Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2015 esküvő

Iloveweddingdresses
Létrehozva: 2014. július 9. 20:12
Sziasztok lányok!



Jó lenne olyan menyasszonyokkal beszélgetni, akik hozzám hasonlóan 2015-re tervezik az esküvőjüket. Én még nem kezdtem el szervezkedni, mert egyelőre sajnos az anyagiak közbe szólnak... 


Jó lenne tudni, mi mennyibe kerül, merre érdemes menni, milyen szolgáltatókat, helyszíneket ajánlotok! 


Nálunk egyelőre annyi biztos, hogy kb 100 fő lesz a vendégsereg, és nem szeretnénk luxus esküvőt. Mindenképpen az lenne a cél, hogy mindkettőnk személyiségét tükrözze az esküvőnk, igazán személyes legyen. Szeretjük a kézzel készült dolgokat, főleg én :) itthon is sokat kreatívkodok. 



Szóval várom menyasszony társaimat!
  1. 2015. március 5. 21:10601.

    Ez lenne, bár a kép nem egészen adja vissza....

  2. 2015. március 5. 20:57600.

    Ma voltam a westendben, rengeteg szép ruci van. Alsó szinten érdemes körülnézni.


    Nekem ez lesz a menyecske ruhám, pörgős szoknyás,és szép cickót csinál a benne lévő betét.


    Vettem ma legényfogót. 850 ft volt, szintén westend, szinte az összes lenti fehérneműs és kellékes bolt ajtajába ki vannak téve...Sok féle van.

  3. 2015. március 5. 18:56599.

    Igen, az organzát asztali futónak rendeltem, illetve arra gondoltam, h a lépcsőkorlátot is lehetne vele díszíteni (2x25 métert rendeltem, remélem elég lesz)


     


    Köszönőajándék: Ezt is próbáltam minél olcsóbban megoldani, így -szintén az Ebay-ről - rendeltem menyasszony és vőlegény mintájú ajándékdobozt, amibe néhány bon-bont fogok tenni.


     


     

    előzmény:
    Ginabebi (593)
    2015-03-05  15:20
  4. 2015. március 5. 17:31598.

    Mi is saját költségen oldjuk meg az esküvőt, nem támogatnak a szülők. Spórolunk, ahol tudunk, és a sok kicsi megspórolt összeget hozzátoldjuk a nászút költségeihez. Maradandó nászutat szeretnénk, gondolom, mint kb. mindenki


    Amúgy teljesen átlagos magyar keresettel rendelkezünk :))


    Menyecskeruhának én vmi térig érő, vállpántos, pörgős szoknyás, táncolós ruhát képzeltem, de még nem kezdtem el utánajárni.


    A dekor ára nekünk szerencsére benne van a csomagban, amit a hotelben foglaltunk, így azt "csak" kitalálni kell, megvalósítani nem. Nagyon béna vagyok ilyenekben, úgyhogy ez így jó:D

    előzmény:
    kicsicsillag469 (583)
    2015-03-05  13:51
  5. 2015. március 5. 17:13597.

    Sri Lanka sztem hatizsakos felfedezos turistaknak jo hely, 2-3 het alatt lehet korbejarni a fontos latnivalokat a szigeten. Teny, hogy csodaszep a tengerpartja, de mivel ocean van ott es nem tenger, azert igencsak szeszelyes es hullamos. Snorkellezni sem lehet igy normalisan. Pihenni partkozelben pedig ehhez kepest szebb vizben is lehet ahol az ember a viz szinetol is bepisil :)


    De persze utazasi irodak ajanlatait en nem tudom. Mi mindig egyenileg utazunk es 4-5 het Azsia jon ki annyibol mint masfel het utazasi irodaval.

    előzmény:
    Aurore33 (595)
    2015-03-05  16:42
  6. 2015. március 5. 16:56596.

    Egy óra múlva már kézbe vehetjük a meghívókat is!!!! Alig várom! Hihetetlen, de az egyedi tervezésű meghívó olcsóbban jön ki, mintha megrendeltem volna egy meghívós oldalról.... A kész meghívóknál nem is értem, minek számolnak fel szerkesztési díjat, meg grafikai díjat.... Nekünk vagy 10 levélváltásunk volt a grafikussal és kb szintén 10 látványtervet csinált mire megszületett a végső, mégsem számolt fel érte semmit (vagy belekalkulálták az árba). Amikor kiszámoltam a végösszeget csak néztem, hogy olcsóbb, mint amikkel előtte számoltam a különféle meghívós oldalaknál. Úgyhogy, aki még nem választott meghívót, gondolja át.


    Persze nem tudom, hogy szalagos, csipkés, strasszos meghívót tudnak-e.... a miénk repjegy formátumú és kihajthatós, így idézet is került rá, meg vannak rajta vintage elemek:) és az egész át lesz kötve egy sötétbarna "raffiával"......vagy minek hívják:D


    Valami ilyesmi, csak más színnel és kicsit cifrázva hőlégballonnal és kacskaringós mintákkal.

  7. 2015. március 5. 16:42595.

    A nászút nálunk is még csak tervezgetve van, kb. májusban már látjuk majd, hogy hogyan tudtuk összerakni a pénzt, mert nálunk minden hónap más és más. Ha jó lesz ez a félév, akkor telik nászútra, ha nem.....akkor majd megyünk később:D De mi optimisták vagyunk. Nálunk sem segít sajnos senki, mi álljuk az esküvő minden költségét, a menyasszonytáncból pedig szerintem kiadások 1/3 ha összejön. Nem számolunk többel, mert nem egy gazdag társaság:) Azért nézelődünk, meg reméljük, hogy esetleg kifogunk valami jó kis nászutas/előfoglalásos akciót.


    Dubaiban én is voltam már, de nem mennék vissza. Kicsit én egyhangúnak tartottam. Valóban nem molesztálják a nőket (Tunéziában sokkal inkább), de azért nem szívesen csavarogtam egyedül.


    Jó, hogy írtál Sri Lankáról Phangan...mondjuk mi AI ellátással kaptunk ajánlatokat, így a kaja azért biztos nem gáz, de kirándulni szeretünk és ha nincs sok látnivaló, illetve nehéz megközelíteni őket, akkor azért átgondoljuk.


    Maldív szgt-et is néztük, na de az valóban horror áron van:D Legalábbis, ami tényleg szép. Ha egyszer nagyon gazdagok leszünk, akkor majd oda megyünk nyaralni egy üvegfenekű tengeri bungalóba:D


    Csodállak titeket csajok, hogy ti csináljátok a dekort!!!! Mondjuk nálunk is csak aznap délelőtt lehet elkezdeni a díszítést, lehet ha előző este lehetne, akkor én is belevágnék..ááááááá.....neeeeeeem, mégsem:D

  8. 2015. március 5. 15:21594.

    Tök jo ez a ruha!!!!


    Mi jövö héten Westendelünk... az egyik koszoruslányom nagyon be van már pörögve:))))))))))))))))))))

    előzmény:
    Aurore33 (578)
    2015-03-05  12:29
  9. 2015. március 5. 15:20593.

    De jo, h mondod, akkor a tescoban majd megnézem mennyibe kerülnek a vázák. Nálunk lesz vagy 10-12 asztal, plusz a föasztal, igy sztem mindegyikre kelleni fog váza. Az Ikeában van egy fajta, 400 ft kb darabja, de igyis nem tudom utána mihez kezdek velük.....


    Organzát amit vettél az asztali futonak megy majd?

    előzmény:
    Dodó1425376851 (581)
    2015-03-05  12:49
  10. 2015. március 5. 15:17592.

    Én a köszönö ajándékokat sk csinálom, vettem organza kis tasakokat, és abba mennek a szivecskés miniszappanok majd. és ráirom, h 100% természetes anyagokat tartalmaz és kis kezecském munkája:)


    Hajbavalo: ebay! gyönyörűek vannak, viccesen olcson.

    előzmény:
    zizimiau (584)
    2015-03-05  14:06
  11. 2015. március 5. 15:16591.

    Nézzétek meg Mo-n a Bambara hotelt, nekünk ez ajánlották, akik jártak már ott. Kicsit különlegesebb, mint egy sima hotel, föleg, h állitolag minden szobában van külön jacuzzi!


    Hát az az igazság, mi költöznénk is, és most nálam is elöjött a kettősség, h egyszer lesz nászutunk, de ugyanakkor jo lenne a költözésre is félretenni.... még nem tudom mi lesz

    előzmény:
    kicsicsillag469 (583)
    2015-03-05  13:51
  12. 2015. március 5. 15:04590.

    Szia,


     


    Persze,


    www.aliexpress.com/


     

    előzmény:
    kicsicsillag469 (589)
    2015-03-05  14:53
  13. 2015. március 5. 14:53589.

    Meg tudnád adni az oldal címét ahol a  nászpárt rendelted? Köszi

    előzmény:
    zizimiau (584)
    2015-03-05  14:06
  14. 2015. március 5. 14:51588.

    Mi a Balatonra megyünk nászútra, de az ajándékba kapott pénzből fogjuk tudni majd kifizetni...

  15. 2015. március 5. 14:42587.

    Szia!


    Én is pont ezen gondolkoztam, hogy mások hogyan tudnak egy esküvő után még félre rakni pénzt nászútra is!? Nagyon szuper nekik, irigylem őket, hogy a nászút tervezésével is foglalatoskodhatnak. Mi sem megyünk nászútra az esküvő után, majd lehet csak jövőre. Annyi lesz nekünk, hogy az esküvő után szerintem pár napra elmegyünk wellnessezni belföldre, és szeptemberben meg barátokkal amúgy is megyünk nyaralni, Görögországba, Sartira. Szóval nekünk csoportos nászútunk lesz Majd olyan igazi kettecskén külföldre menős nászút jövőre talán.

    előzmény:
    kicsicsillag469 (583)
    2015-03-05  13:51
  16. 2015. március 5. 14:27586.

    Szia!


    Az én menyasszonyi ruhám is fűzős és tüll szoknyás, de én azért szeretném ha a menyecske ruhám is fűzős lenne, mert nekem az csinál nagyon szép alakot. A menyasszonyi ruhám jól összetart, szép vékony benne a derekam, és nem szeretném, ha a menyecske ruhámban ezek után tonna donnának néznék ki


    Szép ez a ruha, amit csatoltál. Valóban kényelmesebb, mint a fűző, az biztos.

    előzmény:
    Aurore33 (578)
    2015-03-05  12:29
  17. 2015. március 5. 14:21585.

    A Westend legalsó szintjén az éttermeknél van egy alkalmi ruha üzlet, már csak az maradt meg. Ott nem találtam olyat, amibe beleszerettem volna. Ez a kép, amit csatoltál, valóban nagyon tetszik!

    előzmény:
    Ginabebi (575)
    2015-03-05  11:53
  18. 2015. március 5. 14:06584.

     


    Nekünk május 9.én lesz.Nálunk nem lesz köszönőajándék, hülyeségnek tartom. Majd ha megvannak a képek küldünk minden családnak vagy viszünk egyet…Nálunk a nászút már tavaly lefoglalásra került….Mi magunk álljuk az esküvőt(nem a szülők fizetik) Nálunk a szalvéta gyűrű lesz egyben az ültető kártya.Hajdíszt én is szeretnék, épp most nézelődöm, ha tudtok vmi jó oldalt köszönöm JA nászpárt a tortára megrendeltem, kosaras lesz- egy külf-i oldalról, Negyed annyiért mint itthon lett volna.


     

    előzmény:
    kicsicsillag469 (583)
    2015-03-05  13:51
  19. 2015. március 5. 13:51583.

    Sziasztok!


    Nekünk május 16-án lesz. Ruhámat megrendeltem, de még nem érkezett meg sajnos. Talán 1-2 hét múlva. Haj ügyben nézegettem már sok képet, azt tudom, hogy kontyot szeretnék, de van egy oldalra rakható hajdíszem is, meg fátylam is, jaj nem tudom, hogyan fognak ezek össze passzolni. Meg fodrászom sincs még..Dekorral kapcsolatban szinte minden nap változik a véleményem annyi minden van ami tetszik, mint színben, mint ötletben is, ugyanúgy mint a csokromnál...Annyi szép virág annyi szép színben. Ültetőkártyát és menü kártyát is szeretnék, de az is mindig változik. Valahogy a dekorhoz hasonló színűt szeretnék. Nászútra nem is merünk gondolni, mert mi ami pénzt kapunk abból fizetjük ki a fennmaradó összeget. Sajnos család nálunk nem állja ezeket a költségeket. Annyira érdekel hogy mások hogyan tudják kifizetni pár milliós költségű esküvőt egy milliós költségű nyaralással.Vagy csak én kapok ilyen kevés fizut? :)


     

  20. 2015. március 5. 12:53582.

     


    Sziasztok,


    Én is a westendben vettem a menyecske ruhám, még januárban. Csodaszép piros,és utána is felvehető mint ahogy más is írta…


    Szerintem most már szinte minden hol ki vannak téve rucik….


    Mi nászútra Lech és környékére megyünk(Ausztria) Kirándulós, mászós lesz.


    Dubaiban tavaly nyáron voltam, barátnál így szállásra nem kellett költeni. (júniusban voltam , 40fok volt- kocsiba és plázában hűsöltünk….) Nekem a tenger vize már nagyon meleg volt, élvezhetetlen. De ezt leszámítva gyönyörű, pláne úgy hogy kapsz idegenvezetést egy ott élő embertől…


    Nálunk a virágos ingyen adja a vázákat,mécseseket meg ilyen kütyüket,annyi hogy vissza kell vinnünk.


    A meghívónál mi tudtunk kérni ingyenes mintát,megküldték postán és úgy választottuk ki.Már megrendeltük, várjuk hogy hozza a futár :)


     


    Jó készülődést mkinek


     

  21. 2015. március 5. 12:49581.

    Kb. 1 hónappal ezelőtt kezdtem rendelni, és most folyamatosan érkeznek. Organzát, 3 féle lufit, ültetőkártyát is ebay-ről vettem Váza téma nálunk is aktuális, viszont azt a Tescoban fogom megvenni, a Tesco Basic daraboknak nem veszélyes az ára (mondjuk nekem kb 5-6 db kell összesen).


     


    Nászút: Vőlegény a Maldív- szigetekre menne, én spórolósabbra venném a figurát, úgyhogy még nálunk sincs pontosítva.


     


     

    előzmény:
    Ginabebi (573)
    2015-03-05  11:42
  22. 2015. március 5. 12:49580.

    Sziasztok!


     


    Nekünk ősszel volt az esküvőnk, csak valamiért még beleolvasok a topikba :)


    Nászút kapcsán szeretném segíteni, ha megengeditek, mert elég nagy utazósok vagyunk, hogy szeptember közepe-vége között voltunk Dubaiban, és egyszerűen hőgutát kaptunk majdnem. Kb. májussal egyenértékű hónap, mikor süt a nap, egyszerűen fáj :)) Október csodás ott már szerintem. Amúgy decemberben is voltunk és akkor is napoztunk a parton, csak estére lehűlt. :) Amúgy Abu Dhabiban a Khalidaya Palace Resortban voltunk, iszonyat jó hotel, tenger is van mellette, de az a 40 fokos melegben (70-80%-os páratartalommal) nem hűtött le minket eléggé, mert 32 fokos volt. Olyan volt, mint egy termálfürdő :) Dubaiban a Yassat Gloria Hotel nagyon jó helyen van, de félpanziós ellátásunk volt és elkaptunk valamit. :) Micsoda nászút... Másodjára a Ibis Hotelben voltunk, nagyon elégedettek voltunk. Természetesen tényleg nincs mitől tartani Dubaiban, mi mondjuk röhögtünk elég sokat, hogy elég érdekes választás volt nászútra, mert az utcán ölelkezni, csókolózni nem igazán kellene :):) De mi is azért mentünk oda, mert nem volt sok szabadságom messzebbre menni és azért különlegesebbet akartunk egy Görögországnál. A repjegy meg épp nagyon olcsó volt akkor. A szállások a drágák ott valóban.


    Mi mindig egyénileg utazunk. Sri Lankát nem ajánlom. Szép hely, jó a tengerpartja (sárga, nem fehér :)), de látnivalók a szárazföld belsejében vannak és nem olyan rövid idő megközelíteni őket. Amúgy nem valami turistás még a hely, alig lehet enni valami normálisat :S


    Thaiföldet tudnám ajánlani, ha egzotikusra vágytok, de büdzsében csakis akkor ha egyénileg is hajlandók vagytok vele foglalkozni, és lefoglalni. Utazási irodában 3x annyiba kerül mint amennyiből kihozható. Repjegyet 150-180 ezer között lehet foglalni, Bangkok 2-3 nap aztán valami tengerpart... Gyönyörű, olcsó és szuperek a kaják, na meg olcsók is. Jaj, de imádom :)) 


    Ha esetleg tudok valamiben segíteni, szóljatok, szívesen teszem!

  23. 2015. március 5. 12:33579.

    A nászút nálunk is állandóan változik: Bali, Dominika, Sri Lanka...most ezek a legvalószínűbbek. De ha ár/érték arányban találunk jobbat, akkor még változhat, csak legyen fehér homok:D (meg némi látnivaló, mert mi sem bírnánk 7-10 napig láblógatva)


    Mi is szeretnénk megúszni 500e-ből, de szinte ez lehetetlen:( mivel szoktunk utazgatni, ezért a nászútra valami tényleg távoli tájat szeretnénk, azok viszont nagyon drágák.


    Mi is ma megyünk lecsekkolni a meghívókat:D csináltak próbanyomást, hogy tetszik-e, mielőtt kinyomják az összeset.

  24. 2015. március 5. 12:29578.

    Sziasztok!


    Először én is hasonló ruhát szerettem volna, mint ezek, aztán letettem róla. A menyasszonyim tüllszoknyás és fűzős lesz, így biztos vagyok benne, hogy éjfél után már örülni fogok, ha átvehetek valami kényelmesebb ruhát Ezért én úgy döntöttem, hogy vállpántos lesz mindenképp, mert nem akarom a lecsúszó dekoltázst igazgatni egész éjjel (csak az nem csúszik nálam le, ami merev fűző, a többi valahogy mindig elkezd levándorolni és nincs is kellemetlenebb, mintha a tánc hevében állandóan a ruhát igazgatja az ember)


    Nekem ilyesmi lesz csak rövidben. Utána még felvehetem színházba, rendezvényre stb.

    előzmény:
    Iloveweddingdresses (570)
    2015-03-04  18:11
  25. 2015. március 5. 11:58577.

    Jujj csajok, megjött a fátylam és a hajdíszem:) Nagyon szépek:) A Westerleigh-től rendeltem. A meghívók si készen vannak, ma megyünk értük.


    A dekort mi csináljuk, veszünk organza anyagot, az ültetőkártyákat is mi intézzük.

  26. 2015. március 5. 11:55576.

    Mi nászutra Dubaiba szerettünk volna menni, de sajnos május vége felé már mindenki rohan el onnan, mert jöna  dög meleg. De szeptember már megint kellemes. És ellentétben a közhiedelemmel, nem molesztálják a nőket stb...irto nagy a közbiztonság, nincs beszologatás, semmi, mert azt viszik is be rögtön pihenöbe.... És a repjegy is tök olcso, és kb 6 ora alatt ott van Bp-röl a repülö közvetlenül. Egyedül a szállás drága ott

    előzmény:
    Firda88 (571)
    2015-03-05  09:22
  27. 2015. március 5. 11:53575.

    A Westendben melyik ruhaüzletben jártál? Én jövő héten mennék...amugy nekem ez volt az álmom, csak vidéken 40 ezer a bérlése, Pesten tuti jóval több, szóval ez irtó végszükség lenne, bár lehet neked ez tetszene. Mori Lee Paparazzi (nem tudom talán tavalyi kollekció)

    előzmény:
    Iloveweddingdresses (570)
    2015-03-04  18:11
  28. 2015. március 5. 11:49574.

    Hu, ugy néz ki valoban mi nyitjuk az évet az esküvö terén:DDDD


    Hát nem irigyellek, jo rohanos heted lesz!


    3 koszoruslányom lesz, csoda h itt meg tudtunk állni, mert a végére már majdnem minden csaj az lett volna...de limitáltuk. Igazábol azért lettek koszoruslányok, mert öcsém lesz a tanum, hugom az egyik koszoruslány, van még két nagyon jo barátnöm, ök lesznek még koszoruslányok. Igy 3 an lesznek, féltem h mi van h nem párosan vannak, de tulléptem rajta. Mindhárom felnött már, és mindhárom nagyon-nagyon boldog volt (zengett az örömüktöl Ikea, Árkád, lakás stb....:)))))))))))) Már ezért megérte.


    Rucijukat most nézzük, eddig sajna téli ruhák voltak mindenhol. Egyik rövidet akar, másik hosszut, én annyit kértem, h passzoljon a szine a dekorhoz, meg hozzánk. És jo lenne ha egyenruciban lennének, mert sajnos képeken nem egy helyen láttam, hogy ugyanaz a szin, de tök más árnyalatokban a koszoruslányok, és irto gázul nézett ki. Azért még megy a küzdés, tudom, nem lesz egyszerű, pedig nagy szerencsénkre mind kb egy magas és egy alkat.


    Nászut napi szinten változik, volt már szó körutazásrol, napos helyröl, hidegröl, itthonrol is....de még jelen pillanatban sajnos nem tudunk ezzel foglalkozni, az elmult két hétben minden más ami nem esküvö, ránkszakadt.... csak h tuti ne unatkozzunk

    előzmény:
    Londonbride (566)
    2015-03-04  11:15
  29. 2015. március 5. 11:42573.

    Én is jó pár dolgot ebayről rendeltem meg. Neked megérkeztek már a cuccok? Vázát pl hol vettél?


    Nekem még egy hónap mire megérkeznek az ebayes cuccok, addig izgulás van. Jó nektek, hogy már előző este díszíthettek.


    Én igazából megcsináltam volna egymagam is a díszítést, amennyiben már előző este odamehetünk, de csak az esküvő napján lehet díszítenünk.

    előzmény:
    Dodó1425376851 (564)
    2015-03-04  09:20
  30. 2015. március 5. 11:40572.

    Royal Trend! Az a kedvesség és profizmus, megfizethetetlen! Szavak nélkül két ruha után értették, mit szeretnék (mikor még én se tudtam:D). A főnökasszony maga ment át a másik szalonjába és hozott át egy ruhát, míg a másik lány tovább válogatta nekem a ruhákat. Mindenki nagyon kedves volt, tényleg értem voltak, és nem azt éreztem, hogy egy vagyok a sok közül! Pedig kellőképpen lehettek volna feszültek, pont az esküvő kiállítás előtti napon voltam, és arra a hétvégére extrém sok menyasszonyt vártak!

    előzmény:
    aniko.csernok (563)
    2015-03-03  23:14
  31. 2015. március 5. 09:22571.

    Sziasztok Lányok!


    Nászútra hova mentek? Szívesen fogadnék tippeket, mert nem tudunk dönteni, illetve választani! :)
    Olyan helyre gondoltunk, ahol van tenger is, de látnivaló is a közelben, mert valószínűleg nem bírnánk a lábunkat lógatni x napig:) Az is fontos lenne, hogy a szállás ne egy zsúfolt turistaparadicsomban/üdülőtelepen legyen, ahol nagyüzemben nyomják a turizmust. Szeptemberben szeretnénk menni, és különböző okok miatt kb. fél milliót szánnánk rá összesen.


    Köszi a tippeket!

  32. 2015. március 4. 18:11570.

    Sziasztok! 


    Ti hol néztek menyecske ruhát? Én eddig abban a ruhaszalonban néztem, ahonnan a menyasszonyi ruhám is lesz, és a Westendben volt régen több alkalmi ruha üzlet is, de sajnos megszűntek. Viszont egy megmaradt, ott próbáltam két ruhát is, de nem olyan, mint amit elképzeltem. Hosszított derekú, szív dekoltázsú és organza vagy tüll rövid szoknyás ruhát szeretnék. Találtam pár rendelős oldalt, ahonnan mentettem le képeket, de szeretném felpróbálni, így a rendelés kizárva.


    Csatolok képeket.

  33. 2015. március 4. 15:45569.

    Nekünk 66 nap :) Sminkes folyamatban van, meg a cipőőőő .


    Én ültetőrend táblát nem találok, így azt én fogom csinálni. Meg pezsgős poharakat is magam fogok dísziteni....


    Nálunk 6 koszorúslány lesz :)

  34. 2015. március 4. 13:16568.

    Sziasztok!


    Úgy tűnik, csak nekem van rossz tapasztalatom a körúti szalonokkal.... Illetve nem rossz, mert nagyon kedvesek meg aranyosak voltak, de persze minden ruha rajtam állt a legjobban és juj de szép és juj de jó, még akkor is, ha 10 cm-rel bővebb volt a dereka mint kellett volna.... Az meg végkép fura, h azt mondták, h esküvő előtt 5 nappal majd rám igazítják és akkor majd jó lesz....És ha nem tetszik? Akkor mi van? Ha 10 cm-et kell bevenni a derekából, azt nem lehet csak úgy....azt ki kell vágni, különben hurkásodik. Eszerint kivágják és többé csak a 34-es méretűeknek adják oda vagy hagyják benne a 10 cm-et én meg nézegethetem a többletanyagot, ami nagyon csúnya tud lenni az oldalánál:( És én valahogy a minőséggel sem voltam megelégedve. Olyan függöny érzésem volt, ahogy hozzáértem az anyagokhoz, ráadásul mind iszonyú nehéz volt és borzasztóan vastag anyagból készültek. Persze, értem, hogy ezek kölcsönzői ruhák és bírniuk kell a tisztítást meg a strapát, de 160-200e-et kértek értük fátyollal!!!!!! Azért ennyi pénzért már más minőséget vár az ember. Úgyhogy nekem egy körúti szalonnál elment a kedvem, le is mondtam a többit. Bár ahogy olvaslak titeket, eszerint azért van különbség, mert "ugyanaz" a ruha lehet szép is meg kevésbé szép is. Szalontól függ.

  35. 2015. március 4. 12:06567.

    Én még nem számoltam ki, nekünk augusztus 15-én lesz, de már most nagyon izgulok, a Vőlegényemmel ellentétben  . Nálunk 4 koszorúslány lesz, 2-7 éves korig,2 keresztlányom, 2 unokatesóm (sok a korkülönbség). Reményeim szerint rózsaszirmot fognak szórni.


    Visszatérve a fátyol témára... Én sajnos csak 152 cm vagyok, és úgy éreztem, h a fátyol méginkább "összenyom".  Valakinek hasonló tapasztalat??

    előzmény:
    Londonbride (566)
    2015-03-04  11:15
  36. 2015. március 4. 11:15566.

    Nagyon jó olvasni titeket!


    Egyre jobban közeledünk a dátumhoz és jön a para :)


    Ginabebi, mi utánatok jövünk, nekünk már csak 73 nap van hátra :)


    Nekünk dekoros készíti a virágokat és a dekorációt is, mivel külföldön élünk, se időm, se kedvem nem lenne még előző nap vagy reggel ezzel foglalkozni. Így egyszerűbb, bár nem költséghatékony, de ez a biztos... Esküvő előtt hétfőn este utazok csak haza, kedden ruhapróba, kozmetika, szerdán próbasmink, pedikűr, csütörtökön idegbaj, pénteken manikűr... :)  


    Koszorúslányok? Mennyi lesz, kicsik vagy nagyok? Milyen ruhájuk lesz? Beleszóltatok a ruhaválasztásba, esetleg ti választottátok nekik?


    Nászút?


     


     

  37. 2015. március 4. 10:53565.

    Szia,


    Én a neten néztem ki a ruhám, két szalonban voltam. Mivel ez a ruha csak ezekben a szalonokban megtalálható. /sellő fazon/


    1. Ananász volt, a ruha amit kinéztem álomszép volt a képen. De csalódás volt, oly annyira hogy elkeseredtem, hogy nekem nem lesz ruhám. Konkrétan 1 ruhát tudtam csak megpróbálni...Szerencsémre az álom ruhát.Bár 36os méretben volt... Az összes többi ruhájuk 34es volt, könyörgöm hova vegyük fel??   38-as a méretem, 185cm magas, 71kg- botsáska. De kövérnek éreztem magam abban a pillanatban....


    A ruha silány minőségű volt sajnos, a személyzet kedves volt.És árban is nagyon olcsó lett volna 100.000, kedvezménnyel.


    De rövid volt, kilógott belőle a lábam,kész kabaré volt.... Visszamentem, hogy leengedjék, de sajnos nem változott semmi...  


    2. Szalon a La mariee volt, itt 5 ruhát választottam ki, persze itt is fel akartam próbálni azt a bizonyos ruhát. És jelentem meseszép volt, nagyon minőségi anyag. 3x adják ki egy évben , majd kiárusítják. Rajtam lesz idén először a RUHA :) Ár:140.000- kedvezménnyel. De nagyon megéri, össze sem lehet hasonlítani a két ruhát, pedig ugyan azt próbáltam. Az uszályuk is totál más.


    Menj el ide is, nagyon kedvesek. 


    Sok sikert!!

    előzmény:
    aniko.csernok (563)
    2015-03-03  23:14
  38. 2015. március 4. 09:20564.

    Ezek szerint nem vagyok egyedül, aki nem dekorossal oldja meg a díszítést... Nekem Anyu, barátnők fognak segíteni a díszítésben az esküvő előtti este.  Minden ehhez szükséges "elemet" az ebayről rendeltem meg , kivétel a székszoknyát, azt béreljük (elhozzák, felrakják masnival együtt, el is viszik). A fő szín az arany lesz, és ennek különböző árnyalatai.


    A jegyesoktatás végülis nem volt unalmas (1óra), sok érdekes dologról beszélt a Pap, aztán meg a pároknak kellett bemutatkozni, és elmondani, h ismerkedtek meg

  39. 2015. március 3. 23:14563.

    Kedves Lányok!


    Segítsetek nekem kérlek. még sok sok hónapom van az esküvőig, de még nincs meg a ruhám. Voltam már 3szalonban, Igen, Royal Classic és Ananász szalon. Melyiket ajánljátok még?


    A másik dolog. Meghívó. Elképzeltunk vmit, nem tul bonyolult, de sehol sem találok ilyen mintát. Tudtok olyat, ahol nem tul drágán csinálnak saját elképzelés alapján?


    Koszonok minden segítséget. 


  40. 2015. március 3. 19:58562.

    Sziasztok!


    Nekünk még 162 napunk van, és most "pihenőt" tartunk a szervezésben, miután február közepéig minden nagyobb volumenű dolgot elintéztünk: ruha, hely, fotós, zene, félig vőfély-félig cm, templomi és polgári időpont.


    Nemsokára folytatjuk a szervezést, még így is elég sok minden van hátra, hogy a lényegi pontok megvannak.


    Volt egy "kis" ruhapara, tekintve, hogy amit lefoglalóztam ruhát, utólag nézegetve magam a képeken, nem tetszett, hiba győzködtem magam reggel-este folyamatosan. De óriási mázlimra nagyon normálisak voltak a szalonban, amikor visszamentem a problémámmal, és engedték, hogy ha náluk nem találnék nekem tetsző ruhát, akkor választhatok másik szalonukból is. És ott megtaláltam igazit: másfél órát csak abban illegettem magam:D Tiszta idegbeteg voltam amúgy egy hétig kb., hogy mi lesz, kicserélik-e a ruhát, visszaadják-e a foglalót...stb. Nem kívánom senkinek ezt az érzést:D De most már tényleg megvan A Ruha!


    Jegyesoktatásra járnunk kell, 4 pár van ott egyszerre, 10 alkalom összesen, alkalmanként kb. 1,5 órás. Az eddigi öt alkalomból egy volt unalmas:), a többi jó volt, mondott új és érdekes dolgokat a pap bácsi:)


    Jegyes fotózás májusban lesz, fogalmunk sincs, hogy legyen-e tematika, és mi, vagy ne legyen:)


    Az esküvő maga amúgy egy hotelben lesz, nem mertük bevállalni a szabadtéri dolgokat. A hangulatát letisztultnak, egyszerűnek, minden csicsától mentesnek, de emellett romantikusnak szeretnénk. Valószínűleg lila lesz a fő szín, ennek is különböző árnyalatai. Szeretnék kalitks és puzzle-os dolgokat, bár azt még nem tudom, hogy a kettő hogyan fog összejönni:D


     

  41. 2015. március 3. 16:21561.

    Hát igen, éppen ma jött rám, hogy Úr Isten mennyi elintéznivaló van még...pedig nem. Meg kész leszünk, tudom, de azért ma rámszállt a para is:D Eddig meg csak úgy vártuk nagyon...


    Nekünk a dekor aznap lesz az étteremben megcsinálva, előző nap úgyis munkaszüneti nap, és 10 kor nyit a hely, gyorsan a személyzet az asztalokat elrendezi, és van jó pár jobbkezem, akik kellőképpen nagyszájúak (ez ilyenkor jól jön) és határozottak, így a dekorálást, ami amúgy leginkább az asztalokra fókuszál, azt bevállalták, úgyis csak délután 4kor kezdjük a ceremóniát.


    Én sajnos annyi rosszat hallottam dekorosokról, hogy nem mertem, így is lesz min parázni, hogy minden okés legyen; nem kell még, hogy vki jól lerántson pénzzel, aztán kapom a nagy semmit (ezért nem szabad netes fórumokat olvasni:DDDDD). Persze, tuti vannak vérprofik, sőt! Csak ki kell fogni!


    Csajok, esküvő után azért majd pár pillanatképet hozzon vissza ide a fórumba mindenki!


    Van esetleg aki előttünk házasodik? vagy mi leszünk a legelsők???


     


    Ui: Ez a nyakláncos dolog nagyon szép, biztos ez a szüleidnek is sokat jelent, hogy az esküvődön hordani fogod!

    előzmény:
    Aurore33 (559)
    2015-03-03  15:37
  42. 2015. március 3. 15:40560.

    Nekünk kétszer kell majd menni összesen, ha jól tudom. Nektek milyen volt, nem unalmas?

    előzmény:
    Dodó1425376851 (553)
    2015-03-03  12:32
  43. 2015. március 3. 15:37559.

    Ginabebi! Te akkor már nagyon a finisben vagy:D az utolsó 2 hónap!!!! Jesszus:D


    Nálunk is szabad kezet kaptam a dekorral kapcsolatban, az az amibe az én vőlegényem sem akart beleszólni:D bár én nem merném magam csinálni. Előző este nem lenne türelmem bíbelődni vele szerintem:D Meg nálunk nagyon sok dekor lesz, mert tematikus vacsit tervezünk. Vintage hangulat lesz rengeteg virággal, dobozzal, kalitkával, apró mütyürökkel és hasonló elemekkel. Ezeket nem szerettem volna megvenni, a dekoros meg hozza. Ez így kényelmesebb. A hátulütője az ár és persze, hogy csak akkor tudod meg milyen, amikor már ott vagy, élesben... nem olyan mint a menü, amit előre meg tudsz kóstolni.


    Nálunk is meglepi autó lesz:D


    Jegyesoktatásra mi csak májusban megyünk és ha jól emlékszem nekünk is 4 alkalom lesz összesen. És csoportos foglalkozás...engem inkább ez lepett meg, de a vőlegényem legalább fellélegezhet:D Ő kicsit tartott ettől:D


    Jegyesfotózás szerintem nálunk nyár elején lesz, még nincs téma, de én gondolkodom a pikniken vagy valami utazásos témán, mivel szeretünk utazni és a meghívók is repjegyhez hasonlóak lesznek vintage beütéssel:) (útlevélben is gondolkodtunk, mint Majmócic:D, de aztán repjegy lett belőle)


    Valami régi, valami új, valami kék, valami kölcsön.... A ruha az kölcsön lesz:D Kék szerintem a harisnyakötő lesz, újnak lehet, h az esküvői ékszerek (fülbevaló), régi pedig talán anyukám nyaklánca, amit apukámtól kapott az 1. éves évfordulójukra:)


    Nálunk már megvannak a lánybúcsú időpontok:D 1 hónappal korábban lesz, mivel a mi társaságunkban még egy lány férjhez meg yés így a két esküvőt, lánybúcsút össze kell hangolnunk. Zsúfolt nyarunk lesz;)

    előzmény:
    Ginabebi (558)
    2015-03-03  14:16
  44. 2015. március 3. 14:16558.

    Nekünk pont 60 nap van hátra!


    Ja autó: nagybátyám szuper BMW-je volt kinézve, mint esküvői autó, kiskorom óta nagy a szerelem az autóival kapcsolatban, múlt héten meg is beszéltem vele, de azt mondta ha nem nagy gond, akkor nem az lesz...vmi jobb! De meglepi lesz, úgyh most megy az izgulás ezerrel:) De ismer, szóval tuti tetszeni fog!


    /úgy mellékesen kiskoromban szülinapra mindig azt kértem tőle, hogy hagy üljek az ölébe, és kormányozhassam a BMW-it:D...nekem ez nagyon nagy ajándék volt mindig:P/

    előzmény:
    aidus (551)
    2015-03-03  12:05
  45. 2015. március 3. 14:12557.

    "Mi" vagyis én sk oldom meg a dekort. Azért én, mert ez volt az egyetlen rész, amiben a Drágám szabad kezet adott, mert ő nem ért ehhez, és nem is érzi azt, hogy látható időn belül ez változni fog:D


    Mi a meghívókat múlt héten, meg a héten osztjuk ki, de minél előbb, annál jobb, főleg a nyári esküvők miatt. Mivel a mi nagy napunk meg hosszú hétvégére esik, így mi is minél előbb ki akartuk, bár már csúszásban vagyunk így is, a meghívók később érkeztek a vártnál. (Ráadásul nálunk csomó pár ilyen szakítás közeli állapotban van, a másik felének meg hetente van új "igaz" szerelem, szóval még ki kellett taktikáznunk ezt is, hogy minden jó legyen).


    Lánybúcsú: a csajok nálunk már nagyon be vannak zsongva, nem tudom mi lesz itt:D Én mindenképp kértem, hogy ne az utolsó hétvégén legyen, inkább egy hónappal akár előtte, bár ez meghíusulni látszik, mert az már mindjárt itt van, és még csomó elintézni valónk van. De szerintem előtte kb két héttel lesz a lánybúcsú. És vmi karaoke-s helyet preferálnék:)


    Kinek mi lesz a vmi régi, vmi új, vmi kék és vmi kölcsön?


     

    előzmény:
    Dodó1425376851 (550)
    2015-03-03  11:07
  46. 2015. március 3. 13:30556.

    Hajamban pedig orchidea lesz és tarkókonytot választok!

    előzmény:
    Majmócica (554)
    2015-03-03  13:29
  47. 2015. március 3. 13:30555.

    Sziasztok!


    Mi márciusban kiszórjuk a meghívókat, az esküvő augusztusban lesz. Szerintem minél előbb, annál jobb, mivel jobb ha a nyaralások lefoglalása előtt történik a dolog. Mi a biztonság kedvéért már szóban mindenkit értesítettünk, sajnos így is akadt olyan, aki lefoglalta már a nyaralását és hát pont beleesett az esküvő napja is.


     

  48. 2015. március 3. 13:29554.

    Sziasztok!


    Nekünk is megy minden szép lassan.


    Jegyesfotózás szerintem májusban lesz, nekünk is tematikus lesz. Párom repülésben dolgozik, sokat utazunk ezért a Repülőgép emlékparkban lesz. Ő valami világos nadrágban, vászoningben lesz, én pedig keresek valami aranyos kis tearuha féleséget. Bőröndön mi is gondolkodunk.


    Jegyesoktatásra még nem járunk, azt mondta a pap, hogy majd áprilisban térjünk rá vissza. Addig is járunk templomba rendszeresen.


    Ruhámon a végső simításokat végzik, csakúgy mint a párom a meghívónkon, ami úgy fog kinézni mint egy útlevél.


    Fátyol kapcsán hosszúra gondoltam :) Úgy örülök, mert van eg nyakláncom, amit viselni szeretnék és teljesen véletlenül ráakadtam a hozzá illő fülbevalóra is.


    Alig várom, hogy berobbanjanak a tavaszi ruhák és mehessek menyecske ruhát venni.


     

    előzmény:
    Londonbride (543)
    2015-03-01  15:24
  49. 2015. március 3. 12:32553.

    Mi múlt vasárnap voltunk először jegyesoktatáson, összesen 4x kell menni csoportosra, és 1x az esküvő előtt... Kíváncsi vagyok nektek hányszor kell menni, v ez mindenhol ua annyi?

    előzmény:
    aidus (551)
    2015-03-03  12:05
  50. 2015. március 3. 12:06552.

    2015.06.27 az esküvő napja, rosszul írtam az előbb

Címlap

top