Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kötényhas- megszabadulás..

diofa604
Létrehozva: 2014. augusztus 30. 14:37
  1. 2014. november 6. 09:5976.

    Szia..


    Hidd el, a kép rémisztő de megélni nem az.


    Nekem egyáltalán semmikor sem fájt ez a vágás, lentebb már írtam, voltak kellemetlen érzések, de nem fájás volt.


    Húzódás, nyomás, feszülés...ilyenek.


    Ha zavar a hasad én mindenképpen biztatlak hogy tedd meg.


    Most vagyok hat hetes, de mindenhogy tudok már feküdni is.


    A folyás meg majd abba marad, nem zavar a napi munkában.


    Örülök hogy megtettem, pedig most decemberben leszek én is


    52 éves, tehát nem vagyok már a fiatal korosztály.


    A lelkem viszont most sokat fiatalodott ezzel a műtéttel.


    Csak el kell magad szánni és a többi már megy magától...


    szia


     


     

    előzmény:
    TOMASSZA (73)
    2014-11-05  23:34
  2. 2014. november 6. 07:5975.

    Megjött:-))))

    előzmény:
    TOMASSZA (74)
    2014-11-06  00:02
  3. 2014. november 6. 00:0274.

    Huncut-nak írtam privit, de nem biztos, hogy eltudtam küldeni.Nem megy nekem ez az új nlc 

    előzmény:
    TOMASSZA (73)
    2014-11-05  23:34
  4. 2014. november 5. 23:3473.

    Köszönöm, hogy nem vetted bántásnak az írásom. Nagyon szeretnék én is megszabadulni a nagy hasamtól.


    Nem vagyok már fiatal 45 múltam.Alapvetően vékony alkat vagyok, vékony lábak, karok, az arcom sem kövér vagy telt, csak a hasam, az rettenet. Próbáltam, már fogyni néha sikerült, de a súlyom nem tudom évekig megtartani . Viszont a hasam nem lett akkor sem  lapos, ha fogytam,  ha tornáztam hasizom gyakorlatokat csináltam. Nem ment le a has, persze ott is vékonyabb  lett a fogyásokkal. De nem lehet csak tornával vagy diétával megszabadulni tőle. A hasplasztikát gondoltam én is a megoldásnak. Nagy elhatározás. Én betegesen rettegek az orvosoktól, pedig már volt egy pár műtétem. Több problémám is van cukorbeteg vagyok,  a szívemmel már voltam műtve is. A képeidet látva nem merek belevágni. Talán egyszer, mert nem mondok le arról, hogy valamikor csinos legyek.


     


    Jó egészséget kívánok.  

    előzmény:
    diofa604 (63)
    2014-10-27  07:31
  5. 2014. november 5. 17:1172.

    Nem kell senkinek sem magyarazkodnod. Van, aki meghizik, van aki tudja tartani a sulyat. Es?


    Bator dolog volt, hogy belevagtal. Nekem is mindig a hasammal van a gondom. Megnyult, nem ennyire mint neked, de azert latszik. Sok ilyen kepet neztem. Engem mindig elremitett ez a hatalmas vagas. Persze biztos lenne mar olyan meret, amikor a vagas mellett dontenek. Szerintem jok dontottel.


    remelem szepen gyogyul majd a sebed.


     

    előzmény:
    diofa604 (68)
    2014-11-03  07:10
  6. 2014. november 5. 08:0071.

    Tettem fel új képeket, ma vagyok hat hetes műtött...

    előzmény:
    diofa604 (70)
    2014-11-04  08:18
  7. 2014. november 4. 08:1870.

    Nagyon kedves vagy köszönöm szépen...


    viszont kívánok én is minden jót neked...

    előzmény:
    molly49 (69)
    2014-11-03  08:07
  8. 2014. november 3. 08:0769.

    Bárki, bármit mond nagyon bátor cselekedet volt!


     


    Jó egészséget kívánok neked!

    előzmény:
    diofa604 (68)
    2014-11-03  07:10
  9. 2014. november 3. 07:1068.

    Így igaz, igazad van, már többször is fogytam, voltam pár éve


    már 75kg is, csak a megtartással van gondom.


    A kötényhasat nem tudod lefogyni, ezt bármelyik orvos megmondja neked.


    Lehet kisebb természetesen, de a logós bőrrel nem lehet mit kezdeni, mint levetetni.


    Igaz akkor nem lett volna benne zsír ha lefogyok mondjuk 70 kg-ra.


    Tudom, hogy abban is igazad van, hogy akkor az értékek is jobbak, sőt teljesen jók is lehettek volna ha lefogyok.


    Mentegetőzök ismét, de én soha nem voltam vékony típus...


    Igenis számít ki mit hoz magával, egyformát eszünk a férjemmel, és ő egyáltalán még talán egy kg sem hízott a 34 év alatt amióta együtt vagyunk, de én voltam már 102 kg is.


    Pedig 63kg mentem férjhez,  165 cm magasságom.


    19.5 évesen szültem, akkor kinyúlt a hasamon a bőr, hogy most meghíztam, biztos tett rá még a nyúlásra ezt elfogadom, mert én is láttam hogy jobban lelóg...


    Akkor a szülés után még voltam 68 kg is...


    Nagyon fogékony vagyok a hízásra és mivel semmit sem sportolok ez az évek folyamán meg is hozta az eredményét.


    Ülőmunkát végzek, változó kor is itt van, nekem ez volt a jó hogy most megtettem, és nagyon nagyon boldog vagyok hogy itt tartok...ez mindent megér.


    A pénzről...nem cigizek, nem iszom, nem járok szoláriumba, saját fodrászom van az üzletben, én csinálom a körmét ő a hajam...


    Ezt azért írtam le hogy lásd, spórolok magamon annyit, hogy ezt a költséget szívfájdalom nélkül kifizettem magamra.


    Fogyókúráról annyit...


    Hogy ha nem is fogyok, de tartani mindenképpen kell ezt a súlyt, kell és akarom is, ha viszont fogyok az csak a legeslegjobb lesz nekem a továbbiakban.


    Nekem ez a megoldás jelentett mindent, tegnap vettem fel normális tetszetős bugyit próbára, hát elállt a szavam, azok után, hogy rajtam már regés régen nem úgy álltak ahogy szerettem volna.


     


     

    előzmény:
    asztanaviszta (67)
    2014-11-01  18:56
  10. 2014. november 1. 18:5667.

    Fogynod kellett volna, nem is keveset.


    Akkor több százezer forint kifizetése nélkül is normálisak lettek volna a leleteid.


    A te esetedben nem csupán a szülések miatt megnyúlt hasfalról van szó, hanem nagymértékű elhízásról is.


    Tudom miről beszélek, mert hasonló korúak vagyunk.

    előzmény:
    diofa604 (63)
    2014-10-27  07:31
  11. 2014. október 30. 13:2966.

    tegnap voltam öt hetes műtött...

    előzmény:
    diofa604 (65)
    2014-10-30  13:28
  12. 2014. október 30. 13:2865.

    Tettem fel képet, egy hét alatt nem sokat változott a sebem...folyik még...

    előzmény:
    KN18 (64)
    2014-10-27  08:06
  13. 2014. október 27. 08:0664.

    Így van, elérkezik az pont amikor már NEM CSAK esztétikai, hanem egészség kérdése is lesz egy ilyen hasi elhízás.

    előzmény:
    diofa604 (63)
    2014-10-27  07:31
  14. 2014. október 27. 07:3163.

    Csak és kizárólag mindenkit bátorítani tudok erre a műtétre akinek szüksége van rá...


    A képekkel ellentétben, hidd el egyáltalán nem vészes és nem fájt és nem fáj,, még a megnyitás és a szívatás sem.


    Végig... pedig most már szerdán leszek öt hetes, egy fájdalom csillapítót sem kellett bevennem.


    Nem azért mert mártírkódom, kinek is tenném ezt...


    Egy hétre a műtét után már teljesen önellátó voltam itthon, nem szorultam segítségre.


    Itthon semmit sem kellett csinálnom a férjem mindent megcsinált, de magamat én láttam el egy hét után már.


    Két hét két napra rá mentem dolgozni, könnyű ülőmunkám van , azt el tudtam látni...


    A kép az megrémisztő, de mivel nem vágnak izmot, csak a zsíros bőrt így szerintem azért nem fájdalmas.


    Amit éreztem a következők.


    húzódás,  feszülés, nyomás, felállásnál és leülésnél ezek az érzések fokozottabban voltak, de ha nyugton  voltam szinte alig érzetem ezeket.


    Öt nap után már kötésem sem volt rendesen zuhanyozhattam.


    A szívatás még mindig van, de már alig jön ki savó, szépen begyógyul ez a kis lyuk is a hasamon amit megnyitott a doki...


    Semmit nem sürgetek, mert ez az érzés semmivel sem mérhető, hogy 32 év után látom hogy van combom ha ülök...


    Ami nem elhanyagolható...


    8 éve szedtem a vérnyomás csökkentőt, most teljesen rendbe jött a vérnyomáson, nem kell szendi, naponta többször mérem, hogy biztos jó e?


    A háziorvosom is mondta hogy akkor azt hagyjam el....és figyeljem naponta hogy milyen... ennek már öt hete hogy 110-et mérek..


    A vércukrom is 5.3 azóta...


    pedig volt 6.3, 6.8, 7.5, stb ilyen értékek


    már majdnem erre is kaptam gyógyszert...


    nem kell gyakran mennem pisilni,,,műtét előtt oda is gyakran jártam, éjszaka nem kell felkelnem pisilni..


    most ezek változtak a hasleszedéssel...


    az háziorvosom azt mondta, hogy a legveszélyesebb elhízás a hasi, és tényleg most nálam az értékek is azt mutatják hogy


    sokat dolgozott oda a szervezetem...


    Nem tudom te hány éves vagy, de nekem


    így 52 évesen is a legnagyobb és a legokosabb döntésem volt hogy megváljak a hasamtól...


    Folyamatosan teszek fel majd képeket hogy lásd te is a változást, két nap múlva teszek fel akkor leszek öt hetes...


    Szia


     


     

    előzmény:
    TOMASSZA (62)
    2014-10-25  14:57
  15. 2014. október 25. 14:5762.

    Diofa604,


    -Szerettem volna privit írni, ott megírni a gondolataimat, de valahogy nem megy  az  nlc újabb verziója óta.


    Ha úgy érzed, hogy bántó lennék, vagy sértő akkor kérlek töröltesd a hozzászólásom. Régóta figyelemmel kísérem ezt a topikot.


    Hasonló az én problémám is, gondoltam, hogy végig kísérem a műtéted és majd, az itt szerzett infók alapján belevágok. HÁÁÁT, most az előbb megnéztem a képeket, és már biztos, hogy én ilyen nagy műtétbe nem vágok bele. Minden elismerésem a tied. Kisebb vágásra gondoltam. A képeken a műtét előtt mintha magamat látnám. Ugyan olyan az én hasam is,sokat fáj a hátam, húzza a gerincem, szörnyű, de ez a kb 50cm vágás, jajjj.


    Kívánok jó egészséget, mielőbbi felgyógyulást, és ha lehet párhónap múlva egy pár képet, hogy milyen lett a seb ha már szépen begyógyult.

    előzmény:
    diofa604 (1)
    2014-08-30  14:37
  16. 2014. október 24. 20:0961.

    Szia, gratulálok a bátorságodhoz, nagyon látványos eredményt értél el! Gyors fájdalommentes gyógyulást kívánok neked!

    előzmény:
    diofa604 (60)
    2014-10-20  11:14
  17. 2014. október 20. 11:1460.

    Szia


    Volt itt nálam minden, zsír leszívás, zsíros has és bőr levágás..


    Most be van gyulladva, szombaton meg kellett nyitni a hasam mert


    nagyon sok savó összejött és feszítette ...


    most tisztul már két hete egyébként...hogy mikor lesz vége nem tudom, most szerdán leszek négy hetes,


    Most lefényképeztem a hasam teszek fel az oldalamra képet, ott megnézheted milyen volt a logós hasam.


    Köszönöm az érdeklődést,


    szia

    előzmény:
    KN18 (59)
    2014-10-09  07:01
  18. 2014. október 9. 07:0159.

    Keveset voltam itt mert már elkezdődött nálunk a karácsony előtti vásárlási láz .


     


    De sokszor gondoltam rád, hogy érezheted magad és örülök, hogy minden jól sikerült.


    Csak bőr fölösleget vágtak ki, vagy szívtak is le zsírt? 

    előzmény:
    diofa604 (58)
    2014-10-09  06:31
  19. 2014. október 9. 06:3158.

    köszönöm szépen...

    előzmény:
    Aaa (56)
    2014-10-07  15:49
  20. 2014. október 8. 18:1457.

    Szia


    Az adatlapomon van olyan lehetőség hogy képek és oda tettem fel, előtte és utáni képet, most is teszek fel, ma vagyok két hetes műtött, nagyon örülök, hogy megcsináltattam, a dokim egy fantasztikus orvos...

    előzmény:
    Sushi (54)
    2014-10-06  17:25
  21. Aaa
    Aaa
    2014. október 7. 15:4956.

    Milyen jó, hogy bele mertél vágni! Jelentős a változás, gratulálok és mielőbbi felépülést kívánok

    előzmény:
    diofa604 (52)
    2014-10-03  13:16
  22. 2014. október 7. 11:3755.

    Gratulalok es gyogyulj meg mielobb!

    előzmény:
    diofa604 (51)
    2014-10-03  06:27
  23. 2014. október 6. 17:2554.

    Bocs, de hova tetted fel a kepet?


    Engem is erdekelne, de en elöbbmeg fogyni akarok

    előzmény:
    diofa604 (52)
    2014-10-03  13:16
  24. 2014. október 4. 16:2353.

    Szia! Sajnos nem lehet kinagyítani a képeket, de így is látszik, hogy nagyon szép lett, hát még milyen lesz! 


     


    Én is hasonló paraméterekkel rendelkezem , adtál egy kis löketet hogy érdemes megcsinálni!


     


    Pihenj sokat és további gyógyulást! 

    előzmény:
    diofa604 (52)
    2014-10-03  13:16
  25. 2014. október 3. 13:1652.

    Sziasztok... sikerült feltennem képet, a műtött hasam a képen,  nyolc napos...kicsit megdőlve kell állni, mert húzódik , püffedt is egy kicsit, de ezek elmúltak...


    Egyelőre nagyon jól érzem magam, ma vagyok kilenc napos...

    előzmény:
    diofa604 (51)
    2014-10-03  06:27

Címlap

top