Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ordító párok

Torolt_felhasznalo_152875
Torolt_felhasznalo_152875
Létrehozva: 2007. február 18. 11:52
Megint nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Több helyen látom, pároknál, hogy a nő rengeteget veszekszik, ordít, üvölt a párjával, mások előtt is (hisz ezért látom ), egyszóval rendezi a párját rendesen.

Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek ilyenkor mi a helyes, illetve mit tennétek? Ha visszaordít a férfi, az már eleve a nők tisztelete ellen való vétek (mert az igazi gentleman még a hivatásosnak is kezet csókol, csak maximum nem megy el vele, de nem alázza meg), ugyanolyan ordenáré módon lerendezi röviden? Finoman hogy tesz rendet?

Kíváncsi vagyok egy-két trükkre, élethelyzetre, férfiaktól és nőktől egyaránt, valamint olyanoktól, akik maguk is ordibálnak néha, ha nem bírnak a párjukkal, s a párjuk ezt hogy rendezi le.

Sok érdekes helyzet van, átbeszélhetnénk ezt a témát.
  1. Torolt_felhasznalo_152875
    Torolt_felhasznalo_152875
    2007. február 18. 12:4851.
    Állj!

    A nő nem egyenlő a gyerekkel! A nő felnőtt ember, nem úgy "hisztizik", mint egy gyerek!
    A gyereket nevelik, azért adnak neki néha pofont, de a felnőtt nőt nem nevelni kell, főleg nem a párjának, aki nem a szülője!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_917831 (46)
    2007-02-18  12:45
  2. 2007. február 18. 12:4850.

    Azzal egyetértek,hogy emberek vagyunk,nem vagyunk tökéletesek,de mint írtam én különbséget tennék ordítozás,üvöltözés és vitatkozás között.

    Szerintem nem túl jó ha egy házasságban,kapcsolatban a felek ordítoznak egymással.

    előzmény:
    jesse03 (29)
    2007-02-18  12:30
  3. Torolt_felhasznalo_917831
    Torolt_felhasznalo_917831
    2007. február 18. 12:4749.
    A dühnek van oka. A hisztinek rendszerint nincs.
    előzmény:
    Frigyesur (48)
    2007-02-18  12:46
  4. 2007. február 18. 12:4648.
    Van is. Altalaban hangosabb vitatkozassal indul, aztan johet az ordibalas es uvoltezes is, ha rendesen belelendulunk

    Mondjuk, ami engem zavar, hogy rogton egybe mossak sokan a hisztivel. Arrol szo sincs, sosem szoktam. Nem szeretem ha egy no duhos, rogton ramondjak, hogy hisztizik!
    előzmény:
    timcsi81 (32)
    2007-02-18  12:32
  5. Torolt_felhasznalo_152875
    Torolt_felhasznalo_152875
    2007. február 18. 12:4547.
    Húú, de önérzetes valaki!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_257414 (45)
    2007-02-18  12:45
  6. Torolt_felhasznalo_917831
    Torolt_felhasznalo_917831
    2007. február 18. 12:4546.

    Nő megüthet férfit? Nő megalázhat férfit? Miért van az, hogy a nagy egyenlőségben a nők mindent megengednek maguknak, a férfiaknak pedig kuss a nevük? Sajnos nem egy olyat láttam, hogy szerencsétlen pasas csak tűrte, hogy a kedves neje rajta töltse le minden mérgét, beleszőve az impotenciát, a miért nem keresel többet, stb kifejezéseket is. Ahogy a gyereknek, az ilyen nőknek is jár a nevelő jellegű pofon. Nem kell kihúzni a gyufát.

    Nem a bántalmazásról, verésről beszélek, mert az azért nem megoldás. De senki nem köteles tűrni a hisztit. Kiemelem, csak az ok nélküli kötekedésről beszélek. És ha férfi nem üthet meg nőt, nő se üssön nőt, senki ne üssön senkit, anya se adjon pofont a hisztériás gyerekének. Igenis, néha kell. Máskülönben meg nyílnak a topikok, hogy a szemét férjem elhagy, éppcsak a kedves asszony nem néz bele abba, hogy mit és hol rontott el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152875 (41)
    2007-02-18  12:39
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. február 18. 12:4545.
    Na, meg az kellene, hogy egy no megusson! Ezt komolyan mondom, el sem tudom kepzelni. ... Azon pillanatban eltornem a kezet es mehetne ugy ahogy jott.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152875 (41)
    2007-02-18  12:39
  8. 2007. február 18. 12:4344.
    előzmény:
    jesse03 (29)
    2007-02-18  12:30
  9. 2007. február 18. 12:4343.

    én is időnként elengedem magam, de szerintem ez nem baj 

    na és a kedvesemnél is néha elszáll a pöttyös... 

    ettől még szeretjük a másikat. viszont sosem mások előtt, vagy az utcán, udvaron, ahol más is szem és fültanuja lehet.  mert ez tényleg nem tartozik másra.

    előzmény:
    erna86 (37)
    2007-02-18  12:34
  10. 2007. február 18. 12:4242.
    Pedig vannak ilyen emberek Akikbol probaltam kicsikarni valamilyen megnyilvanulast, de egyszeruen nem ment... Na jo, ha ferfirol volt szo, azert szokoevben egyszer sikerult
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152875 (28)
    2007-02-18  12:30
  11. Torolt_felhasznalo_152875
    Torolt_felhasznalo_152875
    2007. február 18. 12:3941.
    Héé, nőt nem üthet meg egy férfi!! Max otthagyja, de még az útszélit sem ütheti meg, ha valóban férfi.

    Nő-nőt: megtépik egymást
    Férfi-férfit: agyonverik egymást, aztán söröznek
    Nő-férfit: megpofozza, aztán csók
    Férfi-nőt: ilyen nem fordulhat elő, az ilyen megérdemli, hogy kiheréljék
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_917831 (36)
    2007-02-18  12:34
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. február 18. 12:3740.
    Neked alszent, nekem pedig az alapveto emberi kultura kerdese, hogy be uvoltson velem SENKI! En sem teszem soha senkivel, tehat ezt forditva is elvarom. Aki pedig ezt nem kepes toleralni es megbecsulni, annak az ajtomon kivul van a helye! Ez persze nem jelenti azt, hogy meg sem lehet szolalni! Söt, meg mas velemenye is lehet mint nekem, de ettol meg a kerem, a koszonom es a halk hangnem az iranyado. Nincs olyan nagy szerelem, nincs olyan fektelen düh es elvakult harag, ami parok/hazastarsak/munkatarsak kozt kiabalasra/orditozasra adhana okalapot. Ugyanugy, mint ahogyan a pias, reszeg embereket sem turom a kornyezetemben. Mindenkit szivesen megkinalok egy pohar borral vagy sorrel, sot akar tobbel is, de mindenkinek tudnia kell, hogy hol a mertek es a hatar. Aki erre keptelen, annak asztalomnal nincs helye. Sajnalom. Nekem ez a minimum.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152875 (28)
    2007-02-18  12:30
  13. Torolt_felhasznalo_152875
    Torolt_felhasznalo_152875
    2007. február 18. 12:3539.
    Na ezzel is egyetértek
    előzmény:
    zeneca (33)
    2007-02-18  12:32
  14. 2007. február 18. 12:3538.
    Mi az a hiszti?
    előzmény:
    jesse03 (34)
    2007-02-18  12:33
  15. 2007. február 18. 12:3437.
    Én is meglepődtem hogy mindenki ilyen nyugodt ember... Vagy iylen normális? nem tudom... én bevallom szoktam ordítani a párommal (amit nagyon útál) de néha feldűhít annyira hogy nincs az az önuralom ami visszatartaná belőlem... Jó ez nem gyakori de igen is nemhagyok bizonyos dolgokat amiket más nők szónélkül eltűrnek és kitudja hogy bukik ki belőle egyszer a felhalmozott düh. És ettől még szeretem a párom.... ilyen a vérmérsékletem...
    előzmény:
    Frigyesur (24)
    2007-02-18  12:28
  16. Torolt_felhasznalo_917831
    Torolt_felhasznalo_917831
    2007. február 18. 12:3436.

    Én ritkán csinálom a fesztivált, ha mégis, akkor az nem azért szokott lenni, hogy rendezzem a párom...sokkal inkább azért, mert mondjuk túlfeszült vagyok. Ő nem szokott szólni, sőt, magamra hagy, így előbb-utóbb rájövök, hogy nem őt kellene buzerálni.

    A másik: nagyon utálom, ha egy nő mindenki előtt lef*szozza a párját/férjét és sajnos ilyen nem kevés van. Én nem sértem meg ezzel az ő méltóságát, hiszen én sem szeretném, ha megalázna. Ha férfi lennék, 1. nem lennék ilyen nővel, 2. szájon vágnám. Némelyek sokat megengednek maguknak...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152875 (1)
    2007-02-18  11:52
  17. Torolt_felhasznalo_152875
    Torolt_felhasznalo_152875
    2007. február 18. 12:3435.
    De szerintem vannak ilyen alaptermészetűek, akik könnyebben, gyorsabban felhúzzák magukat, mert mit tudom én, például vehemensebbek (de akkor másban is) vagy nehéz életszakaszban vannak, sok gondjuk van- és hát emberek vagyunk, nem nehéz olyankor elméleti szinten maradnia annak a mondatnak, hogy "az én gondjaim miatt nem büntethetek másokat"
    előzmény:
    mystic (31)
    2007-02-18  12:31
  18. 2007. február 18. 12:3334.
    látni és sem láttam, viszont hallottam-nem egy emberkétől egys ugyan az személyről+láttam a megrökönyödés miután meséltek róla nekem.
    Az bőven elég volt-még a gyermekeimtől sem tűröm a hisztit-hát még egy felnőtt embertől.

    Egy nagy vödör vizet kellett volna rá locsolni-garantálom többet nem fordult volna elő evvel az illetővel.
    előzmény:
    timcsi81 (26)
    2007-02-18  12:29
  19. 2007. február 18. 12:3233.
    Egyébként meg nyilván vannak hisztérikák, de azért sok sok ffi okot ad arra, hogy bizony jol leorditsák a fejüket. Vannak azért elég szomorú történetek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152875 (1)
    2007-02-18  11:52
  20. 2007. február 18. 12:3232.
    Én különbséget tennék az ordibálás,üvöltözés és a hangosabb vitatkozás között
    előzmény:
    Frigyesur (24)
    2007-02-18  12:28
  21. 2007. február 18. 12:3131.
    Mellesleg én nem ordítok soha.Minek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152875 (1)
    2007-02-18  11:52
  22. Torolt_felhasznalo_152875
    Torolt_felhasznalo_152875
    2007. február 18. 12:3130.
    Ez nagyon jó!!! Szerintem is ilyeneket mond egy igazi férfi
    előzmény:
    mystic (27)
    2007-02-18  12:29
  23. 2007. február 18. 12:3029.
    "Kezelni nem nagyon tudta meg senki, csak en, hogy idoben sarkon fordultam es setaltam... minumum egy orat

    Kulonben vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy egy nyugodt ember elviselese sokkal nehezebb egy temperamentumos ember szamara, mint forditva.

    A ferfi-noi dolgot minek belevenni? Emberek vagyunk... Nem veszem tiszteletlensegnek ha visszaordit, kiveszekedjuk magunkat, aztan bocsanatkeres, jot nevetunk es szent a beke! "

    előzmény:
    Frigyesur (24)
    2007-02-18  12:28
  24. Torolt_felhasznalo_152875
    Torolt_felhasznalo_152875
    2007. február 18. 12:3028.
    Na végre, egy életszagú vélemény!

    Köszike!

    (Ez a "jaj, távoltartom magam az ordibálásnak még a gondolatától is, én? ugyan" nekem olyan álszentnek tűnik)
    előzmény:
    Frigyesur (24)
    2007-02-18  12:28
  25. 2007. február 18. 12:2927.

    Férfia a hisztis ordítós kedvesnekrágám, látsz nagyot hallókészüléket rajtam?Nem?Akkor légyszíves ne ordíts.

    Vagy :Van  két jegyem a szombati  box meccsre,ha gondolod elmehetünk rá,és ott kidühöngheted magadat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152875 (1)
    2007-02-18  11:52

Címlap

top