Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pránanadi

Levena
Létrehozva: 2004. július 20. 00:20
Sziasztok!
Szeretnék véleményeket és tapasztalatokat olvasni erről az energetikai irányzatról. Mi különbözteti meg a többitől, mint pl. a Reiki? Elég keveset tudok az ilyen dolgokról, de szeretnék ezen változtatni. Végignéztem a már meglevő topikok címét, de nem találtam olyat, ami a Pránáról szól, ezért úgy döntöttem nyitok egyet. :) Ha minden sikerül, akkor talán hamarosan részt fogok venni egy ilyen tanfolyamon, de addig is szeretnék minél többet hallani róla.
  1. Torolt_felhasznalo_222271
    Torolt_felhasznalo_222271
    2005. március 10. 12:416201.
    Biztos ez a tradíció. . . :))
    előzmény:
    ZiD (6199)
     
  2. 2005. március 10. 12:356200.
    OK, köszi:-)
    előzmény:
    ihlara (6167)
     
  3. ZiD
    ZiD
    2005. március 10. 11:586199.
    ok, de MIERT NEM?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222271 (6198)
     
  4. Torolt_felhasznalo_222271
    Torolt_felhasznalo_222271
    2005. március 10. 11:556198.
    Én annyit tudok, hogy csak az avatott gyertyát nem szabad elfújni, de lehet hogy mások másképp tudják. :))
    előzmény:
    ZiD (6197)
     
  5. ZiD
    ZiD
    2005. március 10. 11:146197.
    node hagyjuk az asztrologiat.
    vissza az energiakhoz.

    tegnap vegulis ne toltottem fel a palcat, mert hajnal 3-ig rajzoltam a sulihoz a hazi feladatot. . . brrrr

    meg mindig nem kaptam valaszt a kerdesemre: mintha emlitetted volna, hogy nem jo elkfujni a gyertyat, mashogy oltsuk el. ez miert van?

    es az mennyire igaz, valahol a neten olvastam, hogyha hust eszunk, hogy biztos ne legyen nagyon karos, mondani kell a 6 szotagu mantrat es ra kell fujni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. ZiD
    ZiD
    2005. március 10. 11:056196.
    nekem mondod?

    2 eve a rak jegyben evickel, ergo betesz a szemben levo jegynek, a baknak is. de nyaron kimaszik es akkor jon a kanaan!!!!:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222271 (6194)
     
  7. 2005. március 10. 10:336195.
    Errre mi lehet garancia? :-)))))) Ha nem jön be, nem kapsz sajtos kenyeret!
    előzmény:
    ZiD (6193)
     
  8. Torolt_felhasznalo_222271
    Torolt_felhasznalo_222271
    2005. március 10. 10:326194.
    Hát ez a nyavajás Szaturnusz mindig belepiszkít mindenbe!! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. ZiD
    ZiD
    2005. március 10. 10:156193.
    :-)
    mennyire pontosan tudod a szuletesi adataidat (percre? )
    ha igen es megirod priviben, belekukkanthatok, hatha tudok valami okosat mondani;-)

    de garanciat nem vallalok:-)
    előzmény:
    nonamona (6192)
     
  10. 2005. március 10. 10:016192.
    Ez jó a kosoknak? Nem értek az asztrológiához! :-((( De voltam asztrológusnál, telefonon bediktáltam az adataimat! Tehát nem is találkoztunk előtte. És teljesen azt mondta el ami én vagyok!!!!!! Ezek után más igazolás nem is kellett neki!!!!!!! A barátnőmmel el voltunk hülve. Sajnáltam, hogy nem vettem fel magnóra, érdemes lett volna!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222271 (6190)
     
  11. ZiD
    ZiD
    2005. március 10. 09:336191.
    No igen, csak kap egy kvadrátot a szaturnusztol!!!

    kosok kisse akadalyoztatva lehetnek. . . . bar ez is egyeni keplettol fugg hogy kire hat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222271 (6190)
     
  12. Torolt_felhasznalo_222271
    Torolt_felhasznalo_222271
    2005. március 10. 09:076190.
    Szombaton már Kosban jár a Hold, jók a kilátások Nonamona!! :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. március 10. 07:406189.
    Igen, mi jók fogunk győzni :-))))
    előzmény:
    ezisen (6188)
     
  14. 2005. március 10. 07:216188.
    6161-re
    Úgy látom, most hétvégén a jó és a rossz, fog összecsapni, nagyon remélem, hogy a jó kerül ki győztesen, neked pedig tiszta szívemből azt kívánom hogy találd meg a lelked békéjét.
    Akkor ha lehet én maradnék a nadi megvitatásánál, itt a topikon.
    előzmény:
    nonamona (6170)
     
  15. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 21:186187.
    pálca:-)

    sorry, csak a sok netezestol teljesen hozzaszoktam az ekezetek nelkuli irashoz:-)))

    előzmény:
    nemuria (6183)
     
  16. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 21:116186.
    Köszi mindenkinek!
    majd beszámolok, hogy hogy sikerult;-)
    előzmény:
    idnut (6185)
     
  17. 2005. március 9. 18:246185.
    Jobb kéz középső ujj a rövid részre, ball kéz izéééé, első ujj a hosszú részre. Köldök alá két újnyi rövid idő

    lestem, a régi privimből :-))
    előzmény:
    ZiD (6182)
     
  18. 2005. március 9. 18:226184.
    PÁLCA:-)
    előzmény:
    nemuria (6183)
     
  19. 2005. március 9. 17:376183.
    Szívesen segítenék, ha tudnám mi az a "palcat"?
    előzmény:
    ZiD (6182)
     
  20. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 16:166182.
    a palcat hogyan kell feltolteni?
    a hasadnal van melyik kezed es melyik ujjad?

    akar priviben is, de megirja valaki legyszives?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 16:066181.
    http://www. nlc. hu/cikk. php?id=49&cid=14943
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_975598
    Torolt_felhasznalo_975598
    2005. március 9. 15:596180.
    igen, nem az ellen nem vééjd!
    /Szalacsi
    remélem erősebb szaga van mint nekem.
    Amúgy a kúra óta semmilyen szag nem árad belőlem:))
    Végre már alig bírtam. Szörnyű!
    előzmény:
    nonamona (6179)
     
  23. 2005. március 9. 15:536179.
    Van illatosítóm!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_975598 (6177)
     
  24. Torolt_felhasznalo_975598
    Torolt_felhasznalo_975598
    2005. március 9. 15:456178.
    a nadira gondol!a reikiben csak 3fokozat van onnantól fuccs
    előzmény:
    nonamona (6174)
     
  25. Torolt_felhasznalo_975598
    Torolt_felhasznalo_975598
    2005. március 9. 15:446177.
    monám és oroszlán vagyok!
    megcsócsálom az egész bandát!
    Ha elviselik a szagom. . .
    előzmény:
    nonamona (6174)
     
  26. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 15:426176.
    marmint mit?

    sajna bezartam mar az ablakot, de
    www. google. co. hu

    beirni hogy pránanandi reiki, és ki fogja hozni valahol
    előzmény:
    nonamona (6174)
     
  27. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 15:416175.
    kosok, kosok. . .
    tele van (volt) veluk az eletem. . . .

    hova ez a nagy fejvesztett rohanas? :-)
    (irja egy megfontolt anyagias bak:-))))
    előzmény:
    nonamona (6174)
     
  28. 2005. március 9. 15:406174.
    Ez az István ezt most a nadira, vagy a reikire érti? - ott alul.
    előzmény:
    ZiD (6172)
     
  29. 2005. március 9. 15:396173.
    avval kedveske nem jársz jól! Tudod, faltörő kosnak születtem. Ráadásul a kos 1. napján!!!!!! :-)) te ne harcolj, inkább válassz kitaposott ösvényt, könnyebb! :-)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_975598 (6171)
     
  30. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 15:366172.
    nem vagyok benne szakerto, hogy mi a kulonbseg a reiki es a prananadi kozott.

    Én ezt találtam a neten, egy István nevű uriember írja ezt az agykontrollos listára, a HIX forumon (az archivumban van)
    garanciat nem vallalok, de ennyit talaltam.
    A nalam tobbet tudok kiegeszithetnek vagy javithatnak:

    "Elég sok hitetlenkedő levelet kaptam már mindenfelől, és mostmár elég
    sok olyat is, amiben a pránanadi felől érdeklődtök. Ezért arra
    gondoltam, hogy írok részletesebben is erről a témáról. (. . . . )

    Először is ki kell ábrándítanom azokat, akik az üzletet látnák benne,
    mert csak ingyenesen végezhető tevékenységről van szó.
    Ennek két oka van:
    1. A tibeti emberek szegények. Nem tudnák megfizetni a gyógyítást.
    2. Nem a saját energiánkat használjuk a gyógyításra és az egyéb
    jellegű feladatokra, hanem egy másik dimenzió, az égiek, - vagy ha úgy
    tetszik, - az istenek energiáit. Minket arra képeznek ki, hogy tudjunk
    arról, hogy milyen szolgáltatások léteznek, azokat hogyan kell fentről
    megkérni, stb. Az, hogy közben mi is tanulunk, az csak mellékes,
    viszont igen sokunknak ez a hajtóerő.

    A pránanadi olyasmi, mint a reiki, csak annyi különbséggel, hogy ez a
    tudás már évezredes hagyományokkal rendelkezik. A másik különbség
    pedig az, hogy a reiki szimbólumait Usui mester megkapta ugyan
    fentről, de a nadisok szerint nem kapta meg azt a jogot, hogy tovább is
    adhassa. Az, hogy egyáltalán működik, az nem törvényszerű.
    Nekünk beavatási fokozatok vannak, s gyakorlatilag nincs csúcs. Senki
    sem tudja, hogy hol van a vége, viszont egy bizonyos szint felett már a
    testből kilépő lelket avatják, és utána térhet vissza a testbe.
    (. . . . . )
    "

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_975598
    Torolt_felhasznalo_975598
    2005. március 9. 15:296171.
    melletted vagyok.
    előzmény:
    nonamona (6170)
     
  32. 2005. március 9. 15:216170.
    Még annyit: ígérem neked, hogy jövő héttől magas ívben tojok arra, hogy mit csinálnak mestereid, PJ. Be fogjuk bizonyítani, hogy lehet az energiát használni csalás, pilótajáték, zsarolás nélkül is.
    előzmény:
    nonamona (6169)
     
  33. 2005. március 9. 15:166169.
    Érdemes homokba dugni a fejed, úgy a probléma biztosan megoldódik!!!! Hogy lehet tisztán tartani a tant így? Hidd el magam irányában van keserűség - ahogy ZID is mondta - hogy bedőltem egy kóklernek. A tant szeretem szeretni is fogom! Főleg akkor, ha nem nadi lesz a neve!

    A mestereid azért nem tudnak mást mondani, mert őket csak a saját dolguk érdekli! Lehet, hogy bennem keserűség van, de ezt a mestereidnek és PJ-nek köszönhetem! Amúgy, ha észrevetted volna - soha nem én kezdem el a témát!! De még a kedvedért sem fogom a véleményemet megtartani. Ha csak 1 embert is megmentek attól, hogy a mestereidnél kössön ki, - bocsáss meg nekem ezért - már megérte! Bemutatlak azoknak a tanítványoknak, ha akarod, akik a mestereidtől nálam kötöttek ki! Tudom tőlem is mennek el tanítványok. De sohasem azért, mert nem voltak a tanítással megelégedve! Nézd már meg milyen lemorzsolódási aránnyal dolgoznak!!! Úgy nem lehet bizalmas kapcsolatot kötni valakivel, hogy 70-80 ember van ott. Én mindenkivel külön-külön beszélgettem el, IDŐT (bár nincs sok) szenteltem nekik - és ez nem volt áldozat.

    Egy biztos, hogy szétverték a PRANANADI-t. Miért fordultak el a régi tanítványok, tanítók Pj-től? Miért van alig-alig a régi avatómesterekből? Te mestereid sem túl régen avatnak? és folytathatnám a miérteket! De nem érdemes, mert nem is akarod, akarjátok megérteni!!!!!
    előzmény:
    ezisen (6147)
     
  34. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 15:146168.
    www. pranichealing. hu

    erről mit tudtok?
    nekem megvan az egyik konyv, bar mar jo regen nem neztem bele.
    lehet belekukkantok, ha vegre elkeszulok a muszaki rajzokkal . . . jajaj:-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_283167
    Torolt_felhasznalo_283167
    2005. március 9. 15:116167.
    Szia!
    Ez a topik valójában ezzel a kérdéssel indult. Nézd meg az elejét (ha megnyomod a "hozzászólások időrendi sorrendben" gombot, elkezdheted az elejéröl olvasni a topikot).
    Üdv
    előzmény:
    valérka (6144)
     
  36. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 15:106166.
    no jó, megyek dolgozni, azt is kell néha:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 15:066165.
    Forrás:

    http://www. wicca. hu/osara/om. html
    előzmény:
    ZiD (6164)
     
  38. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 15:056164.
    Ez a mantra Indiából származik, onnan került át Tibetbe. Tibeti kiejtésben a mondat végi hum-ot hung-nak ejtik, a padme helyett pedig peme szerepel, mivel a tibetiek számára egyes szanszkrit hangzók nehezen kiejthetőnek bizonyultak.

    És most lássuk az egyes értelmezéseket:
    1. AUM-ként írva: a gyakorló tisztátalan testének, lelkének és szellemének hármassága, de ugyanúgy szimbolizálja Gauthama Buddha tiszta testét, lelkét és elméjét.
    A teremtő Brahma, a fenntartó Visnu és a pusztító Síva jelképe. A: isteni Én, halhatatan lélek, U: emberi Én, mulandó test, M: a két Én kapcsolata, a földi élet. A: az örök világ, U a Föld, M a kettőt összekötő idő.
    Mani padme: kincs a lótuszban, az elme megtisztulása. A lótusz a bölcsesség szimbóluma.
    Hum: úgy legyen. A Hum a gyógyítás szava, felébreszti az alvó elmét, és tudatosságot ad neki. Az összes Buddha elméjét jelképezi.

    2. A hat szótag a hat világot jelenti a létezés kerekén. OM= egek és istenek, MA= félistenek, NI=emberiség, PA=állatok, DME=megváltásra váró kóbor szellemek, HUM=pokolbéli lények. Egyúttal megtisztít a hat bűntől: az OM a büszkeségtől, a MA a féltékenységtől, a NI a vágytól, a PA az ostobaságtól, a DME az anyagi dolgok hiányától, a HUM pedig az agressziótól és a gyűlölettől.
    Más elképzelések szerint ez a mnatra megakadályozza az újjászületést, mindegyik szótag a hozzá tartozó világban történő reinkarnálódástól véd meg, vagyis elvágja a Szamszára gyökereit, és ezáltal a mantrázó ki tud lépni a szenvedés körforgásából a Nirvanába.

    3. Om és Hum a világöntudat és annak megvalósulása a szívben.

    4. Om a mindenségbe való felszállás, Hum a mindenség alászállása a szív mélységébe.

    5. Mint négy szó: OM=létezés, MANI=gondolat, PADME=cselekedetek, HUM=érzelmek. Továbbá: OM=szellem, MANI=elme, PADME=lélek, HUM=idő/tér. Ebben az értelmezésben az Om-ra belélegzünk, a Mani-ra ki, a Padméra megint be, végül a Hum-ra megint ki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2005. március 9. 15:036163.
    na igen kösz
    előzmény:
    ZiD (6161)
     
  40. Torolt_felhasznalo_975598
    Torolt_felhasznalo_975598
    2005. március 9. 15:026162.
    valaki válszolna valérkának?
    én nem érzem úgy hogy otthon lennék a reikiben ennyire. . . . . .
    tehát:Mi a különbség a nadi és a reiki között?
    előzmény:
    nonamona (6148)
     
  41. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 15:006161.
    :-)
    szanszkrit akkor
    előzmény:
    ezisen (6159)
     
  42. ZiD
    ZiD
    2005. március 9. 14:596160.
    en ugytudom, hogy az egyik a tibeti irasa, a masik meg, nemtom, az valami mas.
    de
    ugy kell kiejteni, mint ahoyg irjatok, atibeti szerint.
    vagy?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2005. március 9. 14:596159.
    Út tudom az egyik szanszkrít, a másik tibeti, lényegét tekintve mindegy asszem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_235964 (6155)
     
  44. Torolt_felhasznalo_296263
    Torolt_felhasznalo_296263
    2005. március 9. 14:586158.
    Kivülröl nem egyröl beszélünk. . de a tartalom akkor mégis azonos lehet. . . . Mi a különbség, hogy PADME vagy PEME?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_235964 (6153)
     
  45. Torolt_felhasznalo_296263
    Torolt_felhasznalo_296263
    2005. március 9. 14:576157.
    Ja!Kisbetü, mi?:-))))
    előzmény:
    ezisen (6154)
     
  46. Torolt_felhasznalo_296263
    Torolt_felhasznalo_296263
    2005. március 9. 14:576156.
    Én is ezt írtam!
    előzmény:
    ezisen (6154)
     
  47. Torolt_felhasznalo_235964
    Torolt_felhasznalo_235964
    2005. március 9. 14:576155.
    vagy OM MANI PADME HUM
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_296263 (6151)
     
  48. 2005. március 9. 14:566154.
    ez a jó!

    OM MANI PEME HUNG
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_296263 (6151)
     
  49. Torolt_felhasznalo_235964
    Torolt_felhasznalo_235964
    2005. március 9. 14:566153.
    Nem könyv, hanem füzet, kisalakú, de nem úgy néz ki
    mintha könyvesboltban árulnák. Kék színű, az elejére
    nem emlékszem, belül nézegetem :) holnap elküldöm a
    borítóját.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_296263 (6149)
     
  50. Torolt_felhasznalo_975598
    Torolt_felhasznalo_975598
    2005. március 9. 14:546152.
    Köszi!
    Akkor egy újabb gyöngyszem egy bizonyos meditációs központ tanítójától:)
    A másik az volt, hogy:
    "Koncentráljunk a 3. szem csakrára, mert a lélek ott lakik!"
    :))))))))
    Jó, mi??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_296263 (6151)
     

Címlap

top