Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A harisnya, a csábítás esz

sophiee77
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.

Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.

Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
  1. 2007. november 19. 15:044601.
    ez a topic eddig mentes volt a primitív alpári szánalmas szurkálódástól, ez nyilvánvaló mindenki számára aki régóta itt van, vagy vette a fáradtságot és mielőbb beírt volna végigolvasta. mindenki nevében kérem, hogy őrizzük meg ezt a jó szokást és hagyjuk egymást békén.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. november 19. 15:044600.
    Hat, lehet ilyet mondani egy varandos anyukanak??!

    (Nekem meg kozonseges. De ezt nem akartam mondani )
    előzmény:
    Lilith_ (4595)
    2007-11-19  14:12
  3. Torolt_felhasznalo_625394
    Torolt_felhasznalo_625394
    2007. november 19. 15:004599.

    A te hozzászólásod meg tipikus példája a primitív libák megnyilvánulásainak. Mindig elszomorít, ha olyan korlátolt gondolkodású egyénekbe botlom, akik még csak nem is próbálkoznak a gondolkodás művészetével. 

    Egyébként tanácsért inkább édesanyádhoz menj, lehet, hogy több tapasztalata van, mint nekem. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_679086 (4597)
    2007-11-19  14:51
  4. Torolt_felhasznalo_679086
    Torolt_felhasznalo_679086
    2007. november 19. 14:534598.

    Sőt, ha feldugja magának mindet, azzal se megy sokra bacik ellen

    (én kérek elnézést az offért   )

    előzmény:
    Aida84 (4596)
    2007-11-19  14:23
  5. Torolt_felhasznalo_679086
    Torolt_felhasznalo_679086
    2007. november 19. 14:514597.

    Ez a hozzászólás tipikus esete annak, hogy "ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna" Ha ennyi fogalmad van a női higiénéről, akkor fognak még meglepetések érni, úgy sejtem  

    Ami meg az előző hozzászólásod végét illeti, ha öhm, konzumhölgynek állok, tudom, kihez forduljak tanácsért  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625394 (4593)
    2007-11-19  14:00
  6. 2007. november 19. 14:234596.

    az a babakocsi mindig is ott volt a neved mellett, csak nem vettem észre, vagy lemaradtunk valamiről? 

     

    dzsakobi: én nem ülnék le mondjuk a buszon, de egy kocsiba se ülnék be szoknyában bugyi nélkül, hiába van a táskámban akár több csomag gumi 

    előzmény:
    Frigyesur (4594)
    2007-11-19  14:03
  7. 2007. november 19. 14:124595.

    Hú ez kemény volt  

    (Mellesleg én el nem tudnám képzelni, hogy ne vegyek fel bugyit, nem csak a kórokozók miatt..és szerintem egy ízléses kis csipkecsoda sokkal szexibb, mintha az ember a la natúr belebújik egy szoknyába..)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625394 (4593)
    2007-11-19  14:00
  8. 2007. november 19. 14:034594.
    Nohat, mindent ertek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625394 (4593)
    2007-11-19  14:00
  9. Torolt_felhasznalo_625394
    Torolt_felhasznalo_625394
    2007. november 19. 14:004593.
    Ha még azt se tudod, hogy fiú vagy-e vagy lány, nem csodálom, ha nem tudsz különbséget tenni a fehérnemű és a koton között.
    előzmény:
    Frigyesur (4592)
    2007-11-19  13:37
  10. 2007. november 19. 13:374592.
    Fehernemu nelkul nemcsak pasikat foghat meg az ember lanya, hanem mindenfele baratsagos korokozot is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625394 (4588)
    2007-11-19  11:01
  11. 2007. november 19. 13:364591.
    Sebaj, addig sutheted a Rakoczi turost. Egy tepsi nekem, egy tepsi Aidanak
    előzmény:
    Lilith_ (4578)
    2007-11-17  23:56
  12. Torolt_felhasznalo_214126
    Torolt_felhasznalo_214126
    2007. november 19. 12:594590.
    Ebből az utolsó nagyon tetszik merre találtad?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (4558)
    2007-11-16  14:57
  13. 2007. november 19. 11:504589.
    én sarkatlanakból csak nagyon széles szárúakat láttam tudom milyen nehéz normális csizmát kapni, én is nehezen találtam olyat, ami tetszik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_988692 (4587)
    2007-11-19  10:59
  14. Torolt_felhasznalo_625394
    Torolt_felhasznalo_625394
    2007. november 19. 11:014588.

    Én is a combfixre szavazok, kizárólag hasított szoknyával, hogy néha kivillanhasson 

    Bugyi nélkül teljes borotválással csak azt a pasit nem fogod meg, aki túl mafla ahhoz, hogy felhúzza a szoknyádat 

    előzmény:
    sophiee77 (1)
    2006-11-29  07:17
  15. Torolt_felhasznalo_988692
    Torolt_felhasznalo_988692
    2007. november 19. 10:594587.
    Keresem a tökéletes csizmát, aminek nincs sarka és nem áll el a lábamtól. Az az érzésem, hogy már régen kimentem a divatból, de akkor is ezt szeretem. Tudtok tanácsot adni, hol keressem álmaim csizmáját? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. november 19. 10:404586.

    Pont erről akartam én is írni, hogy akit zavar, hogy eláll a lábán a csizma szára, az nézze csak meg az NL-t! Nekem az a piros csizma nagyon tetszik 

    Nyuszó: nagyon szépek a harisnyák 

    előzmény:
    Aida84 (4585)
    2007-11-18  19:48
  17. 2007. november 18. 19:484585.
    én is így vettem észre, plusz rengeteg kirakatbabára adnak hosszú szárú csizmát, és az ő lábuk is kalimpál benne úgyhogy szerintem ezek a csizmák direkt ilyen széles szárúak. csak azért egy kicsit hülyén néznek ki, vagy csak nem vagyok hozzászokva, hogy eláll a lábamtól
    előzmény:
    Ametyst (4583)
    2007-11-18  14:56
  18. 2007. november 18. 15:224584.
    Biztos estére megdagad a sok járkálástól Akkor átlagoljunk..30 centi? 
    előzmény:
    Aida84 (4582)
    2007-11-18  14:44
  19. 2007. november 18. 14:564583.
    A vádliméretedről jut eszembe, hogy az e heti NL-ban a divatoldalon a modellnek nagyon eláll a csizma a lábától. Szóval, most ez a divat, igazán ne izgasd rajta magad!
    előzmény:
    Aida84 (4582)
    2007-11-18  14:44
  20. 2007. november 18. 14:444582.
    tegnap este megmértem a lábamat centivel. nem hiszem el, de centivel meg 31 cm volt! ma reggel megint megmértem, ugyanott, 29 cm. azt már észrevettem, hogy estére mindig vastagabb a lábam, de hogy ennyire az a 27 cm elég gyanús volt, ott tutira rosszul mértem, de ezt a nagy eltérést akkor sem értem.

    láb vékonyító harisnyákhoz hozzátenném még a hátul varrottak minden fajtáját, mert azok is karcsúsítanak optikailag főleg persze a fekete, de szerintem mindegyik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2007. november 18. 09:014581.
    vastag harisnyával .) látszik,hogy még nem ébredtem fel .)
    előzmény:
    Mosolyrend (4580)
    2007-11-18  09:00
  22. 2007. november 18. 09:004580.

    Szia!

    Nagyon köszönöm!Igazán porfi vagy!

    Tegnap pont azon gondolkodtam,hogy egy vastag harisnyába esetleg télen is lehet cipőt venni.A változatosság kedvéért .)

    Szép napot!

    M.

     

    előzmény:
    Ametyst (4574)
    2007-11-17  14:22
  23. 2007. november 18. 00:064579.
    Aidának igaza van, a hosszanti csíkos minta vékonyít, de ezt nem csak csíkokra lehet ám érteni..ki lehet terjeszteni minden mintára, ami hosszanti csíkokban van elrendezve Így máris nagyobb a választék Pl. rombuszos, virágos.. Egyébként ez a "szabály", hogy a haránt mintázat szélesít, nem is mindig igaz, sokat számít az, hogy milyen a minta, milyen a színe, stb..úgyhogy próbálgatni kell. Ráadásul minden harisnya egy kicsit összehúzza a lábat, amiatt is vékonyít..néha én is érzem, hogy csak úgy feszül a combomon 
    előzmény:
    jerry-me (4562)
    2007-11-16  15:28
  24. 2007. november 17. 23:564578.
    Oh természetesen a szerenád nem marad el, drága Frigyesúr, de még nem állok olyan szinten, hogy az ablakod alá merészkedjek  De hidd el, szakadatlan gyakorolok 
    előzmény:
    Frigyesur (4554)
    2007-11-16  14:43
  25. 2007. november 17. 23:534577.

     

    Nyuszó, én is mindig 38-as cuccokat látok, amikor 36-is kéne De hát ez elég tipikus, mindenkinek az hiányzik, ami nincs 

    előzmény:
    Aida84 (4550)
    2007-11-16  14:31

Címlap

top