Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyermek keresztelés?
2014-04-22 00:141.
Létrehozva: 2014. Április 22. 00:14
Sziasztok! Igazából azért írok a problémámról, mert abszolút kívülálló emberek véleményére volnék kíváncsi, akik semmilyen szempontból nem elfogultak. Van egy 4 éves kisfiam, aki még nincs megkeresztelve. Egyedül nevelem, ebből adódott, hogy mindig tolódott a keresztelő kérdése, hogy miért, az nem számít most, a lényeg, hogy nagyon szeretném megkereszteltetni. A tesómék lennének a keresztszülők (nővérem és férje), akik amúgy mindketten lelkészek. Én régen nagyon komolyan gyakoroltam a hitemet, de már nem járok templomba, el is távolodtam ettől az egésztől, egyedül magamban itthon és a szívemben élem meg valamelyest, persze már nem annyira intenzíven. Közben a gyerkőcke elég nagy lett, nem tudom, végigülne-e egy istentiszteletet (kétlem), ezért megkérdeztem a testvéreméket, hogy szerintük manapság háznál nem keresztelnek-e időnként. A lényeg és a kérdésem a következő: ők kifejtették, hogy ne haragudjak, de ha nem járok rendszeresen templomba, akkor ne is legyen fontos megkereszteltetnem a picit, mert semmi értelme. Nagyon ellenzik, és bevallom, nagyon rosszul esett, hogy így állnak hozzá. Ha nem vagyok rendszeres templombajáró, ne legyen megkeresztelve a gyermekem??? :( Vajon minden pap és lelkész így fogja látni???
Engem a nagynéném vitt mindig misére vasárnap délelőttönként, amikor gyerekkoromban náluk nyaraltam.
Szörnyen untam, de végigültem. Abból az időből származik a mondás:
Éhes is vagyok, szomjas is vagyok, álmos is vagyok, pisilni is kell:-))
Nagyobb koromban már a papról szóló szaftos történeteket is elmesélték nekem, sőt, később a pappal is összeismertettek, és minden szó igaz volt:-)))
De persze nem ezért nem hiszek:-))
Hagyjuk már....
Magánál az emberiségnél nincs gonoszabb a földkerekségen, amelyik saját faját kiirtja, mérgezi, pusztítja a lakókörnyezetét, amelyik ennyit lop, csal, hazudik.. Arra tanít, hogy mindenki csak az egójával törődjön, gázoljon át mindenkin, az érvényesülés szent nevében..
Mégsem utálom az embereket.
Szerintem nem kapnak a gyilkosok sehol sem felmentést a végítéletnél.
A mondás szerintem úgy értendő, hogy TE ne ítélkezzél.
Nagyon sok vallásos emberrel beszélgettem már életemben, és akiknek valódi a hitük, nem csupán egy álságos képmutatás, azok biztos, hogy nem a szülők hitétől vagy nemhitététől tennék függővé a keresztelést. Én nem vagyok gyakorló keresztény, de amikor rákérdeztem lelkésztől (nem is egytől) a gyerekem megkeresztelésének témájára, egytől egyig azt válaszolták, hogy a keresztség valami olyan dolog, ami egyfajta gesztus, hívás Istentől egy új lélek felé, aminek a kezdeti lépését te csak megadod neki, és onnantól már úgyis az ő élete és életmódja dönti el, hogy eszerint él-e vagy sem. Nekem azt mondták, ők nem fognak (és nem is akarnának) ennek a hívásnak, isteni közeledésnek az útjába állni, szóval semmi akadálya nincs a keresztelőnek. Az már nyilván más téma, hogy én miért is kezdtem érdeklődni ez iránt, ami nem is ide tartozik most. A lényeg, hogy a gyereket meg "kell" keresztelniük, ha erre van igénye. Egy lelkész, egy pap csak isten szolgája, nem dönthet helyette az emberek belső lelkiállapotáról, hiszen nem ismerheti őket annyira, mint a teremtő (ha ebben tényleg hisznek).
Mennyországba jutás kereszteletlenül: nagyon érdekes kulturális tény, hogy a Bibliában semmi ilyesmi nincs, a köztudatba Dante Isteni színjátéka oltotta be ezt a tévhitet. Vagyis Dante úgy képzelte el a Poklot, a Mennyet, ahogy ő azt a saját fantáziája szerint valós helyként megjelenítette, és pl. a kereszteletlenek ott sütkéreznek a Pokol tornácán - bármennyire is jók voltak életükben - mert Jézus előtt éltek. A Bibliát azonban még úgy is értelmezni lehet, hogy ezek a helyszínek csak jelképesek, tehát maga az üdvösség színtere is lehet egyfajta jelkép, nemhogy feltétele legyen egy szertartás, amit ugyanúgy emberek végeznek, és valódi hitet nem ad.
A példamutatás megint érdekes kérdés. Egy ateista szellemben nevelt ember is lehet érdeklődő a vallások iránt, megtalálhatja a maga vallásos hitét, de arra is rengeteg példa van, hogy bigottan hívő szülők gyereke éppen az ellenkezője felé fordul, kineveti azt, aki "képzeletbeli barátok" irányítása alapján éli az életét. Mindkét esetre több élő példát láttam már. Egyben azonban nagyon bízom: ha mindaz a szellemiség, amit a keresztény szeretet hirdet, valódi, igaz, belső, akkor nem egy szertartás lesz a feltétele az üdvözülésnek. Hanem a normális élet. - Ha pedig bármi okból valaki szeretne megkeresztelkedni vagy a gyerekét megkereszteltetni, akkor ezt örömmel és mosolyogva fogják megtenni neki, abban a szerepben, amit az istenük rájuk bízott: a szolgáéban. "A szó tiéd, a fegyver az enyém..." Nem tisztük ítélkezni Isten helyett.
Igaz nagyon régen, a '90-es évek elején jártam katolikus hittanra. És akkor mi is azt tanultuk, hogy a keresztség feltétele a mennyországba jutásnak.... Ezért is lehetséges, hogy bizonyos esetekben (pl. betegen született baba, aki várhatóan csak pár percet fog élni) akár orvos, szülő is "megkeresztelheti" a gyereket vagy bárkit. És eleinte a keresztséget felnőttként (fiatal felnőttként) vették fel az emberek, de az idő múlásával egyre fiatalabb korra tolódott ez, míg végül kialakult a most is működő szokás, amikoris pár hetes, hónapos babákat keresztelnek meg.
Hogy konkrétan a topikindító felvetésére is reagáljak: nem értem miért bántják sokan. Hívő, és szeretné a saját vallása szerint megkereszteltetni a gyerekét. A mai világban kell még ennél több? Amikor olyan emberek kereszteltetik meg a gyereküket, akik életükben nem voltak még egy misén sem, temploman is max. osztálykirándulás során jártak? De hát olyan megható és szép, meg úgy illik.... Ugyanígy a templomi esküvő is.... És akkor itt van egy anyuka, aki ugyan hullámvölgyben van, de hisz, és az életében fontos szerepet játszik a vallás, neki meg megkérdőjelezitek a szándékát? Képmutatás....
(Mielőtt kapnám az ívet leírom, hogy két gyermekem nincs megkeresztelve, mert mi a férjemmel nem vagyunk hívők, párom meg sincs keresztelve, az életvitelünk is "hétköznapi". Ennek ellenére a nagylányom többször úgy jön haza a suliból, hogy elment délután hittanra.)
Igen, én mindent el fogok tőle fogadni...biztos megpróbálom majd terelgetni, de nem fogok semmit ráerőltetni....és abban egyetértek egy korábbi hozzászólással, hogy a legfontosabb, hogy normális értékrendű, becsület és jólelkű ember legyen...a hite vagy bármilyen más nézete miatt pedig nem fogom bántani, legfeljebb nem értek majd egyet vele...
Elég közismert adat, hogy a kereszténység minden hirdetése ellenére-nem a szeretet, nem a tolerancia, nem hihető és nem is egyféle istenképű vallás. Az egyetlen vallás a világon, amit kötelezővé tettek, amit tűzzel vassal terjesztettek. Igazából ami hozzáférhető szöveg a Bibliából össz. 2%-a a talált vallásos írásoknak- keresztény írásoknak! (pontosan júdeo-keresztény)
A keresztények jelentős %-a ateista, materialista, hitetlen, bigott, kételkedő, képtelen elhinni a tanítást és betartani is képtelen az egészet.
Nagyon félrement az egész vallás, mert nem a szeretet megtartó ereje jön át rajta, hanem az állandó bűntudatkeltés, rosszak vagyunk, az ősapánk is rossz volt, az ördögöt követjük, gyalázatosan élünk, megérdemeljük a szenvedést, az egész vallás adok-veszek alapú és nincs hiteles ISTENKÉPE. Nincs elfogadható, szerethető filozófiája, szakralitása, istent egy gonosz, bosszúálló istennek látják legtöbben- az ÓSZ-ben lapról lapra meggyőzően ezt sulykolják mindenkibe.
Nincs benne válasz a világ végső, nagy, fontos kérdéseire, csak bűn és bűnhődés, ill. rossz vagy, rettegj az isten haragjától....az ős-monoteizmus nem ilyen volt. Nagyon nem. Aki nem tud hinni tehát ebbe az írásba- ne furdalja a lelkiismeret. Az ÓSZ-ben pl. Egyiptomban JHVH úgy akarja meggyőzni fensőbbségéről a sokezer éves, kultúrált civilizált népet, hogy pogány rítusok tömkelegét adja elő, és egyik mutatvány gonoszabb, mint a másik. (a varázslók is képesek ilyen mutatványokra!)
A mindenható ráadásul irigy, dühöngő, bosszúálló, és fölöttébb érdekes követeléseket ad elő- ilyen színű lepel, olyan rojtos palást, bárány megjelölt finom falatjai-mint áldozatok- és bűnbak, vörös tehén, millió babona....Mózes JHVH-ja nem is hasonlít a Jézus által ismert Istenhez- mert nincs is bennük semmi hasonló.
Ezért nem tudnak a keresztények tömegei igazán hinni. Hiteltelen a cenzúrált iromány. Tényleg az.
Érdekes a te hited. Rendjénvalónak találod, hogy az a rengeteg ember aki a kereszténység elterjedése előtt született, meg azóta, csak nem keresztény területen, ateista vagy inkább más vallást gyakorolva, viselkedésétől függetlenül nem kerülhet a mennyországba, hanem a pokolba, mert hogy ő "pogány"? (attól függetlenül, hogy az illetők egyáltalán hallottak róla, vagy komolyan veszik, nem hiszik) Szerinted tisztességes dolog azt hinni, hogy egy "vallását gyakorló", de piszkos gazember, esetleg gyilkos a végén valóban őszintén megbánja a bűneit, akkor ő felmentést kap? Egy olyan ember meg (sok millió volt és van), aki életében egy légynek sem ártott (és ezt szó szerint kell venni!), az ugye pogány és elkárhozik.
Te komolyan ezt hiszed?
A keresztelés a templomban történik. Számítva, hogy csecsemők, kisgyerekek a keresztelendők- velük kezdik, de 4 évesen már képes annyi fegyelemre, hogy kibírja keresztelést. (bármelyik templomban történik, neked min. arra az évre be illik fizetned az egyházadót. )
A nagyobbak-mint a gyereked- már nem csecsemő- talán aktívan is részt vehet a keresztelésen. Ehhez te, és a pap(lelkész) felkészíti, elmondja, miről lesz szó, miért van a keresztelés, mi az a kereszténység- ennyit szerintem tudjon a 4 éves, sokkal inkább közreműködik, mint ha semmit nem tud. Szokott lenni gyerek-előkészítő is, ahol a lényeget elmondják, hogy fogalma legyen a kereszténységről.
Te valaha buzgón templomba jártál, vagy buzgón vallásos voltál, bigottan imádkozó, vagy hívő?
Hiszel Istenben, és megfelelőnek tartod a keresztény tanítást? A gyerek nem tud hinni-és akkor tényleg csak eggyel több herce-hurca, amit neki a keresztelés jelent.
Talán csak az ünnepet szeretnéd egy kúl templomban, előkészítés nélkül, és ha megkeresztelték, azzal le is tudnád az egészet? Ezt is megteheted, kifizeted a szertartást és elvégzik a szükséges mozdulatokat. De
hitetlenül szerintem is fölösleges ilyesmit csinálni. Jártál valaha templomba- vallásos voltál- miért szűnt ez meg?
Írtam privit,de lehet hogy nem kaptad meg. Kérlek jelezd.
Nagyon megértem, hogy egy kicsit meg van tépázva a hited.Volt amikor én is átéltem ezt.
Örülök, hogy Ágica közben írt is Neked.
A testvéred véleményével nem igazán törődnék.
Éppen most olvasom Jób könyvét.Bizony sokszor megtörténik, hogy a barátoktól és rokonoktól is csak bírálatot kapunk a bajban.
"végül gyárt magának egy igényeinek megfelelő istent, hogy megideologizálhassa az egész életét... Így is lehet. De minek?"
Hát hiszen a többi is pont erről szól.
ÉN akárhogy nevelem a kisfiamat, amíg nem érkezik el saját meggyőződésből az életében a megtérés pillanata, addig csak vallásos lesz a neveltetéséből adódóan, nem hívő....
Vagy amíg ateista nem lesz:-) Benne van a pakliban, remélem, azt is elfogadod majd tőle:-)
Ja, az ateista nem szitokszó ám.
Vagy úgy él, úgy nevelték a szülei, azt a példát látta, hogy istenek nélkül is becsületesen kell élni, mert belső igényt alakítanak ki benne, nem felsőbb nyomásra:-))
Nevetséges ez a hit, hogy csak vallásosan lehet tisztességgel élni.
Én nem keresgéltem, mindig is elképzelhetetlennek, szükségtelennek és gúzsbakötőnek tartottam az istenhívést. Mit ideologizálnék meg az életemen? Csodás volt, sokszor nehéz, nem mindig tettem azt, mit most gondolok, hogy jobb lett volna...de kivel nincs ez így? Jó volt, most is jó, teszem a dolgom, élvezem az életet, a sokszínűségével együtt.
Más meg máshogy teszi ezt, az ő dolga.
tudtommal a pogányok nem jutnak a menyországba.
átírták volna?
"én katolikus vagyok. Márpedig ott keresztelés nélkül nincs üdvösség."
Ebben nagyon tévedsz.