Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Van élet szakítás után

valaki7
Létrehozva: 2014. Április 1. 11:01

Sziasztok, kérlek segítsetek!!! Az én történetem is szokványosnak mondható, de nem tudok túllépni rajta, teljesen egyedül maradtam úgy érzem nem bírom tovább.

Huszonévesen férjhez mentem részemről órási szerelem, született két gyönyörű gyerekünk. A házasságunk soha nem működött, semmibe nem nézett, nem szeretett, megcsalt, csak úgy el volt a maga világába, mellette azonban éjjel-nappal veszekedett, féltékenykedett, kissé agresszívnek is mondható. Egyszerűen belefáradtam az egészbe, mikor is jött egy munkahelyi szerelem. A nős férfi mindent ígért nekem szerelmet, boldoságot, soha nem fog elhagyni, stb..... Én elváltam, a két gyermek velem maradt, lakáshitelt vettem fel az új élet reményében. Erre az új kapcsolatra építteme fel mindent, barátaim elmaradtak, munkatársak nem értettek meg miért válok el, stb.... És közben kérdeztem a kollégát mikor leszünk már végre egy pár? és közölte velem, hogy Ő nem fog elválni, bár nagyon szeret-imád, de a családja.....

Nem kérek olyan kommentekből hogy megérdemeltem, minek mentem bele ilyen kapcsolatba, ezt már megkaptam. Én csak szerelmes lettem, végre egyszer az életben boldognak, és nőnek éreztem magam mellette. De sajnos nem tudok túllépni rajta, mindenhol őt látom, őt keresem, úgy érzem nem tudok nélküle élni, bár ott vannak a gyermekeim még  nincs erőm, egyedül maradtam.

Kérlek segítsetek hogy tudnék kimozdulni ebből az állapotból

Köszönöm

  1. 2014. Április 2. 00:1326.

    Sose voltam anyamasszony katonaja. Kicsi vagyok, mint a bors, es eros, annal sokkal erosebb. Annyira nem hagyom magamat elanyatlanodni, hogy barmit vagy barkit is hagyjak magam folott uralkodni. En nem tudtam, hogy az urge raadasul nos, amikor megtudtam, mar nemigen erdekelt. Mert rajottem, hogy kifele mifele o. A volt ferjem is kajtatott utanam,de nekem nem kellett mar o sem. Gyermekem volt, az o erdekeben, na meg a sajat erdekemben is elnem kellett tovabb, ahogy most is elnem kell.

    Szoval nem ijedek meg a sajat arnyekomtol, az biztos.

    Ide semmivel jottem ki, se penz,de semmi, se nyelvtudas, se semmi. Ma diplomam van itt is, meg sajat hazam.  6 evig dolgoztam ejszaka, nappal meg fosulira jartam. Meg aludtam meg tanultam. Meg tv-t is neztem,meg mindent elinteztem,amit kellett.

    előzmény:
    valaki7 (20)
    2014-04-01  14:12
  2. 2014. Április 1. 17:2325.

    Szerencsés vagy, egyetlen problémád az az hogy nem látod ezt. :-)

     

    - Van két szép gyereked

    - Simán el tudtál vállni

    - Sikerült a lakás kérdést is megoldanod (ok hitellel, de sokaknak még azzal sem megy egyedül sem, nemhogy két gyerekkel)

     - Volt egy helyes kis románcod, amit jól ki tudtál használni, mert erőt adott a válláshoz pl

    - Tuti csini vagy és jól tartod magad, ha sikerült bepasiznod (két gyerek után is)

    - Készen állsz egy új és remek kapcsolatra (ha jön a herceg, akkor már nincs ott a volt férjed, nem kell a vállással terhelni, stb)

    - Vége a válásnak, van idő a barátokra újra (legalább az apukás hétvégéken)

     

    Szerintem sokan irigykednek a fentiekből legalább egyre.

     

    Nős pasinak pedig sose higgy a jövőben :-)

    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  3. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. Április 1. 14:2624.
    Egyébkén egy jót látok a hozzáállásodban.
    Az újnak te legalább nem szültél, AHOGY az sokan meg szokták tenni.
    És akkor még több szerencsétlen gyerek van, már nem csak 1 apától.
    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  4. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. Április 1. 14:2223.
    Nem kapott negatívat? Na majd jön ü.a és megaszondja.
    idézet:
    sznika (22)
    2014-04-01 14:18:53

    "Hogy volt erőd és kitartásod végigcsinálni. Főleg az elején, mikor az embernek az ágyból sincs kedve kikelni?????"

     

    Az ilyen ember beteg, orvos kell neki, nem a többi hasonló rizsája.

    előzmény:
    sznika (22)
    2014-04-01  14:18
  5. 2014. Április 1. 14:1822.
    Nem kapott negatívat? Na majd jön ü.a és megaszondja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (21)
    2014-04-01  14:15
  6. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. Április 1. 14:1521.
    Számomra teljesen meglepően egy db rosszindulatú hozzászólást se kaptál. Csatlakozom az előttem szólókhoz: sok-sok erőt, boldogságot neked a jelenlegi életedhez, a gyerekeidhez és a majdani, egyszer csak elérkező szerelemhez! Örülj a szabadságodnak meg a családodnak!
    idézet:
    Eperke2222 (17)
    2014-04-01 13:36:49
    Nem kentem hájjal, ahogy te is, de asszem jót mondtam és semmi rosszindulat nincs bennem.
    Itt az újabb példa, egy trágya alakkal dugott évekig, még szült is neki.
    Már 2 kérdésem lett. A születendő gyerekekre ki gondol? Mert az anyjuk nem törődik azzal, hogy mibe szüli őket.
    előzmény:
    Eperke2222 (17)
    2014-04-01  13:36
  7. 2014. Április 1. 14:1220.
    Hogy volt erőd és kitartásod végigcsinálni. Főleg az elején, mikor az embernek az ágyból sincs kedve kikelni?????
    előzmény:
    Sissi52 (18)
    2014-04-01  13:41
  8. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. Április 1. 14:0719.
    Menj orvoshoz.
    Akik hasonlóan hülyék, hogy tudnának segíteni, ha magukon se tudtak.

    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  9. 2014. Április 1. 13:4118.
    Mintha rolam irnal, csak kicsit pepitaban. Semmit nem ragozok. Igen, egyetlen dolgot kell megtanulnod, hogy sajat magadra szamithatsz. En probalkoztam,aztan rajottem, hogy egyetlen pasira sem szabad tamaszkodni. Pedig az elejen vakon biztam. Meg se almodtam, hogy aki azt mondja nekem, hogy szeret, az mikre kepes....Szereztem 3 diplomat, ma jol keresek, gyermekemnek csodalatos jovot biztositottam, ora mindig szamithatok. pasit meg mindig keresek, csak ugy lazan, ha egyszer megtalalom, akkor jo, ha nem, akkor ugy jartam. meg elek, kenyerem javat megettem, de mig elek, nem adom fel. Pasira tamaszkodni? nem. Magamban kell megelnem, a pasi csak akkor johet, ha sajat magammal kesz vagyok. Az embernek asajat gondolkodasat, felfogasat kell megvaltoztatni. Amig megoregszel, sok  mindenen megy vegig, de ez azelet,a hegyek, volgyek, sosem bantam meg, hogy nem dagonyaztam a langyos pocsolyaban azota is. Ugy kell lecsuknunk a szemunket, hogy megerte. Elhetnenk sokkal tovabb is, de sajnos sokmindenre egy emberelet nem eleg. Ne busulj, majd meglatod, hogy szernecsed volt. A sors folyomanya, hogy az illeto kesobb terden allva konyorgott nekem, hogy egyedul en kellek, en leszek az igazi,az o felesege, de ha egyedul lenne pasi o a vilagon, nekem akkor sem kellene. Ki nevet a vegen. Az elet nagy trefamester. Merni kell elni. Nagyon nehez, de ugyanakkor a tokeltes boldogsag volt felnevelni egyedul a gyermekemet. Senki nem vagott kepen bennunket.
    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  10. 2014. Április 1. 13:3617.
    Számomra teljesen meglepően egy db rosszindulatú hozzászólást se kaptál. Csatlakozom az előttem szólókhoz: sok-sok erőt, boldogságot neked a jelenlegi életedhez, a gyerekeidhez és a majdani, egyszer csak elérkező szerelemhez! Örülj a szabadságodnak meg a családodnak!
    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  11. 2014. Április 1. 13:3016.

    Itt az ideje, hogy rájöjj ki vagy és mit is szeretnél igazán az életben az élettől.

     

    Hálás lehetsz a volt férjednek mert már tudod, hogy mit nem akarsz egy kapcsolatban.

     

    Hálás lehetsz a link kollegádnak mert segített ki jönni a rossz házasságodból.

     

    Hálás lehetsz a gyerekeidnek mert van miért rendet tenned az életedben és van kikről gondoskodnod.

     

    Ha van rá lehetőséged foglalkozz kicsit saját magaddal, a vágyaiddal. És próbáld meg egy kicsit ne a másik nemtől függővé tenni a boldogságod és a céljaid. Döntsd el te mit vársz az élettől. A gyerekeidnek mutass példát egy önálló, erős, független nő képében. 

    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  12. 2014. Április 1. 13:2115.

    Megelőztél.

     

    előzmény:
    mikro (9)
    2014-04-01  11:56
  13. 2014. Április 1. 13:1914.

    Innentől irányítsd TE saját magad az életed.

     

    Sok mindenen mentél keresztül, ezt fordítsd a javadra.

     

    Nézz előre, csak a gyerekeidre gondolj, egyelőre.Aztán még sok minden alakulhat nagyon jól.

     

     

    De, innentől kezdve nem számítanék senkire a családtagjaimon kívül.

    Megízleled majd az önállóság ízét és ez nagyon jó lesz, meglásd.

     

    Sikeres döntést kívánok.

    Üdv.:Cs.

    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  14. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. Április 1. 12:4413.

    Én is csak azt írnám, mint az előttem szólók.

    Ne keseregj, mert épphogy mázlid van!

    Új életet kezdtél, egyedül a gyerekeiddel és ehhez nem kell senki, aki kihasználjon!

    Éld az életed!

    Szerelem..pfff...ugyanmár! Jön-megy, nem kell ebből ekkora ügyet csinálni.

    Élvezd, hogy végre a magad ura vagy és nem függsz senkitől!

    Légy vidám és boldog!!!

     

    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  15. 2014. Április 1. 12:1812.
    KÖSZI
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (11)
    2014-04-01  12:14
  16. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. Április 1. 12:1411.
    Szerintem örülnöd kellene, kiléptél a rossz házasságodból és valami "felsőbb erő" megvédett attol hogy egy újabb rossz kapcsolatba lépj be. Örülj ennek és ne feled semmi semm történik véletlenül, minden akadály a késöbbiekben valami jót fog hozzni magával. Sok sikert!! Lehet élni egyedül is párkapcsolat és férfi nélkül. Amugy is vannak gyerekeid rájuk koncentrálj!!!
    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  17. 2014. Április 1. 12:0110.
    Ez is igaz!!! Köszi nektek
    előzmény:
    mikro (9)
    2014-04-01  11:56
  18. 2014. Április 1. 11:569.

    Semmi másra nem volt jó "hazudóskám", csak arra, hogy kirángasson egy rossz kapcsolatból. Ha előbb "tetemre hívod" kiderül, hogy esze ágában sincs kicsiny családját magára hagyni és akkor maradsz egy rossz házasságban. Szóval nagyon jót tett Ő neked.

    Mostantól te irányíts az életedet és ne mondj olyat, hogy nem tudsz élni hazugságdömbing nélkül, mert te is tudod, hogy az a másik kapcsolat csak abból állt.

    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  19. 2014. Április 1. 11:518.
    Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (7)
    2014-04-01  11:46
  20. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2014. Április 1. 11:467.

    Közhely, amit írok, de elképzelhető, hogy még nemigen ismered, és segít.

    A szerelmet egy feromon okozza, ami tulajdonképpen egy szagmolekula. A másik nem genetikai állományával van összefüggésben, és az összeférhetőséget hivatott jelezni.

    A kémiai megközelítésen túl az érzelmi töltésnek is óriási a jelentősége, esetedben az, hogy a csalódásodat egy másik férfi szerelme oldotta. Sajnos, nem jött össze a kapcsolat, és most egy érzelmi függést /= kábítószer függés/ kell feldolgoznod.

    Ez hasonlóan az alkoholfüggéshez egyáltalán nem egyszerű. Engem annak idején kórházba utaltak - más kérdés, hogy az egészségügy messze nem volt már akkor sem a helyzet magaslatán. De vannak erre szakosodott intézmények, jó szakemberek - sajnos nem olcsók - és ha másképpen nem, az ő segitségükkel gyorsabban lehet a válságból kikeveredni.

    Szorítok Neked! 

    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  21. 2014. Április 1. 11:296.
    Lehet hogy igazad van!!!!!!!!
    előzmény:
    mikro (5)
    2014-04-01  11:27
  22. 2014. Április 1. 11:275.

    Rosszul állsz hozzá a dologhoz.

    Kiléptél egy rossz kapcsolatból és egy másik rosszba nem léptél be.

    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01
  23. 2014. Április 1. 11:244.

    Karma? Sors? Előző élet? Rossz döntések miatt? Ki tudja ezt megmondani.

    Van akinek flottul megy mindig minden, másnak meg göröngyösebb az életútja. Sajnos senki nem ígérte, hogy az élet igazságos lesz.

    előzmény:
    valaki7 (3)
    2014-04-01  11:16
  24. 2014. Április 1. 11:163.
    Aranyos vagy, végre kapok már valakitől egy kedves szót. Nem igazán az új társtalálás a problémám, hanem inkább az hogy miért kell mindig mindenkiben csalódnom, akár szüleim, testvérem (akik soha nem álltak ki mellettem), a barátok, barátnők, szerelmem akiket teljes szívből szerettem és mindenemet odaadtam volna értük, mégis egyedül maradtam. Miért????? Azért köszi mindent
    előzmény:
    Szállófelhő (2)
    2014-04-01  11:11
  25. 2014. Április 1. 11:112.
    Segíteni igazából nem tudok, csak sajnálom, hogy így alakult az életed eddig. Legfeljebb annyit tudok elmondani, hogy anyukám 60 éves volt, mire válása után 20 évvel ismét valódi társat talált, tehát SOHA nincs késő. Az, hogy egy rossz házasságból megszabadultál, önmagában is jó dolog.  A gyerekeid veled vannak, biztosan jól neveled őket, ez egy másik jó dolog. Hogy egy hazug embertől megszabadultál, harmadik jó dolog. Kívánom, hogy találd meg azt, akivel boldogok lesztek. 
    előzmény:
    valaki7 (1)
    2014-04-01  11:01

Címlap

top