Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szüzesség elvesztése...

Torolt_felhasznalo_856258
Torolt_felhasznalo_856258
Létrehozva: 2007. június 15. 10:35
Sziasztok!

Belépett az életembe pár hónapja valaki, akiről rögtön tudtam, hogy igen, ő lesz a gyerekeim apja, ő a nagy Ő és Ő az az ember, akit méltónak tartok rá, hogy elvegye a szüzességem!
Nagyon kedves, aranyos, nem sürgetett, azt mondta majd, amikor én is szeretném, akkor fogunk szeretkezni.

DE...

Féltem, ill. a mai napig félek a szüzesség elvesztésétől. A helyzet a következő: két hete pénteken elérkezettnek láttam az időt, hogy odaadjam neki magam, de sajnos nem sikerült a behatolás, mert nekem nagyon fájt és azt mondta nem szeretne fájdalmat okozni, ezért abbahagytuk. De véreztem kicsit, nem volt vészes, de még másnap is fájt kicsit...

Aztán az elmúlt éjszakát együtt töltöttük és ismét próbálkoztunk, de sikertelenül. Megint nem tudott belémhatolni, mert nekem fájt... Aztán egész éjszaka ő is és én is alig tudtunk aludni, azon gondolkodtunk MIÉRT VAN EZ? MIÉRT NEM SIKERÜL? Reggel megint próbálkoztunk, de ismét eredménytelenül, sőt már annyira feszült voltam, hogy nem jön össze a dolog, hogy el is sírtam magam kínomban. Szegénykém, próbált vigasztalni, de ez olyan rossz érzés nekem, mert szeretném, ha megtörténne, mert egyébként az intim dolgok egyéb része szuperül működik...

SEGÍTSETEK!!! Mi lehet a megoldás??
  1. Torolt_felhasznalo_271269
    Torolt_felhasznalo_271269
    2007. december 4. 17:471776.
    Szia!

    Én 3hete voltam először együtt a párommal( szűz voltam),szerencsére ő már nemKezdetben az ujjával próbált tágítani,szép lassan,majd megpróbálkozott belémhatolni.Először nem sikerült neki,meg hát nekem is fájt.Aztán újra próbálkoztunk és bár ismét fájt,nem hagytuk abba(én kérésemre),és pici fájdalomtűréssel sikerült teljesen belémhatolnia.Azután már minden ment..Szóval én ajánlom neked,hogy megéri az a pici fájdalom!Ne görcsölj rá,próbáld meg(esetleg igyál egy kis bort előtte) bízz a barátodban!Bár lehet ezeket a sorokat feleslegesen írtam le,mert már megoldódott a "problémád".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_538966 (1775)
    2007-11-21  09:05
  2. Torolt_felhasznalo_538966
    Torolt_felhasznalo_538966
    2007. november 21. 09:051775.
    Sziasztok!

    Nekem is hasonló a problémám, mint a topicindítónak.
    Mondjuk annyiban különbözik, hogy kb 1 hónapja próbálkozunk és a legutolsó alkalommal kicsit sikerült belémhatolnia.Nagyon örültünk!
    De nem ment tovább. Ott már feszítő, kicsit égető érzést éreztem, pedig elég nedves voltam.Lehet butaságot kérdezek, de lehet hgy az már ott a szűzhártyám és azért éreztem a fájdalmat?Ti éreztetek ilyet?? Néha már nagyon össze vagyok zavarodva, néha meg normálisan látom a dolgokat.Nem tudom mit tegyek
    Eléggé félek a fájdalomtól, ezért sokszor összébb is szűkülök, pedig nem akarom.Nagyon szeretnék már a páromé lenni!
    Lehet akkor kellene elviselnem azt a nagyobb fájdalmat és utána jó lesz?


    Kicsit kétségbe vagyok esve
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2007. október 28. 07:501774.
    Jól csinálod!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1773)
    2007-10-27  22:21
  4. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 27. 22:211773.
    Magamban lezártam!

    És ha lesz rá alkalom, ezt majd közlöm vele is!

    Ma vettem is egy csini kis csizmanadrágot, de ebben ő már nem fog látni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_702985 (1772)
    2007-10-27  22:10
  5. Torolt_felhasznalo_702985
    Torolt_felhasznalo_702985
    2007. október 27. 22:101772.
    A lényeg az, hogy Magadban lezárd a dolgot, és nem az, hogy ezt vele is közöld.  Sok erőt kívánok, hogy el tudd felejteni, és tovább tudj lépni.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1771)
    2007-10-27  21:51
  6. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 27. 21:511771.
    Természetesen azóta sem keresett, azaz nem találkoztunk ma délután!

    Na, mindegy is! Részemről lezárult ez a dolog már! Az pedig csak idő kérdése, hogy ezt mikor tudom vele személyesen is közölni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1766)
    2007-10-26  13:44
  7. 2007. október 26. 21:331770.

    szerintetek mi lenne a helyes döntés?

    kívülállóként: az amit írtál 

    belülről szemlélni: éééééééééén sem tudok dönteni  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1766)
    2007-10-26  13:44
  8. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 26. 21:281769.
    Már amikor felbukkant újra, akkor hagynom kellett volna a dolgot! Ezt mondom most, a mostani gondolkodásommal, miután kezd letisztulni az a bizonyos rózsaszín köd... És igen, minél többet agyalok rajta, bizony annál inkább előjönnek a negatív tulajdonságai és nem is kevés...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_702985 (1768)
    2007-10-26  19:13
  9. Torolt_felhasznalo_702985
    Torolt_felhasznalo_702985
    2007. október 26. 19:131768.
    Na most jutottam el oda, hogy elolvassam. Sztem jó úton haladsz.  Én a felbukkanása óta arra vártam, hogy mikor jutsz el odáig, hogy elkezdj kiábrándulni.  Úgyis a Te érzéseid számítanak, de én kívánom, hogy ki tudj ábrándulni belőle, és találni egy sokkal kevésbé bonyolult férfit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1766)
    2007-10-26  13:44
  10. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2007. október 26. 14:001767.
    Van akinek a normalisnal vastagabb himenje (szuzhartyaja) es ilyenkor  jobb az orvosi beavatkozas, gyors es fajdalom mentes, mert elofordulhat hogy tobbszori behatolas utan se reped be normalisan es fajdalmas lehet a kozosules kesobb is.
    előzmény:
    Liguana (32)
    2007-06-15  10:58
  11. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 26. 13:441766.
    Nos, 2 hete múlt szerdán, hogy találkoztunk, pontosabban együtt aludtunk. Aztán Ő csüt.-ön már indult is dolgozni, ki külföldre. Igazából semmi konkrétumot nem beszéltünk meg, de gondoltam én - kis naiv - , hogy majd biztos keres, ha itthon lesz és lesz ideje.

    Ehhez képest, tegnap estig nem keresett (azaz 2 hétig). Ok, elhiszem, hogy sokat dolgozik, hullafáradt mikor itthon van, de azért talán annyit elvárhatnék tőle, hogy küld egy üzit, hogy itthon vagyok, mi van veled? stb. Nem?

    Tegnap este msn-en "összefuttottunk", na, hajnalig dumcsiztunk, pedig ma reggel is már fél 7-kor kelnie kellett. Szóvá tettem neki, hogy nem is keresett és ez rosszul esett. Erre Ő: "Te kerestél?" Mondom nem, mindig nekem kellene keresni Őt? Aztán ezt hosszasan elragoztuk... Közben kibökte, hogy ez évben minden héten megy külföldre, egy-egy napokat lesz itthon. Konkrétan nem írtam neki, csak utalásokat tettem rá, hogy ez nekem így nagyon-nagyon nem jó, sőőőt..., lelkileg kikészülök, ami szintén nem jó.

    Az eszem azt mondja, hogy hagyjam Őt, had élje az életét és én is az enyémet, s ha majd rendeződnek a dolgai és én is úgy akarom még talán akkor kellene próbálkozni, mert ennek így nem sok értelmét látom... De a szívem mást mond... Azonban kezdek egyre inkább az eszemre hallgatni... Mondtam is neki tegnap, hogy örülnék, ha mihamarabb tudnánk személyesen találkozni, fontos lenne számomra. Erre Ő: Olyan hosszú, amit mondani akarsz vagy olyan negatív? Én: Szerintem nem hosszú, nekem negatív, Te pedig eldöntöd, hogy negatív-e... Erre Ő: Fura vagy és titokzatos!
    Szombat délután elvileg kivitelezhető lenne, hogy találkozzunk, de azt mondta még nem tudja... (szerintem akkora iktatta be a barátnőt...)

    Úgy köszöntünk el, hogy én nem fogom keresni, ha ő akar, akkor keres, tudja az elérhetőségeim stb. Azt mondta, keresni fog (kíváncsi leszek én arra, gondoltam magamban)!

    Jelen állás szerint, eldöntöttem,ha találkozunk, akkor megmondom neki, hogy hagyjuk egymást egy időre, mert ennek nem látom értelmét... Élje Ő is a kis életét, én is élem az enyémet, ha a sors szerint van közös jövőnk, akkor lesz is majd, ha nem, hát akkor ennyi volt... Másképp szemlélem a kapcsolatunkat már, próbálom a negatívumokat keresni, előtérbe helyezni, hogy könnyebb legyen az elválás... És igenis nyitni fogok más férfiak felé, ha közelednek, nem fogok magam köré védőbástyát építeni...

    A véleményetek is érdekelne, hogy szerintetek mi lenne a helyes döntés? (Mondjuk én már döntöttem, mint olvashattátok. Egész éjszaka ezen rágódtam, de reggelre megszületett a döntés!)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_702985 (1765)
    2007-10-26  13:17
  12. Torolt_felhasznalo_702985
    Torolt_felhasznalo_702985
    2007. október 26. 13:171765.
    Csak este fogom tudni elolvasni, de mesélj.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1764)
    2007-10-25  23:38
  13. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 25. 23:381764.
    Van fejlemény!

    Sőt, a véleményetekre is kíváncsi lennék, ha benéz még ide valaki!
    előzmény:
    eedesanna (1763)
    2007-10-11  21:12
  14. 2007. október 11. 21:121763.
    de írj, bármi történik,mert figyelünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1762)
    2007-10-11  20:24
  15. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 11. 20:241762.
    Örülök!

    Egyelőre ennyi a fejlemény, amit írtam. Nem tudom, mikor találkozhatunk újra...
    előzmény:
    eedesanna (1761)
    2007-10-11  19:50
  16. 2007. október 11. 19:501761.
    én is várom...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1754)
    2007-10-11  07:13
  17. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 11. 09:441760.
    Igen, Ő is nagyon szívére vette, ami anno történt. De megbeszéltünk mindent, az már a múlt és tiszta lappal, ŐSZINTÉN kezdtük újra!

    Szeret, érzem, csak látom rajta, ill. mondja is, hogy nagyon bántja, hogy jelenleg ilyen bonyolult az élete, hogy egyelőre nem tudunk együtt tölteni sok kevés időt... Pontosabban nem tudunk együtt lenni annyit, amennyit szeretnénk, ill. amennyit kellene!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_702985 (1759)
    2007-10-11  09:38
  18. Torolt_felhasznalo_702985
    Torolt_felhasznalo_702985
    2007. október 11. 09:381759.
    Én csak azt tudom mondani, hogy legyen igazad abban, hogy tényleg megváltozott, és legyetek boldogok.  Csak közben próbálj meg óvatos lenni, hiszen egyszer már óriásit csalódtál benne...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1758)
    2007-10-11  09:33
  19. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 11. 09:331758.
    Sajnos megvan még! De sokat nem kérdezem róla, inkább csak amennyit elmond! De mostmár szinte nem is kell kérdeznem semmit, csak úgy beszél MINDEN-ről magától...

    Idegesít az a bizonyos b.nő, de nagyon úgy tűnik nekem, hogy a pénzzel akarja a Kedvest megtartani az a nő, mivel tudja, hogy már nem igazán van esélye nála. Mesélte, hogy hiába nem kér tőle pénzt, hiába mondja, hogy nem kell, szinte "szórja rá"!

    Az az egy pozítivuma van annak, hogy keveset van itthon, hogy arra a biz. b.nőre nincs is szinte ideje...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_702985 (1757)
    2007-10-11  09:26
  20. Torolt_felhasznalo_702985
    Torolt_felhasznalo_702985
    2007. október 11. 09:261757.
    Nem hangzik rosszul  , de közben megvan még az exbarátnő? Vagy nem is kérdezed, inkább nem foglalkozol ezzel?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1756)
    2007-10-11  08:07
  21. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 11. 08:071756.
    Együtt töltöttük az éjszakát!
    Szegénykém, tegnap jött haza és ma már újra indulnia kell ki külföldre! Nagyon fáradt volt, de azt mondta rám mindig rám ér, mert ki tudja, mikor tudunk megint találkozni...

    Nagyon jó volt az éjszaka, hajnali 2-ig fent voltunk, sokat beszélgettünk (persze csináltunk mást is ), mondta, hogy aludjunk már, mert megint nem tudja kipihenni magát, de azért még folytattuk a dumcsit..., és reggel 6-kor már kelni kellett sajnos! De imádom, ahogy mellettem horkol, ahogy hallom hogy szuszog, érzem, ahogy veszi a levegőt... Valóban változott pozítiv irányban, aminek nagyon örülök és egyre-egyre jobban vonz ez az ember. Olyan dolgokról beszélgettünk, ill. olyan dolgokat elmondott, amiket bizony az ember nem sok mindenkinek mond el...

    Csak hát vannak problémák, amiket le kell küzdeni, hogy a kapcsolatunk beteljesülhessen és boldogan élhessünk EGYÜTT! És ez nem kis időbe fog telni, de KI KELL BÍRNI! Valamit valamiért!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_702985 (1755)
    2007-10-11  07:49
  22. Torolt_felhasznalo_702985
    Torolt_felhasznalo_702985
    2007. október 11. 07:491755.
    Be bizony. Várjuk a fejleményeket.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1754)
    2007-10-11  07:13
  23. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 11. 07:131754.
    Sziasztok!!!

    Benéz még ide valaki???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 3. 12:481753.
    Majd írok, hogy mi történik... Egyelőre most nem történik semmi, mert dolgozik, külföldön van, majd ha hazaér, akkor beszélünk csak...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_702985 (1752)
    2007-10-03  12:08
  25. Torolt_felhasznalo_702985
    Torolt_felhasznalo_702985
    2007. október 3. 12:081752.
    Azért majd írj, hogy mi történik. Csodálom, hogy hogyan van még bizalmad ehhez az emberhez...  Nekem az jött le az egészből, hogy függésben akar tartani: kapcsolatot nem tud (süket duma) még kialakítani Veled, de hiteget, hogy addig is függj tőlem, és nehogy sikerüljön túllépni rajta.  De ne legyen igazam.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1751)
    2007-10-02  10:22

Címlap

top