Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Az élet tényleg ilyen?

NarancsVirág
Létrehozva: 2015. május 4. 19:45

Csak én vagyok ennyire naiv, vagy az élet tényleg ilyen?


Ismeretségünk a neten már kb 2 éve tartott mikor egyik beszélgetésünk alkalmával új irányt vett a kapcsolatunk.Hosszas tervezgetés, egyeztetés után nagy nehezen összehoztunk 1 találkozót. A találka elmondása szerint jól sikerült, jó volt velem. További találkozásokat tervezett. Elválásunk után még egyszer adott életjelt magáról. Még ekkor se említette, hogy nincs szándékában folytatni a dolgot. Azóta mintha a föld nyelte volna el, sehol nem tudom elérni.


Ami érdekelne:


Miért tervezgetett, ha már tudta, hogy ennyi volt, nem akar folytatást?


Miért nem őszinte, miért kell hitegetni?


Milyen játék ez? Mi haszna van belőle, hisz azt hogy a másiknak ez mennyire fáj, mennyire szenved tőle, azt nem látja? (Ráadásul az hogy ilyen irányt vettek a dolgok azt nem én kezdeményeztem.)


Mire jó ez az egész őszintétlenség, miért nem lehet megmondani a másik szemébe az igazat? Főleg, hogy erre külön kértem, hogy legyen őszinte velem. Vagy ha már a szemembe nem tudta megmondani, akkor legalább annyit megérdemelnék, hogy ne tűnjön el csak úgy mint a kámfor, adjon valami magyarázatot. Olyan nagy kérés, hogy ne hitegessen?

  1. 2015. május 5. 07:1426.

    Lehet hogy te elfogadnad de o meg nem akart megserteni es simabbnak tartotta ezt a megoldast minthogy magyarazkodjon.


    ha sexeltetek is akkor valoszinuleg az nem tetszett neki vagy ha nem akkor eloben egyszeruen nem  jottel be neki.


    mas a neten beszelgetni es mas egy embert testkozelbol megismerni. egyszeruen nem vagy az esete. orulj inkabb hogy nem durvan vagta a szemedbe ezt a dolgot.


    lepj tul rajta es maskor ne varj egy szemelyes talalkozoval 2 evet.

    előzmény:
    NarancsVirág (8)
    2015-05-04  20:46
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. május 5. 07:0625.

    ez magyarország ezek a magyarok többsége


    NEM AKAROM megbántani címszóval hazudnak bármiben


     

    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45
  3. 2015. május 4. 23:2724.

    Az elet nem ilyen. Az elet ilyen is meg olyan is, meg meg amolyan is. Eccer lent, eccer fent, aztan sokszor lent, ujra fent. Mindenfele ember letezik.


    A tarskereses az elet egy kis resze. Benne van a pakliban, vagy bejon, vagy nem.  Semmit nem muszaj. Legalabb azt mar tudod, mire nincs szukseged.


    Na nehogy mar egy rossz tapaasztalatbol senkinek he higgy,ez butasag. Mindenki megerdemli az elso bizalmat. Ha azt eljatszotta, akkor vege. Bizalom nelkul nem lehet elni, anelkul nincsenek emberi kapcsolatok. Edzettnek kell lenni, hogy a kovetkezo akadalyt mar konnyebben vedd. Sok szemet ember kozt vannak igaz emberek is. Tudod, szemetdombon is talaltak mar aranyat. Tovabb, tovabb, nem torpanunk meg az elso akadalynal. Az elet nem errol szol. Akkor miert kellene kuzdeni, ha minden siman menne?  


     

    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45
  4. 2015. május 4. 23:1923.

    Ettol az emberszabasutol ennyi telt. Soha nem fogod megtudni, hogy esetleg mekkora szerencsed van, hogy most es igy sikerult megszabadulnod tole. De ha maskepp lenne is, ez a pasi nem neked teremtodott. Oszinten, kellene neked ilyen?


    Azt hiszed, attol te jobban erezned magadat, ha reszletezne, miert nem kellesz? Nekem egy pasi egyszer memondta, hogy nagyobb meretre gondolt. Biztos tobb hus, bor meg csont kell neki. Nekem nem es nem volt lelkem megmondani  neki, hogy en meg nem ripacsasrol almodtam.

    előzmény:
    terdszelikatica (2)
    2015-05-04  20:17
  5. 2015. május 4. 21:2822.

    Köszi mindenkinek a biztatást.


    Összekaparom magam és talán okosabb leszek legközelebb.

    előzmény:
    octopus (19)
    2015-05-04  21:26
  6. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2015. május 4. 21:2821.

    egy szempontbol megis jo . latja hogy a vilag nem sikertortenetekbol all, nem allando lobogasbol, hanem vannak benne, kudarcok, megszegyenulesek, keserves probalkozasok es vannak benne onigazolo oromok, felmagasztosulasok, sikerek es 


    szarnyalasok, de mindegyik eletunk resze es mi dontjuk el melyiknek adunk akkora hangot, hogy ezzel foldhozvagjuk magunkat, vagy eppen feltapaszkodunk es bolcsen tovabb haladunk/ haladhatunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (18)
    2015-05-04  21:16
  7. 2015. május 4. 21:2820.

    Nem tökmindegy a szempontodból, hogy miért? Egy idegen volt. Továbbállt, nem egymásnak voltatok kitalálva. Mehet a levesbe, jöhet a következő.

    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45
  8. 2015. május 4. 21:2619.

    Sajnálom a csalódásod, de igen, úgy tűnik mégsem jöttél be neki. Megmondani kényelmetlen a gyávábbaknak. Ez nem téged minősít. Viszont a rossz ízt hagy az ember szájában. Fel a fejjel, büszkén. Kapard össze magad, bátor voltál, hogy egyáltalán megpróbáltad!


     
     
     
    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45
  9. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 4. 21:1618.


     


    Ez így van.Annyira mások vagyunk, más élettörténettel, más habitussal, más irányultsággal.


    Igen, írhatnánk saját példát is, de minek.Más nem képes megélni az a helyzetet ahogy azt az adott személy megélte.


    Lehet hogy amin más sír, én kacagógörcsöt kapok.És ami az én nyavalyám azon más mulat.Akkor meg, mi a fenéért pakoljam ki.Nem?


     


    Stb......................


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (15)
    2015-05-04  21:11
  10. 2015. május 4. 21:1517.

    Miért?


    Az angolos lelépés miatt soha nem kapsz választ tőle, mert ad 1. nem éred el, ad 2. akkor is mennyire lehetne őszinte az előzmények fényében? Tehát, ugyanott tartanál, mint most, magadnak kell lezárni, gondolj arra, ami nagy valószínűséggel volt, hogy egy skalpvadász újabb trófeája voltál csak.


    A sértett düh talán sietteti a felejtést!

    előzmény:
    NarancsVirág (14)
    2015-05-04  21:04
  11. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 4. 21:1216.

    Ez az amit nem szabad.


    Vértezd fel magad, nem kell mindent elhinni. Légy óvatos duhaj. Bizakodva kell előre menni, okosan.

    előzmény:
    NarancsVirág (14)
    2015-05-04  21:04
  12. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2015. május 4. 21:1115.

    Nezd itt valojaban bolvs valaszokat irni, tanacsot adni ilyen helyzetben nem lehet.


    Itt minden az egyen dontesen = a Te donteseden mulik. Donteseden , hogy elfogadod az O szerepe vegetert es felesleges a "szegeny en"-ben valo tetszelges ugyanis az nem visz a megoldashoz. Pont !!!! es kesz .

    előzmény:
    NarancsVirág (14)
    2015-05-04  21:04
  13. 2015. május 4. 21:0414.

    Köszi a szép szavakat és biztatást. Próbálkozom, de még nagyon friss a dolog. Folyamatosan az zakatol a fejemben, miért??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (13)
    2015-05-04  20:57
  14. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 4. 20:5713.

    Nem lehet úgy élni hogy senkiben sem bízol.


    Máskor meg épp te lehetsz az, hogy a nagy reményekkel  érkező pasinál sarkon fordulsz.Egyszer így, egyszer úgy.


    Eljön az igazi, de hiába sietteted, ahhoz idő kell.


    Nem bánkódnék a helyedben, de persze ez én vagyok.


    Éld a világod!


    Álomszép idő van, tavasz, jó idő.Lehet sétálni, koncertre/szinházba/moziba járni és lehet kávézni/sütizni/fagyizni egy egy jobb cukiban - hát menj és  ÉLJ!

    előzmény:
    NarancsVirág (12)
    2015-05-04  20:52
  15. 2015. május 4. 20:5212.

    Bár úgy lenne, de ezek után hogy bízzak bárkiben is?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (11)
    2015-05-04  20:51
  16. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 4. 20:5111.

    Oh, nem így volt.OK.


    Felejtsd el, jön a következő vonat, hidd el.

    előzmény:
    NarancsVirág (9)
    2015-05-04  20:48
  17. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 4. 20:4910.

    Nem csak kávézás volt.


    Oh, de nagyon szépeket tudod  körmölni az a  kis csibész.


     


     


     

    előzmény:
    NarancsVirág (8)
    2015-05-04  20:46
  18. 2015. május 4. 20:489.

    Nem a találkára vártam 2 évet, annyi ideje ismertük kb egymást, mikor komolyabbra fordult a dolog. És az egészben az a szép, hogy ezt a folyamatot se én indítottam el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (7)
    2015-05-04  20:45
  19. 2015. május 4. 20:468.

    A helyzet az, hogy nem csak 1 kávézás volt. Pont ezért fáj ennyire.


    Én elfogadnám, ha azt mondaná, ennyi volt, nem jöttél be. De nem ez a helyzet, még utána is hitegetett, hogy lesz tovább.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (6)
    2015-05-04  20:42
  20. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 4. 20:457.

    Amúgy irigylem a türelmed.


    Mert 2 évig várni egy találkára, ez bizony nem semmi - pestiesen szólva.


     

    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45
  21. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 4. 20:426.

     


    Az élet tényleg ilyen?


    Oh, hidd el, még olyanabb is tud lenni.Meg még ilyenebb is.


    És 2 évi  netes beszélgetés után az a kis nyomoronc kávézás vagy mifene - azaz egyetlen találkozás - ilyen lelki nyomokat hagyott benned?


     


    Ajajajaj!Oh, te szegény.

    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45
  22. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2015. május 4. 20:395.

    Nem bonyolult ez. Nem jöttél be neki, ennyi az egész, ezt pedig nem volt bátorsága a szemedbe mondani. Nem az élet ilyen, hanem ő.


    Nők/lányok millióival esnek meg ilyen dolgok  akik utána ugyanezeket a kérdéseket felteszik magukra, amelyekre soha nem kapnak választ az érintettől. Én is jártam így nagyon fiatalon, teljesen rendben volt a randi részemről, úgy tűnt, neki is, mégsem találkoztunk soha többé, eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Vannak ilyen emberek, pont beleválasztottál.


    Ne borulj ki tőle, mert nem tragédia történt, csak annyi, hogy nem jöttél be személyesen egy pasinak, ő meg ezt nem mondta meg egyenesen. Nem szép dolog, de nem várhatjuk el, hogy mindenki úgy viselkedjen, ahogyan mi szeretnénk. Az őszinteséget nem lehet kikényszeríteni. 

    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45
  23. 2015. május 4. 20:244.

    "Az élet tényleg ilyen?"


     


    az elet sokszinu es van benne ilyen is  meg van benne masmilyen is.


    Inkabb azon gondolkodj el, hogy vetettel, hogy Veled ezt meg lehet/ne tenni

    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45
  24. 2015. május 4. 20:193.

    Mire jó ez az egész őszintétlenség, miért nem lehet megmondani a másik szemébe az igazat? Főleg, hogy erre külön kértem, hogy legyen őszinte velem. Vagy ha már a szemembe nem tudta megmondani, akkor legalább annyit megérdemelnék, hogy ne tűnjön el csak úgy mint a kámfor, adjon valami magyarázatot. Olyan nagy kérés, hogy ne hitegessen?


    Ez olyan romantikus erzelgos lanyregeny szovege 


    Mindenki mas es mas, senkitol nem varhatjuk el hogy ugy mukodjon ahogy mi elkepzeljuk

    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45
  25. 2015. május 4. 20:172.

    Lehet hogy ez volt a feladata egy munkajahoz gyujtott anyagot


    es Te tobbet kepzeltel bele mint amennyi volt.


    Ennyi.


    ENDE ! Most itt elpolemizalhatnak, gondolati jatszmakat jatzshatnak , de nem jutnank elorebb. Ennyi volt es nem tobb.

    előzmény:
    NarancsVirág (1)
    2015-05-04  19:45

Címlap

top