Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Önálló,függetle n,erős?nő
Torolt_felhasznalo_277841
Létrehozva: 2004. október 11. 22:49
Sziasztok!
Lehet, hogy csak én vagyok így, de nagyon szeretnék néha kibújni a bőrömből,elbújtatni/eltagadni a valódi életem.
Azt hiszem, szerepzavarba kerültem.
Egyrészt: családfenntartó, ellátó vagyok. Kívülről minden rendben. A válás után megteremtettem egy nyugodt, harmonikus otthont és életet. Megdolgozom érte, hogy így maradjon. Büszke vagyok magamra ezért. Elégedett vagyok, de nem boldog.
Másrészt: Ha megismerkedem valakivel, akkor megkérdőjelezi, hogy komolyan gondolhatom-e egyáltalán a kapcsolatot,hiszen szemmel láthatóan kiegyensúlyozott, harmonikus az életem,amit "biztosan nem adnék fel senki kedvéért"... "Ugyan mi hiányozhat nekem??!"
Ettől meg tudok őrülni!!!
Miért hiszik egyes férfiak, hogy ha önállóan meg tudok állni a lábamon, akkor már nem is hiányzik a társ,a gondoskodás, hogy néha gyengéd/gyenge lehessek?
Vagy hová lettek azok a férfiak,akik képesek és hajlandók egyenrangú párkapcsolatra?Akik nem félnek az "erős" nőktől? Vagy aki a korosztályomból ilyen,az mind nős, családos?
(Hozzá kell tennem,hogy vidéki értelmiségi nő vagyok, és a tapasztalat a 40-50 éves korosztályra vonatkozik)
Lehet, hogy csak én vagyok így, de nagyon szeretnék néha kibújni a bőrömből,elbújtatni/eltagadni a valódi életem.
Azt hiszem, szerepzavarba kerültem.
Egyrészt: családfenntartó, ellátó vagyok. Kívülről minden rendben. A válás után megteremtettem egy nyugodt, harmonikus otthont és életet. Megdolgozom érte, hogy így maradjon. Büszke vagyok magamra ezért. Elégedett vagyok, de nem boldog.
Másrészt: Ha megismerkedem valakivel, akkor megkérdőjelezi, hogy komolyan gondolhatom-e egyáltalán a kapcsolatot,hiszen szemmel láthatóan kiegyensúlyozott, harmonikus az életem,amit "biztosan nem adnék fel senki kedvéért"... "Ugyan mi hiányozhat nekem??!"
Ettől meg tudok őrülni!!!
Miért hiszik egyes férfiak, hogy ha önállóan meg tudok állni a lábamon, akkor már nem is hiányzik a társ,a gondoskodás, hogy néha gyengéd/gyenge lehessek?
Vagy hová lettek azok a férfiak,akik képesek és hajlandók egyenrangú párkapcsolatra?Akik nem félnek az "erős" nőktől? Vagy aki a korosztályomból ilyen,az mind nős, családos?
(Hozzá kell tennem,hogy vidéki értelmiségi nő vagyok, és a tapasztalat a 40-50 éves korosztályra vonatkozik)
Volt egy pasim két évig voltunk együtt a válásomat követően. Állandóan azt várta, hogy főzőcskézzek rá, amikor csak beállít, hozta, hogy vasaljam ki az ingeit, vagy hogy menjek segíteni neki takarítani.
Nem mentem, mert nem fért bele az időmbe, nem vasaltam, mert úúúúúúúúúútálok vasalni és amikor arra került a sor, hogy megkérje a kezemet, akkor szépen nemet mondtam, mert ő háziasszonyt akart, nem engem.
Azóta is ódzkodom mindentől
Nem vagyok boldogtalan, elégedetlen sem, csak türelmes. Hátha mégis vannak csodák
Ahogy most élek, azt nem választottam, hanem így alakult. De ez van. Ha meg ez van, akkor megpróbálom legalább jól csinálni. Ahogy a tpocindító írta: elégedett vagyok, de boldog nem. Ami nem zárja ki azt, hogy néha azért ne tudjam magam egészen jól érezni a bőrömben.
Hát én harmicas vagyok, és ugyanebben a cipQben járok. Nekem az a tapasztalatom, hogy vonzom a "feminin" férfiakat, akik viszont nem bírják elviselni, hogy én egy "erös" nö vagyok (bocsánat, de hosszú ö, helyett Q-t ír, miért azt nem tudom), tehát egy olyan férfit keresek, aki el tudja fogadni, hogy én szeretek dolgokat intézni, és képes is vagyok, és ö pedig. . . . . . . . . . Hát mindig ez a nagy kérdésem, ö milyen legyen? Ha olyan, mint én, akkor állandóan vívunk, ki az erösebb, ha meg "gyenge", akkor attól rosszul van.
valami ilyesmi lehet. Talán. Nem adjuk oda nekik a fizetésünket, a vagyonunkat, hogy befektessék, ezért mérgesek.
Aztán az első jöttmenttel megcsalnak, aztán persze letagadják és mindent ránk fognak.
muszáj mindent targikusan venni??:))****
Ha kis pöcsögök lennének, nem kéne felüllépnünk:-)))))
Ugyan! Ilyenekkel utoljára Grimm meséiben találkoztam.
Gyengék, jellemtelenek és ők vannak ránk szorulva. Csak szeretnék magukkal elhitetni, hohy ők az erősek. Szeretnének annak látszani.
Én örülök, hogy talpra álltam, s nem fogok felvállalni egyetlen "erős" férfit sem, akit kényeztethetek, kiszolgálhatok kedvére. Kösz, ebből az életformából elég volt!
Vagy van recepted? Áruld már el. . . . .
Vedd már észre:-)
Aztán amikor kiderüll, hogy minden látszat ellenére egy "gyenge" nő vagy, akkor egy vállvonás, egy legyintés én jön a nyúlcipő.
A másik vari, amikor az illető viszonylag hamar rájön, hogy náekünk - a helyzetből adódóan - nehéz imponálnia, mert a társadalmi elvárások objektív szintjén egyedül is egész szépen teljesítünk. Esetleg az ócska trükköket is hamarabb átlátjuk, esetleg pofátlanul logikusan szóvá is tesszük. :-))
Summa summárum más nőknél ugyanazt a célt elérni ez tizedannyi energiába kerül és összehasonlítatlanul kisebb kockázattal jár. Hát ellensége ő saját magának??? :-))
Fáradok, jó éjt.
Vagy mire nagy nehezen elszánod magad, hogy kérj, addigra már hozzászokott ahhoz, hogy részéről elég helytelenítő tekintet és elszégyelled magad, megoldod máshogy.