Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Terhesség 12. hétig

diridori
Létrehozva: 2015. október 2. 15:27

Sziasztok! 


 


6 hetes terhes vagyok, de a párommal úgy döntöttünk, hogy várunk a 12. hétig, addig nem mondjuk el senkinek még a szüleinknek sem. Ezt főleg én szerettem volna így, mert olvasgattam az interneten (tudom, talán hiba volt), hogy milyen nagy eséllyel mennek el a babák az első 3 hónapban, ha viszont így lesz, akkor azt biztos nem szeretném világgá kürtölni. Így viszont szinte egyedül (na jó, a párommal együtt) maradok a mindennapi aggódásban, hogy minden rendben van-e, megmarad-e a baba. Nyilván ahogy keresgéltem a neten csupa olyan történetbe akadtam, hogy ki hogyan és mikor vetélt el, így még úgy is tűnik, mintha ők lennének többen és nem azok, akik sikeresen kihordták és megszülték a picit. Első terhesség, ahogy abbahagytuk a védekezést egyből teherbe estem, tehát elvileg nincs miért aggódnom, de mégis tele vagyok félelemmel és aggodalommal. Orvosnál még nem voltam, csak 1,5 hét múlvára kaptam az első időpontot. Azt mondták, hogy addig szedjek folsavat és ennyi.


Úgy döntöttem, hogy ameddig nem tudom megosztani a gondolataimat a környezetemmel, addig nyitok egy fórumot és legalább itt beszélgetek sorstársakkal, vagy már tapasztaltabbakkal. 

  1. 2015. október 6. 10:5026.

    Hű micsoda karácsonyi hangulatot teremtettél ide így október elején 


    en teljesen tudatlan vagyok mindenben. A terhes vitamin alatt a folsavat értitek, vagy van más is?


    igen, en is arra gondoltam, hogy ha nem lehetne szeretkezni a terhesség alatt, akkor nagyon sok frusztrált kismama es kispapa szaladgalna az utcán. 


    A városi legendakon kívül van olyan dolog, amit aztán tényleg szigorúan tilos enni, inni, csinálni. Alkohol alap, nem dohányzom, tehát az nem gond, kávét visszafogom kicsit. Meg valami?

    előzmény:
    encsilaci78 (25)
    2015-10-05  16:01
  2. 2015. október 5. 16:0125.

    Én is csak azért szedem mert már volt egy rossz babás élményem.így a magam megnyugtatása érdekében megeszem.és így mar" közel a nyugdíjhoz"😅😅biztos nem ártok vele.viszont én azt gondolom, hogy a teherbeesést tuti , hogy segítette.a bogyók mellett szerintem fontos a jó sok gyümölcs, zöldség, finom husi. bár már itt is annyi mindent hallottam ezzel kapcsolatban, hogy mit nem lehet.....  Mindjártttttt....

    előzmény:
    évi* (22)
    2015-10-05  15:40
  3. 2015. október 5. 15:5024.

    Szia,


    gratulalok! En azt tanacsolom, egyel, ami jol esik, amit megkivansz eppen (en volt, hogy nutellas kenyeret kivantam szalonnaval terhessegem alatt...), es szexelj, amikor kivanod, es ugy, hogy jol essen. Nem kell panikolni, ha pl. a peneszes sajt meg az orgazmus tenyleg annyira segitenenk az elso 3 honapban, akkor sokan ezeket alkalmaznak nem kivant terhesseg eseten (ahogy nagyanyaink szekrol ugraltak le, hatha megszunik ugy a nem kivant terhesseguk - aztan tobbseg eseteben megsem szunt meg).


    Szoval csak semmi panik, inkabb elvezd, hogy nem menstrualsz es meg tul nehez sem vagy ezen elso 3 honapban, es meg a ruhaid is radmennek mindenfele trukkozes nelkul!

    előzmény:
    diridori (1)
    2015-10-02  15:27
  4. 2015. október 5. 15:4123.

    Hangulatingadozás azért végig bejátszik, semmin ne csodálkozz... :-)

    előzmény:
    diridori (19)
    2015-10-05  13:25
  5. 2015. október 5. 15:4022.

    Én pl. nem szedtem vitamint a dokimmal való egyeztetés után. Nem mondta, hogy NE szedjek, én magam mondtam, hogy ha nem muszáj, akkor nem szeretnék. Ő meg azt mondta, hogy semmi baja nem lesz tőle a gyerekeknek ha nem szedek. Nem lett. 3-ból 3 jól sikerült. :-)

    előzmény:
    encsilaci78 (20)
    2015-10-05  14:41
  6. 2015. október 5. 15:3821.

    Dokim erre azt mondta, hogy problémamentes terhességben mehet végig. Így is tettünk. :-)


    Görcs, vérzés esetén mondta, hogy ha ilyen van, akkor le fogja tiltani.

    előzmény:
    diridori (19)
    2015-10-05  13:25
  7. 2015. október 5. 14:4120.

    Azt mondják,(orvos!!!!) hogy tényleg óvatosabb kell legyél az első hónapokban.mármint az olyan, kissé túlzásba vitt nemi életre értik😲de van aki pszihésen el is utasítja az egészet.lehet nő lehet ffi.Az a baba aki egy normális kis "szeretgetéstől"elmegy , az mástól is elmenne.Szerintem nem kell félni tőle.😆Gondolj arra mennyi boldogsághormon szabadul fel olyankor.😍😍😍és ez milyen jó a babának.úgy tudom lehet enni e vitamint.én ettem azt is.az segít jól megtapadni.De találkoztam már olyan orvossal is aki szerint tök felesleges bármilyen vitamin.😨😨Én azt tanácsolnám neked, hogy senkire ne hallgass.Mármint a sok okosraválassz egy dokit  akiben megbízol , majd ő megmondja avtutit.És a megérzéseidre hallgass.


     

    előzmény:
    diridori (19)
    2015-10-05  13:25
  8. 2015. október 5. 13:2519.

    Sziasztok!


    Olyan jó volt olvasni benneteket. Szombatot még végig aggódtam, aztán tegnap más sokkal jobb volt és ma sokkal nyugodtabban ébredtem. A helyzethez nyilván a hangulatingadozások sem sokat segítenek. Ma tök jól vagyok, csupa pozitív gondolat inkább csak várakozással tölt el az egész, mint aggodalommal, most meg, hogy elolvastalak benneteket meg különösen jó kedvem lett 


    Van egy kérdésem hozzátok. Mi a helyzet a terhesség alatti szexszel? Erről is olvastam mindenfélét, hogy lehet, vagy hogy nem, sőt olyat is, hogy az első három hónapban a nőnek kerülnie kellene az orgazmust... Ez komoly?

  9. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 5. 12:5718.

    Szerintem se lehet baja ilyen apróságoktól. 


    Én még nem tudtam, hogy terhes vagyok és a fiúkamakett egy tavaszi éjjelen úszott a pálinkában meg a vörösborban.  Sőt! Már elbálnásodva szinte minden este megittam egy doboz citromos sört. Nem lett baja, pedig lassan 4 éves.

    előzmény:
    évi* (14)
    2015-10-05  11:10
  10. 2015. október 5. 12:0617.

    Szia! Amikor az első terhességem idején épp úgy paráztam, mint Te (és egy idő után már amiatt is aggódtam, hogy az aggódás nem árt-e a babának...), az orvosom napi két-három csésze citromfű teát javasolt. Érdemes kipróbálni, tényleg klasszul oldja a feszültséget!

    előzmény:
    diridori (1)
    2015-10-02  15:27
  11. 2015. október 5. 11:2016.

    Így van: Innentől folyamatos az aggódás, csak érdemes vigyázni, hogy ne forduljon át parába. :-)


    ...és ne higyjük, hogy akkor elmúlik a para, ha megszületik egészségesen, utána azon aggódik az ember, hogy rendesen fejlődik-e, egészséges-e, majd azon, hogy ne legyen semmi baja, és ez szerintem a felnőtt gyerekünkkel kapcsolatban sem múlik el, csak átalakul...

    előzmény:
    SecreT (10)
    2015-10-03  21:07
  12. 2015. október 5. 11:1515.

    Ne riogasd már! Én pl. mind a 3-at végig nagyon élveztem, legszívesebben folyamatosan várandós lennék, és nem válogatnék, hogy épp mekkora, bár a 30. hét környékét különösen nagyon szerettem: Még el lehet bírni, de már folyamatosan mocorog, és még nem nyekereg éjszakánként. :-)


    Imádtam. Simán lennék béranya is, csak tudom ,hogy nem tudnám odaadni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (11)
    2015-10-03  21:36
  13. 2015. október 5. 11:1014.

    Gratulálok hozzá!


    Ahogy előttem szóltak, nagyon gyorsan hagyd abba az olvasást! Árt! Az árt csak igazán. :-)


    És arra gondolj, hogy ha egy kis kéksajttal könnyen ki lehetne nyírni egy babát, akkor már rég kihalt volna a világ! :-)


    Első fiam véletlen-gyerek, fogamzásgátló mellett jött, menstruáltam is mellette, így álmomban sem gondoltam volna arra, hogy létezik, így a heti 2 spinning mellé még elkezdtem heti 2x futni (hízogattam, aminek nem örültem). Mivel hideg volt a tél, így spinning után jókat szaunáztunk, na meg forraltborozgattunk, ha úgy esett. 10 hetes volt, mikot kiderült, most 9 éves... (Nem mondom, hogy pont ez hiányzik egy gyereknek. :-))

    előzmény:
    diridori (1)
    2015-10-02  15:27
  14. 2015. október 5. 09:3413.

    Ha meglesz az első uh .alig fogod tudni titkolni.


    Minden állapotos nőtől elvenném a netet. mindig fogsz találkozni olyanokkal akik feltétlen szükségét érzik, hogy közöljék saját szörnyű történetüket.Ne törődj ezzel, csak örülj a kisbabádnak. Egyčl amit megkívánsz.Én mindig utólag olvastam el mit nem lehet csinálni, enni, inni, hogy nem lehet feküdni....😅😅😅stb.itt van pl a nyers hús...egy terhes nő sem süt húst? Vagy mindenkinek a párja csinálja.akkor elsárgulok...😲vagy legyek vega?túl van lihegve ez az egész.


     


     

    előzmény:
    diridori (1)
    2015-10-02  15:27
  15. 2015. október 4. 11:4212.

    Első gyereknél,mentem a dokihoz,és tele voltam kérdésekkel,amelyekről azt hittem okos kérdések:) Mire a doki: na,jó,tessék befejezni az internetes rémsztorik olvasását:))


    Két egészséges gyermeket szültem,titkolni nem nagyon tudtam volna a 12.hétig,mert állandóan hánytam+ álomkóros is voltam,egész napokat simán átaludtam.


     

  16. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 3. 21:3611.

    Szerintem meg készülj fel, hogy ez a kis parazita igenis befészkelte magátés bazi szar lesz neked bő egyévig, és pihenj, élj és élvezd ki míg nem vagy bálnaeg hogy utána nem vagy egy kisroncs!!


    Szóval télleg szard le az egészet, szed a kis vitaminjaidat és felejetsd el. 5 hónap múlva már baromira nem lesz ilyen mulatságos, mert cipelheted a kis seggét a hasadban, ami nem lesz egy leányálom.Aztán meg kiszipolyoz téged meg a Zembered és aligvárod, hogy végre nagyi kicsit a szárnyai alá vegye - csak egy éjszakára is.


     


    Szóval kösd fel a gatyád!!!  

    előzmény:
    SecreT (10)
    2015-10-03  21:07
  17. 2015. október 3. 21:0710.

    Mindenekelőtt gratula a babához! 


    Másodszor: rossz hírem van, mostantól mindig lesz min parázni. Most parázol a 12. hétig, aztán a genetikai UHig, aztán azon, hogy eleget mozog vagy nem, aztán  a szülésen, aztán, hogy eleget eszik-e, jól fejlődik-e,stb,stb. De ezzel csak elrontod ezt a nagyon szép időszakot az életedben. Tényleg sok terhesség végződik rosszul (sajnos akár a 12.hét után is), de nagyon sok meg jól. (A sajton ne parázz, mert én úgy tudom, hogy kb. még csak mostanság fog összekapcsolódni a vérkeringésetek.) Szedd a magzatvédőt, pihenj, nézz vígjátékokat. 


    Szerintem inkább arról olvass, hogy hogy őrizd meg az egészségeteket, hogy mi történik veletek,ilyesmi. 


    Jó egészséget!!! 

    előzmény:
    diridori (1)
    2015-10-02  15:27
  18. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 3. 20:059.

    Hihi...gyagya vagy!!

    előzmény:
    diridori (8)
    2015-10-03  19:43
  19. 2015. október 3. 19:438.

    Jo az ilyet olvasni. Ma épp azon pánikoltam be, hogy tegnapelőttig volt hányingerem, tegnap es ma pedig semmi es biztos valami baj van. 


    Lassan úgy gondolom, hogy ha a baba meg is éli egészségesen a 12 hetet én tuti idegösszeroppanást kapok. Meg fogom próbálni lekötni a gondolataimat...


    kosz a nyugtatast

    előzmény:
    csakemiatt (7)
    2015-10-03  18:54
  20. 2015. október 3. 18:547.

    Gratulálok a babához! Az ember lánya hajlamos a rossz dolgokat kiszűrni,és a jókat átugorni,főleg ha első terhességről van szó.Mindenkinek van sztorija,és a legtöbb szerencsére happy end.Addig ne aggódj míg megvannak és erősödnek(az első trimeszter végéig,a második elejéig) a terhességi tünetek.DE ezek a tünetek is egyénenként eltérőek lehetnek,szóval még az sem szent írás,hogy épp milyen tüneted van..


    Azon meg ne aggódj,hogy milyen sajtot ettél..Annyi hülyeség van a neten erről is,de megértem első babánál kb vékonyabb lettem szülés után,mint teherbeesés előtt ,annyira nem mertem semmit enni.A második terhességnél már lazább az ember,marhára nem érdekelt,hogy mit szabad és mit nem.Nyilván nyers húst nem ettem(és nem is tisztítottam),de kb ennyiben merült ki a dolog.Még csípőset is ettem,meg még ki tudja mit.Egészséges lett a babám.

    előzmény:
    diridori (4)
    2015-10-02  22:33
  21. 2015. október 3. 16:256.

    Nagyon sajnálom, ami veletek történt, hasonló helyzetben én is így döntenék. Remélem hamarosan összejön újra a baba és azzal már minden rendben lesz. Azt gondolom, hogy az első 12 héten kell csak valahogy túljutni, aztán már talán valahogy minden könnyebb lesz, de aztán lehet, hogy tévedek és akkor lesz bőven pánikolnivaló. 

    előzmény:
    mihokniki (5)
    2015-10-03  13:47
  22. 2015. október 3. 13:475.

    Kivanom hogy minden rendben legyen a babaddal.csak a pozitiv dolgokra gondolj. Mi sem mondtuk el senkinek.ezt foleg en akartam.es tudom hogy jol is dontottunk.nekem is elso terhessegem volt majdnem egy evre jott ossze.de sajnos kuderult a 12. Heten hogy down-koros a babank igy terhesseg megszakitas mellett dontottunk.ennek mar 4 honapja nagyon rossz, de ma sem cselekednenk mashogy.es bizony nagyon jo hogy nem nyomaszt senki sem ezzel.mert nem tudja senki. Csak leirtam az en tapasztalatom de ez nem jelenti azt hogy barmi gond lehet a te babaddal.elvezd minden pillanatat es ne gorcsolj ra. Mi is ujra babaprojektben vagyunk....

    előzmény:
    diridori (1)
    2015-10-02  15:27
  23. 2015. október 2. 22:334.

    Tudom es nyilván nem azt szeretnem, hogy maradjon meg bármi áron, hanem hogy legyen minden rendben. 


    Ma pl teljesen bepánikoltam, mert az elmúlt napokban mindennap ettem képeneszes sajtot majd du, amikor megint olvasgattam a neten rátaláltam, hogy azt egyáltalán Bem szabad terhesség alatt, mert megfertozhetem vele a magzatot. Most csak nagyon remelem, hogy nem csináltam ezzel semmi bajt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (2)
    2015-10-02  16:12
  24. 2015. október 2. 17:013.

    Az biztos, hogy a 12. hét a vízválasztó, de ha pl. rosszulléteid vannak, elég nehéz titkolni.


    Mi a családnak szülők, testvérek, elmondtuk, csaknem azonnal ahogy megtudtuk. A "külvilággal"én igazán vártam volna, de a "nulladik" vizsgálatkor a doki adott egy UH fotót, ahol már olyan volt az embryo mint egy kész kis babó, megkülönböztethető fej és törzsrésszel, meg a kis végtagkezdemények, és a férjem annyira be lett sózva, hogy felrakta a fb oldalára, akkor voltunk 9 hetesek.... na de hálistennek semmi gond nem volt, a baba ép egészséges és most 1 hónapos:)). Szóval ne aggódj és keress pozitív történeteket:))). A folsavat pedig tényleg szedd, meg mellé vmi multivitamint, az a közérzeteden is javít :)))

    előzmény:
    diridori (1)
    2015-10-02  15:27
  25. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 2. 16:122.

    Aggódni felesleges. Ha megmarad heppi, ha meg nem, akkor életképtelen lett volna, gondolj erre. 

    előzmény:
    diridori (1)
    2015-10-02  15:27

Címlap

top