Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakás - bp - hol ne?

brightside
Létrehozva: 2014. május 16. 11:47

Sziasztok!

 

Lakásvásárláson gondolkozunk, kevés pénzből, kicsi garzont szeretnénk (vagyis szeretnénk mi nagyobbat is, de nincs rá keret), valahol a belvárosban vagy a környékén.

 

Eddig ott tartunk, hogy 9. kerület, 5., 6. 7. kerület, illetve 13. Fontos a jó közlekedés (meggyőzhetőek vagyunk esetleg más helyszínnel kapcsolatban is). Elkezdtük nézegetni a hirdetéseket, de fogalmunk sincs, mi számít elfogadható környéknek és mi az, ami kerülendő? 9. kerület Ipar utca gyanúsan alacsony áron kínál lakásokat.

 

Mit jelent az, hogy önkormányzati lakás? Azokat hogy-hogy olyan alacsony áron hirdetik, mi a baj velük? A szomszédság?

 

Milyen tanácsaitok vannak, amire mindenképpen figyeljünk (felújítandó kis lakást keresünk, 6-7 millióért)? Még csak gondolkodunk, tervezgetünk, de már ebben a szakaszban elakadtunk, olyan nagy a szórás árakban.

 

Köszi, ha tudtok segíteni! 

  1. 2014. május 20. 11:4251.

    Szia!

     

    Zuglót kizártátok? Metro-val és a Bosnyák tért érintő buszokkal hamar a belvárosban lehetsz, pl. az Örs vezér tér infrastruktúrája átlagon felüli (Sugár, Árkád, IKEA, SZTK, stb.), a lakások nagyon jól kiadhatók (a BKF közelsége miatt a főiskolások is keresik).

    előzmény:
    brightside (1)
    2014-05-16  11:47
  2. 2014. május 20. 11:1350.

    Szia, a Párkány u. nagyon népszerű, ritkán van eladó lakás, ha van is hamar elkel. A nyugati fekvésűeket keresik elsősorban, a keleti kevésbé keresett, állítólag megvan az építési engedély az Esztergomi út-Párkány u. közötti terület beépítésére. 

    A XIII. kerületben Újlipótváros a legkeresettebb (főleg a Körút közeli részek és a Szent István park közvetlen környéke) és a Marina part után a legdrágább is. Vizafogón panelből a Népfürdő u., dunai panorámás lakások tartják nagyon az értéküket.

    Ha van még kérdésed, írj privit, szívesen segítek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664455 (49)
    2014-05-18  22:40
  3. Torolt_felhasznalo_664455
    Torolt_felhasznalo_664455
    2014. május 18. 22:4049.

    Szia !

     

    Tudnál nekem segíteni abban, hogy  a 13.ker. Párkány utcáról mondanál véleményt ingatlanos szemszögből ? Ismerem a konkrét utcát, de igazából az érdekelne, hogy mennyire eladható egy ottani lakás, esetleg az is a nem keresett kategória ? 

    Illetve 13. kerületben mik a felkapottabb utcák, ha egyáltalán van ilyen ?

    Befektetési célra, kifejezetten árveréses ingatlanokat nézegettem, egyelőre csak elvi lehetőségként, ezért érdekelne. Köszönöm !

     

    előzmény:
    gisvo (44)
    2014-05-16  20:29
  4. 2014. május 18. 14:4548.

    Szia!

     

    Igaz, hogy a 8. kerületet egyáltalán nem említette, de ha a 9. képben van, akkor a 8.-ban is nézelődhetnél, na nem az egészben, de a Körúton belül, az ún. Palotanegyedben nagyon jó részek vannak. Pl. az ingatlan.com-on megtalálod így, hogy Palotanegyed.

     

     

    Én ott vettem lakást a Krúdy utcában, anno 6 millióért, és nem bántam meg. Egy ideig benne laktunk, de kisbabával kicsi lett. Azóta kiadom, és mindig találok albérlőt. Igazából szívesen laknék ott, de gyerekeseknek nem annyira jó szerintem, így inkább visszaköltöztünk Kispestre kertes házba.

     

    De pl. ott van még a 9-ben a József Attila lakótelep, nagyon szép, sok a zöld, közel van a Belváros, de kicsit drágábbak a garzonok mint a Belvárosban.

    előzmény:
    brightside (1)
    2014-05-16  11:47
  5. 2014. május 18. 14:1847.
    hehe..16 évig laktam cinkotán és most is onnan olvasom soraidat:-) a szüleim házából.hát innen tényleg nem 20 perc a belváros..
    előzmény:
    brightside (21)
    2014-05-16  12:38
  6. 2014. május 18. 14:1346.

    a hatodik kerületben sem mindegy hogy merre nézelődtök.diplomatanegyed,belső,külső..kerületen belül van gyönyörű viszonylag csendes rész és van olyan ahova nem mennék ki sötétedés után.

    Alaposan körbe kell nézni,többször elsétálni arra és nem restellni akár egy szomszédhoz bekopogni és érdeklődni a társasházról!

    előzmény:
    brightside (16)
    2014-05-16  12:30
  7. 2014. május 18. 14:0845.

    Mi tavaly vásároltuk volna meg a lakásunk melletti tárolóhelységet és a közgyűlésen megszavazták az örökbérleti szerződést(ami valójában 90 évről szól).Ezért gondoltam azt hogy létező dolog.

     

    előzmény:
    antironia (7)
    2014-05-16  12:06
  8. 2014. május 16. 20:2944.

    Szia, szintén ingatlanos vagyok, csak a 4. és 13. kerületben dolgozom.

    A 13.-ban kizárt utcák: Tar u., Mohács u., Szabolcs u., Szent László út, Teve u.(közepétől,a rendőrség felé eső része elmegy) -én itt fel sem veszek címeket, a legtöbbnél már az utcából kifordulnak az érdeklődők.

    4.-ben: Attila u. (közepétől kifelé), Aradi u. (nem panelek), Berda József u.

    Ha van kérdésed szívesen segítek.

     

    előzmény:
    brightside (1)
    2014-05-16  11:47
  9. 2014. május 16. 19:4943.
    Kiadó  lakásokkal is foglalkozol a 13.-ban? Ha igen,írj privátot.
    előzmény:
    szerka (42)
    2014-05-16  17:27
  10. 2014. május 16. 17:2742.

    Szia!

    Én ingatlanok értékesítésével  foglalkozom, 13, 5, 6, 7, -kerületekben. Én a 13-ikat preferálom. Ha aktuális lesz találok neked egy jót. De érdemes jó sok idővel előtte keresgélni, hogy a legjobbat találjuk meg.

    előzmény:
    brightside (1)
    2014-05-16  11:47
  11. 2014. május 16. 17:2441.
    Attól függ, a 13. kerületnek melyik része. Mert a Duna felé eső, Pozsonyi út környéke, Szent István park elegáns és drága negyed, az északabbi részek, ahol sok a lepusztult gyártelep - az nem.
    előzmény:
    brightside (16)
    2014-05-16  12:30
  12. 2014. május 16. 16:3140.

    Szia!

     

    Én nagyon sokáig laktam a 13. kerületben Vizafogó lakótelepen, másfél szobás kislakásban, ezek ma 8 millió körül vannak, a garzonok valamivel olcsóbbak.

     

    Nagyon tudom ajánlani, mert a lakóközösség az átlagnál jobb, rendezett környék, esténként nyugodtan egyedül is lehet közlekedni. Van Spar, iskola, óvoda, bölcsőde, egymilliárd szolgáltató, kajálda, konditerem minden. A Margit-sziget 10 perc séta alatt elérhető, a metró úgyszintén, a Duna-part 3 perc alatt megközelíthető.

     

    Hátránya, hogy hétköznap 18h-ig fizetős a parkolás, ami az ott lakókat nem érinti a már említett parkolási engedély miatt. Ez a hozzám látogatóknak nem jelentett problémát, mert hétköznap napközben viszonylag ritkán jött hozzám látogató.

    előzmény:
    brightside (38)
    2014-05-16  13:05
  13. 2014. május 16. 16:2839.

    Örülök, hogy így megismerkedtél ezzel az oldallal!

    Szívesen barangolok rajta én is!

     

    Nem csak Budapest van fenn, bebarangolhatsz az oldal révén rengeteg szép helyet szerte a világon, próbálgasd ki bátran!

    előzmény:
    bévica (34)
    2014-05-16  12:57
  14. 2014. május 16. 13:0538.

    köszönöm szépen mindenkinek a gondolatait 

     

    Egyelőre kocsink még nincs, de szeretnénk, úgyhogy ezt a parkolásos mizériát is számításba kell vennünk. Meg ha esetleg valaki eljönne hozzánk, akkor sem jó, ha nekik kell órákig parkolási díjat fizetni. Ez is egy érv a nem fizetős részek mellett!

     

    Mint látjátok, még nagyon az elején vagyunk a tervezgetésnek, de épp most kell minden infót begyűjteni, hogy okos döntést hozzunk.  

  15. 2014. május 16. 13:0137.

    Szia!

     

    Én a 9. kerületben nőttem fel.

     

    Szerintem ez a kerület sem vészesebb a többinél. Igaz, hogy vannak olyan részei, ahová én sem költöznék, de a rehabilitációnak köszönhetően szépül. Anyukám a Mester utca környékén lakik, közel van a 4-6-os villamos, illetve a 3-as metró.

     

    Érdemes errefelé is sétálni ráérő időtökben, bár azt hiszem, ezen a részen a lakásárak is egy kicsit megemelkedtek.

     

     

    előzmény:
    brightside (1)
    2014-05-16  11:47
  16. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. május 16. 12:5836.
    Újpestet én is nagyon ajánlom. '97 óta lakom itt, eleinte kertvárosban, 15 percre a metrótól. Most közelebb vagyok panelben, ez jobb.A környék tök nyugis, este is világos, parkos. Parkolás ugye amiről már esett szó, nem kell 20 percet keringeni a ház körül, mire végre leállhatsz. Plusz van egy csomó bevásárlási lehetőség, akár éjjel is, BKV-val is közel van sok minden. Talán jobb minőségű sörözőkben nem túl erős a kerület, de azért meg lehet találni azt, ami megfelel.Kocsival meg tényleg tök közel van még a belváros is, én Óbudára járok dolgozni, reggeli csúcsban 8 óra körül 15 perc alatt beérek.
    előzmény:
    brightside (26)
    2014-05-16  12:44
  17. 2014. május 16. 12:5835.
    A parkolási engedélyt természetesen ismerem, de van olyan kerület, ahol pl. nem mindenhová érvényes az engedélyed...Ilyen a 7. ker. is. Anno nekem is volt oda.
    előzmény:
    abak (29)
    2014-05-16  12:47
  18. 2014. május 16. 12:5734.

    Ez nagyon jó!!!

    Én még sosem hallottam róla!

    Megkerestem az utcánk és ott van a kocsink is :) 

    előzmény:
    csutak51 (30)
    2014-05-16  12:49
  19. 2014. május 16. 12:5133.
    Nomég1x Budapest
    előzmény:
    csutak51 (32)
    2014-05-16  12:50
  20. 2014. május 16. 12:5032.

    Budapest

    előzmény:
    csutak51 (30)
    2014-05-16  12:49
  21. 2014. május 16. 12:4931.

    Én elég jól parkolok.

    Ha van hová.

     

    Előfordult, hogy 2-3 kört is meg kellett tennem, míg végre 3 utcával arrébb találtam helyet.

    Szerencsére én látogatóba mentem.

     

    Ez nagyon klassz lehet, amikor tömött szatyrokkal mész haza.

    előzmény:
    brightside (24)
    2014-05-16  12:42
  22. 2014. május 16. 12:4930.

    Ha van címed, a környéket/házat ezzel a progival -google street wiev-  megnézegetheted! (Ha ismered már, bocs, hogy beteszem.)

     

    Láttam, más is ajánlotta itt már.

    előzmény:
    brightside (1)
    2014-05-16  11:47
  23. 2014. május 16. 12:4729.

    Az ott lakók mindenhol kapnak ingyenes (évi 1-2 ezer forint) parkolási engedélyt.

     

    A t.i. által megjelölt összes kerüleltben fizetős a parkolás.

    előzmény:
    bévica (28)
    2014-05-16  12:45
  24. 2014. május 16. 12:4528.

    Látom van kocsitok is: Újpestről én 15 perc alatt bent szoktam lenni a Keleti pu-nál, mert ott lakik a családom :)

    A Váci úton végig lehet száguldani :)

    Ja és ingyenese mindenütt a parkolás! :)

    A 13. kerület nagyobb része már fizetős! 

    előzmény:
    brightside (24)
    2014-05-16  12:42
  25. 2014. május 16. 12:4527.

    ez jó tipp, köszönöm szépen!

     

     

    előzmény:
    bévica (25)
    2014-05-16  12:43

Címlap

top