Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért nem beszél?????

Torolt_felhasznalo_151031
Torolt_felhasznalo_151031
Létrehozva: 2004. november 4. 13:44
Sziasztok!
Kíváncsi lennék a véleményetekre, esetleg tapasztalataitokra: a fiam 2,5 éves, de nem akar beszélni. Na jó, ez azért túlzás, mert mond szavakat, kifejezésket, de szerintem a korához képest ez kevés! Mindent megért, de nem hajlandó válaszolni, ha kérdezem, csak igennel vagy nemmel felel.
A gyerekorvosunk azt kérdezte, hogy hall-e rendesen? Szerintem igen, de azért kérek egy beutalót hallásvizsgálatra.
Logopédusnál voltunk, az "Én is tudok beszélni"-t megvettük, már egy hónapja nézegetjük, de azóta is csak 5 új szót hallottam tőle.
Persze mindenkitől hallok sztorikat, hogy volt egy ismerős gyerek, aki 3 évesen kezdett beszélni stb.stb. De ez sajnos engem nem vígasztal.
Én vagyok türelmetlen, vagy tényleg valami baja van a fiamnak???
  1. Torolt_felhasznalo_931865
    Torolt_felhasznalo_931865
    2007. február 26. 11:2126.

    Azért megütötte ám ez is a szememet: "több mint 3 éve járunk fejlesztésekre (iszonyú sok idő/energia/pénz) és már majdnem mindenben korának megfelelő fejlettségű a lányocskám."

    Semmiképpen nem ideértve azokat az eseteket, mikor is a gyermeknek valóban szüksége van a fejesztésre, de biz' azért nem lehet elfeledni, hogy van ám némi "fejlesztőmaffia" is ebben az országban, mert, mint tudjuk, a szülő mindig hajlandó áldozni csemetéje "fejlesztésére".

    Teszem azt, elmész egy fejlesztéssel foglalkozó magánvállalkozás állapotfelmérésére - s mit ad isten! mindig lesz olyan képességszegmens, amiben a gyerek kevéssé jól muzsikál, s fejlsztésre szorul... súlyos pénzekért.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252264 (25)
    2007-02-16  20:34
  2. Torolt_felhasznalo_252264
    Torolt_felhasznalo_252264
    2007. február 16. 20:3425.
    Sziasztok!

    egy nagyon fontos dolgot szeretnék leírni:

    ha a gyerek nem beszél időben, jól teszitek, ha megijedtek - és utána irány a KORAI FEJLESZTŐ, de nagyon jó hely a BHRG központ is. én elhittem az olyan dumákat, mint amik például ebben a cikkben is vannak ("Beszélj már, angyalom!" http://www.nlcafe.hu/cikk.php?id=18&cid=25352 - hogy "ne aggódj, majd beszél a gyerek, Enstein is csak 6 évesen beszélt, aztán nézd meg mi lett belőle....") (nem tudom, hogy szakember volt-e a cikk szerzője VNE - valószínűleg nem - elég felelőtlen megállapításokat tett)

    több mint 3 éve járunk fejlesztésekre (iszonyú sok idő/energia/pénz) és már majdnem mindenben korának megfelelő fejlettségű a lányocskám - de ez elmondhatatlanul sok munka volt............ mert már 3 éves volt, mire nekikezdtünk - és addig elhittem minden megnyugtatást, amikor gyanakodni kezdtem, hogy mégis kéne aggódni... és ezalatt a 3 év alatt nagyon sokmindent láttam magam körül ezeken a fejlesztő helyeken......

    ezzel nem lehet várni.
    ennek a gyereketek issza meg a levét.

    M
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (22)
    2004-11-04  18:46
  3. Torolt_felhasznalo_149866
    Torolt_felhasznalo_149866
    2007. február 16. 15:2424.

    Szervusztok!

    Nekem is van egy kis gondom. A 2. fiúunokám augusztusban volt 5 éves. Érdekességek a fejlödésében: az 1. szülinapján bujt ki az ELSÖ fogacskája. (Azóta persze gyönyörü fogacskákkal van tele a szája. ) 3 éves koráig az istennek sem akart beszélni. Viszont kialakitott magának egy remekül érthetö "mutogatós beszédet". Aztán amikor végre megszólalt, beszélt sokat, csak hibásan. Most két nyelven beszél (magyar és svéd) perfekt, különleges szavakat is használva. Viszont nem tudja mondani a k, g, cs, r betüket. Próbálkozom néha vele, de ö karakánul kijelenti, hogy nem akarom mondani. Kész. Hozzáfüzni való, hogy a gyerek gyönyörü, hatalmas értelmes kék szemekkel, tehát hogy úgy mondjam sugárzik róla az okosság. Komputerezni is régen tud már, de még meg próbálni sem akarja a beszédhibájának a kijavitását. Mondják itt az orvosok, hogy ne siettessük, majd megtanulja. Igen ám, de összel már megy az iskolába, ahol aztán félö, hogy csúfolni kezdik emiatt. És ezt nagyon nem szeretnénk.

    Fogalmam sincs, hogy tudnék neki segiteni. Van valami ötletetek?

    Üdv. mindenkinek Sandibell

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (1)
    2004-11-04  13:44
  4. 2004. november 4. 19:3923.
    :))) Na latod, nincs akkor semmi baj ! Par ev mulva, amikor majd nem tudod leallitani a "beszelokejet", nevetve fogod neki meselni, hogy egyszer aggodtal !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (22)
     
  5. Torolt_felhasznalo_151031
    Torolt_felhasznalo_151031
    2004. november 4. 18:4622.
    Köszönöm mindenkinek a hozzászólást:)))
    utregi: köszi, hogy írtál, engem megnyugtat, ilyen jeleket egyáltán nem tapasztalni a fiamnál!
    Sajnos a türelem nem tartozik az erényeim közé:))
    Fején találtad a szöget andi92, egész nap körülötte forog a világ, csak mutogat, én meg találgatom mit is szeretne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998920 (20)
     
  6. Torolt_felhasznalo_931865
    Torolt_felhasznalo_931865
    2004. november 4. 15:2621.
    Sziasztok,

    az én fiam 3 és fél éves korában kezdett el beszélni. Nonverbálisan kommunikált (a bölcsiben, majd később az oviban is, de beszélni, azt nem).

    Sokkal nyugodtabb voltam, mint általában a környezetem: a későnbeszélésben családunk jelentős halmozást mutat - én is csak kiscsoportos ovisként kezdtem el beszélni, mint a fiam - csakhogy én ráadásul még lány is voltam, ez így meg igen ritka.

    A környezet állandóan az autizmus-gyanúra hívta fel a figyelmemet (gyakorlatilag figyelmen kívül hagyva, hogy a gyerek kommunikál, játéktevékenysége és szociális fejlettsége a beszéd hiányát leszámítva megfelelő).

    Szerintem, ha gyanú merül fel benned erre, hát nézess rá egy psuichológussal, aztán erősítsd meg a lelked és ne mardosd magad e gondolat miatt.

    Mert tényleg vannak olyan gyerekek, akik a normálisnál jóval később és akkor szinte egyszerre kezdenek el beszélni. Apám, anyám, jómagam, párom, fiam is ilyen (volt). Speciel fiamnak be nem áll a szája azóta, apja is ilyen, én inkább csak nézek kifelé magamból, meg írogatok (de azt, úgy látom, elég sokat. . . :))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998920 (20)
     
  7. Torolt_felhasznalo_998920
    Torolt_felhasznalo_998920
    2004. november 4. 15:0120.
    Sokáig gondolkodtam írjak-e nektek. Mint sokan írjátok és nekem is mondták annak idején - sok gyerek csak 3 évesen kezd el beszélni, főleg a fiúk, merthogy lusták, meg ilyesmi. A mai eszemmel és szememmel azt gondolom az alábbi dolgokat kell megfigyelni a gyerekecskénél:
    - nem néz a szemedbe, nem keresi a szemkontaktust,
    - nem keresi gyerekek társaságát, nem érdeklik az állatok,
    - annál inkább a tárgyak, főleg a pörgethető tárgyak, a csillogó tárgyak, a hangot adó tárgyak,
    - ha kér valamit (és ez nagyon fontos) nem mutat rá, hanem a kezedet húzza oda, igy jelzi, hogy azt a valamit kéri,
    - és még egy, bármikor ott hagyhatod bárkivel, utánad sem néz, hajlamos elhagyni téged az utcán.
    Remélem senkit sem ijesztegettem meg fölöslegesen, de ezek a dolgok azok, amik felvetik az autizmus lehetőségét.
    előzmény:
    kibord (18)
     
  8. Torolt_felhasznalo_142772
    Torolt_felhasznalo_142772
    2004. november 4. 14:4419.
    Nincs rászorulva, hogy beszéljen a szülők anélkül is megértik mit akar.
    Nem neked kell nyaggatnod és többet beszélned, hanem őt elmozdítani abba az irányba, hogy ha mutatja nem érted . . . mondja mit akar. Egyszerűen ne értsd meg hogy mit akar . . . (persze egészséges határokon belül!!!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (1)
     
  9. 2004. november 4. 14:4118.
    Szerintem semmi baja nincs a fiadnak. A fiúk egyébként is később kezdenek beszélni. Ha mindent megért és igennel ill. nemmel válaszol, akkor kizártnak tartom, hogy a hallásával gond lenne, azt már észre vettétek volna régebben.
    És ha egy kicsit megnyugtat, az én fiam sem szólalt mag 2, 5 éves koráig. Ő még az igent és nemet sem mondta ki, csak bólogatott vagy rázta a fejét, ha kérdeztem. Utána viszont 2-3 hónap alatt "megtanult" beszélni. A nyáron múlt 3 éves, és teljesen érthetően, folyékonyan beszél; és annyi a mondanivalója, hogy néha már rá kell szólnunk, hogy hagyja abba.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2004. november 4. 14:3017.
    Szia Arry !
    Kisfiuknal ez eleg gyakori. Jo, ha megcsinalod a hallasvizsgalatot, ha nincs baj, megnyugszol, ha meg megis lenne, akkor koran elkezdenek foglalkozni a kicsivel.
    Otthon vagy vele ? Panaszkodtam en is az orvosomnak, hogy miert nem beszel jobban a masodik kisfiam, annak idejen, erre rogton azt mondta, hogy minek beszelne, egesznap velem van, lesem minden kivansagat, szinte mielott elmondana, mar tudom, mit akar kerni :))))
    Ha latod a kisfiadon, hogy mindent ert, ha a maga modjan ki is fejezi magat, akkor nem lehet nagy baj.
    Nalunk az elso kisfiunk ugy fejlodott, ahogy a konyvekben meg van irva, tehat teljesen atlagosan. A kicsi joval kesobb kezdett beszelni, de akkor azt a par szot mar rogton kezdetleges mondatokba szotte, es sokkal jobban megerttette magat keves szoval.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. november 4. 14:2916.

    Kedves Arry!

    Hát az én helyzetem elsőkézből van. Fiam 2, 5 éves, és bizony nem beszél. Igen szavakat mond, amik érdeklik, halandzsázik, amiben felbukkanak érthető szavak, Néha akár rövidebb mondatok is lehetnének, ha rajtam kívül bárki is értené. Én nem izgulok. Nem is viszem ezért semmilyen orvoshoz. Vannak dolgok, amiket nem magyarul, hanem egy idegen nyelven mond következetesen, mert egy külföldi adót néz a TV-ben. Az érdekli. Tökéletesen mozgat engem és a férjemet is jelzésekkel, gesztusokkal, ezért azt gondolom lusta is. Viszont ami érdekli, azokat a szavakat gyakran és állandóan használja a halandzsájában, ami egész nap megy.
    Én a következő módszerrel nyugtattam meg magam. Összeszámoltam az összes szót, amit valaha is hallottam tőle, ebben benne volt a go, basic, locs-pocs, durci(ami nála a cumi, de következetesen) stb. Kiderült, hogy már legalább 150 szót mondott valaha is, és figyelem! mostanában újakat is vegyít bele.
    Tény, hogy nem érdeklik a meséskönyvek, a mondókák, a dalocskák.
    Viszont más dolgokban pedig kiválló. Pl: szóképolvasó, ha az érdeklődésében benne van az a bizonyos szó. Önállóan használja a számítógépet, aminek nagyon-nagyon nem örülök, ha könyvet kap a kezébe, azt pedig elmeséli, tehát neki nem lehet elolvasni, Ő mondja el, a fent említett módon.
    A gyerekem értelmes, társasági lény, vonzódik a többiekhez, jókedvű, vidám. Majd beszél, ha akar. Amennyiben elkezd beszélni, és nem találom elég tisztának a hangzását, akkor lehet, hogy elviszem logopédushoz, de nem sietem el. Szerintem Te se aggódj.
    Szia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (1)
     
  12. Torolt_felhasznalo_640408
    Torolt_felhasznalo_640408
    2004. november 4. 14:2015.
    barátnőm kislánya 3 éves elmúlt, mikor csak néhány szót mondott, de azt sem tisztán. Óvodába adták, ekkor rohamtempóban behozta a lemaradást, mert másképp nem tudta megértetni magát. A kis társai az ő sajátságos nyelvét nem értették. Most 3 és fél éves és teljesen tisztán beszél.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2004. november 4. 14:1914.
    Hmmm, hát igen! :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567108 (10)
     
  14. Torolt_felhasznalo_567108
    Torolt_felhasznalo_567108
    2004. november 4. 14:1913.
    Egyik bátyám 8 hónapos korától beszél, a nővérem majdnem 3 volt mire megszólalt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_126296
    Torolt_felhasznalo_126296
    2004. november 4. 14:1712.
    Szia!

    Semmi vész. Az én párom is csak 3 évesen szólalt meg. Már őt is vitték orvoshoz, meg minden. Aztán egyszercsak, azt mondta az utcán, hogy "motojtitikli és rámutatott egy motorra :-)
    Azóta minden rendbennála és a vonzódása a járművekhez és a kütyükhöz megmaradt :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (1)
     
  16. 2004. november 4. 14:1611.
    Az én fiam is 2. 5 éves volt, mikor elkezdett beszélni. Ma sem egy "szószátyár".
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (1)
     
  17. Torolt_felhasznalo_567108
    Torolt_felhasznalo_567108
    2004. november 4. 14:1510.
    A némának hitt tizenéves ifjú lord egyszercsak megszólal reggeli közben: ez a lágytojás nem elég meleg. Csodálkozás, csődület, kérdések, eddig miért nem beszélt? Válasz: eddig minden rendben volt.
    előzmény:
    mizsó (9)
     
  18. 2004. november 4. 14:139.
    Ezt a viccet nem ismerem! :) Tibi amúgy azóta is ilyen, ha nem kérdezik, nem nagyon beszél, de ha egyszer megszólal, akkor mindenki kifekszik tőle, olyan dumája van 9 évesen! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567108 (7)
     
  19. 2004. november 4. 14:138.
    Ne aggódj, vannak később érő gyerekek(a tesóm is ilyen volt annak idején)ők általában raktározzák a tudást a kis fejükben, és szinte egyik napról a másikra kezdenek el folyékonyan, szinte hibátlanul beszélni. Valószínűleg a Te kisfiad is ilyen. Azért a hallásvizsgálatot nem árt megcsinálni, bár azt gondolom észrevetted volna ha nem hall jól.

    Sajnos gyakran siettetjük a dolgokat, szinte verseny van az anyukák között(nekem is ennyi idős a kislányom)és mikor erőltetek vmit(nem tud pl. orrot fújni, és mondtam neki, hogy a kis barátnője milyen ügyesen fújja)na akkor azért sem. Majd eljön az ideje(csak nekünk nehéz kivárni:-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (1)
     
  20. Torolt_felhasznalo_567108
    Torolt_felhasznalo_567108
    2004. november 4. 14:107.
    Akár a viccben az ifjú angol lord!
    előzmény:
    mizsó (5)
     
  21. Torolt_felhasznalo_567108
    Torolt_felhasznalo_567108
    2004. november 4. 14:096.
    Igen, Te vagy a türelmetlen. Ha a gyereked mindent megért, és megérteti magát, ne görcsölj, és ne tanítsd őt beszélni. Legfeljebb beszélj hozzá, mesélj neki. Ennyi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (1)
     
  22. 2004. november 4. 14:085.
    Egy ismerősöm kisfia is elmúlt már 3, mire elkezdett beszélni. Már a létező összes orvos végigjárták, de nem találtak semmit. Egyszer a szülők összevesztek, nem találtak valamit és egymást hibáztatták, hogy a másik elpakolta stb. Erre a gyerek megszólalt, hogy ott van az alsó fiókban, a nagyi rakta oda, amikor legutóbb ott volt és pakolt. Gondolhatjátok!!! :)) Amikor kérdezték tőle, hogy eddig miért nem beszélt azt mondta, hogy nem volt miért beszélni, ez ez most fontos volt, mert a szülei veszekedtek! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (1)
     
  23. Torolt_felhasznalo_351662
    Torolt_felhasznalo_351662
    2004. november 4. 14:084.
    Nesze neked! Bár gondolhattam volna! Te is duracellel működsz azóta :-)

    Látod Arry, nincs nagy gáz! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936456 (3)
     
  24. Torolt_felhasznalo_936456
    Torolt_felhasznalo_936456
    2004. november 4. 14:063.
    off: én meg 3 évesen és 1 hónaposan:-)))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351662 (2)
     
  25. Torolt_felhasznalo_351662
    Torolt_felhasznalo_351662
    2004. november 4. 14:032.
    Én is 3 évesen kezdtem el beszélni. De azóta folyamatosan csinálom. Be sem áll a szám :-(
    Szerintem nincs gond. Vagy csak annyi, hogy tök jól meg tudja értetni magát veletek, így úgy érzi nincs szüksége másfajta kommunikációra.
    Okos az a baba! :-)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151031 (1)
     

Címlap

top