Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2013. március 3. 11:4147201.

    Szia!

     

    Őszinteség nélkül nem érdemes fórum életet élni, nem igaz? Bízom abban, hogy tényleg együtt tudjuk leélni az életünket. A fontosabb, komolyabb dolgokban főként egyet értünk. Apró hülyeségeken tudunk néha összekapni. hasonlítok hozzád aggodalmaskodásomban. Én pont ugyanezt el tudnám mondani magamról. Képes vagyok apróságok miatt úgy idegeskedni, hogy másra alig marad energiám. Rendben, ötven év múlva megbeszéljük a többit  

    Milyen gyógyszereket kell szedjetek? Mi a baj? Mindketten egyfélét Nagyon egymásra találtatok annak idején!

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47164)
    2013-03-03  00:11
  2. 2013. március 3. 11:3547200.

    Klárám! 

     

    Bizony ám, nagyon feltöltenek az ilyen napok. 

    Milyen büszke lehetsz unokádra! Nagyon jól megalapozták szülei a jövőjét, okos gyermek, aki fog boldogulni az életben. Zsófidra is igazán fantasztikus, nagyon jó gondolkodású, szeretetteljes feleség. 

    Megértem Bazsidat is, de meg fogja látni biztosan, hogy a másik iskolát is fogjátok szeretni. 

  3. 2013. március 3. 11:2947199.

    Akkor nagy munkában vagytok, Klárám! Megmutatod majd új kertedet? Nem ismerem a tamariskát, a fenyőket nagyon szeretem. Hogy álltok a munkálatokkal?

    Ölel: Anita 

    előzmény:
    klára13 (47154)
    2013-03-02  19:33
  4. 2013. március 3. 08:5247198.

    Kedves Magdi!

     

    Jó reggelt és szép napot kívánok! Neked melyik dal tetszett?

    Mi is néztük a műsort. 

    előzmény:
    Kusza (47196)
    2013-03-03  08:20
  5. 2013. március 3. 08:4747197.

    Jó reggelt kívánok Mindenkinek, a kis kedves társaságunkban!

     

    Nagyon nehéz héten vagyok túl, a hónapban másodszor volt távol a férjem egy egész hétre! Ez a gyerekeket nagyon megviselte, nagyon sírósak voltak illetve mindegyiken másképp jött ki, Ábel mérges-dirigálós volt, Eszter bizonytalan, túl érzékeny. Én is nehezen viseltem, főleg mivel mikor már ott volt olvastam utána az országnak a városnak és sok rosszat találtam hivatalos oldalakon, hogy nem biztonságos, tele van fegyverrel, stb. Nagyon féltettem, alig vártam, hogy visszatérjen. Már mikor a repülő leszállt (itthon figyeltük számítógépről) érezhetően megnyugodtak a gyerekek is.

     

    Öröm olvasni a kertészkedők élményeit. Nagyon szeretem a kerteket, szeretném, és sajnálom, hogy nélkülöznünk kell. Cserébe legalább egy nagy kert az egész környék, tele van hóvirággal már, mindenfelé, és barkával is. Hamarosan nyílik a többi. Benedek a kis lakásunkban is örömmel kertészkedik, utcán talált növényecskéket nevelget.

    A lépcsőházból rendszeresen figyelünk egy fakopáncs párt meglepően közelről és a gyerekek ablakából pedig galambfészket. Láttuk pl. mikor a szarka próbálta szétdúlni. 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  6. 2013. március 3. 08:2047196.
    Tamásnak is tetszik ez az énekes. Nem tudom, hogy lehet-e másképpen öltözni, mert ahogy felvilágosítottak, ehhez a számhoz így kell, jaj nem értem én ezt már a maradi fejemmel. Annak a sötét bőrű Andrásnak kifogásoltam a zakóját, hogy milyen idétlen rövid, a fenekén szétfeszűlt, erre leintettek, hogy ahhoz a dalhoz, olyan ruha kellett.
    előzmény:
    klára13 (47158)
    2013-03-02  23:47
  7. 2013. március 3. 08:1147195.

    Évike köszönöm!

    Ágiék messze laknak onnan. 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47157)
    2013-03-02  23:45
  8. hus
    hus
    2013. március 3. 05:0947194.

    Csudalatos jo reggelt kislanyok. Kavet tejszinhabosat, sutiket edeset, hangulatot kitunot kivanok nektek erre a gyonyoru vasarnapra.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=ZWUoZE2XEi0

     

     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  9. hus
    hus
    2013. március 3. 04:5947193.

    Egy kabaréban hasbeszélő lép fel, a térdén egy kis bábu, a mutatvány lényege, hogy a bábu válaszol a művésznek. Emelkedik a hangulat, a hasbeszélő egymás után mondatja bábujával a jobbnál jobb szőke vicceket, amikor felháborodva feláll egy szőke nő:
    - Na idefigyeljen! Elegem van abból, hogy a férfiak a humor ürügyén semmibe veszik a nők jogait és méltóságukat! Miből gondolják, hogy a hajszínnek bármi köze lenne az intelligenciához? Ezt kikérem magamnak a többi nő nevében is!
    A hasbeszélő meghökken, majd elkezd szabadkozni. A szőke ráförmed:
    - Uram, maga maradjon csendben! Ahhoz a kis szarházihoz beszélek ott a térdén!

     

    ==============

     

    A béka elmegy a jósnőhöz, aki a kristálygömbje segítségével azt jósolja neki:
    - Nemsokára találkozni fogsz egy csinos lánnyal.
    Mire a béka:
    - És hol találkozunk, a tóparton? A pataknál?

    - Nem! Biológiaórán.

     

    =============

     

    A szőke nő mondja a barátjának:
    - Nagyon kíváncsi vagyok a jövőmre. Szeretnék elmenni egy jósnőhöz, csak nem tudom, hogy tenyérjós, vagy gondolatolvasó legyen-e.

    - Szerintem tenyérjós, mert tenyered, az van...

     

    =============

     

    - Jean, kóstolja meg ezt a konyakot! Mit talál benne furcsának?

    - Azt, hogy megkínált vele uram!

     

    =============

     

    Egy lány elmegy a jósnőhöz:
    - Két férfi is szerelmes belém. Melyik lesz közülük a szerencsés?

    - A Józsi fogja feleségül venni. Béla lesz a szerencsés.

     

    ============

     

     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  10. hus
    hus
    2013. március 3. 02:4947192.

    De jo nektek, mar ott a tavasz. Nalunk meg nagy ho, minusz 7, jeg, ho es napsutes volt ma is.

     

    Klaram ne is mondd, a kutyagumit, mi lesz itt is, ha elolvad a ho.

    Ki lesz az aki megtisztitja a kertet?

     

    Anyosommal beszeltem, jol van,orom volt vele a beszelgetes. Jovo het hetfon megyunk vissza az orvoshoz. Pakolgat, ramol, ide tesz, oda tesz, TV-t nez, eltereli a figyelmet hulyesegekrol.

    Talan mar kezd megnyugodni, hogy koltozunk.  Kepzelem, hogy izgulhat o is. Holnap megyek hozza, mar nagyon var. A heten nem talalkoztunk. Nem is tudom mikor volt ilyen utoljara.

     

     

     

    1. orias kaktusz 

     

    2. Indonezia 

     

    előzmény:
    klára13 (47185)
    2013-03-03  00:52
  11. 2013. március 3. 01:0847191.

       Hus, drágám, muszáj elaludnom. Szerencsére álmos is vagyok.

       További jó ejtőzést, szép estét kívánok. 

    előzmény:
    hus (47184)
    2013-03-03  00:52
  12. 2013. március 3. 01:0447190.
      Nagyon édes! No de mégsem alszol, Évike? Egy óra elmúlt! Szívesen látnék Bubiról több képet.
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47186)
    2013-03-03  00:53
  13. 2013. március 3. 01:0147189.

    Szia Te Drága!

    Köszi, nagyjából minden oké.

    Délután kialudtam magam, ezért kukorékolok még.

    Szép álmokat!

    Szeretettel ölellek:Éva.

    előzmény:
    hus (47184)
    2013-03-03  00:52
  14. 2013. március 3. 00:5947188.
      Gyönyörűen fogalmaztál. Igen, ez vagyunk, de a mélyben nagyon állandók vagyunk. Rágondolok, és nagyon csodálkozom, hogy egy idős asszonyság vagyok. Felidézek képeket a múltból, hogy gyerekként  kit milyennek láttam, időseket. És hogy én is olyan vagyok. S akiket láttam, azok sem azonosak voltak külsejükkel. De persze ezt csak idős korban tudjuk meg. Így hetven felé, amikor leginkább gondolatainak él az ember.
    előzmény:
    hus (47182)
    2013-03-03  00:50
  15. 2013. március 3. 00:5747187.

    KÖSZI ÉS nEKTEK IS!

    ÁLMODJATOK SZÉPEKET!

    előzmény:
    klára13 (47180)
    2013-03-03  00:46
  16. 2013. március 3. 00:5347186.

    Ha vizet akar inni, néz rám a tálja mellől, csak a frisset szereti.

    A jutifalat elé leül, rakja egyik mellső lábát a másikkal váltogatva, és nézi a zacskót.

    előzmény:
    klára13 (47177)
    2013-03-03  00:42
  17. 2013. március 3. 00:5247185.

       Kellenek a laza órák.

       Képzeld Hus, nálunk teljesen tavasz van! Virágzanak a krokuszok,  a téltemető, a hóvirág. Egy szál ingben takarítottam a kertet. Nagyon gusztustalan mindig a tél végén. Több mázsa kutyagumit szedek össze. 

       Jaj, most jutott eszembe, aludni kellene. Holnap ünnepség lesz Zsófimnál. Veletek ellentétben nehezen viselem az ilyesmit. 

      

    előzmény:
    hus (47174)
    2013-03-03  00:37
  18. hus
    hus
    2013. március 3. 00:5247184.
    Evike, jol vagy?  Minden rendben veled?  Vigyazz magadra meg.
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47181)
    2013-03-03  00:48
  19. hus
    hus
    2013. március 3. 00:5147183.
      Snassz dolgokat keruljuk a mi idonkben.  
    előzmény:
    klára13 (47179)
    2013-03-03  00:44
  20. hus
    hus
    2013. március 3. 00:5047182.

    Talan ugy mondanam, hogy eletunk  bizonyos idoszakaban  mast es mast szeretunk csinalni. 

    A csaladnak van igazan ertelme Klaram. nagyon igazad van. De meg kell mondanom, hogy mielott olvastam ezt a hozzaszolasodat, eppen en is arra gondoltam, hogy eletunkben vannak kulonbozo szakaszok, azokat  azert szeretjuk ugy, ahogy  szeretjuk, mert  eveik szama mindig mast igenyel.  Igy megfelelunk magunknak. Kis valtozatossag, elettapasztalat, magasabb igeny . Ezek vagyunk.  

    előzmény:
    klára13 (47176)
    2013-03-03  00:40
  21. 2013. március 3. 00:4847181.

    H úgy sikerül, hústűvel is rásegíthetsz!

    Egyszer ettem nyuszit, de csak utólag tudtam meg, ha nem szólnak, észre sem veszem!

    Igen, kétszer paníroztam, éppen tegnap faltuk fel.

    előzmény:
    Princino (47116)
    2013-03-01  19:48
  22. 2013. március 3. 00:4647180.
       Jó pihenést kívánok, Évike!
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47178)
    2013-03-03  00:44
  23. 2013. március 3. 00:4447179.
      Ideértél, de vajon kényelmesen utaztál-e? Vagy turistán? Mert az nagyon snassz.
    előzmény:
    hus (47174)
    2013-03-03  00:37
  24. 2013. március 3. 00:4447178.

    Csak a lényeget nem írtam!

    Esténként elringat, és a kis orrával a takarót alámgyűri.

    Azt hiszem, aludnunk is kellene egy kicsi!

    Szép álmokat Neked is, és a többi ébren lévő kislánynak is!

    előzmény:
    klára13 (47169)
    2013-03-03  00:29
  25. 2013. március 3. 00:4247177.

      Attól függ, ágyad meleg-e már?

      Csuda értelmes kutyusod van. 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47175)
    2013-03-03  00:38
  26. 2013. március 3. 00:4047176.

      Tényleg! Snapszli volt a neve, amit mi játszottunk. Ultizni nem tudtam.

      Volt egy idő, amikor folyton pasziánszoztam, tudtam mind a hét változatát. Aztán ráébredtem, milyen időpazarlás, mint a rejtvényfejtés, mert az is szenvedélyem volt. És mindegyiket abbahagytam, azonnal és örökre.

      Érdekes, hogy mindenben az értelmet keressük. Aztán elbizonytalanodunk, hogy esetleg nincs is értelme semminek.  Illetve, csak a családnak van. Semmi másnak. Talán a szerelemnek volt még.

    előzmény:
    hus (47172)
    2013-03-03  00:34
  27. 2013. március 3. 00:3847175.

    Ö közepes méret, s mivel lakáskutty, ha hazaérünk, irány a zuhanykabin, láb- és sejhaj mosás.

    Hogy hol alszik?

    Van egy kiszámítható menetrendje.

    Először ugye gazdájával megharcol a kutyakekszért, amit a párnák alatt talál, nekem odahozza.

    Felmászik a lábunkhoz, ott megeszi a zsákmányt, majd vízivás, és elhelyezkedik a gazdája előtt.

    Amikor az elalszik, odajön elém a párnájára aludni.

    Persze, amíg mi nem megyünk fel aludni, ő bemelegíti az ágyakat.

    Nem gondolod, hogy kellene már aludnunk?

    Puszi.

    előzmény:
    klára13 (47169)
    2013-03-03  00:29
  28. hus
    hus
    2013. március 3. 00:3747174.

    De orultem, amikor meglattalak benneteket!Repulovel jottem. 

     

    M ost egy kicsi lazasag van a hazunkban.  Csak anyosomat szeretnem majd felhivni mielott lefekszik, aztan nem akarok semmit tenni, de azt lazasan.  

    előzmény:
    klára13 (47173)
    2013-03-03  00:34
  29. 2013. március 3. 00:3447173.
       Idetaláltál, Hus? Nagy öröm!
    előzmény:
    hus (47168)
    2013-03-03  00:28
  30. hus
    hus
    2013. március 3. 00:3447172.

    Most kellene egy romipartyt jatszanunk. Vagy ultizni kellene.

    Szerettem kartyazni, szeretek kartyazni. Magyar kartyaban legjobban a piros azt szeretem, romiben is aszt, de szeretem begyujteni a jokereket es azzal potolni amit kell.

     

    Nagyszuleimmel olyan jokat kartyaztunk, de jo is volt.  

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  31. 2013. március 3. 00:3347171.

       Persze. Nem annak születtünk.

       Ezek a madarak törpe tyúkocskák, apró testük van.  A tolluk óriási. A négyből jönne ki egy leves, radásul egy áráért legalább négy kiló húst kaptam volna. Vagy többet, szűzpecsenyét. 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47167)
    2013-03-03  00:25
  32. 2013. március 3. 00:2947170.
    Nem biztos, hogy igazam van, de ezek a szemellenzősök. Nem veszik észre a mindennapi apró csodákat, szerintem sivárabb az életük.
    előzmény:
    Princino (47115)
    2013-03-01  19:44
  33. 2013. március 3. 00:2947169.

      Zsuzsu kutyusomnak pontosan olyan rattanja van, mint Bubinak. Este idehúzom ágyam közelébe, elérem kezemmel. Nagyon boldog. Szeretne velem aludni, de nem engedem. Tilos feljönnie heverőmre.

      Durell szerint minden kiskutya gazdája ágyában alszik, persze ezt sokan titokban tartják.  Zsuzsu ezek szerint kivétel.

      A te nagy kutyád hol alszik?

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47166)
    2013-03-03  00:18
  34. hus
    hus
    2013. március 3. 00:2847168.
    Hat itt vagytok edeskek? 
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  35. 2013. március 3. 00:2547167.

    Naná, hogy Cirkáskát is elloptam! Nagyon szép "nagylány" lett belőle!

    Ugye soha nem fogjátok megenni?

    Egyszer egy hentes barátunk megmutatta a vágóhídján, melyik marhát fogják legközelebb leölni.

    Mélyen a szemébe néztem, annyira sajnáltam, még éjjel is vele álmodtam.

    Lehet, hogy ezért nem lettem hentes vagy sebész?

    előzmény:
    klára13 (47162)
    2013-03-02  23:57
  36. 2013. március 3. 00:1847166.

    Mondjuk, azt a nagy-nagy gazdagságot még nem érzékeltem!

    Szúrós levelűm nincs.

    Te sen alszol?

    Köszi kedves kérdésedet, a vérnyomás már tökéletes. Rendeztük sorainkat, már mindenki itthon alszik.Nincs aggodalomra ok.

    előzmény:
    klára13 (47160)
    2013-03-02  23:52
  37. 2013. március 3. 00:1447165.
      Mi újság Csillu? Gyűröd-e a németet? Egészséged hogy áll?
    előzmény:
    Xillu (45106)
    2012-12-14  00:03
  38. 2013. március 3. 00:1147164.

    Kedves Anita!

    Köszi az őszinteségedet!

    Mondják, a hetedik év az vízválasztó, ha eddig jól megvoltatok, akkor már csak ötven évet jósolok, ha letelt, a többit majd akkor megbeszéljük!

    Igazad van, minden házasságban előfordulnak viták, de, ha nincs antagónisztikus ellentét, ezeket rendezni lehet.

    Én aggódós típus vagyok, főleg szeretteimért, néha napokig képes vagyok rágódni valamin, aztán előfordul, kibeszélem magamból, ő percek alatt megadja a megoldást. Akkor miért is kellett aggódnom annyira? Születési hiba.Amiben különbözünk, az, hogy mindent de azonnal akarok, ő a megfontoltabb. Persze nem mindíg, van, hogy egy húron pendülünk.

    Az is nagyon érdekes, hogy egyforma gyógyszerekre  van szükségünk, szerencsére csak kétfélére. Az orvosnál is megjegyezték, hogy milyen érdekes dolog ez.

     

     

    előzmény:
    Princino (47113)
    2013-03-01  19:41
  39. 2013. március 2. 23:5947163.
      Nekem ez meg sem fordult a fejemben. Magdinak mondtam, remélem kivasalják a zakóját.
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47161)
    2013-03-02  23:53
  40. 2013. március 2. 23:5747162.
      Ilyen volt pici korában.  Marika nevezte el Cirkáskának, amikor írta, "nagyon szép ez a kis cirkás pipi!"
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47159)
    2013-03-02  23:49
  41. 2013. március 2. 23:5347161.
    Mit szólsz a Dal győzteséhez, byAlexhez? Előtte nevetve mondtuk, érdekes lenne, ha ő nyerne! Nyert!
    előzmény:
    Xillu (47111)
    2013-03-01  17:59
  42. 2013. március 2. 23:5247160.

      Évikém, a szúrós levelűektől pedig elmarad a gazdagodás.

      Vérnyomásotokkal mi újság?

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47156)
    2013-03-02  23:42
  43. 2013. március 2. 23:4947159.

    Klárám!

    Beleszerettem a tyúkocskádba!

    Már küldözgetem ŐT a barátaimnak mellékletként!

    Aranyos vagy, én is tudok a Ti örömeiteknek nagyon örülni.

    Jó kis csapatod van!

    előzmény:
    klára13 (47102)
    2013-03-01  10:50
  44. 2013. március 2. 23:4747158.

      Nálam sincsenek jelentkezők ilyenkor.

      Nagy meglepetés volt a fiú! Szegény másik három mindenre számíthatott, csak erre nem.  Nekem tetszik a dal is, előadása is. Remélem, felöltöztetik a fiút úgy, hogy stílusát megtartják, de jobb zakót adnak rá, vagy legalább ezt kivasalják. 

    előzmény:
    Kusza (47155)
    2013-03-02  22:49
  45. 2013. március 2. 23:4547157.

    Magdika!

    Szeretettel köszöntöm ünnepeltjeidet!

    Hallottad, hogy megint kitört az Etna? Remélem, Ágiék ebből semmit nem érzékelnek!

    előzmény:
    Kusza (47106)
    2013-03-01  15:39
  46. 2013. március 2. 23:4247156.

    http://www.femina.hu/otthon/5_gazdagsagot_hozo_szobanoven y

     

    Zsuzsikám!

    A borsarc az első sor harmadik képe.

    Egyszer az anyukám jött haza a munkából, és egy kerítésen kilkógó hajtást lecsípett. Máig sem értem, mert kifejezetten egy hálás szobanövény.

    Azóta szaporítjuk, már a család más tagja is kapott belóle. Ez nálunk a mama-virág.

    Ma délután nagyot aludtunk, és még ezért nem bagyok álmos.

    Végig néztük a Dal-t, byAlex lett a nyertes, ő utazhat Malmőbe.

    A többi is tehetséges volt, de ugye csak egy mehet!

    Nem kopogok tovább, hogy ne zavarjam az álmodat!

    Szeretettel:Éva.

    előzmény:
    Zsumi45 (47107)
    2013-03-01  15:41
  47. 2013. március 2. 22:4947155.

    Most nincs egér, inkább ősszel szeretnek betelepedni a lakásba.

    Klára nézted a Dalt? Hogy tetszett a döntés, nem gondoltam volna erre a fiúra, hogy ő jut be. 

    előzmény:
    klára13 (47146)
    2013-03-02  18:56
  48. 2013. március 2. 19:3347154.

      Most már igazán semmi!

      A mai nap különösen idillikus: Bazsika marhatrágyát terített el a zöldségesben - kissé szorongok, mi lesz belőle?! Majd csak lesz valahogy.  Enyhe istállószag borított be bennünket, holnap kapálja a földbe gépkapával.

      Kidöntött három fát, egy óriási fenyőt és egy vékonyabbat, s a tamariskát, ami nagyon ronda volt már. Holnap még egy fenyő kerül sorra, aztán kész. Túlságosan nagyok voltak már.  Átalakítom a kertet, sokkal bájosabb lesz. 

    előzmény:
    Princino (47152)
    2013-03-02  19:26
  49. 2013. március 2. 19:2947153.

    Nekem ma nagyon jó napom volt. Délelőtt főzőcskéztem, délután jöttek édesanyámék, (nagyon jól sikerült a túrós pitém, pirultam, mikor édesanyámon láttam, hogy jó ízűt eszik) azután sógoroméknál voltunk. A gyerekek tüneményesek voltunk. A fiúkkal társasoztam, a lánykám pedig adott ajándékot a nemlétező gyermekemnek, aki kívánsága szerint lehetőleg lány legyen, mert annak ő jobban örülne és majd mutassam meg neki az ajándékot (rajzolt és színezett neki). Hogy hogy jutott ez éppen most eszébe, az egy nagy talány, de foglalkoztatta a téma nagyon.  Neveket akart neki keresni, persze csak lány nevei voltak

    A keresztfiam meg hozzá tette, hogy ugye akkor is fogom őket szeretni, ha nekem lesz sajátom. megnyugtattam őket, azután már a játékra összpontosítottunk. Lánykám hat éves és már tud csalni. Nagyon huncút, a keresztfiam pedig már olyan nagy. Már nem lehet dögönyözni, mint régen. Középső gyerkőc az még tűri, nagyon bele való gyerekek. Ilyenkor kiélem magam, mert minden huncútságot megcsinálunk, amit csak kitalálunk. Bunkert építünk meg ilyesmi.

    előzmény:
    klára13 (47151)
    2013-03-02  19:26
  50. 2013. március 2. 19:2647152.
    Ugye nem bántottalak meg a kérdésemmel? Nem akartam, csak érdekelt, hogy mi az, amit hiányoltál. Értem, hogy mire gondolsz. Szerintem nagyon szép, amit véghez vittél. Tanultál és mellette gyermeket neveltél. A mai kapcsolatotok is igazán tiszteletre méltó, amilyen szeretettel veszitek körbe egymást. Nagyon jó lehet nálatok élni! Szeretetteljes légkör. Most hiányzik még valami?
    előzmény:
    klára13 (47149)
    2013-03-02  19:15
  51. 2013. március 2. 19:2647151.

      Nagyon aranyos a megjegyzés! Köszönöm!

      Jó kedvemben írok ilyeneket. Csak úgy jön egyik sületlenség a másik után. 

      Jó napod volt a mai, Virágom?

     

    előzmény:
    Princino (47150)
    2013-03-02  19:17
  52. 2013. március 2. 19:1747150.

    Több ilyen reggeli sziporkát is szívesen olvasnék. 

    előzmény:
    klára13 (47138)
    2013-03-02  05:54
  53. 2013. március 2. 19:1547149.

       Nagyon lényegre törő a kérdés, Anitám. Igen, maradt el: a gondtalan leányévek. Nagy bajt e nem jelent, de azt sajnálom, hogy gyerekeim mellett még tanultam, tehát nem voltam kész. Akkoriban a vizsgák, a szigorlatok legyűrése a két kicsi mellett igazán nagy tett volt saját szememben, ma azt mondom, jobb, ha odaadóbban, megosztás nélkül tud az anya gyerekére figyelni.

      Baj nem történt, fiaim jók és egészségesek, és szeretetteljes viszonyban élünk, megtisztelnek ma is bizalmukkal, de visszanézve az említetteket kicsikét sajnálom. Elég lett volna szülnöm tíz évvel későbben. Igazuk van a mai lányoknak, hogy nem kapkodják el.  A gyermek megérkezésével nagyon megváltozik a családi élet. Nem "babázás" kezdődik, hanem kőkemény, igaz, örömteli munka a nap huszonnégy órájában.

      

    előzmény:
    Princino (47147)
    2013-03-02  19:00
  54. 2013. március 2. 19:1447148.

    Klárám!

     

    tudom, hogy a pipacspiros haj csak tréfa volt, viszont az nem, hogy nálunk van ilyen asszony. Négygyermekes családanya. Mesélsz még a "nagy" utazásként korábban írt élményről? A jácintnak csodálatos illata lehet. Szinte érzem, ahogy rágondoltam. Szereti unokád a csillagokat nézni? Van e felétek planetárium? Lehet, hogy azt is élvezné. Én évek óta készülök oda, de sosem tudom megszervezni. 

    Képzeld, egész héten azt vártam, hogy hétvégén majd pihenek, mert hétköznap 4:50-kor kelünk, erre ma sikerült 5:00-ig aludnom. Pedig annyira vártam. Bezzeg jövőhéten, akkor bírnék aludni majd biztosan. 

    Klárám! Én nagy örömmel olvasom, amikor nosztalgiázol, szívesen olvasnám többször is, milyen életed volt. Gyermekeid apja nagyon jó ember lehetett, illetve lehet. Jó rólatok többet megtudni. Látlak magam előtt fiatalon, szerelmesen.

    Szívesen olvasnék máskor is a régmúltról is, meg a mostról is szívesen olvasok. 

    Nekem ma nagyon jó napom volt. Délelőtt főzőcskéztem, délután jöttek édesanyámék, (nagyon jól sikerült a túrós pitém, pirultam, mikor édesanyámon láttam, hogy jó ízűt eszik) azután sógoroméknál voltunk. A gyerekek tüneményesek voltunk. A fiúkkal társasoztam, a lánykám pedig adott ajándékot a nemlétező gyermekemnek, aki kívánsága szerint lehetőleg lány legyen, mert annak ő jobban örülne és majd mutassam meg neki az ajándékot (rajzolt és színezett neki). Hogy hogy jutott ez éppen most eszébe, az egy nagy talány, de foglalkoztatta a téma nagyon.  Neveket akart neki keresni, persze csak lány nevei voltak

    A keresztfiam meg hozzá tette, hogy ugye akkor is fogom őket szeretni, ha nekem lesz sajátom. megnyugtattam őket, azután már a játékra összpontosítottunk. Lánykám hat éves és már tud csalni. Nagyon huncút, a keresztfiam pedig már olyan nagy. Már nem lehet dögönyözni, mint régen. Középső gyerkőc az még tűri, nagyon bele való gyerekek. Ilyenkor kiélem magam, mert minden huncútságot megcsinálunk, amit csak kitalálunk. Bunkert építünk meg ilyesmi.

    Ölel: Anita 

    előzmény:
    klára13 (47137)
    2013-03-02  05:23
  55. 2013. március 2. 19:0047147.

    Szerbusz Klárám!

     

    Köszönöm dícsérő szavaid, melyek nagyon sokszor erőt adnak nekem! Akkor neked az én koromban gyermeked volt. Az én volt osztálytársaim közül többnek van gyermeke, és akinek nincs (a rosszmájúak persze) az meg cikizi érte. Pedig szerintem a legnagyobb áldás a földön egy picúr érkezése. Most is úgy gondolod, hogy jobb lett volna később gyermeket vállalni? Maradt el az életedből olyan, amit most szívesen pótolnál? 

    Ölel: Anita 

    előzmény:
    klára13 (47132)
    2013-03-01  21:02
  56. 2013. március 2. 18:5647146.

       Szervusz, Magdikám! Szunyókálásod arról adott hírt, hogy jól érzed magadat.

       Egér van-e?

      Feledhetetlen az a korábbi eset, tudod, ha eszembe jut, mindig mosolygok. 

      Itt nálunk Semmit sem hallunk egymás életéből, legfeljebb, ha leejtek valamit a kőre. Sokat szekáltak egy időben, hogy ugyan, milyen golyót gurítok időnként? Ugyanis, ha leejtek bármit, akkor bumm, és ugrik néhányat, bumm, bumm, bumm. Vagy ha fellökök mondjuk egy üveget, ugyanez a hatás. Nagy nehezen tudtam megértetni velük, hogy semmiféle golyógurítgatás nincs itt!

      Amúgy is, én a ház nyugati végében élek, fiamék hálószobája a ház keleti végében van, jórészt a terasz alatt. Ott ritkán sertepertélek éjszaka.

      Persze a valóságot nem ismerem, mert amikor lent vagyok, akkor fent senki sincs. Ha fent vagyok, nem hallhatom, hogy lent mit hallanak. Fapapucsom nincs, és még sosem panaszkodtak.

    előzmény:
    Kusza (47145)
    2013-03-02  16:20
  57. 2013. március 2. 16:2047145.

    Szervusztok!

    Már Tamáséknál vagyok, túl vagyok a délutáni szundításomon.

    Klára nekem is az járt az eszemben ami Husnak, nem halják a gyerekek az éjszakai ténykedéseid?

    Az előbb kimentem a kertbe, de fáztam, még semmi nyomát nem láttam a tavasz közeledtének. 

    előzmény:
    klára13 (47144)
    2013-03-02  14:22
  58. 2013. március 2. 14:2247144.

      Gyönyörű időben gyönyörű a kedvünk.

      Reggelre rájöttem hogy szombat van - pihenőnap. 

      Legyen továbbra is szép ez a nap.

     

    Legelső idei virágom. 

    előzmény:
    hus (47143)
    2013-03-02  06:57
  59. hus
    hus
    2013. március 2. 06:5747143.

    Szep jo reggelt es napot mindenkinek, fini kavecskat, sutivel es kellemes zenehallgatast kivanok nektek.

     

     

    http://www.youtube.com/watch?v=AsAiLQ6 fcVo

     

     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  60. hus
    hus
    2013. március 2. 06:4447142.

    Lanyok, sajnos nem tudom vegig olvasni amit irtatok, nagyon szeretnem pedig. Megyek egyet fejet hajtni, sokat gondolok ratok, jovok majd tobbet irni, aztan meg meg is fogjatok unni. 

     

    Megy a kamionsofőr az úton. Beér egy faluba, meglát az út szélén egy cigányt. Gyorsan jobbra rántja a kormányt, elüti, majd megy tovább repeszt. Egyszer csak lát az úton egy papot stoppolni. Megáll, felveszi. A szomszéd faluban ismét észrevesz egy cigányt, jobbra rántja a kormányt, de még idejében eszébe jut, hogy ott a pap a másik ülésen, ezért korrigál, visszarántja a kormányt, majd szégyenkezve mondja:
    - Atyám, majdnem elütöttem azt a cigányt az út szélén.
    Erre a pap:

    - Semmi baj fiam, kinyitottam az ajtót, azzal sikerült eltalálni.

     

    =============

     

    Reggel megkérdezi Pistike a papáját:
    - Apu, mi dőlt le tegnap éjjel a hálószobában?
    - Semmi, kisfiam.

    - Akkor mire mondta az anyu, hogy ezt már az Isten se tudja felállítani?

     

    =============

     

    Gorbacsov hazalátogat a szülőfalujába és találkozik régi ismerősével, a falu legöregebb emberével, Iván Kuzmicsovval.
    - Iván bátyám, van maganák videója?
    - Hogyne, még Hi-Fi tornyom is van.
    - És Tv-je van-e?
    - Hát persze, színes.
    - És tudja ki vagyok én?
    - Te vagy a tegnap érkezett amerikai újságíró.
    - Iván bátyám, hát nem ismersz meg? Gorbacsov vagyok!

    - Akkor meg mit hülyéskedsz, tudod jól, hogy még villany sincs az egész faluban. 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  61. hus
    hus
    2013. március 2. 06:3547141.

    Egy kicsit itt, egy kicsit ott es nem untad meg a helyeket, ahol eltel.

    Legalabb vannak jo emlekeid. Sokat szamit a tovabbiakban. 

    előzmény:
    Bbohar (47123)
    2013-03-01  20:20
  62. hus
    hus
    2013. március 2. 06:2447140.

    Itt vagyok, itt vagyok, irtam egy hozzaszolast mashova es utana mas dolgo lett. Olyan vagy, mint egy kukoriku, koran kelsz, elvegzed a reggelre valo dolgod, jossz-mesz a konyhaba es keszitgetsz. A gyerekeket nem ebreszted fel? Nem lehet hallani a lepteket? Vagy a haloszobajuk nem azon az oldalon van?

     

    Klaram, csak nem fincsi becsinalt levest keszitesz? Palacsinta is lesz hozza?  A gyerekek biztos fognak neki orulni.

     

    Irod a sult paprikat. Errol jut eszembe a sult paradicsom. Ha valami istenifinom, akkor az.

    Be kell olajozni a felszeletelt paradicsomot es ugy megsutni alufolian. Hat egyszeruen  felulmulhatatlanul finom izu. Husfelet es krumplipuret na meg salatat is kesziteni  hozza, vagy egeszben fott krumplit kettevagni es kremsajtos tejfollel es kedvenc fuszerrel , petrezselyemmel keverve is lehet talalni. Igazan kifogastalanul finom ennivalo. 

     

    Na nem folytatom a ennivalo irasat, mert nekem  agyikoba kell mennem. 

    előzmény:
    klára13 (47138)
    2013-03-02  05:54
  63. 2013. március 2. 05:5747139.
      Ezek a nagy lyukak úgy keletkeznek, hogy a laptohoz csatolt klaviatúrán  írok, ami ölemben van, és néha rákönyökölök a szerencsétlenre! Vagy ilyesmi.
  64. 2013. március 2. 05:5447138.

      Ejnye-bejnye, pacsirták! Mindenki alszik?

      Félre ne értsen senki, nem pacsirtáskodom, hanem bagoly módjára élem életemet.

      Háromkor felébredtem, ittam egy laza kávét, és kimentem a konyhába kissé szorgoskodni. Rengeteg dolgot tudtam meg a két óra időtartamban a Kossuth adó jóvoltából - több szakember mondta el véleményét gazdaságról, nyelvünk alakulásáról és mindenféléről. Miközben majdnem könnyem hullott, hogy megölték a különleges lényt!

      Akinek öt nyaka volt és három mája. Kacsaaprólékot vettem, mondván, finom leves lesz, és a megszokott aprólékra számítottam. És mit kellett látnom? Hogy talán a hétfejű sárkány apróléka került a tálcára - kissé hiányosan, mert kettő nyak hiányzott. És hát három mája volt, és valamiféle korai lény lehetett, erről árulkodott a két szárny. Talán a dinoszauruszok repülő fajtájából való.

       A májakat eltettem fokhagymás tejbe, ha a tejes áztatás jó a libamájnak, miért lenne rossz a dinoszauruszmájnak? Így okoskodtam. 

      Elővettem egy kedves kis szakácskönyvemet, kissé felborzolódott a szőr  hátamon, amikor szerzője ajánlását olvastam: tisztelettel. Na, jó. Ezek szerint tiszteletreméltónak látott. A szeretettel valóban falsabb lenne, mert ugyan, mitől ébredne valakiben szeretet, egy dedikáció pillanatában? Ecsetelte a könyv a sülő paprika csodás illatát. Előkaptam hát paprikacsomagomat, legényesen kihajítottam a komposztnak valók közé a négyet, amely elromlott, és megpároltam a maradékot. 

      Aztán suvickolgattam,  s kissé búsan végeztem önkritikát: lám, lám, ezzel a csöppnyi eszemmel ellenszenvet érzek és gyanakvóan nézek minden politikusra: bármit feltételezve róluk, pedig milyen csodaemberek! Tegnap ez meg az volt, ma már bankelnök, tegnapelőtt amaz volt, és ma fontos gazdasági terület tótumfaktuma, azaz minisztere. Mennyi hozzáértés! Mennyi szárnyalás! Ideje lenne átgondolni gondolkodásmódomat, és végre belátni a bölcs mondást, miszerint akinek Isten bársonyszéket adott, annak észt is adott. 

     

      Aki ezt most elolvasta, magára vessen! Tudjátok jól, hogy nem kényszer a palacsintaevés!

     

      A leves isteni lett! Lehet, hogy már említettem, de elolvasni sületlenségemet - na, nem . Ez már sok volna.

     

      Szép napot!

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  65. 2013. március 2. 05:2347137.

       Jó reggelt, Pirosrózsa!

       Most szólalt meg nálatok a vekker. Jó tudni, hogy milyen nagy szeretetben és harmóniában éltek.

       Volt nekem is egy nyaram, amikor ilyesformán kezdődött a nap, mint tiéd sok esztendeje.

      Gimnazista voltam, negyedikes, fiaim apja - akkor még udvarlóm, később férjem sok évtizedig - egyetemista volt. Nyaranta egy útépítő brigádnál dolgozott. Nagyon kedvelték és visszavárták a nehéz munkára talán minden nyáron tanulmányai idején, erre már pontosan nem emlékszem.  Azon a nyáron ablakunk előtt haladt el reggelente a munkahely felé, az esedékes útépítéshez. Álmosan és boldogan integettem neki  a hajnali órában. Előfordult, hogy nap közben meglátogattam. Jól kijött az emberekkel, olyan természete van, hogy mindenkivel szót ért. Néha ugyan hülyeségeket beszél - de melyikünk nem? - viszont minden információt feldolgoz és úgy tudja aztán előadni, mintha a téma tudósa volna. Sokszor mosolyogtam ezen, amikor tudtam, hogy a vastag könyvvel talán  félórát ha foglalkozott, és  azt a benyomást keltette a társaságban, hogy a téma professzora.

      Jól visszakalandoztam az időben! Nagyon jólesett. 

     

    előzmény:
    Princino (47131)
    2013-03-01  21:01
  66. 2013. március 1. 21:3447136.
       Jó éjt, Zsumikám!
    előzmény:
    Zsumi45 (47135)
    2013-03-01  21:33
  67. 2013. március 1. 21:3347135.

    Egészségedre!

     

    Jó éjszakát!  

     

     

    előzmény:
    klára13 (47134)
    2013-03-01  21:26
  68. 2013. március 1. 21:2647134.

       Lédának volt sötétkék haja, amikor Párizsból hazalátogatott és Ady megismerte. A szecesszió  kedvenc művészeti stílusom - a román és a gótika után!Passzolnak egymáshoz!

      Örömmel olvasom beszélgetéseteket, de elfáradtam a "nagy" utazásban.

      Ami remekül sikerült. Mindig betérek a Jégbüfébe, jaj, ez az utazás fénypontja. 

     Vasárnap Beni születésnapi zsúrja lesz, vettem neki egy gyönyörű csillagászati könyvet, mert szereti nézegetni az égboltot. Nálunk még vannak csillagok! Pesten nemigen. A könyvhöz választhattam még egy könyvet, azt Bazsikám kapta. Zsófinak jácintot hoztam, Dodó kapott tőlem egy farmer öltönyt, Beni három zacskó nyúleleséget Kajlira gondolva. 

      Szóval, én nem tudok normálisan ajándékozni, mert akkor adok, amikor eszembe jut, aztán amikor kell, olyankor csak állok mint szamár a hegyen. 

     

     

       Dodó nagyon boldog volt, illetve mindenki örült. Én is, visszagondolva a két franciakrémesre!

     

      Jóccakát!

      

    előzmény:
    Bbohar (47120)
    2013-03-01  20:12
  69. 2013. március 1. 21:1247133.

    Bonca Kedves!

     

    Nagyon szeretem az erdélyi írókat, Tamási Áront is. Apukám "félig székely"

    volt, s beszédében mindvégig megőrizte a jellegzetes szavakat, ritmust, hangsúlyokat. Szerettem az ott töltött nyaralásokat.

     

    A világjárásért szabad irígykednem? Az út a fontos, az otthon lét érzése talán megélhető  út közben is? Hiszen az út nem ér véget. A belső út.

      Átutazóban sokszor megálltunk Baján, kedves, hangulatos a Sugovica part. 

     

     Magam csak pillanatokra tenikthettem a vasfüggönyön túlra, ill. a szomszédos országokba, egy-egy hivatalos kiküldetés erejéig. Mindig erős volt az otthon vonzása . Egyszer hívtak egy angliai munkára, de biztosan éreztem, rám itthon van szükség.

     

    Sosem foglalkozom a "mi lett volna, ha..." gondolatával.

     

    Pihentető, szép hétvégét kívánok! 

     

     

     

     

    előzmény:
    Bbohar (47123)
    2013-03-01  20:20
  70. 2013. március 1. 21:0247132.

      A pipacspiros haj tréfa volt!!!

     

      Kicsi Virágom, persze, hogy néha elhagy a fiatalságérzés, ebben a nehéz-nehéz munkakörben.  Csodálatos, ahogy megállod helyedet. Ismerem ezt az érzést. Bennem hasonlót váltott ki, hogy 22 évesen várandós lettem, 25 évesen már két fiam volt. Csak bámultam, amikor hosszú idő után találkoztam barátnőmmel. Az ország másik végében éltünk már.  Ő szórakozásaival volt elfoglalva, én a gyermekeimmel. Ami nagyon jó volt, de talán jobb lett volna kicsit későbben.

    előzmény:
    Princino (47124)
    2013-03-01  20:22
  71. 2013. március 1. 21:0147131.
    Most elbúcsúzom, mindenkinek jó éjszakát kívánok! holnap jövök vissza hozzátok!
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  72. 2013. március 1. 20:5747130.

    Szerintem pedig az a fontos, hogy mindig tudtad, hogy mit kell tegyél. És sok szeretetet adtál másoknak. Nem tűnik úgy, hogy ítélkeznél mások felett, sőt! És hogy hiányozhatna a feltétel nélküli elfogadás, mikor engem is rögtön elfogadtál, pedig egy csomó hibám van. Klárám a legjobb ember a világon, akit ismerek.

     

    Én is köszönöm jó kívánságaidat! 

    Ölel: Anita 

    előzmény:
    Zsumi45 (47129)
    2013-03-01  20:45
  73. 2013. március 1. 20:4547129.

    Anitám!

     

    Te vagy értékes és különleges ember! Már fiatalon, saját választásod volt ez a szép és nehéz pálya.

     

    Magam csak az életem során jutottam újabb és újabb "döntés helyzetbe"- s éreztem, ezt kell tennem. Követtem a családi példát.

    Teremtőm rendezte úgy, hogy mindig épp akkor zárult le valami az életemben, s helyet adott az új feladatnak. 

     

    Hiányzik még belőlem a feltételek nélküli elfogadás, az igazi pozitív hozzáállás.Könnyen ítélkezem.

     

    Klára jósága számomra is példa .

     

    Köszönöm a jókívánságaidat!

     

    Meghitt, szép hétvégét kívánok, finom csirkemellel!

     

    Szeretettel Zsumi 

     

     

     

     

    előzmény:
    Princino (47121)
    2013-03-01  20:13
  74. 2013. március 1. 20:3847128.

    Én barna vagyok és szalagavatóra színeztettem be vörösre. Mivel nagyon kopott, jött a vörös hajfesték. Ezután jött a padlizsán szín. Végül kikötöttem a fekete mellett, de nem is értem, hogyan döntöttem így. Már egy hosszú ideje vágyom a barnaságomra. Már majdnem egy éve növesztem le illetve vágattam is belőle mindig azért kicsit. Most sikerült jobban változtatni a fazonján és már látszik, hogy egészen barnul a hajam. Ha lenőtt, megmutatom nektek!

    Kék haj? Tényleg szép színű volt a királylány, de a többi szín biztosan jobban állt! 

    előzmény:
    Bbohar (47120)
    2013-03-01  20:12
  75. 2013. március 1. 20:3347127.

    Bonca!

     

    Nagyon szeretem olvasni leveleidet, mert mindig van olyan látószöged, ami nagyon érdekel. Például eddig nem is gondoltam bele a zöldség dologba, holott mennyire igaz. Ezért lehet, hogy a házi paradicsomnak más az íze, mint a boltinak.  Egyébként érdekes vizsgálat lehetett, vajon tudatosult a végén az embereknek, hogy a növények is éreznek? 

    előzmény:
    Bbohar (47119)
    2013-03-01  20:07
  76. 2013. március 1. 20:3047126.

    Szia Bonca!

     

    Nekem még nagyon tanulni kell, hogyan tudom lerakni a munkahelyi dolgokat. Férjem szuperül csinálja ezt, ő nem veszi a lelkére. És rám is szól, ha már úgy érzi, átlépem  a határokat. Ilyenkor persze visszabillenek, de sokszor nagyon jó elmesélni, hogy mi bántott vagy hogy mi milyen érzéseket váltott ki belőlem és persze nem tudja a gondokat, (mi sem kibeszéljük az egészet, csak a szituációt mesélem el.) de megnyugtat, ha elmondhatom. Azért ki fogom próbálni ezt a gyűjtögetős dolgot, van is egy szép nagy malacperselyem. Nagyon megszerettem ezt a perselyt, mert festettek a kövér malackámnak szép hosszú szempillákat, így gondolom, lány poca és nagyon aranyos pofija van. Szoktam mondani, ha dobok bele pénzt, hogy éhes volt és megetettem. (Különleges kapcsolat van a perselyekkel, gyerekkoromban vágytam rá nagyon, és a zsebpénzemből vettem is egyet, csak utána nem gondoltam arra, hogy akkor nincs mit bele tenni. szomorkodtam is miatta, de utána mindig volt perselyem. ez kb nyolc éves koromban volt.)  Húha, imádom a fagyit. Gombóc Artúr vagyok.

    előzmény:
    Bbohar (47118)
    2013-03-01  20:01
  77. 2013. március 1. 20:2347125.

    Bonca!

     

    Most olvastam először ezt a verset, de nagyon megtetszett, nagyon szépet választottál! 

    előzmény:
    Bbohar (47117)
    2013-03-01  19:52
  78. 2013. március 1. 20:2247124.
    A pipacspiros haja amúgy is viszi a pálmát nálunk, a pipacspiros kutya már sok lenne a népnek.
    előzmény:
    klára13 (47114)
    2013-03-01  19:43
  79. 2013. március 1. 20:2047123.

    Nagyon tetszik a válaszod, bölcs, és tényleg igazad van, mindezek az okai ennek.

     

    Én egész hosszú utat bejártam, mig idetaláltam jelenlegi otthonunkba, Budapest, X. kerület, Óhegy vidékére, amit nagyon megszerettünk.

     

    Kb. 23 éves koromig Baján éltem, nagyon szerettem, szeretem, ragaszkodtam hozzá.

    Innen felsorolom, merre vitt az utam, sokfelé,

    :Németország/Garmischpartenkirchen - Szekszárd (4 év) -Budapest XIII. kerület (1)-Skócia /Edinburgh (1)- Budapest XIX. kerület (1)-Baja (2 év)-Budapest X. kerület Óhegy (1 év)- Skócia/Edinburgh (1 év)-

    Budapest X. Óhegy- itt született harmadik gyermekünk Ábel, (a könyv vége, a válasz a kérdésre, hogy mivégre vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne :) 

     

    Bejártam, bejártunk egy utat, térben is, magunkban is, volt értelme szerintem és még élveztem is :) 

    előzmény:
    Zsumi45 (47089)
    2013-02-28  19:03
  80. 2013. március 1. 20:1647122.

    Szia! 

     

    Nagyon jókor jött a jó tanács a kijevi csirkemellel, mert még nem készítettem korábban sosem. Akkor remélem, az én husimat is összefogja majd a panír és nem folyik ki belőle a finomság Vasárnap megírom, hogyan sikerült! 

    előzmény:
    Kusza (47094)
    2013-02-28  22:40
  81. 2013. március 1. 20:1347121.

    Szia!

     

    Ugye milyen szép szakmám van? Lelkész szerettem volna először lenni, majd utána jött illetve majdnem egyszerre talán, hogy mindenképpen segítő szakmát választanék. A nehézségek ellenére tudom, hogy ezt az utat szánták nekem odafent. 

    Nagyon örülök, hogy ekkora szeretetben élsz a családoddal. Nagyon értékes és különleges embereknek látlak titeket.  Igazán tisztelem látásmódodat!

    És milyen erős vagy (lelkileg), hogy egész életedben segítetted családod! 

    Kívánok még neked nagyon sok szép évet egészségben, boldogságban, családod körében !  

    Szeretettel ölel: Anita 

    előzmény:
    Zsumi45 (47090)
    2013-02-28  19:54
  82. 2013. március 1. 20:1247120.

    Én sokáig vágytam gondolatban kék hajra, nagyon tetszett a Süsüben a királylány haja. Ez a vágy olyan volt, amit tudtam, hogy sosem valósul meg, mert nem feltűnést kerestem és extrém kinézetetre vágytam hanem csak szép kék hajat szerettem volna, de tudtam kívülről ez másképp hatna.

     

    Szőke hajú voltam én, csíkos szőke természetesen. Később én is festettem, illetve eleinte csak szineztem de sosem mosódott az ki, vörösre, mert én annak éreztem magam. Világos tónusú ember vagyok, világos szem, haj bőr és belül nem annak éreztem magam, így lett a vörös, hisz azért nem tudtam volna magam barna hajú, szemű és bőrűre változtatni.

    Később mikor vissza  szerettem volna térni az eredetihez, már keserves volt az út, nehézkes volt.

    előzmény:
    Princino (47112)
    2013-03-01  19:29
  83. 2013. március 1. 20:0747119.

    A kisfiam mesélte, hogy valahol olvasott egy vizsgálatról, hogy volt egy szoba, ahová mindig bement valaki, aki bántotta a növényt, majd műszerekkel érezték, hogy fél, és egy másik ahová rendszeresen bement valaki, keedves szavakkal, simogatással, és ezt is érzékelték műszerekkel ,az örömet. Részleteket nem tudok, a kilenc éves gyermekek mondta, hogy olvasta.

    Mindenesetre, ebből a szemszögből nézve talán az sem mindegy milyen zöldséget, gyümölcsöt eszünk, azokat az egyforma, felfújt szinte "gyáriakat" vagy amit valaki egy kiskertben szeretettel nevelgetett, öntözgetett. 

    előzmény:
    Princino (47115)
    2013-03-01  19:44
  84. 2013. március 1. 20:0147118.

    Kedves Anita! 

     

    A munkát nehéz lerakni sorra reagálnék most. Volt egyszer, hogy négyen laktunk együtt albérletben, ebből hárman szociális munkásként dolgoztunk a negyedik is ilyen végzettségű volt ,csak mást dolgozott.

     

    Kitaláltam és megvalósítottuk a következőt: -volt egy befőttesüveg perselyünk. Ha valakit azon kaptunk, hogy a munkájáról beszélt, akinek eszébe jutott, szólt, és bedobott az illető, mondjuk egy 20-ast. Ha az észrevétel után be akarta fejezni a mondókáját, akkor mondjuk egy ötvenest. De olyat is lehetett, hogy ezt muszáj elmondanom, szóval eleve tudatosan kezdett bele valaki, és ennek az ára volt a legmagasabb, mondjuk 200 Ft.

    Természetesen, ezt ne kibeszélésnek képzeld el, nem volt itt szó a bizalmas dolgok kibeszéléséről, csak a dolgozó feszültségeinek kibeszéléséről.

     

    Igazából ez egy játék volt, a cél pedig nemes volt úgy terveztük, hogy tavasszal, nyár végén kezdtünk "gyűjteni" a pénzből elmegyünk együtt egy nagy-nagy fagyizásra, és végül igy is tettünk, megvalósítottuk.

     

     

    előzmény:
    Princino (47113)
    2013-03-01  19:41
  85. 2013. március 1. 19:5247117.
    Nemsokara itt a tavasz :)

    Varnai Zseni : Csodák csodája

    Tavasszal mindig arra gondolok,
    hogy a fűszálak milyen boldogok:
    újjászületnek, és a bogarak,
    azok is mindig újra zsonganak,
    a madárdal is mindig ugyanaz,
    újjáteremti őket a tavasz.

    A tél nekik csak álom, semmi más,
    minden tavasz csodás megújhodás,
    a fajta él, s örökre megmarad,
    a föld őrzi az életmagvakat,
    s a nap kikelti, minden újra él:
    fű, fa, virág, bogár és falevél.

    Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
    innám a fényt, ameddig rámragyog,
    a nap felé fordítnám arcomat,
    s feledném minden búmat, harcomat,
    élném időmet, amíg élhetem,
    hiszen csupán egy perc az életem.

    Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
    hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
    s a holnapom? Azt meg kell érni még,
    csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
    de most, de most e tündöklő sugár
    még rámragyog, s ölel az illatár!

    Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
    hogy éreztessem, ahogy érezem
    ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
    e tavaszi varázslat ihletét,
    mely mindig új és mindig ugyanaz:
    csodák csodája: létezés… tavasz!
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  86. 2013. március 1. 19:4847116.

    Persze, fokhagymára gondoltam, zúzott fokhagymára. Azt is teszek majd bele. Holnap el is akarom készíteni, hogy vasárnap csak sütni kelljen. Remélem, hogy sikerül. Nem fog belőle a sajt kifolyni? Vagy te duplán panírozod, mint a rántott sajtot? Remélem, ízlik majd nagyon. Természetesen beszámolok majd róla.

    Akkor a nyuszinak is azért olyan finom a gerincénél, mert ott a legfinomabb a hús.  Ettetek már nyuszit?

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47087)
    2013-02-28  16:12
  87. 2013. március 1. 19:4447115.

    Szia Évi!

     

    Ugye mondtam én, hogy érzik a növények, ha szeretem őket. Milyen fúrcsa lehet a világ úgy, hogy sokan nem is vesznek arról tudomást, hogy mennyi lélek van a földön. Ugye? Más látószögük van. Vajon úgy fekete-fehér a világ? 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47086)
    2013-02-28  16:05
  88. 2013. március 1. 19:4347114.
      Ajaj!És pipacspiros kutya van-e?
    előzmény:
    Princino (47113)
    2013-03-01  19:41
  89. 2013. március 1. 19:4147113.

    Szia Drága Évi!

     

    Igen, Klárával tényleg régóta ismerjük már egymást (bár személyesen még nem találkoztunk) és már nagyon megszerettük a másikat. Én is úgy gondolom, hogy megérezném, hogy ő az, ha az utcán találkoznánk! 

    Én nem csinálok nagy ügyet a főzelék szeret- nem szeret kérdésből. Azt készítek, amit szeret és én meg egyébként is mindent szeretek. 

    Attól függ, hogy honnan nézzük, hogy hol tartunk. Remélem, hogy még előttünk az élet és még legalább ötven év. 24 éves vagyok (25 leszek áprilisban), 7 éve vagyunk együtt férjemmel és hat éve vagyunk házasok. Az a kezdeti lila köd azt hiszem, nálunk még megmaradt. Vagyis inkább úgy tudnám kifejezni, hogy fenn bírtuk eddig tartani. Talán nem is tudnám leírni, mit is jelent ő nekem, vagy mennyire szeretem. Ettől függetlenül persze van, hogy kiakaszt, de még azt is szeretem benne. Különös páros vagyunk, mert abszolút kiegészítjük egymást és többnyire nagyon egyek vagyunk lélekben. Apróbb összezördülések persze vannak, de néha nagyon jól esik ám. Mindent megbeszélünk. Szüleim hibájából tanulva műveljük ezt már a kezdetek óta. És már a legelső nap azt mondtam neki: " Ha közöttünk komolyra fordul a dolog, akkor két dolgot nem fogok sosem eltűrni vagy megbocsátani, ha megcsalsz vagy ha kezet emelsz rám." Na ez így meredeken hangzik, ha úgy nézzük, hogy ezt a legelső találkozáson mondtam neki, de én meghúztam a határt neki. (egyébként ő nem olyan típus, aki bántana, de akkor még nem ismerhettem, a bátyám túlfényezte, gondoltam, ez gyanús. főleg a bátyám barátaiból kiindulva.) 

    Néha nehéz elszakadni a munkától. Főleg, ha problémás napok vannak, akkor nem mindig tudom lerakni, de igyekszem elsajátítani ezt is. 

    Veled mi újság? Mivel töltötted napod? 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47085)
    2013-02-28  15:55
  90. 2013. március 1. 19:2947112.

    Szerbusz Klárám!

     

    Neked hogyan telt napod? Elfáradtál ma? 

    Nem is szoktál nyafogni. Az embernek el kell mondania, hogy mit érez. Szerintem ez nagyon fontos. 

    Nem festetem már feketére, már tavaly óta nem festettük. Elhatároztam, hogy lenövesztem a hajamat. Most pedig levágattam. Nagyon fiatalos lett. Nem túl rövid, de éppen annyira, hogy "csajos" hajam lett tőle. Néha (tudom, hogy ez fúrcsán hangozhat tőlem), de a mindennapokban időnként nem érzem azt, hogy fiatal vagyok. munkával telnek és feladatokkal és csak telnek a napok sorra. Azután érzem, hogy változást akarok. Akkor veszek színes ruhákat vagy hajat vágatok. Most ez jött a sorban. És mostmár megmaradok barnának (ha végre le bírom növeszteni a feketét). A nővérem mondta ma, hogy nem is érti, miért festettem a hajamat, mikor szép barna a hajam és azt kell mondjam, így utólag persze könnyű, de én sem értem. 

    Itt nálunk a faluban van egy nő, akinek pipacspiros a haja. Szerintem, ha látnád, akkor nem szeretnéd ám magadnak! 

    Ölellek! 

    előzmény:
    klára13 (47077)
    2013-02-28  09:21
  91. 2013. március 1. 17:5947111.
    Ahogy mondod! :)
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47055)
    2013-02-27  12:27
  92. 2013. március 1. 17:5047110.

    Jóhogy! :P Szeretem,jaja :)

    Fura dolgok jutnak az eszembe, mióta vele vagyok, amik ezelőtt nem is fordultak meg a fejemben.

     

    De persze nem esem kétségbe ha nem úgy lesz. De azért jó lenne. :) 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47055)
    2013-02-27  12:27
  93. 2013. március 1. 16:2947109.

    Köszönöm Zsuzsa, majd átadom!

    Csak a hagyományos darált kekszet csináltam, ez az unokák kedvence. Még diós mákos hájast sütök.

    előzmény:
    Zsumi45 (47108)
    2013-03-01  15:43
  94. 2013. március 1. 15:4347108.

    Ha ráérsz, majd írd le milyen finomságok készülnek? 

     

    Üdvözlet ismeretlenül is az ünnepeltnek! 

    előzmény:
    Kusza (47106)
    2013-03-01  15:39
  95. 2013. március 1. 15:4147107.

    Évikém!

    Semmi művészet, csupán praktikum.

    Felidéződnek gyerekkori emlékeim, nagymamám bűvészkedése, hogy az alig-semmiből ( a kis konyhakert , néhány lábasjószág) változatos étkezést teremtsen. Ehhez már hozzájött a vegyészkedés, ami felbátorít.

     

    Sok új burgonya fajta jelent meg itt is, inkább termelőktől vásárolok, kis tételben, nem tudom jól tárolni. Az apróbbakat válogatom, kevesebb meglepetés ér tisztításkor.

     

    Kosztosod nem panaszkodhat, amint írod, sok párolt zöldséget esztek.

     

    Mindjárt másképp főz az ember, ha van hálás , dícsérő, s főleg éhes társ az asztalnál!

     

    Mi az a borsarc? 

     

     

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47100)
    2013-03-01  10:37
  96. 2013. március 1. 15:3947106.

    Igen a nagy fiamat majd holnap köszöntöm. A lányomnak is holnap lesz a születésnapja, de szombaton nem működik ez a szolgáltatás, azért küldük ma.

    Most sütögetek, majd holnap megyek a fiamékhoz. 

    előzmény:
    Zsumi45 (47105)
    2013-03-01  15:28
  97. 2013. március 1. 15:2847105.

    Magdikám!

     

    Nagyon kedves meglepetést találtál ki leánykád köszöntésére!

     

    A fiúk ünneplése még most következik?

     

    Kellemes, szép hétvégét kívánok! 

     

     

    előzmény:
    Kusza (47104)
    2013-03-01  15:17
  98. 2013. március 1. 15:1747104.
    Most köszönte meg Ági a virágot, azt mondta, nagyon meghatódott tőle. Le is fotózta, és elküldte.
    előzmény:
    klára13 (47103)
    2013-03-01  10:53
  99. 2013. március 1. 10:5347103.

      Sajnos, most be kell vágtatnom Budapestre. Intézni valóm van.

      Este tévedek ismét ide, mert hazatértem után hív a kert!

  100. 2013. március 1. 10:5047102.

      Évikém, szorgalmasan olvasom a fejleményeket. A recepteket szintén.

      Mindennek örülök, a ami jó veletek történik.

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47099)
    2013-03-01  10:01

Címlap

top