Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Milyen egy átlagos este?

ujraitt
Létrehozva: 2014. október 22. 07:58

Pár hete született a 3. gyermekünk. Próbáljuk újraszervezni az életünket, ehhez szeretnék tanácsokat kérni. Ötleteket, amik Nektek beváltak hasonló esetben.


A nagyok messzire járnak, a férjem tudja őket csak hozni-vinni, nála van a kocsi. Ezt a részt akárhogy próbáltuk átszervezni, nem ment, tehát ez mindenképp adott.


Kb. este negyed 6-ra érnek haza. Ekkor mindenki lapakol, kipakol, vetkőzik, leteszi magát, gyümölcsöt eszünk, játszunk, beszélgetünk. Ahhoz viszont, hogy 8-kor feküdjenek, 1/4-kor már pakoltatnom kell a játékokat, fél 7-kor fürdés, 7-kor vacsi, utána mese. Végig ketten vagyunk a férjemmel a 3 gyerekre, mégis azt érezzük, hogy rohanunk/rohantatunk (amit nagyon nem szeretünk), próbálja mindkét gyerek mondani a magáét, de nincs lehetőség igazán meghallgatni. Ha külön szobába visszük őket, az egyik felnőttel akkor is két gyerek van. 


Szóval kéne nekem egy kicsit több idő. :-) 


Gondoltam arra is, mi van, ha csak 1/2 9-kor fektetünk? (8-kor tettük le eddig Őket, de 9-1/2 10-re aludtak csak el) Az a fél óra plusz idő a játékhoz elég is lenne. De nem túl késő az? (3 és 6 évesek) 6-kor mindenképp kelniük kell.


Már a nagyokon látszik is a ,,változás". Kijárkálnak fektetés után, éjjel, folyamatosan próbálnak valami kis figyelmet szerezni. :(


Aki nálam már tapasztaltabb ezekben a kérdésekben, vagy csak úgy érzi, náluk jól működő, élhető rendszer van, az írja le legyen szíves! 


Előre is köszönöm! :-)

  1. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. október 22. 14:2251.

    Évi, azt írod, ágyba küldöd a siserehadat x órakor. A nagyok oké, hogy mennek, de a kicsi mióta alszik egyedül? Vagy neki már nem volt választása?Kénytelen volt hozzászokni mi a rend? 


     


     


    (ezt azért kérdezem, mert az én fiam még úgy alszik el, hogy ott van egyikünk mellette és simogathatja a kezünket.mondjuk tök nem zavar, cuki)

    előzmény:
    évi* (50)
    2014-10-22  12:29
  2. 2014. október 22. 12:2950.

    Majd bepótoljátok az új lakásban. :)

    előzmény:
    ujraitt (49)
    2014-10-22  12:05
  3. 2014. október 22. 12:0549.

    Igen! Mostmár tényleg nagyon szűkösen vagyunk, de ennek is van előnye: semmilyen felesleges dolgot nem veszünk meg, és nem tartunk meg. :-) 

    előzmény:
    évi* (48)
    2014-10-22  11:25
  4. 2014. október 22. 11:2548.

    Hát akkor csak azt tudom mondani, hogy féllábon guggolva is kibírod a költözésig! :-)

    előzmény:
    ujraitt (45)
    2014-10-22  11:18
  5. 2014. október 22. 11:2447.

    Nekik is. :-) Meg szokták a kicsit fenyegetni, hogy ha nem marad nyugton, akkor ott fogják hagyni. :-)

    előzmény:
    ujraitt (43)
    2014-10-22  10:50
  6. 2014. október 22. 11:2146.

    Mi úgy költöztönk, hogy már megvolt a megfelelő szobamennyiség, de ők is együtt aludtak 3-an, amíg erre igény volt.


    Emeleten 3 szoba van: egyikben aludtak, másik a mi hálónk volt, 3. üresen.


    Lent nappali + 1 szoba. Az a szoba volt a közös játszószoba.


    Most: Fent 3 gyerek külön szobája, mindenkinek kedvenc színre festve játékaikkal együtt.


    Lent: Játszóból lett a mi hálónk, nappali maradt.


     


    Először a nagy költözött ki, mert 6 évesen nem tudott korán elaludni, könyvet akart nézegetni, erre a kicsi (akkor 2 éves) pörgött, mint a szélkakas. :-)


    Most januárban meg mi mondtuk hogy a maradék 2 is szétköltözik, mert a középső isibe ment. Ők sem akartak szétköltözni, erre találtuk ki a hétvégi, meg a szünetekre érvényes egymás szobájában táborozást, ami működik is. Megbeszélték, hogy mindenki bemehet a másik szobájába játékért, csak vissza kell tennie és vigyázni rá. Ha csuka az ajtó, kopogniuk kell. Ezt teljesen maguknak szabályozták. (Naná, hogy itt is a kicsi próbálja nem betartani, de neki is menni fog.)

    előzmény:
    ujraitt (42)
    2014-10-22  10:49
  7. 2014. október 22. 11:1845.

    Próba szerencse! :-) Köszönöm a segítséget, ötleteket! A legjobbkor jött. :-)


    Nálunk mindkét nagy folyamatosan beszél. Mondjuk volt kitől örökölniük...:-)


     

    előzmény:
    évi* (44)
    2014-10-22  11:12
  8. 2014. október 22. 11:1244.

    Hátha működik. :-) Közös szoba lévén az ágyon kívüli tevékenységet nem engedném, autózzon az ágyban. :-)


    Nálunk a kicsi a rendbontó, őt többször ki is kellett emelni a többi közül. :-) Hiába kértem ,hogy csned legyen, hiába, oltottam villanyt (semmi gond amúgy a gyerekkel, csak az én természetemet örökölte. :-)), csak nem tudta befogni a csipogóját...Kiküldtem a fürdőszobába, hogy ott üldögéljen a zsámolyon. Többiek 5 perc múlva aludtak, kicsit visszaengedtem, onnantól nem volt kinek csipogni. :-)

    előzmény:
    ujraitt (41)
    2014-10-22  10:44
  9. 2014. október 22. 10:5043.

    A táborozást mindenesetre megjegyzem! Nagyon tetszik!

    előzmény:
    évi* (34)
    2014-10-22  10:31
  10. 2014. október 22. 10:4942.

    Ha sikerül, jövőre költözünk. (lekopogom)


    Úgy tervezem, a nappaliban lesznek a játékok, de azt még nem tudom, hogy az alvás hogy lesz. Én szerettem volna, ha ott már külön költöznek, de mikor szóba került, teljesen ki voltak akadva, hogy márpedig ők egymás nélkül soha. :-)

    előzmény:
    évi* (34)
    2014-10-22  10:31
  11. 2014. október 22. 10:4441.

    Na ez jó! Max. párszor leoltom a villanyt, ha dumálnak, utána hátha olvasgatnak. A nagy imád olvasni, a kicsi meg autózni.

    előzmény:
    évi* (35)
    2014-10-22  10:31
  12. 2014. október 22. 10:4440.

    Ez nálunk is megy, nem tudom, hogy lehet így időzíteni, de lehet, ezzel nem tudsz mit csinálni. :-) A hobby-sétákat lehet leépíteni.

    előzmény:
    ujraitt (39)
    2014-10-22  10:42
  13. 2014. október 22. 10:4239.

    Kipróbáltuk, hogy utolsó pisi, nem lehet kijönni. Erre mindkettőnek pont kakilnia kellett 5 perc múlva. Azt hittem, szórakoznak, de nem, tényleg kellett. :-) Ezt hogy csinálták?


    A nagyobb ismeri az órát, de mivel hétvége jön, kipróbáljuk ma. Sima 7köznap szerint jönnek haza, kelni viszont nem kell.


     

    előzmény:
    évi* (30)
    2014-10-22  10:26
  14. 2014. október 22. 10:3838.

    Hétvégén mindenképp kipróbáljuk, úgy nincs tétje, alhatnak másnap. Minden jónak tűnő ötletet kipróbálok, hátha pont az lesz, ami nekünk beválik. :-)

    előzmény:
    kiarrra (28)
    2014-10-22  10:20
  15. 2014. október 22. 10:3737.

    Akkor legalább már tudod, hogy a helyzet nem kilátástalan. :-)

    előzmény:
    ujraitt (36)
    2014-10-22  10:35
  16. 2014. október 22. 10:3536.

    Ha mi is segítünk, nálunk nagyon gyors lesz az elpakolás, mert közös a szoba. 


    Ugyanazt érzem, mint mikor a középső született. :-) Akkor 2-3 hónap volt, mire beálltunk az új életre. 

    előzmény:
    évi* (25)
    2014-10-22  10:14
  17. 2014. október 22. 10:3135.

    Ha nem tartják be a szabályt, akkor villanyoltás, és nincs nézegetés. Döntsék el.

    előzmény:
    évi* (34)
    2014-10-22  10:31
  18. 2014. október 22. 10:3134.

    Duma nincs! (Legalább az alhasson, amelyik fáradt.)


    Januárban volt lakásfelújítás, azóta vannak külön. Addig a 2 kisebb volt együtt, de a nagy 6 éves koráig 3-an voltak együtt.


    Hétvégénként egymásnál szoktak táborozni: Földre nagy paplan és együtt alszanak hálózsákban.

    előzmény:
    ujraitt (26)
    2014-10-22  10:15
  19. 2014. október 22. 10:3033.

    Szerintem ennek túl nagy jelentősége nem lesz. Meg, pláne az iskola elején nagyon elfáradnak, szerintem akkor a kimászkálás is megszűnik egy időre majd. Meg suli előtt lesz egy hosszú nyári szünet, szeptembertől meg észre sem veszi majd a változást. De ha mégis, akkor egyszerűen meg lehet indokolni. Korábban kell menni, vagy tanulni kell, vagy nem alszol délután, stb. Ez biztos nem lesz túl nagy hatással a mindennapi hangulatára.

    előzmény:
    ujraitt (23)
    2014-10-22  10:11
  20. 2014. október 22. 10:2932.

    Mi esténként a franciaágyon kuckózzuk be magunkat mesélni. Mindenki választ egyet és a többi is hallgatja. Természetesen, aki nem kíváncsi a másik meséjére, az elmehet máris fogat mosni és lefeküdni. :-) (Szerintetek van ilyen? Naná, hogy nincs.)

    előzmény:
    ujraitt (24)
    2014-10-22  10:13
  21. 2014. október 22. 10:2731.

    Emiatt nem az isit fogja utálni, max. Téged! :-))) Bocs, csak vicc volt.

    előzmény:
    ujraitt (23)
    2014-10-22  10:11
  22. 2014. október 22. 10:2630.

    Próbáld ki, nagy veszély nincs benne, ha nem ismerik az órát. :-) Észre sem fogják venni, hogy most fél 9 van és nem 8, Te pedig levonod a tapasztalatot, hogy nálatok működik-e. :-)


    Ha eddig egyedül aludtak el, akkor biztos nem ülnék be közéjük, mert esélyes, hogy rászoknak.


    Pisi / víz témakör: Ezt azzal szoktam megelőzni, hogy fogmosás után szólok, hogy MINDENKI pisil, ha kell, ha nem (oviban sem kérdezgetik fekvés előtt). Aki szomjas, most igyon, mert utána NINCS kijárkálás! És max. 1x hiszem el, hogy 5 perc múlva szomjanhalni készülnek, közvetlenül utána pedig bepisilni, ráadsául 3-an egyszerre. :-)

    előzmény:
    ujraitt (20)
    2014-10-22  10:08
  23. 2014. október 22. 10:2429.

    Jelenlegi helyzetünkben kb fél 8, háromnegyed 8-tól olvashat az ágyában. Előtte esti mese az én ágyamban. Általában 8 körül szól is, hogy elég volt, és utána nem sokkal elalszik. Az esti mese, nagyobbaknál az olvasás amúgy is álmosító hatású, de ha utána újra játék, pörgés meg mászkálás van, akkor nem.


    Egyébként az esti altatást szerintem lényegesen könnyebb egy gyereknél megoldni.

    előzmény:
    évi* (22)
    2014-10-22  10:09
  24. 2014. október 22. 10:2028.

    "a férjem szerint"


    De mi lenne, ha legalább megpróbálnátok. Sose lehet tudni. Vagy olyan egyezséget kell velük kötni, hogy akkor maradhatnak fenn tovább, ha nincs mászkálás! Ha fáradtabbak lefekvéskor, akkor lehet, hogy nem mászkálnak. Szerintem ez lehet, hogy csak unaloműző. Én is felkelek esténként, ha nem tudok elaludni..

    előzmény:
    ujraitt (20)
    2014-10-22  10:08
  25. 2014. október 22. 10:2027.

    Nálunk 8-kor mindenki elvonul a saját szobájába. Kijárkálást nem tűrök, csendes önálló elfoglaltság mehet. 


    A két iskolás hamarabb elalszik, az ovis később, mert ugye ő alszik délután az oviban. Tuti kiakadnának a nagyobbak (szerintem jogosan), ha pont a kicsi lent parádézhatna esténként még egy órácskát, nekik meg le kellene feküdni, mert ők attól teljesen eltekintenek, hogy fáradtak és másnap kelni kell. :-)


    Off: A kicsi 4 éves. Annyira kíváncsi lennék, az esti lefekvésére, mert ugye sokszor még a szőnyegen kiasautózik este, vagy rajzol az asztalánál, majd amikor megyek fel betakargatni őket, akkor úgy találom, hogy kisautók a parkolóban sorban, villany lekapcsolva, gyerek békésen alszik. Mikor dönt úgy, hogy na most már lefekszem? (Nem járkálok fel nézegetni, mert akkor azt úgy veszi, hogy kommunikálni szeretnék vele. :-))

    előzmény:
    kiarrra (19)
    2014-10-22  10:07

Címlap

top