Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lányok a netes társkeresőn

AlFresco
Létrehozva: 2007. Április 23. 11:20

Miért fordul elő nagyon gyakran, hogy amikor az ember fia levelet ír egy netes társkeresőn egy lánynak, akkor egyetlen sorral, egyetlen szóval sem válaszolnak neki?
Merthogy ez elég gyakran előfordul.
Érthető persze ha valakinek nem tetszik a bemutatkozása, vagy nem tetszik a levél amit írt, vagy nem tetszenek a fényképei, vagy nem tetszenek az adatai amiket megadott... Ez teljesen érthető. De ilyen esetben is nagyon egyszerű lenne indoklás nélkül válaszolni valami olyasmit, hogy "ne haragudj, de inkább nem" vagy csak "bocs, de mégsem".

Ez a gesztus, vagyis hogy a megszólítottak semmit sem válaszolnak a levélre, szerintem kb azzal egyenértékű mintha a valós életben felhúzott orral vagy bután bámulva (kinek mire futja) szó nélkül elfordulnának.
Persze, van egy jó oldala is ennek a dolognak, mégpedig az, hogy aki egy szót sem tud válaszolni, az ezzel már minősítette is önmagát, és innentől kezdve már nem is érdeklődik utána az ember.

Szerintem ha valaki szükségesnek tartja hogy egy netes társkeresőn (is) próbálkozzon azzal hogy rátaláljon valakire, akkor az részben azért teszi ezt, mert máshol nem nagyon tud ismerkedni... De ha valaki természetesnek veszi, hogy egy hasonlóképpen a neten is társat kereső ember levelére egy szót sem válaszol, az gondolkodjon el rajta, hogy minden rendben van-e a kommunikációs módszereivel (meg talán az önértékelésével), és hogy talán pont azért nem talál magának társat, mert megengedi magának hogy szó nélkül elforduljon, akár a valós életben, akár a netes társkeresőn.


Biztosan vannak itt olyan lányok, akik regisztráltak valamelyik társkeresőn - Ti szoktatok válaszolni a nektek küldött levelekre?

  1. 2007. Április 23. 11:5526.
    Rendben, érthető amit írtál - de mivel megnéztem miket írt valaki az adatlapjára, és csak akkor válaszolok ha ebbe "beleférek" (vagyis én pld nem írok valakinek, aki a száz kiló feletti norvég óriásokra bukik), és ha még személyre szóló levelet is írok, vagyis csak annak a lánynak írok, akit megszólítok, akkor már illik válaszolni, nem?
    előzmény:
    TriNiTy (21)
    2007-04-23  11:49
  2. 2007. Április 23. 11:5325.

    Pontosan!  Sőt, ha kérdezek, akkor sem válaszol. Annyit nem tud írni, hogy "Bocsáss meg, most nincs időm írni, de ha tudok, írok majd. Szia!" Ez kb. 5 mp volt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751114 (16)
    2007-04-23  11:44
  3. 23
    23
    2007. Április 23. 11:5324.
    Amúgy meg jáááték. Ha valakinek nincs kedve Veled játszani ,játszon üveggolyókkal :D , lelke rajta
    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  4. 2007. Április 23. 11:5123.
    Igen, talán igazad van, végül is érthető hogy ha szabvány és primitíven egyszerű levélre nem válaszol valaki.
    Magamból indultam ki, mivel én nem szoktam szabvány leveleket küldeni, és igenis személyre szóló levelet írok ha írok, ami azt hiszem jogossá tenne egy választ.

    Azt pedig egyáltalán nem gondoltam hogy egy vagy néhány levél vagy egy találkozás kötelezne bármire is. Dehogy.
    Kizárólag a megszólítás-válasz ami miatt írtam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_375334 (19)
    2007-04-23  11:47
  5. 23
    23
    2007. Április 23. 11:4922.
    Nem tudom, nekem nem okoz gondot,ha éppen nincs kedve válaszolni még annyit sem. Lehet a főnöke ippeg akkor kérte meg valamire, aztán később már pláne nem volt kedve a válaszadásra. Ugyanolyan visszautasítás aztán kész. Lepereg.
    előzmény:
    AlFresco (18)
    2007-04-23  11:47
  6. 2007. Április 23. 11:4921.

    szia!

    szerintem a nem válasz is válasz.. sőőőőőőőőt elég egyértelmű  

    szerintem nem bunkóság nem válaszolni, ez olyan dolog, hogy az utcán, szórakozóhelyen  sem áll szóba az ember mindenkivel, pláne azzal nem, aki nem szimpatikus. Valaki lentebb már írta, hogy ha elutasító levelet kap az illető, akkor meg jön a - jobb esetben - sértődés, rosszabb esetben az anyázás, meg hogy hülye pitsa mit keresel akkor itt és társai.. Először is, szerintem el kéne olvasni, hogy ki mit ír az adatlapjára, kit keres, és ha beleférsz, akkor írjál, ha nem, akkor meg ne csodálkozz, ha nem válaszol az illető hölgy.

    A másik: sokan hajlamosak sablonlevelet írni.. senki sem szeret olyan levelet kapni, amiről már első olvasatra az jön le, hogy ezt rajta kívül még 50 másik nő is megkapta..  

    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  7. 23
    23
    2007. Április 23. 11:4820.
    A másik meg,hogy tapasztalataim szerint ,a fiúk sokszor nagyon bénán kezdenek hozzá. Vagy magukról írnak túl keveset,vagy túl sokat, (vagy érdektleenet) , vagy a lánynak tesznek vel hülye ,és sok kérdést,amire 51. levélként már tényleg fáradtság válaszolni. Esetleg előfordul,hogy szétküldenek szabvány nem szeméylre szóló levelet jósok lányak,aztán válaszol aki válaszol.
    előzmény:
    23 (15)
    2007-04-23  11:44
  8. Torolt_felhasznalo_375334
    Torolt_felhasznalo_375334
    2007. Április 23. 11:4719.

    Én ilyen vagyok, sokszor nem válaszolok. De az is igaz, hogy sok levél nem is éri meg a választ. Viszont amelyik megéri, és látom, hogy energiát fektettek bele, arra válaszolok, még ha elutasítást is. Kb. így szól a levelek többsége: Szimpi vagy, nézd meg a bemoldalam, ha én is neked, írj! - vagy ilyesmi.

    Megértem az emberkéket, hogy nem fektetnek bele sok energiát, hiszen ők is találkoztatok számtalanszor azzal, hogy nem kapnak választ. Viszont így meg én érzem azt, hogy egy vagyok a sok bepróbálkozott közül, és ez nem igazán tud motiválni.

    Meg aztán azt is gondolom, hogy ezek az oldalak csupán egy lehetőséget adnak, nem köteleznek semmire. Hiszen olyan is van, hogy leveleznek, aztán a másik szó nélkül eltűnik. És még ilyenkor sem bosszankodhatsz, mert ez egy ilyen dolog, egy ilyen világ. Én legalábbis így gondolom. De továbbmegyek. Még a találkozások sem köteleznek. Viszont ha már jópárszor találkoztak, és elindult valami, akkor azt tartom korrektnek, hogy abbahagyják az ismerkedést. Sajnos, jópáran beleesnek abba a csapdába, hogy nem tudják abbahagyni, meg ott munkál bennük a kérdés, hogy "hátha van jobb".

    Egyébként a pasik sem válaszolnak sokszor. Ez nemcsak a nőkre jellemző.  

    Amúgy a mostani kapcsolatom is netes ismeretség. Ő írt, és nem sablonszöveget. Szóval, azért ne add fel!  

    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  9. 2007. Április 23. 11:4718.
    Ne érts félre, azzal semmi baj, ha "a közeledésével beég" a férfi. Ezért is írtam a topikindítóban hogy ha valaki nem tetszik, nem jön be, vagy csak nem és kész, az elfogadható, mert van ilyen. De ettől még mindig lehetne egy szót válaszolni.

    előzmény:
    23 (15)
    2007-04-23  11:44
  10. 2007. Április 23. 11:4417.

    Igen, csk egy odavetett "bocs de nem férsz be az ötven levél mellé" jellegű válaszra szinte azonnal jönne vissza, hogy "milyen egy beképzelt, öntelt p...a vagy te"...

     

    előzmény:
    AlFresco (12)
    2007-04-23  11:40
  11. Torolt_felhasznalo_751114
    Torolt_felhasznalo_751114
    2007. Április 23. 11:4416.
    Az IWIW-en is hány olyan emberke van aki jelölgetni nagyon tud, de a levelekre már nem válaszol
    előzmény:
    Veréna (2)
    2007-04-23  11:34
  12. 23
    23
    2007. Április 23. 11:4415.
    Szerintem nem kell ezt annyira a szívedre venni. A szebb lányok napi 30-40 levelet kapnak, mindenfélét. Bele is rokkannának,ha mindre válaszolniuk kéne. )
    Régimódi vagyok, azt gondolom,hogy a férfié a kockázat,hogy a közeledésével "beég" ,ha nem tetszik ,ha visszautasítják stb.
    Másfelöl meg csökkenteni ezt a kockázatot úgy lehet ,hogy csalogatni a lányokat, nem nyíltan letámadni ismerkedjünk dumával stb. Valahogyan fel kell hívni a figyelmüket magadra, és ha szerencséd van akkor észreveszed hogy valamelyest kíváncsiak Rád. pl a Loveboxon ezt úgy lehet,hogy többször olvasod a lányzó naplóját, akkor esetleg észreveszi,hogy érdeklődsz utánna.
    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  13. 2007. Április 23. 11:4414.

    Szerintem ha valaki egy egyértelmű és semleges elutasítás után megsértődik, akkor azt egyrészt nem kell figyelembe venni, a leveleit pedig onnantól kezdve el sem olvasni, sőt, tiltólistára is lehet rakni az illetőt.
    Egy ilyen sértődés is sokat elmond arról, aki a levelet írta, ez igaz.
    előzmény:
    wazzup (5)
    2007-04-23  11:35
  14. 2007. Április 23. 11:4213.

    igazad van, nem szép dolog, én is voltam netes társkeresőn, és sokszor történt olyan, hogy válaszoltam kedvesen h na haragudj de nem te vagy az akit kereslek..erre többször olyan alpári stílusban válaszoltak nekem hogy hogy képezelm...elhordtak mindenféle utolsó büdös k...nak..

    inkább azóta nem válaszolok én sem..  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2007. Április 23. 11:4012.

    Persze, lehet hogy kapnak a lányok napi ötven levelet, ez igaz - ezzel együtt, egy szabvány válasz, talán pont az, hogy "bocs, kaptam ötven levelet, ha lesz rá időm, neked is válaszolok" vagy "kaptam ötven levelet, és nem fogok válaszolni" bele kellene hogy férjen.

    Aki pedig valóban ismerkedni akar, az ki tudja szűrni azokat a leveleket, amikre érdemes lehet válaszolnia, amikre pedig nem akar válaszolni, azokra mehetne a szabvány "bocs, nem" levélke.

    Vagyis csak szándék kell hogy meglegyen.

    előzmény:
    Marharépa (3)
    2007-04-23  11:35
  16. 2007. Április 23. 11:4011.
    Hát mert már annnnnnnnnyira kell egy társ!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_324896 (10)
    2007-04-23  11:39
  17. Torolt_felhasznalo_324896
    Torolt_felhasznalo_324896
    2007. Április 23. 11:3910.

    Hasonlóan érzek én is.   Várod, hogy visszahívjon egy fontos dolog miatt, de sz@rik rá, és még te érzed magad kellemetlenül.

    Egyébként (csakhogy a topiktémára reagáljak) ott van a másik véglet is: lányok, akik a néhányadik levélváltás után már fehérneműs képeket küldözgetnek magukról (nem saját tapasztalat).  

    előzmény:
    Veréna (2)
    2007-04-23  11:34
  18. 2007. Április 23. 11:389.

    Akkor írjon egy elutasító levél-sablont, amit minden elutasító levélbe bemásol CTRL V-vel, és csak a neveket kell rajta átírni...

    Ha sok embernek írok, ezt csinálom. 

    előzmény:
    wazzup (5)
    2007-04-23  11:35
  19. 2007. Április 23. 11:388.
    Szia!
    Jó a téma!
    Nekem csak az NL párkeresőval van tapasztalatom: 15 levelet tudtam írni 1 hónapban. Volt, hogy "elfogyott", akkor nem válaszoltam. (Jó tudom, lehet sms-ben plusz leveleket kérni....)
    És azokra a sablonlevelekre sem válaszoltam, ahol "Szia kedves, nekem a szex nagyon fontos" , illetve "Szia, beszélgetünk?" . De ha valami megfogott, akkor mindenképp válaszoltam.


    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  20. 2007. Április 23. 11:387.

    Ismerősök között sem szép dolog ha nem válaszolnak a levélre vagy telefonhívásra - de ha egy levélnek pont egy megismerkedés lenne a célja, vagyis nem ismerősök között történik a dolog, akkor ennek egy kicsit más a felhangja.

    előzmény:
    Veréna (2)
    2007-04-23  11:34
  21. Torolt_felhasznalo_311386
    Torolt_felhasznalo_311386
    2007. Április 23. 11:376.
    Jelentem én eddig mindíg böktem vmit....(pár napos tapasztalat)  
    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  22. 2007. Április 23. 11:355.

    Azért szeretném a másik oldalt is megvilágítani. Én jártam már úgy, hogy próbáltam tényleg kedves stílusban válaszolni a nekem nem tetsző jelentkezőknek, hogy bocs, de nem, viszont nagyon sokszor erre egyfajta zaklatás lett a reakció, és mindenképpen megpróbálták megmagyarázni, hogy igenis nekem ők tetszenek, csak ezmegaz, de azért találkozzunk, stb. Egy idő után az ember már fél válaszolni, mert utána az a kínos magyarázkodás, hogy "de ha fejreállsz se vagy az a típus ami nekem tetszik"....

    Illetve ilyenkor jön az is, hogy "mert te annyira felszínes vagy". Most csak hülye példaként, de ha valakinek pl a teltebb testalkat tetszik és ír egy csontváz, akkor felszínesség ide vagy oda, soha nem fog az ember ráindulni...

    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  23. 2007. Április 23. 11:354.
    Írj nekem, én szoktam válaszolni  Viccet félretéve, sok oka lehet annak, hogy miért nem válaszol valaki...
    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  24. 2007. Április 23. 11:353.
    Gondolom, a csaj kap napi 50 emilt. Mindre lehetetlenség válaszolnia, még elolvasni se lehet egyszerű...

    Bár, természetesen, nem szép dolog.
    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20
  25. 2007. Április 23. 11:342.

    Szia! Én egész életemben igyekeztem mindenkinek mindenre reagálni. Ha nem sikerült azonnal, akkor már rosszul éreztem magam miatta. Én ilyen kis lelkiismeretes vagyok. Sajnos túlságosan is.

    És tudod mi a legdurvább?

    Mikor a saját ismerőseid nem reagálnak egy-egy levélre vagy üzenetre...És hány ilyen van! Egy mukkot nem írnak vissza, abszolút levegőnek nézik az embert, vagy azt mondják, hogy mindjárt visszahívnak...aztán vársz hetekig és rájössz, hogy elfelejtett visszahívni.

    Mostanában elegem lett pár emberből!  

    Bocs az offért, de kibukott...

    előzmény:
    AlFresco (1)
    2007-04-23  11:20

Címlap

top