Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Felelőtlenség v. bátorság?
Torolt_felhasznalo_299177
Létrehozva: 2014. október 9. 11:55
Idézet az egyik utazós blogból:
"A kora reggeli órákban elhagyjuk Cuzcót és felpattanunk egy Punóba tartó járatra. Az útitársak között egy családra leszünk figyelmesek. Középkorú fehér apuka, nagyon fiatalos, szintén európai anyukával és három 7 és 11 év közötti kislánnyal. Angolul kezdünk velük beszélgetni, de az első kérdésünkre nagy meglepődésünkre magyarul válaszolnak. A pár három gyermekével január elején Kolumbiában indult útnak azért, hogy több mint fél éven át hátizsákkal járják Dél-Amerikát."
- A gyerekekkel együtt utaztok?
- Igen.
- Na és az iskola otthon?
- A csajok magántanulók. Az igazság az, hogy sosem jártak rendszeresen iskolába. Mi tanítjuk őket, meg az élet. Mindaz, amit látunk, amit együtt megélünk. Az utazás az élet igazi iskolája.
- Hová mentek?
- Még két hónapunk van hátra hazaindulásig, most Bolívián és Chilén a sor.
-----------------------------------------------
??
Csodálatos a táj!
pókok, gyíkok, kígyók?
A halaknak nem.
Miért kell a horoggal megtépni őket, ha úgyis visszaengeded?
Ami a sütőre kerül, azt ki öli meg?
Mert egyszer azt mondtad, még a pókot sem, azt is a markodban viszed a szabadba...
a belógatás is kellemes
csak azt ami nem kerül a sütőre
jó játék
Köszönöm szépen!
Minden verejtékcseppem igyekezni fog! 
Kívánom, ez a harmónia mélyüljön, és állandósuljon benned!
Azért a sok szorongás ellenére, gyakran érzem magam egy kis boldog teremtmények
Életem során többször éltem meg katarzist, (egyszerűsítve: amikor nevetek és sírok egyszerre - valami belső energiától) különösen az utóbbi években. Szeretném ha a béke és az egyensúly állandósulna bennem.
Régebben, tiniként, nem volt olyan tiszta előttem még, hogy milyen feladatot is kell beteljesítenem az életemben, de a legjobb barátom (ömlengősen kifejezve: lelki társam
) akkoriban is meg volt győződve róla, hogy - szerinte - a "legszebb" személyiség vagyok akit valaha ismert. Tiniként jólesett a bók, meg elhittem, annak ellenére, mennyire elviselhetetlenül viselkedtem.
Most már teljesen tiszta előttem az Utam, nincsenek rohamaim vagy függőségeim, mégis annál tökéletlenebbnek is érzem magam, és nem hiszem el, ahogyan ő lát engem. Pedig mai napig úgy lát.
Végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy megismertem őt!
Emellett azért is szerencsének gondolom magam, mert nincs bennem harag a traumáim okozói iránt. Késztetést érzek, hogy megismerjem és megértsem azokat akik "áldozattá" tettek, de úgy tapasztalom, ezt sokan az emberek közül nem értik meg.
Pontosan, én is így gondolom:)
Céllal??
Világ látási céllal 
A tapasztalás élménye miatt, és mert tudom, hogy nagy hatással lenne rám lelki és szellemi fejlődés szempontjából. A katarzis miatt. A szabadság miatt. Imádom a világot, a természetet, a különböző kultúrákat, embereket, az állatokat, a levegőt, a növényeket, a köveket, a fákat.... Mindent! Azért mondom, hogy életfeladat, mert érzem, nagyon mély bennem az ezirányú késztetés, és nagyon régre nyúl vissza. Szeretnék zarándokolni például. Hiszek abban, hogy a boldogság megtapasztalása nem függ jóléttől, kényelemtől, vagy javaktól.
Minek fogod ki, ha visszaengeded?
Kívánom, tudd megvalósítani!
Milyen céllal járnád a világot?
Nagyon szeretnék világot járni. Úgy érzem, ez az életfeladatom. De nem csak Amerikában, hanem az egész világon. És nem is akárkivel.
Remélem sikerülni fog...
pecázhatok ezerrel
És a supertramp féle világlátás?
Bárhogy van is, hogy ki tudták vitelezni, nekem nagyon tetszik.
Rendhagyó, de ugyanakkor minőségi dolog az én szememben.
Lehet ... ennyiből még nem derül ki. De az átalg ír egzisztencia sem feltétlenül rendezkedett be arra, hogy a gyereknek ne kelljen hétköznapi megélhetési kérdésekkel foglalkoznia.
Ír az apuka, nem egy átlag magyar egzisztencia, gondolom.
Gyönyörű ez a karibi rész is, megnéztem, nem lesz nehéz jól érezni magadat.
Reméljük, igen!
Mi mindenképpen nyertünk vele, köszi, akik olvassuk a topicot, majd a linken a beszámolót.
Bár nekem úgy tűnik, volt már egy ilyen cikk, családok kisgyermekekkel utazva, és azt vélem, ez a család is szerepelt benne.
Fél év kihagyásból semmi hátrányuk nem lesz, kérdés, hogy magántanuló státuszukból milyen hátrányuk lesz.
Igazad van. Nekem ott sántít a dolog, amikor azt mondják, hogy "az életre készítik fel" "az utazás a legjobb tanár" ... hát ... hmmm ... Fél év nem a világ, ennyit ki lehet hagyni a suliból, nyilván, de alapból magántanulók, akiket a szülők oktatnak ...
Igen, van nekünk Polgár Juditunk, de igazi statisztikánk nincs, hogy valójában ezeknek a magán-gyerekeknek hogyan alakul az életük. Tudom, hogy a magyar iskolarendszer elég szétágazóan követel, de azért nem baj az, ha a kovalens kötést nem a Fürge Ujjak hasábjain keresi a gyerek. Még akkor is, ha soha nem lesz vele több dolga az életben, csak annyi, hogy tudja, hogy egyáltalán mi az.
Amit egy utazás alatt fel lehet szedni, az nyelv, egy kis kultúra, nyitott világkép, felületes helyi történelem, de ettől még az ELMÜ számla nem lesz kifizetve ... (már amennyiben ez a helyzet, mert azt nem tudni hogy egyébként mennyire átlagemberek ...)
majd megyek dec. tulum mexico
Megtaláltam a cikk folytatását:
"A pár három gyermekével január elején Kolumbiában indult útnak azért, hogy több mint fél éven át hátizsákkal járják Dél-Amerikát. Két év alatt egyszer sem találkoztam hátizsákos magyarokkal, hátizsákos magyar családokkal meg aztán pláne nem, de megkockáztatom, hogy ugyanezt Endre is elmondhatja magáról az elmúlt kilenc év utazásait tekintve. Fölösleges erőfeszítés volna eltitkolni a meglepetést az arcomról.
Persze lehet arról vitázni, hogy a hátizsákos csemeték vajon miben szenvednek hiányt, de kortársnak ott vannak a tesók, angoltanárnak az ír apuka, és abban biztos vagyok, hogy ezek a gyerekek többet tanultak és láttak eddig a világból, mint a legtöbb magyar felnőtt akár egész élete során."
Vagyis csak kb. fél évig utaznak. Annyi idő alatt még nem veszíti el senki a talajt a lába alól.
hát.. azt irják.. magántanulók a kislányok.
a szülők valamilyen jövedelme nem biztos, hogy a gyereknek is jövedelem lesz.
Ezért lenne érdekes, a család blogja.. hogyan csinálják.
a MIRADOR blogban olvastam.
Az említett családról nem derül ki több, ha jól értelmezem nem tartósan akarnak ők vándorolni, csak kb. fél évet szántak a hátizsákos utazgatásra.
Egy normális munkahely jó esetben ad ennyi fizetetlen szabit, de ha teszem azt, egyikük írt egy sikerkönyvet, vagy feltalált valamit, ami jól jövedelmez, már meg van az alap.
Mire a kislányok egyetemista korúak lesznek, még bőven visszazökkenhetnek a mindennapi egyhangú robotba, attól én nem félnék, hogy ebből a fél év kihagyásból hátrányuk lesz. Csak ++++t jelenthet.