Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hányás fóbia

alietta
Létrehozva: 2008. július 23. 15:06
Hányás fóbia, angolul emetophobia.....Már csak a szó hallatán is rosszul vagy? Kerülsz mindenkit aki csak picit is rosszul van? Menekülsz a köhögő embertől, mert lehet mindjárt hányni fog? Benned a félelem, hogy a legkedvesebb ember mellől is kiszaladnál a világból, de kénytelen vagy segíteni? Félsz a terhesség okozta hányásoktól?Nem jársz iszogatós bulikba, mert nagy veszélyzóna?.Kinek ismerős? Ki szenved ettől hozzám hasonlóan? Szeretnék beszélgetni olyan emberekkel akiknek vannak tapasztalatai, hogy miként állnak ellent ennek a szörnyű állapotnak......Kislány korom óta jelen van és mindeddig azt hittem, rajtam kivül soha senki által nem hallott fóbiával állok szemben....Sőt, anno egy merész elhatározás után is sikerült egy olyan pszihomókusba buknom, aki azt mondta adok én magácskának egy bogyót ami jól meghánytatja, no para.....jó mi? Van valakinek olyan siker sztorija, hogy sikerült megküzdenie vele anélkül, hogy gyógyszeres kezelése lett volna? Esetleg volt annyira bátor, hogy mert hányni??? Annyi annyi kérdés, várok mindenkit akit érdekel, aki érdekelt a témában......
  1. 2008. augusztus 8. 20:28151.
    Zsuzsi!!! nem hiszek a szemeimnek...micsoda fordulat....örülök neki, mert végre eljött neked is az elhatározás, hogy valamit tennunk kell és nem csak sodrodni....nekem is voltak ilyen erös pillnataim, aztán tovaszállt....na kiváncsi leszek rád....ha ez lesz a titok nyitja hát durr bele követlek én is:):)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551405 (150)
    2008-08-08  20:14
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. augusztus 8. 20:14150.
    Én lehet, hogy a párom segítségével, és hogy fogja a kezemet meghánytatom magam... most ezen gondolkozom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_266749
    Torolt_felhasznalo_266749
    2008. augusztus 8. 19:19149.
    Sziasztok!Én nekem is hányás fóbiám van.Másodikos koromban jött elő,a padtársam hányt.Nagyon megilyedtem.Másnap nem akartam abba a padba visszaülni.Harmadikba megint hányt az a fiú,s azután teljesen bepánikoltam,elkeztem sírni,a barátnőim vígasztaltak,de a többiek kinevettek.Nem mertem enni semmit sem,nehogy kihányjam,de ez is rossz volt,mert rosszul lettem az éhségtől.Szerencsére nem hánytam.Nagyon lefogytam.Aztán pszichológushoz jártam.Fél év múlva már nem féltem annyira a hányástól.4évvel később elutaztam Csehországba.Az úton egy kislány hányt,borzalmas volt,azonnal bevettem egy hányás gyógyszert, és szőlőcukrot ettem.Nyáron semmi bajom nem volt.Szeptember közepén,amikor már el tanulni kellett volna,újra visszajött a hányástól való félelmem.Mindig az első órán jött rám,alig ettem reggelire valamit,ezért persze savas lettem és erre azt hittem mindig,hogy hányni fogok.Eztért mindig hordtam magamnál szőlőcukrot,ettől elkeztem büfizni és ez jót tett.Anyukám mindig azt mondta,hogy azért is lehet hányás fóbiám.,mert nem tanulok és félek,hogy rossz jegyet kapok.Nyolcadik második félévében elmúlt a hányás fóbiám,de azért még mindig félek,hogy egyszer hányni fogok,de már legalább eszem és nem gondolok rá mindennap.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. augusztus 8. 10:14148.

    SZiasztok LÁNyok!

     

    Rég tudtam jönni, mert lejöttünk a kisfiammal anyáékhoz vidékre, és itt nem nagyon férek hozzá a nethez.

    Sajnos emiatt nem tudok elmenni a mostani talira, de egyébként a következőre nagyon szeretnék!!!

     

     

    JA, és természetesen részletes beszámolót kérek!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. augusztus 8. 09:24147.

    Köszönjük!!!!

    Én is tegnap vettem lányok egy könyvet:CSAK SEMMI PÁNIK!Hogyan bírkozzunk meg pánikrohamainkkal c. könyvet.Nagyon nagyon érdekes könyv!Shiley Trickett a pánikbetegség ismert szakembere írta.Leírja részletesen a kiváltó okokat,Mi történik pánikrohamok során a testbe,mit miért "csinál" a test,hogy kevésbé féljünk tőle,hogy nem derült égből villámcsapásként zúdul a tehetetlen szenvedőre,hanem mindig oka van!!!

    előzmény:
    granat12 (146)
    2008-08-08  00:45
  6. 2008. augusztus 8. 00:45146.
    ajanlom a "szorongas, panik, fobiak" c. konyvet mindenkinek, ebben meg van emlitve a hányásfóbia is!!!!nagyon jol osszefoglalja ezeket a dolgokat vannak benne feladatok is....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. augusztus 7. 20:45145.

    Szia,

     

    abszolút kontrollálható a dolog, rosszullétek nincsenek.

    Semiramis, szerinted javítható a dolog? Ugye ez még nem nevezhető fóbiának? 

    Azon gondolkodom, mi segíthetne a dolgon. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy pl. a tömegiszonyosokat - filmen láttam - pszichiáteri segítséggel persze - egy idő után elküldték pl. plázákba vásárolni. A harmadik alkalomtól már működött, nem félt tőle a delikvens. 

    Akkor én most keressek részeg embereket istápolásra és jól hánytassam meg őket?

    Ez volt a vicc része,de úgy érzem, a gyakorlat segíthet a dolgon. Meg egy baba...

    előzmény:
    alietta (144)
    2008-08-07  19:25
  8. 2008. augusztus 7. 19:25144.

    kedves k ...

     

    Bár én nem vagyok szakember, de van egy gyanum, neked ezek a tunetek a multban történt rossz emlékeid feldolgozatlansága....hogy nekünk a tünet tárgya a hányás, neked a részeg ember.... alényege ugyanaz, csak más dologban realizálodik......hogy ezt egyedul feltudod e dolgozni, az attol függ mennyire vagy a félelmeid elején, amikor még nincsenek váratlan, kontrolátlanak rosszulléteid  és magad képes vagy irányitani a gondolataid, nos szerintem ezek függvénye....ezt mérd föl....de ha már te is ugymond benne vagy a tutiban, kizárt dolognak tartom, hogy egyedul megtudnád oldani, szerintem semiramis is a segitséget fogja ajánlani, de várjuk ki, ő mit mond.....olvasd el anekem irt hozzászolását, amelyben a sejtek tanulásáról ir.....

    előzmény:
    kabulirabbi (143)
    2008-08-07  17:28
  9. 2008. augusztus 7. 17:28143.

    Sziasztok!

     

    Írtam már ebbe a topikba, ott van valahol a legelején, így azt most nem ismételném. Látom, egyre többen vagyunk.

    De én rájöttem valamire saját magammal  kapcsolatban - és most érdekelne semiramis véleménye is, aki valószínűleg jó szakember, ahogy más topikos hozzászólásaiból kivettem; lehet, hogy ilyennel még nem találkozott - szóval arra jöttem rá, hogy én csak a részeg emberektől félek. Nem kóros a sztori, de inkább elkerülöm őket. Ez a "fóbia" -dolog (én azért teszem idézőjelbe, mert nálam ez még nem áll azon a szinten szerintem) is apám hányásaival indult, amikor részeg volt. Aztán láttam egyszer-kétszer anyámat is hányni alkoholos befolyás alat, na az betette a kaput. Rájöttem: nem bírom végignézni. Odaadom neki a tálat meg minden, de takarítson el maga után! Ne én legyek az, akinek kell.

    De ha betegt egy gyerek vagy felnőtt, azt más szemmel nézem. Az "természetesebb" valahogy, mert méregteleníti magát a szervezet, és ez normális folyamat. (Most jön az, hogy a részeg is így méregtelenít - szóval az miért is más? Itt a proplémám.)

     

    Én is figyelek a körülöttem lévőkre, ha valaki rosszul van, arrébb megyek, kimegyek inkább. De eszem rendesen, nekem szerintem nem a hányással van bajom, hanem a hányingerrel - az nagyon rossz, mert bizonytalan: most jön vagy nem? Amikor hánytam, megkönnyebbültem tőle....

    Szóval kedves semiramis - vagy bárki, aki szakember, erre mit mondanál? (Terápiára nem megyek. 1. Nincs rá pénzem. 2. Gyógyszerre sincs igazán keret. 3. Nem akarok bogyót szedni, le akarom küzdeni magamtól, meg AKAROM oldani a problémát.) Tudtok segíteni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. augusztus 7. 16:14142.

    Persze-persze megkérdezem!!! Na látod mondtam én!

    Nagyon sajnálom,hogy nem tudsz jönni

    BEPÓTOLJUK!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467709 (134)
    2008-08-06  13:39
  11. 2008. augusztus 7. 14:44141.
    Na latod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467709 (138)
    2008-08-07  14:35
  12. 2008. augusztus 7. 14:44140.

    tipikus tünet-atvitel.

     

    menj pszichiaterhez, EGYEDÜL nem jutsz ki belöle soha. Nem a fobia targya a lenyeg, magat a fobiat kell(es lehet) megszüntetni. 

    HA AKAROD.

    előzmény:
    granat12 (137)
    2008-08-06  18:14
  13. 2008. augusztus 7. 14:40139.
    örülünk a jó hirnek! no, nem annak, hogy nem tudsz jönni, azt nagyon-nagyon sajnálom, de igérem elmesélunk mindet, sőőőőt, szerintem szervezni fogunk mi még többet is:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467709 (138)
    2008-08-07  14:35
  14. Torolt_felhasznalo_467709
    Torolt_felhasznalo_467709
    2008. augusztus 7. 14:35138.

    Sziasztok! Én nem fogok tudni menni a talira,mert nekem egy héttel később lett volna csak jó.Pedig jó lett volna Veletek találkozni.Érezzétek jól magatokat!!!!!És meséljetek az otthon maradóknak.

    Jó hír!!A májfunkció vizsgálatom jó lett!Ez már egy pici öröm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. augusztus 6. 18:14137.

    sziasztok.

    en is hanyasfobiaval kezdtem gyerekkoromban. teljesen bepanikoltam ha vki mellettem kohogott a buszon.

     

    aztan most mar eszembe sem jut attol felni h mas lesz rosszul mert "sikerult" panikbetegsegge alakitani a dolgot igy mar onmagam rosszulletetol felek allandoan, lassan agorafobias leszek tole es  sehova nem megyek....hanyasfobiam mar nincs. de ez sokkal sokkal sokkal rosszabb.

     

    azt tanusithatom h azota nincs hanyasfobia miota en magam is hanytam parszor betegseg miatt kozel 20 ev hanyasmentesseg utan..(vagyis hozzatok hasonloan en is ugy voltam hanyasfobias h en magam sosem hanytam!!). es amikor az ember rajon h a hanyastol csak megkonnyebbul es sokkal jobban lesz a hulye hanyinger helyett akkor asszem elmulik a fobia. legalabbis nalam ez volt....kar h lett helyette mas :(

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. augusztus 6. 14:30136.
    eddigi biztos befutók a találkozóra: suzanna, angiebubu, edin és jomagam alietta:)
    előzmény:
    alietta (135)
    2008-08-06  13:53
  17. 2008. augusztus 6. 13:53135.

    HAHÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, IDŐPONT VÁLTOZÁS!

     

     

    TÖBBEN JELEZTÉTEK, HOGY KICSIT KÉSÖ A TALÁLKÁNK.....SIKERÜLT BESZÉLNEM SUZYVAL IS AKI  DEBRECENBŐL UTAZIK A TALIRA ÉS HOGY NEKI SE KELLJEN HAJNALOK HAJNALÁN ELINDULNIA, MARADT A DÉLUTÁN 14 ÓRA!!!!!!!!!!!!!!!!!

     

    IGY MÁR MINDENKINEK OKÉS?

    VISSZAJELZÉST KÉREK SZÉPEN

    előzmény:
    alietta (1)
    2008-07-23  15:06
  18. Torolt_felhasznalo_467709
    Torolt_felhasznalo_467709
    2008. augusztus 6. 13:39134.

    Angie!Nagyon megköszönném,ha utánakérdeznél.Minden infora szükségem van, hogy nyugodt legyek.Per pill a xanax segít dolgozni,de ez persze hosszútávon nem megoldás.

     

    előzmény:
    AngieBubu (132)
    2008-08-06  13:04
  19. 2008. augusztus 6. 13:29133.

    Szioka.....

     

    persze, mindent megkérdezek, anyum még dolgozik, de kifaggatom.....nekem már alig vannak emlékeim, mert 7 éves voltam, csak az maradt meg, hogy a fertözö  osztályon feküdt anyum csak az ablakon beszélhettünk egymással.....én megmondom öszintén azota anyu felse hozta , örült, hogy elfelejtette, gondolom féltettek, hogy kislányként megijesztenének a részletekkel.....

     

    irok majd neked

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467709 (131)
    2008-08-06  12:59
  20. 2008. augusztus 6. 13:04132.

    Kedves Kutyafüle!!

    Nagyon sajnálom,ami anyukáddal történt!!!Te meg ne izgulj(persze tudom könnyű mondani).Mi 2 hete csináltunk párommal egy nagy kivizsgálast+hepatitis a,b,c+candida+sárgaláz(nem tudom mi a "hívatalos"neve) és akkor mesélte a belgyógyász dokinő,hogy a barátnője is elkapta(aki szintén egészségügyis),és a dokinő kigyógyította fél év alatt minden szar erős gyógyszer nélkül!!!!!Már nem emlékszem hogyan,mivel pedig mondta,de ha szeretnéd akkor szívesen megkérdezem!!!!

    Jobbulást anyudnak és ne idegesked,mert minden rendbe lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467709 (129)
    2008-08-06  10:49
  21. Torolt_felhasznalo_467709
    Torolt_felhasznalo_467709
    2008. augusztus 6. 12:59131.
    Alietta,írok Neked priviben.Kérlek írd már meg pontosan anyudnál hogy zajlott ez.Téged nem vizsgáltak meg?
    előzmény:
    alietta (130)
    2008-08-06  11:27
  22. 2008. augusztus 6. 11:27130.

    szia kedves Kutyafüle....

     

    nagyon sajnálom anyud, az én anyukám is mivel gyermekosztályon dolgozott elkapta, de szerencsére rendbejött....azt szeretném neked irni, hogy amig nincsenek eredményeid, ne pánikoltasd be magad, te pici babán dolgozol és adja isten, hogy semmi gond ne legyen, amiért nagyon szurkolok és ha beigazolodik , hogy tényleg minden rendben nálatok akkor nem hiányzik, hogy még a stresszes életed is rendbehozd....az eredmény basszus hihetetlen milyen lassan készül el, ez engem is meglepett, de bár tudom könnyu nekem innen a messzi távolbol tanácsokat osztogatnom, de nem lehetünk partner abban, hogy mégjobban lehuzzunk, igenis biztatlak, lélekben nagyoj nagyon szurkolok, hogy rendbe legyen minden.....

    várom, hogy irj nekunk du, mi történt a dokinál.....

     

    éreztél a napokban levertséget, étvágytalanságot?????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467709 (129)
    2008-08-06  10:49
  23. Torolt_felhasznalo_467709
    Torolt_felhasznalo_467709
    2008. augusztus 6. 10:49129.

    Sziasztok!

    Nem a témához vág,de muszáj kiírnom mgamból,mert úgyérzem megőrülök.Anyukám ma kapott egy nagyon rossz labor leletet,ami szerint hepatitisz C fertőzése van.Ez önmagában is nagyon rosz.Most megismétlik és egy még részletesebb lanorvizsgálatnak vetik alá.Durván 7 hét kell az eredményhez. Csakhogy az orvosi javaslaton az áll:a szexuális partner és a gyermek szűrése is javasolt. Ez utóbbi ugye én vagyok.Szóval megyek ma dokihoz,hogy megbeszélgessük vele a dolgokat és én legkésőbb holnap reggel dokihoz akarok menni.Akkor délutánra meglenne az eredmény.Annyira félek lányok! Ha a holnapi rossz lesz,megcsinálják nekem is a hepatitisz szűrést,és arra 7 hetet várni....én beleőrülök.És ha az pozitív akkor bizony nyista baba.:( Kivagyok nagyon.Kérlek imádkozzatok értünk,mert nagyon el vagyok keseredve. És sajnos a rossz az egészben hogy én bizony vándoroltam pár hónapja ismeretlen eredetű hasfájással és puffadással dokitól dokihoz.Megjegyzem a csövet dugták volna,de májfunkciót egyik sem kért. Mi van,ha azért volt?Kivettem egy nap szabit,és du jövök elmondom mit mondott a doki.Sziasztok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2008. augusztus 6. 09:28128.
    LÁNYOK! A TALI IDÖPONTJA IGAZÁBOL NYITOTT....HA KORÁBBAN JO AKKOR IS IRJATOK, PROBÁLOM UGY SZERVEZNI, HOGY NEHOGY VALAKI LEMARADJON.....
    előzmény:
    alietta (127)
    2008-08-06  07:55
  25. 2008. augusztus 6. 07:55127.

    világosan értettelek Seramis, köszönöm a részletes kifejtést.......csak egy pici aggodalom van bennem.....ha leállok és még folytatom a terápiát, de kiderül, hogy visszaestem, hogy legyen okos az ember lánya, hogy igazábol csak a kezelés hosszabbitására van szukségem, vagy pedig egyszeruen a terápia hatékonysága volt gyenge???

     

    merre élsz amugy, ha nem titok?

    előzmény:
    semiramis (126)
    2008-08-06  01:44

Címlap

top