Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Reménykedjek még?

Torolt_felhasznalo_377474
Torolt_felhasznalo_377474
Létrehozva: 2004. október 6. 07:55
Sziasztok. Segítsetek!!! A férjem 9 évi együtt élés után a napokban kijelentette, hogy küldön szeretné folytatni az éltetét. Normál anyagi körülmények között, szeretetben éltünk. Gyermekünk még nincs bár már fél éve ügyködünk rajta.
És most vége. Beszélgetünk persze, hogy hogya tovább, de nem tudom, mit tegyek.
Két hete jártam az orvosnál kisbaba ügyben, most pedig azt mondja a férjem, hogy VÉGE. Miért????? Nem tudok gondolkodni, nem tudok dolgozni, nem tudok semmit.
Akinek van már ilyen tapasztalata, segítsetek kérlek, hogy mi legyen most!
  1. 2009. február 28. 11:0244051.

    na mi van mindenki eltűnt?

    sambu nem gyerekezik már?

     

    vagy mivaaan? :D

    előzmény:
    betsy (44049)
    2009-01-15  09:08
  2. Torolt_felhasznalo_819632
    Torolt_felhasznalo_819632
    2009. január 15. 23:2344050.
    oksi:) nagyon köszönöm:) igazábol azota annyi van hogy hogy beszélünk msn n vagy telefonon vagy iwiw n... ma pl beszéltünk von ategnap azt mondta hog yszol de nem szolt:(
    előzmény:
    betsy (44049)
    2009-01-15  09:08
  3. 2009. január 15. 09:0844049.

    Engem szinte minden meg mindenki érdekel. Írj nyugodtan, és meséld el, hogy alakultak a dolgok!

     

    Betsy

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_819632 (44048)
    2009-01-10  17:48
  4. Torolt_felhasznalo_819632
    Torolt_felhasznalo_819632
    2009. január 10. 17:4844048.
    .köszönöm:) nem nemhinném hogy eggyütt laknánk:S vag ylehet:) kitudja?! de nem..és most nem tudom mivan.... nagyon köszönömneked hogy nem degradálszle egyböl mint sokan és érdekel amit irok:)
    előzmény:
    betsy (44044)
    2009-01-10  12:51
  5. 2009. január 10. 15:0944047.
    Köszönjük a tanácsokat, de már 5 és fél éve nem aktuális ez a probléma
    előzmény:
    Lívicici (44046)
    2009-01-10  13:35
  6. 2009. január 10. 13:3544046.
    De veled vagy nélküled?Válni akarvagy mi? Te ismered.Változott az utóbbi időben a viselkedése,lehet,hogy valami nőci van a dologban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377474 (1)
    2004-10-06  07:55
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 10. 13:2744045.
    Ha a férjed külön akarja folytatni akkor nem érdemes várnod és eröltetni a kapcsolatot mert nem vezet jóra el kell válni és külön folytatni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377474 (1)
    2004-10-06  07:55
  8. 2009. január 10. 12:5144044.

    Szia

     

    Szerintem az nem fontos, mikor történik meg a szex... nem ettől lesz jobb vagy rosszabb egy kapcsolat. Ha úgy érzed, hogy tudsz benne bízni és a régi dolgok elsimultak, akkor szerintem vágj bele :-)

    Most együtt laknátok? Vagy milyen lenne a kapcsolatotok?

     

     

    Betsy

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_819632 (44043)
    2009-01-10  11:27
  9. Torolt_felhasznalo_819632
    Torolt_felhasznalo_819632
    2009. január 10. 11:2744043.
    sziaigen igazábol a sex" dolog volt hog ymár elsö nap egy hotelbe kötöttunk ki:) na nem mintha bár melyikünk is bábbá. vagy bánta volna:) én ugy érzem hog ytudnék benn bizni de vannak fenntartásaim....nem nem laktunk együtt de sokat voltunk néla mikor lementem vagy feljött értem..ami kevesebb volt....
    előzmény:
    betsy (44042)
    2009-01-09  11:11
  10. 2009. január 9. 11:1144042.

    Szia

     

    Hát nem tudom... nem hangzik valami jól ez az "1-2 lehetőség" Mit siettetek el az elején? Hiszen nem is laktatok együtt... a szexet?

    Megkérdezhetem, hogy hány évesek vagytok?

    Lehet, hogy boldog voltál vele, de tudnál újra? Tényleg meg tudsz neki bocsátani? Mert akkor hajrá! Én nem hiszek abban, hogy ha valaki hibázik, akkor rögtön lapátra kell tenni. De a saját érzéseidet vele kapcsolatban csak Te ismered. 

     

    Betsy

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_819632 (44041)
    2009-01-09  10:33
  11. Torolt_felhasznalo_819632
    Torolt_felhasznalo_819632
    2009. január 9. 10:3344041.

    szia igazábol csak tömören irtam le a dolgot....

    nagyonnehezen tudok benen bizni de azt érzem hogy ö az az ember akivel boldog voltam...a volt barátnös dologot megbeszéltük.... ö szerinte mikor rá kérdeztem hogy miért jo hog ytalálkoztunk most decembernen annyit mondott hog ylegalább adtunk egymásnak egy 2,lehetöséget:)

    és az volt a baj hogy az elején nagyon elsiettünk mindent:.. ami igaz is.... szoval nem tudom:S de köszönöm hogy irtál:)

    előzmény:
    betsy (44040)
    2009-01-09  09:36
  12. 2009. január 9. 09:3644040.

    Szia

     

    Megbeszéltétek azt a bizonyos volt-barátnős dolgot? Amúgy nem egészen értem a sztorit... nem szerette a volt barátnőt,de együtt volt vele??? Mese habbal... És hogy volt vele "együtt"? Azt, hogy ezek után meg tudsz-e benne bízni, egyedül csak Te tudod eldönteni.

    Sok sikert

     

    Betsy 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_819632 (44039)
    2009-01-08  17:06
  13. Torolt_felhasznalo_819632
    Torolt_felhasznalo_819632
    2009. január 8. 17:0644039.

    sziasztok

    egy olyan buta" dologgal fordulnék hozzátok hogy kb 1 éve együtt voltam 0,5 évete gy sráccal..ö vidéken lakott lakik és jobbára én mentem hozzá..ami nem volt baj mert jol érezetük egymással magunkat.. mig nem egyre kevesebbet találkoztunk és a végen 0,5 év után kiderült hogy a  munkahelyére bement a "volt "barátnö és ujra együtt de ö nem szereti..a lényeg az hogy akkor végelett a dolognak(bár nekem nagyon de nagyon fájt)most ujra tavaly év vége felé elkezdtünk beszélgetni azon abizonyos wiw oldalon..persz eö irt én öt nekerestem meg..azota egyszer volt fennt pesten decemberben és azt mondta milenne ha adnánk magunknak egy esélyt mert lehet anno nagyon hamar volt minden... azit abeszélün k és kicsit olyn mintha nagyon jo barátok lennénk..szerintetek érdemes hinni neki? ö szeretne velem ujra együtt lenni? irjatok kérlek köszi virag

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. január 8. 15:5244038.

    Tündéri baba.

     

     

    Mindenkinek Boldog Új Esztendőt Kívánok, sok egészséget (mert ez a legfontosabb) és sok boldogságot !!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377474 (44028)
    2008-12-29  09:52
  15. 2009. január 8. 15:5044037.

    Igen, tényleg "tiszta apja".

    És az a balerina cipellő. Meg az a ruci. No és a kiscsaj.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_628404 (44030)
    2009-01-03  22:19
  16. 2009. január 8. 15:4844036.

    Sosem lehet elég korán kezdeni :)

    Nagyon helyes !

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112985 (44035)
    2009-01-07  21:44
  17. Torolt_felhasznalo_112985
    Torolt_felhasznalo_112985
    2009. január 7. 21:4444035.
    Kati, nagyon cuki a pici! Biztosan nagyon jó baba!Írjatok újabb híreket és paramétereket!És hoztam egy képet a nagyfijamról.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_112985
    Torolt_felhasznalo_112985
    2009. január 6. 21:5444034.
    De cuki! Hasonlít a papára :-DDHOgy tudsz dolgozni otthon? Ilyen álombaba és elvan magában? Vagy amíg alszik? Esetleg nagymama, vagy bébiszitter?Tényleg érdekel, mert én a háztartást alig bírom vezetni Beni mellett, nemhogy dolgozni! Pláne, ha fogzik és reggeltől estig műsor van... :-o
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_628404 (44030)
    2009-01-03  22:19
  19. 2009. január 5. 09:0644033.
    hát valakinek el kell mondani:DDDDDDDDDD
    előzmény:
    betsy (44032)
    2009-01-04  20:33
  20. 2009. január 4. 20:3344032.

    Hogy Te milyen pletykás vagy!

     

     

    előzmény:
    KisNap (44031)
    2009-01-04  10:17
  21. 2009. január 4. 10:1744031.

    ezt is elpofázom :DDDD

     

    van szilveszteri baba is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_628404 (44030)
    2009-01-03  22:19
  22. Torolt_felhasznalo_628404
    Torolt_felhasznalo_628404
    2009. január 3. 22:1944030.

    Boldog Új Évet kívánok a kedves topiktársaknak!

     

    Remélem az új anyukák egyszercsak jönnek és beszámolnak a rém kíváncsi "máranyukáknak" és "megnemanyukáknak"!!

     

    Mi jól vagyunk, már mászunk, és lassan elérjük a 8 kg-t. Újra dolgozom, igaz csak itthonról, de azért így is kihívásos a dolog. Íme egy kép a kis hercegnőről és apapajtiról!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_527908
    Torolt_felhasznalo_527908
    2009. január 2. 23:1744029.

    BÚÉK a topiknak, nekünk már csak 1.5 hónap, aztán elfoglalhatja a kicsi a frissen festett, bútorozott szobáját. Szép narancs színű lesz.

     

    Végre Kati babáját is láthatjuk, meg ahogy hallottam másnak is megszületett a gyereke.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_377474
    Torolt_felhasznalo_377474
    2008. december 29. 09:5244028.

    Karácsonyon túl, szilveszteren innen jelentkezem egy pillanatra...

     

    Az ünnepek alkalmából -és úgy egyébként is- mindenkinek minden szépet és jót kívánok!

     

    Sikerült egy képet feltennem a kicsi Tündéremről:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. december 25. 10:0744027.

    Sziasztok!

     

    Mindenkinek áldott szép ünnepeket kívánok az új évre pedig szerencsét, egészséget, boldogságot!

     

     

    Betsy

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top