Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Túlélni a szakítást

rituana
Létrehozva: 2013. november 7. 08:34

Sziasztok!

Friss és fájdalmas szakításon vagyok túl. Mindig azt hittem, hogy szakítás után a nők csak nyávognak. Hiszen általában mire eljön a szakítás ideje, addigra annyi a gond, hogy csak a vak nem látja, hogy vége. És persze sírni, depizni természetes, de attól még az embernek vannak kötelezettségei, és élete az exen kívül.

Hát NEM!

3,5 év alatt sikerült berendeznem úgy az életem, hogy minden róla szóljon. Alig maradtak barátaim, aki maradt, az mind közös. Mintha válás során ők lennének a gyerekeink, akiken osztozni kell. Hobbim nincs, leszámítva a közös filmnézést és puzzle-kirakást. Amikhez persze nincs kedvem, mert rá emlékeztet.

Fáj az egész élet, a kedélyem nagyon hullámzó, 20 perc nyugi, 10 perc sírás. Még mikor nem akarok sírni, akkor is folynak a könnyeim. Ő volt a legjobb barátom, és ő szeretné, ha ezt fenntartanánk, de természetesen egy ideig még biztos nem megy. Utána sem tudom, hogy a találkozás, "lelkizés" nem eredményezné-e azt, hogy újra vele szeretnék lenni.

Nem az első kapcsolatom, de úgy érzem, számomra ő/ő volt a nagy ő.

Borzasztóan nehéz ellátni a napi feladataimat, mosolyogni munkában az ügyfelekre, nem bőgni óránként egyet a mosdóban, és persze a munkatársak nem barátok, nem kötelesek kezelni a bajaimat. 

Azt szeretném kérni tőletek, aki olvassa az írásom, és hasonlón esett át, ossza meg velem a történetét. Szívesen olvasnám a sorstársak véleményét.

Több cikket olvastam már a témában, de én MOST szeretnék jobban lenni.

Ti hogy csináltátok? Hogy álltatok helyt azokon a helyeken, ahol kellett? Mennyi ideig normális ha telesírom a párnám? (Bár sajnos a bennem lévő erős nő erre nem akar időt hagyni)

Előre is köszi minden sorstársnak.

Ana

  1. Torolt_felhasznalo_647358
    Torolt_felhasznalo_647358
    2013. november 7. 11:2851.
    :)) Istenem, én is mennyi botorságot megcsináltam ilyenkor.
    előzmény:
    cabron (43)
    2013-11-07  11:05
  2. 2013. november 7. 11:2750.

    Erről jut eszembe kedves TI!

     

    Ne keress mentségeket, mert nem éri meg!

    előzmény:
    cabron (49)
    2013-11-07  11:25
  3. 2013. november 7. 11:2549.

    Nem tudom, de hogy nálam voltak kőkemény periódusok, az tuti.

     

    Én pl. az anyjával és a nővérével még elég sokáig tartottam a kapcsolatot, nagyon jóban voltunk.

    Ez sem segített a túllépésen, de nem tudtam volna megtenni, hogy velük is "szakítsak". Ők nem bántottak engem soha, semmiről nem tehettek.

    Ráadásul a szakításunk előtt 3-4 hónappal lépett le a volt pasim apja az anyjától egy másik nővel.

    Ez az utolsó 3-4 hónap maga volt a borzalom. Az exet is megviselte az ügy. 

    Sokáig magam megnyugtatására ezt kiáltottm kia szakításunk fő okának, de hát nyilvánvalóan nem ez volt.

    Csak akkor könnyebnek tűnt, mint elfogadni, hogy kiszerettek belőlem és passz.

    Pedig lerövidülhetett volna a gyászidőszak, ha korábban meglépem az elfogadást. 

    előzmény:
    vava66 (46)
    2013-11-07  11:16
  4. 2013. november 7. 11:2548.

    Ivás:

    Nekem szépen el volt tervezve a "nagy menekülés". :-)

     

    Meghatároztam magamnak egy napot, amikor menekülés, ha nem jutunk semmire.

    Barátnőmmel megbeszéltem, hogy ha megy az SMS, akkor már indul is a pálesszel és Anyukámnál találkozunk. :-)

    Így ois volt.

    előzmény:
    rituana (44)
    2013-11-07  11:09
  5. 2013. november 7. 11:2547.

    Nem sok az a hat év,de a férjemmel aki egy évvel idősebb valahogy sokkal jobban értjük egymást.

    Belegondoltam,hogy az ex akkor született mikor én elkezdtem a sulit.

    Nem mondhattam,hogy emlékszel mikor...?

    Szóval kitartás lesz ez jobb is 

    előzmény:
    rituana (44)
    2013-11-07  11:09
  6. 2013. november 7. 11:1646.

    Én leköltöztem a műhelybe a festő állványommal és egy liter borral.

    Na akkor hívtam fel.Bár hiúbb voltam annál ,hogy elkezdjek piálni,de volt egy két alkalom na.Ezt nem ajánlom senkinek .

    Anyóst konkrétan megátkoztam,szintén telefonon(nem vagyok rá büszke).

    Szóval nem értem miért megy el az ember esze szakításkor? 

    előzmény:
    cabron (43)
    2013-11-07  11:05
  7. 2013. november 7. 11:1045.

    Vass Virág: Sohaférfi 

     

    Esetleg olvasd el. Ilyesmi téma! 

    előzmény:
    rituana (44)
    2013-11-07  11:09
  8. 2013. november 7. 11:0944.

    Köszönöm, magamra ismertem: 6 év, ő fősuli, én meló.

    A telefonszámtörlésre én is gondoltam - de kívülről tudom a számát :P

    Szóval majd igyekszem addig nem inni, amíg nem leszek túl ezen a szakaszon, vagy nem vinni magammal telefont

    előzmény:
    vava66 (41)
    2013-11-07  10:54
  9. 2013. november 7. 11:0543.

    Én elmentem hozzá a munkahelyére éjszaka, akkor ott lakott, mert hallottam, hogy beteg és jaj szegény...

    :-D

     

    Ez viszonylag rövid időszak volt, aztán kapcsolatot amennyire lehet megszakítottam vele annak ellenére, hogy egy községben éltünk és próbáltam kimászni a gödörből.

    Az egy év alatt, amíg teljesen ki nem hevertem, voltak eléggé deviáns időszakaim is.

    előzmény:
    vava66 (41)
    2013-11-07  10:54
  10. 2013. november 7. 11:0042.

    Én belevetettem magam egy csomó elfoglaltságba szakítás (nálunk válás) után: lovaglás, hiphop - felnőtteknek, jóga, futás, úszás. Minden napra valami, h. ne kelljen gondokodnom. Barátnők... panasznapok... tanulságok levonása.

     

    Aztán helyreállt a  lelki békém (idő...!!), kialakult melyik sport marad, mi az amire nem jutott időm és mi az ami vagyok/lenni szeretném.

     

    (nálam hol könnyebbség hol bonyolultság volt h. vannak gyerekeim. miattuk az összeomlás kizárt volt  ) 

     

    előzmény:
    rituana (15)
    2013-11-07  09:34
  11. 2013. november 7. 10:5441.

    Nagyon megértem,hogy most úgy érzed vége a világnak.

    Köztünk 6 év volt a korkülönbség,ex még egyetemista én dolgozó nő.

    Eleinte nem volt "felemlegetve",és nem is látszott,hogy én vagyok az idősebb.

    Anyósnak nem tetszett a dolog,holott én pénzeltem a kicsi fiát(hülye p* effektus részemről).

    Egyszer megütött.Rohamtempóba költöztem haza,feladván Pesten egy nagyon jó állást(megint hülyep*).

    Sokáig szenvedtem,mert hiába mondott bárki ,bármit nem használt.

    Ami nekem segített:festettem,dolgoztam ,jártam kozmetikushoz,hízókúráztam.(lefogytam,tönkrementem mellette,csak én nem láttam magam kívülről.

    Mikor rendbe jöttem,rám talált(nem kerestem)a szerelem.Pár év után elvett feleségül.

    Az idő segít.Jó tanács :telefonszámot kéretik törölni.Én képes voltam félig becsípve felhívni hajnalba és könyörögni..(fúj)

     

    előzmény:
    rituana (1)
    2013-11-07  08:34
  12. 2013. november 7. 10:4640.

    Az én történetem: 7 éves kapcsolat és eljegyzés után szakított velem a nagy ő.

    Az első 3 hónapban szabályosan elfogytam, sikerült vagy 10 kilótól megszabadulni, pedig előtte ve voltam nagydarab. A munkahelyen olykor a mosdóban sírtam, de legalább a munka elterelte róla a figyelmemet, sokszor szinte könyörögtem a plusz munkáért, hogy ne kelljen hazamennem az üres lakásba. És persze voltam olyan butus, reménykedtem, tartottam vele a kapcsolatot, azt hittem átmeneti pánik és minden rendbejön.

    Majd munkahelyet váltotam és elköltöztem egy barátnőmhöz. Rengeteget segített, a fiú nevét nem igazán ejtettük ki a szánkon, helyette közös programokat szerveztünk, összeismertetett a munkatársaival, barátaival. De a fiú még így is keresett néha, minden beszélgetés felért egy kínzással.

    Végül a városból is elköltöztem, már nem beszélünk egymással. Sokkal jobb ez így. 

    előzmény:
    rituana (1)
    2013-11-07  08:34
  13. Torolt_felhasznalo_647358
    Torolt_felhasznalo_647358
    2013. november 7. 10:4239.
    Ja, ahhoz képest meg.. :))
    előzmény:
    évi* (37)
    2013-11-07  10:39
  14. Torolt_felhasznalo_647358
    Torolt_felhasznalo_647358
    2013. november 7. 10:4238.
    Igen, én is pont így vagyok ezzel.
    előzmény:
    évi* (35)
    2013-11-07  10:34
  15. 2013. november 7. 10:3937.

    Naná, hogy van remény!!!

     

    Én is azt éreztem, hogy most elveszítettem a NAAAGY lehetőséget, a NAAAAGY igazit, és most itt fogok egyedül megrohadni, sose lesz családom...

    Aha, fenéket... :-)

    előzmény:
    rituana (29)
    2013-11-07  10:14
  16. 2013. november 7. 10:3836.

    Anyukám maximálisan támogatta a döntést, ő már előttem is látta, hogy ez a kapcsolat sehova nem vezet.

     

    A többiek nem értették. Ez az ő gondjuk volt. Azóta értik.

     

    Voltak jobb-rosszabb kapcsolataim. Végülis ott is lehetett volna az Igazi...

     

    Elég vicces volt: Amikor már együtt voltunk férjemmel, megmutatta, hogy ő is fent volt ugyanazon a társkeresőn, csak azért nem adott ki minket egymásnak, mert én csak nálam idősebbet állítottam be a keresőbe, ő pedig fiatalabb nálam. :-)

    előzmény:
    rituana (28)
    2013-11-07  10:06
  17. 2013. november 7. 10:3435.
    Én minden kommunikációt beszüntettem. Nem vagyok én mazochista, hogy odamenjek, hogy még egy kicsit fájhasson.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_647358 (27)
    2013-11-07  09:59
  18. 2013. november 7. 10:3434.

    A magam esetét vélem felfedezni a te sztoridban.

    Qrva nagy szerelem, totális függés a másiktól.

    Nálunk is én voltam az idősebb, bár még nem járt a fejemben a családalapítás, de már lett volna igényem több kettesben töltött időre, másra is, mint bulizás a haverokkal.

     

    Ő szakított, mert én képtelen voltam rá és az őrületbe kergettem a hisztijeimmel, amit a hiányérzetem váltott ki.

     

    Nagyon kemény volt az utána következő időszak, nekem eltartott majd egy évig, mire kihevertem, sok baromságot csináltam, konkrétan rettenetes állapotba hoztam magam miatta. 

    Tulajdonképpen életem első szerelme volt és elég fiatal és tapasztalatlan voltam még ahhoz, hogy képes legyek normálisabban kezelni, mint ahogy kezeltem.

     

    Szerencsére volt körülöttem egy-két ember (kollega, barát), akivel sokat tudtam beszélgetni, és sokat tanultam az esetből.

     

    Most van egy férjem (ő már akkor is a legjobb barátom volt, és sokat sírtam a vállán) és nagyon örülök, hogy ez így alakult. :)

     

    Fe a fejjel!

    előzmény:
    rituana (15)
    2013-11-07  09:34
  19. 2013. november 7. 10:3333.
    Honnan? :-)
    előzmény:
    bigbob (25)
    2013-11-07  09:57
  20. 2013. november 7. 10:2332.

    Nehez,es meg egy ideig nehez is lesz Neked,de tul fogod elni,sot,ha sikerul levonnod a megfelelo levonando tanulsagokat,meg erosebb is leszel az egesztol miutan begyogyul a lelki sebed. Par eve olvastam egy cikket, kutatok megallapitottak,hogy a lelki fajdalom es a testi fajdalom kozpontja ugyanott helyezkedik el,ergo ha valakit elhagynak,es emiatt lelki("szivbeli") fajdalma van,annak kb. ugyanolyan hordereju azt tanacsolni,hogy ne szenvedjen,mint annak,aki elesik es jol meguti magat-esetleg rakiabalni a verzo terdre,hogy "ne verezzel" kb. annyi,mint azt mondani az eppen elhagyott es emiatt szenvedo felre,hogy "ne sirjal mar"!

    Szoval tok normalis,hogy szenvedsz,ha nem szenvednel,azt jelentene,nem volt semmi erzelmed,kotodesed;inkabb az nem normalis,ha valaki,akit epp elhagytak x evek utan,nem szenved egyaltalan.

    Hogy mennyi ideig tarthat,azt nem lehet megmondani,es elso par napon ne is varj el tobbet onmagadtol,minthogy sirsz,ha teheted,es nem csinalsz semmit. Szerintem 2-3 het utan viszont probalj meg kicsit kimozdulni-kis seta,sport,ha nincs kedved tarsasagba menni,maganyos nagy setak,20-30 perc maganyos futas nagyon jot fog tenni,jo gyogyir a lelki sebekre. De ezen felul nem kell eroltetni,hogy lassatok egymast,mert akkor ez kb. olyan hatassal lesz,mintha a macskanak nem egybe vagnad le a farkat,hogy ne fajjon annyira, hanem apro darabokban....

    Szoval batorsag,turelem, tul fogod elni,a mostani fajdalom meg tok normalis,azt jelzi,normalis erzo emberi leny vagy!!!!

    előzmény:
    rituana (1)
    2013-11-07  08:34
  21. 2013. november 7. 10:2031.

    Engem esküvő előtt pár hónappal hagytak el. Addigra eladtam a lakásomat és nála éltem. Szakítás után a tesómhoz költöztem egy időre és vettem ezalatt egy szerkezetkész lakást amit csináltam majdnem fél éven át. Óriási meló volt, de nagyon élveztem és segített elterelni a gondolataimat. Mikor beköltöztem egy abszolút új élet kezdődött, az új környezet nagyon jót tett.

    Nyilván ez egy egyedi történet, nem hasonlóra buzdítalak. Viszont ami még segít szerintem az az edzés. Kimozgod magadból a fájdalmat, az alakodat is formálod, nálam még ez vált be nagyon. 

    előzmény:
    rituana (1)
    2013-11-07  08:34
  22. Torolt_felhasznalo_557461
    Torolt_felhasznalo_557461
    2013. november 7. 10:2030.

    he he

    Cikk lesz belőle?

    Most bevágtad a nagy korkülönbség motívumot is. Öreg csibe fiatal kakas.

    Majd figyelem es szólok.

    Fiatal volt a kokas, nem mehetsz bulizni húszéves haverokkal.

    Normális nő nem kezd ovisokkal nemi életet.

    Főleg, ha látod, hogy feláll neki, de még kirakójátékozik.

    Markukba röhög a környezet? Megmondták előre?

    előzmény:
    rituana (15)
    2013-11-07  09:34
  23. 2013. november 7. 10:1429.

    És hogy sikerült? Mármint a társkereső?

    A szüleid hogy viszonyultak hozzá? Nem élted meg kudarcnak, hogy huszonx évesen haza kell költöznöd?

    idézet:
    rituana (28)
    2013-11-07 10:06:10

    Bocs, csak utána láttam a folytatást.

    Köszönöm a választ.

    Ez már egy jó példa arra, hogy van remény, amit jelenleg nem nagyon érzek. Szóval tényleg köszi...

    előzmény:
    rituana (28)
    2013-11-07  10:06
  24. 2013. november 7. 10:0628.

    És hogy sikerült? Mármint a társkereső?

    A szüleid hogy viszonyultak hozzá? Nem élted meg kudarcnak, hogy huszonx évesen haza kell költöznöd?

    előzmény:
    évi* (18)
    2013-11-07  09:45
  25. Torolt_felhasznalo_647358
    Torolt_felhasznalo_647358
    2013. november 7. 09:5927.

    Szia!

     

    Annyi ideig normális, hogy telesírd a párnád, amíg lelkileg még fájdalmat okoz a hiánya/gondolata. Nincs ez időhöz kötve. 

     

    Add meg magadnak a gyász idejét, ez nagyon fontos. 

     

    Én személy szerint a szakítás utáni haverkodást, legjobb barátozást teljesen értelmetlennek és feleslegesnek tartom. És szerintem kivitelezhetetlen is egy nagy és tartós szerelmi kapcsolat után.

     

    előzmény:
    rituana (1)
    2013-11-07  08:34

Címlap

top