Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Közös kassza

Torolt_felhasznalo_292513
Torolt_felhasznalo_292513
Létrehozva: 2006. június 23. 09:52
Helló Mindenkinek!

Tegnapi napon a párommal egy elég kényes kérdésben vitáztunk össze, és kíváncsi lennék, másoknál ez hogyan működik.

A történethez hozzátartozik, hogy két éve jöttünk össze, másfél éve együtt is élünk. Mindketten elég szépen keresünk, de abból én kocsi- Ő lakástörlesztést fizet. Nem vagyunk közös kasszán, de igyekszünk mindenből felerészben kivenni a részünket (bevásárlás, szórakozás, stb.). Idén eljegyeztük egymást, és jövőre tervezzük az esküvőt. Namármost én az esküvő tervezése óta pánikolok, mert nem tudom, miből fogom a részemet kifizetni. Páromnak a havi keresete mellett évente kétszer van prémium, amiből Ő lazán állja a maga részét. Tegnap felvetettem, hogy nekem problémát okoz az esküvő anyagi része (megmondom őszintén, még annyi pénzem se lesz, hogy egy menyasszonyi ruhát kölcsönözzek, nemhogy lagzit tartsunk). Erre ő felajánlotta, hogy ő majd kifizeti, én meg majd "visszatörleszthetem". Na itt egy kicsit kiakadtam, mivel egy házassággal úgy gondolom, a vagyonközösséget is fel kellene vállalni, és vajon érdemes-e úgy férjhez menni, hogy utána törleszthetem a költségeket. Ő még nálam is jobban felháborodott, hogy én mit várok, hogy átutalja a prémiumát a bankszámlámra? Namármost tegnap délután óta nem szólunk egymáshoz.

A tapasztalatotokat várnám, ki hogy oldotta meg ezt a kérdést, hiszen bizonyára van több olyan pár, ahol az egyik fél kevesebbet keres, mint a másik... Várom véleményeteket!
  1. Torolt_felhasznalo_921350
    Torolt_felhasznalo_921350
    2006. június 23. 12:38176.

    számold ki hónap végén az egyenleget  esetleg ki lehetne számolni hogy 1 bogyó ára hány percdij a telefonban...  

    jaj lányok, ezt az osztozkodást én nem értem... hiszen amikor két ember összekerül, az ENYÉMből meg a TIEDből MIENK lesz... vagy nem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_485410 (169)
    2006-06-23  12:33
  2. 2006. június 23. 12:36175.
    Tökeletesen igazad van.Es egyvalamit SOHA nem szabad elfelejteni, amint öregszik az ember, a tulajdonsagai is valtoznak.A sporolosbol zsugori lesz ..... erdemes meggondolni....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_629381 (165)
    2006-06-23  12:27
  3. Torolt_felhasznalo_982676
    Torolt_felhasznalo_982676
    2006. június 23. 12:35174.

    Kedves spindi!

    Előre is elnézést kérek, de asszem bántani foglak.

    Nekem úgy tűnik, eddig nem beszéltetek arról, hogyan képzelitek el a jövőbeni anyagi részesedést. Amikor elsőre felmerült a probléma és a párod az eddig "szokásos" módszert alkalmazta volna kiakadtál, habár sztem nem volt hozzá jogod (jogod van egyet nem érteni, de nem felháborodni elsőre sztem). Akkor - már kicsit megkésve - kellett volna leülni és megbeszélni, hogy ki hogyan képzeli el a jövőben dolgokat, és megróbálni kompromisszumra jutni.

    Ha nem tudjátok közelíteni az álláspontokat akkor valszeg tényleg nem fog működni, de úgy veszem észre, hogy alternatív megoldások keresése helyett te egyszerűen kiakadtál az első felvetésen - ami az eddigiek ismeretében logikus (habár nem korrekt).

    Az, hogy a kérdésidre hogyan reagál sztem azt mutatja, hogy még Ő sem gondolta végig. Itt az ideje tehát beszélni. Megbeszélni egy időpontot - mint egy randit akár nyilvános helyen is, ez biztosítja, hogy nem fajulnak el a dolgok - átgondolni addig mindkettőtöknek, hogy mi a fontos és megtalálni a megoldást...

    (megjegyzés : manapság a házasság már nem egyértelműen vagyonközösség, hanem két ember DÖNTÉSétől függően teljes v. részleges vagyonközösség. Több változatot is láttam már működni, ez teljesen emberfüggő)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. június 23. 12:34173.
    Bocsánat a hibákért, nem olvastam vissza 
    előzmény:
    csampi (171)
    2006-06-23  12:33
  5. 2006. június 23. 12:34172.
    Nem a dokinak gondoltam, hanem Spindinek... hisz Ö hozza a gyereket a vilagra, Ö "dolgozik" meg vele, ö veszit az alakjabol.....stb stb....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676311 (164)
    2006-06-23  12:26
  6. 2006. június 23. 12:33171.

    Szia!

    Nem olvastam viszza, szóval lehet, hogy már szóbe kerültek az érveim.... Mi még nem élünk együtt, de pont két hete tárgyaltuk/röhögtük ki egy házaspárral az olyan kapcsolatokat, ahol "én pénzem - te pénzed" van, és nem a MI pénzünk. Most készülünk építkezni, én egyelőre hallgató vagyok, a párom keresi meg a házravalót és egy autót is vett, mégis megbántódik, ha autóNk és házuNk helyett autóDat és csak simán házat mondok. Ráadásul rendszeresen feltölti a telefonomat és azt mondja, hogy neki kell fizetnie, mert ő keres. Majd ha én is kereső leszek, esetleg beszállhatok:o), pedig otthon élek és a szüleim támogatnak anyagilag (ezt most szépen megfogalmaztam). Persze igyekszem a közös hétköznapi kiadásokba beszállni, és a későbbi fizetésemmel a MI pénzünk gyarapodik majd, nem az ENYÉM....  Szóval a mi konklúziónk a fent említett párbeszéd során az volt, hogy el nem tudnánk képzelni egy ilyen kapcsolatot, és biztosan nem házasodnánk össze egy ilyen helyzetben. Csak képzeld el: ha gyermeketek születik és kiesel a munkából, utána azokat a költségeket is visszatörleszted?!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  7. 2006. június 23. 12:33170.

    Mikor lesz esküvő?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_448184 (166)
    2006-06-23  12:30
  8. Torolt_felhasznalo_485410
    Torolt_felhasznalo_485410
    2006. június 23. 12:33169.

    A zsugori exem mondta kéthetes nyaralás előtt,amikor vett néhány csomag gumit, hogy ezt felezhetnénk. Erre rávágtam: okés, akkor felezzük a havi bogyómat... erre inkább elhallgatott.

    Tényleg! Felhívom és a bogyóm árát fogom követelni! Habár a telefonszámlát nem fizettem ki, de még így is többel tartozna   

    előzmény:
    Yanna (161)
    2006-06-23  12:17
  9. 2006. június 23. 12:32168.
    Én is ezt hittem! Aztán ma már 16 éves az "úgysem leszek terhes" akciónk eredménye!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_824708 (149)
    2006-06-23  11:58
  10. Torolt_felhasznalo_292513
    Torolt_felhasznalo_292513
    2006. június 23. 12:31167.
    Köszi szépen a hozzászólásodat! Mint már leírtam, nagyon sok szerethető tulajdonsága van a páromnak, és szeretem őt! Attól, hogy anyagilag vannak nézeteltéréseink, még nem érzem magam hülyének, amiért Vele vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_629381 (165)
    2006-06-23  12:27
  11. Torolt_felhasznalo_448184
    Torolt_felhasznalo_448184
    2006. június 23. 12:30166.
    Én sikítva menekülnék, az tuti. Mi lesz később? Nálunk is sokkal többet keres a párom, mint én. Többszörösét. Ennek ellenére "közös" kasszán vagyunk, nem számolgatja se ő se én, hogy ki mennyit. Ami van, azt közösen költjük. Más kérdés, hogy nyilván, nem szórom ész nélkül azt a pénzt, ami bár a közösben van, mégiscsak tudom, hogy ő dolgozott érte. De nem is fogjuk az esküvőt se felesben fizetni, különben sose vehetne el
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  12. Torolt_felhasznalo_629381
    Torolt_felhasznalo_629381
    2006. június 23. 12:27165.

    Inkább némelyik nő hülye, hogy foglalkozik egy ilyen pasival...

    előzmény:
    Gizi06 (162)
    2006-06-23  12:22
  13. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2006. június 23. 12:26164.
    de minden vizsgálatra egyedül megy a nő és csak költ ezzel is...., mert minek neki vizsgálatra mennie minden hónapban??? úgyis benn van a baba... és mindig fizetni... morbid
    előzmény:
    Gizi06 (162)
    2006-06-23  12:22
  14. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2006. június 23. 12:25163.
    topikot olvasgatva rájöttem, hogy elszúrtam. Fel kellett volna írnom minden egyes fillért, munkából kiesést stb, amit a gyerekre költöttem, hogy majd ha az megnő nehogy kevesebbet adjon vissza
    Mert ugye így működik a szeretet öregségemre jó lenne, ha meglennének a számlák bizonyíttékképpD
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  15. 2006. június 23. 12:22162.

    Na , akkor most van egy kerdesem.. mennyit fog a szülesert fizetni?Elvegre ö csak egy 1mm spermat ajandekozott, te pedig egy 55 cm-es gyereket hozol a vilagra teljesen egyedül...

     Nemelyik ferfi olyan hülllllllle , mint a ....

     Szoval oke, hogy ö keresi a többet, a nyugati allamokban vedik is a magantulajdont, de pl itt elö van irva mennyi zsebpenzt köteles a ferfi adni, mig anyuka otthon van a gyesen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  16. 2006. június 23. 12:17161.

    Én csak sajnálni tudlak. Ez a pasi egy szarrágó. Ha ennyire különkasszáztok, a fogigátlót is felesbe kellene fizetnetek, ez lenne a minimum.

    Ja igen egy nő több vécépapírt használ, ezt hogyan osztjátok be? Ez az én papírom, az a tied? Elég szánalmasnak tűnik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_824708 (149)
    2006-06-23  11:58
  17. 2006. június 23. 12:17160.

    Amíg nem szeretnék babát, én addig a legnagyobb szerelem közepette sem mennék bele a megszakításos védekezésbe!!!!

    Tényleg furcsa, hogy mindezt olyan hétköznapinak tartod. Vagy legalábbis a hozzászólásaidból így érzem.

    Őszintén remélem, hogy lesz még ezerszer jobb életed is vele vagy mással!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_824708 (149)
    2006-06-23  11:58
  18. Torolt_felhasznalo_485410
    Torolt_felhasznalo_485410
    2006. június 23. 12:16159.

    ööööö, ugye nem nekem címezted igorka?  Még nem váltam el senkitől. Csak szép lassan haladtam az esküvő felé. Szerencsére megúsztam 

    Bocsi lányok a fehérruha ellenességemért, de amíg nincs lakásom-mégha a pároméban lakom is-ilyen leszek 

    Annyi rengeteg válásról lehet hallani, és hogy a lkánynak vissza kell költözni a szüleihez vagy albérletbe pici babával. Nem egyszerű az élet. SZükségünk van egy igazi férfira...és nem kisfiúkra. Mert akik képtelenek egy párkapcsolatot hülyeségekkel bombázni, azokat annak tartom. Itt értsd nem megértés, irigység, önzőség...zsugoriság 

    előzmény:
    igorka (155)
    2006-06-23  12:04
  19. 2006. június 23. 12:14158.
    Jaja persze,nálunk is így kezdődött...Ez nem ügyesség kérdése,hanem biológia.Csak ne csodálkozz ha egyszer csak gömbölyödni kezd a pockos!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_824708 (149)
    2006-06-23  11:58
  20. 2006. június 23. 12:11157.

    Nagyon együttérzek veled és a topiknyitóval is! Én bevallom, így nem tudnék élni. Mondjuk a másik véglet sem jó, amikor állandóan ajándékkal halmoz el, mindig mindent megvesz a pasi, stb, mert akkor az már kényelmetlen lenne, legalábbis nekem. De bevallom, olyan jó érzés, amikor időnként elmegyünk moziba, vagy cukrászdába, sőt néha hajókázni a Dunán, s látom, hogy nem az az első dolga, hogy az árakat lesse. Sőt, a tavaly nyári visegrádi kirándulásunkon kifejezetten kellemetlenül érintett, hogy beültünk egy olyan hangulatos csárdába, ahol az árak, hm...mit ne mondjak, nem az én főiskolás pénztárcámhoz volt kitalálva. Akkor egy másik baráti párral voltunk, de hazafelé a sétahajón ,mikor egy picit kettesben voltunk szóbahoztam neki, hogy számomra ez annyira kellemetlen, de ő megnyugtatott, mondta, sohe ne törődjek ezzel, hiszen ő már dolgozik, s eszébe sem jut elvárni, hogy beleadjak ilyesmibe. Persze én kisebb mértékben, de igyekszem a kedvességeit viszonozni, pl. mindig gondoskodok arról, hogy ha jön hozzám, legyen neki söre, kedvenc sajtja, stb.   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_824708 (147)
    2006-06-23  11:56
  21. Torolt_felhasznalo_217782
    Torolt_felhasznalo_217782
    2006. június 23. 12:06156.

    És ha a pasi, mondjuk Hawaira akar menni nászútra... és Te ezt nem tudod kifizetni....
    -akkor... egyedül megy?
    - vagy kifizeti ő, Te még évekig törleszted ???

    Komolyan mondom!! Számold fel neki a gatyamosást, főzést, takaritást.
    mindent ami házimunka és Te megcsinálod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (150)
    2006-06-23  11:59
  22. 2006. június 23. 12:04155.

    ne legyen gond egy esetleges válás????????? jézus....

    az pénzkérdés? én már váltam, de nem ez dominált...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_485410 (152)
    2006-06-23  12:01
  23. Torolt_felhasznalo_292513
    Torolt_felhasznalo_292513
    2006. június 23. 12:03154.
    Megyek, veszek magamnak valami ebédet, úgyhogy egy kicsit magatokra hagylak titekez, de jövök vissza nemsokára! Köszi az eddigieket is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2006. június 23. 12:01153.

    remélem belátod, hogy ez nemnormális... csak mert tök fura ahogy nyilatkozol, mint akinek ezt teljesen hétköznapi....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_824708 (149)
    2006-06-23  11:58
  25. Torolt_felhasznalo_485410
    Torolt_felhasznalo_485410
    2006. június 23. 12:01152.

    Hali!

     

    Bocsi, hogy csak így beleszólok, de ez kissé gázos a pasid. Volt hasonlkó nekem is, 3 évig tartott. Mindent feleztünk, és egyszer-semmi köze nem volt a pénzhez, szakítottunk. Ő könyörgött, többször FELHÍVOTT telefonon, és (nagy volt a szerelem?) visszafogadtam. 1-2 hónap múlva azt vágta a fejemhez, hogy Ő többet költött rám, mert 13000forint volt a telefonszámlája, amikor összevesztünk. Ezek után rövid úton kidobtam.

    A mostani párom egy tünemény. Többet keres, és amikor összeköltöztünk, még ő adott nekem pénz, amikor elmentem magamnak vásárolni rucikat, mert ő úgyis többet keres.

    A pénzügyeket úgy oldottuk meg, hogy van egy köszös kassza, amiből a heti vásárlások mennek, többnyire felezünk mindent, DE ha valaki megszorul, a másik szó nélkül segít rajta. Az, hogy Ő van nekem, minden pénznél többet ér. Bár most minden szuper, és együtt élünk, addig nem akarok hozzá menni, amíg össze nem szedek annyi pénz, hogy ne legyen gond egy esetleges válás. Megégettem magam, tanultam belőle, és inkább óvatos vagyok, bá úgy érzem , ennek nem lesz vége

    Szétkopogom közben az asztalomat   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52

Címlap

top