Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyógyult anorexiások

Torolt_felhasznalo_501073
Torolt_felhasznalo_501073
Létrehozva: 2005. június 4. 15:04
Sziasztok!
Olyan sorstársakat keresek, akik már kigyógyultak az anorexiából, de még kísérti őket a múlt. Jómagam 14 évesen lettem anorexiás, és bő egy év alatt önerővel és kezeletlenül kilábaltam a legsúlyosabb szakaszából. 21 és 25 évesen voltak visszaeséseim, de a súlyom már nem volt extrém módon kevés. Volt benne egy-két majdnem bulémiás időszak is, tehát ingadozott a testúlyom. A mai napig, harmincon túl, 3 gyermekkel is "anorexiás gondolkodásmódom" van, a normál súly alatt, ám nem kóros soványságban tartom magam, jóformán mindent eszek, de meghatározott módon, majdnem rituálé szerűen. Aki volt már anorexiás, tudja, miről beszélek..
Valójában - amiért ezt a topikot is indítottam - tapasztalatokat gyűjtök: sikerült-e nektek teljesen megszabadulni a soványság-kövérség kényszerképzetétől? Van-e olyan egykori beteg, aki ma már bűntudat és kalóriaszámolgatás nélkül él, le mer ülni a családdal enni, nem válogat, hanem ami jól esik megeszi, és nem zabálja magát túl akkor sem, amikor eldönti, márpedig eszik. Mi volt az, ami átlendített benneteket a normális világba?
Minden tapasztalat, jó tanács érdekel.
  1. Torolt_felhasznalo_444910
    Torolt_felhasznalo_444910
    2006. június 18. 13:10101.
    NEHOGY valaki MEGÍRJA ITT KINN A FÓRUMON!!! Aki ilyet kér se tudja, milyen végzetes is ez az egész. Épp nemrég találkoztam egy lánnyal, aki mesélte, hogy az összes bulimiás ismerősének, hiába gyógyult meg, a gyomra egy életre tönkrement!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194565 (100)
    2006-05-09  16:58
  2. Torolt_felhasznalo_194565
    Torolt_felhasznalo_194565
    2006. május 9. 16:58100.

    sziasztok!

     

    ne nézzetek hülyének de nekem egy nagyon sürgős és fontos problémám lenne és ti tudtok nekem segíteni szerintem..

    azthiszem romlott kaját ettem és a papa aztmondta hánnyam ki, hogy ne legyen bajom...De nem tudom hogyan kell...

    Ti biztosan tudjátok hogyan kell az ilyet csinálni...

    Elmondanátok a bűvös trükköt nekem?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_444910
    Torolt_felhasznalo_444910
    2005. október 3. 10:3699.
    Tehát a mérlegelés pont olyan butaság, mint a kalóriaszámolgatás! Ez pont egybevág avval, amire ma reggel jöttem rá!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_519372 (98)
    2005-10-02  23:06
  4. Torolt_felhasznalo_519372
    Torolt_felhasznalo_519372
    2005. október 2. 23:0698.

    Sziasztok !

     

    Ma csodás dologra jöttem rá ! A nővéreméknél lakom, még mindig 43 kiló vagyok, azaz az ő mérlegükön 45, de az övéken 42 voltam, mikor otthon 40, szóval már ezzel is kibékültem, hogy van olyan mérleg, ami 45 kilónak mutat, mindegy is, ma rendesen ettem, ami jólesett, amennyi jólesett, és estére visszatért az önbizalmam. Úgy látszik, jóllakottan az ember elégedettebb .. én nem tudom, miért. Arra is rájöttem, hogy a szerelmet, a szeretetet nem érdemes száműzni az életből. Úgyhogy szerintem minden anorexiásnak meg kéne neéznie egy Igazából szerelmet, családi körben vagy barátokkal egy jót kikapcsolódni, és valamennyit enni is (nem mondom, hogy ma sokat ettem, de azt sem, hogy nem ettem). Szóval tök jó, hogy mindenféle új gondolataim lettek attól, hogy televolt a hasam.

    Más. a bulimiás lányak. Én bulimarexiás is voltam, a nyarat módszeresen végighánytam, de megvallom, nem az étvágyammal volt a hiba, hanem azzal, hogy nem is gondoolkoztam, nem fékeztem, csak kapkodtam, ettem, tudod milyen az, elborul az agyad, satöbbi. Nekem a társaságban evés régen nagyon hangultatos volt, azt hiszem, mindig ezt keresem, mikor már csak az evés marad, akár egyedül, akár társaságban. A másik, hogy anyukám előtt nem eszem inkább semmit, mert mindig megkérdezi, miért azt eszem, miért nem eszek kenyeret, miért nem eszek többet, csak annyit eszem-e, inkább azt mondom, hogy a suliban már ebédeltem, és otthon a szobámban tömöm be nagyon gyorsan a "semmit", a "pótkaját", vagy nevezd, aminek akarod, szóval én ilyen savanyúkáposztát, búzacsírát, brokkolit, karalábét, paradicsomot, karfiolt, főtt hagymát, na ezekben nem korlátozom magam, ha ezektől is hízom, akkor abnormális vagyok, és halálra vagyok ítélve, olyan nem létezik, hogy én fél kiló savanyúkáposztától többet hízzak, mint egy komplett menzás ebédtől. Szóval ne étvágycsökkentőt szedj, hanem tanulj meg lassan enni, és inkább válaszd ki, mit eszel, nyugtasd meg magad, hogy nem sok, amit eszel (tényleg ne legyen sok, hogy tényleg ne furdaljon a lelki), és akkor azt tényleg edd meg, és erővel is, ha jólesik, de ne menj ki a vécére 10 percig. Aztán még 10 percig. Aztán még 10 percig. Aztán menj el otthonról, mindegy hova, ahol nincs wc, és maradj ott vagy 3 órát, menj el mozogni, de ne hányj. Egy hónap után már nem hiányzik. Hidd el, nekem se hiányzik.

    Minden jót nektek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_444910
    Torolt_felhasznalo_444910
    2005. október 1. 21:3397.
    De miért kell ennyire görcsösen tökéletes alakot akarni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_434271 (95)
    2005-09-30  13:26
  6. 2005. szeptember 30. 13:3796.
    Aki nagyon súlyosan beteg annak én sem. Se a kalóriáit ne lássa, se a kilóit, sport csak ha szedett fel már valamennyit, háttal állítom a mérlegre is, előtte órákig figyelem (képesek iszonyat mennyiségű vizet inni pl), nehogy kijátszanak...amúgy én is "zenész", dietetikus, már gyógyult beteg. És ez volt a szakdoga témám is. Mindenkinek:  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_444910 (94)
    2005-09-30  12:38
  7. Torolt_felhasznalo_434271
    Torolt_felhasznalo_434271
    2005. szeptember 30. 13:2695.

    Bocsi én sem úgy értettem hogy le kell írnod mikor hány kalóriát ettél meg. Úgy gondoltam, hogy azt írd le mit ettél és mennyit. Egy szakember ebből ki tudja számítani mennyi energiát vittél be. De nagyon fontos meghatározni ezt a számot, mert telképzelhető (mi több biztos), hogy az alapanyagcsere alatti érték, akkor pedig a cél először felpörgetni az anyagcserét, aztán pedig roboráló diétát kezdeni egy már emelkedettebb szinttel. Ma már korszerű programok is rendelkezésre állnak az étrendszámításhoz, amikkel pl. sportolók számára is tervezünk.

    Abban teljesen igazad van hogy nem szabad éhezni és tömni sem magadat, de azért nem csak ebből áll az egész, főleg ha tényleg izmos, igényes alakot szeretnél. Kemény munka áll az edzettség hátterében, és bizony nem könnyű megtalálni a helyes útvonalat, a helyes mennyiségeket. Mindenkinek ki kell tapasztalnia, mit bír a szervezete és hogyan hasznosítja a táplálékot.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_444910
    Torolt_felhasznalo_444910
    2005. szeptember 30. 12:3894.
    Egy evészavarosnak soha nem tanácsolnám, hogy vezessen kalóriákat!!!! Inkább arra ügyeljetek, hogy normálisan táplálkozzatok! Se ne kajáljatok minden órában, se ne éheztessétek ki a szervezeteteket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_434271 (93)
    2005-09-29  23:33
  9. Torolt_felhasznalo_434271
    Torolt_felhasznalo_434271
    2005. szeptember 29. 23:3393.

    folyt.:

    kalóriákat is lehet vezetni. Ezen adatok alapján pedig személyre szóló diéta készíthető. Ezenkívül azt üzenem azoknak, akik betegek, hogy menjenek el  egy testösszetétel mérésre, ahol szembesülnek vele, hogy a kívánatoshoz képest milyen összetételű a szervezetük. A vizsgálat mindössze 2 perc és 2000 Ft. Én jelenleg ilyen géppel végzek felmérést az általános sulikban. Persze ez is csak egy kívánatos átlaghoz viszonyít, de szembesít a valósággal. Ja és nem hülyeség az ideális testsúly dolog sem, amit módosított Brocával számítanak ki. Ha nem a zsírszövet, hanem az izomszövet aránya növekszik, teljesen normális értéket adhat az ideális tstsúly, persze ez is adottság kérdése is. Én például nehéz csontozatú vagyok és erős felépítésű, soha sem leszek egyszálbél, modellalkat, csak körbe kell néznem a családomon.

    Egyelőre ennyit, ha bármiben tudok segíteni bárkinek, nyugodtan írjatok. Én is szívesen várok ötleteket, hogy van-e esetleg valaki aki ennyi sportolás mellett le tudott már adni pár kilót, izomtömeg veszteség nélkül, mert talán ez a legnehezebb.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_434271
    Torolt_felhasznalo_434271
    2005. szeptember 29. 23:2692.

    Sziasztok!

    Örülök, hogy létezik ilyen fórum, ahol találkozhatunk- legalább így szóban- mi sorstársak! Én 21 éves leszek pár hét múlva, gimi uccsó két évében kerültem bele ebbe az ördögi betegségbe, most már gyógyultnak számítok, de nagyon sokat foglalkoztat a táplálkozás, mivel a szakmám is ezzel kapcsolatos lesz. Ugyanis pont a betegségemből kifolyólag dietetikusnak tanulok tovább, most már harmadik éve. Az évek során sikerült felszednem jó pár kilót, most 174 cm és 64 kg vagyok. (Legalacsonyabb súlyom 43 kg volt 4 éve. )Bár meg kell mondanom őszintén, hogy szeretnék pár kilót leadni, mert ez egy kicsit sok, bár nagyon izmos is vagyok, mert napi 2-3 órákat aerobicozom. Egyébként a gyógyulásommal párhuzamosan kezdtem el mozogni is, eleinte itthon tornáztam fél órákat,majd egyet, majd kettőt, majd hármat és végül meguntam, hogy egyedül kínzom magam itthon, így elmentem aerobic órákra. Ma már azon gondolkozom, hogy a dietetikusi képesítésemet egy edzőivel kötném össze, mert imádok aerobicozni. Igazából azért is választottam ezt a sulit, mert anorexiásokon akartam segíteni, de ez nem könnyű feladat, mert sokszor még én magam is undorodom magmtól, ha többet eszem, mint kellene. De nagyon sokat  tanultam már és tudom, hogyan kell egészségesen lefogyni, illetve étkezni. bár meg kell mondjam őszintén, ha az ember ilyen sokat sportol még nehezebb is lehet a súlycsökkentés, mert a mozgáshoz energiára van szükség és nem lehet sanyargatni magadat, különben nem lesz elég erőd. De tudatos táplálkozással minden elérhető. Bár mostanában kicsit el vagyok keseredve, mert a saját diétámat sem tudom igazán betartani, hiszen egész nap rohangálok, de azért próbálkozom. Egyébként mindenfélét megeszek már, bár volt, hogy két évig nem is ettem egy falat édességet sem. Ma sem mondhatom magamat édesszájúnak, de sokszor megkívánom a kekszeket, sütiket. Szerencsére már tudom, hogyan készítsek el bármilyen édességet egészségesebb alapanyagokból, de azért még így is van lelkiismeretfurdalásom. Sajnos a szervezet megbosszulja, ha hosszú évekig éheztetik és utána sokkal jobban kíván mindenfélét. MEg a sok sport miatt, rögtön beépítek mindent,amit nem mozgok le. Észnél kell lenni az biztos. De egyébként most már látom, hogy néhány lány milyen vékony és nem akarnék még egyszer olyan lenni. A modellek többsége nem is igazán nőies. CSak csont és bőr mindegyikük, meg persze a retusálás is sokat számít. Most büszke tudok lenni arra, hogy mennyi munkám van az izmaim kiépítésében, de ehhez bizony enni kellett. jelenleg sokkal többre tartom az izmos formás női testet. Jelenleg van rajtam pár kiló plusz is, ami nem izom és szeretném ledolgozni, próbálkozom, mert nem egszerű. Mindenki szervezete már és nem lehet egy írott diéta szerint csodákat tenni. Egyénileg kell megbeszélni a problémát egy hozzáértő személlyel. Pontos adatok alapján meg lehet határozni az alapanyagcserét, a munkavégzéshez szükséges energiát, sőt ma már polárórákkal az edzés alatt elégetett (folyt.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_927066
    Torolt_felhasznalo_927066
    2005. szeptember 23. 09:2891.

    Szia picileanka!

    azt szeretném kérdezni, hogy nem tudsz-e valamilyen éhségcsökkentőt. Tudom, elég fura kérdés, de bulimiás vagyok és a nagy evésrohamokat szeretném ezzel megakadályozni. azt olvastam, hogy a bulimiások tünetei csökkenek az étvágycsökkentők segítségével.

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_519372 (89)
    2005-09-15  22:33
  12. Torolt_felhasznalo_497673
    Torolt_felhasznalo_497673
    2005. szeptember 16. 13:3890.
    Szerintem próbálj segítséget keresni! Ha 43 kg-osan nem vagy jó magadnak, 41-el sem leszel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_519372 (89)
    2005-09-15  22:33
  13. Torolt_felhasznalo_519372
    Torolt_felhasznalo_519372
    2005. szeptember 15. 22:3389.

    sziasztok !

    Nagyon jó ez a fórum, most találtam rá. Én úgy 2 éve lettem anorexiás, most vagyok 17, tehát tavalyelőtt szeptemberben mondták ki rám a halálos megpecsételő szavakat. akkor 41 kiló voltam és 160 centi, a kezelés alatt 3 is voltam, nekem ez volt a mélypont, de nyaranta mindig olyan 42-43-at sikerült tartani. Én úgy voltam vele, hogy a ogyókúrázás során a neten nagyon sok anorexiás dolgot olvastam, és egy csomószor csak egyszerűen "jó anorexiás" akartam lenni, szóval tartottam magam ahhoz, amit olvastam, és örültem, ha meglett egy-egy tünet. Nekem már 50 kilósan elmaradt a menzeszem (az anorexiát megelőző 3 hónap elején), mert elég kimerítő fizikai munkának (rengeteg tánc) és stressznek voltam kitéve. anyu pánik-depressziós volt már 2 éve, nekem a suliban a beilleszkedéssel is gondjaim voltak, emellett kövér is voltam 57 kiló, mikor fogyózni kezdtem. Hog 50-ről hogy mentem le 41-re egy nyár alatt, az valódi sikertörténet, ilyet azóta se tudtam produkálni. De ügyes voltam, boldog, sikeres. Utána mr gázabb volt, bár végig depressziós voltam, meg erőtlen meg gyenge, mégis emberfeletti dolgokathajtottam végre, és olyan sikereket értem el, mint országos versenyeken első helyezések (tanulmányi és tánc is, plusz zene). aludni aludtam, de reggel mentem, este jöttem, szóval elég alkotó voltam. Kár a szóból, rettenetesen szenvedtem, most is úgy vagyok, hogy néha iszonyúan érzem magam a bőrömben, néha jól. Most 43 kiló vagyok, megfordulnak utánam az utcán, mert hála az égnek plöttyedtség az nuku, tiszta izom vagyok, de persze fogyózom. Most értem egy hánytatási periódus végére, most nem hnyok, de csak addig, amíg azt eszem, amit én akarok. Így elégedett vagyok magammal. Tudom, ez is kétes dolog, de ha elérem megint azt a 41-et, amiben jól érzem magam, majd visszaállok a régi kerékvágásba, mert egyébként tudom, mennyire vagyok sovány és mennyire kövér, és ha már magam soványnak látnám, nem fogyóznék tovább. Már nem vagyok depi és nem szorongok, nekem ez a lényeg, ja és nem fázom, meg újra nyitott vagyok az emberek felé. szerintem olvassátok el Feldmár András A tudatállapotok szivárványa c. könyvét, nekem nagyon sokat segített, de ez emberfüggő, ugyanis köze sincs az anorexiához, max. egy picike.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_497673
    Torolt_felhasznalo_497673
    2005. szeptember 14. 17:4488.
    Ok, nem bántani akartalak, csak azt írtad, legyünk akkor elfoglalva az evészavarainkkal. De én nem azt mondtam, hogy azzal kell foglalkozni, csak azt, hogy békében kell lenni magunkkal. Te értettél félre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112985 (87)
    2005-09-14  08:56
  15. Torolt_felhasznalo_112985
    Torolt_felhasznalo_112985
    2005. szeptember 14. 08:5687.

    Félreértés van. Nekem semmi bajom se magammal, se a külvilággal. Úgyérzem egyensúlyban van, melyikkel mennyit törődök. A hsz-ed első részét így nem tudom értelmezni.

    Ok, nem szólok bele. Tőlem aztán annyit bulímiáztok amennyi jól esik. Hidd el, nem sértesz meg vele. Kiváncsiságból olvastam bele a fórumotokba és leírtam a gondolatomat, véleményemet, merthogy a fórumok azt hiszem erre vannak. Hogy ezen kívül ki mit hasznosít ebből, vagy hogyan gondolja tovább...nekem végtére tök mindegy. A kiváncsiság mellett volt egy kis segíteni akarás is, de ezt ne vedd észre semmiképpen!

    További szép napot!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_497673 (84)
    2005-09-13  22:00
  16. Torolt_felhasznalo_497673
    Torolt_felhasznalo_497673
    2005. szeptember 13. 22:0486.
    A 84. hozzászólásomért bocs annak, akire nem igaz, amit írtam. Salkotnak címeztem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_497673 (84)
    2005-09-13  22:00
  17. Torolt_felhasznalo_497673
    Torolt_felhasznalo_497673
    2005. szeptember 13. 22:0285.
    Írtam én olyant, hogy nem szabad a külső dolgokra figyelni, vagy nem jó, vagy ne vigyük túlzásba? Mert én visszaolvasva nem látok ilyet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_444910 (82)
    2005-09-12  08:31
  18. Torolt_felhasznalo_497673
    Torolt_felhasznalo_497673
    2005. szeptember 13. 22:0084.
    Hát jó, akkor ne fogadjátok el magatokat, ne is figyeljetek magatokra, ne törődjetek magatokkal! Csak a külvilággal. Egyáltalán egy sekinek nézzétek magatokat. A lényeg a külvilág. De akkor ne irogassatok a fórumba a mindenféle nyavajáitokkal. Csak mert azt írod, hogy az milyen élet, ha magunkkal foglalkozunk. Ha meg nem ismered a betegséget, ne szólj bele!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112985 (83)
    2005-09-12  11:49
  19. Torolt_felhasznalo_112985
    Torolt_felhasznalo_112985
    2005. szeptember 12. 11:4983.

    És milyen élet az, ha folyton magadra figyelsz és ezért anorexiás és bulímiás vagy? Szerintem a kettő közül jobb külső dolgokra figyelni, de tény, hogy egyik véglet sem jó.

    Meg ha úgy foglalod le magad, hogy hasznos vagy közben, azt az ember érzi, és látja is a hálás tekinteteket. Ez akaratlanul is jó érzéseket táplál és erőt ad. Érzed, hogy fontos vagy, szükség van rád és ezért felelős vagy magadért, a testedért is. Ha csak magaddal foglalkozol, az energiát von el Tőled, de az energiáidra máshol van szükség! Péládul a közvetlen környezetedben nincs senki olyan, akinek több szeretetet és odafigyelést adhatnál? Szülő, nagyszülő, barát, gyerek, testvér, kutya, macska, bárki? Ha adsz, azzal már kapsz is. És abból magad is épülsz.

    A fentieket bíztatásnak szántam. Nem akarok túlságosan okoskodni, mert tény, hogy nem ismerem olyan közelről ezt a betegséget. Ez csak a józan eszemmel írtam.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_497673 (81)
    2005-09-10  00:20
  20. Torolt_felhasznalo_444910
    Torolt_felhasznalo_444910
    2005. szeptember 12. 08:3182.
    De annyi szép külső dolog van az életben, amire lehet figyelni, amivel érdemes foglalkozni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_497673 (81)
    2005-09-10  00:20
  21. Torolt_felhasznalo_497673
    Torolt_felhasznalo_497673
    2005. szeptember 10. 00:2081.
    6 éve vagyok bulímiás-anorexiás-kényszeres.
    Igazad van, ha az ember le van foglalva, legalábbis én, nem foglalkozom annyit a dolgaimmal, kényszerekkel, nem akarok bekajálni, stb. Viszont az milyen élet, ha az ember nem tud önmagával szembenézni, önmagával együtt lenni, folyton külső dolgokra kell figyelnie.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112985 (68)
    2005-06-29  09:15
  22. Torolt_felhasznalo_444910
    Torolt_felhasznalo_444910
    2005. szeptember 5. 20:2480.
    Azt semmiképp se tanácsolom, mert meg fogsz ijedni attól, hogy meglátszik majd a kaja súlya benned!

    Remélem hamarosan újra élvezettel tudsz majd enni!
    előzmény:
    krysztynka (79)
    2005-09-04  21:12
  23. 2005. szeptember 4. 21:1279.
    mostmár muszály lesz többet ennem mert anyum figyel és töm..iagazd van megprobálok többet enni és rendszeresen de nehéz lesz...percenként a mérlegen fogok állni..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_444910 (78)
    2005-09-04  19:11
  24. Torolt_felhasznalo_444910
    Torolt_felhasznalo_444910
    2005. szeptember 4. 19:1178.
    Ez teljesen egy diétás étrend, bár egy fogyózó is többet eszik ebédre, mint müzlit. Az jó, hogy állandóan éhes vagy, ezek szerint még jelzi a szervezeted, hogy mire van szüksége! Kérlek, halgass rá és nem igyál, hanem egyél, amikor éhes vagy!!!
    előzmény:
    krysztynka (77)
    2005-09-04  14:45
  25. 2005. szeptember 4. 14:4577.

    szerintem nem eszek keveset de állanoan éhes vagyok..reggelre egy szendvicset délben müzli este egy kis adag meleg kaja....egy kicsit ezt is soknak találom...minél éhesebb vagyok annál több folyadékot izsom..ha meg ugy érzem hogy tele ettem magam rögtön elmegyek futni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_444910 (75)
    2005-09-04  07:46

Címlap

top