Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ne szólj bele!

Arancia
Létrehozva: 2014. július 21. 12:29

... mondja a férjem, de én nem tudom mit tegyek. Van egy barátnőm a cégnél. Kb két éve lettünk barátnők, amikor egy osztályra kerültünk. Ő nővér ugyanazon az osztályon, ahol én ápolónő vagyok. 31 éves, nagyon szép csaj. Nincs férje és nincs barátja. Pontosabban van, de mégsincs. 21 évesen jött össze egy nálánál 10 évvel idősebb orvossal, akinek akkor 3 gyereke volt. A pasi már válófélben volt, amikor megismerkedtek és nem sokkal később összejöttek.

A válást is kimondták már 8 éve, de ők ketten azóta sem házasodtak össze. merthogy mindig "közbejön" valami. A barátnőm házasságot akar és utána gyereket. A pasi meg szerintem dugni és ennyi.Most tudom, hogy mindenki azzal jön, hogy miért akart orvossal keverni, miért nem volt jó a vízvezetékszerelő, na tesség, úgy kell neki, de azért ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis külön lakásban élnek, mert a pasihoz néha elmennek a gyerekei, és a barátnőm ezért nem költözhet hozzá, mert a gyerekei hallani sem akarnak róla.Néha felmegy a pasi hozzá enni, dugni (bocs, de én ezt nem tudom, hogyan hívni) közli, hogy összeházasodnak, ez lesz meg az lesz. A barátnőm vidéki szülei vettek nekik egy házat Pesten, az esküvőre, mint közös otthon. A pasi szinte az összes keresetét leadja a nejének, nem is ad nagyon pénzt a csajnak.Az esküvő most márciusban lett volna, de elmaradt. Állítólag azért mert a barátnőm túl követelező. Szerintem meg a pasi kihasználja. Ezt ő is tudja, csak még szereti.Én gyakran éjszakás vagyok a szülészeten, és bizony látom, hogy másoknak is csapja az orvos a szelet, és ugyanezzel a módszerrel.Én elmondanám neki, de a férjem szerint ne szóljak bele, mert csak nekem lesz rosszabb.
Ti mit tennétek?
  1. 2014. július 22. 17:1476.
    A szülők helyében sürgősen egy másik ügyvédet keresnék.
    Aki az ő érdekeiket szolgálja.
    Még egy esküvőnél sem ajándékoznék ingatlant egy olyan pasinak, akinek 3 gyereke van. (sőt olyannak sem, akinek egy sincs)
    előzmény:
    Arancia (73)
    2014-07-22  16:12
  2. 2014. július 22. 16:3475.
    Én is úgy gondolom, hogy a pasi számára nincs érdemi motiváció a kapcsolat szorosabbá tételére. Mindazonáltal a "csak dugni jár" az számomra azért nem hiteles , mert csak emiatt egy kapcsolat nem marad meg 10 éven át. 


    Ha én bele is szólnék a dolgaikba (mindkettőjükébe !!!) akkor egy dolgot mondanék, beszéljék meg egymással a helyzetet. Az igényeket, elvárásokat, jövő képet és azt, ki mit kíván beletenni bele a kapcsolatba. Jellemzően a nő kérdez, a pasi válaszol, a nő meghallgat. Oszt ezután lehet gondolkodni (max. 3 napot) az ásón, kapán, nagyharangon ill. a búcsúzáson. De, végleg, a változásra még esély sincs !!!! 
    előzmény:
    Arancia (72)
    2014-07-22  16:06
  3. 2014. július 22. 16:1974.
    A "módszer" amire utaltam az, hogy gyakran látom egy 23 éves új dietetikus csajjal állandóan cigiszünetre menni, vagy ebédelni menni, amikor a barátnőm szabad napos vagy éjszakás. aztán néha látom a csajt a doktorral kijönni váratlan helyekről. Kötszer-raktár, üres raktárok, ahol elvileg semmi dolguk sincsen.
    előzmény:
    Sissi52 (68)
    2014-07-22  13:41
  4. 2014. július 22. 16:1273.
    A szülők vették meg. Ajándékozási szerződéssel akarták ráiratni a "fiatalokra" az esküvő napján. (Mármint miután megvolt az esküvő). Meg volt hívva az ügyvéd is a polgári esküvőre, hogy az anyakönyv aláírása után írják alá a szerződést. Házasság nem lett, így még mindig a szülők nevén van.
    előzmény:
    csutak51 (62)
    2014-07-22  12:02
  5. 2014. július 22. 16:0672.

    A pasinak semmi különbség sem lesz. Sőt, jobban jár ha nem veszi el. Már van egy elvált felesége, 3 gyereke, fizet egy csomó gyerektartást. ha újra házasodik lehetnek új gyerekei,m azok is belekerülhetnek egy csomó pénzbe.



    Sőt. Ha mégegyszer elválik, az plusz anyagi katasztrófa. kivéve, ha házassági vagyonjogi szerződése van. de ugye a gyerekek után majd akkor is fizetni kell. meg ugye most külön vannak, külön fizetésből, akkor meg megy minden a közösbe.



    neki így jobb. A csajnak rosszabb. Vár az esküvőre ami nem lesz, vár a gyerekre, ami persze még becsúszhat, de ő nem akar házasság nékül gyereket. Szóval ez a helyzet a pasinak kényelmes, neki kényelmetlen és ha így marad, neki szar lesz. A pasi már volt nős, van gyereke. neki egyik sem, és lehet, hogy mindkét élményből végles ki is marad ha vár még 5-10 évet.

    előzmény:
    nok_apja (53)
    2014-07-22  09:11
  6. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 22. 13:5771.
    Topikindito helyeben meg-most felmegy az auto szivverese,

    úgy akarod mondani, hogy a csinibaba a minden lében kanál topicindító testi-lelki 1000 éve barátnője

    nővérfizetésből? itt 4-500 dollár a havi, nem heti

    balkézről gyerek egy falusi csaknak, akinek az esküvőjéért oly sok áldozatra képes anyja, apja?
    előzmény:
    Sissi52 (68)
    2014-07-22  13:41
  7. 2014. július 22. 13:4570.
    Csak azert, hogy tudjak, kinek az anyukaja vagyok? Anyam borogass. Hat ha van az osztalyban 10 db Kiss meg Szabo, akkor honnan tudjak, hogy kinek az anyukaja vagyok. En nem anyuka vagyok, hanem ember, azonbelul vannak szerepeim, pl anya is vagyok, valaki gyerke , baratja, szuloje, stb...
    előzmény:
    abak (67)
    2014-07-22  12:51
  8. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 22. 13:4569.
    minek?
    azt kitörölték
    előzmény:
    nok_apja (66)
    2014-07-22  12:49
  9. 2014. július 22. 13:4168.

    Mi az, hogy az orvos csapja a szelet masnak is, es ugyanazzal a modszerrel? Mi az ugyanaz a modszer? Feljar mashoz is szexelni, bizonyitottan?


    Dr betu. Aki megszerezte, viselheti. Volt egy baratnom, csupan erettsegije volt, de mivel a ferje Dr betus volt, igy mentunk bemutatkozni, o volt Dr-ne, en meg lanynevu "senki" a ket diplomammal.


    Mivel valas utan egybol visszavettem a tisztesseges sajat nevemet, INGYEN!


    Masik baratnom meg mindenutt buszken mondta, hogy o milyen -ne, pedig a volt ferjenek mar volt masik felelesege, valoban.


    Milyen igaz, "szinhaz az egesz vilag."


    En ugy dontottem, -volt mar mas nevem, de -azzal a nevvel halok meg, amit eloszor kaptam. Az vagyok, es senkinek sem csupan a -ne-je.


    Topikindito helyeben meg-most felmegy az auto szivverese,- szulnek egy gyereket, en majd felnevelem alapon, ha annyira szeretnek gyereket. Persze, 20+ evesen meg hulyeseg. Auto,ez nem alkalmi kapcsolat, hanem 10 ev utan mar, egy teljes hazassag papir nelkul.


    Hogy nem koltoznek ossze, az lenne az idealis kapcsolat. Nem unjak meg egymast, nem elnek egymas hegyen-hatan, nem mennek egymas agyara. Egyebkent ok tudjak, miert jo ez nekik igy. A jelek szerint egyik sem szandekszik kilepni.


    Ha kozelrol megvizsgalnankaz osszes ember kapcsolatat, hogy mennyi szennyet kellene elhordani, egy elet nem lenne eleg ra. Kinek mi meg mennyi fer meg bele. Igaz, a mas haza korul konnyu sepregetni. A magunk dolgaban mar mi sem vagyunk annyira nagy szakertok.


    Ez a "baratno" nem kert segitseget, hagyni kell ot. En csak akkor mondanam meg, ha nyilvan tudnam, hogy mas nohoz is feljarkal. Egyebkent meg torodnek a sajat dolgommal, biztos van, mivel.

    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-21  12:29
  10. 2014. július 22. 12:5167.

    Felnőtt gyerekeim (is) vannak, nem vettem fel a férjem nevét, de az iskolában mindig tudták, kinek az anyukája vagyok.

    előzmény:
    Goldmund (65)
    2014-07-22  12:36
  11. 2014. július 22. 12:4966.
    Nem, a kérdések nem költőiek. A történet különféle szereplőkről szól az elmesélő, azaz a topikindító értékítélete és nézőpontja szerint. Meg egy "segítő" szándékról. A segítő szándék mögött egy egyértelmű női érdek szemlélet uralkodik. Ami engem foglalkoztat e történetben, hogy a szereplők között ott van egy pasi is és talán megérdemelné, a róla való elgondolkodást.
    Nem, nem azért mert pasi, hanem azért mert ő is része ennek a kapcsolatnak. 
    Ugyanis hiába a jobbító szándék, ha a beleszólás csak az egyik félt érinti, az óhatatlanul egy féloldalas dolog. Következmény a kapcsolat még inkább való felborulása, elsüllyedése és nem az egyensúlyba billentése. Most nem akarok kitérni a megcsalástól való rettegésre, ami indokolatlanul fontos tényező lett, pedig könnyen meglehet, hogy a kapcsolat sebei mástól véreznek. 
    Azt várnám, a topikindító (de, akárki más)  lásson rá erre a kapcsolatra másként is, mondjon egyéb szempontú véleményt is, minthogy szegény nő ki van használva. 
    előzmény:
    csutak51 (63)
    2014-07-22  12:10
  12. 2014. július 22. 12:3665.

    Lehet racionális oka is annak, ha nem veti le a volt feleség a férje nevét. PL. van egy közös gyerek, aki az apja nevét viseli. Ha az elvált B-né H.V. bemegy az iskolába beszélni egy tanárral, és azt mondja, "H.V. vagyok", rögtön hozzá is teheti, hogy a B. gyerek anyukája. Ha azt mondja: "B-né vagyok", akkor rögtön tudja a tanár, hogy ő a B. gyerek anyukája. Szóval: egyszerűbb.


     


    Egyébként azt, hogy a férfi sármjának 90%-át a neve előtt levő Dr. adja, úgy értettem, hogy a konkrét esetben, e nő számára van ez így. Véletlenül sem gondolom, hogy ez általános lenne.

    előzmény:
    ladybird65 (40)
    2014-07-21  19:39
  13. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 22. 12:3164.
    saját nevükre vették, ha volt eszük

    és a két "fiatal szerelmest" családtagként engednék ott lakni
    előzmény:
    csutak51 (62)
    2014-07-22  12:02
  14. 2014. július 22. 12:1063.
    "De, engem a tárgyilagos tisztánlátás és a másik megismerése érdekel.
    Vajon miként lát(hat)ja ugyanezt a férfi? Mik motiválhatják és mik
    tartják vissza?" Ugye, ezek a kérdések költőiek??

    Tárgyilagos tisztánlátást akarsz, idegen emberek életét akarod átlátni, olyan topikban, amit nem is az  érintettek indítottak???
    Meg írja meg vki, hogy mit láthat, gondolhat a topikbeli orvos????

    Ugyan, kitől várod itt a válaszokat ?

    előzmény:
    nok_apja (57)
    2014-07-22  09:36
  15. 2014. július 22. 12:0262.
    A férjed okos ember, hallgass rá, -ha igazad van is, és jól gondolod, amit gondolsz- és ne akard a bnőd életét helyette élni!
    Tudod, "a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve", vagyis ha jót akarsz is, tehetsz rosszat, akaratodon kívül!

    Csak egyet nem értek, ezt:
    "A barátnőm vidéki szülei vettek nekik egy házat Pesten, az esküvőre, mint közös otthon."
    Valóban KETTŐJÜK nevére vették meg a házat? Vagy csak a barátnődnek vették?
    Ha nem csak a bnődé az egész tulajdon, hát bolondok ezek a szülők?
    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-21  12:29
  16. 2014. július 22. 09:5861.
    Kihagyhatja. Volt egy kollégám, aki nem használta sosem, személyiben sem volt.

    Én azt gondolom, hogy a feleség azt a nevet veheti csak fel, ami a személyiben van. De nem vagyok benne biztos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (44)
    2014-07-21  19:52
  17. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 22. 09:5660.
    talán majd válaszol akit kérdeztél
    ha még idejön, túl sok támogatást nem kapott

    előzmény:
    nok_apja (57)
    2014-07-22  09:36
  18. 2014. július 22. 09:4859.
    szerintem siman athidalja a dolgot a szerelem.

    van egy ismerosunk o szakma szerint hentes a felesege meg az itteni korhazban kutatoorvos meghozza jol ismert professzor asszony.

    18 eve hazasok van gyerekuk es sose volt gond hogy a ferje toredeket keresi annak amit a felesege.
     gyonyoru hazuk van jol elnek  , igaz nem hanyja a ferje szemere az asszony hogy o hoz haza tobbet mert minden kozos. a bankszamla is meg a vagyon is.
    előzmény:
    Zsánna (35)
    2014-07-21  18:38
  19. 2014. július 22. 09:4358.

    A férjem szerint is ők ketten majd kibékülnek velem meg összeveszik a barátnőm. Szerinte is mindenkinek megvan a joga hozzá, hogy úgy tegye tönkre az életét, ahogy akarja.



    de sajnálom. Elmennek az évei. ez a pasi meg szerintem sohasem akarta igazán, meg időközben rá is unt. csak vesztegeti a fiatal éveit.



    Attól félek, ha a doki mással is kikezd, ez a kis hülye még valami kárt tesz magában, vagy cirkuszolni kezd és kirúgatja magát az állásából.



    pedig az a pasi aki 10 év után nem lép az nem is fog.

    idézet:
    Arancia (6)
    2014-07-21 12:57:05
    Azt hiszem a ferjednek abban igaza van hogy ok majd kibekulnek es te leszel a rossz.

    viszont ha az embernek TENYLEG BARATNOJE az illeto akkor nem biztos hogy becsuletes dolgo hallgatni.

    azt hiszem en akkor szolnek ha biztos vagyok benne hogy a doktor massal is kozelebbi viszonyt kezd, ertem alatta csokolozni latod vagy hasonlo valaki massal.

    akkor elmondanam a tenyt magat, meg azt hogy ki az illeto a tobbit meg rabiznam a baratnodre.

    vannak kapcsolatfuggo emberek valoszinuleg o az m  ha 10 ev utan is bebeszeli maganak hogy majd osszehazasodnak.

    de eroszakkal nem lehet senkit semmirol meggyozni.

    en lattam mar amikor valaki homokba dugta a fejet. nagyon megalazo tortenet volt ami elore lathato volt hogyan fog vegzodni. mivel a baratnom nagyon agresszivan reagalt a figyelmeztetesekre csunyan megutotte magat, nem alltam le buksit simogatni utana. megmondtam neki hogy ne varjon reszvetet elore lathato volt  maganak kereste. jo lecke volt neki talan tobbet nem fut bele ilyesmibe.
    előzmény:
    Arancia (5)
    2014-07-21  12:57
  20. 2014. július 22. 09:3657.
    Ez, így, a "csinibaba" szemszögéből való indulatoskodásnak, gorombáskodásnak kíváló, csak épp arra nem ad választ, amit kérdeztem. 


    Azt már tudjuk, hogy a pasi egy . . . (jelzők ezerszám), mert nem olyan amilyennek a nő szeretné. 
    De, engem a tárgyilagos tisztánlátás és a másik megismerése érdekel. Vajon miként lát(hat)ja ugyanezt a férfi? Mik motiválhatják és mik tartják vissza ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (55)
    2014-07-22  09:26
  21. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 22. 09:3256.
    54. § (1) A születési és a házassági név anyakönyvezésekor a
    doktori cím bejegyezhető. Az anyakönyvbe az anyakönyvi esemény
    időpontjában jogszerűen viselt doktori cím jegyezhető be.

    2013. március 1-je után nem jegyezhető be az anyakönyvbe a doktori cím.
    előzmény:
    nok_apja (54)
    2014-07-22  09:16
  22. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 22. 09:2655.
    adott egy vidéki csinibaba (nem láttuk, csak állítólag az)

    akinek egy sokgyerekes válásban lévő szexpartner is megfelelt, mert doki
    szeretne a nádfedelesben parádézni, hogy biz őt doki vette el, felvitte az isten a dolgát

    a doki meg sok pasihoz hasonlóan hazudik szemét módon, szeretlek,
    elveszlek... mert tudja, hogy az ilyen egyszerű lányoknak úgy lehet a
    bugyijukba bejutni könnyen

    csoda, hogy még nem lett terhes véletlenül a szentem
    azzal kapacitálva a dokit az esküvőre

    esetleg annyi esze van, hogy tudja akkor se veszi el
    és akkor szarban maradna a nádfedelesben a balkézről gyerekkel

    előzmény:
    nok_apja (53)
    2014-07-22  09:11
  23. 2014. július 22. 09:1654.
    Adminisztrációs hiba volt a dr szerepeltetése. 
    Anyakönyvbe az anya SZÜLETÉSI nevét kell beírni, mint a megszületett gyermek természetes, azonosító adatát. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (46)
    2014-07-21  20:08
  24. 2014. július 22. 09:1153.
    Vennéd a fáradtságot és úgy címszavakban, esetleg félmondatokban leírnád, hogy férfi szempontból mitől lesz jobb/rosszabb a pasinak, ha elveszi a barátnődet, összebútoroznak és vállal további gyereket ? Előnyök hátrányok. 
    (De vigyázz, mert ezzel kiderülhet mennyire ismered (félre) a férfiakat.)
    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-21  12:29
  25. 2014. július 22. 07:5252.
    Válásnál díjlmentes a névváltoztatás, ha a volt férj nevétől akar megválni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (50)
    2014-07-21  21:13

Címlap

top