Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mi a megcsalás?

Torolt_felhasznalo_247186
Torolt_felhasznalo_247186
Létrehozva: 2007. október 20. 10:30
Szerintetek mi számít inkább megcsalásnak?
A plátói érzelmek, az érzelmek nélküli szex, vagy szex és szerelem együtt?
Bonyolult helyzetbe keveredtem a párommal, akivel 25. évünket nyomjuk együtt és eddig harmonikusnak tűnt a házasságunk. Fő bizalmasai voltunk egymásnak, tűzbe tettem volna érte a kezemet, remekül működött a szex is, minden barátnőm irigyelt érte. Persze, tudom, hogy 25 évig nem lehet ugyanazon a hőfokon lobogni, de a kezdeti szerelem és szenvedély legalábbis részemről átalakult egy nyugodtabb mederben folyó szeretetté, tiszteletté és megbecsüléssé, amit iránta éreztem. Nehezen tudnám elképzelni az éetemet nélküle, de osztozkodni ne akarok rajta.
Mitől és mennyi őd alatt áll vissza abizalom? Bár azt sejtem, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint volt.
Jól jönnének a tanácsok...
Köszi.
T.
  1. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 17:40151.

    Én csak magamról írok és rám ezek közül egyik sem igaz, tehát erre nem tudok mit mondani.

    Én mennék, ez a lényeg. Más meg azt csinál amit akar 

    előzmény:
    mikro (146)
    2007-10-20  17:35
  2. 2007. október 20. 17:40150.
    Megcsalás az , mikor testi kapcsolatba kerülsz egy másik emberrel !!!Ezt nem lehet kimagyarázni semmivel ! Viszont ha a párom azt mondaná , hogy megcsaltalak de csak egy " ürités volt " érzelmek nélkül  akkor lehet , hogy megbocsájtanák neki ! Nem tudom !  Sok mindentől függ , hogy mit éreznék akkor per-pillanat  megcsalásnak !!!!Az ösztönöknek néha nehéz ellent állni !!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  3. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 17:38149.
    Nem kell bezárni sehová, alapból nem eljárkálós 
    előzmény:
    mikro (147)
    2007-10-20  17:36
  4. 2007. október 20. 17:37148.

    Sziasztok,

    Végigolvastam a történetét Tomatotree-nek, hát nem egyszerű. Szerintem az, hogy valaki odajut, hogy belenéz a társa telefonjába, annak már oka kell hogy legyen. Hallott vmit, meglátott valamit, tapasztalt valamit, ami arra késztette, hogy utána járnon. Teljesen igaza van Tomatotree-nek, hogy nem várta meg míg naivan szemet huny valami fölött, ami akármilyen szinten is lehet, és hülyének tetetni magát, magyarul aszisztálni a férjének amíg vagy kibontakozik vmi komolyabb, vagy nem. És e közben Ő persze őrlődik...

    SZerintem tisztán el kell mondania a férjének mi vitte rá, hogy a telefonjába belenézzen. Aztán ha a férj nem is akar erről beszélni, én elmondanám, hogy én hogyan látom és hogyan szeretném akkor ha Ő is a házasság folytatását akarja. Ezt a férfi meghallgatja és tudni fogja a felesége véleményét, nézőpontját.

    Aztán adni egy kis időt a férjnek. Amíg rendezi a dolgokat, a szakítást, mérlegel. De nem túl sok időt. És ha a feleség látja, hogy igen a férjem ott hagyja a telefont az asztalon, hogy nem mászkál el, hogy nincs érdekes viselkedése, akkor valószínűleg a férj sínre tette az ex-kapcsolatát. Vagyis éppen kimászik belőle. Amúgy is kimászni vmiből csakis viszonylag drasztikusan elvágva lehet..

    Akárhogy is de kedvesnek maradnia kell a feleségnek, nem szabad durcásnak, bántottnak látszania, de határozottnak igen! Ne lehessen vele bármit és bárhogyan megcsinálni. SZépen ugyan de helyre kell tenni a férjet. És ha ezek után sem változna semmi (továbbra is dugdosná a telefonját, stb ...) egyik nap elé kell állni és megmondani neki, drágám én szeretlek téged, de továbbra ebben neked partner lenni nem tudok, és nem is akarok. Ezt is normális hangvételben de határozottan! Csak érezd magad az én helyzetemben, te mit tennél, hogyan éreznéd magad? - ez mindig hatásos szokott lenni.

    Bocs, hosszú lett ..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  5. 2007. október 20. 17:36147.
    Miért? Bezártad a spájzba?   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (145)
    2007-10-20  17:33
  6. 2007. október 20. 17:35146.
    Azért ez nem mindíg ilyen egyszerű. Pl. 3 gyerek, pénzed egy szál se, munkát nem kapsz, menni nem tudsz sehova se a gyerekekkel, és még sorolhatnám. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (142)
    2007-10-20  17:31
  7. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 17:33145.

    Mikor menne el az Irénéhez? Ez az első felvetődött kérdés? 

    előzmény:
    mikro (141)
    2007-10-20  17:31
  8. 2007. október 20. 17:33144.
    Szia!! Nyuszómoszó!! Hogy vagytok???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (142)
    2007-10-20  17:31
  9. 2007. október 20. 17:32143.
    Az igaz, hogy folyamatosan változunk de aki hűséges akar lenni egy életen át az hűséges is marad. Ez az én meglátásom.
    előzmény:
    BDia (138)
    2007-10-20  17:28
  10. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 17:31142.

    Látod akkor te rengeteget változtál. Én meg nem. Mint írtam én 15 évvel ezelőtt is pont úgy gondolkodtam erről mint most.

    Nem mondom, hogy 30 év múlva is a páromat fogom akarni, mert nem tudhatom. De megcsalni nem fogom!!! Ha esetleg másra lesz igényem akkor lezárom ezt és keresek olyat aki kell. Bár erre igen kicsi az esélyünk.

    előzmény:
    BDia (138)
    2007-10-20  17:28
  11. 2007. október 20. 17:31141.

    Tényleg? Úgy jönne haza a párod, hogy Nyuszómuszó most jövök az Irénétől? 

    Már leírtam többször, de leírom mégegyszer, ha nem akarja valaki, hogy lássák a "bűnös" sms-eket akkor TÖRLI. Ha nem törli, akkor lusta, vagy feledékeny, vagy azt akarja, hogy elolvassák. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (139)
    2007-10-20  17:28
  12. 2007. október 20. 17:28140.
    Konkrétan az történt, hogy a topikindítót megcsalja/ta/ a férje, bár Ő úgy gondolta, hogy 25 éve jó házasságban élnek. 
    előzmény:
    Tündérszép (131)
    2007-10-20  17:19
  13. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 17:28139.
    Nem keserítesz el, eléggé bizom benne, hogy ha mégis bekövetkezne nálunk, igen hamar tudnék róla  Ja, nálunk az ilyesmi mindennapos dolog, nem számit kutakodásnak.
    előzmény:
    mikro (137)
    2007-10-20  17:26
  14. 2007. október 20. 17:28138.
    Nem tudhatod, milyen leszel 30 év múlva, és hogy mit fogsz akarni, mint ahogy a férjed sem.
    29 éves korunk után is ugyanúgy folyamatosan változunk.

    Mondom ezt úgy, hogy 10-15 évvel ezelőtt én is azt gondoltam erről amit most te. Ma már olyannyira másképp látom a világot és benne magamat, hogy ihajj. De ez igaz még akár 5-6 évvel ezelőttre is...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (133)
    2007-10-20  17:21
  15. 2007. október 20. 17:26137.
    Nem akarlak elkeseríteni, de a megcsalások nagy százaléka ki sem derül. Ez is csak azért derült ki, mert a topikindító kutakodott.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (133)
    2007-10-20  17:21
  16. 2007. október 20. 17:23136.
    Konkrétan micsodát viszünk túlzásba? A beszélgetést? Azért vagyunk itt nem?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974584 (132)
    2007-10-20  17:21
  17. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 17:22135.
    Olvasd végig a topikot, leírta.
    előzmény:
    Tündérszép (131)
    2007-10-20  17:19
  18. 2007. október 20. 17:22134.
    "Őt fő dominancia a sex hisz erről szól, hogy ő még tud hódítani és férfi és még kell valakinek"
    A mondat eleje és vége üti egymást.
    Ha csak a szex lenne a lényeg, azt meg lehet oldani 88 évesen is, max pénzért. A hódításról már nem írok, nincs kedvem ismételni magam.

    "De ezek általában futó kalandok nem 10 hónapig tartó udvarlások."
    Ez emberfüggő. Kinek mire van szüksége lelkileg.

    A többiben igazat adok neked.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974584 (124)
    2007-10-20  17:06
  19. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 17:21133.

    Mivel én pl már 16 éves koromban sem voltam sem hajlandó, sem képes a csalásra, nagy változást nem várok így 15 év múlva sem.

    Ez persze csak én vagyok. A párom 29 éves volt mikor megismertem, gondolom ő is el tudta már dönteni, hogy mivel jár a házasság. Természetesen nem láncolom magamhoz örökre, ha menni akar bármikor megteheti. De nem vagyok hajlandó aszisztálni ahhoz, hogy félrejárjon. Se most, se 30 év múlva. Ez van, ilyen vagyok én.

    előzmény:
    mikro (129)
    2007-10-20  17:16
  20. Torolt_felhasznalo_974584
    Torolt_felhasznalo_974584
    2007. október 20. 17:21132.
    Kicsit túlzásba viszitek nem? 
    előzmény:
    mikro (130)
    2007-10-20  17:18
  21. 2007. október 20. 17:19131.

    Bocsánat, de számomra nem derül ki, mi történt konkrétan...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  22. 2007. október 20. 17:18130.
    Nem feltétlenül. Sokan sok mindenben egyet értenek.  A vita egyáltalán nem baj, ha normál keretek közt folyik.  Főleg, ha el is gondolkodunk a másik véleményén, hátha igaza van. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (128)
    2007-10-20  17:15
  23. 2007. október 20. 17:16129.
    Honnan tudod azt 20 éves korodban, hogy mire leszel képes és mire nem? Azt, hogy hogyan alakul az életed? Ki mennyire és hogyan változik ennyi idő alatt? A 20 évesekre a hormonok harca jellemző, nem nagyon játszanak be más szempontok. 60 év alatt hányszor kerülsz kapcsolatba ugyanazzal az emberrel testileg, és még sorolhatnám. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (125)
    2007-10-20  17:08
  24. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 17:15128.

    Azt én még nem tartom vitának, hisz akkor minden ember szinte mindenkivel csak "vitatkozna".

     

    előzmény:
    mikro (127)
    2007-10-20  17:11
  25. 2007. október 20. 17:11127.
    Bizony, bizony. A vita az, amikor ugyanarról a dologról más más vélemény hangzik el. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (126)
    2007-10-20  17:09

Címlap

top