Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vers HAJNALHOZ
Torolt_felhasznalo_217675
Létrehozva: 2003. május 5. 11:14
wander - HAJNAL
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
A K A C U K Y O T O I j e l e n t k e z z
Mindenkinek megvan a maga keresztje
A keresztjét cipelő ember az úr elé járult és kérte, venné le válláról a terhét.
Vinnék inkább másik keresztet – mondta az Úrnak.
Tedd le a keresztedet, válassz másikat és menj utadra – válaszolta az Úr.
Az ember így cselekedett. Vállára vett egy könnyűnek látszó keresztet és ment tovább.
Telt – múlt az idő, az ember ismét az Úr elé állott.
Uram kérlek! Vedd le vállamról más keresztjét. Add vissza az én keresztemet, hadd cipeljem az enyémet tovább.
Bión
Csillagom, Esthajnal, aranyos tüze a Szerelemnek,
Csillagom, ékszer a kék éjben, te, ki úgy ragyogod túl
fénylő társaidat, mint téged a hold, gyönyörű szép
Csillagom, üdvözlégy! S mikor engem drága találka
hív, a ma túl gyorsan lebukó hold fénye helyett add,
add az utamra arany lámpád! Nem azért megyek én, hogy
lopjak, az éjszaka vándorait se fogom kirabolni:
szeretlek! És illik pártolnod igaz szeretőket!
(Szabó Lőrinc)
Szepes Mária
NE FÉLJ a tiszta Fénytől!
Nem éget, nem vakít.
Ahol fáztál addig, ott gyógyít, melegít.
Útvesztődből elérkezel otthonodig.
Néha kiabálj!
Hallja meg más, hogy valami neked is fáj.
Gratulálok!
* 5Nem vagyok költő,
Az íráshoz nem értek.
Néha rímeket faragok,
Vigyázok, senkit ne sértsek.
A szabályokat nem ismerem,
Bár olvastam már őket.
Most versel töltöm ki
Életemben az üres mezőket.
Válasz:
Igen…újra kezdeném…Vele…
"Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?"
De mivel tudja az emberlánya hol hibázott,már nem követné el még egyszer azt a hibát…hanem élne őszintén,boldogan,szerelmesen,biztonságban…Vele…
Most ebben a pillanatban is Demjén-Most kell el döntenem száma megyHeltai Jenő: Kérdőív
Mikor elnémul megkínzott szíved,
Eléd teszik a nagy kérdőívet.
Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.
Mit fogsz felelni - mert felelni kell ! -
Az életedet hol hibáztad el?
Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyet?
Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamannél még egyszer oda?
Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?
Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?
Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?
Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?
Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?
Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?
ándor Attila István - KRISZTINA
Gyönyörű arcod
Nap ragyogása
Harmatos tested
Hajnal csillogása
Mint fénylő csillag
Hintetted fényedet
Élj örök boldogan
Álomszép életet
Kürenberg lovag
Több mint egy éven által szép sólyommadárt
neveltem én, szelíd lett, ha hívtam visszaszállt,
a szárnyait arannyal fontam be, tündökölt,
s akkor magasra lebbent, új ország várta, messze föld.
Újra láttam én most, átsuhant az égen,
a selymes lábzsinórt még lengeti szépen,
a szárnyain aranyszín csillogás remeg.
Uram, kik csókra vágynak, engedd, hogy egyesüljenek.
Radnóti Miklós
A VIRRADATMADÁR
Háborgó tengeren zord hegyeken át
Keletre szállt a sólyomszárnyú virradatmadár
Meglátni ismeretlent a távoli kéklő eget
Vadász ösztöne hajtja a végtelen fölé
Túlszárnyalni szépet s legyőzni felleget
Vágya teljesült elérte a vakító napot
Meglátta a hajnali a lüktető életet
Álomra hajtja fejét Álmában visszajár
Merre a visszaút Látását elvette a fény
Örökre égbe száll a megsebzett Hajnalmadár.
Vándor Attila István
Vándor Attila István - Megbolydult víztükör
Szomorkás, borongós este volt. Szél tépte a fákat. Az öregember lement a tóhoz. A vízparton megállt. Bámulta a tajtékos, haragos hullámokat. Vagy talán nézte a semmit. Egy vén, megfáradt elefántra gondolt, aki elhagyja a csordát, beveszi magát az erdő sűrűjébe.
Hirtelen zizzen a nád. Egy kisbéka ugrik az öregember lába elé. Nagy békaszeméből könny csordogál . Brrek - brrek, brrekek, szól a kisbéka.
Mi bánt kicsi béka? Kérdezi az öregember miközben lehajol a békához. Csontja reccsen, tagjai fájnak, majd fel is kéne állnia tán. Kinyújtja kezét és megszólítja a békát.
Jöjj, ugorj a tenyerembe, leszek én menedéked. Mondd mi bánt. Beszélj hát!
Ó! Nagy az én bánatom.
Szólj hát!
Életem élem lent a mélyben, a tónak mélységes vízében. Nem látom a nap sugarát, nem érzem a tavasz édes illatát. Nem tudom mi a jóság, mi a szerelem. Életem csupa bánat. Nem szeret engem senki tán. Nem fogták még kezem, nem csókolták arcomat. Mindenki fél tőlem, jöttömre elszalad.
Ó kicsi békalány! Te vagy a legdrágább, neked van a legtisztább lelked. Hangod, mint éneklő napsugár. Szép vagy , tündér vagy. Kerek nagy világon te vagy a legszebb.
Az öregember szorította, cirókálta a reszkető kisbékát. Kezéből melegség áradt. Lelke van ennek az embernek, érezte a békalány.
Békatestén forró hullámok suhantak át, megérzett sejtető vágyakat . Arca szép lett, szeme mint csillámló drágakő. Életében most élte meg, hogy őt valaki igazán szereti.
Az öregember fogta a kisbékát, magához ölelte, szépeket mondott neki.
A szél elállt, lágy szellő fújdogált. Az aranyló nádon szikrázott a napsugár. Égszínkék madárkák csilingelni kezdtenek. Kékbe borult az egész világ.
A kisbéka kiugrott az öregember kezéből le a földre. Vakító fény töltötte be a teret, elvette az öregember látását. Hogy mi történt, sem láthatta már. Egy selymes hajú, csodálatos, sudár, harmatos tündérlány állt előtte.
Öregember Isten áldjon, én elmegyek. Rebegte a tündérlány.
Jaj ne menj! Ne hagyj magamra drága kicsi lány! Szívből megszerettelek, mit ér a lét nélküled. Kinyújtotta két kezét, nyúlt a lány után. Látását elvette a vakító fénysugár, füle sem fogott fel hangokat .
Valamit egyre érzett , elindult hát tétován. Világa nem volt, könnyei mosták sebét.
Vakon ment, vakon és némán. Ment a semmi felé.
Hajnal volt, mikorra simára csendesült a megbolydult víztükör.
//2004-05-11//
És az utolsó
Crazier lyricsI've never gone with the wind
Just let it flow
Let it take me where it wants to go
Til' you opened the door
And there's so much more
I'd never seen it before
I was tryin' to fly but I couldn't find wings
But you came along and changed everything
You lift my feet off the ground
You spin me around
You make me crazier crazier
Feels like I'm falling and I
I'm lost in your eyes
You make me Crazier Crazier Crazier
I watched from a distance as you
Made life your own
Every sky was your own kind of blue
And I wanted to know how that would feel
And you made it so real
You showed me something that I couldn't see
You opened my eyes and you made me believe
You lift my my feet off the ground
You spin me around
You make me crazier crazier
Feels like I'm falling and I
I'm lost in your eyes
You make me crazier crazier crazier
Ohhhh
Baby you showed me what livin' is for
I don't wanna hide anymore
Oh Ohh
You lift my feet off the ground
You take me away
You make me crazier crazier
Feels like I'm falling and I
I'm lost in your eyes
You make me crazier crazier crazier
Crazier Crazier
Mitrill egyedül kószált.Egyedül volt,egyedül a gondolataival,gondjaival.Egyedül az emberek között.Egyedül,mert bár tömeg vette körül,nem találta meg őket.Egyedül volt a szívében…nagyon egyedül.
Fázott.Nem,nem az utcán volt hideg.Fent sütött a nap,de nem érezte melegét.A meleg szél simogatta homlokát,de nem érezte érintését. Szívében fázott…mert egyedül volt.
Szégyelld magad! Cipelhetem ezt a nehéz zsákot!-szólalt meg egy csilingelő hangocska a füle mellett.
Körülnézett…egy aprócska lényt pillantott meg,egy álomszerű kislényt,hatalmas zsákot tartott a két kezében,és szemrehányóan pillantott.
-Hát te ki vagy?
-Mindig ez a kérdés! Tündér létedre nem ismersz meg? Persze,azt sem tudod,mi ez a zsák?
-Hát honnan tudnám? És mióta vagyok én tündér?
-Születésedtől fogva. Amióta szívedben él a szeretet,a szeretet iránti igény. A zsákban meg a sóhajtásaid vannak. Már nagyon unom. Igazán lehetnél jókedvű is néha.
-De hát hogy legyek jókedvű? Nézz rám! Mitől legyek én jókedvű? Nézz meg jobban. Ki szeret engem???
Mitrill szava elakadt. A zsák szemmel láthatóan lett egyre nagyobb és nagyobb, a kis lény majdnem leesett a megnövekedtet tehertől. Azonnal panaszt is emelt.
-Hát nem meg mondtam,hogy csínján azokkal a sóhajokkal? Most majdnem összetörtem magam! Miért ne szeretnének téged? Megnéztelek. Lehet téged szeretni.
-Engem? – Mitrill keserűen mosolygott. Engem? – kérdezte ismét.
A kis lény lemondóan legyintett – Úgysem hiszel nekem,amíg nem látod! Na,repülj velem!
-Repüljek? Mitrill szava elakadt. A manószerű kis lény már határozottan mérgesnek tűnt.
-Ha én ezzel a zsákkal tudok repülni,neked meg sem kottyan.
Mitrill elkerekedő szemmel bámult az eltűnő manócska után. – Várj,jövő! – kiállított ,és egyszerre csak azt vette észre,hogy ott van a manó nyomában. Az vissza nézett rá – Na látod,csak akarni kell!
Mitrill körül nézett: alatta az emberek,városok mint megannyi hangyaboly nyüzsgő lényei. És repül!
Elmosolyodott. A manó vállán a zsák rögtön kisebb lett. Az nem szólt vissza,csak repült tovább. Mitrill nem látta,merre mennek,csak ment utána….és egy erdő fölé értek. A manó egy tavacska partján szállt le. Mitrill mellé lépett.
-Nézz bele a vízbe.Mit látsz?
Mitrill belepislantott,majd felkapta fejét,hogy lássa ki áll mellette. A vízből egy idegen lány tekintett vissza.
-Ki ez?
-Természetesen te!
-Én???? – nézett nagyot Mitrill,és ismét a víz fölé hajolt. Egy gyönyörű lány volt benne. Haja, szeme ragyogott,mosolya fénylett…Ez nem ő!
-Ki ez? – nézett ismét a manóra.
Az felsóhajtott – Te vagy. Csak…hát…ez nem közönséges tó. Annak szemében látszol így,aki szeret téged. Annak te leszel ez a lány. Akit elfogadsz,akit meghívsz a szívedbe…az lát ilyennek.
Mitrill szemében könnycseppek csillogtak. - Akit meghívok… - suttogta,arra gondolva,akit szeret…És a manó válláról eltűnt a zsák,és lábát lógatva vidáman figyelte a mosolygó Mitrillt…ilyennek akarta örökké látni.
Csodásan gyönyörűt küldtél. Köszönöm! Itt a helye a topikban.
"" Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.""
Most látom, sírnak a szavak!
ALEXANDR BLOK: NE HÍVJ
Ne hívj, lelkemnek ne igérd
hevét a régi boldogságnak.
Magányos vagyok és setét,
s te lángsugaras látomás vagy.
Puszta a föld, sárgán dereng
az éj, a holdfény meg se moccan.
Jég borzadály és néma csend
lakozik fagyos csillagokban.
Győzelmes arcod ismerem,
hívó szavaddal hallhatón szólsz,
tud lelkem a te nyelveden,
de engem már hiába unszolsz.
Puszta a föld, a hold ragyog -
ne hidd, hogy újra megigézel.
Szívembe fagyos csillagok
jég borzadálya, csendje fészkel.
/Lator László/
Piramis -
Szállj, szállj, szállj fel magasra!
Dalom hódítsd meg most a kék eget!
Jöjj, jöjj, kérlek, ne menj el,
Gyere, hallgasd csak az éneket!
Vártam, hogy végre szóljak,
Azt hogy elmondjam, mit is gondolok.
Hallgasd, hallgasd meg, kérlek,
Azt, mi számomra a legszentebb dolog.
Kérlek, higgy, hogy neked higgyek,
Kérlek, bízz, hogy bízhassak én!
Kérlek, szólj, hogy hozzád szóljak,
Kérlek, élj, hogy élhessek én!
Szállj, szállj, szállj fel magasra
Dalom, hódítsd meg most a kék eget
Jöjj, jöjj, kérlek ne menj el
Gyere, hallgasd csak az éneket
Kérlek higgy, hogy neked higgyek
Kérlek bízz, hogy bízhassak én
Kérlek szólj, hogy hozzád szóljak
Kérlek élj, hogy élhessek én
Szállj, szállj, szállj fel magasra
Dalom, hódítsd meg most a kék eget
Jöjj, jöjj, kérlek ne menj el
Gyere, hallgasd csak az éneket
belerepülni a Napba,
versenyt úszni a fénnyel,
egybeolvadni tüzével.
Lángként élni-lobogni.
Mély levegőt kéne venni:
leugrani a mélybe,
széllel táncolni fák közt,
szellővé válni - megszűnni.
Nem félni - repülni.
Mély levegőt kéne venni:
hullámokban elmerülni
vízzé válni, fodrozódni
simulni kövekhez parthoz
mint egy kéz az archoz.
Mély levegőt kéne venni
lefeküdni - nem mozdulni
elporladni földre hullni.
Ott lenni mindenhol
s megszűnni sehol.
Radnóti Miklós – Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szívében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messze fénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
Józan ész
A harag hamar elszáll, a Józan ész lesz az Úr
Egy hang szól a síron túl, légy nagyon boldog és boldogulj.
Ezt kívánja egy érző szív, mely lecsendesül
Egy kedves szótól, gesztustól az ember is lelkesül.
Nehéz különbséget tenni jó és rossz között, ha szeretsz valakit,
A lélek háborgó tengerében megláthatsz valamit.
Jól nézd meg, halandó, mert egy angyalt látsz
A helyes útra Ő vezet, de te mégis csodát vársz.
Ne csak várd a csodát, tegyél is érte lépéseket
Előbb önmagadnak tedd fel a másoknak szánt kérdéseket.
Ha sikerül választ kapni, lelked tiszta, szíved újra dobog
Másoktól is az őszinte, igaz válaszokat kapod.
Ne légy sose önző, vállald fel mindig érzelmeidet
Segíts akkor is azon, ki fontos neked, ha elutasítja lényedet.
A visszautasítás oka sokszor a feltétlen szeretet, megbecsülés jele,
Állj mellé akkor is tiszta szívvel, várj és légy vele!
Vándor Attila István
A földi létből
A földi létből elrepültem,
Messzi galaktikára kerültem.
Nem várok már semmi jóra,
Nem ketyeg a homokóra.
Örök csend van és sötétség,
Nincs csúnyaság és földi szépség,
Földi lények aligha élnek,
Nagy semmiben a szférák zenélnek.
Nincsen öröm és nincsen bánat,
Nem veszik le a szép ruhákat,
Nincsen távol, és nincsen messze,
Nem számít semmi, társad, hogy lesz -e?
Itt nincs test és nincsen lélek,
Nem kérdés többé, miért is élek.
Felszállok egyszer az időgépre,
Elrepülni vissza a földi égre.
Millió fényév, hogy visszaérve,
Az üres semmit megkerülve,
Nem lesz már élet, nem lesz már szépség,
Helyette csend és örök sötétség!
//Föld, 2002.12.16. Arvennek írta
ever dimness//
Szép reggelt Kedves Györgyi!
Mért küldtem Neked? Mert minden sora, hangja RÓLAD beszél.
Amikor elsőre hallgattam - néztem, lórúgást éreztem odabenn.
megannyi kérdés. Mindjárt az első: honnan, merről hozott a hajnali szél?
A többit szépen, lassan, sorjában.
//dimness, aki bamba, sötét, meg homály - Vándor Attila István//
".... szépen, lassan ...." írtam fennebb. Engedj meg egy feszültséget oldó viccecskét.
>> megy fel a hegyre két bika. Öreg bika és a kis bika. Felérve a csúcsra, látják, hogy lent a völgyben sok - sok tehénke harmatos hajnali füvecskét legelészik. "Rohanjuk le őket, és agyon csókolgatunk egyet - kettőt" -szól a bikuci. ""Nana öcskös. Szép lassan lesétálunk, és agyoncsókoljuk az egész csordát"" - mondja az öreg bika.