Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megcsaltak!Megbocsájtás?Vá

festina
Létrehozva: 2008. október 30. 07:45

Sziasztok!

 

Nagyon nagy szükségem lenne kívülállók segítségére, véleményére!!!!A férjem három hete jelentette be, hogy három éve van valakije, szereti a nőt.Megbeszéltük az ő kapcsolatukat, amit tudni akartam mindent elmondott.Abban állapodtunk meg ha marad meg kell szakítania a nővel minden kapcsolatot.Azt mondta menni akar.Én mindent megteszek, hogy maradjon.Még itt van.Nem tudom meddig.Közben tudom, hogy nem szakítottak. Szerintetek mit tegyek?Éljek úgy vele, hogy azt mondta olyan nővel akar élni akivel boldog és ez nem én vagyok.Tudom a gyerek tartja vissza.Megéri így?

 

Segítsetek!!!!!!!!

  1. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 13. 00:0627926.
    betegek a gyerekek, és Te vagy velük 12 órán át? Én ezt az angolszász mentalitást annyira nem értem. Vigyázz magadra, nehogy nagyon lerobbanj, ilyen messze az itthontól. Van kint dokid?
    előzmény:
    dinamiqs (27913)
    2009-02-12  23:29
  2. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 13. 00:0327925.

    igen, teljesen igazad van, az a röhej, hogy ez én is így látom, és nem is akartam ,hgoy visszajöjjön még egy darabig, hogy kiérlelje ezt a döntést. ÉS tényleg ne mkellene letörnöm. Csak nem számítottam rá, hogy ilyen szarul fogom magam érezni.

    Jó éjt Pankatka!

    előzmény:
    dinamiqs (27923)
    2009-02-12  23:59
  3. 2009. február 13. 00:0227924.

    Emman dofi:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635525 (27919)
    2009-02-12  23:52
  4. 2009. február 12. 23:5927923.

    Nori, ne turelmetlenkedj, nagyon jol csinaltad, es ne akarj ennel tobbet egyelore! Azert nem volt neki tokmindegy, hova mesz, kivel, meg mit fogsz csinalni. Szerintem ilyenkor az ember valami egetrengetot var, amikor ennyire keszulodik a nagy eloadasra, ezert csalodik, es erzi ugy, hatastalan volt az egesz. Biztos ismer is, meg biztos egy kicsit sejtette is, hogy ez az egesz miatta van, nem azert, mert annyira mehetneked van, csak meg akarod neki mutatni, milyen ez forditva.

    Faradt is lehetett, fajdalma is volt...majd legkozelebb. Ha tul hamar lenne ujra valtozas, talan nem erik meg elegge az elhatarozas, hogy teged akar. Ne akarj sietni, ennek a folyamatnak le kell zajlania eloszor, ido kell hozza.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (27916)
    2009-02-12  23:47
  5. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 12. 23:5827922.

    azt hiszem én is hgoy visszajövésnek több esélye van, de minél többet gondolkozik, én annál bizonytalanabb vagyok, visszakapom e még őt valaha olyannak amilyen volt, vagy csak erőlködünk itt majd. És  lehet,hogy az még jobban fog fájni, mint ha vissza se jönne.

    Na, ennél pozitivabb ma éjszaka nem bírok lenni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 12. 23:5527921.

    köszönöm, de ne dicsérjetek, nem lennék én ebben a helyzetben, ha ügyes lettem volna, vagy jól szerettem volna őt.

    Dina, nem tűntem el, csak mostanában a kicsi mindig felsír éjszaka, úh be és lezártam mindent, hgoyha felsír, sprinteljek hozzá. Szopik még éjszakánként és ilyenkor nagyon türelmetlen és nem akarom, hgoy felkeltse a tesóit, egymás mellett van a szobájuk, az ajtó meg nyitva. Úh ha tényleg eltűnnék elköszönés nélkül, akkor már tudni fogjátok, miért.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635525 (27917)
    2009-02-12  23:47
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 12. 23:5327920.

    Lelépek aludni, mert leragad a szemem. Holnap visszaolvasok mindent, ha felkeltem

    Jó éjt!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 12. 23:5227919.
    Megteszi néha magától is. A múlthéten pl. megtette.
    előzmény:
    dinamiqs (27918)
    2009-02-12  23:49
  9. 2009. február 12. 23:4927918.

    Hat ja, ha ra varsz... de azert erdekes lenne, ha magatol tenne.

     

    Nori mar el is tunt?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635525 (27915)
    2009-02-12  23:42
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 12. 23:4727917.

    Megértem az érzéseidet teljesen. Ha nem így éreznél, akkor nem szeretnéd.

    Én is ezt éreztem valamikor ősszel, mikor elmentem a barátaimmal bulizni. Iszogattunk rendesen, és csak ültem ott, és azon gondolkodtam, hogy mi a jó francot keresek én itt. Miért nincs velem. 

    Szóval csatlakozom Dinához, hogy vissza fog ő menni hozzád. Most meg van zavarodva, de nagyon. Annyira világos nekem, hogy mi zajlódhat benne. Legyél türelmes. Tudom, könnyű mondani.....de, ne add fel. Eddig olyan jól csináltál mindent. Én biztos meg se tudnám közelíteni ezt a következetességet, amit itt véghezvittél eddig.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (27911)
    2009-02-12  23:20
  11. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 12. 23:4727916.

    hál istennek, volt erőm végigjátszani ezt a kutyakomédiát. Odafelé még azt is mondta, hogy úgyis követtet vkivel, ezért már úgy mentem el itthonról, hgoy ne tudja, merre megyek, nehogy idő előtt megtudja, mit csinálok. Aztán egy óra után felhívott, hogy mondjam már el merre vagyok, hogyha bajom lenne, tudja merre keressen. Csak nevettem. Itthonmég nagyon legeltette a szemét, végigkérdezte, mi új rajtam, ezen is csak mosolyogtam rá. Amikor hazajöttem, az első szava az volt, hogy jó volt-e, és hogy egyedül voltam-e, de csak azt válaszoltam, hogy jó, igen, és úgyis tudja, kivel voltam, hiszen követtetett. De aztán hagyta is ennyiben a témát, nem verte szét a ház oldalát, hogy megtudja, merre jártam, csak elköszönt és elment. Nagyon letörtnek láttam, de szerintem a munka miatt van, nagyon kemény napjai vannak, nem tőle tudom, szóval ez valszeg igaz. És ma estére begyulladt a füle is, úh alig látott a fájdalomtól. De szörnyú volt látni, ahogy kisétál.

    Amikor elmentem és kérdezte, mit fogok csinálni, azt válaszoltam, hogy egyedül megyek el, de nem biztos, hogy úgy is maradok. És hogy nekem is ki kell próbálnom, más mennyire izgat fel, hátha én is átélem azt, amit ő, és inkább most, minthogy egy év múlva újrakezdjük az én oldalamról az egészet, már ha visszajönne.

     Szóval ez után a bevezető után sztem az, hogy nem is igazán érdekelte, hogy tényleg megtettem-e, a közönye jele, fülfájás ide vagyoda. A nagy féltékennyé tevés nem jött be, vagy csak túl jül ismer, és magában jól mulat rajtam, hogy ilyennel hülyítem.

    előzmény:
    dinamiqs (27913)
    2009-02-12  23:29
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 12. 23:4227915.
    Jó persze, de hát akartam, hogy tudja, hogy gondolok rá. Ő nem az a fajta, ha nem keresem, akkor majd ő. Inkább eszi a penész. Tudod, halak. Az ilyen irányú megérzéseim mindig bejönnek, később ki szokott derülni.
    előzmény:
    dinamiqs (27912)
    2009-02-12  23:21
  13. 2009. február 12. 23:3227914.
    Mar pote is vagyok...szuper:)
    előzmény:
    dinamiqs (27913)
    2009-02-12  23:29
  14. 2009. február 12. 23:2927913.

    Koszi, voltam mar jobban is...ahogy lehet egy 12 oras nap utan. (no persze, en is 24 oraztam az enyemekkel, de ez megiscsak munka) mind a ket kiscsaj dagnyos, kohog egy hete, az anyjuk is, eddig orultem, hogy meguszom, ma mar kapar a torkom. Oktoberben, mikor otthon voltam, akartam menni fogorvoshoz, de olyan ugatos kohogesem volt, hogy majd megfulladtam, igy elhalasztottam. Marciusban megyek megint, remelem, nem ugyanaz lesz pepitaban...

     

    Nori, ami benned zajlik, szerintem teljesen normalis. Gondolom, ebbol a ferjed nem vett eszre semmit, te meg amugyis tudtad, hogy szinjatek az egesz.

    Tul friss ez meg, legy turelmes...vissza fog oldalogni a ferjed, biztos vagyok benne, hogy neki is utanugy hianyzol, csak o most meg van huzatva egy cseppet. Nyugi. Csak okosan, ahogy eddig is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (27911)
    2009-02-12  23:20
  15. 2009. február 12. 23:2127912.
    Nem-e? Ez burkoltan azt jelentette, "hianyzol". Oszt' mi a jofeneeert hianyozna masert?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635525 (27907)
    2009-02-12  23:07
  16. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 12. 23:2027911.

    nem tudom, mit írhatnék.

    Nagy tanulság volt számomra. Nagyon készültem rá (mint tudjátok), de így utólag be kell látnom, hogy csak amiatt, hogy lásson kicsípve elmenni. Amikor már kint ültem a kocsiban a ház előtt, nem is tudtam, hogy mit keresek én itt. És hiába erőltetem, ez nem megy nekem. Én őt akarom, hiába is határoztam el, ha valaki csak rámnéz, azt bátorítani fogom, de egyszerűen nem megy. Annyira hiányzik, hogy fizikailag fáj. És nélküle nem találom a helyem, nem azért, mert elönállótlanodtam volna, hanem mert nem jó nélküle. Pedig tök jó kis programom volt, de végig azt éreztem, hogy mit keresek én itt, és nézegettem az órát.

    És tudom, hgoy túl kell ezen lenni, és az élet megy tovább, de hiába erőltetem, most még nem megy.

    És ha láttam ma este szerelmes, összebújó párokat nem azt éreztem, hogy de szar, hogy nekem nincs, hanem egyszerűen csak ő hiányzott. És az fájt, hogy ő meg nem így érez.

    Hát röviden ez a lényeg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635525 (27908)
    2009-02-12  23:08
  17. 2009. február 12. 23:1727910.

    Baxus, megint mehetek guglizni

    Egyertelmu, hogy ossze vagy zavarodva, egyik mondatodban azt mondod, a ferjed visszarangathatna, a masikban meg felmented magad azzal, hogy ha o nem csalt volna meg, nem nyitsz masfele.

     

    Azt tovabbra sem javaslom, hogy a "Kedvesed"-nel kossel ki. Nana, hogy var rad...ideje, mint a tenger. Valoszinu, hogy a hodolod megjelenese es a ferjed felrelepese igy egyutt sok neked, hiszen masra koncentralsz eppen, hogy tudnal igy pozitivan erezni a ferjed irant...hiszen meg joforman idod sem volt felejteni.

     

    Ha a ferjeddel nem jo, se az agyban, sem egyutt elni vele, akkor ne eroltesd. Irtad korabban, lehet, hogy azert ragaszkodik hozzad, mert nem tudna hova menni. Ez legyen az o gondja. Ugy tunik, nem borult ki tulsagosan a keso esti sms-edtol sem.

    De semmikeppen ne azert szakits/valj, mert ott az igeretes harmadik! Na meg az o felesege is, ugyebar...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_385666 (27904)
    2009-02-12  23:01
  18. Torolt_felhasznalo_382392
    Torolt_felhasznalo_382392
    2009. február 12. 23:1527909.

    Nem tartottam el, de igen nehéz helyzet volt. Mind lelkileg, mind anyagilag. Én pont a váloperemben kinlódtam, meg még egy rakat anyagi nyavaja....

    Kamasz gyerkőc, az idős anyukám is hozzám került, s mindamellett az ő helyzete sem volt egyszerű.Nagy hibát követtünk el akkor amikor nem beszéltük meg, hogy hogyan -miként élhetünk együtt.

    S ez a probléma csak duzzadt-duzzadt...

     

    Miért vagyok csalódott??Nehéz időszak volt és mostanság csapódott le..

    Az ex férjem, nem mondanám , hogy különb volt, hisz félrelépett 14 év után s mint már irtam 2 hónapon belül gyerek lett belőle és átbeszélés nélkül összepakoltam és ennyi..ettől függetlenűl vérzett a szivem, és szerettem, ma már nem haragszom rá és hát igen rosszul esik, hogy akkor mentünk szét amikor már élhettünk volna nyugodtan.Különb talán nem volt, inkább más volt a kapcsolat. De gyerek volt,, hosszú évek, stb...ma is számithatok rá, pedig nemigen beszélünk de mindig ott van ha kell.

    előzmény:
    dinamiqs (27851)
    2009-02-12  15:41
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 12. 23:0827908.

    Szia Nóri!

     

    Nem volt jó az este?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (27906)
    2009-02-12  23:07
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 12. 23:0727907.

    Jaaj, hát nem szerelmet vallottam neki, csak kérdeztem, hogy mi van vele.

     

    előzmény:
    dinamiqs (27905)
    2009-02-12  23:03
  21. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 12. 23:0727906.

    hosszú és nem vidám.

    Te hogy vagy?

    előzmény:
    dinamiqs (27905)
    2009-02-12  23:03
  22. 2009. február 12. 23:0327905.

    Na jo, de hogy szeretted volna elerni? Ugy, hogy sms-t kuldesz neki?

     

    szia Nori, meselj!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635525 (27902)
    2009-02-12  22:50
  23. Torolt_felhasznalo_385666
    Torolt_felhasznalo_385666
    2009. február 12. 23:0127904.

    Sziasztok!

     

    Tovább bonyolódtak a dolgaim...

    A múltkor írtam,hogy a Kedvesemet kértem,hogy fejezzük be kettőnk között...persze tisztára kikészültünk mind a ketten...

     

    Azóta folyton tudatja velem,hogy Ő vár rám,akár hónapokig is vár és imád...

     

    Eközben a férjem kezd számomra idegennek tűnni,az ágyban egyszerűen leblokkolok,ha vele vagyok,ő pedig meglepődve tapasztalja,hogy amivel sosem volt gondunk az most van,mert egyszerűen nem engedelmeskedik a testem...

     

    Szeretném,ha a férjem visszarángatna valahogy,mert csak sodródom egyre messzebbre tőle...

     

    Ma valami olyasmit mondott,hogy "Csak nehogy elcsábítson valaki"

     

    Egyik este pedig mikor 11-kor jött sms-em kérdezte,hogy mi az,ki az,de nem erőltette a magyarázatot,minden az ő félrelépésével indult,ha nem tette volna soha-soha nem nyitottam volna más felé

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 12. 22:5827903.
    szép estét mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 12. 22:5027902.
    Aztán mindjárt hétfő. De szerettem volna elérni, hogy ne csak a melóhelyen legyünk kapcsolatban. Na, mindegy, a türelmem határtalan. Szoktam is mondani neki, hogy hisztisebb, mint 6 nő együttvéve.
    előzmény:
    dinamiqs (27901)
    2009-02-12  22:47

Címlap

top