Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2019. június 5. 14:12133024.

    Ezt én már be se mertem vallani, ne mondjátok, hogy túl negatív vagyok.
    Az nem fordult meg a fejemben, hogy anyuka és/vagy a betegsége kamu, de az többször is, hogy ezt a szerencsétlen mamlasz Lacit és a mindent megértő Gizit jól lehúzzák. 
    A kedves mama örülhetne a puszta ténynek, hogy szeretettel látják a családban annak ellenére, hogy évtizedekig nem volt képes megtalálni a gyerekét. Én bizony nem bocsátottam meg neki, de ennek semmi jelentősége, fő, hogy Laci megbocsásson.


     

    előzmény:
    Liventa (133023)
    2019-06-05  12:19
  2. 2019. június 5. 12:19133023.

    Tegnap már az is megfordult a fejemben a kívánságlista kapcsán, hogy Laci fölbukkant anyukája és/vagy a halálos betegsége csak egy gyenge kamu. Jól lehúzzák ezt a balekot, aztán lépnek...

    előzmény:
    Allegra48 (133021)
    2019-06-05  11:20
  3. 2019. június 5. 11:55133022.


    A kívánságlista tartalma se tetszett, de maga a létezése sem. Nagyon álságosnak érzem Adélka viselkedését. Egy kis szentnek van feltüntetve, közben megéri a pénzét. Úgy imádja a nagyikáját, hogy minden szavát lesi, még jegyzetel is, ha valami kívánság - viccből vagy komolyan - kicsúszik az öreglány száján. Közben otthagyja egyedül, pedig tudja, hogy gyakran rosszul van. Beköltözik a Gizi Panzióba, ahol elé rakják a kaját, a házban pedig vidám társasélet folyik, és naponta pár perccel kevesebbet kell közlekednie.  Ugyan nem esett szó a két lakás közti távolságról, de Mária betegen is lépten-nyomon megjelenik, túl messze nem lehet. Persze könnyebb Laciék konyhájából imádni a nagyit, és másokat szelíden rábeszélni a kívánságlista teljesítésére, mint vele lakni, egy pohár vizet adni neki, orvost hívni, ha kell. "Beszéltem vele, mondta, hogy lepihen, mert nincs jól!" - elmész a francba, kisanyám!


    Örültem volna, ha végre megjelenik a színen egy szép, okos és kedves lány. Adél egy pillanatig annak tűnt, de már máshogy látom.

    előzmény:
    Allegra48 (133021)
    2019-06-05  11:20
  4. 2019. június 5. 11:20133021.

    Nem semmi Laci anyukájának a kívánságlistája,de Laci ötletei sem maradnak el tőle!Nekem annyira életszérűtlen ez a nyűglődés.


    Még megérjük.hogy a Berényi Kft vezetője Szonja testvére lesz!,de hogy fogja ez Julit érinteni?Balázs és Vanda megérdemlik egymást.Kézen fogva tűnjenek el jó messzire, a forgatókönyvíróknak elég lesz egy gyerekkel megbirkózni.

  5. 2019. június 5. 08:24133020.

    A tegnapi Ridikülben Magdi anyus volt, olyan megnyugtató, hogy már nincs a sorozatban. Nagyon elvan telve magától.

  6. 2019. június 5. 07:00133019.

    Nem figyeltem rá! Ez már a hanyatlás jele, ha az ember nem veszi észre az okot az ivásra.

    előzmény:
    vorii (133016)
    2019-06-04  23:45
  7. 2019. június 5. 06:57133018.

    Natasát és Ádám távozását jelentették be hivatalosan. Miklósét lebegtetik, illetve említették, hogy év végéig (novemberig?) szerződés köti a produkcióhoz. Addig nézhetjük, ahogy szédeleg és rázza a gyógyszeres dobozt, mert nyilván jó nagy kártérítést kellene fizetnie, ha előbb kiszáll. Remélem, aztán tényleg eltűnik. Újabban már a kft-nek is árt, arra se lehet hivatkozni, hogy nélküle összedől a cég.


    Nem tudom, a rendőrtisztin vizsgálják-e a felmenők előéletét. Ha igen, Oszit végül is az anyja és annak nyomozó férje nevelte. Az apjával alig találkozott. Csak rövid ideje lakik vele, és Zsolt is "hivatalosan" jó ideje tiszta, a régi stiklijei már rég elévültek. Nem hinném, hogy a múltja akadályozná Oszi felvételét.

    előzmény:
    vorii (133015)
    2019-06-04  23:33
  8. 2019. június 5. 06:45133017.

    Igen.

    előzmény:
    vorii (133014)
    2019-06-04  23:14
  9. 2019. június 4. 23:45133016.

    Épp nézem... Nem is koccintottunk! 


    De most! 


  10. 2019. június 4. 23:33133015.

    Csatlakozom - nekem se fog hiányozni Natasa.


    Csak nekem tűnt fel, hogy milyen hülyén nézett ki Adél halovány testén az a tök ugyanolyan színű ruha? Aztán azt hittem, hogy Gergő zászlós hasonlataiban lesz helye a lány hóka színének- a szeme kékje, az ajka pirossága és a bőre fehérsége - de nem ... 


    Miki tényleg azt hiszi (szerepe szerint), hogy nincs semmi komoly baja??? 


    Elég érdekes volt Oszi pályaválasztása   Fenn is akadt Zsolt szeme. Tényleg, nem befolyásoló tényező, hogy az apja már volt büntetve?


    Lányok - végül kik is fognak távozni a sorozatból? Natasa, Miki és???

  11. 2019. június 4. 23:14133014.

    "Beértelek" titeket - itt vagyok. 


    Gerda mami - jó képek!Ez a Szalajka völgy?

    előzmény:
    gerdamama (133003)
    2019-06-03  08:35
  12. 2019. június 4. 22:01133013.

    Nem irtm..úgy tudom Mezőberényi születésü.Magdi anyus volt Csabai szinésznö..Fekete Péter nagyon futta de amikor elment kisett a kosárból..egyedül mardtam az asztalnál mondta..el is dta alakást amit itt vett...

    előzmény:
    lidika49 (133012)
    2019-06-04  21:20
  13. 2019. június 4. 21:20133012.

    Mindent leírtatok, egyezik a véleményünk.  BiriBiri, nem Te írtad, hogy Békéscsabán volt színésznő a Natasát alakító Mezei Léda? Rosszul emlékszem?

    előzmény:
    BiriBiri (133011)
    2019-06-04  15:35
  14. 2019. június 4. 15:35133011.

    Mekkora hűhót csaptak Natasa búcsújából.?  Voltak nála sokkal szerethetőbb szereplők, akiket még sajnáltam is, egy kis integetés, és elment. .. de Natasát szinte nem tudták elengedni.  Úgy tűnik, hogy érzéketlenek vagyunk, de  az a temetős jelenet lehetett volna sokkal igazabb, meghatóbb. Az a sok szöveg nagyot rontott rajta...egy jó színész szavak nélkül is ki tudja fejezni mit érez, mit gondol..de Natasával felmondatták a leckét, amit elég amatőr mondott mondott fel.  Vissza várunk, mondták a lányok..én ugyan nem.


    Milyen jól ismerjük egymást...én is feszengtem.

  15. 2019. június 4. 12:23133010.

    Eddig sem szerettem Natasát, de ezután sem jó emlékként őrzöm. Már nagyon untam a sírnál való búcsúzkodását, jó tudom, senki sem szép mikor sír, de ő kifejezetten csúnya volt, már alig vártam a műsor végét. Na ás megint rosszkor ment Gergőhöz. Már egy kicsit hosszúra nyújtják a Miklós baját. Úgy látszik, mindig kell valakinek bekapkodni a bogyókat, előbb Barta, most Miklós.

  16. 2019. június 4. 11:16133009.

    Válasz No. 2 -- nem tudom, az előző hová szállt... Csak annyi volt, hogy ugyanígy vagyok a lapogatásokkal/ölelgetésekkel. Kifejezetten utálom, ha valaki bizalmaskodva belegyalogol az aurámba -- brrrrrr...

    előzmény:
    gerdamama (133008)
    2019-06-04  10:34
  17. 2019. június 4. 10:34133008.

    Én meg mindig azon vigyorgok, hogy sorozatosan bezárják a Rózsát "zártkörű rendezvény", azaz a haverok valamelyikének ünneplése alkalmából. Miközben állandóan számolják a filléreket, erre se telik, meg arra se. Miért kell elküldeni a fizető vendégeket amiatt, hogy öt-hat szomszéd egymás nyakába borulhasson? Egy sarokasztalnál is meg lehetett volna tartani egy ekkora meglepetés-bulit. Sőt, egyikük lakására is áthívhatták volna Natasát sürgősen, valamilyen ürüggyel. Persze Gizi nem hagyhatta volna ott a Rózsát, és összedőlne a világ, ha kimaradna valamiből. Bözsinek is mindenhol ott kell lennie, tök mindegy, hogy épp csak köszönő viszonyban van Natasával. Magdi anyus jutott eszembe, aki vérig sértődött, mikor nem hívták meg egy lánybúcsúba.


    A másik, amitől kiráz a hideg, a "nagy ölelés". Ez nem BK-mánia, hanem egyre terjedő divat. Nézni csak röhejes, de "elszenvedni" igen nehezemre esik. Szeretett családtagok, legjobb barátok természetesen kivéve, sőt, mi kifejezetten puszilkodós család vagyunk.
    De hogy vad idegenek ölelgessék egymást lépten-nyomon, mert az jót tesz a léleknek? Nemrég valamelyik újságban  buzdítottak erre. Alig tudtam magam rászánni, hogy kimenjek aznap az utcára, és reméltem, hogy a járókelők közül senki nem olvasta a cikket. Lehet, hogy nem vagyok emberek közé való, de engem bizony az is zavar, mikor beszélgetés közben megfogják a karom vagy a vállam. (Pl. egy néni, akivel valahol, valamiért beszédbe elegyedem, szóval még csak nem is a tapizásról beszélek.)  Annyira zavar, hogy ha magától nem kapcsol, vajon miért rázom a karom, rá is szólok, hogy legyen szíves, vegye le rólam a kezét.  Ha egy vad idegen ezt rossz néven teszi, na, bumm. De egy ilyen, a BK-ban is rendre felajánlott nagy ölelést nehéz lehet úgy elhárítani, hogy a szomszéd, kolléga, egyéb ismerős ne vegye halálos sértésnek.


     

    előzmény:
    Liventa (133007)
    2019-06-04  07:02
  18. 2019. június 4. 07:02133007.

    Natasának sikerült beadnia magának a szánalmas kegyelemdöfést utolsó megnyilvánulásaival -- és azok a "sírós" grimaszok!... Én voltam zavarban (és gondolom Biribiri, mert ő is nehezen viseli, ha a szereplők/színészek megalázó helyzetekbe sodorják magukat).


    Miki jeleneteit meg nem is kell újraforgatni, elég a megfelelő helyekre bevágni a többhetes migrénjeleneteit -- úgyis mind egyformák...


    Ez a mindig-mindent-megünneplünk pedig a forgik nagy kedvence -- vigaszom, hogy Natasát remélhetőleg mellőzhetjük egy ideig (olyan szerencsénk úgyse lesz, hogy örökre, mert itteni alakításait látva nincs az a színház, amely szerepet adna neki -- remélem).


     

  19. 2019. június 3. 21:31133006.

    "miért kell magát és a párját megint botrányba keverni"


    Mert életeleme a botrány- és sz.keverés.


    Köszi a Krisszel kapcsolatos felvilágosítást.

    előzmény:
    Ingyombingyom (133005)
    2019-06-03  09:27
  20. 2019. június 3. 09:27133005.

    Egy vidéki rendezvényre utazott Krisz, mert ő csinálja a catering-et.


    (már ez sem így működik az életben, de lehet, hogy ezen a legtöbb néző átsiklik, mert nem tudja, hogyan is történik ez valójában).


    Azt már végképp nem értem, hogy ha Timike nem tudja, hol van az átlala vágyott Fashin Moments helyszíne, akkor miért nem követi macska léptekkel a meghívóval rendelkező modellt egészen a helyszínig, miért kell magát és a párját megint botrányba keverni.  

    előzmény:
    Liventa (132991)
    2019-06-02  01:45
  21. 2019. június 3. 09:22133004.

    Érdemes volt! Jó osztozni az éményben.

    előzmény:
    gerdamama (133003)
    2019-06-03  08:35
  22. 2019. június 3. 08:35133003.

    Bocs, be akartam fejezni az offolást, de elcsesztem a képek csatolását. Ha nem pont a "sztár" maradt volna le, nem is térnék vissza rá.

  23. 2019. június 3. 08:33133002.

    Volt pár esőmentes óránk is, gyorsan kihasználtuk. Odafelé vonattal, visszafelé kb. egy órás séta a gyönyörű, napsütéses völgyben. Mázlink volt, ahogy leértünk, elkezdett szakadni az eső. Aztán már a csepereg, szitál, esik, ömlik változatok következtek három napig.

Címlap

top