Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kismamaként buszozni

duckojucko
Létrehozva: 2014. március 27. 07:21
Sziasztok! Azért írok ide, mert felhúztam magam, muszáj kiírni magamból. Azon már túltettem magam, hogy terhesen egyszer sem adták át nekem a buszon a helyet, hogy állva utaztam a ctg-kre.... De a mai az már sok volt. Kengurúban a vállamon a 12 kilós, 10 hónapos gyerek és állok a buszon. Körülöttem ülnek mindenféle korosztály, van aki még incselkedik is a gyerekkel, de senki nem adja át a helyet. Igencsak kifordult a sarkából ez a világ! Nektek volt hasonló tapasztalatotok?
  1. 2014. március 27. 09:2726.
    Nincs ebben semmi újdonság, igy volt ez már 15 éve is. Terhesen soha nem kaptam ülőhelyet, de ez nem is zavart. Mikor a 2 éves fiamat bölcsibe vittem akkor már inkább. Hisz kicsi volt még, nem tudott úgy kapaszkodni hogy ne essen el egy erőteljesebb fékezésnél.  És hogy miért nem babakocsiban vittem? Mert arrafelé mind a régi magas padlós buszok jártak akkoriban. Vagyis a busz padlószintje a fejem magasságában volt. Nem birtam oda felrakni a kocsit. Legtöbbször hely se volt, és persze segitő kéz se. Ez van.
    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  2. 2014. március 27. 09:2525.

    Vagy csak nincs annyi pénze, hogy amint terhes lesz a barátnője, felesége, vegyen neki egy autót.

    Mert mondjuk az az egy, ami van a családnak (jó esetben) a férfi munkába járásához kell. 

     

    Elég rég vezetek, de nem vezetnék a zsúfolt városban nagy pocakkal. Máshol sem szívesen. Mert egész egyszerűen nem úgy működik a terhes nő, mint a normál. Lelassul, stb. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (23)
    2014-03-27  09:22
  3. 2014. március 27. 09:2224.
    Teljesen egyetértek.
    előzmény:
    teknős (21)
    2014-03-27  09:17
  4. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 27. 09:2223.

    Nem jár több. Csak a jó ízlés és udvariasság, meg ezek a közhelyek azt kívánják, hogy egy kismama had üljön már le egy tömött buszon.

     

     

    Tudod, ha valakin van plussz 15 kg, az egyensúlyozás is nehezen megy, mert elég hirtelen jött ahhoz, hogy ezzel könnyű legyen mozogni, egyensúlyozni.

     

    Mondom, majd ha a te szeretted úgy jön egyszer hozzád, hogy jaj neki állni kellett, és majd leszakadt a dereka/lába/hasa, vagy nekiütődtek nyolcan a nagy pocakjának, vagy ne adj Isten, megbillent a buszon, akkor remélem majd jól kioktatod, hogy fogja már föl, hogy nem jár neki hely.

     

    Ilyen hozzáállással ne haragudj, de nem vagy férfi a szememben.

     

     

    idézet:
    natika75 (21)
    2014-03-27 09:15:45
    Nekem az a nem férfi aki busszal járatja a feleségét terhesen és kisgyerekkel.
    előzmény:
    natika75 (20)
    2014-03-27  09:15
  5. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 27. 09:1822.

    senki nem vár el semmit. ez intelligencia kérdése hogy egy anyukának átadom-e a helyem akinek gyerek van az ölében,kenguruban bármiben.

    akiben van minimális megérti a paraszt meg mindig paraszt marad.vehetsz 20 autót is van amit pénzzel nem lehet megvenni.

    idézet:
    krisztina914 (19)
    2014-03-27 09:07:29
    Azért a hőbörgés, hogy nem adják át. Mert nincs elvárva.
    Intelligens ember nem hőbörög, ha nem kivételeznek vele a paraszt meg igen.
    Ennyi itt a kérdés csak.
    Spec. én átadnám. De ha az anyámnak bárkinek aki kedves számomra, nem adnák át, nem hőbörögnék, mert nem jár.
    A hőbörgő embernek még csak udvariasság se jár.

    Teccik ugye tudni követni?
    előzmény:
    krisztina914 (18)
    2014-03-27  09:07
  6. 2014. március 27. 09:1721.

    Tudod valahogy engem nem így neveltek... észre tudom venni az idős bottal járót, a gipszelt lábút, vagy gipszelt kezűt aki nem tud kapaszkodni, a 7 éves kis iskolást a 10 akárhánykilós nagyobb táskájával mint a gyerek, akit ráadásul összenyomnak a felnőttek, meg észre tudom venni a kismamát, vagy a kisbabát szorongatót.

    Ez nem a néma gyereknek című fejezet.

    Ez egy kis emberség, vagy hogy is mondjam, illendőség, vagy nem tudom. DE ezért nem kéne szólni, ennek így kéne működnie.

  7. 2014. március 27. 09:1520.

    Nem jár több. Csak a jó ízlés és udvariasság, meg ezek a közhelyek azt kívánják, hogy egy kismama had üljön már le egy tömött buszon.

     

     

    Tudod, ha valakin van plussz 15 kg, az egyensúlyozás is nehezen megy, mert elég hirtelen jött ahhoz, hogy ezzel könnyű legyen mozogni, egyensúlyozni.

     

    Mondom, majd ha a te szeretted úgy jön egyszer hozzád, hogy jaj neki állni kellett, és majd leszakadt a dereka/lába/hasa, vagy nekiütődtek nyolcan a nagy pocakjának, vagy ne adj Isten, megbillent a buszon, akkor remélem majd jól kioktatod, hogy fogja már föl, hogy nem jár neki hely.

     

    Ilyen hozzáállással ne haragudj, de nem vagy férfi a szememben.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (19)
    2014-03-27  09:08
  8. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 27. 09:0819.
    Csak azt kívánom, ha a te szeretted (barátnőd, feleséged, szeretőd, lányod) is babát vár, és óriási pocakkal állni kényszerül valamelyik tömegközlekedési eszközön, annak se járjon előjog.
    idézet:
    natika75 (16)
    2014-03-27 08:59:01
    A senkibe mindenki beletartozik.Ez az erkölcsi alap.

    És ha az emberekbe ez meg volna, akkor nem születnének hőzöngő írások.
    Mert nem gondolnák, hogy nekik vagy a szeretteiknek több járna mint másoknak.

     

    előzmény:
    natika75 (15)
    2014-03-27  08:59
  9. 2014. március 27. 09:0718.

    senki nem vár el semmit. ez intelligencia kérdése hogy egy anyukának átadom-e a helyem akinek gyerek van az ölében,kenguruban bármiben.

    akiben van minimális megérti a paraszt meg mindig paraszt marad.vehetsz 20 autót is van amit pénzzel nem lehet megvenni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (7)
    2014-03-27  08:14
  10. 2014. március 27. 09:0417.

    A szerencsén múlik? hát nem éppen, én úgy veszem észre, hogy a tolakodó diákok mennyiségén inkább. Szegény kamasz 8-14-ig ül az iskolapadban, előretolakszik, hogy foglalja a helyet a többi kamaszpajtásnak. És itt nem a 10 kilós táskát cipelő kisiskolásokról beszélek... mert sokszor szegények ki se látszanak a felnőttek tömkelegéből és ugyanúgy végigállják az utat. A kamaszok táskája már nincs megpakolva súlyos könyvekkel.

    Kismama vagyok, engem se engedtek előre, ha jött a busz, simán elém álltak a kamaszok is, meg a nagydarab fiatalemberek is- akik láthatóan nem kamaszok. És nem adta át a helyet senki, még kapaszkodóért is úgy kellett nyújtózkodnom, mert még arrébb se lépnek pl a csókolózó szerelmespárok, hogy nehogy elszakadjanak egymásól. Aztán meg csúnyán néznek, ha egy fordulónál valamelyiknek véletlen nekibillenek, mert nem tudok rendesen kapaszkodni se.

    Olyan is van, amikor egy idős bácsival, vagy nénivel egyszerre állunk a buszajtóba, és egymást akarjuk előre engedni. Mert én észreveszem, hogy Ő idős bottal jár, Ő meg észreveszi a pocakomat.

    Olyan is volt (akkor még nem voltam kismama) szintén tömött buszra gipszelt lábú fiú szállt fel. Én adtam át a helyemet, mondanom se kell, senki nem ajánlkozott, pedig én is lehúztam a 12 órámat a munkahelyen.

    A busz jó része természetesen 15-16-17-18 éves diákokkal volt tele.

     

    Igen, annyi lehetne az emberekben, hogy mondjuk figyelembe vesszük ezeket az embereket. Ugyan senkinek se van foglalva ülőhely a buszon, de talán van, akinek nem kéne mégse ácsorogni.

     

    Arról nem beszélve, nagyon birom, mikor azok szállnak (tolakodnak)  fel legelsőként, akik a leghamarabb leszállnak. Így aztán az első megállónál a teletömött buszon csak bosszankodva tudják átverekedni magukat, és az álló emberek a hibása, és hogy mindenki b*ssza meg, mert nem férnek az ajtóhoz

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (12)
    2014-03-27  08:32
  11. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2014. március 27. 08:5916.
    Mert sokkal egyszerűbb felkúszni az nlc-re, topikot nyitni, majd várni a reagálásokat.
    előzmény:
    pms9 (3)
    2014-03-27  07:43
  12. 2014. március 27. 08:5915.
    Csak azt kívánom, ha a te szeretted (barátnőd, feleséged, szeretőd, lányod) is babát vár, és óriási pocakkal állni kényszerül valamelyik tömegközlekedési eszközön, annak se járjon előjog.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (12)
    2014-03-27  08:32
  13. 2014. március 27. 08:3914.
    "Senkinek nem jár előjog." De, jár előjog. Nem csak a tisztességes erkölcs miatt, hivatalosan is: nézd csak meg a buszokon az ülőhelyek jelzéseit. Még babakocsisnak is van helye és az jár neki!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (12)
    2014-03-27  08:32
  14. 2014. március 27. 08:3613.

    " nem akarom, hogy az anyám, feleségem, barátnőm kényelmetlenül közlekedjen, veszek nekik kocsit"

    Na persze. Mi vagy te Krőzus?..)))) Egyébként meg csakhogy tudjad   nagy hassal, főleg itt valaki ikrekről ír...nem ajánlatos vezetni már, veszélyes lehet.

    Ha valaki nem kap helyet, akkor kérjen. Ha idős adja át, akkor ne szemérmeskedjen, mert egy fiatal is lehet beteg, vagy hullafáradt.

    És ha már kötekszem: 12 kilós gyereket nem kéne háton cipelni, mert 10-20 év múlva a sportos anyuka nem érti majd, hogy mitől lett hátfájós.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (7)
    2014-03-27  08:14
  15. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 27. 08:3212.
    "Én sem szóltam..." Hiba. "de ma már szólnék!" Akkor most már nem kellemetlen? Egyébként nem lehet az. Nem célzottan kell megkérni valakit, hanem fennhangon megkérdezni, hogy nem akadna-e egy ülőhely. A parasztozásért pedig szégyellheted magad.
    idézet:
    zsof.berg (10)
    2014-03-27 08:19:00

    Mindenkinek van jegye a buszra, vegyük alapul a legjobb verziót.
    Arra jogosít mindenkit, hogy vagy állva, vagy ülve utazzon.
    Senkinek nem jár előjog. A szerencséjén múlik, hogy jut-e neki ülőhely.

     

     

    előzmény:
    zsof.berg (9)
    2014-03-27  08:19
  16. 2014. március 27. 08:2511.

    Én már futottam bele olyan helyzetbe, hogy át akartam adni a helyem, és a nő megsértődött, mert nem volt terhes, csak kövér.

    Még mindig nem értem, miért nem lehet kérni?

  17. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 27. 08:2510.
    Honnan tudhatnád, hogy milyen ez az ország, ha nem is itt élsz?
    idézet:
    tamtamtam (9)
    2014-03-27 08:17:29

    ki mondta ezt neked

    én biztos nem

    ilyen ez az ország
    sokan állítanak, még ha nem is tudnak
    a saját agyszüleményeiket adják elő tényként

    előzmény:
    tamtamtam (8)
    2014-03-27  08:17
  18. 2014. március 27. 08:199.
    "Én sem szóltam..." Hiba. "de ma már szólnék!" Akkor most már nem kellemetlen? Egyébként nem lehet az. Nem célzottan kell megkérni valakit, hanem fennhangon megkérdezni, hogy nem akadna-e egy ülőhely. A parasztozásért pedig szégyellheted magad.
    előzmény:
    vikbora (4)
    2014-03-27  07:58
  19. 2014. március 27. 08:178.
    Honnan tudhatnád, hogy milyen ez az ország, ha nem is itt élsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (5)
    2014-03-27  08:04
  20. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 27. 08:147.
    Egyébként nem a többi ember bűne, hogy nem utazhatsz szépen kényelmesen.
    Ha nem akarom, hogy az anyám, feleségem, barátnőm kényelmetlenül közlekedjen, veszek nekik kocsit
    Azt nem várom el 1 idegentől se, hogy helyettem biztosítsanak kényelmet az enyéimnek.
    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  21. 2014. március 27. 08:116.

    Szia!Nagyon hasonlók az én tapasztalataim is, mi még egyben vagyunk ikrekkel és az ezzel együtt járó kapitális méretű hassal. Eddig a jó tapasztalatot egy kézen tudom számolni. Sajnos ez van, nem éri meg az indulatot a dolog, mert csak neked árt. Igyekszem stabilan állni és kapaszkodni, az nagyon érzékenyen érint, ha meglökik a hasamat és átgázolnak rajtam, akkor már nem tudom szó nélkül megállni, de én sem szólnék, hogy álljon fel bárki. Idősektől meg nem fogadom el, mert egyébként ők lennének a leginkább segítőkészek.

    Ami engem nagyon megdöbbent, hogy a legérzéketlenebb réteg a terhes nők iránt a kedves nőtársak. Tisztelet a kivételnek, ezt meg kell említeni.

    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  22. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 27. 08:045.
    Ez nem egy mézeskalácsország, amiben az emberek egymással törődnének, jóban lennének általánosan.
    Ne apellálj senki kegyére.
    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  23. 2014. március 27. 07:584.

    Azért nem szólunk mert még nekünk kellemetlen ha fel állítunk valakit!

    Sajnos TISZTELET A KIVÉTELNEK!!! az emberek annyira parasztok,és még mi kisgyerekes anyukák érezzük magunkat rosszul egy ilyen helyzetben!!!Én sem szóltam... de ma már szólnék! 

    előzmény:
    pms9 (3)
    2014-03-27  07:43
  24. 2014. március 27. 07:433.
    Ha le szerettél volna ülni miért nem szóltál?
    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  25. 2014. március 27. 07:262.

    Legközelebb kérdezd meg egy incselkedőtől, hogy nem tudná-e átadni a helyet. Ha ő nem is, valaki csak átadja. Legalább ezek után...

     

    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21

Címlap

top