Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megfordult már a fejedben?

Icebaby
Létrehozva: 2014. augusztus 23. 20:07

Megfordult már a fejedben, hogy megölsz valakit? Lejátszódott már a fejedben a képzelet, ahogyan pl ezt egy pisztollyal megteszed?

  1. 2014. augusztus 23. 20:5026.

    Szia! Ez csak egy pár pillanat erejéig felvillanó képkocka, akár saját kútfőből, akár egy-egy filmből, vagy rajzfilmből. Érdekes, hogy nálam csak pisztolyos jelenet van. Egyébként azonnal tudatosítom magamban, hogy mi játszódott le bennem, és elkezdek rajta gondolkozni, hogy mitől is lettem ennyire ideges. Aztán általában elmegyek edzeni, mert nem akarom másokon levezetni a saját egoista bajomat, és azon munkálkodok, hogy minél kevésbé forduljon elő velem ilyen, mert az nekem sem jó. Szóval "köszönöm, asszem túlélem a betegséget".

    idézet:
    Icebaby (18)
    2014-08-23 20:42:55

    Nem egy kiserlet nem egy konferencia anyaga igazolja, hogy a kepi dolgok csak akkor vallhatnak zavarova, ha az egyen azonosul a szereplovel . Kulonben mondom Neked iratkozz be egy lovesz klubba es majd meglatod mennyire mas mindaz amit a filman latsz a fegyverhasznalatrol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (18)
    2014-08-23  20:42
  2. 2014. augusztus 23. 20:4725.

    Azért az elgondolkoztató, hogy gyerekeknél az elhanyagolás időtartama alatt látott képkockák váltják-e ki az indulatokat, vagy önmagában az elhanyagolás vált ki olyan reakciókat amelyek agresszióba fúlnak.


    Érdekes lenne egy másik, tévé nélküli kultúrában megfigyelni a gyerekelhanyagolás jelenségét, hogy ott milyen reakciókat vált ki a szülői nemtörődömség. Illetve meg lehetne nézni, hogy egy amúgy kiegyensúlyozott családban élő gyerek, ha néha-néha megtekint egy-egy nem neki való műsort, kezelhetetlenül agresszívvá válik-e pusztán ettől.. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (14)
    2014-08-23  20:37
  3. 2014. augusztus 23. 20:4724.

    Miert pisztollyal? Manapsag olyan cuki gepfegyverekhez lehet hozzajutni (na, nem Kanadaban, de Amerikabn); egy perc alatt kilő vagy 100 golyot, nem kell allandoan tolteni es konnyeden meg lehet szabadulni ellensegtol, jobarattol, rokontol,idegentol, ostoba emberektol.

    idézet:
    Bagoly (20)
    2014-08-23 20:44:01

    es meg mennyi vegszer van ami csak kesobb mutathato ki 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (20)
    2014-08-23  20:44
  4. 2014. augusztus 23. 20:4623.

    Az nem, hogy en tettleg megoljek valakit. Meg senki nem huzta ki ennyire a gyufat. Olyan viszont elofordult, hogy kivantam valaki halalat, mivel o megatkozott, hogy haljanak meg, akiket en szeretek. Isten megbocsajt.


    Akinek viszont konkret gyilkolas fordul meg a fejeben, az enyhe meghulyult. Ha nem teszi meg, kijozanodik, ha viszont megteszi, akkor mar gyilkos es mindegy milyen fegyverrel olt.


    Egyeseknek nem artana neha egy kijozanito pofon.


    Azert van egy kivetel. Egy esetben asszem megtennem, ha valaki az en gyermekemet olne meg. De ilyesmivel jobb nem foglalkozni ep esszel..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (1)
    2014-08-23  20:07
  5. 2014. augusztus 23. 20:4422.

    Másfelöl viszont egy szintig / addig amíg nem túlzó "normális" is lehet. Már abban az értelemben, hogy aki sokat stresszel, vagy nagyon rossz hatások érik előbb utóbb elkezd valahogyan védekezni.


     


    ez sem igaz. Akinek jo a konfliktuskezelesi technikaja, ebbol adodoan jobb a stresszturokepessege ,aki a kudarcokbol akar tanulni is kepes az nem agresszioval vedekezik 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (14)
    2014-08-23  20:37
  6. 2014. augusztus 23. 20:4421.

    Hááát.... Köszi... :)

    előzmény:
    Hazudós (12)
    2014-08-23  20:32
  7. 2014. augusztus 23. 20:4420.

    Miert pisztollyal? Manapsag olyan cuki gepfegyverekhez lehet hozzajutni (na, nem Kanadaban, de Amerikabn); egy perc alatt kilő vagy 100 golyot, nem kell allandoan tolteni es konnyeden meg lehet szabadulni ellensegtol, jobarattol, rokontol,idegentol, ostoba emberektol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (1)
    2014-08-23  20:07
  8. 2014. augusztus 23. 20:4319.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (17)
    2014-08-23  20:41
  9. 2014. augusztus 23. 20:4218.

    Szia! Ez csak egy pár pillanat erejéig felvillanó képkocka, akár saját kútfőből, akár egy-egy filmből, vagy rajzfilmből. Érdekes, hogy nálam csak pisztolyos jelenet van. Egyébként azonnal tudatosítom magamban, hogy mi játszódott le bennem, és elkezdek rajta gondolkozni, hogy mitől is lettem ennyire ideges. Aztán általában elmegyek edzeni, mert nem akarom másokon levezetni a saját egoista bajomat, és azon munkálkodok, hogy minél kevésbé forduljon elő velem ilyen, mert az nekem sem jó. Szóval "köszönöm, asszem túlélem a betegséget".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (11)
    2014-08-23  20:31
  10. 2014. augusztus 23. 20:4117.

    Egészséges lelkületű embernél egy képkocka nem vált ki ilyen reakciót.


     

    idézet:
    Csendike (15)
    2014-08-23 20:40:16

    egyszerre irtuk ugynazt 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (15)
    2014-08-23  20:40
  11. 2014. augusztus 23. 20:4016.

    Ez teves szemlelet, hogy a szamitogepes jatekok vagy a filmek kivaltanak egy egy "olesi " ingert. Kivaltani csak annal valtanak akik osszekeverik a valosagot a jatek vilagaval. Normalis agyu embernel ez nem igy mukodik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (14)
    2014-08-23  20:37
  12. 2014. augusztus 23. 20:4015.

    Egészséges lelkületű embernél egy képkocka nem vált ki ilyen reakciót.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (14)
    2014-08-23  20:37
  13. 2014. augusztus 23. 20:3714.

    Pedig a mai társadalomban nem csoda, ha a gyerekek (most a tévét bámuló, félig gépnevelt gyerekekre gondolok) ilyen fantáziákkal, sőt, késztetésekkel nőnek fel. Mert ugye a fantázia más, mint a késztetés.


    Másfelöl viszont egy szintig / addig amíg nem túlzó "normális" is lehet. Már abban az értelemben, hogy aki sokat stresszel, vagy nagyon rossz hatások érik előbb utóbb elkezd valahogyan védekezni. Elég egy tévéből szerzett pisztolypárbajos képkocka, hogy legközelebb, ha nagyon mérges felvillanjon az agyában. Szerintem nem szabadna az embereknek ennyire elítélniük ezeket a természetes illetve eltanult mechanizmusokat. Ha valaki agresszív vagy dühödt, vagy csak egyszerűen nem kiegyensúlyozz belül, az valahogyan a felszínre tör belőle. Azok akik nem veszik észre a fejükben lévő negatívitást, nem is tudják így hát kielemezni őket, ezek az emberek azok általában akik másokra rontanak rá nyílt agresszióval, ripacskodással, háborúskodással, stb. Az emberekben van jó és rossz is. (És ezt el kell fogadni!!) És aki nem elég kiegyensúlyozott, az elesik, és olyankor jönnek elő ezek az agresszív megnyilvánulások - akár a fejében, akár a viselkedésében. Akinek pedig fogalma sincs arról, hogyan tehetne ellene, vagy hogy egyáltalán lehet tenni ellene, az teljességgel elfordul az adott negatív nemtől, ezek a radikálisok. Remélem nem bántottam meg senkit, hiszen nem ez volt a szándékom, még ha egyesek nem is olyan pozitívak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  14. 2014. augusztus 23. 20:3313.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (10)
    2014-08-23  20:29
  15. 2014. augusztus 23. 20:3212.

    Hello Icebaby ;-)


    Igen, megfordult már a fejemben. Mondjuk nem pisztollyal, de megfordult.


    Ui: Sok sikert a topichoz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (1)
    2014-08-23  20:07
  16. 2014. augusztus 23. 20:3111.

    Neked megfordult mar a fejedben ?


    Mi valtotta ki ezt az erzest ?


    Hogy sikerult normalizalnod es urra lenni rajta ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (1)
    2014-08-23  20:07
  17. 2014. augusztus 23. 20:2910.

    akkor en vezetek mert en meg ijjal es nyillal is jol lovok


    Kulonben van ilyen elmeny amikor veszteseget vagy velt vagy valos serelmet az egyen nem tudja feldolgozni es belelovalja magat.


    Tudod bemegy es lelovi a fonoket vagy kollegajat , vagy baratnojet, szeretojet .


    En nem egy ilyennel talalkoztam mar .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (8)
    2014-08-23  20:25
  18. 2014. augusztus 23. 20:259.

    Tudod, hogy hany es hany ilyen gondolatu


    van eleben is egy beszukult tudati allapotban ?pl amikor nem tudja feldolgozni, hogy elhagytak es tul tragikusan eli meg a veszteseget 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (4)
    2014-08-23  20:20
  19. 2014. augusztus 23. 20:258.

    Nekem csak csúzlim van, az nem jó erre, de egy bokán rúgást megérdemelne az tuti.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (6)
    2014-08-23  20:23
  20. 2014. augusztus 23. 20:237.

    Phúúúúúú, hallod

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (5)
    2014-08-23  20:21
  21. 2014. augusztus 23. 20:236.

    Nem nem meg soha, noha jol tudok loni es fegyverem is van.


    Ellenben sokszor ereztem amikor ilyen es hasonlo firkaszcikk elokeszito topicot latok, hogy megmarkoljam .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (1)
    2014-08-23  20:07
  22. 2014. augusztus 23. 20:215.


     


    és ezt még csak most olvasom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (3)
    2014-08-23  20:19
  23. 2014. augusztus 23. 20:204.

    Mi jöhet még ezután...??


     


    Szerintem hétfőn első dolgod legyen elmenni egy pszichiáterhez....


    Te BETEG vagy, vállon felül.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (1)
    2014-08-23  20:07
  24. 2014. augusztus 23. 20:193.

    Már az újságíró estén is élvezkedtél, nagyon  agybeteg vagy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (1)
    2014-08-23  20:07
  25. 2014. augusztus 23. 20:162.

    Normális vagy te?


    Hülyébbnél hülyébb topikjaid vannak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (1)
    2014-08-23  20:07

Címlap

top