere lett, hidegrázása volt. Hamar el is mentek. Otthon a hasmenés is elővette. Szerintem valami vírust szedhetett össze, de ma már hála istennek jobban van. Ma a fiúk kint voltak nála, mert a párom telefonját sikeresen elvitték véletlenül magukkal. A kellemest összekötötték a hasznossal, beültek egy mozira is. Én itthon maradtam, mert mostam, vasaltam, meg horgolom ezerrel a tanárnéni ajándékokat. 


    Most megyek, mert hazajöttek a fiúk és a gyermek élménybeszámolót tart. 


    Mindenkinek nagyon szép vasárnap délutánt kívánok és a jövőhét is olyan legyen, amilyennek elképzeltétek. 


    Millió puszi Minden kis Karácsonyi Angyalkának!


     

  10. 2017. május 21. 16:3037792.

    Küldöm a képeket priviben. 

    előzmény:
    Sushi (37791)
    2017-05-21  16:14
  11. 2017. május 21. 16:1437791.

    Draga angyalok!


    nagyon irgyeltelek benneteket tegnap, es nagyon örülök, hogy jol sikerült a tali. Remelem, a legközelebbire sikerül eljutnom.


    Macska


    Klepetan nalunk is volt a tv-ben, söt itt van egy total "örült" golyafiu, mar masodik eve hallom, hogy egy faluban minden csillogo felületet - autot, ajtokat, ablakot - megtamad, es le akar gyözni.


    nalunk mara lett kicsit friss, de szep idö, penteken egesz nap esett, es hideg is volt.


    megprobalom elkepzelni Borcsamama vendeglatasat, majd megszorzom kettövel, es akkot szerintem a aközeleb erek a valosagnak.


    ölelek mindenkit innen a tavolbol. Remelem, Londonka mar megerkezett

  12. 2017. május 21. 16:0837790.

    Borcsamama kipihented már a vendéglátás fáradalmait? Igazán terülj-terülj asztalkámat varázsoltál. Bárcsak ennyi lenne igaz?


    De nem csak ezért írok. Írtad Borcsapapa zsákmányát. Eszembe jutott, hogy szoktál-e haltepertőt csinálni? Mert abból a gigapontyból lehetne.

  13. 2017. május 21. 14:0537789.
  14. 2017. május 21. 13:4737788.

    Nagyon szívesen. 

    előzmény:
    Tete (37787)
    2017-05-21  13:45
  15. 2017. május 21. 13:4537787.

    Eszterlilinek az információt köszöntem és azután mentem nézni a Te képeidet. Nem tudom hányszor pörgettem át. Sokszor. Jó volt látni benneteket. A filmet is megtaláltam. Mindenkit be is tudtam azonosítani. Macska nagyon köszönöm a képeket. Nem semmi összeállítást csináltál, de ezt már megszokjuk lassan. Örök hála. Puszi.

    előzmény:
    macska54 (37784)
    2017-05-21  13:10
  16. 2017. május 21. 13:3837786.

    Sziviiiii. 

    előzmény:
    LondonEye (37785)
    2017-05-21  13:35
  17. 2017. május 21. 13:3537785.

    macska


    megkaptam, a kepeket, koszonooooommmm


    olyan jo volt visszanezni!


     


    mutatom a kepet az ajandekaimrol

  18. 2017. május 21. 13:1037784.

    Én küldtem neked képeket. Vagy tévedek? 

    előzmény:
    Tete (37783)
    2017-05-21  13:03
  19. 2017. május 21. 13:0337783.

    Köszönöm szépen Eszterlili. Nézem a képeket. Puszi.

    előzmény:
    eszterlili (37782)
    2017-05-21  11:30
  20. 2017. május 21. 11:3037782.

    Sziasztok!


    Köszi mindent mégegyszer. Én is hozok képeket, már csináltam, de totál lemerült a teló. Órát az Árkádban vettem a Média Marktban, 899-ért. A most divatos változatban, leginkább karperechez hasonlít. Piroson világít a kijelzője, nem mutatja az időt mindig, csak ha benyomom. Nem írom ki a nevét, ne legyen reklám. Szerencsére most vasárnap jön, marad egy nap a pihire. Jön a mosás, vasalás.


     

  21. 2017. május 21. 09:0237781.

    Haza értem. Fél 6-kor indultam Bonyhádról. 


    Az albumot idáig elküldtem: Borcsamama, Nekezd, Shepard, Eszterlili, Londoka, Sunsine, Tete ..... húúúúúúúúúúú és nem tudom még kinek. Nézzétek a privit. Más mindenki Borcsamamától kapja. 


    És itt szeretném mindenki kedves ajándékát megköszönni. 

  22. 2017. május 21. 08:1137780.

    Sziasztok Angyalkak!


    Nagyon sajnalom, hogy nem lehettem veletek, kulonosen, hogy most olvasom, milyen jo volt. 


    Tegnap lehuztam 12 orat mialatt sokszor eszembe jutottatok. 


    Draga Londonka! Sokat gondolok ratok! Kivanom a legjobbakat, amit csak lehet! Az ifju parnak sok boldogsagot kivanok!💕


    Kedves Borcsa! Par sor is eleg volt, amit olvastam, hogy rajojjek, elkepzelni sem leszek kepes, hogy te micsoda vendeglatast rittyentettel angyaltarsainknak. Nagyon varom a kepeket. 


    Angyalkak! Orulok, h ilyen jol sikerult a talalkozo. Remelem, mihamarabb lesz  alkalmam, h talalkozhassak veletek.


    Draga Sziga! Gondoltam am rad, h a hosszu uton egyedul kell lenned. Hiaba az elet rideg es kemeny. 


    Persze fogunk csicseregni hamarosan valami finom kaja mellett ez tuti. 


    Szep napot mindenkinek! 

  23. 2017. május 21. 05:2837779.

    Jovok majd a csodas ajandekaimmal is csaktul nagy a kep

  24. 2017. május 21. 05:2737778.

    Sziasztok lanyok


    itt ulok a repuloteren tele halaval es szeretettel a tegnapi napert


    nagyon sokat jelent nekem ez a forum es a trgnapi nap ezt csak megerositette


    koszonet borcsamamanak a fantasztikus vendeglatasert, a karacsonyi hangulatert, a szervezesert


    Shephardnak a fantasztikus tarsasagert az uton


    es mindenkinek aki ott volt 


    sok erot ad ez nekem a tovabbiakra


    sunshine levele es ajandeka igazi meglepetes volt, de tokeletesen beleillett a rola eddig alkotott kepbe

  25. 2017. május 21. 04:5837777.

    Kedves Sunsine!


    Nagyon szépen köszönöm hogy gondoltál rám/ránk. Nagyon megható volt a kedvességed. Talán még egy csepp könny is kijött nekem. Egy örök emlék az ajándékod. Majd megmutizom a többi Angyalnak aki esetleg olvas minket. További csoda várós heteket kívánok a babavárós idődben.


    Jó reggelt  mindenkinek!


    Ma nincs kép, mert este meg most sincs erőm megcsinálni.

  26. 2017. május 20. 23:4637776.

    Szép estét


     


    Beköszönök én is, hazaértünk épségben sikeresen 10 óra előtt, LondonEye-t elszállítottuk a megbeszélt helyre, aztán némi vásárlást iktattunk volna be, ha már a mosógép megettem jó pár ruhámat, de persze semmit nem találtam, illetve csak Olivérnek inget és pólót 


    Köszönjük szépen a mai együtt töltött napot, nagyon jó volt a "kiscsoportos foglalkozás", jól éreztük magunkat, Olivér oda volt meg vissza a traktorokért amiket kapott, azóta már azok is megfürödtek, hisz sok dolguk volt Borcsamama kertjében Hugom is jól érezte magát, nagyon meglepődött, hogy Ő is kapott sok ajándékot, nagyon tetszett neki minden. Én szintén köszönök mindenkinek mindent, Borcsamamának a sok fáradozást amivel készült hogy széppé varázsolja a napot, jókat főzzön meglepjen játékkal is minket


    Holnap lefotózom az ajándékokat és megmutatom az otthon maradottaknak, akik persze lélekben velünk voltak. Illetve köszönjük a távolból érkezett hívást is


     


    Szép álmokat Mindenkinek


    U.I.: vasárnap hazaindulóknak jó utat

  27. 2017. május 20. 22:5837775.

    Mi otthonmaradottak várjuk a beszámolókat meg a képeket. Nagyon sokat eszemben voltatok. Örülök, hogy jó volt. Mindenki szerencsésen hazaért remélhetőleg. Borcsamamának jó pihenést. Mostmár Borcsapapa is hazaóvakodhat?


    Eszterlili milyen üzletben vetted az órát és mennyiért? Órásnál néztem horror áron. Eddig a beltéri egység mutatta az időt, de át kellett programoznunk, az sikerült, de az óra kiszökött belőle. Éjjel is láthatóak a számok?

  28. 2017. május 20. 21:2737774.

    Sziasztok!


     


    Tervek szerint gond nélkül én is hazaértem a taliról. A család minden tagja megcsodálta az ajándékokat, meghallgatta a beszámolómat. Hazafele Pécsen még beugrottam olyan óráért, ami gumi szerű műanyag, és digitális világításban mutatja az időt.Annyi idő volt a két busz átszállása között, e rohantam.Kettőt is vettem, a lányok már kaptak korábban.  Köszönök mindent.Ami nem volt nyerő, hogy szerintem ment a buszban a légkondi..Brr...


    Macska54: Kérlek, küldd el a teljes nevet, címet , telószámot, ja és mél címet priviben Te is, ha kérhetem.Ötlet a képeidhez: Kacsalábon forgó palotát se csináltál még. Ja, házat, aminek kolbászból van a kerítése....Toronyórát láncostól? Érdekelne, Te hogy hoznál ilyenek egyszer össze...Sajnos én nem értek képet szerkeszteni...Csak sziporkáztam, tudom, ihlet kell a képekhez,én csak adni akartam egy picit...

  29. 2017. május 20. 20:2337773.

    Kedves Borcsamama!


    Nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos napot. Emberfeletti munkádat amivel minket Angyalokat vártál. Igazi családias hangulatot teremtettél a számunkra. Fogadtál otthonodba minket szeretettel. Hálásan köszönöm neked és a többi Angyalnak is, hogy veled/veletek tölthettem ezt a szép napot. 


    A képek linkjét a privibe teszem. Kérlek tedd meg azt a szívességet, hogy tovább küldöd az összes Angyalnak. 


    Mindenkinek további szép estét, jó éjszakát. 

  30. 2017. május 20. 05:3537772.

    Jó utat, jó talizást, jó hangulatot. Vigyázzatok magatokra.

  31. 2017. május 20. 04:4837771.

    Jó reggelt Angyalok!


    Mindenkire gondolok aki nem jött velünk bulizni. 

  32. 2017. május 19. 20:3437770.

    Az érkezést Borcsamamával megbeszéltük. 


    Macska: Küldöm a számom. 

  33. 2017. május 19. 20:2237769.

    ....

  34. 2017. május 19. 20:0037768.

    .-.-

    előzmény:
    macska54 (37767)
    2017-05-19  19:59
  35. 2017. május 19. 19:5937767.

    .-.-.-

  36. 2017. május 19. 16:5037766.

    A tiéd megtaliztam már. 

    előzmény:
    macska54 (37765)
    2017-05-19  16:21
  37. 2017. május 19. 16:2137765.

    Mindenkit nagyon szépen kérem küldje el a telefonszámát aki eddig megadta, mert mindenem elveszett. Köszönöm.


    Borcsamama légyszi hívj fel. 

    előzmény:
    borcsamama (37764)
    2017-05-19  16:05
  38. 2017. május 19. 16:0537764.

    Sziasztok!


    Jelentem, vendégfogadásra kész vagyok, dolgom egy szál se, itt ülök kifürödve.  Asszem elkezdek nézni valami filmet, szerintem még belefér a délutánba mire jönnek a lányok.  


    Tete, igérem csinálok majd fotókat, hacsak el nem felejtem, mint általában.  


    Macsek, ugye majd te is fényképezel?  Én úgy is csak kis amatőr vagyok hozzád képest. 


    Esszterlili, még mindig várom a válaszod, hogy melyik busszal jössz? 

  39. 2017. május 19. 12:1537763.

    Én is, de minek, ha hülyeségeket írok? 


    A Gemenc film előzetesét én is láttam hétfőn éjjel vmi  ajánló műsorban, kíváncsi vagyok rá, de itt már mozi sincs! (azért valahogy megnézzük)


    Holnap reggel megyek talizni! Hogy elment ez a tavasz!

    előzmény:
    macska54 (37761)
    2017-05-19  11:18
  40. 2017. május 19. 12:1237762.

    Én most végeztem ki a konyhát. Van maradék csirkepörkölt, úgy terveztem, ma  csak egy kis borsóleves készül. Aztán valahogy lett túrógombóc, meg persze pirított morzsa, közben sonkát is főzök, a maradék pörkölt kapott egy kis tejfölös habarást, ne ugyanaz legyen mint tegnap. Közben mosogattam, elpakoltam, előkészítettem a hétvégére szánt dolgokat.


    Olvaslak benneteket, gondolatban veletek készülődök, legalább úgy izgulok, mint Ti.

    előzmény:
    borcsamama (37759)
    2017-05-19  10:29
  41. 2017. május 19. 11:1837761.

    Én itt vagyok. 

    előzmény:
    borcsamama (37759)
    2017-05-19  10:29
  42. 2017. május 19. 11:1637760.

    jajjj,  öreg fejem! Tegnap nekünk nehéz napunk volt és nem voltam neten,  ma meg elfelejtettem, hogy visszaolvasok...  

    előzmény:
    narocsi (37757)
    2017-05-19  08:23
  43. 2017. május 19. 10:2937759.

    Kukuccs!!!!!!    Van itt valaki??????  


    Olyan a konyhám, mint ahol bomba robbant.  Megyek, megpróbálom gatyába rázni. 

  44. 2017. május 19. 09:5337758.

    narocsi, csonkanek tegnap éjjel indult, már félúton járhatnak 

    előzmény:
    narocsi (37757)
    2017-05-19  08:23
  45. 2017. május 19. 08:2337757.

    Ha dagadós a lábad vigyél Jégzselét rá, ez valami mentolos gél és egy kicsit hűti a bekent részt. És kispárnát vagy utazós nyakpárnát éjszakára.


    És ne feledd a fényképezőgépet!!!! Nagyon szép élményeket kívánok.


      Nálunk a múlt hétvégén volt a "pünkösdi kórustalálkozó" nézőként is nagy élmény volt. Laza 4 óra... és a végén  az összes kórus együtt adott elő... na az volt a csúcs!


     


     

    előzmény:
    csonkanek (37743)
    2017-05-18  14:20
  46. 2017. május 19. 05:0137756.

    Borcsamama "Ez a "pörög ezerrel", az én vagyok?  " ... ez Tete kérdésére volt a válaszom. Nem rólad szólt, de akár rólad is szólhatna. 


    Jó reggelt Angyalok!

  47. 2017. május 18. 22:5737755.

    Ez a "pörög ezerrel", az én vagyok?   Nem is.........  már kész is vagyok mindennel, megyek aludni.  Amit mára terveztem az megvan. 


     


    Eszterlili,  azért nekem se ártana tudni hogy mikor érsz ide, ugyanis csak a lányom tud érted menni, és addig amíg nem írod meg hányra kell érted menni, ő sem tud programot tervezni, pedig szeretne.  


     

    előzmény:
    macska54 (37754)
    2017-05-18  20:21
  48. 2017. május 18. 20:2137754.

    Tete! Ajajjjjjjj, pörög ezerrel. 


    Londonka! Egy kép neked. Nagyon szép és vidám esküvőt kívánok Neked, az ifjú párnak és mindenkinek aki részt vesz ezen a jeles napon. Érezzétek nagyon jól magatokat. Boldogság lengje be a  holnapi napodat szerető családod körében. Legyen úgy ahogy megálmodtátok. 

    előzmény:
    Tete (37750)
    2017-05-18  19:38
  49. 2017. május 18. 20:1437753.

    Marcsi: Sajnos a munkahelyem kiszívja az összes erőt. Vidékre utazok, plusz az ottani körülmények, szóval alkotni nem igazán van lelkierőm.Ja, és mire géphez enged a család, az hosszú tortúrák ára. A lányom dolgai és a férjem tankjai mindent uralnak, én csak utánuk jövök, ha nem vagyok elég szemfüles vagy erélyes gépügyben. Pedig két gép is van.


    Borcsamama: Bocs, még utána nézek,kicsit zajlik az élet felénk, majd mesélek.Most tornyosultak a programok, majd mesélek. Mindenképpen jelzek majd, és persze, szombati nap fogok délelőtt utazni. 


    A videót a munkahelyemen nézték a lányok, szerintem nem semmi.Én egyik gyümölcsért se adnék ennyit, az tuti.

  50. 2017. május 18. 19:4737752.

    Majd neked is válaszolok, de most mennem kell.  puszi

    előzmény:
    Tete (37750)
    2017-05-18  19:38
  51. 2017. május 18. 19:4537751.

    Az előző hozzászólást valamikor délután kezdtem el írni, aztán valahogy itt felejtődött, most küldtem el.  


    Marcsy, köszi mindent, nektek is szép hétvégét, jó szórakozást.  Örülök, hogy a munkahelyeden minden rendben.  


    Találkozó 27-én lesz. 


    Képzeld, Ádámot már másodszor küldték rajzversenyre az iskolából, most három rajzát is a zsűri elé válogatták, azt nem tudjuk milyen eredménnyel.  Hamarosan sportversenyre is megy.  Az egészen pici korától lászott hogy nagyon kreativ és nagyon jó a szín és a szépérzéke.  


    Na megyek, mert a konyhám csatatér, a végén a holn ap este érkező vendégeknek kell majd elmosogatni.  Hi-hi!


     


     

    előzmény:
    borcsamama (37749)
    2017-05-18  19:36
  52. 2017. május 18. 19:3837750.

    Borcsamama a szomszédok bírják a csivitelést, a hatalmas kacagásokat?


    Mi előre be szoktuk jelenteni, ha tudjuk, hogy túlságosan nagy  lesz a felfordulás. Az unokám szülinapi buliján 17 fiú lesz. Biztosan nem csak suttogásokat lehet majd hallani. Pláne úgy, hogy egy részük elkötelezett labdarúgó, és nálunk van hely focizni. Volt olyan alkalom, hogy meghívtuk a szomszédokat is, igaz nem jöttek át, de biztos volt, hogy nem lesz panasz.


    Gondolatban veletek leszünk. Majd várjuk az élménybeszámolókat, fotókat, ha nem is nyilvánosan, de akkor priviben.


    Macska Macid visszarázódott a hétköznapokba?


    74_marcsi amit megtanulsz nem vehetik el tőled, ki tudja mire lesz jó a megszerzett tudás? Hétvégén mi is grillpartizunk (idő?)


    Csonkanek kellemes utat, biztosan fárasztó lesz, de csodálatos.


    Sunshine már a célegyenesben vagytok. Juhéééééééééééééé, szaporodnak a kis csúcsdíszek, már idén  egész kis csokor lesz a fa legtetején.


    Londonka Anyukádnak erőt a gyógyuláshoz és türelmet. Nektek gyönyörűséges esküvőt.

  53. 2017. május 18. 19:3637749.

    Sziasztok Mindenki!


    Fél szemmel lesek ám néha, de írni nincs időm, ezer a dolog, és mint Ádám mondaná,  "csináljuk mama, mert nyakunkon a karácsony"!  Alakulnak a dolgok, amivel meg esetleg nem leszek készen, az nem lesz.  :-)  Nem fogok miatta infarktust kapni, ha nem baj .


    Sunshine, örülök a jó leleteidnek!


    Csonkanek, neked jó utat, érezd magad nagyon jól!


    Londonka, a fiataloknak sok boldogságot, és ti is érezzétek jól magatokat, sikerüljön minden a tervek szerint. 

  54. 2017. május 18. 19:2837748.

    ....

  55. 2017. május 18. 19:2637747.

    Részemről köszönök szépen mindent. Nektek is kívánok nagyon jó grillezést a hétvégére, szép idővel, szeretettben. 

    előzmény:
    74_marcsi (37746)
    2017-05-18  19:07
  56. 2017. május 18. 19:0737746.

    Sziasztok -ok!


    Mindenkinek, aki a találkozóra megy élményekben gazdag napot kívánok! Minden utazónak szerencsés utat kívánok. Az élménybeszámolókat nagyon várom. Szerintem az itthon maradottak sokat fognak gondolni rátok, szóval lányok felkészülés a csuklásra!


    Londonka: Sok boldogságot lányodéknak, édesanyádnak, meg a pozitív energiát folyamatosan küldöm. 


    Macska54: A fényképek, mint mindig most is csodálatosak. Nagyon jó ízlésed van!!! Köszönöm, hogy minden nap feldobod a képekkel a napomat.


    Sunshine: Általában a fúk lustik, s lehet, hogy egy kicsit ráhúz majd a kis lelkem. Az én fiam +2 hetet lakott a pocakomban. Kitartás addig is. 


    Eszterlili: Nagyon érdekes videót hoztál, köszönöm. Lánykáid is hajráznak a suliban? Szoktál még horgolni?


    Tete: Használd egészséggel a megvett kincseket. Én sem vagyok egy szilfid alkat, én is vadászni szoktam a jobb darabokra. Ha tehetem az egyik áruküldő cégtől szoktam rendelni. Ritkán van, hogy nem jó a méret. Plusz azért szeretem, mert a ruha méretével nem nő egyenes arányosan az ár, hanem minden méreteben egy ár van (akár 44-es vagy 60-as).


    Borcsamama: Ha nem is Duracell nyuszi, de egy energia bomba(nő) vagy. Kívánom, hogy olyan legyen a hétvégéd amilyennek megálmodtad. Az idő csodálatos lesz, a társaság remek. Kell ennél több?? Mostanság nem mondtál semmit, mi újság az osztálytalálkozóval? Megvolt már, vagy csak ezután lesz?


     


    Mi jól vagyunk. Munkahelyen minden rendben, most értekezletről-értekezletre járunk. Új programokat kaptunk és még fogunk kapni. Mióta itt vagyok. kb. ez a 6 féle. Lassan úgy érzem magam, hogy informatikus is lehetek egyszer. 


    A gyermek idáig jól teljesít a véghajrában a 4. negyedévi dogák kipipálva. Már csak 4 év végi dolgozat van hátra. Remélem az is ugyan ilyen jól sikerül, mint a többi.


    A hétvégén családi kerti party lesz, az udvaron fogunk grillezni, remélem itt is jó lesz az idő. 


    Még egyszer mindenkinek élményekben gazdag hétvégét kívánok, talizóknak, az énekkarnak, unokázóknak és annak is aki csak otthon marad és pihen.


    Millió puszi

  57. 2017. május 18. 16:0737745.

    Neked is jó utat. Érezd magad jól. Vidám éneklést. Barátságos arcokat, jó kikapcsolódást kívánok. 

    előzmény:
    csonkanek (37743)
    2017-05-18  14:20
  58. 2017. május 18. 15:5537744.

    koszonom neked is es mindenkinek


    olyan jo olvasni egy ilyen boldogsagos kismama sorait, biztos vagyok abban, hogy minden eredmenyed tokeletes


    csonkanek


    nagyon jo utat kivanok, elvezd ki minden pillanatat, aztan majd irj nekunk reszletes beszamolot

    előzmény:
    sunshine06 (37740)
    2017-05-18  11:07
  59. 2017. május 18. 14:2037743.

    borcsamama


    A kisunokám mos kezd már jobban köhögni, talán sikerül felköhögnie a lerakódást, amitől hurutos a légzése is. Szerintem még a jövő héten itthon lesz.


    Ma este 10 órakor indulunk az énekkarral, holnap este 17-18 óra körülre várható az érkezésünk. Hosszú út lesz.


    Kivánom Nektek a legjobbakat! Jó időt, vidám hangulatot, sok meglepetést, és mindent, amitől az embernek igazán jó kikapcsolódás lesz ez a hétvége!

    előzmény:
    borcsamama (37736)
    2017-05-17  20:45
  60. 2017. május 18. 12:0637742.

    Örülök, hogy minden rendben. Kitartás. Hamar eltellik az a 7 hét.

    előzmény:
    sunshine06 (37740)
    2017-05-18  11:07
  61. 2017. május 18. 12:0537741.

    Köszönöm, tudom. A gépemen már bele lestem. Van egy csomó előzetes róla.

    előzmény:
    Tete (37739)
    2017-05-18  08:13
  62. 2017. május 18. 11:0737740.

    Köszönöm, Tete és csonkanek!


    Nagyon nyugis, nagyon szép napok ezek. Voltam megint laborban, még mindig minden eredményem jó! A cukrom, világbajnok!!! A hemoglobint majd mondják, ha nem jó, mert a laboros barátnőm nem tudja a határértékeket pontosan. A vizeletben volt vmi, de arra a háziorvos utalt be, azt mondta hogy csak akkor telefonál ha vmi gond van. Még nem hívott, tehát lehet hogy nem vészes az sem...


    Fura belegondolni, de 7 hét van még (maximum!). Hétfőn beszéltünk a szülésznéninkkel és megnéztük a szülőszobát. Most megnyugodtam, jó kezekben leszünk nála!


    Londonka: minden nap gondolok rátok! Lányodéknak sok boldogságot, és ne idegeskedjenek semmin! Éljék meg a pillanatot egymással, egymásért! Anyukádnak +++++ dolgok!


    borcsamama: jó idő lesz, tuti! Megrendeltem!


    macska: a 2. képed, a marokkói stílus nagyon a szívem csücske!

    előzmény:
    Tete (37739)
    2017-05-18  08:13
  63. 2017. május 18. 08:1337739.

     


    Macsek a héten kezdenek el a mozik játszani egy filmet. Gemenc - Az árterek világa. Ahogy olvastam gólyákról szól. Eszembe jutottál.


    Borcsamama ne vidd túlzásba a szorgoskodást, szerintem is egy Duracell-nyuszi vagy. Fáradhatatlan.  Nagyon jó készülődést a vendégfogadásra.


    Lányok, nektek meg nagyon jó készülődést a találkozóra. Az utazóknak szerencsés utat.


    Az itthonmaradók majd sokat gondolnak rátok. Igaz kismama? Londonka sokat gondolok rátok, Anyukádnak továbbra is megy sok-sok jó energia.


    A lányodnak meg sok-sok boldogságot. 

    előzmény:
    macska54 (37737)
    2017-05-18  04:43
  64. 2017. május 18. 07:4237738.

    Neked is jó eggelt, szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    macska54 (37737)
    2017-05-18  04:43
  65. 2017. május 18. 04:4337737.

    Jó reggelt Angyalok!

  66. 2017. május 17. 20:4537736.

    Köszönjük a jókívánságodat, remélem kitart az idő, és egész nap szép napsütés lesz, eső és szél nélkül. 


    Most már tényleg nagyon izgulok, remélem minden jó lesz.  


    A kisunokádnak jobbulást!  Ti mikor mentek a kórussal szerepelni?

    előzmény:
    csonkanek (37732)
    2017-05-17  19:55
  67. 2017. május 17. 20:3937735.

    Bocs Tete, véletlenül kimaradtál, pedig én is veled örülök, és csatlakozom azok táborába, akik nehezen találnak maguknak megfelelő ruhát.  Rám is nagyon rámférne egy kis ruhatár frissítés, de hát hol??????  Itt a városban, de még a környéken se igen találni olyat ami méretre és kinézetre is jó lenne.  

    előzmény:
    Tete (37725)
    2017-05-17  16:36
  68. 2017. május 17. 20:0537734.

    Jobbulást a kis unokának.


    Mindenkinek: Lásd kép

    előzmény:
    csonkanek (37732)
    2017-05-17  19:55
  69. 2017. május 17. 20:0437733.

    Londonka, kívánom hogy pénteken minden úgy sikerüljön ahogy elterveztétek, legyen nagyon szép a napotok! 


    Szombaton pedig várunk sok szeretettel.  Judittal sikerült mindent megbeszélnetek?


    Macsek,  köszönjük az új figyelemfelhívó képet amit alkottál, ez is aranyos, de nekem az első tetszett a legjobban.  Ez most kisebb méret, vagy hogy tudtad feltenni?


    Eszterlili, tudod már hogy mikor ér ide a buszod?


     

    előzmény:
    LondonEye (37727)
    2017-05-17  18:12
  70. 2017. május 17. 19:5537732.

    Sziasztok -ok!


    Örömmel olvasom, milyen lázasan készülődik mindenki a találkozóra! Olyan jó, hogy így összetartotok! Borcsamama valóban sokat ténykedik, nem alszik meg a tej a szájában, az biztos! A sok eső miatt a dudva is betyárosan nő a kertben mindenhol. Nálunk remek idő van, már ujjatlanban és csupasz lábbal (nem mezítláb, csak zokni nélkül papucsban, nyári ruhában) is nagyon kibírhatós a hőmérséklet. Kívánom, hogy ilyen időjárás legyen a hétvégén is Bonyhádon és környékén!


    LondonEye


    Nyugodt, szép esküvőt kívánok, tele élménnyel, jókedvvel! Édesanyádnak ha lehet, jobbulást kívánnék!


    Tete


    Azonosulok az örömöddel, én is ilyen gondokkal küzdök!


    Közben az én készülődésem is akadályokkal küzd. Festés a sógornőmnél, segítségemmel, kisunokám beteg, velem van, szomszédban haláleset, segítségem szükséges, gyakori kóruspróbák, főzés-mosás-takarítás, szóval most kissé leterhelt vagyok én is.


    susihne


    Továbbra is szépséges, nyugalmas babavárást!


     


     


     


     

  71. 2017. május 17. 19:0537731.

    Sziaaaa.

    előzmény:
    eszterlili (37730)
    2017-05-17  18:53
  72. 2017. május 17. 18:5337730.

    https://www.youtube.com/watch?v=ha1mnleGJIw


     


    Láttátok már ezt a videót? Mindenképp érdemes megnézni.

  73. 2017. május 17. 18:4237729.

    ......

  74. 2017. május 17. 18:1737728.

    Köszi a híreket. Jobbulást kívánok anyukádnak. Szép esküvőt, jó szórakozást. Nem sokára talizunk. 

    előzmény:
    LondonEye (37727)
    2017-05-17  18:12
  75. 2017. május 17. 18:1237727.

    szijjasztok lanyok


    anyukam allapota stagnal, sajnos nem a legjobb szinten


    holnap veghajra lesz az eskuvoi elokeszuletekben, aztan penteken a nagy nap


    varom a szombatot, nagy szuksegem van egy kis kikapcsolodasra es olyan baratokra, mint ti


    este 6 korul vissza kellene ernem Pestre, hogy meg beengedjenek a korhazba

  76. 2017. május 17. 17:3937726.

    Én igazán megtudom érteni az örömödet, mert tudom milyen nehéz venni bár miből is nagyobb méretet. Csak az anorexiásoknak gyártanak mindent. Gratulálok, viseld egészséggel. 

    előzmény:
    Tete (37725)
    2017-05-17  16:36
  77. 2017. május 17. 16:3637725.

    Madarat lehetne fogatni velem. Vettem ma két térdnadrágot, egy szandit, egy fürdőruhát, meg egy nyári pizsamát. Mivel a kelleténél teltebb vagyok ez nem egyszerű dolog. De ma jó napom volt. Hurráááááááááááááááááá!


    Voltunk ebédelni egy nagyon jó helyen, finomat ettünk és nem volt aranyért.

  78. 2017. május 17. 16:2437724.

    Hát nem fogom, akkor kivárom a másik gépem. 

    előzmény:
    borcsamama (37723)
    2017-05-17  15:25
  79. 2017. május 17. 15:2537723.

    Igen, sajnos ez van, csak 500-nál kisebb méretűeket enged feltenni. Ezért kell mindig úgy lebutítanunk a képeket, hogy utána meg alig látszik belőle valami ha itt megnézed.  Az a te privát szerencséd, hogy neked eddig megengedte . 

    előzmény:
    macska54 (37722)
    2017-05-17  15:03
  80. 2017. május 17. 15:0337722.

    Képzeljétek az a gépem szervizben van amelyiken szoktam dolgozni és amin most vagyok nem engedi meg ua. méretű kép felrakását mint a másik gép. Most szerettem volna feltenni egy 900x600-as képet és nem engedi. Pedig a másik gép még az 1150x..... is feltette ide.   Lehet hogy a reggeli képem se megy fel majd. Lekicsinyítettem és még a 600x... akárhányast sem engedi, azt írja ki túl nagy.

  81. 2017. május 17. 09:0037721.

    Sziasztok, jó reggelt Mindenkinek!


    Macsek, köszi a reggelit, most jöttem be a kertből, megkapáltam ami még nem volt, jólesne bármelyik süti, hacsak nem túrós.  Ehhez képest egy joghurtot reggeliztem.  


    Tete, jól beindult a fantáziád így korán regggel!


    Narocsi, azt nem tudom hogy angyal vagyok-e, de duracell nyuszi biztos nem, ahhoz a tempóhoz én már túl rozzant vagyok, és túl sokáig voltam fiatal.  


    Nem forgatok ki semmit, csak a megszokott dolgokat csinálom.  Kapálni kell, mert nő a gaz.  Takarítani kell, mert nem szeretem a koszt, és valamiért mindig minden poros. :-)


    Na jó, most egy kicsit többet sütök és főzök, de ennyi.  Ha elfáradok, leülök a teraszon, olvasok vagy hallgatom a madarakat, vagy írok nektek egy "kisregényt".  Na el is dugulok, mert még rámuntok.


    Ja, a hal:  nem zsíros, nagyon finom volt amikor ilyen nagyot fogott, mert volt már máskor is ilyen.  Igen, csónakból horgásznak.  Bemennek a tó közepére, és ott üldögélnek, néha akár egész éjszaka is.  A süllőket is ott szokták fogni. 


    Remélem nem történik velük semmi  baj.  Képzeld, egyszer novemberben beborultak, odalett minden cuccuk - nem kis érték- a vastag kabárja megszívta magát vízzel, hát szuper lehetett .  Nem győztek a meleg zuhany alatt állni.  Persze volt vagy egy óra mire onnan kievickéltek. Most már  élményként mesélik, de akkor asszem nem volt annyira vicces. 

    előzmény:
    narocsi (37720)
    2017-05-17  08:09
  82. 2017. május 17. 08:0937720.

     Biztos, hogy nem te vagy a Duracell nyuszi?  Eddig azt hittem angyal vagy! Ezt még végigolvasni is sok.


    Szombaton megyünk, de azért ne fordítsd ki a házat a sarkából!


    Az ekkora ponty nem zsíros? Persze, ez szabad vízi, nem halastóban hízlalt, de akkor is nagynak tűnik. Csónakból horgásznak?

    előzmény:
    borcsamama (37717)
    2017-05-16  20:31
  83. 2017. május 17. 08:0237719.

    Egy Szajna-parti kávézó, forró tejeskávé hatalmas bögrében, ropogós croissant, halk harmonikaszó hmmmmmmm. Beindítottad a napot. Köszi.

    előzmény:
    macska54 (37718)
    2017-05-17  04:21
  84. 2017. május 17. 04:2137718.

    Jó reggelt Angyalok!

  85. 2017. május 16. 20:3137717.

    Az izgalom az nagyon nagy! Várom is nagyon, de izgulok is.


    Aludni én mindig tudok, akár állva is.    Mióta egyedül vagyok itthon azóta korán kelek - na nem Macsek a viszonyítási alap-, jól lefárasztom magam, de este is kicsit korábban fekszem mint szoktam.  Kb. tíz perce jöttem be a kertből, reggel is azzal kezdtem, tízig kint voltam, virágokat ültettem át mert kinőtték az edényt, vagy sokan voltak együtt. Utána főztem, közben a konyhát is kicsutakoltam, aztán ha már benne voltam a takarításban, akkor a lépcsőházban is lemostam az ajtókat, a kamrában a polcokat, üvegeket. Délután már csak végigporszívóztam a lakást, vacsora után mentem ki kapálni és a salátát kiegyelni. 


    holnap kicsit lazább napom lesz, hacsak nem találok ki még valamit a betervezetteken kívül.  Egy biztos, főznöm holnap nem kell. 


    Képzeljétek, meséli borcsapapa, hogy ma délután fogott egy tíz kilós pontyot, nagyon örült neki.  Mennyi mindent fogok majd főzni belőle!   Az ilyen nagy halak nagyon fincsik, szinte nincs is bennük szálka.


    Na, eldugulok.  Látszik hogy most nincs kivel beszélgessek napközben. :-)

    előzmény:
    Tete (37715)
    2017-05-16  20:15
  86. 2017. május 16. 20:1737716.

    Naggyon cuki ez a rókamama!  Neked is jó éjszakát!

    előzmény:
    macska54 (37714)
    2017-05-16  19:59
  87. 2017. május 16. 20:1537715.

    Már alig kell párat aludni és találkoztok. Borcsamama, Te még tudsz aludni?

    előzmény:
    macska54 (37714)
    2017-05-16  19:59
  88. 2017. május 16. 19:5937714.

    ....

  89. 2017. május 16. 11:3637713.

    Köszönöm szépen. 

    előzmény:
    sunshine06 (37712)
    2017-05-16  11:23
  90. 2017. május 16. 11:2337712.

    Szia Macska!


    Komolyan mondom, olyan jó ízléssel válogatod össze a képeket.... dicséretes, és irigylésre méltó!


    Köszi neked, mert így minden napomban tutira van valami igazán értékes, szívet-lelket melengető esztétikai élmény 

    előzmény:
    macska54 (37711)
    2017-05-16  04:50
  91. 2017. május 16. 04:5037711.

    Jó reggelt Angyalok!

  92. 2017. május 15. 19:2637710.

    ...

  93. 2017. május 15. 14:0537709.

    Már vagy 15 éve egyszer azt mondta végig fogja csinálni. Most érkezett el az idő és neki vágott. Semmi különös oka nem volt. Kipróbálta csak magát. Ezért ment annak idején a Himalájára is. 5500 m-ig jutott. Onnan már nem tudott tovább menni. Elfogyott az ereje. 

    előzmény:
    LondonEye (37708)
    2017-05-15  12:17
  94. 2017. május 15. 12:1737708.

    megneztem koszonom


    csuda egy macid van, hatarozott, arad belole a vitalitas


    szabad megkerdezni, hogy jutott eszebe ezt az utat megtenni?

    előzmény:
    macska54 (37703)
    2017-05-15  07:36
  95. 2017. május 15. 10:5337707.

    Londonka, két perce beszéltem vele, most is éppen indultak valahova - itthon van a férje-, olvasta a leveledet és még ma válaszolni fog.  Azt mondta jönnek, ne izgulj, érted is mennek, a többit majd megbeszélitek.  

    előzmény:
    LondonEye (37706)
    2017-05-15  09:26
  96. 2017. május 15. 09:2637706.

    Irtam neki tobb nappal ezelott de nem valaszolt

    előzmény:
    borcsamama (37704)
    2017-05-15  08:03
  97. 2017. május 15. 09:0537705.

    Londonka az előbb csak a piacról küldtem a linket, de most én is kívánok jobbulást anyukádnak. Kitartás. Örülök, hogy már a párod is veled van. 

    előzmény:
    LondonEye (37702)
    2017-05-15  06:28
  98. 2017. május 15. 08:0337704.

    Sziasztok Angyalok!


    Macsek, átvettem tőled a staféta botot, tegnap óta én vagyok egyedül, és leszek is egész héten, addig amíg meg nem érkeztek hozzánk.  Nagyon-nagyon várom!   A célegyenesben vagyunk lányok.


     Borcsapapa elevezett a Balatonra, szerintem egész éjjel a tó közepén ültek a csónakban.  Örülök hogy elment, most legalább tényleg pihen.  Féltettem az utóbbi időben , még jobban mint máskor, mert nagyon sokat dolgozott, pedig már nem lenne muszály.  


    Hurrá, most mondták a meteomókusok, hogy szerdáig lehet még eső, utána egész héten jó idő lesz, és minden nap melegszik az idő pár fokkal.  Itt most is ezerrel süt a nap.


    Reggel végiglocsoltam a kertet, virágokat, megy a mosógép, mindjárt vasalok kicsit, van kb. negyedórányi varrnivalóm, darálok mákot, rendbeszedem magam és elmegyek névnapi ebédre  meg egy jó beszélgetésre egy volt kolleganőhöz.  


    Este megyünk Krisztivel bevásárolni, és már vége is a napnak.  


    Nektek is szép napot, Mindenkinek! 


    Londonka, remélem tudsz ma jobb híreket mondani.  Azért az nagyon jó hogy már a férjed is itt van veled. 


    Sheparddal tudtál beszélni?

  99. 2017. május 15. 07:3637703.

    El Camino Londonka ha érdekel.

  100. 2017. május 15. 06:2837702.

    sze napot angyalok


    macska


    en ugyan nem kovettem macidat, de nagy gratula neki, kerestem visszafele linket, de nem talaltam, pedig tudom, a tobbiek valahol kovettek az utjat


     


    sajnos most megint aggodas van anyukam miatt, az orvosok is csak tapogatoznak


    semmi rosszat nem mondhatok se roluk, se a noverekrol, emberfeletti munkat vegeznek, nem egy kozuluk mosolygos, pozitiv ember, minden elismeresem az ovek


    de legalabb megerkezett tegnap a ferjem, igy joval konnyebb a lelki teher


     

    előzmény:
    macska54 (37701)
    2017-05-15  04:56

Címlap

top