Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én is most próbálam ki először, és ez az első tabletta nélküli hónapom, elvileg két nap múlva kéne megjönnie de nem izgulok. (sőt jobb is lenne ha késne a vizsgák miatt). bár én iszonyat pánikolós vagyok főleg ilyen téren de most nem izgulok, és ha késik Te se izgulj. Ugyanis szinte tuti h nem lesz pontos, ahogy abbahagyod a bogyót. ritka az olyan nő akinek megjön utána 28 napra. lehet h neked nem is annyia természetes ciklusod! Egy bizti, legyen nálad vmi szénhidrát bomba, kockacukor vagy mit tudom én mi, mert az első állítólag szörnyű. (nekem egy barátnőm sem úszta meg ájulás nélkül) Egyébként egy gyógyszerész továbbképzésen hangzott el, hogy 99%-os védelmet nyújt. és a bacik ellen is véd, kis fertőtlenítő is egyben. bár én a biztonság kedvéért középidőben (bár mivel még ez lesz az első igazi mensi egy másfél évi bogyó után) gumivel kiegészítettem. Szerintem rossz, h nem tudom h mikor telik le a 10 perc. fogalamm sincs! sötétbe nem látom az órát. és most azt nézegessem? bááár én még nem barátkoztam meg vele mert iszonyatosan sok habot termel! legalábbis nekem annak tűnik, így dupla lepedőket kell terítenem az ágyra. de majd csak megbarátkozok vele, mindig azzal bíztatom magam, hogy így védem a szervezetemet, nem ártok vele a sok hormonnal. Ja, és állítóag akit csípett a Pharmatext azt nem csípi a Patentex. (bár szerintemez is csíp de csak egy icurka picurkát észre se lehet venni ha nem figyel rá tudatosan az ember lánya) ja, a kibontása? rettenetes! legalábbis én béna vagyok
Viszont én is kérdeznék: Nem okozott valakinél barnás folyást a kúp használata? Bár én a Pharmatexet használom, és most eléggé meg vagyok ijedve. . .
Én most kezdtem el használni, 1 hónapja hagytam abba a gyógyszert, most kéne megjönni, de tiszta stresszben vagyok!!!
Valaki meg tudná mondanio, h recept nélkül melyiket lehet kapni?Azt tudom, h a patentex ovalt.
És ha ez csípne, akkor nem használhatom?
Szóval szerintem az a néhány% hiba erőteljesen felhasználó függő minden fogamzásgátló módszernél. . . Döntse el mindenki, mire mennyire tud odafigyelni. A nőgyógyász meg tuti azt fogja a legeslegjobbnak tartani, amihez csak rajta keresztül lehet hozzájutni (és azok közül is különösen annak az egy bizonyos gyógyszergyárnak a termékeit, amelyiktől különböző jutattásokat kap)
Szerintetek mennyire megízható a patentex oval, ha óvszerrel együtt használnám?
Én annyi bajt láttam fogigátló miatt, hogy sosem szedném.
Jobban mondva nem én, hanem a férjem. Kicsit tényleg nehéz, de mi ezen is csak jókat röhögtünk. Most ugye nem aktuális a dolog, d ekésőbb lehet, hoyg a másikat is kipróbáljuk:-))
Nekünk a pharmatex is jól működött, úgy 2 évig használtuk, aztán már jött a baba projekt (nem a pharmatex mellett estem teherbe, hanem tervezetten. )
75% körül mondta mindkettő.
Azt mondják, hogy ez inkább csak késlelteti a terhességet.
Én nem merem használni. . .
Nekem a házi orvosom ajánlotta 2 évvel ezelőtt a Pharmatexet. Azta ezt használom. Azt mondta, hogy akiknek ő ajánlotta és az előírásnak megfelelően használta nem esett teherbe. A kúpnál a várakozás 10 perc, a krémnél pedig nem kell várni. Van hüvelytabbletta formában is de arra nem emlékszem.
Még azt is mondta, hogy azért nem szívesen ajánljáék a nőgyógyászok, mert, nem kell receptre felírni. És mint tudjuk nagyon sok orvos pénzt kér, vagy kap a recept felírásáért. Tisztelet a kivételnek.
Én is hallottam ezekről a készítményekről, és hát komolyan fontolóra vettem, hogy leváltsam a tablettát, de épp ma voltam nőgyógyásznál, és mondta, hogy többen voltak, akik így védekeztek, és jöttek, hogy terhesek. Engem ez gondolkodóba ejtett, lehet, hogy mégiscsak marad a bogyó.
Praktikus, könnyen és jól használható fogamzásgátló kúpként ismerem. (Szerintem jóval jobb a pharmatex-nél, a működési elve ugyanaz. ) Gépeld be keresőbe, többet is megtudhatsz róla. Itthon én még nem tudtam venni, de a kereső szerint kapható.