Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dér Heni és az aljohol

Torolt_felhasznalo_708852
Torolt_felhasznalo_708852
Létrehozva: 2008. augusztus 29. 08:47

Megbotránkoztatott a tegnapi  tv2  hal a tortán adása. Ennyire szinv onaltalan és felháborito müsort még nem láttam. Surolta a jo izlés határát ahogy ez a fiatal lány részegen visxelkedett nem igazán kivá nkohzott képernyöre. Milyen példát mutat ez a többi fiagtalnak hogy ez a trendi  hogy ernnyi pálinkát kell megini. Ami azt illeti az egész müsor igy ahogy van nem valo képernyöre ahol folyik az alkohl ami joformán erröl szol ahol ennek hatására már viselkedni sem tudnak. Kiábrándito volt Dér Heni viselkedése a Rolanddal együtt. Aki viselkedni tudott

  az a társaság másik két férfitagja volt. HJűt Cilikének a visxelkedése volt éppen  pationás mikor ö látta vendégül a diszes társaságot.  Hogy egy fiatal lány a kamerák elött ennyire megfeledkezzen magárol az nem magyarázhato azzal hogy fiatal. Szoval remélem nem ez lesz a fiagtalok példaképpe. Szinvonalasab b müsort is készithetnének  mert ez már nem is a fözésröl inkább az ivásaztrol szol.

  1. 2008. augusztus 31. 15:08110.

    1. elmondtam a véleményem a témáról-most újra: fogalmam sincs kik azok az emberek, és mit keresnek a tv-ben

    gyakorlatilag nem érdemes tv-t nézni este főműsoridőben :-P

     

    2. a lassan olvast, meg tippnek írtam

    Akkor most eltaláltam? :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708852 (104)
    2008-08-30  12:44
  2. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2008. augusztus 31. 13:25109.

    Ez nem dicsekves a fogyatekossagoddal,puszta tenykozles es megovna a helyesiras-javitasoktol,akit meg zavarnak a hibak(pl.engem is),az mindjart maskepp tekintene a dologra.

     

     

    De te tudod,csak egy javaslat volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708852 (108)
    2008-08-31  13:16
  3. Torolt_felhasznalo_708852
    Torolt_felhasznalo_708852
    2008. augusztus 31. 13:16108.
    Oda kellene irnod a topikjaid vegere egy mondatban,hogy vakon gepelsz es felolvasoprogramot hasznalsz,akkor valoszinuleg nem kapnal ennyit a helyesirasodert.Peldaul en is elnezobb lennek mindjart es egyuttal  vissza is vonom az ezzel kapcsolatos dorgedelmet.
    idézet:
    paradicsom07 (107)
    2008-08-30 13:07:27
    Az  emb er nem szivesen dicsekszik a fogyatékosságával.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (107)
    2008-08-30  13:07
  4. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2008. augusztus 30. 13:07107.
    Oda kellene irnod a topikjaid vegere egy mondatban,hogy vakon gepelsz es felolvasoprogramot hasznalsz,akkor valoszinuleg nem kapnal ennyit a helyesirasodert.Peldaul en is elnezobb lennek mindjart es egyuttal  vissza is vonom az ezzel kapcsolatos dorgedelmet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708852 (106)
    2008-08-30  12:53
  5. Torolt_felhasznalo_708852
    Torolt_felhasznalo_708852
    2008. augusztus 30. 12:53106.
    szerintem sehogy sem olvassa...
    idézet:
    dugozsu1 (98)
    2008-08-29 11:16:56
    Bocsi de vakon gépelek.
    előzmény:
    dugozsu1 (98)
    2008-08-29  11:16
  6. Torolt_felhasznalo_708852
    Torolt_felhasznalo_708852
    2008. augusztus 30. 12:45105.
    szerintem sehogy sem olvassa...
    idézet:
    dugozsu1 (98)
    2008-08-29 11:16:56

    Dehogynem nagyitoval.

    előzmény:
    dugozsu1 (98)
    2008-08-29  11:16
  7. Torolt_felhasznalo_708852
    Torolt_felhasznalo_708852
    2008. augusztus 30. 12:44104.
    Igen lassan olvasok mertr nagyitot használok és felolvaso programot . Szabad vélemény  vélemény nyilvánitás van. Te is elmondhatod a véleményedet nem rolam kell véleményt alkotni hanem a topik ba megjelenö irás m ondaniv alojárol.
    előzmény:
    OggÁngyi (97)
    2008-08-29  11:08
  8. Torolt_felhasznalo_708852
    Torolt_felhasznalo_708852
    2008. augusztus 30. 12:39103.
    A müsorojat nem nejkem csinálják hanem m indenkinek aki nézi a televiziot. Dde ha neked ez tetszik ám legyen izklések és pofonok közt van némi különb ség,.
    előzmény:
    Eleison (99)
    2008-08-29  11:19
  9. 2008. augusztus 29. 11:57103.

    Nem tudja, mit hagy ki. :-))

     

    előzmény:
    dugozsu1 (98)
    2008-08-29  11:16

Címlap

top