Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
`80 elott szuletetteknek
2004-08-18 18:271.
Létrehozva: 2004. augusztus 18. 18:27
Par nappal ezelott kaptam emilben ezt a klasszul osszegyujtott iromanyt. Talan kozuletek is olvastak mar paran. Annyira tetszik, h. ugy gondoltam, megosztom azokkal, akikhez eddig nem jutott el. Kicsit hosszu lesz, ugyhogy tobb lepesben kell majd nekiugranom.
Ma olvastam, hogy akik a `80-as evek elott szulettek, azok valodi Hosok, olyasfele igazi, hollywoodi, mindent tulelo fenegyerekek. De tenyleg! Gondolj csak bele, az 1980 elott szuletettek, azaz MI, kesz csoda, hogy eletben maradtunk. Nekunk meg nem volt gyerekulesunk az autoban, sot meg biztonsagi ov se nagyon, viszont bizton tudhatttuk, hogy a gyerekagyak festekeben akadt boven olom. A gyogyszeres es vegyszeres uvegek konnyeden nyithatoak voltak, nem volt semmi furfangos vedelemmel ellatva, de meg a fiokok es ajtok sem voltak felszerelve biztonsagi nyitoval, es mikor bicajozni mantunk, nemhogy konyokvedonk es sisakunk nem volt, de meg rendes biciklink sem. Azert az nem volt semmi.
Mi meg csapbol ittuk a vizet, es azt se tudtuk, mit jelent pontosan az asvanyviz. En speciel sokaig kevertem a szodavizzel. Azt hittem, az ugyanaz. Szur-szur, semi kulonbseg a ketto kozott, miert pazaroljak hat ra kulon szot.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettuk, kimentunk jatszani. Igen, ki. Egesz nap kint voltunk, a szuleink pedig csak sejtettek, hogy elunk es megvagyunk, hiszen meg Matav telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Plane nekunk! Nyaron a derekig ero fuben es kozeli kiserdokben jatszottunk, megsem lettunk kiutesesek es nem tort rank allergias roham. Nem tudtuk, mi az a pollen, es a parlagfurol azt hittuk, hogy a sarkanyfu egyenesagi rokona.
Ha elestunk, megserultunk, eltort vmelyik vegtagunk, v. csak szimplan betort a fejunk, senkit nem pereltek be ezert. 1xuen mi voltunk a hibasak. Sot! Ha az erosebb elgyepalta unalmaban a kisebbet es gyengebbet, az is rendben volt. Egy igy mukodott, es a szuleink nem nagyon szoltak bele ebbe sem. (Kisfiam, bemegyek az iskolaba, az nem lehet, hogy teged mindenki Rambonak csufol. - Hagyd csak anya, ez az en haborum!)
Etkezesi szokasaink Schobert Norbi mercejevel merve nap, mint nap tartalmaztak a halalos dozis tobbszoroset, de meg egy McDonaldson edzodott, atlagos amerikai elhizott kisgyerek is helybol nyomna egy hatraszaltot attol, amit mi lekuldtunk kaja cimszoval. Gondoljunk a zsiroskenyerre, a kolbaszra, a disznosajtra (ki tudja, mit tettek bele), az iskolai menzara (ki tudja, mit nem tettek bele), es megis itt vagyunk. A kakaoban nem volt A,B,C,D es E vitamin, viszont "Bedeko"-nak hivtak es mar ez is eleg volt a boldogsagunkhoz. Szobi szorpot ittunk, ami hirbol sem ismerte az edesitoszert, viszont tomeny cukorbol keszult. A limonadet meg magunknak kevertuk es mosatlanul ettok a farol a gyakran eretlen gyumolcsot. A WC pereme alatt pedig a bakteriumok ezreinek a koloniai telepedtek meg meg haboritatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
Folyt.kov.

szóval igen, az az. . .
nanananana. . . :-)))
lehet, hogy volt már. . .
játék: és Vágó barkochbás játéka?
A Kommandóban is. Sőt még az Ikrekben is.
Igen, igen, Egri Jánosnak is jó kis műsorai voltak.
Rozsa Gyuri! Rohogni fogtok, en szerettem a kapcsoltamot. Sot, ha mar itt tartunk, Egri Istvannak is volt az a porgetos jateka, amit termeszetesen Galvolgyi szinten kiparodizalt. Imadom azt a palit!
Vagy senki nem emlékszik pl. egy-két nagy filmre a '80-as évekből, mint pl. a Rambo filmek meg Schwarzenegger a Kommandóval?? "visszajövök" Meg régi jó kis német szinkronos narrátoros videófilmek hmm. . .
Na meg a slágerek a Modern Talkingtól meg C. C. Catch-től. Na meg Samantha Fox és Sabrina vetekedése. Persze énekelni egyik sem tudott.
És hogy szerettül Izaurát nézni a Rabszolgasorsban! Ma meg ki nem állhatjuk a Brazil szappanoperákat.
És a nagyon régi Kapcsoltam Rózsa Györggyel? Vicces volt az a pohár viz az asztalon. Gálvölgyitől meg is kapta a Zacskós vizet :-)))
Biztosan járnék bevásárlóközpontba a bnőimmel, valószínű, nem költekezni, csak nézelődni :o)
Tiniként még nem kell lakásdolgokkal foglalkozni, fiatal meg most vagyok. . . . és jó így nekem, van lakásunk, igaz csak 2 szoba és panel, de VAN :o)
Nyaralni voltunk azért nem tudtam hozzászólni. De a bevásárlóközpontokról eszembe jut a Sugár is. Egy olyan nő mondta
" Csak egy ugrás a Sugár"
akinek legalább 10 perc szünet volt a foga között.
És, arra emlékeztek, hogy a mozikban régen mindig fekete-fehér hiradót játszottak a filmek előtt???
Randevú, nem volt az annyira rongyrázós! Inkább a szállodai discóc voltak azok.
Akkoriban azt hiszem minden csütörtökön volt a Novotelben disco, ott lent a bowlingpályánál.
A Halászbástyát és a Tó discot kihagytad!
és a Menőmanó?? :o)
Mas! Pampalini. Remlik vkinek? Vagy volt mar szo rola?
Még jártam az Újvár klubba is párszor :o)
Néhány éve, aszem 98-ban újra kinyitott a Felszabon, le is mentem párszor nosztalgiázni. De szerintem már nincs.
Most viszont a macskanadrággal kapcsolatban felvillant valami! A nagy lógós, színes, műanyag fülbevalók és a hajban a nagy virágcsattok. Felsők hatalmas válltömésekkel! Vastag ővek a derékon, melyek egy bő blúzt fogtak össze, persze a macskanadrággal kombinálva és a tűsarkú cipő. :-))))))))))))