Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem, nem szeretek szenvedni.
Ezek a dolgok nem egyidőben történtek, hanem kb. az elmúlt 8-10 évben.
Azért írtam csak le őket, hogy elmondjam, nem az első nehéz pillanat ez az életünkben...és tudom, hogy mindig 2 fél kell a dolgok jobbá vagy rosszabbá tételéhez. Mostanra született meg bennem az, hogy meg kell próbáljuk külön.
Nem, nem szeretek szenvedni.
Ezek a dolgok nem egyidőben történtek, hanem kb. az elmúlt 8-10 évben.
Azért írtam csak le őket, hogy elmondjam, nem az első nehéz pillanat ez az életünkben...és tudom, hogy mindig 2 fél kell a dolgok jobbá vagy rosszabbá tételéhez. Mostanra született meg bennem az, hogy meg kell próbáljuk külön.
Ebben egyetertek veled,elhamarkodott volt a valaszom!
DE; 2 evig otthon van a ferj,szeretot tart,de nem dolgozik,es o turi?????Ha ez igy van,akkor szeret szenvedni,meg anyaink ,nagyanyaink koreben volt ilyen,de ma?Ha anyagilag es lelkileg csak rossz minden,akkor ma mar nem kell torott dobozon ulni....
Ez a beszéd, így kell ezt csinálni! Örülök, hogy jöttél, mert én is valami ilyesmit képzeltem el, csak én egyáltalán nem vagyok ebben a cipőben. Bár ha jobban meggondolom...
Attól, hogy nem önkéntes típus - amiről egyébként fogalmunk sincs, mert nem erről szól a topik - attól még nem nárcisztikus. És ha elsősorban saját magát szereti, akkor az nagyon is rendben van! Egy csomó embernek ezt nem sikerül megtanulni, hogy saját magát szeresse, hogy utána másokat is szeretni tudjon.
Az önkénteskedés sokmindenre jó, de megvannak a korlátai is, úgy, mint mindennek. Nincs értelme mindenkire ráerőltetni. Attól, hogy valaki nem önkénteskedik, még nagyon hasznos tagja lehet a társadalomnak - de ennek a topiknak nem kell erről szólnia, hacsaknem a TI ezt igényli. Ez a topik TI-ről szól, és ez így is van rendben.
Hidd el, én sem terveztem, hogy 46 évesen új életet kell majd kezdenem. Nekem is hasonló képek jártak a fejemben arról az időről, amikor majd már ismét csak ketten leszünk, a nagymama-nagypapa korról. Az élet nem ezt hozta. Most már nem bánom.
Az, hogy a gyerekekre leszel esetleg utalva, akkor is előfordulhat, ha együtt maradtok. Mert ha eddig nem segített, akkor - hidd el - elég kicsi a valószínűsége, hogy ezután bármit is tesz majd érted. Magyarul: semmi hatása nincs erre annak, hogy együtt vagy külön folytatjátok.
Az újratervezés pedig egy folyamat, nem egy pillanat kérdése. Ráadásul ebben a korban, már nem is nagyon hiszel a "mesékben", nem gondolod, hogy meg fogod tudni váltani a világot, ami a fiatalkori tervezést egyszerűvé teszi. Sokkal jobb úgy neki állni, hogy majd lesz, ahogy lennie kell.
Remélem nálunk is megoldódik minden. Csak most még nehéz belegondolni. Nem így képzeltem az életem. Azt hittem jönnek-mennek körülöttünk majd az unokák, jófej nagymama, nagypapa leszünk....
Ehelyett lehet, hogy egy jófej nagyi leszek, tele gondokkal....aki mindig segítséget vár a gyerekektől mert nem tud mindent egyedül megolda i. Vannak ilyen képeim a jövőről....és ez igencsak eltér a tervezettől. Persze most még nincs ilyen gond, aktěv és fitt vagyok...de ki tudja. Persze gondolom az évek folyamán minden máshogy alakul majd és bizonyára el is simul...csak most még nem vagyok túl az újratervezésen.
Még egy dolog eszembe jutott, miután megírtam a tapasztalataimat:
Mi - azóta is, hogy külön mentünk - szoktunk közös családi programot szervezni. Pl. tegnap koncerten voltunk. Tavasszal családilag utaztunk el Portugáliába egy egész hétre. Kettesben nem nagyon szervezünk semmit (nekem egyáltalán nincs igényem rá, nem tudom, hogy neki van-e), de a gyerekekkel - úgy, mint régen - szoktunk. Ilyenkor igyekszik mindenki arra koncentrálni, hogy a programnak pozitív kimenete legyen. Miután már túl vagyunk veszekedésen és minden máson, nincs sok értelme a további marakodásnak.
Szóval, fel a fejjel, hidd el, ezt is meg fogod tudni oldani, mint eddig mindent. A különbség csak az, hogy nem lesz rajtad egy kolonc és sokkal kevesebb energiát igényel, hogy a saját életedet irányítsd. És ha ezt teszed, akkor már egyedül és magányosan nem fogod érezni magad, mint egy rossz házasságban. Illetve, ha esetleg igen, akkor tudni fogod, hogy azt már csak magadnak köszönheted, nem más miatt van.
Sok sikert!
Köszönöm a bíztató soraidat! Nagyon hasonlóan gondolkodunk az életünkről.
Csak most, hogy éppen a dolog közepében vagyok ( egy hete adtam be a papírokat) és még egy fedél alatt élünk....szóval nehéz. Mert akárhogy is az embernek eszébe jutnak a jó pillanatok, hiszen akivel együtt éltünk az nem a sátán volt maga. Ráadásúl 1000 szálon kötődtünk...
Gondolom most még a borusabb énemet látjátok de remélem később kevesebb kétséggel megtűzdelt írásaim is lesznek....
Még egyszer köszönöm, további sikeres és boldog életet Neked!
Szia!
Én a férjemet 2016 novemberében hagytam el hasonló okok miatt. Ugyan ő nem ivott, de a helyzet ugyanez volt, csak pepitában.
Bő egy éves tapasztalat:
1. Életem legjobb döntése volt, aztóta szárnyalok, mind a munkában, mind a magánéletben sikert-sikerre halmozok. A magánélet úgy értendő, hogy visszatért a régi boldog, felhőtlen énem, sokat nevetek, jó kedvem van és hosszú évek után tetszik, amit a tükörben látok. Van egy "kapcsolatom", már amennyire az ember 47 évesen egy laza dolgot egy 40 feletti agglegénnyel kapcsolatnak nevezhet. A család miatt hosszú ideig háttérbe szorult társasági életem is felpörgött. (Nálunk is felnőttek már a gyerekek)
2. Van jövőképem és abszolut nem érzem úgy, hogy vége az életemnek, sokkal inkább azt, hogy új szakasza kezdődött. Más mint fiatalon, más mint eddig, minden tekintetben más, de jobb. Egyébként is az a véleményem, hogy minden kornak megvan a maga szépsége, csak meg kell találni.
3. Negatív oldal: a család nagyon hiányzik. Szerencsére a gyerekek jönnek-mennek, velem is és az apjukkal is normális a kapcsolat, elfogadták a helyzetet, mi sem marjuk egymást. Legalábbis megpróbáljuk. Ettől függetlenül tényleg nagyon hiányzik a család (szerintem neki is), és néha - sajnos - elkalandozom afelé, hogy milyen lenne együtt. Aztán kijózanodok és rájövök, hogy egy 50 éves ember már nem változik meg. Pár napra, vagy hétre igen, de úgy összességében nem. És ezt többször be is bizonyította.
4. Nem gondolnám, hogy ostoroznod kéne magad (én sem teszem), a saját életéért mindenki maga felelős. Ha valakinek segíteni akarsz, de az neki nem kell, nem a te problémád. A holtodiglan-holtomiglan, kitartunk egymás mellett jóban-rosszban dumát sem szeretem, mert minek tartsak én ki valaki mellett rosszban, amikor ő engem anno cserben hagyott? Ha nekem kötelességem, akkor neki is az lett volna.
5. A sok év áldozat után, koncentráljál végre saját magadra és a saját dolgaidra, MERT MEGÉRDEMLED! Az ex-férjed meg majd boldogul, ahogy tud! Te azokért a gyerekekért vagy felelős, akiket te szültél, nem az anyósod gyerekéért.
Iszik,nozik,nem ful neki a munka,miert nem dobtad ki mar regen???
A gyerekek mit szolnak?
Az otleted jo lenne,ha ha ti nem lenne teljesen narcisztikus,csak o es csak ,mert a ferjrlol nem hallottunk mi kergette az ivasba...
Nem hiszem,hogy onkentes tipus,mert akkor mar jotr=enykododott volna.......szereti magat es csak magat......
Szia
Hálásan köszönöm az őszinte, higgadt válaszodat.
Azt nem állítom, hogy nagyon határozott lennék és azt meg végképp nem, hogy igazam van. Az igazság azt hiszem nem itt vagy ott van, hanem valahol középen. Amit a férjemről leírtál, az szó szerint így van. Valóban egyszerű képlet, magam is így látom. A gond az, hogy nem érzem, hogy tudnám tovább segíteni. Legalábbis így egy fedél alatt maradva biztosan nem. Elfogyott az energiám, nincs ötletem.... Hiába van 5-6 nap, esrtleg egy-két hét, hogy nem iszik....már ez sem dob fel. Annyiszor hittem el, hogy na most végre elindulunk a normális életünk felé...és mégsem. Nem hiszek már benne, hogy mellettem megoldódik ez...ettől lettem ( mondjuk úgy) eléggé fásult.
Nem tudom, hogy jobb lesz e vagy rosszabb, csak annyit tudok, hogy más lesz. És hogy változtatni kell, abban bizonyos vagyok. Nyilván ettől függetlenül fáj és fájni is fog...és gyásszal is jár.
Igyekszem bölcs lenni...de nehéz.
Az ajánlott könyvet megveszem, elolvasom. Köszönöm még egyszer a soraidat!
".... Kutya van, cica lesz! ...." epkezlab embereknek azt szoktam javasolni vallaljon onkentes munkat. Toltson annyi idot hetente
egy gerontologiai intezetbe, idosek otthonaban, vagy egy korhazban. Latogasson meg rendszeresen olyan betegeket akiket ritkan latogatnak, vagy nincs hozzatartozojuk .
Ha ele eros vegezzen el hospice onkentes kepzest es legyen aktiv hospice onkentes .
Pillanatok alatt fogka tudni ertekelni a napokat, orakat embereket es sok mindent megtanul /hat a kapcsolatok kezeleserol .
Hajra !!!!
Talakoztam olyannal is aki nem tudott nemet mondani . Aki megprobalta megerteni hova megy, de nem tudta megfejteni, megoldani .
Buktato szokott lenni az is amikor valaki annyira akar szeretni masikat hogy sajat erdekeit teljesen hatterbe szoritja.=masok igenyeit eloterbe helyezi , olyannyira hogy altatja magat hogy kepes megvaltoztatni barkit is a tulcsordulo szeretettel.
Akikkel en talakoztam azok a valast ketdeti idoszakban nem faklyasmenetkent eltek meg hanem gyaszkent. Honapokig tipikus gyaszreakcioik voltak.
Ez erdekes . Kulonosen a hol vannak a buktatok .Ez az " en mindig rosszfiukat valasztok " ? Pontosabban soha nem en valasztok hanem hagyom hogy valasszanak es sodrodom
Köszi a válaszodat!
Értem amit mondasz és ha a férjednek voltak félrelépései, akkor az megint nem a mérleg jó serpenyőjében egy érv arra, hogy próbáljátok meg rendbe tenni a dolgaitokat.
Remélem, nem érzed azt, hogy a férjedet védeném, de a leírások alapján az ő képe könnyebben összeáll: egy motivációját vesztett, sikertelen férfi, aki sem a munkában sem a családban nem tudja az önértékeléséhez szükséges pozitív visszajelzéseket "begyűjteni". ilyen helyzetben "logikus" következmény a monitorbámulás és a pia.
Veled kapcsolatban csak azért támadtak rossz érzéseim, mert volt egy-két mondatod, amiből számomra az derült ki, hogy neked nagyon erős, megingathatatlan vélemények van dolgokról. Ami addig nem is baj, amíg igazad van, csak akkor ha talán mégsem. Elég határozottan állítottál dolgokat, most például azt, hogy a férjed nem szenved depressziótól. Én ebben nem lennék ennyire biztos, de nem azért mert ismerem a férjed, hanem mert minden ilyesmiről óvatosabban nyilatkoznék. De ez habitus kérdése.
Ami a céljaidat illeti: sok itt az elvált ember, és egészen biztos vagyok abban, hogy találni fogsz olyan élettapasztalatot miszerint válni kell és továbblendülni, mert van élet válás után és talán fogsz olyat is találni (bárt ezt sokan nem szívesen vallják be) hogy nem lett jobb utána. Vagyis ingadozó. Ha jön valaki, akkor oké, de a statisztika azt mondja, hogy a többedik házasságok sikere még kétségesebb. Esetedben még arra is vágyázni kell, hogy az a második véletlenül se legyen alkoholbeteg. De Te talán nem tartozol abba a típusba, aki "vonzza" az ilyesfajta bajt. Ezek a nők azok, akik hisznek abban, hogy képesek a férfiakat megváltoztatni :)
Jómagam még mindig a házasság megtartását preferálom, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne könnyebb út a válás. Szomorú felismerés az, amikor az ember rájön, hogy rosszul választott magának párt. Ugyanakkor ez a felismerés abban is segíthet, hogy ne a téves korábbi álláspontra épüljön a kapcsolat.
Érdemes lenne elolvasnotok (még egy esélyt adva) közösen Gary Chapman Egymásra hangolva c. könyvét. De ha most a zárójeles mondatrész zavar, akkor ne közösen, hanem egyedül, mert lehet, hogy többet tanulhatsz belőle úgy általában a párkapcsolatról, mint az itteni nickek esetleges személyes tapasztalataiból. Azt kell mondjam, idáig szerencséd volt, nagyon sok olyan tanács is leíródik errefelé, amit jobb lenne nem is olvasni.
A vak vezet világtalant elv itt is érvényesül.
Ezzel, a magam részéről, búcsúzom is. Légy bölcs!
A topicot nem is a bozonytslanságom miatt indítottam...és nem is azért, hogy váljak-e vagy sem....
Csak olyanoltól, akik végigcsinálták várok tapasztalatokat. Mi lesz nehéz, mi könnyebb, hol vannak buktatók...
Ha ilyen jól látod és kezelted eddig a problémáitokat - EGYEDÜL.....nem értél el nála eredményt, belefáradtál....Akkor mi a fenén gondolkozol?! Eddig is egyedül élted az életed - ezután is úgy fogod....csak majd HIÁNYZIK az aki okozta a gondjaidat! Olyan fiatal vagy, simán talpon maradsz és ÚJ ÉLETET KEZDHETSZ!
Nem, ez nem depresszió. Annak azért egyéb tünetegyüttese is van.
Lehet, hogy nem találja a helyét önmagához, a világhoz...
Sajnálom mert semmi gondunk nem kellene hogy legyen.
Esetleg nem lehet az alapproblema a depresszio? Az a fajta, ami betegseg, nem kell hozza kivalto ok, hanem csak van. Amennyire tudom, az gyogyszerre jol reagal. Embered , leirasod szerint elegge hajlamos a semmibe bamulasra, a kulvilag kizarasara es fuggesekre, ez meg mind lehet akar depresszio is. Volt mar errol szo koztetek?
Akár hiszed, akár nem az első ő volt, akivel beszéltem erről az egészről. Arról is, hogy megszünt a jövőképem, hogy nem látok mégsem más utat, hogy talán így a gyerekekkel is lesz majd kapcsolata...
Mindig nyitva lesz az ajtóm előtte de most nem tudok ebben az állapotban tovább létezni.
Azért azt még elmesélem, hogy én már elég sok negatívat végigcsináltam mellette. Évekkel ezelőtt közölte, hogy barátnője van, szerelmes, elmegy. Nem ment. Akkor én küldtem el, hogy ne az itthoni kanapénkon vágyakozzon más után....2 hónapig éltünk külön, addigra rájött nem is annyira szép az a szerelem. Utána folyamatosan magamban kerestem a hibát, mi vezetett ide....Rendbejöttünk, a seb is behegedt. Pár éve melója nem volt majdnem 2 évig. Akkor tartottam benne a lelket....de azon kívül, hogy egy internetes játék előtt ült napszámban, nem sokat éreztem abból, hogy esetleg fontos lennék...most jött az ital....és én nem kezdem már el tovább ketesni magamban a hibát. Mindezeket neki is elmondtam. Ha ok okozat...és az ok ezek szerint a közös életünk, akkor meg kell próbálni külön. Talán visszatalák a helyes útra....és még egy pár is lehetünk.
Közel s távol nincs más sem az utca ezen sem a másik oldalán. Nem is volt...és asszem erre lenne a legkevesebb szükségem most.