Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kérd és megadatik

naju
Létrehozva: 2007. május 30. 16:09
Sziasztok!

Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
  1. 2015. október 22. 16:1920601.

    Köszi. Mondok ennél még különbeket is. :-) Naponta leírok 1-2 megerősítést 10-20X. Mondom én! A türelmetlenség. Már nagyon várom, hogy beérjen a gyümölcs.


    Mai megerősítésem (írásos): Az élet minden igényemet kielégíti és bőséggel ellát. Ezen felül, persze a többit is mondogatom.

    előzmény:
    Antenka (20600)
    2015-10-22  14:23
  2. 2015. október 22. 14:2320600.

    Esetleg mondogasd ezt magadnak:


    "Anyagilag független, önálló, gazdag és boldog vagyok."

    előzmény:
    Tannéni (20599)
    2015-10-22  14:00
  3. 2015. október 22. 14:0020599.

    Magammal, másokkal, az életem alakulásával. Türelem a változáshoz. Most elég rossz hetem volt, van. De még nincs vége. Ezután jönnek a szép dolgok.


    Több hét után a napot is látom, ez is csodás változás. :-)

    előzmény:
    Antenka (20589)
    2015-10-21  17:47
  4. 2015. október 22. 12:4320598.

    Nagyon jó cikk. Bemásolok egy részt.


    Hozz létre egy biztonságos helyet magadnak

    Olyat, ahol feltöltődhetsz, ahol megpihenhetsz, erőt gyűjthetsz. Ahonnan kizárod mindazt, ami nem épít, hanem rombol, ami nem gyógyít, hanem feltépi a sebeket. Ez lehet egy virtuális hely is — például egy Facebook csoport a legközelebbi barátaiddal, akikkel tudtok beszélgetni, függetlenül attól, hogy a világ melyik táján éltek –, vagy ugyanez egy előre megbeszélt, rendszeresen visszatérő személyes összejövetel formájában. Sütiztek, nevettek, pihentek, számíthattok egymásra.Ez a közösség az álom-inkubátorod is lehet. Fontos, hogy főleg az elején, még a tervezési szakaszban az álmaidat, vágyaidat csak azokkal oszd meg, akikről tudod, hogy nem fognak cinikusan (ahogy ők hívják: realistán) kinevetni, lebeszélni róla, lehülyézni érte, gúnyolódni rajta. Egy támogató-csapat mindenképpen jót tesz, és egymásnak is tudtok drukkolni. Nem kell az egész világ jóváhagyása ahhoz, hogy számodra jó legyen az ötleted, és nem is mindenkinek tartozol magyarázattal, védőbeszéddel, ha számonkér.


    Én létrehoztam magamnak egy ilyen biztonságos helyet.

    előzmény:
    Aloha3 (20594)
    2015-10-22  11:01
  5. 2015. október 22. 11:0720597.

    Nem tudom miért nem rakja be a linket, pedig nagyon jó kis írás.


    Ha beütitek a keresőbe : Urban Eve blogja kiadja. 


    További szép napot! 

    előzmény:
    Aloha3 (20596)
    2015-10-22  11:03
  6. 2015. október 22. 11:0320596.

    előzmény:
    Aloha3 (20595)
    2015-10-22  11:02
  7. 2015. október 22. 11:0220595.

    Nem rakta be a linket.....


    előzmény:
    Aloha3 (20594)
    2015-10-22  11:01
  8. 2015. október 22. 08:3420593.

    Köszönöm! Viszont kívánom Neked is Kedves Holdvilág!

    előzmény:
    Holdvilág (20591)
    2015-10-22  08:15
  9. 2015. október 22. 08:3220592.

    Sziasztok!



     


    Szép napot kívánok Mindenkinek!

  10. 2015. október 22. 08:1520591.

    Sziasztok !


     


    Jó reggelt és szép napot kívánok mindenkinek.


     


    Kellemes hosszú hétvégét. 

  11. 2015. október 21. 21:1520590.

    Nagyon jó megerősítések! Köszi, hogy megosztottad velünk! :-)

    előzmény:
    Antenka (20583)
    2015-10-20  22:11
  12. 2015. október 21. 17:4720589.

    Szerintem az lenne a legfontosabb, hogy saját magaddal szemben tanulj meg türelmesnek, és főleg kedvesnek lenni.

    előzmény:
    Tannéni (20585)
    2015-10-21  09:06
  13. 2015. október 21. 13:2120588.

    Igen, hinni benne, hogy működik.


    Tudod, azt mondják,minden fejben dől el.


    Hát, ez valószínű, így is működik, vagyis igaz. 

    előzmény:
    Tannéni (20585)
    2015-10-21  09:06
  14. 2015. október 21. 13:2020587.

    Aloha, hiányoztál.


    Este gyere légy szíves, Te is. 

    előzmény:
    Aloha3 (20586)
    2015-10-21  10:13
  15. 2015. október 21. 10:1320586.

    Sziasztok!


    "Ha úgy gondolod, sikerülni fog, lehetőségeket látsz majd.


    Ha úgy gondolod, nem fog menni, akkor pedig akadályokat." - Wayne Dyer


     


    Most csak egy pillanatra tudtam erre nézni, de remélem este majd tudok jönni! 


    További szép napot kívánok Nektek! 

  16. 2015. október 21. 09:0620585.

    Sziasztok!


    Mint már mondtam, nem olyan régen kezdtem el újra nekiállni a könyvnek. Az egyik leküzdendő feladatom a türelmetlenség. Nem régen kezdtem el gyakorolni, működik e? Hogyan működik? Hinni benne, hogy működik. Mert, mikor jönnek a bajok, nem egyszerű, hogy ne adjam fel, legyek pozitív, mondogassam a megerősítéseket. Ezért jó, hogy rátaláltam erre a fórumra, és megbeszélem valakivel, valakikkel a tapasztalásaimat. Olvasom, mások tapasztalatit, ki hogyan halad, mit érez, hogyan csinálja,

    előzmény:
    Antenka (20566)
    2015-10-20  18:29
  17. 2015. október 21. 08:2120584.

    Szervusztok, szép napot kívánok mindenkinek.


     


    Antenka, ezek nagyon jók.


    Köszönjük.


    Érdemes többször átolvasni őket. 

  18. 2015. október 20. 22:1120583.

    Kiboríthatatlan vagy.
    Bámulatosan fegyelmezett és összeszedett vagy.
    A szó legmélyebb értelmében véve érted önmagadat.
    Soha semmi nem piszkálja a csőrödet.
    Szemed behunyása után másodpercekkel elalszol.
    A te dolgod, hogy akármilyen körülötted a világ, te mindig szuperül érzed magadat benne.
    Senki semmilyen szempontból nem tud téged „levadászni”, megszerezni.
    Semmilyen általad nemkívánatos dolgot nem kell soha eltűrnöd.
    Soha semmiben nem alkuszol meg.
    Bármihez remek érzéked van, amire csak vágysz.
    Teljesen átlényegülsz azzá, akivé testileg-lelkileg válni akarsz.
    Mindig sokkal több a pénzed, mint amennyit el tudsz költeni.
    Abszolút önmagad jogán létezel.
    Jogod van abszolúte saját jogodon létezni.
    Sose vagy rászorulva semmiféle külső segítségre.
    Ősforrásoddal folyamatos, intenzív, általad mindig jól érzékelhető kapcsolatban vagy.
    Soha többé nem váratod magadat semmiben.
    Imádnivaló vagy, és annak is érzed magadat.
    Önmagad legjobb barátja vagy.
    Iszonyatosan jó kondiban vagy.
    Fantasztikusan jó az állóképességed.
    Nincsenek prekoncepcióid.
    Kizárólag a jóban vagy képes hinni.
    Semmi olyat nem kell eltűrnöd, ami nem természetes és kellemes számodra.
    Általános energiaszinted mindig rendkívül magas.
    Messze jobbak az idegeid annál, hogy valaha bármiben is biztosra akarnál menni.
    Szervezőzseni vagy.

  19. 2015. október 20. 22:1020582.

    Sosem érzed fenyegetve magadat.
    Sosincs semmi okod rá, hogy fenyegetve érezd magadat.
    Szelíd, békés, nyugodt, magabiztos és kedves vagy.
    Lelkileg és érzelmileg teljesen stabil vagy.
    Az élet bebizonyítja neked, hogy teljes joggal bízol a Forrásban.
    A Sors bebizonyítja neked, hogy teljes joggal bízol benne.
    Soha többé nem csalódsz.
    Sosem ábrándítod ki magadat senkiből és semmiből.
    Teljesen természetes, spontán, mesterkéletlen módon vagy kifinomult.
    Az emberek többségére igaz szabályok, törvényszerűségek rád nem érvényesek.
    Bárkivel remekül meg tudod magadat értetni.
    Minden korszakot, amiben csak élsz, tökéletesen megértesz, átlátsz és felszabadultan élvezel.
    Bármilyen általad kívánatos képességet ki tudsz fejleszteni magadban.
    Minden szándékod, törekvésed, elért eredményed abszolút pozitív, ártalmatlan, tiszta, előremutató.
    Felelősségteljes tudatos teremtő vagy.
    Teljes joggal maximálisan megbízol saját magadban.
    Saját magad által is jól nyomon követhetően folyamatosan, töretlenül fejlődsz.
    Egész környezeted, és minden, amit csinálsz, teljesen veszélytelen.
    Bárhol és bármikor jól tudod érezni magadat.
    Bárhol és bármikor jól érzed magadat.
    Balsejtelemnek soha nyoma sincs benned.
    Rossz érzésnek soha nyoma sincs benned.
    Kisebbségi érzésnek soha nyoma sincs benned.
    Lelked mélyéig teljes joggal meg vagy győződve összes szándékod jóságáról, tisztaságáról, pozitív végeredményéről.
    Az összes ellentmondást eltünteted, elsímítod.
    Gátlásosságnak soha nyoma sincs benned.
    A téged nem kedvelő emberek számára kiismerhetetlen vagy.
    Katonás rend van a fejedben.
    Mindig kedves és gyöngéd vagy magadhoz.
    Mindig normálisan bánsz magaddal.
    A lehúzó-hervasztó lúzereket kilométerekről kiszagolod és széles ívben kerülöd.
    Régen túl vagy azon, hogy hülyéket akarj leckéztetni, vagy nekik bármit meg akarj mutatni.
    Természetes számodra az állandó boldogság és az életedbe szakadatlanul érkező jó és még jobb.
    Ha szükséges, bármikor bármiről azonnal végleg el tudod terelni a figyelmedet.
    Egyáltalán nem léteznek számodra akadályok.
    Soha semmi rosszat nem mondasz magadra.
    Soha semmi rosszat nem gondolsz magadról.
    Világbajnok titoktartó vagy, ami kamatostól megtérül számodra.
    Kifogástalan modorod abszolút támadhatatlanná tesz téged.
    Abszolút nem mérvadó számodra, hogy mások milyennek látnak téged.
    Egy deka súlyfölösleg sincsen rajtad.
    Van türelmed kivárni teremtésed és szándékaid számodra tökéletes eredményeit.
    Bőven elég, ha annyit segítesz másokon, amennyi neked éppen belefér.
    Megbánthatatlan, megsérthetetlen vagy.
    A te dolgod rendben, egészségesen, fiatalon tartani önmagadat.
    A te feladatod, hogy jól érezd magadat a testedben.

    előzmény:
    Antenka (20581)
    2015-10-20  22:09
  20. 2015. október 20. 22:0920581.

    Abszolút nem izgat, hogy mit gondolnak rólad mások.
    Nem sok mindenre van szükséged ahhoz, hogy boldog legyél.
    Gátlásnak vagy bűntudatnak nyoma sincs benned.
    Számodra abszolút ideális környezetben, magas életszínvonalú, jóléti társadalomban élsz.
    Soha nem bonyolódsz bele senkinek a problémájába.
    Örömteli izgatottsággal ugrasz fejest a változásba.
    Minden változás teljesen felkészült állapotban ér téged.
    Hedonista módon élvezed a pénzköltést, mert mindig rengeteg elköltenivalód van.
    Az összes képességedet fölvállalod és használod.
    Bármit csinálsz, a végén mindig sikeres, győztes vagy.
    Bármilyen negatív dolgot képtelen vagy elképzelni.
    Negatív dolgok sosem jutnak eszedbe.
    Valójában semmi sem tud zavarni téged.
    Sosem hibáztatod magadat.
    Vállalod a felelősséget mindenért, ami eddig az életedben veled történt.
    Sosem pótcselekszel, mindig valódi cselekszel.
    Kisebbségi érzésnek senkivel kapcsolatban nyoma sincs benned.
    Sosem adsz senkinek kéretlen tanácsokat.
    Mindig abszolút méltányosan és kedvesen bánsz magaddal.
    Érzelmi szempontból ideális környezetet teremtesz magadnak.
    Csak pozitív érzelmeid teremnek.
    A negatív tapasztalatok kikerülnek téged.
    Mindig minden pozitív előfeltételezésed igaznak bizonyul.
    Sikereidhez és vágyaid megvalósulásához bőven elég, ha a saját tempódban fejlődsz.
    Úgy vagy szuper, ahogy vagy.
    Sosem kényszeríted magadat semmire.
    Totálisan szabad életet élsz.
    Totálisan szabadon cselekszel.
    Egyáltalán semennyire sem kötődsz a múlthoz.
    Az élet minden jóval elhalmoz téged.
    Soha semmiben nem hasonlítod össze magadat senkivel.
    Egyre több remek lehetőséget látsz meg, és a legjobbakkal élsz is.
    Önkéntelenül mindig optimistán látsz minden helyzetet.
    Ösztönösen mindig a lehető legjobb döntést hozod meg.
    A csillagok együttállása mindig a legkedvezőbb számodra.
    Állandó jókedvű feldobottságodba soha senki és semmi nem tud belerondítani.
    Akiktől korábban tartottál vagy féltél, azoktól most már teljes biztonságban vagy.
    Megteheted, hogy tudomást sem veszel azokról, akiktől korábban tartottál vagy féltél.
    Neked jár a ... (tetszés szerint beírható), és meg is kapod.
    Sosem haragszol magadra semmiért.
    Nevetségessé válás sohasem fenyeget téged.
    Mindig minden helyzetben fantasztikusan magas szintű érzelmi intelligenciával jársz el.
    Intim kapcsolatban a partnered annyira szerelmes beléd, hogy kizárólag téged kíván meg.
    Sosem figyeled magadat másvalaki szemével.
    Sosem látod magadat másvalaki szemén keresztül.
    Cinizmusnak tudatodnak vagy tudatalattidnak egyetlen részében sincsen nyoma sem.
    Soha semmilyen körülmények között nem hódolsz be.

    előzmény:
    Antenka (20580)
    2015-10-20  22:08
  21. 2015. október 20. 22:0820580.

    Kizárólag olyan dolgokkal foglalkozol, amelyek jó érzéseket keltenek benned.
    Kizárólag olyan gondolataid vannak, amelyek jó érzéseket keltenek benned.
    Mindig előre nézel és a céljaidra fókuszálsz.
    Életedben soha egyetlen kényszer vagy kényszerhelyzet sincsen.
    Soha semmi sem kötelező számodra.
    Mindig tökéletesen szabadon döntesz.
    Minden helyzetben élsz a rád ruházott tudatos teremtői hatalmaddal.
    Mindig kizárólag azon jár az agyad, amit valóban akarsz.
    Soha semmilyen körülmények között nem eshet bajod.Erkölcsileg sziklaszilárd vagy.
    Soha semmi nem aggaszt téged.
    Soha semmi nem tud kiborítani téged.
    Senkitől és semmitől nincs félnivalód.
    Minden elgondolásodat, szándékodat következetesen végigviszed.
    Múltadnak csak az a része létezik, amelyre szívesen emlékszel.
    Egészségesen és pozitívan élveteg vagy.
    Soha még gondolatban sem fikázol senkit.
    Ha valamire vágysz, mindig keresed az érzését, és rögtön meg is találod.
    Senki és semmi nem tud téged semmiben megakadályozni.
    Korlátlanul tág tered van a cselekvésre.
    Az összes vágyadat könnyen megvalósítható hétköznapi dolognak érzed.
    Mindig készen állsz új dolgokat tanulni, új készségeket elsajátítani.
    Mindig te érzed helyesen, hogy mi számodra a legjobb döntés.
    Életedben minden apró történést jó jelnek érzel.
    Kíváncsiságodnak kizárólag pozitív következményei vannak.
    Mindig minden okod megvan a határtalan jókedvre.
    Szuperül érzed magadat a testedben.
    Soha nincs semmi okod a bűntudatra.
    Mindig a jelen pillanatot imádod a legjobban.
    Minden teendődnek reális és rugalmas határidőt szabsz, amit be is tartasz.
    Fantasztikusan vonzó vagy.
    Fantasztikusan vonzónak érzed és tartod magadat.
    Folyamatosan használod képességeid teljes arzenálját.
    Ha lennének is irigyeid, soha nem tudnak ártani neked.
    Nagyon helyesen mindig ezer százalékig biztos vagy magadban.
    Jó úton jársz.
    Nem létezik egyetlen múltbeli megszégyenülésed vagy szégyellnivalód sem.
    Élményből és tapasztalatból számodra sohasem elég.
    Egyetlen nemszeretem tevékenység sincsen az életedben.
    Totálisan póztalan vagy.
    Egyáltalán nem tartozol senkinek semmivel.
    Soha senki vagy semmi kedvéért nem játszol szerepet.
    Mindig magától értetődően önmagadat adod.
    Senkitől sem várod el, hogy úgy gondolkodjon, mint te.
    Ha valamiről gondolatban kijelented, hogy „készségszinten tudom”, az azonnal valósággá válik.
    Szándék és erőfeszítés nélkül vagy szupermenő.
    Aktív és tartalmas életet élsz.
    Életedben a rend és áttekinthetőség uralkodik.

    előzmény:
    Antenka (20579)
    2015-10-20  22:08
  22. 2015. október 20. 22:0820579.

    Teljesen biztos vagy magadban.
    A számodra legjobb közérzetet és testi-szellemi egészséget biztosító életet éled.
    Jó ember vagy.
    Szükségtelennek érzed, hogy bárkinek bármit bebizonyíts.
    Időd és energiád végtelen.
    Boldog és szabad életet élsz.
    Álomszerűen csodásnak érzed a világot magad körül.
    Kizárólag jobbnál jobb pozitív élményeid vannak.
    Dúskálsz az időben, pénzben és anyagi javakban.
    A nagy változásokat teljesen zökkenőmentesen, örömmel éled meg.
    Minden életedben történő változás javítja életminőségedet.
    Mivel sose aggodalmaskodsz, ezért életedben minden a legjobban alakul.
    Mivel mindenben szuper hatékony vagy, sosem kell igazán megerőltetned magadat.
    Mindent jól csinálsz.
    Az összes körülmény és változás a te malmodra hajtja a vizet.
    Mindig a valódi önmagadat adod.
    Mivel önértékelésed kizárólag tőled függ, ezért az mindig pozitív.
    Fantasztikusan rugalmas és nyitott a gondolkodásod.
    Semmit sem erőltetsz, ezért sikerül neked minden.
    Állandóan derűs a hangulatod.
    Minden vágyad megvalósulása az öledbe hullik.
    Soha nem szenvedsz.
    Egyáltalán nincsen szenvedés az életedben.
    Életedben csakis neked jó érzést és örömöt okozó dolgok vannak.
    Mindig könnyűnek, felszabadultnak és boldognak érzed magad.
    Vibrálóan egészséges vagy.
    Zabolátlanul szabad vagy.
    Szinte megállíthatatlanul ömlik hozzád a pénz.
    A saját figyelmed irányításában vérprofi vagy.
    Kizárólag minőségi élelmiszereken élsz.
    Soha semmiben nem hibázol.
    Minden hibát azonnal észreveszel és korrigálsz.
    Fantasztikusan jól elvagy egyedül.
    Saját fogalmaid szerint abszolút méltóságteljes életet élsz.
    Testi erőd brutálisan óriási.
    Soha semmi sem teszi próbára a türelmedet.
    Mindig céltudatosan, megállíthatatlanul haladsz célodig, amit mindig elérsz.
    Senkinek sincs hatalma fölötted.
    Egy személyben te vagy a saját sorsod ura.
    Hírfogyasztás nélkül élsz igazán teljes életet.Következetes, kitartó és hűséges vagy.
    Mindig azt csinálod, amihez éppen kedved szottyan.
    Mindig minden okod megvan a határtalan optimizmusra.
    A teljes eszköztár a kezedben van az életed mennyeivé változtatására.
    Az összes adódó lehetőséggel azonnal élsz.
    Döbbenetes mértékben jobbra fordítod a sorsodat.
    Megérdemled vágyaid megvalósulását.
    Mindenkiben, akivel kapcsolatba kerülsz, csak jó érzést hagysz magad iránt.
    Bármire jogod van nemet mondani.

    előzmény:
    Antenka (20578)
    2015-10-20  22:07
  23. 2015. október 20. 22:0720578.

    Mindenben gyors, alapos és szuper hatékony vagy.
    Akaratlanul is kizárólag jót teszel másoknak.
    Lelked mélyéből őszintén nagyrabecsülöd és szereted magadat.
    Mindig habozás nélkül, jól döntesz.
    Semmilyen visszahúzó emléked, gondolatod nincsen.
    Vagyonos ember vagy, aki kizárólag kedvtelésből dolgozik.
    Krízishelyzet nem létezik.
    Sosem adod fel.
    A legapróbb részletig minden úgy alakul az életedben, ahogy szeretnéd.
    Bámulatosan jól megy a sorod.
    Semmiért nem hibáztatsz senkit és semmit.
    Nincs mitől félned.
    Rengeteg jobbnál jobb könyvet olvasol és értesz meg.
    Nincs mitől tartanod.
    Mindig maximálisan tekintettel vagy saját magadra.
    Semmilyen negatív dolog nem érint téged.
    Minden pillanatot az utolsó cseppig kiélvezel.
    Irigylésre méltóan könnyű és kellemes az életed.
    Pazarul érzed magadat.
    A saját privát kis mennyországodban élsz.
    Rejtett lehetőségeidet is egyből észreveszed, és azonnal élsz minddel.
    Az összes, rejtett vágyad is teljesen helyénvaló, jogos.
    Önálló, saját jogon létező, független ember vagy.
    Méltóságteljes, csodálatos ember vagy.
    Mindig mindenben tökéletesen őszinte vagy magadhoz.
    Megéri mindig teljesen őszintének lenni magadhoz.
    Tudatalattid mentes a rossz emlékektől.
    Sosem vállalod túl magad.
    Zseniális vagy.
    Zseni vagy.
    Elmédben mindig tiszta, nyugodt rend van.
    Határtalan teremtőerődet mindig pozitívan használod.
    Kizárólag egészséges és továbbfejlődésedet segítő szokásaid vannak.
    Mindig teljesen kipihent vagy.
    Mindent visszakapsz, amit elveszettnek hittél.
    Minden vágyad teljesül, amit lehetetlennek hittél.
    Az életed egy idill.
    Minden élethelyzetben kizárólag a végtelen lehetőségeket látod.
    Sosem leszel senkire sem rászorulva.
    Tested minden sejtje, szövete tökéletesen egészséges.
    Csak jó álmokat álmodsz.
    A fogyasztói társadalomnak csak a jó oldalával találkozol.
    Minden ember rád adott reakciója megkönnyíti, hogy eljuss, ahová akarsz.
    Semmihez sincs szükséged engedélyre vagy jóváhagyásra.
    Teljesen független, önálló vagy.
    Csak pozitív gondolataid vannak.
    Kizárólag azzal foglalkozol, amitől jól érzed magadat.

    előzmény:
    Holdvilág (20576)
    2015-10-20  20:07
  24. 2015. október 20. 20:1320577.

    Jó éjszakát.


    Aludjatok jól. 

  25. 2015. október 20. 20:0720576.

    Feltétlenül írjál be megerősítéseket.


    Tanulunk belőle.


    Én örülnék neki.,és szerintem a többiek is. 

    előzmény:
    Antenka (20575)
    2015-10-20  20:04
  26. 2015. október 20. 20:0420575.

    Egyébként ha érdekel, esetleg majd beírok ide egy-két megerősítést azok közül, amelyeket mostanában mondtam föl az e-könyv olvasóm hangrögzítőjére, és amelyeket a hanghullámszerkesztőn most pucolgatok le a fölös zajoktól. Eddig egyes szám első személyben fogalmaztam, azaz, a saját nevemben beszéltem, de nemrég (nem utolsósorban Brian Tracy hatására) rájöttem, hogy az egyes szám második személyű, tegezve megfogalmazott megerősítések valószínűleg hatékonyabbak. De hogy mennyire, arról még fogalmam sincsen, mert ez lesz az első ilyen hanganyagom.

    előzmény:
    Holdvilág (20573)
    2015-10-20  19:39
  27. 2015. október 20. 19:5120574.

    Ja, inkább hallgatok olyan zenét, amitől feldobódom.


    https://www.youtube.com/watch?v=F13DA0h5EQ4

    előzmény:
    Holdvilág (20573)
    2015-10-20  19:39
  28. 2015. október 20. 19:3920573.

    Fejlődsz, fejlődsz, látod.


     


    Jól van,vicceltem.


    Látod a smyliból.


    Aranyos vagy. 


    Persze,le is kell cuppanni az ilyen irányú gondolatokról, mert csak magadat idegesíted vele. 

    előzmény:
    Antenka (20572)
    2015-10-20  19:33
  29. 2015. október 20. 19:3320572.

    Ez részemről nem ítélkezésnek, hanem szájtépésnek volt szánva. Lehet, hogy fölöslegesen. Majd megtanulok lecuppanni róla. Mindenesetre tanulságos volt, mert már a saját életemre, hangulatomra is kezdett rossz hatással lenni, de még idejében sikerült visszafognom magamat valószínűleg.

    előzmény:
    Holdvilág (20570)
    2015-10-20  19:14
  30. 2015. október 20. 19:1620571.

    Dehogy vagy zavaros.


    Pontosan azt teszem,amit leírtál.


    Annyi különbséggel, hogy nem kell tisztáznom, hogy miért vagyok lenn.


    Tudom,mi a bajom.


    A többi stimmel,pontosan így cselekszem. 


     


    Köszi a segítséget, aranyos vagy. 

    előzmény:
    Antenka (20569)
    2015-10-20  19:09
  31. 2015. október 20. 19:1420570.

    Nem szabad, hogy téged idegesítsen az, hogy ki mire használja az ezót.


    Nem mindenki nőtt fel hozzá. 


    Mindenkinek magától kell rájönnie a fejlődésre.


    Különböző személyiségű emberek vagyunk, az egyéniségünk is más, az ezó hatása is más fejlődési úton jut el hozzánk. 


    Nincs ezzel semmi baj.


    Ítélkezni,meg tudod, nem a mi feladatunk. 


    A férjem soha nem olvasott ilyen könyvet, és az életét mégis, ösztönből nagyon kiegyensúlyozottan éli, szerencsés természet.


    Pedig nem könnyű az élete, nagyon sokat dolgozik. 


    Én tudatosan, könyvekből tanulok sokat, neki meg a vérében van.

    előzmény:
    Antenka (20568)
    2015-10-20  18:42
  32. 2015. október 20. 19:0920569.

    Pontosan tisztázd le, hogy mi a bajod, mitől vagy lenn. A legfontosabb a félreérthetetlenül célzott megfogalmazás.  Aztán írd le, vagy gondold végig, mint valami nyelvtani példamondatot, a jelentését, de érzelmi reakciók nélkül.


    Aztán fogalmazd meg jelentéstanilag a pontos ellentétét. Így kiderül, hogy mi az, ami segíthetne rajtad. Aztán lehet elkezdeni tervezni azt, hogy mi lenne az, ami afelé vinne, amit a pozitív mondatban megfogalmaztál. Remélem, nem voltam túl zavaros.


    Ja, és bőven elég, ha gondolatban csak ahhoz ragaszkodsz, hogy a számodra jó, megkönnyebbülést hozó dolog megvalósuljon.

    előzmény:
    Holdvilág (20564)
    2015-10-20  16:52
  33. 2015. október 20. 18:4220568.

    Nem, én nem akartam senkit fikázni, hogy senkinek az indíttatásait, amiért az ezóhoz fordul. Nem ez volt a célom. Hanem az idegesít, hogy a többség ezek szerint mégsem szabadul meg a tudatalatti önkorlátozó hiedelmeitől, ahogyan ezt közismerten nevezni szokták. Szerintem ebben az országban, főleg, ha nőkre vonatkozik, sokkal korrektebb elnevezés lenne a belső öncenzúra. Amit megint csak a külvilágnak való megfelelési vágy motivál. Arra célzok, hogy az ezóval a kiömlött vizet törli fel (rossz közérzet javítása), ahelyett, hogy elzárná a csapot, vagyis megszüntetné azt, hogy kihasználják (olyan élethelyzetet és lehetőségeket vonzana be tudatosan, hogy beinthessen azoknak, akik kihasználják, és saját, magához méltó életet teremtene helyette).

    előzmény:
    Holdvilág (20559)
    2015-10-20  11:07
  34. 2015. október 20. 18:3620567.

    Bennem felmerült.

    előzmény:
    Antenka (20566)
    2015-10-20  18:29
  35. 2015. október 20. 18:2920566.

    Bocs, de az föl sem merül benned, hogy valamilyen teljesen más forrásból is legyen jövedelmed? Amit mondjuk nem neked kellene kitalálnod, csak meg kellene szabadulni attól a ki nem mondott, tudatalatti alapvetéstől, hogy jövedelmet márpedig csak munkabérből lehet szerezni, aki meg nem, az vagy csaló, vagy zseni, de semmiképpen nem átlagember. Mert ez egy tipikusan hibás magyar gondolat.

    előzmény:
    Tannéni (20558)
    2015-10-20  09:06
  36. 2015. október 20. 18:2520565.

    A főnököd esetleg - valamilyen közvetett módon - lelkileg terrorizált téged? Esetleg más munkatársakat is? Vagy egyszerűen csak borzalmas munkahelyi légkört teremtett?

    előzmény:
    Tannéni (20557)
    2015-10-20  08:49
  37. 2015. október 20. 16:5220564.

    Igen, a férjed panasza téged is legyengíthet,mert olyankor vámpirizál, vagyis belőled próbál erőt nyerni.


    Nem könnyű.


    De, jó irányban tereled a párodat. 


    Én mindenkit leszoktattam a negatív gondolkodásról.


    Szerencsére hallgattak rám. 


    Minden számunkra nem előnyös dologból ki kell hozni a jót.


    Most én is nagyon lenn vagyok, de igyekszem evickélni.


    Erősnek kell lenni.Nagyon nehéz, de csak így megy.


     

    előzmény:
    Tannéni (20563)
    2015-10-20  16:08
  38. 2015. október 20. 16:0820563.

    Mikor rossz hírt kapok, elég nehezen megy a pozitív gondolkodás. Próbálok ilyenkor nem kétségbe esni.


    Sajnos a férjemet nem tudtam "rávenni", hogy olvassa el Brian Tracy könyvét. Megbeszéltem Vele, hogy legalább a panaszkodást csökkentsük le. Ez által sokkal nehezebben megy nekem, mikor negatív dolgokról beszél velem. Ezt nem tudom még kezelni.

  39. 2015. október 20. 15:3420562.

    Tényleg  nagyon fiatal vagy.


    Én meg már vénasszony, képzeld 60 éves leszek novemberben. 


    Májusban pedig 40 éves házassági évfordulónk lesz.


    Szalad az idő.

    előzmény:
    Tannéni (20561)
    2015-10-20  11:48
  40. 2015. október 20. 11:4820561.

    Én még nagyon fiatal vagyok. 53 éves. Hú! Most gyorsan kiszámoltam, mennyi is. Hirtelen 1 évvel kevesebbnek gondoltam magam. Nagyon tetszik, ahogyan Louise mondja. Egy másik élet zsenge kora.

    előzmény:
    Holdvilág (20559)
    2015-10-20  11:07
  41. 2015. október 20. 11:1020560.

    Ezek az apró hópelyhek.


    Nagyon jó.


     

    előzmény:
    Tannéni (20557)
    2015-10-20  08:49
  42. 2015. október 20. 11:0720559.

    Sziasztok.


     


    Tüneményesek vagytok, ahogyan,és amit leírtok.


     


    Talán fiatalabbak vagytok,mint én, ezért kicsit írnék dolgokat.


     


    Lányok, azzal sohasem foglalkozzunk, hogy ki miért használja az ezotériát.


    Ha valaki azért, hogy jól érezze magát, tegye.


    Ha valaki a mások terheit is cipeli,és úgy érzi jól magát, tegye.


    Nem ítélkezünk, ez mindennek az alapja.


    Természetesen a lényeg, hogy Te miért használod, neked miért a jó.


    Hogy a hatodik szomszédnak miért jó, nem biztos, hogy az ránk tartozna.


    Amíg így gondolkodunk, nem értünk egy magasabb célhoz, vagy magasabb szintre, pedig ez a lényege az ezotériának.


    Tehét, nem ítélkezünk.


    Elfogadunk.


     


    Egyébként nagyon ügyesek vagytok, nagyon szívesen olvaslak benneteket.


    Gratulálok, csak így tovább, és gyertek. 


     

    előzmény:
    Antenka (20555)
    2015-10-19  20:03
  43. 2015. október 20. 09:0620558.

    Én sem állítom, hogy csupán a közérzetem javítása érdekében vettem elő a könyvet. Akkor azonban az volt az elsődleges cél. Hiszen nálam a piszkos anyagiak is nagyban közrejátszanak. Ezt nem akarom itt bővebben kifejteni. Nem is gondolnám, hogy az anyagi helyzetünk pár hónap alatt helyreáll, de kitartóan gyakorlom az ezekre irányuló megerősítéseket. Nem régen fizetésemelést kaptam, a férjem is elkezdett kicsivel többet keresni. Hazudnék ha azt mondanám, dől a pénz, de kezdetnek nem rossz. Pár hónaptól mit várhatnék.


     

    előzmény:
    Antenka (20556)
    2015-10-20  01:00
  44. 2015. október 20. 08:4920557.

    Sziasztok!


    Nekem a munkahelyemen a főnökömmel voltak problémáim. Már olyannyira, mikor jöttünk kocsival a férjemmel már gyomoridegem, hányingerem volt. Mikor megláttam, hozzám szólt, undor fogott el. Ez odáig fajult, hogy egyszer összeestem, mentőt hívtak. Rájöttem, így nem mehet  tovább. A pénzre nagy szükségem van, nem mondhattam fel. Akkoriban hallottam Szabó Pétertől, hogy találkozott Louis-el. Tőle hallottam arról a videóról amiről írtam. Minden nap hallgattam, akkor vettem elő újból a könyvét. A videóban hallottam Tőle egy nagyon hasznos tanácsot, amit azóta is sűrűn ismételgetem. "Szeretem a munkámat, szeretem a munkahelyemet, szeretem a munkatársaimat és szeretem a főnökömet." Nem mondom, hogy ez 100%-ban így van, de nagyon sokat javult a közérzetem.


    Persze! Azzal kellett kezdenem, hogy önmagamat szeretem!


    Nagyon sokat ismételgetem a különböző megerősítéseket. Így nincs időm a rossz gondolatokra. Ha nagyon elkalandozok, megkeresem a számomra legmegfelelőbbet.

    előzmény:
    Antenka (20551)
    2015-10-19  19:26
  45. 2015. október 20. 01:0020556.

    Kérdés persze, hogy ki milyen céllal vesz kezébe ezós könyveket. Nekem ilyenkor mindig egyértelműen az, és csakis az volt a célom, hogy jobb életem legyen. Más semmi. Személy szerint mindig rühelltem, ha egy rajta úgymond segíteni akaró könyvben nekem, az olvasónak célzott, kéretlen erkölcsi útmutatás(oka)t találtam. Különösen, ha olyan dolgokat feltételeztek rólam látatlanban, amit nem hogy soha nem tennék, de amely dolgok olyan emberekre jellemzőek, akik érzelmileg még egyáltalán nem nőttek fel. Ez egyébként amerikai könyvekre nem jellemző, ott felnőttnek tekintik az embereket, akik képesek felmérni a tetteik jelentőségét, és vállalni azokért a felelősséget.

    előzmény:
    Antenka (20555)
    2015-10-19  20:03
  46. 2015. október 19. 20:0320555.

    Ezért van, hogy a többség ezen a fórumon azt tartja sikerélménynek, hogy jól érzi magát (körülményei ELLENÉRE!!! persze ez nincsen megfogalmazva, de egyértelműen ott bujkál a sorok között), vagy sikerült elkerülnie a körülményei okozta teljes kikészülést, mert a mások terheit is ők cipelik. Ahelyett, hogy olyan sikerekről számolnának be, mint mondjuk akármelyik Joe Vitale-könyvben a szerzőnek beküldött levelekben áll amerikai nők által megírva. Pl. hogy sikerült egy jól működő saját kis céget alapítania, egyre növekvő kuncsaftkörrel.


    Na, én ilyesmit tartanék sikerélménynek. Nem az "ölbe hullott" kacsalábat vagy lottófőnyereményt. Egyébként az is jellemző, hogy a magyar közgondolkozásban ez számít sikernek, nem azért, amiért esetleg örömmel (azt nem munkának érezve), hivatástudattal megdolgoztál.

    előzmény:
    Antenka (20554)
    2015-10-19  19:57
  47. 2015. október 19. 19:5720554.

    Végre meg tudom fogalmazni, mi az, ami általában véve az ezós könyvekkel kapcsolatban piszkálja a csőrömet.


    Konkrétan: nagyon fontos, és szép gondolat, hogy az ember tanuljon meg a saját háza táján is söprögetni. Sőt. Minél több dologért vállalsz tudatosan felelősséget az életedben, annál több dolog, körülmény fölött lesz egyre nagyobb hatalmad. (Érdekes, hogy ezt is kevesen tudják.) Csakhogy. Mint ahogyan említettem volt, a "társadalomnak" továbbra sem érdeke, hogy a nők megtanuljanak a saját fejükkel gondolkozni, és elsősorban jól felismert és felfogott önérdekből cselekedni. Ezért gondolom, hogy Tannéninek már az is sikerélmény, hogy elkerült egy idegösszeomlást, ami minden bizonnyal azért lehetett (persze nyilván csak találgathatok), mert abnormálisan sok elvárásnak kellett megfelelnie, és egyszerűen nem ment, mert az emberek legtöbbjének nem menne. Csak a nőktől ebben az országban valamiért abnormálisan sokat várnak el, többek között azt, hogy mindig a mások érdekét helyezzék a sajátjuk elé. És erre a legtöbbjük nem úgy reagál, hogy akkor egyszerűen ledobja a válláról a fölös terhet, hogy főjön azért másnak a feje (ahogyan kellene), hanem magát megpróbálja "rendbehozni" az extrém magas terhelés "mellett", attól nem megszabadulva, hanem azt megpróbálva teljesíteni. Hát szerintem nem így kéne! Ha nem ez lenne, lefogadom, hogy Tannéni is sokkal-sokkal előbbre tartana, pl. az lenne a sikerélménye, hogy méltán megérdemelten szénné keresi magát, és nem hogy idegösszeomlást került el, hanem az ilyen föl sem merül, és szuperül érzi magát a bőrében.


    Bocs, ez nagyon zavarosnak tűnhet, de most valahogy nem tudtam visszafogni magamat.

    előzmény:
    Holdvilág (20550)
    2015-10-19  16:24
  48. 2015. október 19. 19:4820553.

    A "p." az a "például" rövidítése, azaz "pl." akart lenni.

    előzmény:
    Antenka (20552)
    2015-10-19  19:46
  49. 2015. október 19. 19:4620552.

    Biztos vagyok benne, hogy az is rengeteget számít, hogy ezek a könyvek az USA-ban íródtak. Az ott élők, köszönhetően annak, hogy az őseik egy teljesen "tiszta lapról" induló országot építettek föl, ezért egy csomó negatív beidegződéstől mentesek, amitől az európaiak, és különösen a kelet-közép-európaiak nem. Főleg a nők, akik szerintem ebben az országban agyon vannak szabályozva egy rakás, a legkevésbé sem az ő érdekükben, hanem pont hogy azok ellen dolgozó, gyerekkorukban beléjük nevelt "szabályozó", öngátló és önbizalom-blokkoló beidegződéssel. Engem őszintén szólva ez dühít a legjobban.


    Mindenesetre hála istennek, az USA-beli könyvekben a sorok között is, és nyíltan is megvan mindaz az egyenlőséget természetesnek tekintő szemlélet, ami innen hiányzik. Ezért nem szeretem p. én a magyar és német ezós könyveket. (Szepes Máriát sem.)

    előzmény:
    Holdvilág (20550)
    2015-10-19  16:24

Címlap

top