Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

I. -es Szülészeti Klinika SOTE

Torolt_felhasznalo_919338
Torolt_felhasznalo_919338
Létrehozva: 2003. január 13. 12:34
Sziasztok Kismamik és Igazi Mamik!

Úgy gondoltam, hogy szívesen megosztanám tapasztalataimat a Baross u. -ban lévő I. -es számú Szülészeti Klinikáról veletek. Sőt, mivel még kezdő kismami vagyok (21. hét), nagyon örülnék neki, ha ti mondanátok el eddigi tapasztalataitokat róla.

Azért nyitottam új topikot, mert talán így könnyebben egymásra találunk.

Mindenkit sok szeretettel várunk: Hugi
  1. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2011. május 13. 00:174376.

    A csecsemősök elég tűrhetőek, sőt, kedvesek voltak, igaz nem sok gondjuk volt velem, 3. gyermekem született februárban, de mindenkire gondjuk volt, szívesen segítettek.

     

    A gyermekágyas osztály nővérei, na ők aztán katasztrófa. Én 13 éve szültem, aztán 3 éve és most, de örvendek, hogy soha többé, főleg ott nem.

     

    A takarítónő egy bumfordi majom, rámordul az anyukákra.

     

    Komolyan, mintha megfordult volna a világ az előző szüléseimhez képest. Az orvosok kedvesek, törődnek az emberrel, nagy a szaktudásuk, viszont a ápoló személyzet viselkedése nagyon sok kívánnivalót hagy maga után.

    Egyik ámulatból a másikba estünk.

    Nem vagyok az a típus, aki lenyel mindent, de ott és akkor, abban a helyzetben, nem igazán áll le az ember vitatkozni, megjegyzéseket sem tesz, hiszen olyan kiszolgáltatott.

    Én legalábbis szerettem volna minél hamarabb fölépülni, hogy hazajöjjek, minél kevesebbet idegeskedtem, hogy legyen tejem.

     

    Habár érlelődik bennem, hogy írok egy levelet az igazgatónak, mert a színvonal sajnos évről-évre romlik.

    előzmény:
    kathy63 (4375)
    2011-05-10  16:37
  2. 2011. május 10. 16:374375.

    Sziasztok!

    Mi a véleménytek a CSECSEMÖSÖKRŐL? 

    Csak rosszakat hallok róluk. Tényleg igaz? 

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2011. május 9. 15:404374.
    Én 2 éve szültem nála, én is bírtam, de rengeteg betege van, mindig rohan, néha alig lehet elérni, én örültem volna, ha több ideje van rám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_530735 (4372)
    2011-05-09  15:26
  4. 2011. május 9. 15:374373.

    Sziasztok!

    Most találtam rá a topikra, a címe felkeltette az érdeklődésemet. :)

    Én is a SOTE 1-re járok egy ideje, és ott is szeretnék szülni.

    Áprilisban volt az 1. inszemünk, ami úgy fest sikerül is, de még a 6 hetes uh-ra nem került sor, most pénteken lesz.

    Az orvosom Tóth-Pál Ernő (az inszemet nem ő, hanem Szendei adj. csinálta). Mindkettőjükkel idáig nagyon meg vagyok elégedve.

     

    A kérdésem az lenne, hogy Tóth-Pál dokival volt-e valakinek tapasztalata kismamként? És ha igen, akkor milyen?

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. 2011. május 9. 15:264372.
    Én teljes szívemből ajánlom Dr. Csaba Ákost! 11 éve nála születtek az ikreim. Most 21 hetes terhes vagyok, februárban estem át gerinccsavarozáson és a szülés, császár kérdésben nagyon rugalmas. Azt javasolta kérjem ki az idegsebész véleményét, ha engedi a szülést akkor én dönthetem el melyiket választom az akkori állapotomtól függöen. Fiatal, kedves orvos aki nem péndzéhes és meglehet vele beszélni a dolgokat!
    előzmény:
    Felhasznalojelszo (4362)
    2011-04-12  11:26
  6. 2011. Április 13. 12:154371.

    Sziasztok!

     

    Az én orvosom Dr. Fekete Tibor, nagyon megnyugtató és lelkiismeretes, együttműködő orvos. Az előző szülésen csak "beestem" hozzá, mostmár magánra jártam. Ő kérdezte meg, hogy mi legyen a császár után.

     

    Most a babám 33 hetes, befordult, így 50% van a természetes szülésre. De 3,5 kilónál, túlhordásnál, bármilyen komplikációnál nem fog várni, hanem császároz, ezügyben biztonságra megy.

     

    Szülésznő-ügyben kit ajánlotok? és mennyit adnátok/adtatok?

     

    Szülőszobán szerintem egy kísérő lehet, ha jól tudom, a dúlát nem támogatják, csak egy rokont. A szülésznő persze ebbe az egybe nem számít, nekem a férjem volt bent annó, és az ügyeletes szülésznő néha beköszönt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2011. Április 13. 09:244370.

    Sziasztok, becsatlakoznék..:)

    Az én dokim dr. Újházy András, ő is nagyon fiatalnak néz ki, bár már 40 éves... :)) 

    Hozzá járok magánrendelésre, és aa Klinikára a vizsgálatokra, így szülni is ott fogok. Hogy kinél, azt nem tudom, mivel az életkorom és a véérnyomásom + a nyári szülés miatt bármikor megindulhat... 

    Mindenesetre ő nagyon kedves, és nagyon alapos orvos, teljesen meg vagyok vele elégedve. 

    Jó, hogy sok vizsgálatot megcsinál benn a klinikán, így azokért fizetni sem kell... 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  8. 2011. Április 13. 09:154369.
    Köszi! Ezt a szülésznő hány szülést vállalhat/hó nem is tudtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (4368)
    2011-04-12  22:21
  9. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2011. Április 12. 22:214368.

    Úgy tudom, csak egy ember mehet be veled a szülésre (orvost, szülésznőt nem számolom). Elég kicsik a szülőszobák, nem is férne el több ember.

     

    Akár fogadhatsz is szülésznőt, de akkor időben kell szólnod neki, mert csak havi 5 szülést vállalhatnak/fő.

    előzmény:
    Felhasznalojelszo (4360)
    2011-04-11  11:56
  10. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2011. Április 12. 22:184367.

    Szia!

    Nem volt orvosom Stenczer Balázs és nem is szültem nála,  de ő volt az ügyeletes a várandós osztályon (szülés előtt 2 napig voltam ott). Nagyon kedves és körültekintő volt, és a szobatársaktól is csak jót hallottam róla.

     

    Szakmailag nem tudom, milyen.

     

    Én dr. Silhavyhoz jártam mind3 gyerekemmel, igaz, az elsőt dr. Sziller segítette a világra, mert júliusban született, amikor  Silhavy épp szabadságon volt. Mindkettejükről nagyon jó a véleményem.

     

    Mondjuk még nem hallottam, hogy bárki is panaszkodott volna orvosra, mindenki elégedett volt úgy a választott orvosával, mint az ügyeletesekkel is. 

    előzmény:
    Csillu21 (4356)
    2011-03-02  09:22
  11. 2011. Április 12. 22:074366.
    ???????????????
    előzmény:
    regan (4365)
    2011-04-12  22:00
  12. 2011. Április 12. 22:004365.
    persze, meg kisöcsi, nagynéni és házikedvenc is ...
    előzmény:
    Felhasznalojelszo (4360)
    2011-04-11  11:56
  13. 2011. Április 12. 21:554364.

    Végülis egy próbát megér:-) Köszi, akkor majd felkeresem őt legközelebb:-)

    Kíváncsi vagyok, hány dokit kell végigjárnom, mire megtalálom a számomra legjobbat. 

    előzmény:
    mesekeksz (4363)
    2011-04-12  12:40
  14. 2011. Április 12. 12:404363.

    Igen fiatal, szimpatikus orvos, és ugy gondolom,hogy a természetes szülés híve. ( barátnőm és nővérem is nála szültek)

    Engem nagy sokára császározott meg, és mondom két év eltelte után sem a császárra ment. Sőt azt mondta, hogy sokan szűlnek simán császár után.

    Ez volt az Ő véleménye.

    Az más kérdés, hogy sok más orvos, inkább a biztosra megy, és inkább császároz legközelebb is.

     

    előzmény:
    Felhasznalojelszo (4362)
    2011-04-12  11:26
  15. 2011. Április 12. 11:264362.
    Sok jót hallottam már Dr. Csaba Ákosról. Ő fiatal, ugye? Nemrég úgy olvastam, hogy nagyobb esélye van császár utáni természetes szülésnek, ha idősebb dokit választunk, mivel a fiatalabbak tapasztalatlanabbak, gyorsabban akarnak végezni, stb., az idősek régebben sok ilyet csináltak. Hát nem tudom, lehet, hogy van benne valami.
    előzmény:
    mesekeksz (4361)
    2011-04-11  12:09
  16. 2011. Április 11. 12:094361.

    szia

     

    Én DR.Csaba Ákosnál szültem az elsőt császárral, két évre rá szültem még egy gyereket ( de azt már máshol) de az első vizsgálaton még nálla voltam.

    Ő simán akart neki indulni a második szülésemnek ( két év után)  de én nem.

    előzmény:
    Felhasznalojelszo (4358)
    2011-04-06  11:35
  17. 2011. Április 11. 11:564360.

    Köszi a választ!

    Ez jó jel, ha a dokid kérdezte meg, hogy akarod e a természetes szülést. 

    Az az igazság, hogy előbb szeretném megtalálni az orvost, mint teherbe esni, mert úgy már nehezebb keresgélni. Aztán minél előbb egy szülésznőt is fogadnék, biztos, ami biztos:-)

    Sote I-en hány segítő jöhet be a szülőszobára? Lehet doki+ szülésznő+ apuka+ dúla például? :-)

    előzmény:
    zoldlomb (4359)
    2011-04-11  11:33
  18. 2011. Április 11. 11:334359.

    Szia!

     

    Második babámat fogom május végén a SOTE 1-en szülni, a fiam most lesz 4 éves. Nála komplikációk voltak, ezért "estem be" a Klinikára annó 36 hetesen, a vége császár volt, de indokolt.

     

    A dokim most a magánrendelésen finoman rákérdezett, hogy megpróbálnám-e a természetes szülést, mondtam hogy igen, 50% esélyt adott rá, de pl. ha eléri a kishölgy a 3.5 kilót, akkor császározni fog. Szerintem dokifüggő.

     

    Apukás szülésről nem tudok, mert engem altattak, és a férjem nem ért fel addig, amíg kivarázsolták a trónörököst, de nem is nagyon nyomult (előtte a vajúdásnál bent volt, az nem zavarta). Szülés és gyors tisztogatás után viszont azonnal kihozták a folyósóra megmutatni, és a család sokkal előbb látta mint én.

     

    Szép szülést!

    előzmény:
    Felhasznalojelszo (4358)
    2011-04-06  11:35
  19. 2011. Április 6. 11:354358.

    Sziasztok! Még új vagyok itt, nem is nagyon van időm viszzaolvasni. Este talán sikerül majd:-)

    Nagyon sokat gondolkodtam, hogy melyik kórházban szüljem meg második gyermekemet. A Stoe azért tetszene, mert császárnál benn lehet az apuka. Első babámat császárrral kellett világra segíteni, és e miatt sajnos nagy az esélye, hogy a második is így születik majd. 

    Ennek ellenére nagyon szeretném megpróbálni a természetes szülést.

    Van itt valaki, aki itt, az I-es női klinikán már szült természetes úton előző császár metszés után? Melyik orvosnál, illetve szülésznőnél? Nagyon fontos lenne! Bár még csak tervben van a babó, de jó lenne megtalálni a végleges helyet, dokit, illetve szülésznőt. 

    Nagyon köszönöm!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2011. Április 5. 22:314357.

    Sziasztok!

     

    Nekem a I. Nőiről eléggé rossz tapaszataim vannak...sajnos:(

    Akik nagyon nem ajánlok dr Kovács Eszer.Uh-n nálam nagyon elnézett valamit(magánrendelés,24 ezerért számal nélkül) műtetni akart,de azonnal,két nap bent fekvés után miután rám sem nézett saját felelősségre kijöttem,szerencsére!!... elmentem egy másik kórházba egy másik dokihoz és kiderült,hogy nincs semmi gáz.Ennek már lassan egy éve.Szóval dr Kovács Eszer semmiképpen...

    előzmény:
    Csillu21 (4356)
    2011-03-02  09:22
  21. 2011. március 2. 09:224356.

    sziasztok!

    Érdeklődni szeretnék, hogy valamelyikőtöknek orvosa-e ill. szültetek-e Stenczer Balázsnál a  SOTE I.-en. Ő egy fiatal orvos, 28 év körüli.

    Én a terhesambulanciára kezdtem el hozzá járni, de sajnos a 8. héten elhalt a babám, így missed ab lett a vége:(

     Én nagyon kedvesnek, figyelmesnek találtam. Minden vizsgálati időpontot gyorsan elintézett nekem. Ahogy el kezdtem hozzá jáni 1 hét alatt kiderült, hogy baj van, akkor is S.O.S.-ben intézett nekem minden vizsgálatot.

    Úgy volt a műtétemet is ő végzi, de épp akkor lebetegedett, de így a betegsége alatt is intézkedett nekem, és bármikor hívhattam őt.

    Véleményeket szeretnék, aki már hosszabb ideje jár hozzá, esetleg szült nála, mert a jövőben is nála tervezném a terhesgondozást.

    köszönöm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  22. 2011. március 2. 09:214355.

    sziasztok!

    Érdeklődni szeretnék, hogy valamelyikőtöknek orvosa-e ill. szültetek-e Stenczer Balázsnál a  SOTE I.-en. Ő egy fiatal orvos, 28 év körüli.

    Én a terhesambulanciára kezdtem el hozzá járni, de sajnos a 8. héten elhalt a babám, így missed ab lett a vége:(

     Én nagyon kedvesnek, udvariasnak, figyelmesnek találtam. Minden vizsgálati időpontot gyorsan elintézett nekem. Ahogy el kezdtem hozzá jáni 1 hét alatt kiderült, hogy baj van, akkor is S.O.S.-ben intézett nekem minden vizsgálatot.

    Úgy volt a műtétemet is ő végzi, de épp akkor lebetegedett, de így a betegsége alatt is intézkedett nekem, és bármikor hívhattam őt.

    Véleményeket szeretnék, aki már hosszabb ideje jár hozzá, esetleg szült nála, mert a jövőben is nála tervezném a terhesgondozást.

    köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_854198
    Torolt_felhasznalo_854198
    2011. március 1. 08:144354.
    Jó reggelt!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_854198
    Torolt_felhasznalo_854198
    2011. február 28. 10:504353.

    Gratula!! Én 36 múltam és nem jöt össze eddig!

    Azért gondoltam a SOTE-ra. Egyébként ha bele gondolok nem is fontos, hogy legyen választott doki, mert már többször is hallottam, hogy szülésnél nem volt bent és be sem ment! Most megyek melózni, de holnap itthon leszek és folytatjuk! Ok? Esetleg skye-pon, msn-n iwiw-en vagy facebook-on is folytathatjuk privibe! Neked melyik van? Addig is szia!

    előzmény:
    212121 (4352)
    2011-02-28  10:41
  25. 2011. február 28. 10:414352.
    3 van.Mind az I-esen születtek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_854198 (4351)
    2011-02-28  10:28

Címlap

top