Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lányok a netes társkeresőn

AlFresco
Létrehozva: 2007. Április 23. 11:20

Miért fordul elő nagyon gyakran, hogy amikor az ember fia levelet ír egy netes társkeresőn egy lánynak, akkor egyetlen sorral, egyetlen szóval sem válaszolnak neki?
Merthogy ez elég gyakran előfordul.
Érthető persze ha valakinek nem tetszik a bemutatkozása, vagy nem tetszik a levél amit írt, vagy nem tetszenek a fényképei, vagy nem tetszenek az adatai amiket megadott... Ez teljesen érthető. De ilyen esetben is nagyon egyszerű lenne indoklás nélkül válaszolni valami olyasmit, hogy "ne haragudj, de inkább nem" vagy csak "bocs, de mégsem".

Ez a gesztus, vagyis hogy a megszólítottak semmit sem válaszolnak a levélre, szerintem kb azzal egyenértékű mintha a valós életben felhúzott orral vagy bután bámulva (kinek mire futja) szó nélkül elfordulnának.
Persze, van egy jó oldala is ennek a dolognak, mégpedig az, hogy aki egy szót sem tud válaszolni, az ezzel már minősítette is önmagát, és innentől kezdve már nem is érdeklődik utána az ember.

Szerintem ha valaki szükségesnek tartja hogy egy netes társkeresőn (is) próbálkozzon azzal hogy rátaláljon valakire, akkor az részben azért teszi ezt, mert máshol nem nagyon tud ismerkedni... De ha valaki természetesnek veszi, hogy egy hasonlóképpen a neten is társat kereső ember levelére egy szót sem válaszol, az gondolkodjon el rajta, hogy minden rendben van-e a kommunikációs módszereivel (meg talán az önértékelésével), és hogy talán pont azért nem talál magának társat, mert megengedi magának hogy szó nélkül elforduljon, akár a valós életben, akár a netes társkeresőn.


Biztosan vannak itt olyan lányok, akik regisztráltak valamelyik társkeresőn - Ti szoktatok válaszolni a nektek küldött levelekre?

  1. Torolt_felhasznalo_564399
    Torolt_felhasznalo_564399
    2007. május 30. 15:301226.
    Tájékozódás képpen:Te milyen magas vagy? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661959 (1225)
    2007-05-30  15:23
  2. Torolt_felhasznalo_661959
    Torolt_felhasznalo_661959
    2007. május 30. 15:231225.

    Ezt jól kiosztottátok  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_564399
    Torolt_felhasznalo_564399
    2007. május 30. 14:111224.
    Na, tipikus.  Lelépett.
    előzmény:
    Vízöntő73 (1220)
    2007-05-30  14:03
  4. Torolt_felhasznalo_564399
    Torolt_felhasznalo_564399
    2007. május 30. 14:091223.

    Még mindig nem árultad el, h mit vársz a topiktól.

    Lányok reglapjait nem fogom megnézni, mert nem érdekel.

    A magasság relatív, írta már vki előttem. 150 cm-es nőnek a 170 cm-es pasi is magasnak számít.

    előzmény:
    Vízöntő73 (1218)
    2007-05-30  14:02
  5. 2007. május 30. 14:051222.
    A magasság relatív.
    előzmény:
    Vízöntő73 (1218)
    2007-05-30  14:02
  6. 2007. május 30. 14:041221.

    Igazad van.

    Vízöntő: úgy érzem, Neked komplexusod van a magasságod miatt. Egy alacsony fiú valószínűleg hasonló cipőben jár, mint egy duci lány. De nézd meg: Duci lányok ezrei élnek boldog párkapcsolatban.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_564399 (1216)
    2007-05-30  14:00
  7. 2007. május 30. 14:031220.
    szóval az ilyen hozzászólások után ne lepődj meg, hogy vannak férfiak, akik csak seggbe szeretnék neked.
    Miért legyen nálam szempont az, hogy te mit érzel?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (1215)
    2007-05-30  13:56
  8. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2007. május 30. 14:021219.
    na, tudtam én, hogy csak erre vágytál!  
    előzmény:
    Vízöntő73 (1217)
    2007-05-30  14:01
  9. 2007. május 30. 14:021218.
    ez ügyben nézd meg a lányok reglapjait. a lányok a magas pasikat szeretik, nem a náluk magasabbakat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_564399 (1216)
    2007-05-30  14:00
  10. 2007. május 30. 14:011217.
    gratulálok.

    téged télleg análszexelnálek.

    na császtok kiregisztráltam magam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (1215)
    2007-05-30  13:56
  11. Torolt_felhasznalo_564399
    Torolt_felhasznalo_564399
    2007. május 30. 14:001216.

    Mit vársz a topiktól?

    Erre nem válaszoltál.

    Segítséget? Milyen formában? Mindenki elmondja amit gondol, aztán Te vagy elhiszed, elfogadod vagy nem.

    De az tény, h alacsony vagy. Tény, h a nők, a nálu magasabb pasikat szeretik.

    Következés: nálad alacsonyabb lányoknál valszeg nagyobb az esélyed, de ha Te másra vágysz, úgy legyen.

     

    előzmény:
    Vízöntő73 (1213)
    2007-05-30  13:53
  12. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2007. május 30. 13:561215.

    Azt hiszem, tőlem megkaphaod, amire vágysz: 170 centi magas csajszi vagyok,és nekem aztán halál mindegy, milyen színű egy pasi szeme meg haja, nem kell, hogy ki legyen gyúrva, egyetlen dolog számít a külsőt illetően: hogy magasabb legyen nálam. Szemmagaság alatt nemhogy nincs nálam eséye pasiknak, de még csak észre sem veszem őket.

    Önsosrontó komplexusodat tápláló téves hiedelmed megerősítve, mostmár megnyugodhatsz. Minden nő szemét, aki nem egy bunkó, análszexet preferáló törpére gerjed. Hát, bakker, ez van.

    További szép napot. 

    előzmény:
    Vízöntő73 (1207)
    2007-05-30  13:43
  13. 2007. május 30. 13:541214.
    sose nézem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495182 (1212)
    2007-05-30  13:52
  14. 2007. május 30. 13:531213.
    a magasság nyilván csak kifogás - ezt a legkönnyebb kimondani! A segíteni akarásból pedig? dorkaBP mit segített?

    "talán nagyobb az esélye egy alacsonyabb fiúnak egy szintén alacsonyabb lánynál..."

    ez szerinted segítség?

    A stílusomról: Ha kiakasztanak de nagyon, akkor az ilyen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_564399 (1210)
    2007-05-30  13:50
  15. Torolt_felhasznalo_495182
    Torolt_felhasznalo_495182
    2007. május 30. 13:521212.

    Sziasztok!

    Nézd a jó oldalát. Megnyílvánulásodnak hála valószínüleg ugrásszerűen megnövkeszik a bemoldalad látogatottsága.... 

    előzmény:
    Vízöntő73 (1209)
    2007-05-30  13:45
  16. 2007. május 30. 13:511211.
    De a mutató nálad is bőven minuszban van - az elmúlt napokban született írásaidat mindenképpen csak mosolyszünettel tudom fogadni. De erre gondolom te is automatikusan rájöhetnél.
    Most bunkóságot kaptál.
    előzmény:
    dorkaBP (1204)
    2007-05-30  13:33
  17. Torolt_felhasznalo_564399
    Torolt_felhasznalo_564399
    2007. május 30. 13:501210.

    Mit vársz ettől a  fórumtól? Mert még azokat is elküldöd melegebb helyre, akik segíteni akartak.....és ilyen stílusban..... Ne csodálkozz ha lelépnek mellőled a nők   a magasságod valszeg jó kifogáa, ha már ezt előre nem közlöd velük, a probléma inkább a stílusoddal, pontosabban annak hiányával van

     

     

    előzmény:
    Vízöntő73 (1207)
    2007-05-30  13:43
  18. 2007. május 30. 13:451209.
    mert te valami fotómodell vagy? Ahhoz túl gyáva vagy, hogy egy fotót kitegyél magadról!
    előzmény:
    dorkaBP (1206)
    2007-05-30  13:38
  19. 2007. május 30. 13:441208.
    én meg nem hiszem.
    előzmény:
    SSszonja (1205)
    2007-05-30  13:37
  20. 2007. május 30. 13:431207.
    Veletek meg az a gond, hogy ezt a kijelentést a létező összes pasira ráhúzzátok.
    Egyébként meg mi mást reagáljak azokra a hozzászólásaitokra, hogy

    "biztosan vannak alacsony lányok, akiknek megfelel a magasságod" ?

    Mert ezt más stílusban is írhattátok volna pl. "vazze, magasabbra nőttem nálad, így sz@rok rád magasról" ... no és ekkor engem mit érdekeljen mind a saját stílusom, vagy az hogy minek tekintem a nőt?


    Abban igazad van, hogy durva volt ez egy női fórumon

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751114 (1194)
    2007-05-30  13:18
  21. 2007. május 30. 13:381206.

    hagyd szegényt, elég baj neki az ahogy kinéz

     

         

    előzmény:
    flirty (1202)
    2007-05-30  13:32
  22. 2007. május 30. 13:371205.
    tessék én egy kivétel vagyok,.Alacsony vagyok (164cm) és alacsony fiúk tetszettek mindig is! Kifejezetten leküzdhetetlen hátránnyal  indultak a 180 körüliek)ilyen lány is van sok nyugi.
    előzmény:
    Vízöntő73 (1178)
    2007-05-29  16:17
  23. 2007. május 30. 13:331204.
    eddig is 0 esélye volt, de ezek után minuszba lendült át a mutató   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751114 (1199)
    2007-05-30  13:27
  24. 2007. május 30. 13:331203.

    Ezzel nagyon egyetértek. Még nagyon rége, amikor elkeztem ismerkedni neten, nem figyeltem az ilyen kis részletekre. Nincsen konrét elvárásom, de az sajna nálam is kitétel, hogy a pasi legalább 10-15 cm-vel magasabb legyen nálam. Mondjuk nem nehéz, mert én elég alacsony vagyok. És egyszer találkoztam egy sráccal, akinek nem volt kint a magassága. És mikor találkoztunk, kiderült, hogy alig magasabb nálam egy cm-vel. Hát elég kínos volt. Akkor persze nem érzettettem vele, de többet nem találkoztunk, és hát megsértődött a srác... Pedig ő nem volt egyenes. Ez szerintem kb olyan, mintha egy lány hallgatná el, hogy mondjuk 120 kiló.

    Vízöntő: Az alacsonyabb lányoknak nem alacsonyabb a magasságigénye, de az alacsonyabb pasik magasabbak náluk... Az sem jó, ha a srác 30cm-vel magasabb...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_576684 (1174)
    2007-05-28  20:47
  25. 2007. május 30. 13:321202.
    ha ki van a kapitális méretű f*szod a témával, mi a csudát keresel még mindig itt??
    előzmény:
    Vízöntő73 (1193)
    2007-05-30  13:16

Címlap

top