Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ki mennyit keres?????

Torolt_felhasznalo_941717
Torolt_felhasznalo_941717
Létrehozva: 2004. június 22. 19:09
Had legyek indiszkrét!
Tudom ez mindenkit érdekel!
Ki mivel foglalkoziik és mennyit keres?
Szerintem nevetségesek a bérek magyarországon. Jó diplomával többéves tapasztalattal netto 150-et kapok mint project manager.
  1. 2008. március 2. 13:301101.

    "Kezdő" fizetésként több mint 1 éve mint menedzser asszisztens nemzetközi cégnél nettó kb. 100 +13. havi + cafeteria. 8 óra, kivétel a rövidebb péntek. A saját munkámat elláttam, és egy másik munkakörnek a felét (kolléganőé) is végeztem ezért, bár nem szakadtam meg, tudtam mellette tanulni, úgymond családias, és nyugis melóhely volt.

    Azóta megszületett a kisbabám , vele vok itthon jelenleg  És tanultam/tanulok, lett is egy plussz felsőfokú végzettségem. Remélhetőleg a következő állás ennél még jobban fizet majd...

    előzmény:
    yeehaw! (1)
    2004-06-22  19:09
  2. 2008. március 2. 12:541100.
    Sokat. Szerencsére. De mindig van mire elkölteni...
    előzmény:
    yeehaw! (1)
    2004-06-22  19:09
  3. Torolt_felhasznalo_789884
    Torolt_felhasznalo_789884
    2008. március 2. 12:431099.
    Jó lenne tudni, hol lehet ennyit keresni és milyen végzettség kell hozzá. Én csak 80-t keresek és a rezsimre nem elég és nem ettem még akkor semmit. tudsz segiteni? Köszi 
    előzmény:
    jakee (1093)
    2008-02-16  20:35
  4. Torolt_felhasznalo_451798
    Torolt_felhasznalo_451798
    2008. március 2. 12:091098.
    szegénykém...ezzel a munkával...míg mások pénzéért vagy felelős,te meg ennyit keresel...bár -pl.-én,életünk nagyon szomorú szakasza után...most kezdek újra keresni...bár csak annyit is kereshetnék...most inkább tanultam ezalatt a 8 hónap alatt és változó az én munkámban,mennyit sikerül egy-egy hónapban keresni...
    előzmény:
    nagyika58 (1097)
    2008-02-27  22:22
  5. 2008. február 27. 22:221097.
    Vidéken lakom, 35 éves munkaviszonnyal, pénzügyekkel-könyveléssel
    foglalkozom, és 77.000 ft nettó a fizetésem. De mivel itt semmi lehetőség nincs, annak is örülni kell hogy egyáltalán van ez is. A fiatalok mind elmennek Bpestre. többek között az én gyerekeim is és a dupláját és a háromszorosát keresik mint én.

    Elég szomorú, de ez van.

    nagyika 58
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2008. február 25. 17:041096.
    Annyit, hogy mindig kevés
    előzmény:
    yeehaw! (1)
    2004-06-22  19:09
  7. Torolt_felhasznalo_927852
    Torolt_felhasznalo_927852
    2008. február 23. 03:051095.

    Sziasztok!

    A pasim németországi nagyváros központjában, egy szállodában, recepciósként nettó 300-at kap.

    De a szállodában külön appartjanja van, amiért nem fizet. A belvárosban lakik, gyalog minden elérhető. Egyszeri kaját is kap, szintén ingyen.

    Egyéb apróságok, mint borravaló, csokik, bonbonok, pezsgők, borok...ha szépen mosolyog. :o)

    előzmény:
    yeehaw! (1)
    2004-06-22  19:09
  8. Torolt_felhasznalo_639596
    Torolt_felhasznalo_639596
    2008. február 16. 21:341094.
    MLM rendszerben ahol 1db termék van , nettó 350ezer de remélem fog még emelkedni,igaz rengeteg munkával!
    előzmény:
    yeehaw! (1)
    2004-06-22  19:09
  9. 2008. február 16. 20:351093.
    bruttó 345, amit most fognak emelni, valszeg olyan 365-re...ez nettóban kb. 187 per pill, után 195 körül lesz
    pusz cafeteria éves szinten 270 (én választom ki mire menjen), 13. havi és karácsonyi pénz
    és fizetik az egyetemi tandíjamat 3-ból 2 szemesztert
    előzmény:
    yeehaw! (1)
    2004-06-22  19:09
  10. Torolt_felhasznalo_865652
    Torolt_felhasznalo_865652
    2008. február 15. 12:241092.
    Szia, megírod priviben, hol dolgozol?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_426700 (1089)
    2008-02-15  04:38
  11. 2008. február 15. 12:091091.
    Ügyvédjelöltként, nemzetközi irodában, két nyelv magas fokú ismeretével mindössze nettó 104.000 Ft-110.000 Ft. Ami elég gáz a pesti albérleti árak mellett. Mindezért napi 10 órát minimum bent kell lenni. Nincs üdülési csekk, nincs bérlet vagy albérlethozzájárulás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2008. február 15. 11:121090.
    Ha nem vagyok indiszkrét, nem tudjátok kb. mennyit keres egy banki ügyintéző, vagy egy hitelügyintéző?
    köszöönm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_426700
    Torolt_felhasznalo_426700
    2008. február 15. 04:381089.

    Sziasztok!

    Telefonos ügyfélszolgálaton havi 140.000FT+kajajegy+bérlet+üdülési csekk  De viszont 3műszak  Emellett egyetemre is járok levelezőn. A munka nagyon jó, szeretem csinálni. Nem egyszerű beosztani az időmet ,de nem is lehetetlen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_211517
    Torolt_felhasznalo_211517
    2008. február 15. 04:061088.
    kezdő orvos érdekel valakit?
    előzmény:
    yeehaw! (1)
    2004-06-22  19:09
  15. Torolt_felhasznalo_936493
    Torolt_felhasznalo_936493
    2008. február 14. 23:171087.
    Gyógyszerkutatás, hamarosan doktori fokozattal 140 nettó + egyéb (BKV bérlet, kajajegy, egészségpénztár). A munka inkább napi 9 óra,mint 8.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. február 14. 22:351086.
    Én építész vagyok, építésvezető, nettó 250-et kapok, céges telefont, 4500 kajajegyet, bkv bérletet fizetik (később állítólag autót) Mindemellett viszont napi 10 óra meló...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. február 14. 16:221085.
    Szted egy singli hapsi hajnali 04.50-kor NLC-zik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773488 (1081)
    2008-02-14  13:43
  18. 2008. február 14. 15:311084.
    Szerintem meg lehet munka mellett tanulni, gyakorlatra járni. Én munka mellett szereztem meg az érettségit, közben szakmunkásba jártam (gyakorlati oktatás is volt). Mellesleg ott volt a a 3 gyerek, háztartás, kert. Sokat köszönhetek a páromnak, de magamnak is.
    előzmény:
    Csillu21 (1082)
    2008-02-14  13:51
  19. 2008. február 14. 14:051083.
    Nem tudtok tippeket adni, h milyen kötetlen munkák léteznek? vagy legalábbis oylan ahol én osztom be az időmet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. február 14. 13:511082.
    persze tudom hogy lehet tanulni, de én ugy mondom, hogy gyakorlatra járni pl. hétköznap,...
    előzmény:
    kingulina (1079)
    2008-02-14  13:40
  21. Torolt_felhasznalo_773488
    Torolt_felhasznalo_773488
    2008. február 14. 13:431081.

     

    Nem vagy szingli véletlenül?       

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_257414 (1072)
    2008-02-05  04:53
  22. 2008. február 14. 13:411080.

      ez kész  

     

    Javaslom a női táskát. Abba minden belefér és tutira ott lesz a keresett cucc az alján.  

    Egyet ne felejts el, a koszos zoknit ne oda tedd vissza   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_257414 (1058)
    2008-02-03  07:05
  23. 2008. február 14. 13:401079.
    Igenis lehet munka mellett tanulni, nekem meg a gyerekem nincs 2 eves, de dolgozom 11 honapos kora ota, terhesen elkezdtem egy posztgradot, azota lediplomaztam. Gyessel egyutt netto 238000.
    előzmény:
    Csillu21 (1078)
    2008-02-14  13:20
  24. 2008. február 14. 13:201078.
    Sziasztok!

    Én pénzügyesként érettségivel 200.000 bruttót + 6000 kajajegyet kapok, 9 órás munka.
    Tudom nics rossz helyem, de szeretnék vmi szakmát tanulni, nem érzem a magaménak ezt a fajta munkát:P vmi kötetlenebbet, szeretnék, ez nekem túl monoton, és nem bírom az egész nap egyhelyben ülést..
    De sajnos igy 23 évesen sem tom mihez lenne kedvem , és munka mellett egyébként is nehéz suliba járni…én ezzel vagyok nagy gondban
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. február 14. 10:541077.
    Gyes-en vagyok.38.000FT(ebbe már minden benne van ám!&nbsp
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top